Ne nézz vissza - 20.

Sziasztok!

20!? És még hol a vége... Na jó látom már azért, dee mégsem. :D Tudom, mindig el vagyok innen tűnve egy kicsit, de máshol élek és létezem. Igyekszem itt is, csak hát... Már jobb ha nem ígérek semmit. :) Csak jövök és a meglepetés erejével hatok. :D 
No, olvasgassatok egy kis friss. :) 
Puszi&Pacsi






El sem hiszem, hogy szinte minden úgy ment, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Az utolsó, rádiós interjú már meg sem ijesztett, inkább feldühített, és gyűlöltem, hogy képtelen voltam bármit is mondani, mert őszintén szólva, inkább bemostam volna egyet a pasinak. Azt hiszem, Isaac ezért szólt közbe, mert látta az ökölbe szoruló kezemet a pult alatt, és ezzel sikeresen meg is mentette az estét, amiért hálás vagyok neki, mert nem mutatott volna túl jól, ha az első napomon megverek egy műsorvezetőt. Mégis, amit a leginkább furcsállok, hogy nem érzem a szokásos, gerincemen felkúszó pánikot, inkább nyugodt vagyok, mintha csak egy szokásos nap lett volna. Igaz, pont a szokásos napok nekem azok, amiken kiborulok, de úgy tűnik, Adam ezt is jól kiforgatta magából, ahogy mindent az életemben. Nem mintha bánnám... az, hogy Adammel találkoztam, tényleg az életemet mentette meg, és azt hiszem, ezt illően meg kéne köszönnöm neki, mert belegondolva, nem hiszem, hogy megtettem. Észre sem veszem, hogy elszállnak a gondolataim, Adam pedig még mindig sehol, hogy a hús lassan készre sül, és az én szószom is már igen kellemes illatokat ereszt magából, így kapkodva lekapcsolok mindent, és kiveszem a sütőből a húst. Úgy csináltam, hogy holnapra is elég legyen, nem vagyok én feleség, aki minden nap főz, de hogy a melák még mindig nem került elő, az kezdi zavarni a gondolataimat. Csak nem fulladt bele a kis kerti tóba, gondolom magamban, ahogy arra indulok, ahol elváltunk, igaz, a medencés partin nem láttam úszni, de kétlem, hogy ne tudna. Épp, hogy félrecsúsztatom az üvegajtót, meglátom nem messze, a medence szélén, ahogy a kivilágított víz kék hullámokat fest az arcára, és ha a félhomályból jól látom, halvány mosoly játszik a szája sarkában. Szokatlanul jóképűnek látszik, nem olyan "elmennék vele" jóképű, hanem csak... nem is értem, mi a fasznak gondolkodom ezen, ezért magamra újfent dühösen indulnék el, amikor meghallom a hangját.
- Nem mondod - nevet fel puhán, és megállít a szeretet a hangjában. - Örülök, hogy beszéltünk Bill, aludj jól. Holnap találkozunk. - Még mindig nehéz elhinnem, hogy amilyen kapcsolatuk volt korábban, Adam hogy tud vele így beszélni, de a meglepettség mellett, a féltékenység is belemar a gyomromba, amit annyira sem értek.
- Kaja - nyögöm ki, próbálva úgy tenni, mintha nem hallottam volna semmit, de nem tudom, ez mennyire sikerül. Adam rám mosolyog, majd átölelve a vállam, beljebb sétál velem a házba, és attól csak még idegesebb leszek, hogy ezzel a kis mozdulattal mennyire megnyugtatja a lelkemet. - Mondd már, mi van Billel? Olyan, mintha teljesen kifordult volna magából. Ráadásul tegnapelőtt, amikor... - itt megakadok, mert nem tudja, hogy felhívtam őt. Adam azonban nem tűnik meglepettnek, inkább csak szed magának egy nagy adagot, aztán megpaskolja maga mellett a széket, én meg ledobom magam mellé, de csak tologatom a tányéromon a krumplimat, egyre jobban eláztatva a szószban.
- Tudok róla - jelenti be, én pedig most köpni-nyelni nem tudok, mert hogy a picsába? - Tudom, hogy nem kezdődött jól a kapcsolatotok Billel, de azt hiszem, azt is észrevetted, hogy... nos, nekem nem túl mindennapi kötelékem van vele. Már nem vagyok belé szerelmes, de úgy érzem, törődnöm kell vele, főleg most, hogy ekkora változáson megy keresztül az élete. Szeretném, ha boldog lenne, de fél és ezt megértem, mert te is tudod, milyen ijesztő megnyílni valakinek, ő pedig ezt teszi azzal, akivel együtt vannak. Azt hiszem, legalábbis, hogy együtt vannak, bár Bill eléggé tagadja - nevet fel, és ezzel a sok infóval nem is tudom, megkönnyebbül-e a lelkem. Látszik, hogy Bill sokkal fontosabb Adamnek, mint gondoltam, és azt hiszem, nem is hibáztathatom ezért, hiszen mégis sokat jelentett neki a kapcsolatuk és ezt nehéz megváltoztatni.
- Azt én is észrevettem, hogy változott, de még mindig nem lopta be magát a szívembe - húzom el a szám, és énekesem megértően bólint. Örülök, hogy nem haragszik, amiért én nem kedvelem Billt, de nekem még bizonyítania kell, ha azt akarja, hogy megbocsájtsam neki a kezdeti viselkedését.
- Tudom, de megpróbál jót csinálni, még ha ez annyira nem is egyértelmű. Nézd, én nem akarok titkolózni előtted Tommy, ezért szerettem volna, ha tudod, hogy állok most Billel, és hogy holnap találkozom vele, mert szüksége van a segítségemre. Tudom, hogy nem vagyok neked köteles ezt elmondani, de... szerettem volna, ha tudsz róla. Tudod, ha esetleg zavarna, bármi miatt. - Régen hoztam már zavarba Adamet és ettől mosolyogni támad kedvem, amitől lassan ő is feloldódik, azt hiszem. Nem akarom, hogy rosszul érezze magát valami miatt, amihez igazából semmi közöm, ráadásul nem is kéne, hogy érdekeljen, kivel találkozik és hogy az az exe, hiszen nem vagyunk együtt, nem tartozik nekem magyarázatokkal. Egy ideig még taszigálom a krumplimat, de mivel fáradt vagyok és kezdek ideges lenni a ránk boruló csendtől, felállok és a hűtőbe rakom a tányérom.
- Azt nem eszed meg? - kérdi énekesem zavartan, talán aggódva is, de csak megrázom a fejem.
- Nem vagyok éhes, inkább felmegyek aludni - felelek diplomatikusan, és ahogy felteszem a lépcsőre a lábam, Etta lelkesen becsatlakozik mellém. Hallom, hogy a szék kitolódik az étkezőasztal alatt, így megszaporázom a lépteimet, de szerencsére előbb felérek, mint ő engem utol, és egyből be is csukom magunk után az ajtót, hogy egy kis teret hagyjak magamnak és Ettának. Nem haragszom rá, amiért találkozik Billel, mert azzal tölti az idejét, akivel akarja, de akkor mi a franc ez az érzés? Mintha féltékenység lenne, de még a gondolatot is elkergetem, hogy ilyenről szó legyen. Persze, hogy aggódom miatta, hiszen Bill elég csúnyán kihasználta Adamet és nem akarom, hogy ez egy újabb trükk legyen, de ahogy erre gondolok, inkább csak az ágyamba dőlök és dühösen a párnámba fúrom a fejem. Semmi értelme ezen rágnom magam, és ez idegesít a legjobban.

Azt hiszem, elaludtam, mert arra ébredek, hogy csörög a telefonom. Nyögve tapogatózok az ágyon, Etta kelletlenül nyüszög is párat, mikor végig szánt rajta a kezem, mire kivakarom a zsebemből a telefont. Alig tudom kinyitni a szemem, ragadós a sminktől, amiben ügyesen sikerült elaludnom, de nem is egészen hiszek a szememnek, mikor meglátom a hívót.
- Halló? - szólok bele kissé hitetlenül.
- Szia haver, Isaac vagyok. Figyu, nem kezdtük túl jól ezt az ismerkedés-témát, szóval gondoltam, ma összefuthatnánk. Nem vagy korán kelő, felébresztettelek? - Fogalmam sincs, mennyi lehet az idő, de biztos vagyok benne, hogy ezek szerint meglepő módon végigaludtam az éjszakát, és ha Isaac nem hív, talán a nap első felében is durmoltam volna. Rég volt ilyen...
- Csak kimaradt három éjszaka az életemből, szóval pótolok - próbálom elviccelni a dolgot, nem mintha olyan baromi hasznos lenne, Isaac nem is nevet.
- Nem csodálkozom, ha a tegnap nehéz volt neked azok után, amiket nekem mondtál, de hé, ahhoz képest, hogy sosem játszottunk együtt előtte, Ellennél nagyot alakítottál. Rendelek valamit, és beugorhatnánk a próbaterembe, megmutatok neked pár számot, ami még csak félkész - ajánlja fel, én pedig bár meglep, de rögtön belemegyek. Örülök, hogy Isaac nem haragtartó, és azok után, hogy megvédett a seggfej rádiósnál, tényleg megértettem, hogy elfogadott a csapatba, amiért hálás vagyok neki. Hamar le is tesszük és én felvakarom magam az ágyról, aztán még mindig félkómásan a fürdőbe támolygok. Adam már nincs itthon, legalábbis a szobája üres, de egyelőre még nem aggódom, túl fáradt vagyok, és túl haszontalannak érzem az aggódást iránta, úgyhogy szinte mennyei csodaként hat rám a kellemesen forró víz, ahogy beállok a zuhany alá. Megmosom a hajam, kiszedve belőle az összes lakkot, meg mindent, aztán levakarom a sminket is, némi sminklemosó segítségével, de megtorpanok a tükör előtt, amikor kiszállok a zuhanyzóból. Végigsimítok a testemen - az oldalamon, ami ha sokáig nézem, még mindig lilának és zöldnek tűnik egy hatalmas foltban, a mellkasomon, amin egy heg mutatja, amikor az erősítőre zuhantam, utána megtapogatom a nyakam, mert már meg sem tudom számolni, hány üvegnyi tablettát nyeltem le rajta. Tudom, hogy abba kéne hagynom saját magam kínzását ilyen gondolatokkal és emlékekkel, de hiába vagyok Adammel, nehéz nem emlékeztetnem magam, ahányszor csak tükörbe nézek. Ha gyorsan, oda nem figyelve pillantok tükröződő felületre, még mindig felrémlik előttem a felszakadt ajkam és a monokli a szemem alatt, de most csak felsóhajtok, és össze is rezzenek, ahogy felpittyen a telefonom. Csak egy értesítő instagramon, lassan el is gondolkodom rajta, hogy valahogy ki kéne kapcsolnom, mert mióta lement a show Ellennel, szinte fél percenként követ be valaki, és kezd idegesíteni, hogy alig tudok csinálni bármit, a folyamatos értesítőktől.

- Isaac? Szia! - integetek neki, ahogy végre a stúdió épülete elé érkezem. Adam korábban megadta a címet, úgyhogy csak oda kellett találnom, mert még mindig nem szívesen rendelek taxit, az autó vagy motor ötlete pedig még fel sem vetült bennem. Pedig ilyen fizetésből könnyen vehetnék egyet, de nincs merszem vezetni, mert semmi kedvem kinyírni magam egy pánikrohammal az út felénél...
- Csak idetaláltál. Mivel jöttél? - kérdezi, ahogy beljebb invitál, miután elnyomta a cigarettáját. Köszönök a recepciósnak, aki rémülten hebeg valamit, és egy pillanatig nem értem, amíg rá nem jövök, hogy ez a szépen kinyalt srác bizony az, akit Adammel láttam, mielőtt elment volna a turnéra. Úgy látom, nagy nyomot hagyott a srácban az éjszaka, bár hogy miért néz rám olyan rémülten, azt elképzelni sem tudom, így inkább csak követem a dobost, mielőtt elveszek itt.
- Busszal, főleg. Sétáltam is, jól esett kiszellőztetni a fejem, felébresztett - mondom neki, csak félig odafigyelve, miközben felfelé haladunk a lépcsőn. Páran elmennek mellettünk, kicsit megnézem őket, de nem nagyon akarok bámészkodni, nehogy megsértsek bárkit is, pedig fél szemmel látok olyan embereket, akiktől szívem szerint leesne az állam. Kicsit megkönnyebbülök, mikor bezárul mögöttem a próbaterem ajtaja, ami nem is próbaterem, inkább luxus lakosztály, mindennel felszerelve, amire egy zenésznek szüksége lehet. Letámasztom a gitáromat a kanapé mellé, és ledobom magam a kényelmes párnákra, miközben Isaac elővesz néhány kottát, meg kinyitja a laptopját, aztán leül mellém, hogy mindketten lássuk.
- Nekem főleg a dob rész van meg papíron, néhánynál Monte elkezdte a gitárt, de aztán sose fejezte be. Gondolom Adam nem bánja, ha átírod, de azért nézd meg, fel tudod-e használni. - Megnyitja a fájlokat, én pedig kicsit közelebb hajolok, hogy meg tudjam nézni őket. Tetszenek, bár egy-kettőnél a saját stílusomra szabnám, nem akarok rögtön belenyúlni, úgyhogy visszafogom magam, de azért kézbe fogva a gitáromat, már rá is csatlakoztatom a legközelebbi erősítőre és halkan pengetni kezdek.
- Nyugodtan tekerd feljebb, jól nyomod. Ezek a falak nem olyanok, mint az olcsó próbatermek, itt úgy játszunk, ahogy akarunk, tudod, mindenki védi az új dalait, mint a gyémántot - kacsint rám Isaac, én meg tök hülyének érzem magam ehhez az egész világhoz. Azt hiszem, egy kicsit el is pirulok szégyenemben, mert felnevet, de aztán én is nevetek vele, mert mi a francért szégyelljem magam? Persze, hogy hülye vagyok mindenhez, még sosem voltam ilyen helyen, nem ismerem a szokásokat, de van velem egy barát... azt hiszem, hívhatom barátnak.
- Amúgy, kösz. - Épp bele van merülve valamibe, amikor legközelebb megszólalok, így meglepetten pislog fel, nem értve, honnan jött, ráadásul ez terveim szerint nem is az első hálálkodásom a mai napon, ami elég szokatlan tőlem.
- Mit?
- Azt, hogy megvédtél. Tudom, hogy már megköszöntem egyszer a rádióműsor után, de azok után, ahogy kezdtük, azért megleptél vele - mosolygok rá halványan, mire Isaac csak legyint egyet, és beleborzol a hajamba, ami meglepően barátságos érzés, és jól esik.
- Felejtsd el, végül is, egy család vagyunk. Figyelünk egymásra, csapattag vagy, szóval családtag is vagy. Na, elég a nyálból, hová jutottál a számokkal, tetszenek? - kérdi, és így a figyelmünk hamar elterelődik az elmúlt napokról, a jövő felé. Tudom, hogy Adam új albumon dolgozik, mert mondta, én pedig szeretném is meglepni azzal, hogy befejeztem pár félkész dalt, remélhetőleg haragudni sem fog, hogy átírtam pár részt, ami még Montétól maradt, de így jobban az enyémnek érzem őket. Átküldi nekem a fájlokat, egy kicsit össze is játsszuk az általam írt részeket élőben, belejavítunk pár helyen, ahol nem illik össze a dobbal, közben pedig teljesen megfeledkezem az időről, és a nap úgy repül el, mintha csak egy perc lett volna. Időközben felfaljuk az összes rendelt pizzát, bár a nagy részét inkább a dobos eszi meg, nem én, de nekem is nagyon megadja a hangulatot.

Egész nap nem hallok Adam felől, de igazából észre sem veszem, mennyi is az idő, amíg Isaac fel nem áll, és nyújtózik egyet, egy ásítással megspékelve.
- Végig ne cipeld megint ezt a tokot a városon, inkább hazaviszlek. Amúgy is arra megyek, van a környéken egy kis dolgom - ajánlja fel, egy gyors pillantást vetve az órára, én pedig kapok az alkalmon, mert nincs kedvem megtenni még egyszer ugyanazt a kört, amit idefelé végigszenvedtem, főleg nem a gitárral. Igaz, alig akarom itt hagyni a stúdiót, mert ha lehetne, itt is aludnék, bár biztos nem tiltaná meg senki, de azért szeretnék találkozni ma Adammel is. Még ha nem is mesél majd arról, mi történt vele és Billel ma, én viszont szeretnék beszélni vele egy kicsit, mégis egyre jobban szorítja a gyomrom valami furcsa érzés, miközben a kocsiban ülünk, és próbálunk keresztül jutni Los Angeles füstös utcáin az éjszakában. Nincs túl késő, mégis most kezdek rájönni, hogy elfáradtam a mai naptól, de kivételesen nem a rossz értelemben, inkább elégedett fáradtság van rajtam, hiszen elkerültek a rohamok, nem támadtak rám paparazzik, sem senki más, és még rajongók elől sem kellett menekülnöm.
- Kösz a fuvart! - rázok kezet dobosommal, amikor megérkezünk, majd kipattanok a kocsiból, és elővéve a gitártokot, lecsapom a csomagtartót. Intek még párat, amikor elhajt a kapuból, majd mint egy jól töltött nap után az iskolából hazatérve, baktatni kezdek fel a házba. Hihetetlen, hogy ennyire relaxáltnak érzem magam, pedig egész nap nem szedtem a gyógyszerem, mégis annyira nyugodt vagyok, hogy úgy érzem, semmi nem fog tudni kimozdítani ebből, egész addig, amíg Adam ki nem robban az ajtón, és úgy magához szorít, hogy egy pillanatra aggódni kezdek, eltöri a gerincemet.
- Annyira aggódtam! Tízszer hívtalak! Hol a... - mondaná tovább is, de csak leteszem a gitártokot a földre, és a mellkasába fúrva a fejem, átölelem.
- Jól vagyok - nyugtatom mosolyogva, és érzem, hogy lassan lenyugszik, a fülem alatt rémülten verő szíve lassan visszatalál a normális ritmusba, és már nem akar megfojtani, még ha meg is lepődik a viselkedésemtől. - Isaackel voltam, elvitt a stúdióba, ott töltöttük a napot. Ne haragudj, hogy nem mondtam, lenémítottam a telefonom, mert megőrjít ez a sok értesítő mindenhonnan - nevetek halkan, és ő is nevet velem, már nyugodtabban.
- Halálra rémisztettél. Saac meg nem is mondta, hogy veled van, a szemét - mondja, ahogy átöleli a vállam, és bemegyünk a házba együtt, útközben felvéve a tokot, amit letettem. Úgy látom, már itthon van egy ideje, mert a pulton gyorsan elkészíthető kajáról árulkodnak a dobozok, gondolom felfalt már mindent, amit főztem tegnap, a bélpoklos mackó, de legalább ízlett neki, ennek örülök. Én nem érzem éhesnek magam, úgyhogy kiveszek a hűtőből egy doboz csokifagyit, akárcsak az első napunkon, majd letelepedve mellé a kanapéra, teljes testemmel nekidőlök, és a vállára döntöm a fejem. Tudom, hogy nem kéne hergelnem, ez mindig eszembe jut, de annyira szeretek a közelében lenni, megnyugtat.
- Hát te? - kérdi Adam, miközben a tévében valami vígjáték megy, és ő közelebb ölel magához.
- Szeretném megköszönni - mondom, ahogy elkapom a meglepett pillantását. Úgy tűnik, mindenkit megdöbbentek ma. - Nem hazudtam vagy nagyítottam, mikor azt mondtam Ellennél, megmentettétek az életemet, és ezt főleg neked köszönhetem, de azt hiszem, sosem háláltam még meg neked ezt igazán. Szóval, köszönöm. - Letéve a dobozt, közelebb bújok hozzá, egészen belefúrva a fejem a nyakába, majd boldogan sóhajtok egyet. Soha, még Patrickkel sem éreztem, hogy így megtaláltam a helyem.



Nem aludtam ma éjjel túl jól, ráadásul a tegnap esti kérdőjelek is még a fejemet kopogtatják. Tommy megint úgy viselkedett, mint a legelején. Mikor valami nem tetszett neki, ezért fogta magát és bezárta előttem a kapuit. Nem tudom miért, vagy mi történhetett, de biztos, hogy megőrülök, ha megint elkezdjük ezt a játékot. Az utóbbi időben annyira jól haladtunk. Ha nem is egy szenvedélyes kapcsolat felé, de mindenképp valami kötelék kezdett alakulni köztünk. 

A telefonom lágy zongora dallama zökkent ki a gondolataim hömpölygő folyamából. Kinyomom az ébresztőt és egy nyögéssel kimászom az ágyból. Szívesen fetrengenék még egy kicsit, de hamarosan Billel van találkozóm. Legutóbb leráztam, és tegnap este megígértem neki, hogy ma vele ebédelek és csak az ő problémájára fogunk koncentrálni. Kiások pár kényelmesebb holmit a ruhásszekrényemből – amiben mintha bomba robbant volna, szóval ideje lenne végre egy kicsit rendet is tennem. Már a kedvenc darabjaimat is alig találom. Ez pedig komoly dolog. Nagyon komoly.
Tíz óra múlt, de a kedvenc helyünk nincs olyan nagyon közel és még valami arcot is varázsolnom kell magamra, szóval jobb, ha igyekszem.
Beállok a tükör elé, előkotrok egy fekete szemceruzát és a képmásomra pillantok. Régen, mikor Billel volt találkozóm, ilyenkor már hevesen kalapált a szívem, hogy tökéletes legyen a megjelenésem. Most pedig… Csak magamnak akarok tetszeni. Sok minden megváltozott. Hogy ez jó, vagy pedig rossz, azt valójában nem mindig tudom. A lelkemet könnyebbnek érzem, de sokszor rám tör a keserűség, mikor eszembe jutnak azok az idők. Görcsösen meg akartam felelni Billnek. Tökéletes akartam lenni neki. Hisz ő tökéletes volt. Nekem az volt. Azt hittem, hogy az volt…
Kicsit megrázom a fejem, hogy elűzzem ezeket a negatív érzéseket, és kifestem a szemem. Nem rakok rá sokat, csak annyit, hogy kiemeljem vele. Hogy adjak neki egy kis füstös hatást, elsatírozom a vonalakat. Mikor ezzel elkészültem, egy kis parfüm és már indulásra kész vagyok. Magamat is meglepem vele milyen hamar, és mindössze csak két-három alkalommal kerültem letargikus állapotba mióta kinyitottam a szemem. Nem is rossz.

Mire odaérek, Bill már a boxunkban ül és épp telefonon beszél valakivel, közben pedig hevesen gesztikulál. Van sejtésem kivel beszélhet, de azért nem fogadnék vele kapcsolatban semmire.
Közelebb sétálok, és mosolyogva ülök le vele szemben, intek neki, ő visszamosolyog, de folytatja a beszélgetést. Németül. Akkor vagy a családjával, vagy Tommal beszél. Bár nem nevezném ezt éppen egy kedves csevejnek a hanghordozásából kiindulva. És az ujjai is ökölbe szorultak az asztal felett. 

- Fick dich! – szűri a foga közt, de mégis teljesen érthetően. Ezt még én is értettem. Sőt, néha még nekem is mondta. Amennyire én tudom, egy baszódj meggel egyenlő. Mindezek után kinyomja a telefont, és az asztalra hajítja.
- Minden rendben? 

- Úgy néz ki? – veti felém, én meg csak védekezőn felemelem a két kezem, aztán szó nélkül az étlap tartalmát használom pajzsomnak. Úgy tűnik nincs jó napja. Ez nem lesz egy egyszerű beszélgetés ma azt hiszem. – Bocs. Nem neked szól, csak…
- Összevesztetek Tommal?
- Vele folyamatosan össze vagyunk veszve az utóbbi időben – feleli még mindig frusztráltan, és az ujjait kezdi tördelni. Nézem egy pár pillanatig, aztán gondolkodás nélkül rakom le a menüt, és szorítom meg az kezét. Ő egy pillanatra fennakad ezen, látom a tekintetében, de aztán csak elmosolyodik.
- És most épp mi?
- Most épp nem vele vitatkoztam – rántja meg a vállát, de a kezét nem húzza ki az ujjaim közül. – Brian az őrületbe kerget.
- Vele beszéltél? – hökkenek meg. – Nem is tudtam, hogy…
Félbeszakítja a mondatom azzal a hihetetlenül átható nevetésével, amin nekem is mosolyognom kell.
- Nem tudtad, hogy beszél németül? – néz rám felhúzott szemöldökkel. – Hát előtte én sem. Aztán egyszercsak ez is kiderült.
- Akarom tudni a szituáció részleteit? – vakarom meg a tarkóm zavart ábrázatot tettetve, de csak nevetésben törünk ki újra.
- Te? – kérdi, és a fejét csóválja. – Te ne akarnád tudni?
- Brian valójában eléggé rejtélyes pasi, nem?
- De mennyire – feleli, és egy kissé elmereng magában. – Ő… Nagyon okos. Talán kevesen gondolnák róla, hogy igazából mennyire intelligens és művelt. Rengeteget olvas. És verseket is ír. Azt tudtad?
- Nem – csóválom meg a fejem, de egy kis mosolyra húzom az ajkaim, ahogy őt nézem. Még sosem láttam ezt a fajta tüzet a szemében. Furcsán féltékennyé tesz, de egyben melegséggel is eltölt. Bárcsak annak idején rólam áradozott volna így.
- És egy csomó nyelven beszél. Ha nem is perfekt, de akkor is. Német, francia, spanyol, olasz… Mi van? – néz rám sértődötten, és kihúzza a kezét az enyém alól.
- Szereted őt, Bill? – teszem fel egyenesen a kérdést, de látom, mennyire megbotránkoztatja, már csak maga a feltételezés is.
- Elment az eszed?!
- Nos, az utóbbi időben inkább mintha kezdene visszatérni – nevetgélek tovább, ő pedig csak karba tett kézzel folytatja a durcit. Mikor megjelenik a pincérnő, mindketten rendelünk, aztán Billt méregetem pár pillanatig.
- Miért gondolod, hogy az rossz dolog, ha megnyitod a szíved valakinek? – irányítom felé a kérdésem.
- Mert annak még soha nem volt jó vége – feleli őszintén, és egy kicsit meg is lep ezzel. A hangjából még némi szomorúságot is kihallok.
- Ugyan Bill, hisz már nem vagy tini. Mindketten felnőttek vagytok. Nem kell feltétlenül azt gondolni, hogy a szerelem egyenlő a veszteséggel és mindenki csak darabokra akar törni téged.

Látom a szemében, hogy elgondolkodik a szavaimon, de nem felel. Néz maga elé, és meg sem mozdul. Látszik, hogy nagyon melege van. Szőke haja a halántékán már nedvesen tapad a bőréhez, és fehér pólója nyakát is átnedvesítette a veríték.
- Miért nem veszed le a dzsekid? Rohadt meleg van ma.
- Jó így – rántja meg a vállát, és egyből a kajára veti magát, ahogy a pincér leteszi elénk. Már épp szóra akarom nyitni a szám, mikor felemeli a mutatóujját és áthatóan néz rám. – Nem erről akarok most beszélni.
Egy pillanatig tanácstalanul nézek rá, ahogy a szalvétával megtörli a homlokát, de aztán beugrik mire érthette. Egyből leesik, miért van kabátban, és mi az oka annak, hogy ennyire ingerült. A rohadt életbe Bill… Pedig ezt a beszélgetést sem fogod sokáig megúszni.
- Miért félsz ettől az egésztől ennyire? Miért nem engeded csak úgy el magad?
- Azért mert… - kezdi, de látom a tanácstalanságot a szemeiben. – Nem tudom, hogyan csináljam.
- Meséld el mitől félsz.
- Én csak… Nem tudom, mit akarok. Nem tudom, mit érzek. Nem tudom, hogy ő mit érez és ez az, ami igazán kikészít. Néha csak ölelni akarom az ágyban fekve, néha viszont a pokolba kívánom.
Ezen a megjegyzésen muszáj felnevetnem, ő viszont ezt láthatóan zokon veszi, ezért hamar inkább visszafojtom.
- Ezek alapján – nem akarlak elkeseríteni – de ez nagyon úgy hangzik, mintha szeretnéd őt.
- De nem! Vagyis… Nem akarom szeretni. Rohadtul félek, Adam – néz a szemeimbe, és azokat a csokoládé szemeket még életemben nem láttam ennyire kétségbeesettnek, és elveszettnek, mint most.
- Attól félsz, hogy össze fog törni?
- Attól is. Attól, hogy meg akar változtatni, és ha engedek neki, és megváltozok, mi van ha már nem fogok kelleni neki és elhajít… Akkor mi van?
Legszívesebben magamhoz ölelném ebben a pillanatban, annyira édes volt ez tőle. Már értem mitől fél. Pontosan attól, hogy azt kapja vissza, amit ő is adott másoknak.
- Brian egy felnőtt férfi. Persze, van egy múltja, amit mind ismerünk, de az a múlt. Te pedig a jelenét ismerheted meg. Van egy gyerkőce is, és tudom, mennyire szereti. És már sokkal nyugodtabb életet él, mint régen. Szerintem attól nem kell félned, hogy csak használ téged. És ha így van, hát csak kérdezz rá. Briant pont egy olyan embernek ismerem, aki nyíltan meg fogja mondani neked, ha így van. Nem valami szívbajos.
- És mi van, ha félek a választól.
- Miért félsz, ha azt állítod, hogy nem szereted? Akkor egyszerűen tudomásul veszed, és meglátjátok, hogy hogyan tovább. Ugyan már, Bill! Annyi embert használtál már életedben.
- Attól is félek, hogy nem akarom ezt. Nem akarom, hogy csak használjuk egymást. Néha úgy érzem, hogy szükségem van rá.
- Akkor újra megkérdezem. Szereted?
- Ne basztass már folyton ezzel! – rivall rám, és a szájába tol egy nagy saláta levelet.
- Billy, tele vagy félelmekkel, de ezeken én nem tudok segíteni. Ezeken senki sem tud. Le kell ülnöd vele, és megbeszélni az egészet.
- Annyira tudtam, hogy ezt fogod mondani – forgatja meg a szemét, és látom, hogy nem tetszik neki a tanácsom.
- Ez lehet az egyetlen megoldás.
- Miért mindig az „üljünk le, és beszéljünk” az egyetlen megoldás? Miért nem lehet néha valami kevésbé szar módon is elintézni az ilyen dolgokat?
Csak nevetni tudok a gyermeteg nyavalygásán. Megértem őt, mert neki ez most nagyon furcsa lehet, de ez az egyetlen lehetősége. Meg kell értenie.

Délutánba nyúlva beszélgettünk, és próbáltam abba a makacs fejébe verni, hogy ezt a dolgot most nem úszhatja meg. És azt hiszem sikerült elérnem nála valamit, mert nem látom már azt a heves ellenkezést, amit eddig. Tényleg nagyon szeretném, ha ez a dolog összejönne neki, és nem szenvedne tovább, mert bármennyire is tiltakozik ellene, igenis akarja, hogy Bri törődjön vele.

Késő délután váltunk el Billel, és meg is beszéltünk egy következő közös ebédet, ahol meg majd az én lelkem lesz terítéken. Nyugodtan vezettem haza, de már nem annyira nyugodtan veszem tudomásul, hogy a gitárosomnak ismét nyoma veszett, a telefonja pedig nem felel. Eszelősként rontok be a szobájába, de egy kicsit sikerül lenyugtatnia a látványnak. A ruhái még mindig a szekrényben, és mindene a helyén. Nem látom jelét, hogy lelépni készülne.
Már a tizedik híváson is túl vagyok, mikor autó hangát hallom meg a felhajtóról, és lesietve az emeletről kirontok az ajtón. Szorosan ölelem magamhoz, és az ajkamat gondolkodás nélkül hagyják el a megrovó szavak, csak mert annyira aggódtam érte. Ám ő ahelyett, hogy mentegetőzne, vagy lepattintana, csak a karjaimba simul, és szorosan ölel. A szívem kihagy egy ütemet, és csak némán állunk ebben a kis buborékban, amit együtt teremtettünk most ide.

A feszültségem egyből elszáll, mikor megtudom merre járt és azt is, hogy valójában milyen jól érezte magát ma. Tartozom Isaac-nek egy köszönettel. Miután bemegyünk a házba, ő a konyha felé veszi az irányt, én viszont lehuppanok a kanapéra és bekapcsolom a tévét. Ezer éve nem ültünk már csak úgy le, hogy nézzünk valamit. Nem is tudom, mi a frászt néztem utoljára ezen a tévén. 
Miközben ezeken a teljesen értelmetlen szarságokon gondolkodom, Tommy is levágódik mellém egy doboz fagyival a kezében. Kurva sok édességet eszik, mégis olyan gebe, hogy az hihetetlen. Nem tudom, hogy a picsába csinálja. Nekem elég ránéznem erre a doboz fagyira és már híztam is két kilót. 
Egy fél másodpercre rám pillant, aztán szó nélkül hozzám bújik.
- Hát te? – kérdem, de alig jön ki hang a torkomon, annyira kiszáradt hirtelen. Átvetem a karom a válla felett, és bátorkodom egy kicsit szorosabban magamhoz ölelni. Alig telik el néhány másodperc, máris izzadni kezdek a vágytól, ami a közelsége miatt tölt el.
- Szeretném megköszönni – feleli, én pedig meglepetten nézek a szemeibe. - Nem hazudtam vagy nagyítottam, mikor azt mondtam Ellennél, megmentettétek az életemet, és ezt főleg neked köszönhetem, de azt hiszem, sosem háláltam még meg neked ezt igazán. Szóval, köszönöm.
Forróság árad szét a testemben, és szinte égeti a bőröm az érintése. Leteszi a dobozt, és még közelebb mászik hozzám. Már csak egy mozdulat kéne, hogy az ölembe üljön, ettől pedig a légzésem egyre nehézkesebb lesz. Görcsösen ölelem, és mereven nézek előre, arra koncentrálva, nehogy észrevegye mit művel velem, mikor megérzem, hogy megemeli a fejét. Ez egy másik helyen egy másik időben, tökéletes helyzet lenne arra, hogy míg ő felemeli a fejét, én lehajtsam egy csókban, de ezt most nem tehetem meg. Annyira akarom, hogy az szinte már fáj, mégsem lehet. Miközben ezt a jelenetet képzelem magam elé, végigszalad a testemen a hideg, ahogy az orra a nyakamhoz ér, és megérzem a lélegzetvételét a mostanra valószínűleg tűzforró bőrömön. Miért csinálod mindig ezt velem? Szándékos ez az egész? Azért büntetsz, mert beléd estem? 

Nem tudom, mi történik most, de attól félek, hogy ez egy próba az életben maradásra. Ha mindezt most túlélem, és nem halok bele a vérnyomásomba, akkor… Nem, igazából nem tudom, mi várna rám utána sem. Talán azért, mert az agyam, és lassan más pontjaim is eltelnek a száguldozó véremmel, de képtelen vagyok gondolkodni. Itt van vége a játszmának. Elengedem magam, és érzem, ahogy az izmaim hálásan lazulnak el a testemben. Egy kicsit felé fordulok, és másik kezemmel is szorosan átkarolom. Ajkaimat pedig a homlokára tapasztom, miközben mélyen beszívom a hajának azt a Tommysan gyümölcsös illatát. Annyira vágyom rá, és bátran ki merem jelenteni, hogy bármit megtennék érte, hogy valami jelzést kapjak. Bármit, amiből tudom, hogy ezek nem csak Tommy hálájának részei, hanem valami fajta furcsa engedélyadás valami többre is olykor. Bárcsak bele látnék a fejedbe, Tommy. Minden sokkal egyszerűbb lenne. 



6 megjegyzés:

  1. Imádom!!! De mikor jönnek már össze??? Meddig akartok még kínozni?? Már nagyon akarom olvasni az adommy szerelmet és nem csak adam oldaláról! Alig várom hogy végre a tommy is közelebb engedje magához adamet. Látszik hogy ő is akarja akkor meg mi tartja vissza??
    Nagyon várom a következőt!! Siessetek!
    Puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, hogy ki vagy, de én meg azt imádom, hogy mindig ennyi kérdőjellel és felkiáltó jellel bombázom! Annyira megnevettet. Igyekszünk választ adni a kérdőjelekre most már, és a folytatással is. :)
      Köszönöm, hogy mindig írsz. :)

      Törlés
  2. Sziasztok!
    Ooo... Adam már őrülten szerelmes ,és már tudja is. Bill is az, de még nem tudja ,és kézzel lábbal kapálózik minden gyengéd érzelem ellen. Hiába! A szerelem már bimbózik, kis butus. ❤️
    Tommy!? Hát ő egy kész rejtély!
    Mit akar? Túlélni az életet? Egyedül?
    Társ és barát nélkül? Adam ott van! Miért nem kell neki?
    Talán majd most, hogy az élete rendeződni látszik! Talán majd mer nyitni felé, és rájön, hogy a legjobb helyen van, és a legjobb emberrel.
    Annyit menekült már szegény. Kell valaki mellé aki megvédi, aki szereti, aki mellett biztonságban van.
    Bujjál csaj Tommy boy! Jó helyen vagy!
    Imádtam csajok ❤️ Köszcsi ❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia szia!
      Igen, Tommy körül már mindenki őrülten szerelmes, csak végre azt a kis hülyét kéne ráébreszteni, hogy mi zajlik a szeme előtt, meg persze a szívében is. :)
      Látom, már mindenkit kellően kicsináltunk, szóval nyugalooom! Már nem kell sokat várnunk. :))))
      Eskü!
      Köszönjük, hogy mindig itt vagy, és lelkesíted Tommyt (én persze minket!)
      Puszilunk! :)) <3

      Törlés
  3. Na jóó, 20 rész... én most elkezdek reklamálni. Ha a következőben nem lesz minimum egy csók, megverek valakit! Élvezitek a kínzást? :P
    (Amúgy imádlak titeket, de már nagyon feszült vagyok! XD)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kínzást szerintem mindenki élvezi :D
      Az életemre esküszöm, hogy már nem kell olyan sokat várni rá! :DDD Rajta vagyunk az ügyön. :D

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.