Ne nézz vissza - 19.

Halihó!

Egy kis friss, mert már rég volt, és nem tűnhetek el. A lelkemre lett kötve. :) Na meg nem is szeretnék. :) Szeretem ezt a történetet. Szerintem a végtelenségig képes lennék írni bele. :D
Ne tartsátok ti se magatokban, amit gondoltok róla. :)
Boldog nyuszit mindenkinek! 
Puszi&Pacsi


Még mindig alig tudom elhinni, hogy ez ilyen simán ment, ahogy haladok hazafelé, de nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet elmondanom Adamnek. Úgy hagytam ott Isaacet, hogy én sem egészen tudtam, befejeztük-e a beszélgetést, egyszerűen csak nem tudtam tovább tartani a hidegvérem és le kellett lépnem. Most már kicsit bánom, ahogy az utcán haladok egyre távolabb, de nem tudok mit tenni, hiszen vissza most már nem megyek, nekem is van büszkeségem. Szerencsére azonban csörögni kezd a telefonom, hogy elterelje a figyelmem, amin igencsak meglepődök, hiszen nincs sok ember, aki keresne, a hívó személye pedig annál is inkább feldob.
- Szia Lisa! Hogy vagy? - köszönök bele lelkesen. A nővérem ritkán hív, mert nem akar zavarni, és én minden alkalommal örülök, amikor keres.
- Szia! Figyelj, a városba kellett jönnöm valamiért és mivel úgyis kocsival jöttem, hoztam Ettát, szóval... meg tudnád mondani a címed? Odaviszem. - Először meg sem tudok szólalni, ahogy ezt hallom. Mintha ezer tűzijáték robbanna fel egyszerre az egész testemben, minden porcikám bizsereg a boldogságtól, miközben felocsúdva elküldöm Lisának a címet sms-ben és képtelen vagyok abbahagyni a vigyorgást. Ez egy jó napnak ígérkezik.

Lisa nem marad sokáig, de körbeviszem a házban és egyre csak hallom, hogy hű, meg ha, és hogy alig bírja elhinni, valaki képes fizetni ezt a házat, meg a rezsit, meg mindent. Ez egy kicsit fájdítja a szívem, mert tudom, ő milyen keményen dolgozik, hogy a gyerekeknek jó legyen és semmiben ne szenvedjenek hiányt és hiába fizeti a gyerektartást az apjuk, egyedül ez akkor sem egyszerű. Mégis visszafogom magam, hogy rögtön felajánljam a segítségem, Lisa épp olyan, mint én - képtelen pénzt elfogadni másoktól, még ha az a saját családja is, mert úgy érzi, ha megteszi, azzal azt bizonyítja, ő nem képes gondoskodni magáról egyedül.
- Figyelj, néha eljöhetnétek. Hozhatnád a srácokat, körbe vinnénk őket LA-ben, Adam biztosan nem bánná. Van pár üres szoba - mondom neki, ahogy a kanapéra telepszünk, Etta pedig rögtön felugrik és az ölembe bújik, amitől mosolyognom kell.
- Valami jár a fejedben, édes öcsém - néz rám gyanakvóan, de mosolyogva. - Na, bökd ki.
- Én csak... ne vedd sértésnek, oké? De annyit segítettél, szeretném viszonozni. Láttam, milyen összegekre írtam alá, én nem fogok tudni mit kezdeni annyi pénzzel - mondom, és már látom is, hogy veszi a levegőt, de végül csak felsóhajt, és csend ereszkedik közénk.
- Köszönöm, Tommy. Tudod, hogy nem fogom elfogadni, de ha a srácok kapnak egy kis támogatást karácsonyra, meg ilyesmi... nos, a jövőjükre csak gondolnom kell - mosolyog végül rám Lisa gyengéden, majd megfogja a kezem, de én magamhoz rántom és megölelem.
- Köszönöm, hogy engeded, hogy segítsek. Megérdemled - szorítom magamhoz, amire Etta egyet nem értően mocorog, mi pedig mindketten ránevetünk a kis kutyusra. Miután elválunk, kis csend borul ránk, én a kislánnyal elvagyok, amíg Lisa meg nem köszörüli a torkát.
- Na és, hogy mennek a dolgok Adammel? Úgy értem, a bandán kívül. - Feszengeni látszik a kérdéstől, és először nem értem, de aztán leesik, és képtelen vagyok eltakarni a döbbenetemet.
- Nem, mi nem! Tudod, hogy nem akarok többet pasit, Lisa. Azok után... Patrick után nem - nyögöm ki nehezen, de azt hiszem, fülig vörösödhetek, mert ég az arcom.
- Ne haragudj, nem akartam felhozni, egyszerűen csak... látszik, hogy fontos vagy neki, őszintén. Megértem, ha félsz és ha nem akarod, meg sem szólaltam, de szeretném, ha boldog lennél. Csak hagyd, hogy törődjön veled, oké? Ne lökd el - szorítja meg a kezem, mire felsóhajtok és lesütöm a szemem. Nem akarok belegondolni sem, hogy bárkivel legyek, pedig be kell valljam, hogy hiányzik. Legyen nő vagy férfi, hiányzik az érintés, és mikor tegnap este Adam úgy magához szorított, hogy ha akartam volna, sem tudtam volna szabadulni, az rémisztően jó érzés volt. Aztán csak együtt feküdni az ágyon, úgy hogy a karjaiban vagyok... igen, ez hiányzik. De mégis, amint belegondolok, elkapja a gyomrom a görcsös félelem, mert hiába bízom benne, nekem a barátságunk sokkal fontosabb annál, hogy elrontsa egy törékeny valamivel, ami egyébként is hazugság lenne. Nem akarok férfival lenni, főleg nem Adammel, és ez így is marad.
- Majd szólok, ha fejlemény van, oké? - zárom le a témát, amivel úgy tűnik, elhallgattatom Lisát egy időre, mert bólint, és az órájára nézve feláll.
- Mennem kell, de örülök, hogy itt lehettem és add át üdvözletem Adamnek. Szia öcsi. - Szorosan megölel, majd az ajtónál még egyszer, én pedig Ettával a kezemben integetek neki, ahogy kihajt a birtokról. Lisa boldognak tűnt, és a párkapcsolati témát leszámítva, én is örültem, hogy itt volt, ráadásul ahogy Etta lelkesen nyalogatja az arcomat, képtelen vagyok levakarni a mosolyom.

Persze, semmi sem tökéletes, és miért is ne baszná el a szép napomat pár rohadt paparazzi? Egyszer mentem el valahová Adammel, most meg olyan képeket nézegethetek a neten, amiknek szigorúan az üzletek falai között kellett volna maradnia. Ahogy megölelt, mikor fogta a kezem, hogy a bolt felé húzzon, ahogy a kezei közé fogta az arcom, ami ebből a kibaszott szögből úgy néz ki, mintha meg akarna csókolni... ki a franc gondolta, hogy ez jó ötlet?! Azt hiszem, szédülök, mert a telefon kicsúszik a kezemből és az asztalon koppan halkan, én pedig a tenyereimbe temetem az arcom. Na ezt nem akartam bassza meg, ezért nem mentem vele soha sehová, most mindenki azt hiszi, én vagyok az új házimacskája vagy mi a szar, nem mintha nem gondolná ezt mindenki, amint meglát.
- Mit fogunk csinálni? - kérdezem, és a hangom talán egy kicsit reszket, és bizonytalan, de Adam hallja, azt hiszem.
- Tommy, én... nézd, én sajnálom...
- Nem mintha ez segítene - vágok közbe, de nem nézek még fel. - Felhívtad már Alexet?
- Alexet? Nem - pislog rám meglepetten, ahogy felnézek a kezem takarásából, és csak most látom meg, hogy ő is milyen ijesztően sápadt. Biztos halálra rémült, hogy fogok reagálni, úgyhogy azt hiszem, most nekem kell felnőttnek lenni.
- Akkor hajrá! Ő a menedzser, nem? Neki dolga elintézni az ilyesmit, a hivatalos bejelentés előtt pedig pláne nem szivároghat ki, ki is vagyok - világosítom fel, mintha nem ő lenne a tapasztalt világsztár. Jaj Adam, ennyire aggódni értem azért nem kell... felveszem a még mindig a cikket mutató telefonját, és kikeresve Alex számát, már tárcsázom is, kihangosításra téve, bár a kezem még mindig remeg.
- Adam? Épp most akartalak hívni. Láttad a képeket? Hogy lehettél ennyire ostoba?! Nyilvánosan ölelgetni a srácot, komolyan?!
- Szia Alex, mindig öröm beszélni veled - nyög fel az énekes elveszetten.
- Én is itt vagyok, Tommy. Ki vagy hangosítva. Láttuk a képeket, most mit csinálunk? - veszem át a szót, mert nincs időnk - nekem idegeim sem - hogy ezek most öljék egymást.
- Óh, szia Tommy. Neked is szóltak a szavaim, hogy lehettek ilyen ostobák mindketten?! Jézusom Adam, mintha nem dugdostad volna a kapcsolatod Billel hónapokig, meglepően sikeresen, bár kezdem azt hinni, az Bill érdeme volt.
- Övön aluli - morogja Adam, de Alex nem veszi fel.
- Fájt? Jó, megérdemled. Na fiúk, összehívom az egész zenekart, remélem összemelegedtetek, mert holnapra már leszerveztem nektek három különböző interjút, egy tévés bemutatkozást és egy esti rádiós műsort. Nem éppen, ahogy terveztem, de bejelentjük az új gitárost - közli elégedetten, nekem pedig görcsbe ugrik a gyomrom. Ez mind egy nap alatt fog megtörténni? Nem biztos, hogy fel vagyok erre készülve, de azt hiszem, ez jelenleg senkit sem érdekel. Tudom, hogy ha ezt sikeresen akarjuk intézni, az új gitáros hírével el kell mosni az új pasi pletykáját, de ez hirtelen nagyon sok nekem, amit azt hiszem, Adam érzékel, mert a vállamra simítja a kezét.
- Majd küldd el a teljes programot, Alex. Én addig felkészítem Tommyt - mondja Adam, már valamivel nyugodtabban, és rászorít a vállamra, hogy magára vonja a figyelmem. Nem is egészen tudom, mikor tette le a telefont a nővel, csak azt veszem észre, hogy gyengéden az állam alá nyúl, és maga felé fordítja a fejem.
- Jól vagy? - kérdi aggódva. - Nincs miért aggódnod, oké? Megvédelek - ígéri, és én hiszek neki, pedig nem akarok. Dühös akarok lenni rá és menekülni, feladni, de nem tehetem, mert már ez az életem és nem futhatok el. Úgyhogy végül csak óvatosan bólintok párat, hogy megnyugtassam, most nem fogja üresen találni a szobámat, amint félrenéz, amitől megkönnyebbülni látszik. Segít a szokásos kérdésekben, megegyezünk a történetünkben, mert kétlem, hogy a "betörtem, Adam meg befogadott" változat elfogadható lenne, így egy szelídebb verziónál maradunk. Aggódom, hogy Isaac mit szól majd ehhez, főleg a reggeli beszélgetésünk után, de csak remélhetem, hogy az Adammel való barátsága visszafogja majd a nyelvét, és nem fog elrontani mindent.

Adam alig akar elengedni, mikor ránk esteledik, végig beszélgettünk és készültünk, és bár a csomó a gyomromban nem lett kisebb, már legalább úgy nézek ki, mintha igen, amivel végre sikerül megnyugtatni az énekest is. Akarom, hogy ha én nem fogok, legalább ő aludjon az éjjel, és végül sikerül berúgdalnom a szobájába, hogy el tegye magát holnapra. Azt hazudom, én is aludni fogok, de amint becsukom magam mögött az ajtót és egyedül maradok Ettával, érzem, hogy a falaim leomlanak és én erőt vesztve, az ágyra zuhanok. Egyre csak nézem a képeket, megszállottan, ahogy arra gondolok, nem kellett volna kimennem vele, bele sem kellett volna mennem ebbe, nem akarok híres lenni, és képtelen vagyok megállítani a gondolataimat. A hajamba markolok, ahogy lehajtom a fejem és igyekszem valahogy visszaerőltetni magamra a nyugalmat, de érzem, hogy a régen látott roham felkúszik a gerincemen, elzárja a torkomat, és nem tudom, hogy a zokogástól fuldoklom vagy azért ömlenek a könnyeim, mert nem kapok levegőt és rettegek. A logikátlan félelem körülvesz, talán vonyítást hallok valahonnan, de a valóság megszűnik létezni, csak én vagyok, a reszkető sötétség és a sikító gondolataim. Én sikítok talán? De nem kapok levegőt, hogy sikítanék?

- Adam? - Ismerős sziluett kúszik be a látóterembe, ahogy megpróbálok felhunyorogni. Még éjszaka van, besüt a hold az ablakon, és a gyenge hangomra látom, hogy közelebb hajol.
- Istenem, Tommy, annyira aggódtam! Arra jöttem be, hogy Etta vonyít és itt találtalak téged, nem tudtam, mit tegyek, annyira megrémítettél, én...
- Hé, még élek, nem? - sóhajtok fel, hogy elhallgattassam végre. Utálom, és egyben odavagyok érte, mikor így aggódik, mert érzem, hogy valaki tényleg törődik velem. Közelebb kúszom hozzá az ágyon, ő pedig a hajamba fúrja az ujjait.
- Orvost kéne hívnunk, sápadt vagy - szólal meg. Az kéne még csak nekünk, hogy kiderüljön, Adam cicusának pánikrohama volt az éjjel.
- Nem kell, túlélem. Csak... itt maradnál? - kérdem, ahogy felnyúlok és gyengén megfogom a másik kezét. Nagyot nyelve bólint párat, és a falnak döntve a hátát, magára húz egy takarót, én pedig a combjára támasztom a fejem. Hallom, hogy ő hamar visszaalszik, vagy legalábbis úgy tesz, míg én a takarót bámulom, azt hiszem, egész éjjel.

A reggel kész káosz. Adamnek úgyis sikerül valahogy elaludnia, hogy háromszor csörög a telefonomon az ébresztő, és én már teljes díszben csinálom a reggelit, mikor ő kómás fejjel betámolyog a fürdőbe. Annak ellenére, hogy olyan ideges vagyok, hogy bármelyik pillanatban el tudnám hányni magam, ettől a jelenettő mosoly kúszik az arcomra, és ott is marad, amíg ő kimászik a fürdőből, egész emberien kinézve, aztán ledönti a torkán az egész reggelit. Én utálok kaját kidobni, de mikor elfordul, besöpröm az adagomat a szemetesbe, aztán bedobom mindkét tányért a mosogatóba. Mielőtt kilépünk a házból, még utoljára megnézem magam a tükörben, bedobok két tablettát, aztán a táskám aljára süllyesztem az üvegcsét, hogy Adamnek ne tűnjön fel. Nem akarom, hogy aggódjon, így is elég idegesnek tűnik, ahogy beszállunk a kocsiba, és az egész út alatt dobol az ujjaival a kormányon. Nem szólunk egymáshoz, de látom, hogy az állkapcsa megfeszül és a gyűrűi állandóan összeütődnek az ideges dobolás miatt, nekem pedig fogalmam sincs, mit mondjak. Meg akarom nyugtatni valahogy, de én is rohadtul ideges vagyok, ráadásul a tévés szereplés lesz az első, így időm sem lesz megszokni a gitáros szerepét, mielőtt ország-világnak elárulom magam.
A feszültségem csak emelkedik, ahogy megérkezünk Ellen stúdiójához, és bekísérnek minket az öltözőbe, ahol már mindenki ott van.
- Késtetek! - rivall ránk Alex, mire megrezzenek, Adamnek pedig ökölbe szorul a keze.
- Akkor mozogjunk - feleli élesen, amivel meglep mindenkit, még engem is, mert nem tudtam, hogy ennyire ideges. Mi lesz így a mindig mosolygós, laza Adammel? Mindenesetre, összekészülünk, Adam beszél Ellennel is, aki ismerteti velünk, hogy lesz a műsor felépítése, én pedig alig tudom megállni, hogy ne kaparjam a frissen megcsinált körmeimet idegességemben. Mikor kienged végre minket hátra, és a többiek mással vannak elfoglalva, zuhan csak rám, hogy ez mennyire igaz, hogy ez tényleg megtörténik, ez az egész valóságos, és megrémiszt. Észre sem veszem, hogy könnyezek, csak amíg a szemfesték csípni nem kezdi a szemem, és Adam aggódva néz rám, megfogva a kezem.
- Hé, mi a baj? - kérdi gyengéden, de én megrázom a fejem, mert magam sem tudom egészen.
- Én csak... én nem vagyok képes erre, Adam. Az a sok ember, és félek, hogy lejáratlak, nekem ez nem megy. - A végére vészesen megremeg a szám, Adam pedig kihasználva, hogy fogja a kezem, visszafelé húz, az öltözőkhöz. Ránk zárja az ajtót, majd leültet az egyik székbe és sminklemosót önt egy adag vattára.
- Figyelj ide. Te vagy a leggyönyörűbb, legcsodálatosabb, legtehetségesebb zenész, akivel az elmúlt időben találkoztam. Nem lennél a bandám tagja, ha nem így lenne, még Isaac is olyan, mintha megbékélt volna. Hagyd, hogy segítsek. - Lehunyom a szemeim, és hagyom, hogy a hangja lenyugtassa a lelkemet, miközben a vatta újabb és újabb szétfolyt rétegeket mos le rólam. Jól esik a monoton mozdulat, megnyugtat, és érzem, hogy a keze már nem ideges, hanem teljesen magabiztos, mintha át akarná ezt adni nekem, ami egy kicsit lenyugtatja háborgó lelkemet. Alapozót tesz az arcomra, korrektort a karikáimra, majd a púder után óvatosan szemhéjfestéket rak a szememre. Mikor legközelebb kinyitom a szemem, meglepetten nézek a szexi, füstös szemű gitárosra, aki helyettem ül ebben a székben. El kell ismernem, hogy jól nézek ki, és ahogy Adam maga felé fordít, a nyugalom végre beszivárog hozzám is.
- Gyönyörű vagy. Készen állsz? - kérdi tőlem, ahogy felhúz a székből, és ahogy kisétálunk, bár a kezébe nem, de a karkötőjébe kapaszkodom, hogy el ne veszítsem. Amikor pedig azt hallom "Üdvözöljétek Adam Lambertöt és a Glamilyt nálunk!", bár a gyomrom megremeg, de kilépek a kamerák elé.


Nincs értelme rejtegetnem, vagy továbbra is tagadnom mások, illetve valamennyire még magam előtt is. Beleszerettem. Mégis, valahogy nem pont úgy, mint az eddigi pasikba, akik átjáróháznak használták az életemet. Valahogy Tommyval ez az érzés nem annyira... nem is találom a szavakat. Vele nem tűnik annyira veszélyesnek. Annyira múlandónak. Igen, talán ez a jó szó. Múlandó, feledhető. Nem, azt hiszem ő nem az a kategória. Ha valaha megadná nekem azt a bizalmat, hogy együtt élne velem - és ez alatt az ágyamat is értem, nem csak a házamat – akkor az a dolog felperzselne mindent. Az lenne a legcsodálatosabb emberi kapcsolatom, ami valaha is volt. Persze Tommy eléggé labilis, de ennek ellenére - vagy meglehet épp ezért - fantasztikus jelenség. 

Ebben a pillanatban szétnyílik a ledfal, és mi élő adásban vagyunk. Milliók láthatnak a tévében, aztán nézhetnek vissza minket bárhol, és mégis, Tommy reakciója minderre; félénken belekapaszkodott a karkötőmbe. Ha most nem itt lennénk, biztosan megölelném. Mielőtt a közönségre nézek, még oldalra sandítok, és egy félmosollyal nyugtázom neki, mennyire édes, és tartson ki, mert erős, és meg tudja csinálni. Tudom, mindezt a szememből kéne kiolvasnia, de... remélem sikerül neki. Nekünk muszáj egymás szeméből olvasni. Muszáj. 
- Drága Adam! Rég láttalak már itt nálam. Ideje volt – közelít felém Ellen, és elvonja a figyelmem Tommyról. 
- Így van! Túl rég volt – reagálok rá hatalmas mosollyal, és ahogy elindulok felé, Tommy elereszti a kezem. Ellenhez sétálok, és színpadiasan megölelem. Persze imádom a csajt, de ez most mindketten tudjuk, hogy a kameráknak szól. 
- Nagy hírrel jöttetek ma – ereszt el, és a kanapék felé int. - Üljetek le srácok.
Mind helyet foglalunk, és miután Ellen is leül a saját kiemelt fotelébe, nagy, olyan igazi Ellenes vigyorral néz végig rajtunk. 
- Annyira jól néztek ki mindig! - csapja össze a tenyerét. - Hogy a fenébe csináljátok? 
- Úgy hogy ez az én bandám – csapom le máris ezt a túl magas labdát. - Ez az elvárásom a bandám felé. Mindenkinek szépnek kell lennie.
Ellen kacsint, a közönség pedig felnevet. Oké, ezt a kört én nyertem. Ha sikerül megtartani az előnyt, akkor egészen jól is elsülhet ez a dolog. Semmi nem érdekel, csak az, hogy Tommy lelki állapota „túlélje” a mai napot. 
- Szóval ez a titok, he? - nevet a kedvenc műsorvezetőm is. - Fogadni merek, hogy úgy castingolsz, ki az akin jól áll a csillámpor! 
- Csak természetes! - reagálok egyből én is egy kacsintással. Kezdem elhinni, hogy nyerhetünk ma, de ezt az érzést Ellen épp a soron következő kérdéssel oszlatja el. 
- Na de látok én itt egy új, meglehetősen extrém, mindenesetre nem túl hétköznapi arcot – villantja Tommyra a tekintetét. 
- Nos igen, talán már mindenkihez eljutott a hír, hogy Monte-val karöltve nehéz döntést hoztunk. 

Próbálok nyugodt maradni, és tárgyilagosan, csak egy egyszerű beszélgetésként kezelni ezt az egészet. Csak úgy, mintha ez még egy olyan időben történt volna meg, mikor Tommy nem jelentett nekem ennyit. Várjunk csak... Volt egyáltalán olyan idő, mikor Tommy teljesen hidegen hagyott? Nem fogadnék erre. 
- Miért döntöttetek így? Szabad tudni? 
Ellen nagyon kedvesen egy kicsit elterelte a figyelmet Tommyról, de pontosan tudja ő is, hisz be van avatva, épp így lett leszervezve az egész, hogy a felröppenő pletykák miatt ideje nyilvánosan is mutatkozni az „új sráccal”, csak hogy tudják ki is ő és miért van velem ennyit. Ó, ha tudnák, hogy velem is él... 
- Monte és a banda, nos... Közös megegyezéssel nem tudtuk tovább együtt folytatni. Ő is a saját útját akarta járni, illetve nekünk is messzemenő terveink vannak. 
- Érthető – bólint, kíváncsiságtól éhező tekintete pedig újra Tommyt veszi célba. - Nos, akkor térjünk csak vissza az édes kis szőkédre. 

A közönség egy kicsit felhördül ennek hallatán. Talán vannak köztük páran, akik már látták a fotókat, vagy csak a jel, amit instrukciónak kaptak? Istenem, a feszültség megint nőni kezd bennem, és nagyon nem tetszik ez nekem. Tommy nem ül mellettem, pedig most nagyon kíváncsi lennék az energiáira. Remélem, hogy nem készül felrobbanni. 
- Mesélnél magadról, és arról, hogyan kerültél a csapathoz? - teszi fel első vallató kérdéseit, mint egy igazi második világháborús náci tiszt. Nem leszünk így jóban Ellen. Odakint egyszer már megkértem, hogy ha lehet engem vallasson ne őt, mert így kezdésnek - ha nem gitározásról van szó - akkor eléggé lámpalázas. Neki ezt mondtam, de valójában sem hazudtam túl nagyot. Tényleg ez is beletartozik az igazságba. 

Tommy nem felel egyből. Ránézek, és látom a dermedt rémületet a szemében, amiért meg kell szólalnia minimum egy kontinensnyi ember előtt. Küldöm a pozitív energiát Tommy, csak érezd
- Tommy vagyok, és elég régóta gitározok már – kezdi félénken, és nekem nagy kő esik le a szívemről. Ez az, édes, csak felelj a kérdésekre. Ennyi. Csak mond az igazat, és akkor nincs veszíteni valónk. Persze azért, azt hogy betörtél a házamba, és azóta is velem élsz, istenre kérlek, hagyd ki a sztoriból. - Történt sok szar az életemben, és tulajdonképpen, olyan utolsó mentsvárként jött ez a dolog. Azt hiszem azzal, hogy a banda tagja lehetek, Adam, és persze a többiek is, az életemet mentették meg. 
A monológot Ellen elismerő mosolya, és a közönség tapsa szakítja meg. Vagy éppen zárja le. Én pedig csak ülök, nézek rá, és nem bírom felfogni a szavait. Hogy lehet ilyen nyugodt, és kiegyensúlyozott, véresen komoly választ adni, egy ennyire egyszerű kérdésre az ő helyzetében? A rohadt életbe, baby! Már megint megleptél. És ahogy látom nem csak engem. Isaac döbbenten fordul Tommy felé, de egy apró rándulást, és kis mosoly kezdeményét láttam az ajkain. Ott volt az, csak elfojtotta. Én mégis hálás vagyok neki érte. A fenébe is Tommy, van mit tanulnom még tőled. 
- Tetszik nekem a kölyök – néz rám Ellen, és kényszeredetten felnevetek én is. 
- Ez csak természetes. Mint azt már megbeszéltük, válogatni tudni kell. 
- Azért én tényleg kíváncsi lennék arra az Adam Lambert féle válógatóra – ölti ki rám a nyelvét, és csak remélni merem, hogy nem kezdi el firtatni a témát. Ashley oldalba könyököl, és majd' leesik a kanapéról úgy röhög. Komolyan csak én vagyok ennyire ideges? 
- Majd egyszer gyere el, és megmutatjuk – dőlök előre, mintha bizalmaskodnék ezzel az infóval, de valójában csak már képtelen vagyok mozdulatlanul ücsörögni. Ha lenne karórám, most óvatosan rásandítanék mennyi ideje vagyunk már itt bent, de attól tartok nem túl sok. 
- Ez egy meghívás? - dalolja vidáman.
- Ha elfogadod – próbálom valahogy a végére terelni ezt a témát, de nem sok sikerrel. Nem megy ez ma nekem. Mindenki brillírozik, de én kudarcot vallottam. 
- Sejtem én, hogyan mehet nálad az ilyen, ha a napokban terjengő papparazzi fotókra összpontosítunk - ingatja a fejét, én pedig ha gyilkolni tudnék a tekintetemmel, most egy jóbaráttal kevesebb ülne a köreinkben. De ez jár az árulóknak. 
- Rossz az, aki rosszra gondol, Ellen – veszi át a beszélgetést Isaac, én pedig a világon mindennél hálásabb tekintettel nézek rá. - El tudod képzelni rólunk, hogy így kerültünk a csapatba? 
- Igazad van kedves, rólad biztosan nem – nevet fel, és mindenki más is hahotázni kezd. Most jött el az idő. Csak tárgyilagosan el kell mondanom a fotókról, hogy pusztán baráti kapcsolatot örökítenek meg és ennyi. 
- A fotókról meg csak annyit, - veszek nagy svungot, hogy elmondjam és végre lapozhassunk. - hogy akkor készültek, mikor elmentünk megvenni Tommy bandagitárját. Akkor még a csapatot sem ismerte, és szüksége volt egy nagy adag bátorításra. 
- Azóta viszont már túl jól is ismer minket – veszi át a szót hirtelen Ash, én meg egy újabb bandatagnak akarok hálálkodni. Ez már csak egy ilyen nap. - Biztos közénk akarsz tartozni? Na? Még meggondolhatod magad? 
Tommy édesen szinte elpirul, a nadrágján lévő szakadásokat birizgálja, és nevetve felel a kérdésre; - Persze hogy...

Sikeresen el is terelődik a téma a fotókról, és minden egyes kérdéssel, amit a közelgő esetleges új lemezről és új dalokról tesz fel Ellen, lenyugszik a lelkem. A látogatásunkat mint mindig, ha itt vagyunk, azzal zárjuk, hogy drága barátnőm a színpadra invitál minket, hogy adjunk elő valamit. 
Mi más lehetne a mai választás, mint a Whataya want from me? Na de ez ám a nagy pillanat. Az, mikor Tommy igazán megmutathatja magát, és nincs szüksége szavakra, csak arra a csodára, ami a kezeit mozgatja a húrokon. 
Mikor minden készen áll ránézek, ő pedig kicsit idegesen, de bólint egyet és belecsap a jól ismert kezdőakkordokba. A közönség kiabálni, fütyülni és tapsolni kezd, Tommy pedig elmosolyodik. Istenem, köszönöm nektek. Tudom, hogy mit érezhet most, de ti nem tudjátok, mit tettetek ezzel. 
A végére már annyira elengedi magát, hogy szinte rá sem ismerek. Tagadhatatlanul a bandához tartozik. Kétség sem fér hozzá. Tapsviharban távozunk a színpadról, és ahogy eltűnnek rólunk a kamerák árgus szemei, megölelem Tommyt. 
- Minden rendben – mondja, de érzem, hogy egy kicsit reszket. - Minden rendben... Minden rendben.
- Tudom, fantasztikus voltál! - felelem, és legszívesebben adnék egy puszit az arcára, de nem akarom zavarba hozni, meg talán ő sem nagyon örülne neki. Talán akkor sem, ha csak ketten lennénk. 
- Nem ünnepelünk még – rontja el máris a pillanatot Alex – Várnak még ránk máshol is. 

A második interjú szinte szőrre megegyezett Ellenével, és ez nem a barátnőmnek kellemetlen. Inkább csak ott már minden elhangzott, az azt követő interjúztatónk pedig nem bizonyult túl kreatívnak. 
Mindenesetre azt a beszélgetést hamar lezavartuk, most pedig egy esti rádióműsorban ülünk. Szerencsére itt már csak a hangunkra kell ügyelnünk, a reakciók és arckifejezések nem látszanak. Ennek viszont kifejezetten örülök, mert az itteni riporterünk egy igazi seggfej. Teljesen ki van éhezve a pletykákra, nem képes leszakadni Tommyról és a képekről. Egyre idegesebb vagyok, és azt hiszem ezt mindenki érzékeli, mert furcsa pillantásokat küldözgetnek felém. 
- Na és Tommy, gondolom tisztában voltál vele, hogy Adam bandája a hírnevet is fogja jelenteni neked. Ne mondd, hogy erre egy percig sem gondoltál – mosolyog félszegen ez a rohadék, és nagyon jófejnek gondolja a kérdését, de legszívesebben csak lefejelném. 
Látom, hogy Tommy elérte a mélypontot, és köpni-nyelni nem tud. A pillanatot viszont nagy meglepetésemre ismét Isaac teszi magáévá, ezúttal megmentve a helyzetünket. 
- Tommy jó srác. A bandában a helye – mondja nemes egyszerűséggel, mégpedig Tommy felé bólintva. - Nem kételkedem Adam döntésében. 
Mikor meglátom, hogy Alex kintről jelez a rádiósoknak, hogy ideje lezárni a beszélgetést, és a műsorvezető is rövidre fogja az elköszönést és jókívánságokat, óriási súly szakad le a mellkasomról. Eddig nyomott, és féltem, hogy belefulladok, de túléltük. Mind. És most ez akárhogy is, de Isaac érdeme. 
Elindulunk kifelé, mindenki a saját útjára, de elkapom, ahogy Isaac a kezét tartja Tommynak, ő pedig egy pacsival köszön el tőle. 
Hát ennyi. Nem véletlen Glamily a bandám neve. Mint egy igazi család. Mindig összetartunk, és soha nem hagyjuk cserben egymást. Már Tommy is teljes értékű családtag. 

Beszállunk a kocsiba, és egy jó darabig csak némán autózunk Los Angeles késő esti fényeiben. Nem tudom mi a fenét mondhatnék. Kérjek bocsánatot? Mondjam, hogy remélem jól van, és ígérem mostantól óvatosabbak leszünk, és megóvom mindentől? 
Annyit gondolkodtam mi az frászt mondhatnék, hogy időközben hazaértünk. Tommy némán pattan ki a kocsiból, én pedig elkezdek aggódni miatta. Talán szerinte mégsem ment olyan simán ez a dolog. 
Csendesen utána cammogok. Ledobja a cipőjét, amit én a küszöbön állva várok meg, majd mikor elindul a nappali felé, én is követem a példáját. Egy pillanatra összerezzenek, mikor hirtelen megszólal. 
- Mit szeretnél vacsorázni? - néz hátra, és a konyhába sétál. Én csak elmosolyodom, és boldogan nyugtázom, ha nincs is minden a legnagyobb rendben, de azért megleszünk. 
- Marhát – felelem, és elindulok a terasz irányába. - El kell intéznem egy telefont, szólj ha ehetünk. 
Látom, hogy felpillant a pult mögül, és csak bólint. Most, hogy ezen túl vagyunk, ideje felhívnom Billt. Eléggé ki volt bukva, reményeim szerint tényleg tudok segíteni neki, bármennyire is szürreális a dolog. Furcsán viselkedett, és ennek nyilvánvalóan a vendég rocksztár az oka. Mit tagadjam, kíváncsi is vagyok rá, hogy most mégis mi a frász ez köztük. 






6 megjegyzés:

  1. Na jóó, elmentek a fenébe ezzel az utolsó pár sorral... most nagyon akarom azt a folytatást! :D
    Egyébként Tommy még mindig nem úszta meg a palacsintasütővel való képentörlést. Barátilag megint Adam combjain aludni?? Kis ribanc.. ideje lenne, hogy Adam nekivágja valaminek és számonkérje rajta ezeket a szimplán baráti akciókat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talán Adam valamikor már nekivágja majd valaminek, mert az ő türelme is véges. :P :D Jaja, jön egy kis hisztis Billy nyavalygós beszélgetés. :D Szeretni fogod, ígérem. :P

      Törlés
  2. Nagyon jó rész volt!!! Én is alig várom hogy végre Agam besokalljon Tommy idegesítő huzavonájától :D Várom a koncerteket biztos lesznek benne izgi részek :D
    Siessetek a folytatással!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! :)
      A koncert alatt több, mint izgi részek lesznek. Én is alig várom, hogy odaérjünk. :)
      Igyekszünk. :)

      Törlés
  3. Nagyon, de nagyon hamar szeretném kérni a folytatást!
    Csak egy ártatlan kérdés ❓
    Soha az életben nem fognak ők ketten összejönni? Mindig amikor úgy érzem, hogy na most jött el a pillanat, kiderül, hogy mégsem. Szétcsesz már az ideg. Folyik a nyálam,és izzad a tenyerem! Jaa...nem ez már a veszettség jele! 😂😂😂Baromira meg vagyok veszve ezért a sztoriért! ❤️ ❤️ ❤️ ❤️ ❤️
    Fantasztikusak vagytok!
    Pussz 😍 😘😘😘😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Soha ne mondd, hogy soha! Deee tény, hogy cél volt mindenkit kicsinálnunk, mire valami is történik. :D Asszem, ez egész jól sikerül. :D
      Nagyon örülök, hogy szereted! :)) Ígérem igyekszünk a frissekkel. :))
      Puszii! <3

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.