Ne nézz vissza - 16.


Sziasztok! 



Sok szabadidő, sok poszt. Ezt ígértem, szóval próbálom is betartani. :) Hoztam egy kis folytatást, az egyik legszeretettebb sztorimhoz, remélem szeretni fogjátok. 
Annyira - elképzelhetetlenül - sok megnyitása van ennek a sztorinak, és mégis olyan kevés kommentje. Mi tényleg nagyon kíváncsiak vagyunk a véleményetekre. Kaptunk már észrevételeket, és nagyon hálásak voltunk érte. Szóval ha bármi van, hát kérlek ne tartsátok magatokban. :)) 
Puszi&Pacsi




Csoda, hogy túléltem az utat Adamtől a hangszerboltba, aztán onnan az ideiglenes lakásomba, de az még nagyobb csoda, hogy most Adam itt térdel velem szemben és szerelmet vall nekem, mint kiderül, Eddie közreműködésével a megtalálásomban. Először fogalmam sincs, mit reagáljak, egyszerűen csak lefagyok, és hiába mondja már másodjára, én az első óta csak döbbenten bámulok rá. Olyan, mintha minden gondolatot kikergettek volna a fejemből ezzel az egy szóval "szeretlek", mert fogalmam sincs, mit mondjak erre. Még engem is meglep, hogy nem a halálra rémülés és tovább menekülés az azonnali gondolatom, hanem csak egy értetlen, hatalmas, üres massza. Adam nem mer szólni, azt hiszem, aggódik, hogy ezzel túlment egy határon, amin nem kellett volna, de egyelőre én sem vagyok képes megszólalni, hogy megnyugtassam. Igazából mi bajom lehetne? Patrick már tud rólam, ha egyedül maradok, csak könnyebb dolga lesz, de ha Adam mellett maradok, ő meg tud védeni, legalábbis ezt ígérte, én meg teljesen érthetetlen módon, de bízom benne. Nem is fogom egészen fel, hogy nevetni kezdek, nem vidáman, inkább hisztérikusan. Csak akkor tudok megszólalni, mikor az énekes aggódva megszorítja a kezem.

- Ne haragudj, nem kinevetlek, én csak... tudod, mikor Patrick megkért, hogy legyek a gitàrosa, már együtt voltunk és ezzel vett rá. De te... te az ellenkezője vagy. - Elhúzom tőle a kezem, hogy letöröljem a szétfolyt sminket az arcomról, nem mintha segítene bármit is, csak a kézfejem lesz feketébb. - Tudod, amikor találkoztunk, éreztem, hogy te más vagy és már akkor hatással voltál rám, ezért menekültem előled mindig. Féltem, hogy a múltam ismétli magát, ami fura módon így is van, de mintha helyre akarná hozni, ami történt velem - fejtem ki neki, amit észrevettem. Furcsán nyugodtnak érzem magam most, hogy erre rájöttem, mintha csak az egész ismeretségünk és az elbaszott életem végre értelmet nyert volna.
- Akkor nem haragszol? - kérdi Adam döbbenten, én pedig nevetni tudnék az értetlenül csillogó, azúrkék szemeken.
- Mert szeretsz? Nem! Sürgősen csinálnom kell valamit, ha tényleg ilyen rettenetes embernek hiszel. - Bár nem nevetek, az ajkaim felfelé kunkorodnak kicsit, és látom, hogy ennek ő is örül. Ritkán mosolygok, de Adam közelében egyre többet, és ez furcsán felszabadító, főleg amikor látom, mennyire örül neki.
- Nem vagy rettenetes - jegyzi meg, ahogy rám pillant, de én elfordítom a tekintetem. A pillantásában annyi szeretetet és melegséget látok, amit nem tudok most kezelni, de mégis jól esik, úgyhogy végül megvonom a vállam.
- Na és, mikor költözhetek? - Azt hiszem, hiába ragaszkodott hozzá, nem számított rá, hogy belemegyek, mert egy pillanat múlva már a testemet szorosan ölelő karjaiban találom magam, amiből már kiszabadulni sem próbálok meg, mert úgyis felesleges.

***

Bár nincs sok cuccom, csak egy nagyobb sporttáska, a gitárom és a hátizsákom, a cuccaim nagy részét mégis Adam viszi be a házba önkényesen, egyenesen fel az emeletre, a régi szobámba. Furcsa visszajönnöm ide úgy, hogy mennyi minden történt velem, és az életem milyen hatalmasat változott, mióta Adam belépett az ajtón, és megtalált a nappaliban. Körülnézek a régi szobám ismerős, kellemes kék színű falai közt, majd leteszem a gitárt az ágyam mellé, amikor azonban az énekes ki akarna fordulni a szobából, utána kiáltok.
- Adam, várj! Azt hiszem, ideje kipakolnom - mosolyodom el, és a sporttáskából kivéve az első ruhadarabot, beteszem a szekrénybe, ami mindig is üresen állt, hiába éltem itt hónapokig. Látom, hogy ezzel megint megleptem és meghatottam, mert félrepillant, de aztán újra rám néz, egy lelkes mosollyal az arcán.
- Itt az ideje, hogy elvigyelek vásárolni - vigyorodik el hirtelen, de mielőtt tiltakozhatnék, már el is tűnik az ajtóból és hallom, hogy leszalad a lépcsőn. Inkább nem megyek utána, csak egy beletörődő mosollyal kipakolok a fiókokba és szekrényekbe, bár tényleg nincs sok mindenem, mégis ijesztően jó és megnyugtató érzéssel tölt el, amikor rájövök, hogy az elmúlt két évben nem éltem a táskámon kívül, és most pakoltam ki először, mióta elmenekültem Louisianából. Úgy tűnik, az életem tényleg jócskán megváltozott azzal, hogy Adam belépett az ajtón már lassan több, mint fél éve.

Amikor lemegyek, átöltözve és lezuhanyozva, frissen sminkelve, látom, hogy az énekes pillantása végigszalad rajtam, aztán rögtön másra tereli a figyelmét, amint rájön, hogy nézem. Csak megcsóválom a fejem ezen, aztán a hűtő felé indulok, hogy megnézzem, van-e kaja, mert az olyan izgalomban dús napok, mint a mai, könnyen elfeledtetik az emberrel, hogy éhes, most meg egyszerre szakad rám. Elhúzom a szám és kelletlenül mordulok egyet, mikor rájövök, hogy nincs más, csak pia meg némi maradék, ami nem túl gusztusos, és felpislogok Adamre.
- Nem tudom, mikor akarsz ilyen nagy bemutatósdit, meg szerződést, de előtte enni akarok - jelentem ki, és a meláknak sem lehet ellene kifogása, mert rögtön felragyog az arca.
- Remek! Mára bulit terveztem, próbákat nem, szóval csak összehozlak Alexszel a menedzseremmel, megírhatjuk a szerződést, aztán bekapunk valamit és elviszlek venni pár új cuccot. Mikor van a szülinapod?
- Október 18 - válaszolok szinte gépiesen, mert a történtek után nekem ez egy kicsit túl szűkre szabott napi programnak tűnik, amit Adam észre is vehet.
- Persze, a vásárlást hagyhatjuk későbbre, ha fáradt vagy. Az üzletek holnap is nyitva lesznek - nyugtat meg rögtön, mire csak megvonom a vállam.
- Nekem mindegy, csak együnk előbb. - Örülök, hogy ilyen gyorsan elvetette a vásárlás ötletét, mert a történtek után nem igazán van kedvem emberek közé menni, legszívesebben ki sem mozdulnék itthonról. Itthon... bármennyire is menekültem innen legutóbb, most olyan itt lenni megint, mintha visszataláltam volna a helyre, ahová mindig is tartoztam, csak nekem soha nem tűnt fel. - Muszáj elmennünk? Nem rendelhetnénk csak valamit? - vetem fel az ötletet, lesütve a szemeim. Nem akarok akaratosnak tűnni, mert már így is elég szerencsétlenül alakult Adam napja miattam, de mikor felnézek, már egy rakás szórólappal a kezében nyomkodja a telefonját.
- Oké, mit kérsz? Salátát? - Látom, hogy a húsevő agya nagyon próbál találni valamit, aminek legalább egy része zöldség, de ha már ennyit elvisel miattam, inkább meglepem.
- Pizzát. Rendelj kettőt, majd' meghalok az éhségtől. Gombásat kérek. - Szinte látom felcsillanni a szemében a lelkesedést, és hogy mennyire a kedvére tettem, annak pedig én is örülök, hogy nem csak miatta tettem. Nem próbálom meg Adamet kétségbeesetten elégedetté tenni velem, és úgy látom, ezt nem is igazán bánja. Még fel sem ocsúdok igazán, már lelkesen rendel egy pizzát nekem, egyet pedig magának, majd tesz egy rövid telefont a menedzserének is, hogy jöjjön ide a szerződéssel, amire kicsit összeugrik a gyomrom. Ha aláírok valamit, az tényleg komoly, akkor nem adhatom fel és futhatok el, ahogy eddig tettem, tényleg össze kell szednem magam, és bebizonyítanom mindenkinek, aki eddig hitt bennem, hogy megérte. Jó zenèsz leszek, és büszkévé teszem Adamet.

- Amikor a régi bandámmal együtt voltunk, velük gyakran csináltunk ilyesmit. Összeültünk valakinél vagy a próbateremben, hatalmas adag kajával, és dalokat írtunk, meg ötleteltünk - mosolyodom el halványan, ahogy visszagondolok azokra az alkalmakra. Régen nem gondoltam már a múltam apró, pozitív pillanataira, de így hogy az énekes tud Patrickről, a többiről is megnyugtatóbb mesélni. Adam úgy bámul rám, mint aki ufót lát, mire felnevetek. - Csukd be a szád, mielőtt belerepül valami. És ne nézz így rám, eddig te nyaggattál a múltammal.
- Igen, csak nem számítottam rá, hogy egyszer magadtól beszélsz majd róla - vallja be, és inkább a pizzájába temetkezik, míg én is kiveszek egy újabb szeletet. Szemezek egy ideig a kanapé mellé támasztott gitárommal, de végül elvetem az ötletet, mert kajás kézzel nem akarom taperolni, és ahogy elnézem a jövőt, lesz még lehetőségem fogni bőven. Adamre csak megvonom a vállam.
- Így könnyebb, te tudod már a történet nagy részét. Kétlem, hogy arról az estéről bárkinek beszélni fogok újra, de így már nem féltem az emlékeimet tőled, szóval mesélek, ha ahhoz van kedvem... - Épp meg akarom kérni, hogy meséljen most viszont ő a zenekarról, mikor megszólal a telefonja, és csak egy fél pillanatra kapok el egy A betűt, ami legalább megnyugtat, hogy nem Bill az.
- A ház előtt? Miért nem szóltál, kinyitottam volna a kaput, hogy gyere fel a garázsig! - lepődik meg, de a válaszra elhúzza a száját, és csak forgatja a szemét. Most kezdem csak összerakni a darabkákat, hogy Alex a menedzsere és elképzelésem is van, ki kehet, mert nem sok nő volt olyan közel Adamhez aznap, mikor a boltunkban voltak, mint ő. Tetszett a stílusa, a szeretetteljes keménykezűség, amivel Adammel bánt, úgy vettem észre, nem egyszerű kezelni fekete hajú barátomat, de neki egész jól ment. Most viszont, hogy így közeledik a "nagy találkozás" pillanata, egyre idegesebb leszek, még a gyomrom is felfordul kicsit, és kezdem érezni, hogy nem volt jó ötlet rögtön megenni a pizza háromnegyedét, mert most igencsak kikívánkozik.
- Mi van, ha nem kedvel? - motyogom inkább magamnak, mint Adamnek, de ő bátorítóan megszorítja a kezem.
- Hidd el, aki téged nem kedvel, páros lábbal rúgom ki a házamból. - Erre elmosolyodom kicsit és csak a fejem ingatom rajta, mert elképesztő, hogy egy érintéssel és pár szóval el tudja mulasztani a gyomorideget, amit a nyugtató soha nem tudott igazán.

Adam engem a nappaliban hagy, amíg kimegy ajtót nyitni, úgyhogy csak szerencsétlenül bámulva a maradék pizzámra, várom az elkerülhetetlent, ami - vagy inkább aki - hamarosan be is libben az ajtón. Kényelmesen professzionális magassarkú van rajta és egy lenge, de elegáns nyári ruha a meleg napokra, felette egy blézerrel, tekintettel az időpontra.
- Szia, Alex vagyok - nyújt nekem rögtön kezet, de mikor megfogom, egyből megfordítja a kezemet, hogy lássa a körmeim. - Ne aggódj, van manikűrösünk, el tudnék képzelni rajtad valami halványan csillogó lakkot is, nem csak a fényes feketét. Szép a szemed, bejön a festék, de oda is tennék egy kis csillámot, meg némi lilát. Fekete rúzs? Szoktál rúzst hordani? - Nem egészen tudom felfogni, mi is történik, miközben a nő átveszi a testem felett az irányítást, és az államat érintve oldalra fordítja a fejem, majd vissza, én meg csak rázni tudom a fejem, mint akinek elvitték a nyelvét, mert úgy is érzem magam.
- Jól van, ne rohand le rögtön, még nem is látta a szerződést - ment ki a karmai közül Adam, így visszaülünk a kanapéra, ő mellém, a menedzser pedig velünk szemben. Előveszi a szerződést, a telefonját és egy tollat, majd a szerződést átnyújtja nekem.
- Bízom Adamben, szóval nem hallgatlak meg, de először csak próbaidőre veszlek fel. Ha nem jössz jól össze a csapattal, akkor nincs közös jövőtök, oké? - kezd neki az üzletnek, és bár kicsit csalódott vagyok a bizalmatlanság miatt, de megértem.
- Tommy nem megy sehova, ha kell, lecserélem a bandát - jelenti ki Adam, mire torkomon akad a félig kijött hang és csak egy meglepett nyekkenést hallatok.
- He?
- Azt hiszem, elfelejtetted, hogy én vagyok a menedzser, Adam - hűti le Alex, én meg kezdek az eddigieknél is jobban beszarni a készülő vitától.
- Tommy tehetségesebb, mint bárki, akivel az elmúlt időben találkoztunk. Nem veszíthetjük el, csak mert valakinek nem tetszik - erősködik az énekes, mire Alex fáradtan a tenyerébe temeti az arcát.
- Nem dugod, ugye? Kérlek mondd, hogy nem dugod.
- Én is itt vagyok - szólok közbe, mert kezd idegesíteni, hogy úgy beszélnek rólam, mint aki itt sincs. - És nem vagyok meleg. - Adam furcsa pillantást vet rám, ismerve a múltamat, de csak megvonom a vállam. Senkinek nem kell tudnia, hogy biszexuális vagyok.
- Drágám, volt már dolgom Adam "nem vagyok meleg" pasijaival. Dörzsöltebb vagyok ennél.
- Ne keverd őt össze Billel. És nem, nem dugom - vág közbe gyorsan Adam, én meg kezdem igencsak kiszorítva érezni magam a beszélgetésből, úgyhogy inkább fel is adom a próbálkozást, és csak hallgatom őket. Alex megkönnyebbülten engedi ki a levegőt, majd átnyújtja nekem a tollat is, miközben olvasom a szerződést. A nagy része hivatalos duma, amiből semmit sem értek, de kétlem, hogy Adam átverne vagy rosszat akarna nekem, így vállat vonok és aláírom.
- Tényleg lehet csillámos a sminkem? - pislogok a menedzserre, miközben visszanyújtom neki a papírokat, és látom, ahogy a lelkesedés felragyog az arcán.
- Persze cica, amit akarsz! Holnap összefuthatsz a zenekarral, holnaputánra pedig szervezek pár interjút, hogy bemutassunk téged. Imádni fognak! - lelkesedik a nő, majd fel is pattan, és gyors pillantást vet a folyton rezgő telefonjára. - Adam, küldd el a számát, és legyetek viszonylag józanok holnap, fiúk - kacsint búcsúzóul, majd megfordul és kiengedi magát a házból. Hallom, hogy odakint felbúg egy autó motorja, majd kihajt a ház elől a bejáró-útra. Én csak elveszetten Adam vállára döntöm a fejem, és jólesőt sóhajtok, ahogy kiengedem magamból a maradék energiámat. Érzem, hogy Adam átölel, és kényelmesebb pozícióba húz, miközben hátradől a kanapén, de nem látom, mert lehunyom a szemeim, ahogy átengedem magam a megnyugtató helyzetnek. Nem akarok félni többé, és bár épp a szerződéstől rettegtem, most mégis nyugodtabbnak érzem magam, mint az elmúlt időben bármikor.

Észre sem veszem, hogy elaludtam, csak mikor valamikor az éjszaka közepén arra ébredek, hogy Adam már nincs itt. Kissé fájó nyakkal nézek körül a sötét nappaliban, vajon hol lehet, és a szomszéd szobából hallok is valamit, így óvatosan lecsúsztatva magamról a plédet, amit valószínűleg Adam terített rám, közelebb sétálok az ajtóréshez. Mikor meghallom, hogy beszél valakivel, megtorpanok, mert nem akarom zavarni, és amikor kipislogok, látom, hogy az étkezőben állva telefonál.
- Minden oké, ne aggódj. Tommy jól van, én is. Mikor is kezdett el érdekelni a jólétünk egyébként? - halkan felnevet a válaszra, és a mosoly a szája sarkában marad, amitől meglepően jóképűnek találom, mielőtt rémülten elzavarnám a gondolatot.
- Elpuhultál, Billy. - Majdnem felnyögök a meglepetéstől, de végül megállítom magam és csak a szemeim kerekednek el. Mikor lettek megint ilyen jóban? - Csak nem ő csinálja ezt veled? - Visszagondolva, én is furcsának találtam Bill reakcióját Adam alacsony vendégére legutóbb, de nem tulajdonítottam neki túl sok figyelmet.
Annak ellenére, hogy tudom, Bill nemérdekli már Adamet, a szeretet és törődés a hangjában öklömnyire zsugorítja a gyomromat, és magamra dühösen fordulok el, hogy ne halljam a beszélgetés többi részét. Mi a francért vagyok féltékeny?



- Ne aggódj, nem csak téged lep meg – nevetek fel, de csak halkan, mert nem akarom felébreszteni Tommyt. Örülök, hogy a közelmúlt traumái után egyáltalán el tudott aludni. – Mindenesetre én remélem, hogy ez most valami komoly.
- Hogy tudsz velem jó fej lenni azok után, ahogy bántam veled? – érkezik egy nem kicsit sokkoló kérdés a vonal túlfeléről. Hirtelen csak összeszorul a torkom, az emlékezetembe tolulnak a tettei, és nem tudom, mit felelhetnék. Mindig is éreztem, Bill életem kibaszott szerelme, és hatalmas törés volt, mikor magamnak is be kellett látnom végre, hogy ez nem igaz. Hogy hiába szeretem őt szívem és lelkem minden szeretetével, ő ezt képtelen viszonozni. Már nem vagyok belé szerelmes. Fontos nekem, hosszú időt éltünk meg együtt. Persze hogy… De ez most nem lényeg. A lényeg, hogy nem tudom őt kizárni az életemből, és igazából nem is akarom. Valahogy úgy érzem, szeretném, ha mindig része lenne a világomnak, és csak remélni tudom, hogy ez nem fogja zavarni azt a valakit, akivel majd együtt fogok élni. Bill… ő Bill. Különleges személy, akinek a szerelméért a világon mindent megadtam volna, de az neki kevés volt. Van ilyen. Sok ember az én szerelmemért adna meg a világon mindent, és mégsem. Kénytelen vagyok megérteni, bár ezt az oldalát átélni nyilván nehéz. De nekem van egy Tommy-m a másik szobában, akivel most foglalkoznom kell, és akarok is foglalkozni a nap huszonnégy órájában, és ez kitöröl minden negatív emléket a fejemből Billel kapcsolatban.
- Túl vagyok rajta Bill – felelem egyszerűen némi hallgatás után, aztán mikor nem jön válasz, próbálok enyhíteni ezen, mert félek, hogy megsértettem. Már nem érzem, hogy bántani akarom őt, ezért ez nem jó így. – Szeretem őt.
- Tudom – feleli, és hallok egy apró sóhajt, aztán a hangján hogy mosolyog. – Le sem tagadhatnád. Főleg a verekedős akciód után. Ha nem fogunk le, képes lettél volna megölni azt a fickót.
- Ne is mond – sóhajtok fel én is, mert pontosan tudom mire lettem volna képes, és még csak nem is voltam részeg.
Összerezzenek, amikor odakintről egy apró zajt hallok. Ezek szerint Tommy felébredhetett, ami azt jelenti, hogy nekem sürgősen szükségem van a társaságára. Basszus, ez már kezelésre szorul. Súlyos Tommy függőségem alakult ki, és ez csak súlyosbodni fog most, hogy ideköltözött.
- Leteszlek Billy, úgy hallom felébredt.
- Oké, menj és csábítsd el te férfiállat – affektál a telefonba, aztán felröhög, olyan igazi Billesen, amibe egy kicsit bele is olvad a lelkem, majd pedig kinyomja a telefont.
Nem tudom mit csinált vele az az idősödő rocksztár, de nagyon remélem, hogy nem hagyja abba. Mesteri munkát végez.

Mint egy igazi őrült, rohanok a nappali felé, és hatalmas mosolyra húzódik a szám, mikor megérzem a frissen sült kaja illatát. Hát minden a régi. Tommy újra velem él, és főz rám. Vagy mégsem, mert mindezek mellett mostantól minden percét velem fogja tölteni a próbákon, koncerteken és turnékon. Azt hiszem ezt az egészet még nem sikerült teljesen felfognom, de talán majd idővel.
- Hey! – kiáltok fel, ahogy belépek a konyhába, és látom, hogy megijesztettem szegényt, mert összerezzen a tepsivel a kezében, amit épp most vett ki a sütőből és ezzel a lendülettel csattan is egy hatalmasat a földön.
Tommy rám kapja a tekintetét, és látom a pillanatnyi dühöt a szemében. Meg kéne rémisztenie? Nem sikerült. Azt hiszem kezdem sejteni, hogy kell kezelni ezt a kis vadmacskát.
- Ez most mire volt jó? – rivall rám, de egy pillanatig sem veszem komolyan.
- Köszöntem – felelem, miközben megrántom a vállam. Valami nagyon furcsa energiahullám lehet ami végigsöpört rajtam, mert nem törődve a tovább folytatódó morgásával, csak közelebb sétálok, és magamhoz ölelem.
Azonnal elhallgat. Ez lehetett volna a legrosszabb döntésem is amit hozok, és ha pár héttel ezelőtt teszem ezt, most valószínűleg félnék, hogy megrúg a legbecsesebb pontomon és nekem annyi, de most már nem félek ettől. Csak a szőke fürtökhöz simítom az arcom, és beszívom a haja illatát. Ez az illat… És ahogy a lelkembe kúszik. Istenem. Akarom őt. Magamnak akarom minden porcikáját. Mióta csak ismerem, ebben a pillanatban érzem leginkább, hogy meg akarom csókolni. Talán ebben az is közrejátszik, hogy megtudtam, neki sem teljesen közömbösek a férfiak. A kezem magától mozdul, egyik szorosabbak öleli a hátát, másik pedig lassan felkúszik a hátán egészen mélyen a hajába. Ha most együtt lennénk, valószínűleg a hajába markolnék, hátra rántanám a fejét és olyan csókban részesíteném, amit sose felejtene el, de…
- Adam – nyögi az ölelésemben. – Nincs gáz oké, csak… Az, hogy nem borulok ki minden érintéstől, nem azt jelenti, hogy egész nap rajtam kell lógnod te óriási plüssmackó.
Felnevetek, mert ez egy meghátráló üzenet volt felém, hogy amit csinálok az sok, de mindezt olyan édesen adja a tudtomra, hogy legszívesebben ezért újra és újra ölelném. Hálás vagyok a lazaságáért.
Na de inkább elengedem, és csak mosolygok rá, mint egy kissrác.
- Mi van? – kérdezi, látszólag dühösen, de a szája szélén látom a mosolyt. Ott bujkál. Nem kell tagadnod édesem.
- Semmi – mosolygok én is, felszedem a földre ejtett tepsit, amiből szerencsére nem borult ki semmi, az asztalra teszem, és leülök, ezzel jelezve, hogy készen állok az étkezésre.
Tommy csak felhorkan, elmosolyodik, és leül velem szemben.

- Tommy könyörgöm! Nem a vörös szőnyegre készülünk, csak vásárolni aztán haza. Majd estére kicsíped magad – szónokolok a kanapén fekve, mert már nem is tudom, mióta várok rá.
- Kuss – dalolja, és kisétál az ajtón, a kedvenc piros kockás ingben.
- Imádom ezt az inget, de jobb, ha búcsút mondasz neki. Ma annyi cuccot veszünk, hogy azt se tudod majd melyiket vedd fel reggel.
- Esélytelen – nevet rám, és ellibeg mellettem az ajtó felé. Felpattanok és követem.
- Miért?
- Mert nekem nincs ennyi felesleges pénzem.
- Ne nevettess Tommy… - de mielőtt befejezhetném, a szavamba vág.
- Felejtsd el. Van pénzem, tudod, van munkahelyem is. Nem fogod te fizetni a cuccaim – köti ki és válaszra sem várva, kisétál az ajtón, bevágódik a kocsimba és a szemére tolja a napszemüveget. Mosolyognom kell ezen az egész jeleneten. Pont, mint egy sztár. Imádom. Az meg különösen jólesik amit az előbb mondott. Ugyan nekem nincs szükségem bizonyítékokra, de ez még is egy a sok mellé, hogy magam miatt kedvel, és nem a pénzem, a hírnevem kell neki. Újra és újra beléd szeretek Tommy. Ha így folytatod, én tényleg nem tudom majd visszafogni magam.

Berongyoltunk a legpuccosabb plázákba és egymás után jártuk a boltokat. Én is vettem jó néhány új cuccot, és most épp az egyik kedvenc boltomban vagyunk. Azt hiszem ez nem pont Tommy stílusa, de lelkesen követ mindenhová, ahová csak rángatom magammal. Ez a bolt volt a kedvencünk Billel. Már azelőtt a legimádottabb márkánk volt, hogy megismerkedtünk volna személyesen, de aztán a legkedveltebb törzshelyünk lett.
- Ezek a ruhák iszonyatosan drágák, Adam – szűri Tommy a fogai közt, és láthatóan még hozzájuk érni is fél. – Ez már tényleg nem az én szintem.
- Egyelőre – mosolygok rá. – Hamarosan sokkal jobban fogsz keresni, mint valaha.
- Engem nem érdekel a pénz.
- Tudom, de azért mégiscsak jobb érzés, ha az embernek van.
- Engem tényleg hidegen hagy – ránt egyet a vállán.
- Akkor közelítsük meg máshonnan – mondom, és megfogom a kezét, hogy átirányítsam néhány üzlettel arrébb.
- Hová megyünk?
- Meglepi – mosolygok, és ahogy kilépünk az üzletből felteszem a napszemüvegem, mert azért mégiscsak jobb ha nem bámul meg mindenki. Bár olyan boldog vagyok, hogy ez sem igazán érdekel.

Tommy elég hamar rájön, hogy hová is irányítom, mert megtorpan.
- Nem! – jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon, és kihúzza a csuklóját az ujjaim közül.
- Mi a baj?
- Tudom hová akarsz vinni, és nem. Csak a szívem fájna azoktól a gyönyörűségektől. Nincs rájuk pénzem, Adam. Még a legolcsóbbra sem – mondja, és látom, hogy mégis ennek ellenére mennyire vágyakozik oda.
- Voltál már ott?
- Igen, az a város legjobb hangszerboltja, és épp ezért pontosan tudom, hogy véletlenül sem az én pénztárcámnak mérték.
- Kérlek, gyere velem – veszem könyörgőre a figurát, mert én tényleg nagyon szeretném ha hazavinnénk onnan valamit.
- Miért akarod, hogy elromoljon a kedvem?
- Nem akarom. Épp ezért, szeretném ha választanál odabent magadnak egy gyönyörű gitárt.
- Van gitárom – akadékoskodik tovább.
- Oké, akkor máshogy fogalmazok – helyezkedek vele szembe, és lejjebb tolom a szemüvegem, hogy a szemébe nézhessek. – Szeretném, ha kiválasztanánk azt a gitárt, ami a színpadon majd a védjegyeddé válik.
- Úgy érted, a zenekaros gitárom? Én választhatom ki? Csak az enyém lesz? – csillognak a szemei, mint egy kisfiúnak és én megint kényszert érzek, hogy megöleljem. Nem jó ez így, hogy ennyire aranyos kis cica. Egész nap csak szeretgetném.
- Igen, pontosan így értem.
- Na, akkor menjünk már, mi a jóistenre vársz?
Felnevetek, mert egyszerűen rajongok ezért a srácért, és újra feltolva a napszemüvegem, követem az üzletbe.

Nem igazán értek ezekhez a hangszerekhez, legalábbis nem úgy ahogy ő, így csak csendben a háttérbe húzódom és figyelem őt. Apró mosollyal az ajkamon, hallgatom az eszmecseréjét az eladóval, és gyönyörködöm ebben a szépségben, ahogy kipróbál számtalan darabot.
Talán már egy órája is ebben a boltban ácsoroghatunk, mire megfordul, egy csodálatos hófehér és néhol fekete gitárcsodával.
- Na mit gondolsz erről?
Hirtelen nem is tudok megszólalni, csak nyelni egyet, mert azt hiszem most tudatosult bennem igazán, hogy ez tényleg megtörténik. Tommy újra velem él, és mostantól mindenhová jön velem. Nem lesz olyan alkalom, hogy ne álljon mellettem a színpadon és ez olyan boldogsághullámmal áraszt el, amit meg sem tudok magyarázni. A szemeim könnybe lábadnak, és most vagyok csak igazán hálás, hogy felvettem a szemüveget mielőtt kiléptünk a KTZ üzletből.
- Nem tetszik? – néz le a kezeiben fekvő szépségre, és láthatóan elszomorodik egy kicsit.
- Tommy – lépek hozzá közelebb, ő pedig felnéz rám. – Tökéletes. Ez a te gitárod. Csomagolja be kérem – nézek fel, és intézem az utóbbi mondatot már az eladónak.
Tommy odaadja neki a csinos kis darabot, aztán addig nézi, míg el nem tűnik a polcok közt.
- Köszönöm, Adam! – fordul felém, és olyan hirtelen ugrik a nyakamba, hogy még az egyensúlyom is majdnem elveszítem, de azért sikerül belekapaszkodnom az én drágámba.
- Remélem nem fogod jobban szeretni nálam – nevetek fel kényszeredetten, mert nem tudom mit is mondhatnék. Engem is boldoggá tesz azzal, hogy ő ennyire boldog.
- Ne is álmodj róla. Ő lesz a mindenem – nevet, de tudom, hogy csak poénkodik. Lehámozza magáról a kezeimet, és komolyabb arccal néz rám. – És most? Buli?
- Igen, még be kell vásárolnunk a partira is, de ne aggódj, gyors leszek. A kaják kevésbé érdekelnek, mint a ruhák.
- Tudom, csak… - bizonytalanul néz mindenfelé, és nem tudom mi történik épp a fejében.
- Nincs kedved hozzá? Lemondhatjuk.
- Nem erről van szó. Én csak… Azt hiszem egy kicsit tartok a bandától.
Elmosolyodom, és két tenyerem közé veszem az arcát, ezzel kényszerítve, hogy rám nézzen.
- Semmi okod az aggodalomra. Ez az én bandám. A világ legjobb fej zenészeivel. Oké?
- Azt hiszem – mondja, de még mindig bizonytalanul.
- Kérlek nyugodj meg – simítok végig az arcán, amibe úgy érzem minta beleborzongna, de biztos csak képzelődöm, vagy a légkondi az oka, én meg még csesztetem is. – Szeretném ha tudnád, hogy bár régóta ismerem őket, pillanatok alatt, te lettél a legfontosabb személy számomra az egész csapatban. Gondolj csak arra, hogy ez a jövőd, engem pedig végtelenül boldoggá tettél. Remélem ez segít egy kicsit ellazulni.
- Köszönöm – feleli, de látom rajta, hogy még mindig eléggé feszült. Azt hiszem ezzel nem fogok tudni mit kezdeni. A saját bőrén kell megtapasztalnia, hogy a banda mennyire neki való. 




4 megjegyzés:

  1. Orulok hogy “vissza tertel” es gyakrabban jonnek a reszek. Nekem tok mindegy hogy milyen uj resz jon h az mirror vagy ez, mert imadom az osszes sztorikat amik itt vannak nagyon kemeny munkaka allhatnak mogotte. Ugyesen irtok mind a ketten. Hamar hozd a folytatast barmibol ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy írtál. Nagyon kedves vagy. Nagyon szeretnék ugyan olyan gyakran írni, mint egy éve kb, de a munkám.... Viszont karira tavaly már ígértem valamit, ami idén nem marad el. ;)

      Törlés
  2. Hát csajok, ez a rész most kicsit fura volt.. :D Tommy csak megvonja a vállát arra, hogy Adam szerelmet vall? Ennyi? Gondolja na jó, odaköltözök hozzád, leszek a legjobb barátod, kínozlak még egy kicsit, Billy már úgyis hozzászoktatott. Sőt éjjel-nappal ott leszek melletted. Ölelgethetsz, de csak óvatosan, azt ne várd, hogy veled is alszom, nem vagyok ám meleg. Huh, ez nekem.. nem tudom.. fura XD
    Alex viszont haláli volt! Bejön a csaj! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Értem, hogy miért volt fura. :D Na de talán Tommy is vágyik dolgokra, csak még ő sem tisztázta magában... Hmm elsietett odaköltözés lett volna? Talán igazad van. Lehet, hogy csak már mi akartunk nagyon ott tartani, ahol fejben tartunk. :D

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.