Nagyon sok blogot és portált olvasok/olvastam - néha azt gondolom, hogy a kelleténél is többet - értve ezalatt a boyxboy történeteket, viszont nagyon keveset ami az én kedvencemmel foglalkozik, így hát gondoltam csinálok egyet, és persze olyan plusz személyekkel szeretnék még játszani közben, akiknek az Adammel történő párosítása szerintem izgalmas lenne. Legalábbis én szívesen elnézném őket együtt, de hát ha máshogy nem, hát majd az én fejecskémben. Lehet, hogy azért volt ilyen kevés, mert az embereket  nem érdekli, de azért én mégis bele vágok, ha másért nem, hát a magam szórakoztatására. Azért remélem más is örömét leli egy-egy történetben. Főleg hogy más hírességekkel is szeretnék játszani ezekben a mesékben. 

Magamról annyit, hogy egy átlagos fiatal lány vagyok, aki kora ellenére gyermekien rajong ADAM LAMBERT-ért és a művészetéért. Szerintem a fickó egy csoda. Biztos vagyok benne, hogy ami a torkában van egyszer ugyan olyan legenda lesz, mint sok más elődje. 

Nem okos dolog nekem egy olyan lehetőséget adni, ahol korlátlanul írhatok. Rólam ami igazán köztudott, hogy addig beszélek - ebben az esetben írok - míg le nem lőnek, el nem pusztítanak. Most azért megpróbálom egy kicsit szűkíteni a mondandómat. 
Rólam amit igazán tudni lehet, tudni érdemes, hogy nagyon sok dolog érdekel a világban. Úgy érzem sajnos egy élet nagyon kevés mindazokhoz, amiket szívesen kipróbálnék, átélnék, megtanulnék és megvalósítanék. 
Miután kénytelen voltam egy kicsit lefaragni ezekből a vágyakból a földön töltött idő szűke miatt, döntenem kellett, mi is az, ami a leginkább boldoggá tesz. 
A művészet mellett döntöttem. A művészet minden egyes irányzata elvarázsol. Az egész családomban ott van a művészet különböző formában. Édesanyám nagyon kreatív és elképesztő érzéke van a lakberendezésben. Édesapám csodálatosan rajzol és gyönyörű verseket ír. Bátyám újságírással, riportok készítésével foglalkozik, de olvastam jó pár regényét is és mindig elképeszt a csodálatos képzeletével. Kishúgom pedig varázslatosan énekel és minden évvel egyre jobban. Azt hiszem igazi kis művész famíliám van. Senki sem híres vagy különösképp elismert, de nincs is rá igazán szükség. Nekem így csodásak. Mert nem a pénz áll a szenvedélyünk mögött, hanem a rajongás.
 Órákig képes lennék merengeni egy egy festményen, fotón, vagy bármely egyéb képzőművészeti alkotáson. A végtelenségig tudok hallgatni olyan zenéket, amikben megtalálom azt az apró pluszt, amitől számomra különlegessé válik az adott muzsika. Nem igazán létezik olyan film, amiben legalább egy dolgot ne tudnék felhozni, hogy miért is tetszett, vagy ha nem is kifejezetten volt a kedvencem, de mégis mi volt ami érdekes, elgondolkodtató vagy jó megoldás volt szerintem. Mikor egy kicsit ki kell szakadnom az életemből és ebből a világból, amiben élünk, akkor egyből egy könyvet kapok le a polcról, vagy töltök le, esetleg keresek blogokon vagy egyéb online felületeken. Nincs annál varázslatosabb kikapcsolódás, mint elveszni egy másik ember képzeletének világában. Az irodalom minden formájára fogékony vagyok, legyen az klasszikus, modern, alternatív, költészet vagy éppen amatőr szerzők munkája.
A számomra legnagyobb szenvedély pedig a színház. 
Nem meglepő hát, hogy sok küzdés árán, de végül színész végzettséggel a kezemben élem a mindennapjaimat. Amik annyira nem is mindennapiak. Szeretem a szakmám, de nemrég ért egy kellemetlen törés, amit még ki kell hevernem. Ezért most az írásba menekültem. Még ezelőtt nem próbálkoztam ilyesmikkel, de remélem, hogy van hozzá annyi érzékem, hogy mások is élvezzék és ne csak én. Ez az első blogom, és kaptam nagyon kedves és pozitív visszajelzéseket. Annyira jól estek, hogy úgy döntöttem kicsit komolyabban is elkezdek foglalkozni az írással, de azért nem hagyom abba a szívemnek oly' kedves slash fanfiction sztorikat sem.  


Lesznek fordítások és lesznek saját történetek is. Nyilván a fordításnál jogot formálok arra, hogy szabadon fordíthassak picit itt-ott magyarosítva, vagy szebben/máshogy megfogalmazva, csak, hogy irodalmibb legyen egy kicsit. Már amennyire egy slash történetet hívhatunk irodalmi műnek. Nekem minden értékes amin egy ember akár csak 5 percet is dolgozott, vagy rászánt az életéből. Ezért is olvasok a sok kézzel fogható publikált könyv mellett nagyon sok blogot, "amatőr" novellákat regényeket, adott esetben fanfictionöket is, hisz ez is egy szuper műfaj szerintem. Az ember a saját fantáziájában szárnyalhat és legmerészebb álmait is megélheti bennük, úgy hogy már létező karaktereket használ fel, vagy egy előre elképzelt világot. Van egy cikk, amiben nagyon híres írók arról mesélnek, hogy ők is írnak ilyeneket, mert kikapcsolódásnak tökéletes, szórakoztató, és agyalni se kell vele annyit, elegendő a történetre fókuszálni. Remélem én is tudok kezdeni vele valamit.  Nos ennyit magamról, hisz mégsem rólam szól a blog. :)


Kapcsolat: 
adommy.fanfic@gmail.com












Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.