Ne nézz vissza - 18.

Sziasztok!
Hűha. Jó régen volt új rész belőle. Ez most csak a figyelmetlenségemen és lustaságomon múlt. Összeszedtem magam. :D Itt vagyunk. És azt is most fogtam fel, hogy már lassan 20 fejezet kint van a sztoriból, pedig még van hátra belőle bővel. Félelmetes. 
Remélem szeretni fogjátok. A véleményeket nem muszáj magatokban tartani. Örömmel veszünk minden szót. ;) 
Puszi&Pacsi



Gondoltam, hogy ez az egész ismerkedős dolog nem lesz sétagalopp, de hogy ennyire rosszul alakuljon, arra én se számítottam. Ami ma este történt, viszont ráébresztett arra, hogy hiába haragudtam azért, amit Isaac a fejemhez vágott, igaza volt a vádak egy részében. Nem ismerem Adamet eléggé, ami nem jelenti, hogy nem törődöm vele, ő viszont régóta a barátja és csak aggódik érte, amit pedig meg tudok érteni. Jaj Adam, hogy tudtad ilyen felnőtté tenni a gondolkodásomat? Sóhajtva a hajamba túrok, majd még mindig kissé kavargó gondolatokkal, de határozottan legyezgetem őt hátrafelé, míg vissza nem ül az ágyra, aztán az ajtó felé indulok.
- Ne nézz így, csak lemegyek szólni a srácoknak, hogy nyugodtan menjenek haza, meg hozok fel kaját - nyugtatom meg, mert elég rémülten bámul rám, de ekkor fellélegzik. Feszülten lépdelek lefelé, végig azon gondolkodva, hogyan is küldhetném el őket úgy, hogy ne sértődjenek meg, de legnagyobb meglepetésemre, mire a konyhába érek, a kaja már összepakolva vár a pulton, és bár itt-ott látszik a takarításhoz szokott szememnek a kupi, egész szép rendet raktak.
- A többiek? - kérdem Ashley-t, aki épp most csukja be a mosogatógépet.
- Már hazamentek, gondoltuk, hogy nem zavarunk titeket. Nézd, én sem zenélek együtt Adammel olyan régóta, mint Isaac, de tudom, milyen ha így kiakad, olyankor csak hagyni kell, hogy elrendezze a dolgokat magában. Úgy tűnik, te tényleg nagyon sokat számítasz neki, szóval törődj vele, oké? Próbán találkozunk. - Megszorítja a vállam, ahogy elhalad mellettem, aztán már csak a bejárati ajtó csapódását hallom. Igen, most kell rájönnöm, hogy nem ismerem eléggé Adamet.
Kajával megpakolva térek vissza a szobába, ahol Adam igencsak magába van zuhanva, ahogy lehajtott fejét a tenyerébe támasztja, és a szenvedés élő szobraként ül az ágy szélén. Én lepakolom a kaját mellénk, majd egy széket megragadva, leülök vele szemben és a háttámlára támasztom az állam.
- Hallgatlak - jelentem ki, amivel szerencsére kizökkentem, mert felnéz rám, értetlenül ráncolva a szemöldökét.
- Nem értem - rázza meg a fejét, mire felsóhajtok. Drága barátom, látom az, hogy jobban megismertük egymást, nem emelt az IQ-don.
- Nem tudok rólad semmit. Eddig mindig én voltam a téma, akivel foglalkozni kell, akit meg kell menteni, ismered a múltamat, a családomat, megverted az exemet, jártál a szülővárosomban és kiszedtél az előző állásomból. Isaacnek igaza van, Adam. Önző voltam, hogy soha nem adtam vissza a figyelmet, amit tőled kaptam, szóval most te vagy a soros. Mesélj, amit akarsz - fejtem ki neki, ő meg leesett állal hallgatja, de a végére megint úgy csillognak a szemei, mintha karácsonyi ajándékot hoztam volna, pedig csak érdeklődöm. Mindenestre, megnyugtat, hogy visszatér kicsit azokba a kék szemekbe a csillogás, nem ugyanaz nélkülük a világ.
- Hát... Mit is mondhatnék. Talán Saulival kezdem, mert vele kezdődtek a dolgok. Épp akkor robbantam be, turnéztam mindenfelé, Sauli meg ott volt fellépni az egyik fesztiválon, amire meghívtak. Más időpontban és helyszínen voltunk, a kíváncsiság odavitt és azonnal beleszerettem, amikor megláttam énekelni. Olyan tűz volt benne, amit még senkiben sem láttam, és aznap este meg is kerestem. A többi már történelem, mint mondják, de felettünk hamar feloszlott a rózsaszín köd. Sokat veszekedtünk, nagyon különböző nézeteink voltak a dolgokról, és ekkor kezdtem el inni. Arra, ahogy Billel találkoztam, nem vagyok büszke, de... azt hiszem, elég jól leírja a kapcsolatunkat - forgatja meg a szemét. - Mikor felajánlotta valaki egy bulin, rákaptam a drogokra. Könnyebb volt elviselni Sauli hisztijeit és hirtelen nem is veszekedtünk annyit, nekem szárnyalt a hírnevem, nem is lehetett volna jobb. És akkor találkoztam Billel. Nem titok, hogy a kibaszott tinédzser kora óta bele voltam zúgva, és ezt ő is tudta, mert amint meglátott, rám mászott. Be voltam állva, ő is, Sauli pedig nem volt abban a buliban, úgyhogy Bill unszolására, bezárkóztunk az egyik szobába. Utána próbáltam rendet tenni a fejemben, mert szörnyen éreztem magam, soha nem terveztem megcsalni Saulit. Megpróbáltam elüldözni Billt, de úgy ragadt, mint a rúzsfolt, és persze mikor Sauli tudomást szerzett a drogokról és Billről, kitette az utamat. Az volt az első nagy zuhanásom. Szívtam, ahol tudtam, nem érdekelt, hogy turnén vagyunk vagy fél óra múlva interjúim vannak, máig azon csodálkozom, hogy nem csuktak le. Bill azonban visszajött, felajánlotta, hogy felemel újra, hogy boldoggá tesz, és én rögtön kaptam az alkalmon. Nem vagyok benne biztos, hogy ő teljesen leszokott-e, de megbeszéltük, hogy egyszerre letesszük a drogot, és én tényleg ott tudtam hagyni, mert új mániát találtam. A neve Bill. Ő volt nekem a drog, így nem volt szükségem a többire, de hogy pótoljam valamivel, inni kezdtem. Billel lenni olyan volt, mint egy álom, de... hát, mint kiderült, az is volt, mert soha nem volt igazi. - Ezzel elhallgat, és csend telepszik ránk egy időre. Nem tudom, mit mondjak, most hogy Adam így kitárulkozott előttem, úgyhogy csak felkelek a székről és leülve mellé, nekidőlök úgy, hogy a fejem a nyakhajlatában legyen.
- Köszönöm, hogy megosztottad velem - súgom, és érzem, hogy ő átölel. Talán nem kéne provokálnom, hiszen tudom, hogy szerelmes belém, de szeretek hozzá közel lenni és jó érzés, mikor átölel.
Mocorgok egy kicsit, amíg rá nem veszem, hogy eldőljünk mindketten, és így fekve befészkelem magam a karjaiba, majd jólesőt sóhajtok. Ez egy nehéz nap volt és amint Adam elaludt, vár még rám pár dolog.

Szerencsére hamar elnyomja az álom, így nem kell azon aggódnom, hogy esetleg én is elalszom mellette. Óvatosan kimászok mellőle, és az éjjeli szekrényre tett telefonjáért nyúlok. Nem akarok az életébe túrni, de ezt most egyedül kell elintéznem és nem akarom, hogy beleszóljon. Kódba ütközöm, amire elhúzom a szám, mert meg kell szereznem ezt az információt, és egy ideig gondolkozom felette, de összerezzenek, mikor megmozdul mellettem. Szerencsére nem ébred fel, de ez ráébreszt, mennyire kevés időm van, így egy olyan ötlethez folyamodom, amihez nem igazán akartam, de a szükség most megkívánja. A saját telefonomért nyúlok, majd óvatosan kimászok Adam mellől és lábujjhegyen kiosonok a szobából. Úgy érzem magam, mint aki igen nagy hibát követ el épp, de tudom, hogy nem tehetek mást, úgyhogy mikor biztonságos távolságba értem az alvó mackótól, megkeresem Bill számát a telefonomban.
- Halló? - szól bele egy hang gyanakvóan, de valahogy nem Billre emlékeztet.
- Szia, Tommy vagyok, öhm... te vagy az, Bill? - Elég hülyén hangozhat a kérdés, mert ki mást hívnék, de ekkor más hangokat hallok a háttérből és valaki mintha kelletlenül felnyögne. Ha jól hallom, a telefon másik kézbe kerül, ideges hangok szűrődnek át hozzám, de nem értem őket.
- Igen? Bill Kaulitz. - Na várjunk, akkor az előbb tényleg nem ő volt a vonalnál? Tom nem lehetett, kétlem, hogy együtt aludnának, de akkor ki volt?
- Szia, Tommy vagyok. Tudod...
- Tudom, Adam cicuskája - vág a szavamba, de most kénytelen vagyok lenyelni. Biztos a mellette lévő pasinak lesz pár szava hozzá így is, miért hívom ilyen későn. - Mondd cica, mi kéne? A farkam jelenleg foglalt.
- Ezt nem akartam tudni - felelek elborzadva. - A segítséged kéne. Mi a kód Adam telefonjához? - Egy ideig csend van a vonal végén, én meg egyre feszültebb vagyok, amiért így húzza az időt, amíg fel nem nevet.
- Nocsak, kémkedsz a pasid után? - kérdi, de mintha szokatlan él lenne a hangjában. Aggódik talán?
- Nem, én... nézd, ma este találkoztam a bandájával és Isaac eléggé kiakadt rám, szóval Adam összeveszett vele. Csak kéne a száma, hogy megbeszélhessem ezt vele.
- Várj-várj, információt információért! Miért is találkoztál te a bandával? - Elkáromkodom magam gondolatban, amiért egyáltalán eszembe jutott, hogy Billtől kérjek segítséget, és egy pillanatig habozok.
- Senkinek nem mondhatod el, a hivatalos bejelentésig, világos? Ha elmondod, megkereslek és személyesen vágom ki a nyelved - jelentem ki fenyegetően, aztán sóhajtok egyet. - Adam megkért, hogy legyek a gitárosa, én pedig igent mondtam. - A túloldalról fülsértő sikítás hallatszik, amiért eltartom a fülemtől a telefont, és kicsit félek közelebb tenni megint.
- A francba! Miért nem tudtál inkább lefeküdni vele? Most lógok Tomnak egy rakás pénzzel - elégedetlenkedik, én meg inkább nem is mondok semmit arra, hogy fogadtak rám. Végül csak megosztja velem a kódot, amit ki is próbálok és működik, úgyhogy egy gyors köszönet után, kinyomom Billt. Bár tényleg változott, még mindig szívesebben tartom tőle a távolságot és nem szeretek beszélni vele, amit ő is érezhet, mert direkt idegesít. Azonban most, hogy végre bejutottam Adam telefonjába, hamar megfeledkezem Billről, és kimásolva Isaac számát, visszacsempészem a készüléket a helyére.

Már mióta itt körözök a nappaliban és nem merem felhívni. Legutóbb nagyon dühös volt, én pedig nem akarom elüldözni azzal, hogy azt hiszi, zaklatom vagy ilyesmi. Párszor megfordult a fejemben, hogy talán nem is kéne felhívnom, hagyhatnám az egészet, hogy megoldja magát, de az nem én lennék. Illetve... a régi, gyáva én lennék, akit minden erőmmel igyekszem magam mögött hagyni.
- Halló? Isaac Carpenter - mutatkozik be, nekem pedig belefagy a levegő a torkomba.
- Szia, én... Tommy Joe vagyok - nyögöm ki nagy nehezen, de még nem nyomta ki, amit jó jelnek veszek. - Bocs, hogy ilyen későn még zavarlak, de találkozhatnánk holnap? Beszélni szeretnék veled.
- Nem nagyon van mit beszélnünk, Adam elég világos volt.
- Épp ez az, amiről beszélnünk kell! Nézd, igazad van, oké? Alig egy éve ismerem Adamet és ma jöttem rá, hogy nem tudok róla túl sokat, szóval lennél szíves találkozni velem, hogy ne telefonon kelljen ezt letárgyalni? - Kicsit talán túl nyers voltam a végére, de remélem, rá tudom venni a találkozóra. Nem akarom, hogy a banda széthulljon miattam.
- Legyen. Elküldöm a címet sms-ben, Adamet ne hozd - adja meg magát, mire megkönnyebbült sóhajt hallatok, és gyors köszönés után letesszük. Remélem, beválik majd a tervem... Az biztos, hogy amilyen ideges vagyok, semmit nem fogok aludni ma éjjel.

Ahogy gondoltam, egy szemhunyásnyit sem sikerült aludnom, de már hozzá vagyok szokva, úgyhogy zenét írok az éjszaka, a reggel közeledtével meg felteszek főni egy adag kávét, miközben csinálom a reggelit. Két adagot készítek, Adamnek ott hagyom egy tányéron, én pedig mellé teszem a sajátomat.
- Álomszuszék, reggeli! - kiáltok fel az emeletre, bár nem vagyok benne biztos, hogy meghallja, amilyen alvókája van. Isaac kora délutánt mondott, szerintem ő sem aludt sokat, és most próbálja bepótolni, de legalább addig is van időm megmutatni Adamnek az új dalomat.
Már azon gondolkozom, hogy felmegyek és felébresztem, mikor letámolyog még kócosan, hunyorogva, egy szál kényelmes melegítőben és pólóban, amin jól átlátszanak az izmai. Mikor kezdtem én erre figyelni?!
- Máskor finomabb ébresztést is elfogadok - motyogja, ahogy átölel a fél karjával, majd az asztalhoz csoszog és lerogy a székre.
- Ez nem elég finom? - mutatok a kajára sértetten, mire Adam csak ásít egyet, és mindketten nevetünk.
Együtt reggelizünk, a tegnap estéről szó sem esik, én elmondom neki, hogy váltam el Eddietől és Billről kérdezem, mert fúrja az oldalam a kíváncsiság, de erre csak sejtelmesen mosolyog, amivel az idegeimen táncol a rohadék.

Zenélünk egy kicsit, de amikor közeledik az indulásom ideje, elnézést kérek tőle, és sietve kirohanok a házból, mielőtt kérdezősködni kezdene. Ahogy közelebb érek, egyre idegesebben szorul össze a gyomrom, és a lábam is halványan remeg, mert valójában rohadtul félek ettől a találkozótól. Szerencsére emberek között leszünk egy Starbucksban, úgyhogy remélhetőleg Isaac is normálisan fog viselkedni, bár ebben megremeg a hitem, mikor olyan szemekkel néz rám, mint aki mentén megöl. Lehuppanok vele szemben, miután szereztem magamnak egy hatalmas adag, fura nevű kávét és beharapom a szám egy pillanatra.
- Ne rabold az időmet - közli Isaac köszönés helyett, én meg már a hátam közepére sem kívánom a csávót, de sóhajtok egyet és erőt veszek magamon.
- Nézd, szerintem rosszul kezdtük ezt az egészet. Tudom, hogy nem ismersz, és hogy végignézted, ahogy Adam nem egyszer tönkreteszi magát, és nem mondom, hogy én jobb vagyok, oké? De mióta jóban vagyunk, nem iszik, drogokra pedig annyira nem gondol, hogy nem is tudtam róla. Amikor azt mondtad, kihasználom, valamilyen szinten igazad volt, mert rájöttem, hogy rengeteget segített nekem, és hiába álltam ellen, bárhányszor kért, hogy csatlakozzak a zenekarába, én nem adtam vissza a törődést, amit tőle kaptam.
- Oké, várj, nem lélekápoló-délutánért jöttem! - vág a szavamba a dobos, mire elhúzom a szám. Mit képzel? - Mi a lényeg, amiért hívtál?
- Azt akarom, hogy megismerj, seggfej. Igen, azt hiszem bi vagyok, tudom, hogy Adam szerelmes belém, én nem akarok pasival lenni, ő is tudja, nem használom ki. A nevem Thomas Joseph Ratliff, de mindenki csak Tommy Joe-nak hív, ex-drogos vagyok, pánikbeteg, depressziós, paranoiás és gyógyszerfüggő. Az előző bandám tönkretette az életem, és feladtam a zenét, amíg Adam rám nem talált. Először elmenekültem tőle, amíg turnén voltatok, aztán kidobtam, megpróbáltam mindent, hogy békén hagyjon, de nem volt hajlandó. Ezek után is azt hiszed, hogy kihasználom? - Lehet, hogy egy kicsit feljebb emeltem a hangom a végére, mint kellett volna, mert páran felénk néznek a környező asztaloktól, így összehúzom magam, Isaac azonban nem szól. A kávémba temetem a kételyeim, amíg a velem szemben ülő dermedtnek látszik, de nem igazán bánom, legalább nem cseszeget végre, hanem talán magába néz.
- Én... nem tudom, mit mondjak - nyögi ki végül, mire én megvonom a vállam.
- Nekem ne mondj semmit, beszélj inkább Adammel. Nem kell kedvelned, ha nem akarsz, de én tudom, hogy Adam nem véletlenül tartott meg a dobosának, és ezt tiszteletben tartom, de nem fogok kilépni. Most megyek, van még pár dolgom, de örülök, hogy tudtunk találkozni - köszönök el, aztán a poharamat felkapva, otthagyom a döbbent dobost. Amint kilépek, meg kell kapaszkodnom az egyik kinti székben, mert el sem hiszem, hogy képes voltam ezt megtenni, most meg úgy remegek, mint a nyárfelevél. Elővakarok két tablettát a táskámból, és bár egy pillanatig tétovázok, de végül bedobom őket a számba, és lenyelem. A gyógyszerem biztonságos, hitegetem magam, mint mindig, ahogy nagy levegőket veszek, és amint nem remeg úgy a lábam, elindulok.


Nagy mosollyal az ajkaimon ébredek, tapogatózom is magam mellett, mert Tommy biztosan itt volt a közelemben mikor elaludtam. Talán ő is így tett, de hiába nyújtózkodom, nem lelem. A redőnyt viszont nem húztuk le, így nagyon nehezemre esik kinyitnom a szemeimet a napfényben.
Összerezzenek, amikor rezegni kezd a telefonom a fejem mellett. Nagy nehezen összeszedem magam, felülök az ágyon, és mikor kezembe veszem a türelmetlen készüléket egy apró reggeli meglepetésként ér a hívó fél neve.

- Szia Bill, miújság? - kérdem álmosságtól rekedtes hangon.
- Tudunk találkozni? - tér egyből a lényegre, egy pillanatig sem kertel. Hát nem is Bill lenne, ha húzná az időt, és nem jelentené ki egyből, hogy mit akar. Nem, nem szeretne, Bill olyat nem szokott. Ő csak mindig akar.
- Mikor és miért? - nyekergem a vonal végén, mert annyira, de annyira nincs ma kedvem hozzá.
- Ne hisztizz már, mint egy kisbaba. Egy óra múlva Josh kajáldájában? Meghívlak.
- Nagyon komoly a hangod – ásítok egy nagyot, de felkelek, és a szekrény felé veszem az irányt, mert vagy háromnegyed óra míg odaérek, szóval jobb ha elkezdek egyből öltözni. De mielőtt bármit is kiválasztanék, Tommy hangját hallom lentről, így csak felkapok valamit, ami a kezem ügyébe kerül. - Legalább utalásokat tennél nekem, hogy miről szeretnél beszélgetni?
- Több témával is készültem – nevet fel a telefonban, és egy kicsit megnyugszom, hogy ezek szerint akkora baj azért nincsen.
- Oké, akkor két óra múlva.
- Hé! Oké, mindegy. Ott leszek – feleli, és leteszi a telefont. Nem tudom mi üthetett belé, de az utóbbi időben eléggé kifordult magából. Nem tudom, hogy az egészet a miniatűr, de mégis hatalmas rocksztár felbukkanásának köszönhetjük, vagy pedig valami más is van a hátterében. Na mindegy, majd ma kiderítem. Előbb viszont lefutok Tommy-hoz.

Nehéz lesz újra ennem, a kis házi szakácsom megint isteni reggelivel várt. Nem volt pofám azt mondani, hogy nem kérek. Inkább itt eszem valami visszafogottabbat. 
Mire ideérek Bill már egy asztalnál ül. Leveszem a kalapom és a napszemüvegem, és az üres asztalok közt odaszlalomozok hozzá. Az egész kis kifőzdében senki nincs csak mi. Valójában épp ezért volt a kedvenc helyünk. Szerettük, hogy ennyire kihalt, és alig jár ide valaki, ha mégis azok javarészt melósok voltak, és le se szarták, hogy kik ülnek itt hátul a sarokban. Josh bácsi főztje viszont valami mennyei, szóval igazán megérdemelné, hogy felkapottabb legyen a hely. Vagy inkább ne. Ne nekünk ez éppen így felel meg.
- Késtél – veti oda nekem, de továbbra is a telefonját bámulja és minden bizonnyal vagy őzike orral vagy kutyafülekkel szelfizget.
- Mint mindig – felelem, és lehuppanok elé. - Te pedig túl pontos vagy.
- Mint mindig. Ez volt a legnagyobb ellentét köztünk azt hiszem – nevet fel, és leteszi a telefonját az asztalra. 
- Nem éppen – motyogom magam elé, és felkapom az étlapot. 
- Már rendeltem magunknak.
- Oh, köszi – újra leteszem, és mivel nem maradt jobb dolgom a zöldszemű szörnyem gyönyörű csokoládészínű szemeibe nézek. - Nos? 
- Három dolog – kulcsolja össze bőrkesztyűs ujjait az asztal felett, a karkötői pedig csodás hangszerként csendülnek össze. Szőke haja tökéletesen áll és apró félmosoly játszik az ajkain. Ahogy mondtam, olyan mint egy drog, ami minden egyes alkalommal mikor a közelembe kerül, eszembe juttatja azt a csodás szárnyaló érzést, és a legdurvább kísértésbe ejt. De nekem ellen kell állnom, mert az én szörnyem mérge akár a legmérgesebb kígyóé. Halálos a számomra. 
- Igen? - kérdezek rá egyből, hogy inkább beszéljünk valamiről, ne csak a kísértésem szépségében gyönyörködhessek, mert akkor baj lesz.
- Küldtem neked valamit, lesd meg – bök fejével a telefonom irányába, amit nem messze az övétől tettem az asztalra. 
Most felveszem, és megnézem a messenger üzenetét. Egy hivatkozás. 
- Mi ez? - kérdem, de a címtől hideg veríték lepi el a hátam. 
- Nyisd meg. A címe a kedvencem; „Adam új házikedvencre tett szert?” - idézi, majd pedig önfeledten felkacag. Nekem valahogy semmi kedvem nevetni. A képeken én és Tommy vagyunk. Úristen, én és Tommy és borzasztóan félreérthető pozíciókban. Ha együtt lennénk, most örülnék, milyen szép szerelmes képeket nézegethetek magunkról, de nem vagyunk és így most csak rettegek, hogy mi lesz, ha ezek pillanatok alatt bejárják majd a világhálót, eljutnak Tommy-hoz, aki majd megint kiborul, talán nekem esik, talán még a gitárosi ajánlátom is visszamondja. Akkor végem. Ha elveszítem egy ilyen faszság miatt... Ha elveszítem őt a kibaszott hírnevem miatt, akkor tényleg feladom. Akkor ez az egész barátkozás dolog nem nekünk való. Nem nekem való... - Akár én is írhattam volna. De semmi közöm hozzá. Esküszöm.
- Bill ez nem vicces – nyögöm, és le sem bírom venni a szemem a képekről. - Ez most halálosan komoly. Ezen most túl sok minden bukhat. 
- Pontosan tudom. Például Tommy meggondolja magát, és mégsem penget majd melletted – néz jelentőségteljesen a szemembe, ahogy felemelem a fejem erre a megjegyzésre. 
- Honnan tudsz te erről? - fakadok ki, és a telefonom az asztalra csapva hajolok közelebb hozzá. - Honnan a picsából tudsz te erről is? Honnan tudsz mindig mindent az életemről, még így is, hogy már a közeledben sem vagyok? 
- Nyugi már baby, Tommy hívott fel tegnap, és ő mondta el – rántja meg a vállát, mintha ez az infó egy hétköznapi „boldog szülinapot” hívás lett volna. Tommy még azért sem hívná őt fel, hogy felköszöntse, nem hogy ezért, szóval végképp nem értek semmit. - És ezzel elérkeztünk a második témánkhoz. 
- Mi volna az? 
- Csak, hogy tudd, felhívott este és elkérte a telefonod kódját.
- Tessék? - esik le az állam az egyel újabb infón, ami ma már komolyan kimozdít a nyugalmamból. Miért tenne Tommy ilyet? 
- Ne parázz, csak azért mondom, mert ez a srác komolyan kedvel téged azt hiszem. Isaac számát akarta kikeresni a telefonodból, hogy felhívja és beszéljen vele. Mindezt állítólag a banda miatt, de minek is hazudunk egymásnak. Miattad tette. 
- Nagyszerű, hát tök mindegy, mert ha meglátja ezeket a képeket, akkor úgyis örökre eltűnik előlem – temetem kezembe az arcom, és legszívesebben csak egy hatalmasat beleöklöznék a falapba. Üvöltenék, őrjöngenek, hogy mindez nem történhet meg. Nem, amikor már ennyire sínen kezdett lenni minden. Megérzem a csuklómon Bill bőrkesztyűs ujjait, ami kizökkent a gondolataimból egy pillanatra. Felnézek rá, és... mintha... őszinte sajnálatot látnék a szemeiben. Vagy valami hasonlót, és annak is csak a szikráját, de ott van. Mi lesz most? 
- Hé, nyugi már. Épp ezt próbálom elmondani. Fontos vagy neki, nem hiszem, hogy le fog lépni ennyitől – próbál megnyugtatni, de nem csinálja túl jól. Látszik, hogy nem ismeri Tommy-t. 
- Bill, te semmi sem tudsz róla. Semmit sem értesz. Nyilván csak azt gondolod, hogy ez megint valami játék, de nem. Nem minden az érdekkapcsolatok és játszmák körül forog. Komolyan szeretem őt, és ő az egyetlen akinek sikerült felkaparnia abból az alkoholszagú pokolból, ahová te száműztél, szóval nem szándékozom őt elveszíteni. Most mennem kell, majd beszélünk – zárom le a monológom, és már pattanok is fel, mikor Bill szór valamennyi készpénzt az asztalra és utánam rohan. 
- Várj már. Minek rohansz most el, mint egy eszelős? Segíteni jöttem, meg beszélgetni, nem pedig egy újabb lebaszást hallgatni a tetteimről – darálja mögöttem, de most nem áll szándékomban az érzéseivel foglalkozni. Ő sem tette soha az enyémekkel. Majd máskor lelkizünk, most muszáj megelőznöm a híreket, és nekem közölnöm mindezt Tommy-val. Mikor már a kocsimba készülök bepattanni, Bill megragadja a karom és erőszakkal fordít maga felé. 
- Abbahagynád? Nekem komolyan szükségem van rá, hogy beszéljünk. Nekem... komolyan... szükségem van... rád – nyögi ki nagy nehezen a mondatot, nekem pedig az aszfaltig zuhan az állam. Komolyan? A nagy Bill Kaulitz-nak, aki mindig magabiztos, mindig kihúzza magát, mindig egy hatalmas seggfej, de legfőképp soha nincs szüksége senkire, mert nem függ senkitől, azt mondta, hogy szüksége van rám? Éppen rám? Éppen most?
- Mi a baj, Bill? - kérdem tőle, mert egy kicsit aggaszt is hogy ezt mondta, nem csak meglep. 
- Nos... ez olyan furcsa, tudod? Én még soha nem voltam ilyen helyzetben, de marhára bosszant és tanács kéne – vakarja meg a fejét, és esküszöm, komolyan megsajnáltam, olyan elesettnek tűnik. 
- Na de mondd már mi van? - sürgetem, mert tényleg menni akarok már. 
- Róla szeretnék beszélni, meg arról, ahogy velem bánik, ami azt hiszem egyáltalán nem tetszik nekem, de mégis minden alkalommal visszakúszom a karjaiba. Normális dolog ez? Hát nem! Muszáj beszélnem erről valakivel, és... tudom hogyan bántam veled, és nem akarlak megbántani azzal, hogy újra felemlegetem a múltat, de most pontosan így viselkedik velem és én... fogalmam sincs, hogy mit csináljak – a mondat végét már lehajtott fejjel, szinte csak suttogja. Nem hittem, hogy ezt mondom, de komolyan megsajnáltam. 
- Beszélnem kell Tommy-val, meg kell mentenem ezt a törékeny valamit, mielőtt földet ér és szilánkosra törik, most pedig mérföldes sebességgel zuhan, szóval... mennem kell. De ígérem, ha ezt a dolgot rendbe tettem, akkor kereslek, és beszélünk. Oké? 
- Persze – bólint megértően, és hátrál egyet, hogy be tudjak szállni az autóba. Már mozdulok is, de a mozdulat közben megtorpanok. Megfordulok, magamhoz ölelem, ő pedig szintén körém fonja a karjait. 
- Igérem, rendbe tesszük a te lelked is – súgom a fülébe. 
- Remélem meg tudsz nekem bocsátani egyszer – feleli összetörten. Istenem te fiú, mit tett veled az a rocksztár? 
További szavak nélkül elválunk, beülök a kocsimba és padlógázzal száguldok hazáig. Közben próbálom hívni Tommy-t, de nem reagál. Ez egyáltalán nem jelent túl jót. 

Beparkolok az udvarba és szinte rohanok a házig. Az ajtó előtt veszek pár mély lélegzetet, és berontok a nappaliba. Tommy a kanapén ül, az Ipod fülese a fülében, fejét a támlára dönti, ölében pedig Etta kapja fel a fejét. Etta? Mi a francot keres már itt? Ezek szerint Lisa itt járt és elhozta neki a kutyusát. Jó pont nekem, ha ő a közelében van legalább talán egy kicsivel jobb kedve lehet. 
A kutya hirtelen leugrik az öléből és felém szalad, erre Tommy is kinyitja a szemeit, kiveszi a füleseket, és mosolyog felém. Szóval még nem tudja. Istenem, nem is tudom melyik lett volna a jobb, ha tudja és már csak a nyugtatás része van hátra, vagy ez, hogy még valahogy el is kéne mondanom neki. 
Fogalmam sincs mi a picsát mondjak, és a feszültségemet ő, és Etta is érzékelheti, mert a mosolya lehervad a kutya pedig ugat rám. 
- Történt valami? Nem festesz túl jól – mondja, és egy lassú feltápászkodás után felém tart. - Etta, sshh, csak Adam az, semmi baj. 
Megsimítja a kistestű jószág fejét, ő pedig mint egy kezesbárány, máris jókedvűen liheg és csahol neki. 
- Beszélnünk kell. Kérlek ülj le – terelem a konyhapult felé, és a telefonomat, mint egy rohadt bűvös tárgyat, úgy tartom a kezemben. Fogalmam sincs mit fog erre reagálni, de muszáj lesz valahogy uralnom a helyzetet. 
- Megijesztesz. Mi történt? - kérdi, és látom, hogy egyik lábát rázni kezdi. Ideges. Nagyszerű, már csak ez kellett nekem. Feloldom a képernyőt. Alatta még mindig az az oldal van megnyitva. A tetejére görgetek, és lassan... Nagyon lassan. Túl lassan Tommy felé nyújtom a telefonom. Ő gyorsan elveszi, és csak várok. Ő nézi, és várok. Várok... Az arca szép lassan megváltozik, a szemei kikerekednem, és teljesen elsápad. Na most légy ügyes, Adam. Ne hagyd, hogy elmeneküljön. Nem hagyhatom. Istenem, bármit megtennék, hogy velem maradj Tommy. 
Lezárja a telefonom képernyőjét, óvatosan leteszi az asztalra, és lassan felnéz rám. A szemeiben pedig... fogalmam sincs, hogy mi csillog. Ezt még soha nem láttam.  




6 megjegyzés:

  1. Nagyon jó volt!!! Érdekes hogy a két történet minden részben kapcsolódik. Tetszik nagyon!!! Adam és Bill beszélgetését várom! Köszönöm! Várom a folytatást!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. :) Meglesz az a beszélgetés is. ;) Hamarosan jelentkezünk.

      Törlés
  2. Kicsit nehéz olvasni így, hogy a kettőt időben eltolva kapjuk.. nem mindig tudom, hogy most akkor hol vagyunk és mi van? :)
    Tommy egyre jobban idegesít. Tisztában van vele, hogy Adam szerelmes belé, ő azt mondja nem akar semmit, csak a barátja akar lenni (haha persze), de azért odadobja magát neki néha-néha úgy, ahogy nem kéne.. :P
    Ez nem azt jelenti ám, hogy nem szeretem, vagy nem jól írjátok, mert imádom! Csak Tommyt cibálnám néha meg... XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűha, nem érthető így? Akkor megpróbálhatunk kevesebb szálat összefésülni és mindenki marad a maga sztorijában jobbára. Itt minden előbb van. A másik történet egy kicsit le van maradva ettől. (Saját magunkkal sem kicsit csesztünk ki amúgy. xD) Az valahogy most jobban száguld. Szerintem utol fogja majd érni történésben idővel és akkor párhuzamban lesznek. :)
      Néha én is megcibálnám. :D Imádom különben, ahogy Tatsu "hátráltatja" Tommyval az egész cselekményt. Így egy törékeny üveggömbben vagyunk, ahol egyetlen rossz lépés mindig elég. Én meg szeretek óvatoskodni a vékony jégen Adammel. :P Majd csak beszakad alattuk a mackó miatt, de akkor már túl messze lesz a part. Kénytelenek lesznek egymásba kapaszkodni. :D

      Törlés
  3. Oo.. Nem írtam!
    Nem is értem, hogy felejthettem el!
    Imádom ezt a sztorit.Itt elsősorban Adam miatt ragadtam le.Billt az elején nem igazán szerettem.
    Érdekes ez a huza - vona Tommy és Adam között,és néha idegesítő.
    Mit akar ez a fiú? Néha tényleg nem értem.
    Már nemsokára összeér a két történet.
    Hiszen ott már Bill elment ruhát venni a bulira, és itt nem sokkal vagyunk a buli után.
    Kíváncsi vagyok mi csillog Tommy szemében.Remélem nem a rémület? Vagy a düh lángja.
    Várom nagyon a kövi részt..Pussz. 😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi probléma. :) Most is nagyon örülünk neked. :)
      Boldog vagyok, hogy ez is tetszik neked. Ez egy kicsit visszafogottabb, mint a Crazy, de én ezt is imádom írni. Idegesítő? :D Lesz ez még így se... :P Tommy szívemet Tatsu pontosan úgy írja, ahogy kb el tudtam volna képzelni azokban az időkben. :D Igen, ez a sztori nagyobb léptékben halad, mint a Crazy, de előbb vagy utóbb beéri, ez biztos. Azt később is kezdtük írni. Már posztoltuk ezt, mire eszünkbe jutott, hogy csinálunk egy side storyt. :))
      Hamarosan megtudod, mi csillog itt, ígérem. :))
      Puszillak! :)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.