Ne nézz vissza - 23.

Szisztok! 

Karácsony alkalmával igazán belehúztam. Pörögnek az események ezerrel. :) Így sikerült ebből is összerakni egy részre valót. :) 
Szóval most igazán kitettünk magunkért. Ezzel kérve a sűrű elnézéseket, amiért kicsit eltűntem, illetve Nagyon Boldog Karácsonyt kívánni Mindenkinek! 
Tömjétek tele magatokat ünnepi finomságokkal, és hamarosan találkozunk.
Puszi&Pacsi



Az egész turné olyan, mint egy álom, amiből az ember soha nem akar felébredni. Valahogy... abban a pillanatban, ahogy beszálltam Adam mellett a buszba, a világ mintha kinyílt volna, és elvesztem volna benne. Szeretném hinni, hogy ez jó dolog... Hogy csak hagynom kell, hogy elragadjanak magukkal az események, és Adam vigyázzon rám, hiszen egyszer már megvédett. Én nem láttam, mi történt, de Isaac elmesélte, hogy ha Bill és Brian nem állítják le az énekest, valószínűleg nagyközönség előtt öli meg Patricket. És ennek meg kéne nyugtatnia, legalábbis míg Adam dühe a kontrollja alatt van, és nem az én irányomban, de... Ez mégis csak rémisztő. A tudat, hogy képes lett volna tényleg addig rugdalni, amíg az exem végleg a földön nem marad a legkevésbé sem pozitív, mégis, értem tette, és ez talán hamis, de egy régen érzett biztonságérzettel tölt el. Patrick fél tőle, tudom, hogy fél, mert soha nem mert kiállni nyíltan senki ellen, Adam viszont ennek épp az ellenkezője, ő büszkén vállalja a nyílt harcot, és tudom, hogy azt Patrick nem meri. De azzal is tisztában vagyok, hogy nem fogja ennyiben hagyni... Mindig is gyűlölt veszíteni, nem fogja feladni az első vereségnél, inkább csak felbőszítettük, és várhatom, mikor csap le újra, hogy tönkretegyen.
Bár elfelejthetném a múltamat, a vele töltött éveket most, hogy megpróbálom megélni az álmomat...

Ahányszor Adam aggódva néz rám, és megszorítja a kezem, a görcs a lelkemen egyszerre oldódik fel, és szorul meg a korábbinál is jobban, és ez nem tudom, lehetséges-e egyáltalán, de így érzek. Szeretném, ha nem aggódna miattam annyit, és élvezné a turnét, hiszen a legutóbbi katasztrofálisan zárult neki azzal, hogy elmentem, és... Bűntudatom van, amiért elrontottam ezt neki, így szeretném, ha ez a turné a részemről problémamentes lenne, ami csak újabb súlyt erőltet a vállamra.
Eddig jól vagyok, sőt, kifejezetten élvezem, hogy végre tényleg számít az embereknek a zeném, éppen erre gondolok ma este is, ahogy az ágyban fekszem, ami még meleg ott, ahol Adam ült rajta az előbb, mielőtt kidobtam volna, hogy menjen csak szórakozni. Értékelem, hogy aggódik értem, de nem ronthatom el a turnéját, így erősnek kell látszanom...
És ha én nem vagyok az, még mindig ott vannak a gyógyszereim, amikkel legalább tettetni tudom, hogy igen.

Tudtam-e aludni az éjszaka? Fogalmam sincs. Már eltelt egy nap, és úgy érzem, mintha valahogy minden csak elsuhant volna mellettem, ahogy arra vártam, mikor kell majd kiállnom a színpadra, hogy évek óta először újra emberek előtt játsszak. Mióta felébredtem, remeg a gyomrom, és tudom, hogy ez vagy addig nem fog elmúlni, amíg ki nem állok oda, és lejátszom az első akkordot, vagy éppen holnap reggelig. Mindenesetre, nagyon nem fog jót tenni a játékomnak az, hogy ennyire izzad a kezem, még akkor is, amikor ökölbe szorítom, hogy ne remegjen annyira, legalább addig, amíg sminkelnek. El kell ismernem, hogy meglepően jól nézek ki, amikor végre engednek a tükörbe nézni, a lila csillám az arcomon és a fekete szemhéjpúder nagyon illik a fekete inghez, és szűk nadrághoz, amit adtak rám, bár erősebb smink, amit én valaha is használtam, mégsem zavar. Hiszen most Adam csapatához tartozom, és ha neki így tetszik, akkor örömmel leszek a része a díszletnek...
- Hé, Tommy, minden oké? - szorítja meg a kezem Ashley, mire megugrok. Hogy lenne már oké?
- Persze, csak... egy kicsit félek. Régen álltam már színpadon és mostanra elszoktam tőle - vallom be a féligazságot egy bátortalan mosollyal, de a lány elhiszi, és ez egy kicsit könnyít a lelkemen. Nem akartam magyarázkodni neki a lelkemről, és hogy miért is nem akarok vagy éppen akartam ennyi ideig színpadon állni, még ha lenne is köze hozzá, nem bízom meg másban ennyire Adamen kívül. Talán... Isaac áll még ahhoz a legközelebb, hogy hajlandó legyek vele beszélni ilyesmiről, de még ő sincs annyira közel, hogy tényleg meg is tegyem. Ahogy magamat ismerem, valószínűleg nem is lesz.

Forog a gyomrom és izzad a tenyerem, de végre színpadon vagyok, és ezt alig hiszem el. Adam hangja, a dob a fülemben és az emberek sikolyai azonban mintha egy pillanat alatt kiszívnának a lelkemből minden aggodalmat... A húrok közé csapva élvezem a koncertet és meglepődve tapasztalom, hogy tényleg élvezem. Nagyon tetszik, ahogy hallom a nevemet még az erősítők zajától is, ahogy Adam vonaglik előttünk anélkül, hogy a hangja egy pillanatra is megbicsaklana, megigéző, és én teljesen elveszem benne. Hogy tudtam ennyi ideig a színpad nélkül élni? Én ide tartozom, ide, és Adamhez, most már tudom, és...
Nem. Ez nem lehet igaz, ilyen a Pokolban nincs, mégis mit keres itt ez a szarházi?! Éppen csak elkezdjük a Fevert, amikor meglátok egy rémisztően ismerős arcot a közönségben, éppen a kordonra hajolva, pontosan előttem, mintha tudta volna, hol lesz a helyem, hogy minél jobban lássam. Most komolyan csak azért jött el, hogy tönkretegye az első koncertemet? Érzem, hogy elnehezül a mellkasom, és a pánik elkezd felkúszni a torkomban a látványtól. Nem akarom, hogy itt legyen, én sem akarok itt lenni, mégis mit csináljak? Le kell kerülnöm innen, nem maradhatok itt, nem vagyok képes fellépni az orra előtt, nem... Mielőtt azonban elrohanhatnék, Adam izmos, erős mellkasa a hátamnak simul, és átölelve a derekamat, a nyakamba szuszog, és ez... Édes Istenem, ez mennyire megnyugtató. Olyan, mintha a kezét nyújtaná értem a sötétben, és kihúzna onnan, elfújva a fojtogató ködöt az elmémből, kitisztítva a gondolataimat, és annyi bátorságot csepegtetve a lelkembe, amennyit életemben nem éreztem még. Tökéletesen tudom, mit kell tennem, hogy Patrick végre megértse, hogy eltakarodhat az életemből, mert már nincs rám hatással... És talán ezzel jóvátehetem a rontásomat is Adam első koncertjén. Egy utolsó, bátorító levegővétel után fordítom a fejem oldalra, hogy a szemébe nézzek, amiben őszinte aggodalmat látok viszont, és ez megmelengeti a lelkem, megadva az utolsó löket bátorságot ahhoz, amire most készülök. Egy kicsit oldalra fordulva a teljes testemmel, elkapom a nyakát és közelebb rántva magamhoz, tapadok az ajkaira. Nem merek gondolkodni, csakis az ösztöneimet követem, mert tudom, hogy ha most beengedném a gondolataimat ebbe a jelenetbe, akkor valószínűleg a koncertnek abban a pillanatban lenne vége, ahogy az éppen csak kezdődő karrieremnek is, mert azonnal lerohannék a színpadról.
Így viszont... ahogy Adam döbbenten felnyög  az ajkaim között, de csatlakozva a játékba, a hajamba túrva húz magához közelebb, kissé színpadiassá téve a heves csókot, és utána még a nyakamon is végignyal, az... az olyan felszabadító érzés, amilyet még soha nem éreztem. Igaz, hogy mikor elválunk, a tekintete azt ígéri "Erről koncert után beszélünk", mégsem szól egyetlen szót sem, visszacsúszik a szerepébe egy pillanat alatt, mintha ez is a fellépés része lett volna, és miután utoljára megcirógatta a nyakamat, én pedig egy kicsit még bele is simultam az érintésbe, visszafordul a közönség felé, és újra énekelni kezd.
Amikor én is a közönségbe nézek, már nem látom köztük Patricket, és bár a kezem remeg, mégis képes vagyok ugyanolyan lendülettel folytatni.
Adam csókja hatalmas löketet adott ahhoz, hogy képes legyek befejezni a koncertet, így amikor már meghajolunk, kezdek csak el vészesen remegni, főleg attól, hogy kezdem realizálni, eddig csakis az adrenalin tartott eszemnél, de az sem fog örökké tartani, főleg ebben a helyzetben. Kimerült vagyok, zaklatott, és amint visszalépünk a színfalak mögé, egész testemben reszketni kezdek az idegességtől.
Istenem, mit tettem?! Nagy közönség előtt csókoltam meg, lesmároltam az énekesemet, Adamet, megint, a francba, miért ismétlem ugyanazokat a hibákat újra, és újra?
- Tommy? Hé... - szólít meg valaki, de fel sem fogom, ki az, ahogy a gitáromat az egyik segítő kezébe nyomom. Érzem, hogy szalad ki a levegő a mellkasomból.
- Kell egy kis friss levegő - nyögöm ki szenvedve, és sarkon fordulva rohanok végig a folyosón, aggódó kiáltásokat hagyva magam mögött. Azt sem tudom, hogy tartanak még meg a lábaim, hogyan nem ragadott magával még a pánikroham és döntött le a lábaimról, de amint kicsapom a hátul lévő nehéz fémajtót, feladják a térdeim. Szerencsére kellemesen hűvös az éjszaka, ami ezek után hiába borzongatja meg a bőröm, de sokkal könnyebben segít lenyugodni, mint a benti fülledt hő.
Utánam sem jön senki egy ideig vagy nem találnak, nem tudom, de hálás vagyok érte, mert így van időm a tenyereimbe támasztva a homlokomat, levegőért kapkodni, hangtalanul szidva magam, hogy mégis mi a jó francot képzelek magamról, hogy ilyet teszek nyilvánosan.

- Tommy... - lép mögém Adam, tétován szólítva meg. Hallom a hangján, hogy nem tudja, mit kezdjen velem, ami nem meglepő, én sem tudom, mit kezdjek magammal, de... mégis hagyom, hogy leülve mellém, fél karral átölelje a vállamat és magához húzzon. - Nem kell beszélned róla, ha nem akarsz. Megkértem a srácokat, hogy ne emlegessék fel - közli, gyengéden dörzsölgetve a felkaromat, erre pedig végre elengedem magam, és hagyom, hogy a forró könnyek lemossák a nehéz, fekete sminket a szemeim körül, ahogy zokogva a nyakába rejtőzöm. Soha nem akarok kibújni innen.


Ösztönből szorítom magamhoz, és a hátát simogatom, hátha meg tudom nyugtatni pusztán ennyivel is, de félek, hogy most kevés lesz. Rázkódik a karjaimban, és igyekszik szinte a bőröm alá bújni. Lassan a falnak dőlök, ő pedig észrevétlenül mászik az ölembe. Talán még ő sem veszi észre, hogy mit csinál. Az arca a nyakamban van, és érzem a forró könnyeit amik átáztatják a felsőm. Úgy szorítom magamhoz, mintha az bármitől is megvédhetné. A hajába csúsztatom az ujjaimat, amitől azt várom, hogy majd megfeszül, de csak még puhábban olvad rám. Nem gondolkodom, a nyílt közelsége teljesen megbabonáz.
Mintha kezdene megnyugodni, már nem csuklik a sírástól. Lassan felemeli a fejét, én pedig elmosolyodom az elfolyt sminktől, amitől szinte fekete az egész arca, a lila csillámok pedig már mindenhol ott vannak. Olyan most, mint egy szomorú tündér, és én szeretném megvigasztalni.  
- Nem gondoltam volna, hogy a múltkori után képes lesz idejönni… - mondom neki halkan, de annyira bosszant, hogy nehéz visszatartanom az indulataimat. Ő nem szól semmit, csak engem néz. Mélyen a szemembe, aztán a hajamat, és lassan levezeti a tekintetét a számra. Ott állapodik meg. Önkéntelenül is megnyalom az ajkaimat, amitől az övéi elnyílnak. Ez is egy legalább olyan kontroll nélküli válaszreakció lehetett, amiről talán nem is tud, de a teste meggyőz arról, hogy ő is arra vágyik amire én. Néhány másodpercig csak nézem őt, de nem tudok neki ellenállni. És talán már nem is akarok. Annyira sokáig kitartottam, de már nem bírom tovább. Előrehajolok, és óvatosan megsimogatom a száját az ajkaimmal. Érzem, ahogy nyel egyet, de nem húzódik el. Nem lök el, vagy borul ki azon, hogy most csak mi vagyunk. Ez már nem a show kedvéért történik, és nem is az exe elleni akció. Akarja ő is, nem biztos, hogy annyira, mint én, de eléggé ahhoz, hogy ne utasítson vissza, és nekem ez már elég.
Mocorogni kezd az ölemben, de a szája még mindig hozzám simul. Annyira távolodik el tőlem, hogy ezúttal szemben az ölembe üljön, és a nyakamra kulcsolja a kezeit. Minden erőmre szükségem van, hogy ne lökjem fel a csípőmet, ugyanis tökéletesen elég ennyi is, hogy a farkam mereven feszüljön a nadrágomban. Ha ennyi még sem lenne elég, hát pontosan Tommy feneke alatt van.
Hideg levegő leng körül minket, és az sem zavar, hogy egy sötét sikátorban vagyunk. Közel, s távol senki sincsen, ha nem lenne Tommy idegrencere olyan vékony, és törékeny, mint egy karácsonyi üveggömb, akkor már régen a szállodában vetkőztetném, vagy éppen itt lovagolna rajtam. Nem tudom, hogyan érjek hozzá. Nem tudom, meddig mehetek el. És ettől legszívesebben a hajamat tépném.
Ahogy óvatosan átcsusszan a nyelvem a szájába, egy apró, de jóízű nyögés rezegteti meg a csókunkat. Nem habozik, az ő nyelve is akcióba lendül, amitől felmordulok, és a feneke alá nyúlok. Ezzel elérem a már eddig is várt reakciót, megfeszülnek az izmai, és szinte várom, hogy eltaszítson magától. Várom, de nem történik meg. Helyette lassan ellazul, és újra csókolni kezd.
Finoman felvezetem az ujjaimat az oldalán, ezzel pedig feljebb tolva a fekete pólóját is. Érzem az ujjaim alatt, ahogy végigsimogatom, a puha bőrén megjelenő libabőrt. Szinte lángol, mégis a hideg rázza. Pontosan tudom, hogy ez milyen érzés. Én imádom. Előre hajolok kicsit, ezzel őt hátrébb tolom, és szinte már a karjaimban fekszik, amikor egy sóhajjal hátrahajtja a fejét, és engedi, hogy a nyakára tapadjak. Ő nem ér úgy hozzám, mint ahogy én csinálom vele, de azt is látom, hogy csak azért, mert annyira a hatásom alá került. Azt sem tudja hol van.
Ész nélkül engedek a vágyaimnak, és egy szenvedélyes csók közben kicsit lejjebb merészkednek az ujjaim, mint eddig. Egy hatalmasat nyel, úgy szorítja a nyakamat, mintha az életéért küzdene, és én lennék az egyetlen menedék, mégis érzem, hogy kőkemény. A szűk nadrágja lehetetlenül megfeszül a kezem alatt, és én végképp elvesztem az összes önuralmam. Nem tudok már annyira sem gondolkodni, mint eddig. Mindkét kezemmel elengedem, és hagyom, hogy a nyakamba kapaszkodva tartsa magát. Kigombolom a nadrágját, és lehúzva a cipárt, szabadon engedem a könyörgő merevedését. Bár eddig a tapintásomra kellett hagyatkoznom, most muszáj elszakadnom tőle, és lenéznem. Gyönyörű, és egyben végtelenül izgató látvány, ahogy lassan a kezembe simul. Lüktet, és enyhülésért könyörög. Amikor teljesen ráfonom az ujjaimat, Tommy eltol magától egy kicsit, és tágra nyitott szemekkel mered rám. Ne, ne, ne! Kérlek, ne most jusson eszedbe, hogy ez neked nem megy. Próbálok nem ijedtnek tűnni, vagy bizonytalannak. Akkor talán nem állít le. Ha ő nem is ér hozzám, csak én tehetem ezt, akkor is jobban leszek. Szükségem van már erre. Beharapom az alsó ajkam, és lágyan hátrahúzom a puha bőrét, ezzel felfedve a fénylő makkját. A muzdulatra ugyan lehunyja a szemeit, és felsóhajt, de a csuklómra szorítva akadályoz meg a további mozgásban.
- Ha nem akarod, nem kell tovább menni ennél - súgom a szájára, aztán az állától az orráig végighúzom a nyelvem csúcsát, amitől felnyög, és enyhül a szorítása a csuklómon.
- Adam, én… - kezdi remegő hangon, de elakad, amikor végighúzom a kezem rajta. - Nem tudom…
- Nem is kell - lehelem, miközben apró puszikkal halmozom el az arcán, és a száján. - Engedd el magad. Ne gondolkodj.
- De… ahh… - Bármit is akart mondani, az egy hangosabb nyögésbe torkollik, amikor a kezdeti, simogató tempót egy picit intenzívebbre cserélem.

Hamar elérem nála, hogy azt se tudja hol van, és csak a zihálását lehessen hallani a sötét sikátorban, kivéve, amikor azt megszakítja egy-egy nagyobb nyögés. Már kellőképpen felbátorodott ahhoz, hogy mozgatni kezdje a csípőjét az ölemben, így a mozdulataim elé megy, hogy még többet kapjon. Szívesen a falnak passzíroznám, és a számba venném, de tudom, hogy az sok lenne neki. Azt nem engedné. Legalábbis ettől tartok.
- Baszki… - lihegi a nyakamba, aztán egyszer csak újra hátraveti magát, olyan lendülettel, hogy alig bírom megtartani, és ezúttal igazán hangosan kezdi élvezni a kényeztetésem. Egy pillanatra az a gondolat kerít hatalmába, hogy elszórakozom vele, de amikor lassítani akarok egy kicsit a tempón, akkor kinyitja a szemeit, és ha azzal ölni lehetne… - Nehogy…
- Eszemben sincs abbahagyni - morgom, ahogy vissza dőlök a nyakába. A tempóm lassan már eszeveszett, de Tommy valamiért képtelen átlendülni a határain. Nem bírja eléggé elengedni magát, vagy nem tudom. Bármennyire is gyorsan mozog a kezem, vagy erősen, esetleg szenvedélyesen esek neki, ő csak zihál, nyöszörög, és nem történik semmi. Pedig mostanra szerintem már a környék összes kóbor lelke, akik erre sétáltak tökéletesen tisztában voltak vele mi folyik az épület mögötti kis sikátorban, mire gyorsan továbbálltak. Tommy minden, csak nem csendes, amivel nekem egyáltalán semmi bajom sincsen. Éppen ellenkezőleg. Annyira felizgat, mint még soha senki.
A teste reszket, a körmei a bőrömbe marnak, és visszadőlve a nyakamba, újra a vállgödrömbe nyög. A csípője megállíthatatlanul ringatózik a kezeim alatt, és érzem, hogy most már tényleg nagyon közel jár.
- Élvezz el nekem - súgom a fülébe, aztán végignyalom az ívét, és a cimpájába harapok. Abban a pillanatban elereszti az este leghangosabb kiáltását, és remegve élvez kettőnk közé.

Percek kellenek hozzá, hogy magához térjen, és a sóhajtozások is normalizálódjanak, valami hétköznapibb levegővétellé. A farzsebembe nyúlva előhúzok egy, már féleg használt zsepit, ami kicsit sem romantikus, de a szükség nagy úr, és letörlöm vele őt is, és a kezemet is, aztán messze behajítom a távolban magasodó kukákhoz. Mivel Tommy még mindig képtelen megmozdulni, amennyire látom, ezért gyengéden visszaöltöztetem, és begombolom a nadrágját. Ezek után szorosan magamhoz húzom, és úgy szeretgetem, mintha egy törékeny kisbaba lenne a karjaimban.
Lassan viszont már kezd aggasztani, hogy egy szót sem szól, pedig amit csináltam vele, az elég sok határunkon túlment.
- Akarsz róla beszélni? - kérdezem tőle halkan, ő pedig remegő pillákkal nyitja ki a szemeit. - Nem muszáj. Tudomást sem kell vennünk erről.
Nem válaszol egyből, csak megrázza a fejét, és rohadjak meg, fogalmam sincs, hogy most ez mire volt válasz, és mi a fenét akar jelenteni.
- Nem tudom… - szólal meg egy meglehetősen furcsa hangszínen.
- Igen, ezt már mondtad - felelem, kicsit talán frusztráltabb hangon, mint kellene, de nem tudom mit kezdjek most vele. Kicsikartam Tommyból valamit, amire én már nagyon vágytam, és most nem tudom mit tehetnék az ő lelkével. Önző dolog lehetett ez most tőlem, de hiába, nem bírtam, és őszintén szólva nem is nagyon akartam visszafogni magam. Meg akartam csókolni. Meg akartam érinteni. Örömöt akartam okozni neki. Tudom, hogy élvezte. Nem haragudhat rám. - Szeretnéd, hogy…
- Nem… - zihálja egyre jobban, én pedig kezdek komolyan félni. Talán most jött el az a mesés pillanat, amikor megbánja az egészet, felhasználja ellenem, majd pedig erre rámegy az eddig már nagy nehezen kialakított barátságunk.
Hirtelen mozdulattal kimászik az ölemből, még néz le rám egy kicsit, aztán a fejét ingatva elindul a bejárat felé.
- Tommy, várj! - kiáltok utána, és én is felpattanok, de ő futásnak ered, és az, hogy előlem menekül, annyira sokkol, hogy megtorpanok, és csak nézek magam elé.

Mire visszaérek az öltözőkhöz, már csak az őröket és Isaac-et találom ott. Rám mosolyog, de én nem tudom viszonozni jelen állapotomban. Bedobálok néhány széthányt dolgomat a táskámba, és a vállamra dobva indulok el kifelé. Egy csuklóm köré feszülő érintés ránt vissza az ajtóból, és révületemből is.
- Mi történt odafent? - kérdezi meg, amikor az ajtó újra visszacsukódik, ezzel kizárva a testőröket. - De a nagyobb kérdés, mi történt odakint?
- Őszintén? - nézek rá kétségbeesett tekintettel, és látom, hogy megrémül tőle. Szerintem azóta nem láthatta ezt rajtam, hogy Bill miatt kiborultam. - Fogalmam sincs.
- De mégis - erősködik tovább, és az egyik székhez húz, hogy leüljek.
- Megcsókoltam - vakarom meg a halántékom, de ő csak megforgatja a szemeit.
- Azt láttam, de miért? Vagy mi ez az egész?
- Nem csak a színpadon - rázom meg a fejem, hogy tisztába tegyem számára is a dolgokat. - Hátul is. Aztán… Volt több is. És nem ellenkezett. Akarta. De aztán elszaladt. És most halvány elképzelésem sincs, hogy mi a jóisten legyen.
- Beszéljek vele? - húzza fel a szemöldökét, és közben a karomat simogatja.
- Gondolod jó ötlet?
- Fogalmam sincs, de egy próbát talán megér - rántja meg a vállát, én meg nem tudom, hogy felnevessek, vagy dühös legyek a nemtörődömsége miatt.
- Oké - sóhajtok fel végül, és felkelek, ezzel jelezve, hogy tényleg ideje mennünk.
- Felmegyek hozzá, aztán ha ott végeztem, akkor bekopogok, rendben? - néz rám, amikor már betessékeltek minket a kocsiba a bádigárdok. Ülök vele szemben, és nem tudok másra gondolni, csak arra, hogyan vonaglott a kezeim között Tommy. Milyen elbűvölő hangja volt, amikor kiderült számomra, hogy képtelen visszafojtani az élvezetét. Annyira imádnám, ha alattam lenne ennyire hangos. Azt hiszem elértem abba a srádiumba, hogy most már mindent megadnék érte.
- Siess, jó? - nézek a dobosomra, és szó nélkül hagyom el az autót, amint visszaérünk a szállodánkhoz.

Kiosztok néhány aláírást, csinálok pár képet a rajongókkal, aztán az éjszaka közepén az orromra tolom a napszemüvegem, hogy végre egy kicsit elrejtőzhessek a világ elől. A hallban összefutok Tommyval, aki Ash oldalán csoszog a lift felé, aztán amikor megpillant, eltátja a száját, és a gitáros lánykám karjába kapaszkodik. Úgy csinál, mintha Ashley feladata most az lenne, hogy megvédje őt tőlem. Hihetetlenül rosszul esik ez a látvány, ezért csak megingatom a fejem, és elsétálok mellettük.
Ők a tágas felvonóra várnak, amibe én is kényelmesen beférnék velük, és tekintve, hogy a hatodikon van a szobám teljesen ésszerű is lenne lifttel menni, de inkább a lépcsőkön kezdek felszaladni. Még csak várakozni sem szeretnék a társaságukban az előző jelenet után.

A szobámba beérve lihegve csörtetek a minihűtőhöz, és egy üveg vodkát rántok ki belőle. Kitöltöm a pulton lévő pohárba, aztán a kanapára levágódva kezdem intenzíven szürcsölgetni.
Tommy szereti, ha iszom, és az alkohol segítségével dolgozom fel a dühöm? Gyűlöli. És azt, ha semmibe veszem, és nem avatom be a dolgaimba? Meglehetősen utálja. Minden egyes ilyen kérdésre iszom egyet, és arra is ha megválaszolom. Így megy ez egészen sokáig.

Az ajtón sűrű kopogás hangja kezdi egyre hangosabban uralni a luxus lakosztályom. Tommy vékonyka kiáltásai próbálnak áttörni az elvörösödött gáton, amit most a világ ellen húztam fel. Idegesíteni fogja, hogy most semmibe veszem? Mindennél jobban! És én ezt most túlságosan is élvezem. Szívesen mondtam volna odalent neki, hogy ideje felnőnie, de tudom, hogy holnap megbánnám. Csak a dühöm mondatná ezt. De éppen ezért, most még mindig így érzem. Bárcsak képes lenne rá. Képes lenne végre beengedni.



<<< előző részkövetkező rész >>>


6 megjegyzés:

  1. Neneneeeeeeeeee!!!! Most nagyon félek hogy ezek után mi lesz :( ugye tommy nem távolodik el? Meg kell értenie végre hogy adam szereti és jót akar neki.
    Siessetek a folytatással!! Szeretem nagyon!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmhmhmmm. Én már tudom, hogyan reagál Tommy... Nem tudom ki mit fog szólni, de már alig várom, hogy lássam. :P
      Igyekszem befejezni Adam részét, és hozom is. :)

      Törlés
  2. Én úgy látom hogy ti ebben a történetben úgy döntöttetek, hogy mindenkit az őrületbe kergettek és még jól is haladtok vele. :D Adamen jót nevettem. 23 fejezet alatt elcsattan az első csók, erre rögtön nem bír magával. :D Nagyon kíváncsi leszek Tommy reakciójára a következő részben. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csodálkozol, hogy Adam agya elszáll? Hát talán pont ezért... :P Igggen, mindenkit meg akarunk őrjíteni. :P

      Törlés
  3. Újra elolvastam (szerintem most 10xre), eddig nem írtam, mert fel kellett fognom, hogy mi is történt..:D ha most bármelyikük balf..ék lesz...tuti kitépem a hajam... nagyon várom a folytatást :) és még mindig rendületlenül imádom a történetet :)

    VálaszTörlés
  4. Kész őrület! Szabad ilyet csinálni Adamnek? Pedig már kezdtem várni a szerelmes összeborulást. Most akkor várhatok még egy darabig?
    Hamar gyorsan! Megesz a fene mit lép Tommy. Remélem nem szedi nyakába a várost. Vagy a bogyóit...
    Pussz 😘

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.