Ne nézz vissza - 15.

Sziasztok!

Na most csak egy picit tűntem el, de itt is vagyok egy újabb résszel az egyik aktuális kedvencemből. Annyira imádom őket, hogy képtelen vagyok szabadulni tőlük bármikor és bárhol is vagyok. Folyton a fejemben vannak újabban. 
Remélem ti is szeretni fogjátok. Jó olvasást hozzá! 
Puszi&Pacsi


Nem is egészen van időm felfogni, hogy mi történik. Egészen furcsa, hogy van egy barátom, aki végre, olyan sok idő után tényleg a barátom, nem valaki, akinek a játékom miatt kellek, vagy mert helyes az arcom, és kellek valamire. Az utolsó barátaim a zenekar tagjai voltak, de ők cserben hagytak és elárultak, mikor szükségem volt rájuk. Elfordultak tőlem, mikor megtudták az igazságot, hátat fordítottak, mikor segítségért nyújtottam a kezem. De Adam nem ilyen, még ha én magam is húztam el a kezem, mikor segíteni akart nekem, ő átölelt és kihúzott a sötétségből, minden alkalommal, amikor a saját ostobaságom taszított bele. Ő maga kérlel, hogy segíthessen nekem, mikor én minden erőmmel eltaszítani igyekszem magamtól, és mégsem adja fel, bárhányszor lököm el, dobom ki vagy vágok hozzá bármit. Elmenekültem és ő utánam jött, de nem azért, hogy erőszakkal visszarángasson a saját útjára, hanem hogy segítsen visszatalálnom a sajátomra. Most, hogy belegondolok, mindig attól rettegtem, hogy Adam megismer majd, és nem is attól, hogy kihasznál, mert tudom, hogy arra soha nem lenne képes.

- Tommy? - szólít meg óvatosan, hogy kirántson a gondolataim közül. Megrezzenve pislogok fel, egészen az aggódó kék szemekig, és bár én észre sem vettem, a pillantásából úgy tűnik, elég hosszú időre kalandozhattam el.
- Adj nekem időt. Legutóbb elküldtelek, amikor felhoztad ezt és rájöttem, hogy az rossz döntés volt, de nem tudok még igent mondani - válaszolom végül, meglepően nyugodtan. Amikor utoljára megkérdezte, kétségbeestem, mert attól féltem, ha híres leszek, Patrick megtalál, és bár ez még mindig bennem van, amit Adam nemrég az autóban mondott, megremegtette a félelmekből felépített falamat. Egyre inkább hiszek benne, hogy ha van ember, aki megvédhet ezen a világon Patrickkel szemben, az Adam, hiszen a saját, állítása szerint legnagyobb szerelmével is szembeszállt, mikor arról volt szó, hogy megvédjen. Emellett nem mehetek el, és mégis bizonytalan vagyok.
- Egy hetet kérek. Nem akarok hirtelen dönteni, mert ismersz, és sajnos én is ismerem magamat. Labilis vagyok, kezelhetetlen és makacs, és nem vagyok biztos benne, hogy egy ilyen ember jót tenne a zenekarodnak vagy a hírnevednek. Csúnya dolgok vannak a múltamban, Adam. Nem akarod pletykalapok borítóján látni a múltamat, és én sem... - Mondanám még tovább is, de megfogja a kezem, hogy elhallgattasson végre, ami be is válik, és újra rápislogok, már kissé félénkebben.
- Jól van, megadom az egy hetet, ha nem marcangolod tovább magad. Gondold át jól, de ha csak azért akarsz megfutamodni, hogy engem védj, akkor előre mondom, hogy el is felejtheted az ötletet, mert olyan szarságokon mentem keresztül a médiától, amiért meleg vagyok, hogy arról hetekig mesélhetnék. Engem nem ijeszt meg pár firkász - mosolyog rám, én pedig halványan visszamosolygok. El sem hiszem, mit csinál velem ez az ember, teljesen kiforgat magamból! Mintha visszarepülnék az időben egy olyan korba, amikor még képes voltam feltétlen örömöt látni a zenében, a színpadban, a közönségben, minden alkalommal, amikor csak ránézek a mosolyára, vagy a szikrázó kék szemeire. Mégis, mit teszel velem, Adam?

- Én... én most hazamegyek. - Hirtelen rántom ki a kezem a meleg, megnyugtató érintésből, mert éreztem, hogy felkúszott egy kis pír az arcomra, és meglódult a szívem, ahogy ránéztem. Mi a franc?
- Tommy, mi a baj? - Tudom, épp nemrég beszéltünk arról, hogy nem kéne így elzárkóznom tőle, most mégis megint elrohanok, ahogy felpattanok a kanapéról, és kifelé veszem az irányt. Eszembe sem jut, hogy nem tudom, hol vannak a cuccaim, hogy mindenem talán Adam kocsijába van bezárva vagy fent az emeleten, de szerencsére megfogja a csuklóm, hogy visszatartson, és maga felé fordít. El sem hiszem, hogy nem megrémülök, hanem hálás vagyok neki ezért.
- Ne menekülj el mindig. Bennem megbízhatsz - próbál megnyugtatni, de nem húz ennél közelebb, és most nem is nézek rá. Mi ez a szarság, amit érzek a gyomromban és a mellkasomban? Azt hittem, ezt már rég eltemettem.
- Ne haragudj - motyogom kissé elveszetten, hiszen megint azt csinálom, amit mindig, holott megbeszéltük, hogy nem futok el, ahányszor bizonytalan vagyok. - Vannak dolgok, amiket nem tudok kimondani, mert nem akarok tudni róluk, vagy el akarom felejteni őket. A kapcsolatom Patrickkel ilyen, és az érzéseim is ilyenek. Nem tudok, és nem akarok beszélni róluk, de te mindet előhozod belőlem, és ezt nem értem. Érted már, miért félek melletted lenni? - sóhajtom, de épp az utolsó mondatot meghazudtolva, közelebb lépek hozzá, és a mellkasára hajtva a homlokom, lehunyom a szemem, miközben ő átölel. Nem hagyott elmenekülni, és bár nem mondom, de tudja, hogy ennél hálásabb semmiért nem lehetnék.

***

- Olyan vagy, mint aki itt sincs. - Összerezzenek, ahogy a rongy az arcomra esik, és zavartan nevetve vakarom le onnan. Mióta Adam ajánlatot tett nekem, tényleg nem egészen tudok odafigyelni semmire, mint valami elszállt, szerelmes tinédzser, aki másra sem gondol, csak az aktuális szerelmére, de ami összezavar, hogy úgy érzem, nem csak az ajánlat van rám ilyen hatással.
- Bocs. Máshol járt az eszem. - Lehajolok és elkezdem áttörölni a gitárt, ami előttem van, míg Eddie éppen újrahúroz egy másikat a mellettem lévő pulton.
- Megint azon a fiún agyalsz? - Összerezzenek Eddie megfogalmazására, de tudom, hogy Adamre gondol, így félénken bólintok egyet. Még mindig nem tudtam dönteni, mert a vágy húz, hogy igent mondjak, de a múlt és a félelmeim egyre csak nemet sikoltanak. - Fogadd el. Nem gondolkozhatsz örökké, és minél többet járatod magad rajta, csak annál messzebb sodródsz az álmodtól. Vágj bele, és ne nézz vissza! Nem kell nekem olyan munkaerő, aki folyton a színpadon van fejben. - Bár úgy beszél, mint aki most akar kirúgni, mégis mosolyog, így én is együtt mosolygok vele.
- Ezt vegyem úgy, hogy kirúgsz? - nevetek fel, mire az öreg rám kacsint.
- Csak ha te is akarod, kölyök. Vonzza a csinos pofid a lányokat az üzletbe, de nem halnék bele, ha azt mondhatnám, Adam Lambert gitárosa nálam dolgozott.
- Ha igent mondtam Adamnek, majd felmondok - felelem végül, és belemerülök a polírozásba. Még mindig nem döntöttem, és fogalmam sincs, képes leszek-e rá a fennmaradt négy napban.

Van fürdőnadrágod? - Sosem számítottam ilyen sms-re Adamtől, úgyhogy amint meglátom a telefonom képernyőjén, önkéntelenül is felnevetek. Mit érdekli, van-e fürdőnadrágom?
Van, miért? - pötyögöm a választ, a vállamnak támasztva addig a felmosót. Megint én zárok az üzletben, és kicsit tovább babráltam a dolgokkal, mint szoktam, úgyhogy már elég késő van, de nem bánom, mert szeretem a boltot este. Ilyenkor tényleg, igazán csak az enyém.
Holnapután csinálok egy medencés bulit, és szeretném, ha te is jönnél. Kell neked a kikapcsolódás. - Majdnem elejtem a telefonom, ahogy ezt olvasom. Mégis, mi a fenét keresnék én egy medencés bulin, ahová valószínűleg csak sztárokat hívnak meg, és senki nem léphet be, akinek nincs minimum egy sikeres lemeze, filmje, vagy ruhamárkája? Nem illek én az olyanok közé... Már éppen írnék egy üzenetet Adamnek, hogy felejtse el, de a telefon újra megrezzen a kezemben, és újabb üzenet ugrik fel az előző alatt.
Az új gitárosomnak szoknia kell a közeget ;) És ha nemet is mondasz, a barátom vagy. Szeretném, ha jönnél. - Erre már tényleg nem tudok mit mondani, hiszen így alaposan elzárt előlem mindenféle lehetőséget, ami nemmel végződhetne, hát csak megvonom a vállam és kitörlöm az előbbi, félig megírt üzenetet.
Rendben, de csak a te kedvedért. És ha nem tetszik, elmegyek. - Sóhajtva teszem zsebre a készüléket, mert egyszerűen látom magam előtt ennek az ostobának a boldog arcát, ahogy most a képernyőre bámul és vigyorog, mert sikerült rávennie, hogy emberek közé menjek, ráadásul az ő emberei közé. Mi a fene jó neki ebben? Mindenesetre, addig lesz időm felkészülni lélekben arra, hogy partizni fogok egyet, és valószínűleg megint én leszek az egyetlen ember, akire Adam számíthat, hogy távol tartja az alkoholtól. Akarja majd egyáltalán, hogy távol tartsam tőle? Már most kezdenek kétségeim lenni azzal kapcsolatban, hogy ez jó ötlet, és tudom, hogy akkor már képtelen leszek otthagyni Adamet, mikor benne úszom a (talán szó szerint) közepében, de nem akarom megszegni az ígéretem. Végül csak megcsóválom a fejem, és befejezem a felmosást. Nem kéne, hogy ennyit járjon körülötte az eszem...

***

Nem büszkén, de kijelenthetem, hogy életemben soha nem készültem még ennyit egy rohadt bulira, főleg ahová igazán fel sem kellett öltözni, mert egész végig csak egy fürdőnadrág lesz rajtam. Még szerencse, hogy a zúzódások már rég elmúltak... Így is, mikor az egész alakos tükör előtt végignézek a testemen, hogy megnézzem, hogy áll a térdemig érő, kék fürdőnadrág, önkéntelenül is igyekszem takarni magam a karjaimmal. Az oldalamat, ahol megragadott, a hátamat, amit a falhoz vágott, az felkaromat, amit úgy rántott meg, hogy féltem, kirántotta a vállamat a helyéről. Már rég nincsenek rajtam a sebek, mégis ahányszor odanézek, arra számítok, hogy ott lesznek. Végül csak elfordulok a tükörtől, és ledobva az anyagot, felveszek egy szűk, fekete nadrágot és a fekete-piros kockás ingemet, nem is tudom, hogy miért, de láttam, hogy Adam gyakran megnézte, biztos úgy gondolja, jól áll, akkor partira is biztos jó leszek.
Kicsit félve közelítem meg az annyira jól ismert házat, hiszen most tele van emberekkel, már hallom az utca közepéről, hogy szól a zene a kertben, és ettől megtorpanok egy pillanatra. A válltáskám szíjára markolok, ahogy próbálom magam lebeszélni arról, hogy hátat fordítsak és visszamenjek a boltba, hogy aztán megbánva az egészet, végigszenvedjem a napot. Nagy levegők után, szinte kiáltva ugrok fel, mikor valaki a vállamra csap, mert mégis, ki a franc ismerhetne engem Adam társaságából?
- Tommycica! Téged is meghívott? - Bill ugyanolyan affektáló és gúnyos hangulatában van, ahogy megismertem, de most mintha megváltozott volna benne valami, nem érzem, hogy mindenképp ki akarna nyírni a pillantásával. Mi a franc?
- Aha. Mit akarsz, Bill? - sóhajtok, ahogy igyekszem kibújni a keze alól, de átöleli a vállamat, ezzel is mutatva, mennyivel magasabb nálam, hogy menne a picsába.
- Ugyan már, ne légy ilyen ellenséges! Ma buli van, legyen jó kedved - kacsint rám, én meg el sem hiszem, hogy ez komolyan az a Bill, aki azelőtt szó szerint elüldözött Adam életéből. Miközben beszél hozzám, észre sem veszem, hogy egyre közelebb haladunk a kapu felé, mert még mindig le vagyok sokkolva, hogy anélkül szól hozzám, hogy ki akarná tépni a hajam, vagy hogy belőlem váltaná ki ezt. Mi a jó ég történik mindenkivel, akit ismerek? De ha már így alakult, megadom magam, hátha kideríthetem, mit akar Bill, mert azért nem hiszem el, hogy a barátságos közeledése őszinte, talán ez csak egy újabb trükk, mivel visszajöttem Adamhez, és ez nem tetszik neki.
- Szóval, most nem vele laksz, ez meglepett. Azt hittem, nem fogja kiengedni a kezei közül a kis házicicát, de keményebb fából faragtak, mint gondoltam - vigyorog Bill, ahogy odaköszön pár embernek, de mielőtt válaszolhatnék, hogy ez baromira nem rá tartozik, megdermed mellettem. - Hát ő meg mi a francot keres itt? - morran fel halkan, ahogy egy alacsony, fekete hajú férfi elhúz előttünk a tömegben, ránk sem pillantva. Elgondolkodom egy pillanatig, amíg be nem sikerül azonosítanom, de mire odafordulnék az égimeszelő sráchoz, hogy megkérdezzem, mi dolga neki épp azzal a férfival, addigra Bill már árkon-bokron túl van. Csak nézek utána, hogy mégis mi baja lehet, de helyette inkább Adam után kutatok a pillantásommal, mert nem látom sehol, és ez aggaszt. Nem akarok elveszni, bár nincsenek annyira sokan, mint számítottam rá, de az én ízlésemnek és pánikbetegségemnek így is egy kicsit sok.
- Tommy? - Megkönnyebbülten fordulok meg, amikor ismerős hangot hallok, és rögtön leesik a szívemre telepedett kő, amikor meglátom az egy szál fürdőnadrágban parádézó barátomat. - Örülök, hogy eljöttél - ragyog fel a mosoly az arcán, ami nekem is mosolyra húzza a számat.
- Bill rángatott ide félútról, szóval neki legyél hálás - jegyzem meg, mire döbbenten elkerekednek a szemei, ahogy az ideiglenes bárpult felé húz.
- Bill? - kérdez vissza döbbenten.
- Aha, nem tudom, mi ütött belé. Általában nem mondanám ezt, de szerintem beszélned kéne vele, mert furcsán kedves volt velem. - Elfogadom a felém nyújtott koktélt, Adam pedig az övét, de azt hiszem, elkapja a kétkedő pillantásomat, mert gyengéden meglöki a vállamat.
- Alkoholmentes. Ha te is igyekszel, akkor én is - nyugtat meg, aztán összekoccintva a poharunkat, iszik pár kortyot. - Na és, hogy érzed magad? - érdeklődik, miközben néha dúdolgat egy-két számot. Látom, hogy most fel van dobva, otthon érzi magát, és boldog, ebben a környezetben igazán elengedheti magát. Én ellenben, inkább feszengek, mint hogy elengedjem magam...
- Még szoknom kell - próbálok adni egy diplomatikus választ, de kezdek rájönni, hogy neki nem tudok hazudni, mert rögtön feddő pillantással néz rám. - Egy kicsit idegen nekem. Nem voltam bulizni, mióta LA-be jöttem, nem nézett volna ki jól, ha beüt a roham a buli közepén - forgatom meg a szemeim, de Adam beleborzol a hajamba.
- Most itt vagyok, úgyhogy engedd csak el magad. Vigyázok rád. - Én is belekortyolok a határozottan alkoholos italomba, egy kicsit megnyugtat, hogy legalább valaki van itt, aki odafigyel rám. Nem is tudom, mikor kezdtem el így bízni Adamben, de úgy érzem, ha van valaki, akire rábízhatom magam, az ő. Adam még egyszer mosolyog, aztán elmegy, hogy üdvözöljön még pár embert, így én is erőt veszek magamon, hogy szórakozzak kicsit. Hamar lekerül rólam a nadrág és az ing, és ott hagyva őket eldugva egy fa alatt, a következő mozdulatom, hogy bombával vessem magam a medencébe. Mindig is ki akartam próbálni, és most hogy buli van, tényleg nem ártana elengednem magam, amiben azért a második adag koktél is segít. Nincsenek olyan sokan a medencében, de ahogy felbukkanok a víz alól, és páran rám vigyorognak, egy kicsit kezdek felengedni. Végül is, mitől tarthatnék? Adam hívott meg, benne pedig bízom, úgyhogy igazán nem lehet baj abból, ha egy kicsit szórakozom. Körbeúszom a medencét, aztán beugrom újra, most egy fejest, amit néhány ember tapssal jutalmaz, majd a medence széléhez úszom, és kérek még egy koktélt az arra járó pincértől. Körülnézve, nem is olyan rossz ez, hiszen ha én nem ismerek senkit, ők sem ismernek engem, ami azt jelenti, hogy nem árthatnak nekem.

Ahogy halad a buli, néhány emberrel még beszélek is, ami azt hiszem, nekem a legmeglepőbb, de elszalad pár óra, és még jobban is érzem magam, mint gondoltam volna az elején. Éppen egy lánnyal beszélgetek, szégyenszemre el is felejtettem a nevét, de szintén gitáros, és egész jól elvagyunk, de mikor félrenézek egy pillanatra, hogy kortyoljak a pezsgőmből, a kezem elgyengül, és mielőtt feleszmélek, a pohár csattanva esik darabokra. Mit a francot keres itt?! Hogy kerülhet ide, Adam bulijára, hogy lehet egyáltalán LA-ben? Ő is felfigyelhet a hangzavarra, amit okoztam, mert felém néz, és amint a zöld szemek találkoznak az én rémült tekintetemmel, ő elmosolyodik a kibaszottul gyönyörű ajkaival. Félek, hogy meg fogják adni magukat a lábaim, de mielőtt összeesnék, az ösztöneim elkapnak, és eltépve a tekintetem Patrick arcáról, Adam után kutatok, ahogy csattogó léptekkel elsietek az emberek között, és elveszek a tömegben. A szemem sarkából látom, hogy követ a tekintetével egy ideig, de aztán elfordul, és ahogy újra előrenéznék, már nem tudom kikerülni az előttem állót, így nekiütközöm.
- Szóval érted, egyszerűen bemasírozik, aztán ki, és azt hiszi, hogy én majd... Hé, hát te? - Bill meglepetten ugrik arrébb, mikor a testem Adamének ütközik, és éppen további értetlenkedésre nyitná a száját, de az énekes int, hogy ne.
- Később megbeszéljük, Bill. Ne haragudj - hessegeti el, ahogy engem átkarolva, olyan részre terelget, ahol nem látnak mások. - Tommy, mi a baj?
- Adam, itt van... Patrick itt van, és meglátott, tudja, hogy itt vagyok, a picsába, csak azért jött ide, mert tudta, hogy itt vagyok, mi a francért mentem ebbe bele, biztos miattam van itt, ne hagyd, hogy megtaláljon, ne hagyd, ne hagyd... - Képtelen vagyok abbahagyni, érzem, hogy a reszketés átveszi a testem felett az uralmat, és folynak a könnyeim, azt hiszem, már nem is tartom a saját testsúlyomat, csak Adam karjai tartanak meg, a testem körül. Érzem, hogy haladunk valamerre, de nem nézek ki a mellkasa mögül, csak mikor a combjaim alá nyúlva az ölébe húz, és leül velem a kanapéra, ahol annyi időt töltöttünk zenélve. Még mindig reszketek, ahogy ő szorosan magához ölel, és a feltörő emlékek szinte fizikailag fájnak, érzem, hogy felfordul a gyomrom a félelem és az alkohol keverékétől. Nem tudom, meddig vagyunk így, mikor Adam megelégeli a helyzetet, és érzem, hogy az államra simítva, felemeli a fejem.
- Mondd el, mit tett veled. Miért félsz tőle ennyire? A saját két kezemmel fogom kidobni innen - ígéri, ahogy letörli a könnyeket az arcomról. Kinyitom a szám, de a hangom elcsuklik félúton. Egyetlen egyszer mondtam el, mi történt, a pszichiáteremnek, Lisa tudta, mi történt, mikor rám talált azon az éjszakán, de azóta nem néztem szembe vele, egyszer sem. Mégis, most Patrick újra itt van, és ha azt várom Adamtől, hogy a kedvemért megszabaduljon tőle, valószínűleg elég nagy káosszal egybekötve, ahogy Patricket ismerem, illik végre elmondanom neki, miért kérem mindezt. Újabb, reszketeg levegőt veszek, mielőtt erőt vennék magamon, hogy kierőszakoljam a hangokat a torkomon.
- Megerőszakolt - súgom, mintha attól félnék, hogy más is meghallja rajtunk kívül. Érzem, hogy Adam keze, amelyik nem ölel, de hozzám ér, ökölbe szorul, de megfogom a kezét. - Azt akarom, hogy halld az egészet, mert megérdemled. Három évig, én... mi együtt voltunk. Már azelőtt, hogy bevett volna a zenekarába. Azt hittem, tényleg szeret, máig nem tudom, hogy azt megjátszotta-e, csak hogy velük legyek, vagy tényleg érzett valamit. Néha egy kicsit túl birtokló volt, de elnéztem neki, viszont amikor... jelentkeztünk egy tehetségkutatóba, paranoiás lett, és egyre csak azt hajtogatta, hogy valaki lopja a zenénket. Ki akart lépni, fel akarta adni, és engem hibáztatott, amikor végül egyetlen kiadónak sem kellettünk, mert én voltam az egyetlen, aki ellenezte a kilépést. Azt hitte, elárultam a zenekart, és utána mindenemet lekövette, zaklatott, hogy hová megyek, mit csinálok, átnézte a telefonomat, feltörte az e-mail fiókomat, mindent, amit csak talált rólam. Egy ideig tűrtem, de aztán elegem lett, megmondtam a többieknek, hogy elmegyek, de ne szóljanak neki, mert tudtam, hogy nem hagyná. Akkor... akkor éjjel... történt. - Elhallgatok, mert érzem, hogy a csomó a torkomban újra megnémít, de úgy néz ki, Adam annyira megdöbbent, hogy reagálni sem tud, csak bámul rám. Mikor nyitná a száját, megrázom a fejem.
- Azért ijedtem meg tőled az első estén, mert amikor elmentem a próbaterembe a gitáromért, ő is... ő utánam jött, valaki elmondta neki, hogy elmegyek. Becsukta az ajtót, és beljebb jött, de végig előtte maradt, hogy esélyem... esélyem se legyen. Először csak veszekedtünk. Próbáltam hatni rá, hátha észhez tér, hátha elenged, de aztán megragadott, a... a falhoz akart vágni, de megbotlottam az egyik erősítőben, és úgy estem rá a másikra, hogy megrepedt két bordám. Azt mondta "Ordíts, ahogy akarsz, de tudod, hogy nem hallja senki", és tényleg nem hallotta. Nem hallott senki, amikor megütött, és könyörögtem, hogy engedjen el. Nem hallott senki, amikor ordítottam, mert a bőrömbe tépett a körmével. Lisa talált rám, azt mondta, órákkal később, de én nem emlékszem. Nem emlékszem arra, hogy megvédtek, mert soha, senki nem védett meg. - Már nem vagyok Adam ölében egy ideje, hanem a kanapén ölelek egy párnát, és az öklömre harapva próbálom elnyomni a folyamatosan feltörő könnyeket, és ostoba szipogást, ami nem akar abbamaradni. Félek, mit fog most tenni, mert a pillantásából kiolvasva, képes lenne nagyközönség előtt megölni Patricket...



Tommy tényleg eljött és ezért annyira boldog vagyok. Már az üzenetet is kétkedve küldtem, attól viszont egészen mostanáig tartottam, hogy végül lemondja, vagy csak egészen egyszerűen nem fog eljönni. Most mégis itt van, én pedig alig bírom levenni róla a szemem. Ugrándozik a vízbe, mint egy kis delfin bébi és atyaúristen mennyire jól néz ki. Elmondani is zavarba ejtő mit tennék vele szívesen, pedig én kevés dologtól jövök zavarba, ami az ágyban történik.
- Na mi a helyzet? Begerjedtél? – lök oldalba Bill, én pedig mint akit rajta kaptak összerándulok. – Na jó, bevallom, tényleg nem rossz a srác. Nem az én ízlésem, de nagyon… hogy is mondjam? Finom falatnak tűnik. Lennének vele ötleteim.
És ahogy ezt mondja, oldalra dönti a fejét, és látom a szemében, hogy ezt el is képzeli. – És tudom, hogy neked is.
- Már megint perverz vagy – boxolok a vállába, de valójában csak elmosolyodom, és ő is felnevet.
- Mindig – bólogat lelkesen. Basszus. Tommynak igaza volt. A legjobb lesz ha elbeszélgetek vele, mert ez a Bill… ez az a Bill akinek akkor hittem, mikor beleszerettem. Nem tudom, hogy létezik-e. Hogy ez az igazi énje, amit valójában elnyom azzal a pofátlan és hányingert keltően nagyképű hazug álarccal, és csak néha véletlen hagyja hogy valaki is meglássa, vagy pedig fordítva. Bár a mi jövőnk szempontjából már mindegy, azért nagyon örülnék az előbbinek.
- Mesélj Bill, mi van veled?
- Hogy hogy mi? – kérdez vissza, és bár ez egy mérhetetlenül egyszerű kérdés volt, szerintem tényleg nem érti mit akarok vele.
- Olyan más vagy most. Történt valami? Amennyire emlékszem arra mikor nálatok voltam, elég dühös voltál, és Tom is rád.
- Hm, nem gondoltam, hogy emlékszel – gondolkodik el. – Oké, elmesélek valamit, de csak nagyvonalakban, és mindenféle nevek nélkül, mert… mert csak. Tanács kéne azt hiszem.
- Hűha, ez komolyan hangzik. Mesélj – mondom, és elindulok a bárpult felé italért magunknak. Ilyen is ritkán fordult el, hogy Bill rászorult volna a tanácsaimra. Erre inni kell, és nem csak szörpöt. Egy pohárka még nem fog megártani és Tommy sem hiszem, hogy megharagszik.
Visszasétálok Billhez, a kezébe nyomom a kedvenc italát, és koccintok vele.
- Halljam.
- Találkoztam valakivel. Meglepődtem, hogy éppen itt LA-ben futottunk össze, de aztán végül a helyzet úgy hozta, hogy az ágyban kötöttünk ki.
Nagyokat kortyolok, de mikor a mondat végére ér megakadok. Nem kezdek köhögni, de nem álltam messze. Nem azért mert fáj vagy ilyenek, talán csak egy kicsit kellemetlen még ezeket hallani tőle. Számomra még a mai napig is felfoghatatlan, ahogy ezekről beszélni tud. Ez a hihetetlen természetesség. Oké, ez azért még mindig az az utálatos Bill, legalábbis részben.
- Jól vagy?
- Persze, folytasd – integetek neki.
- Tudod milyen vagyok. Igazából talán te tudod a legjobban – hajtja le a fejét, és esküszöm egy tizedmásodperce mintha valami keserűt láttam volna az arcán. – Nem érdekelnek igazán az emberek érzései. Bár ő azért nem egy hétköznapi ember, az övé sem érdekelt. Nem akartam, csak egyetlen kalandot vele. Mert milyen király már, hogy ő is megvolt nekem, de… Ó bassza meg!
- Mi van? – kérdem értetlenkedve, mert egyre zavartabban hadovál itt nekem.
- Szexeltünk, aztán mikor úgy éreztem épp eleget feküdtünk már némán egymás mellett a fülledt szobában, fel akartam kelni és elegánsan távozni, de ő volt az, aki felkelt és otthagyott.
- Istenem – bukik ki a számon, és elmosolyodom, mert Bill komolyan fel van háborodva. Ezután a mondatom után viszont tátott szájjal bámul rám.
- Te nem érted, hogy miről beszélek, Adam?
- Már hogy ne érteném. Jött valaki, akinek minden elismerésem, és elvitt egy éjszakára. Téged használtak, nem te másokat, és ezen nagyon ki vagy borulva – foglalom össze a hallottakat, ami neki nagyon nem jön be, ezért gyorsan hozzá teszem. – Amit megértek, hisz nem ehhez vagy szokva.
- Hát nagyon nem – kortyol egy nagyot az italából idegesen.
- És aztán?
- Nem tudom, Adam, még most is frusztrál ez az egész. Kibaszottul. Azután rögtön másnap újra összefutottunk, és rohadt nagyképűen, szinte megparancsolta, hogy nyomjunk egy második menetet is, és én csak… Csak álltam mint egy darab szar, és bólogattam.
- Szóval akkor most gyakorlatilag „randiztok”? – kérdem, szabad kezemmel idézőjelet karmolászva a langyos esti levegőbe.
- Nem! – kiált fel, amitől meg is lepődök, de látom, hogy nem nekem szólt, csak a kiakadásának továbbra is. – Épp ez az, miután belementem, és elindult, egyszerűen hátrafordult, és azt mondta inkább hagyjuk. Mi a fasz?
- Hűha, ez… ez tényleg fura – próbálok együtt érző lenni, de elég nehéz. Tulajdonképpen csak azt kapta, amit ő is játszik másokkal. Drága Billy, muszáj lesz megtanulnod, hogy az élet kegyetlen, és mindig visszaadja amit te adsz.
- Szóval érted, egyszerűen bemasírozik, aztán ki, és azt hiszi, hogy én majd… Hé, hát te? – mikor ezt kimondja érzem, hogy valaki nekem ütközik. Mikor hátrafordulok, Tommy iszonyúan zaklatott arcával találom szembe magam. Nagyon rémült, és ez engem is megrémít. Bill már folytatná, mikor leintem, és a kezébe nyomva a poharam, megragadom Tommyt.
- Később megbeszéljük, Bill. Ne haragudj – mentem ki magunkat gyorsan, és a házba viszem Tommy-t.

***

Sokkolnak a szavak. Minden egyes szó ami elhagyja Tommy száját. Olyan mértékben ledermeszt, hogy azt sem tudom mit szeretnék most jobban, megcsókolni Tommy-t és azt suttogni neki, hogy én mindig itt leszek, hogy megvédjem, felpattanni és kinyírni azt a fickót, esetleg lecsukatni egy életre. Talán még azt is el tudnám intézni.
Látom Tommy megtört testét magam előtt, ahogy az a mocsok elbánt vele. Látom a könnyeit és az elmosódott sminkjét. Hogy képes valaki ilyet tenni vele? Pont vele? Hogy képes bárki bárkivel is ilyet tenni? Felfoghatatlan volt nekem mindig is, de most, hogy testközelből érzem, még szörnyűbb. Peregnek a horrorisztikus képek a szemem előtt, és egyre jobban megfeszül minden izmom. Tommy hangja ránt vissza a jelenbe.
- Adam… - csuklik el a hangja ettől az egy szótól is. Ez tette fel az i-re a pontot. Nem hagyom ezt ennyiben. Tommy-nak is látnia kell, hogy nem csak üres szavak voltak. Tényleg meg tudom, és meg is fogom védeni.
- Patrick… - ízlelgetem a nevét, és mérhetetlen csalódás rájönnöm, hogy ez a Patrick, akit nemrég mutattak be nekem, mert egy régi jó barátom hozta magával, és aki épp a házamban bulizik, ez az a Patrick aki olyan rohadt módon elbánt Tommy-val. Nem gondolkodom tovább, felpattanok, és a kert felé indulok. Még hallom, hogy Tommy utánam szól, azt is, hogy mezítlábas talpai tesznek utánam pár lépést, de én gyorsabbra veszem az ütemet.
Végig rombolok a tömeg közt, mindenkit félrelökve. Hallom, hogy megszólítanak, és sérelmezik a dolgot, de most pont leszarom. Semmi sem érdekel, csak hogy elkapjam azt a pasast.
Szerencsétlenségére Bill is betalál pont most.
- Hé, mi a bajod? – ragadja meg a csuklóm, és ez épp akkor történik, mikor nem messze megpillantom azt a szemétládát. Kirántom a csuklóm Bill ujjai közül és öles léptekkel elindulok Patrick felé.
Mikor elérem, megragadom az egyik vállát, hogy magam felé fordítsam, aztán egy hatalmasat kap a cinikus kis képébe. Normális esetben még azért is aggódnék, akit utálok, mert akkorát kapott, hogy hátra is esett tőle, és szédülten fetreng a földön, de most ez nem annyira érdekel. Elég hamar sikerült padlóra küldenem, így sajnos még mindig eléggé fel vagyok spanolva, és nem tudok ennyinél leállni. És kinek hazudok? Nem is akarok leállni. Legszívesebben halára verném.
- Te rohadék – sziszegem, és egy nagyot rúgok az oldalába. Fájdalmasan felkiált, én pedig nem tudok leállni. Újra és újra lesújtok rá valamilyen formában, mikor megérzem, hogy valaki, vagy valakik megragadják mindkét karom, és hátra rántanak.
- Állj le, mert kinyírod, vagy rosszabb – mondja a hang mögöttem.
- Mégis mi lehet rosszabb annál te idióta? – szólal meg a másik is. Tehát ketten vannak.
- Pl ha lecsukják.
Eléggé el van borulva az agyam, ahhoz, hogy ne figyeljek most rájuk, szóval csak vergődve próbálok kikászálódni a szorításukból, de addigra az én egyik drága barátnőm felsegíti azt a szemétkupacot a földről, hátraköpködve rám néhány megvető megjegyzést, mennyire nem vagyok normális, és persze még meg is fenyeget, hogy ennek biztosan lesznek következményei.
- Ahhoz nem elég bátor, ennél ő sokkal mocskosabb titkokat rejteget – vetem oda én is, a pasi pedig úgy is néz rám, mint aki pontosan tudja, hogy miről beszélek. Még mindig próbálok kikászálódni a mostanra már szinte ölelő karokból, de azok nem eresztenek.
- Mi az istenre vársz még? Vidd már innen! – rivall rájuk mögülem a magasabbik hang, mire ők sebesen elindulnak a kijárat felé.
Mikor ők eltűnnek a láthatárról eszembe jut, hogy épp arra indultak ki, amerre Tommy-t utoljára láttam. Most, hogy ők már eltűntek, fogvatartóim elengednek, én pedig rohanni kezdek a nappali felé Tommy-hoz.

Berontok a hatalmas kivilágított helységbe és őt keresem. Az agyamban csak azután tudatosul, hogy nincs itt, hogy nem találom, miután már vagy tizenkétszer körberohantam a szobát. Már szinte remegek az idegességtől, és őt szólongatom. Mintha kívülről látnám magam. Egy őrjöngő őrült aki szétveri a saját lakását, mert éppen nem találja a… szerelmét. A rohadt életbe! Észvesztő gyorsasággal kapkodom a levegőt, és szédülni kezdek. Nem tudom mi történik. Csak azt érzem, hogy aggódom. Félek, és meg akarom találni Tommy-t. Tudatnom kell vele, hogy nincs mitől tartania. Hogy én itt vagyok, és megvédem. Meg tudom védeni.

Mikor már kezd a világ is elsötétülni előttem, és semmi mást nem látok a szemem előtt, csak a szédülés örvényét, megint bizsergető kezeket érzek magamon. Megragadnak, és valami puhára fektetnek, de fogalmam sincs, hogy mi vesz körül, mert csak az agyamba pulzáló vérem sötétségét látom a szemem előtt.
Hallom a hangjukat is, de csak úgy, mintha egy üvegfal mögül beszélnének. Vagy egy plexi választana el tőlük. Nem tudom kik lehetnek, de biztos segíteni akarnak, így megpróbálok nem nagyon vergődni rémületemben. A látásom nem akar kitisztulni, és már valahogy a tüdőmbe se akar elegendő oxigén férkőzni a levegővételhez. Ez egyre aggasztóbb, mire megérzem, hogy valamit a szám elé tettek.
Fogalmam sincs mennyi idő telik el, mire elkezd tisztulni előttem a kép, és Bill elképesztően aggódó arcát látom meg, a képembe mászva.
- Szállj ki az arcomból – akarom mondani, de csak valami fura hörgésszerűséget sikerül kicsikarnom magamból.
- Mit mond? – néz fel valakire, gondolom Tom az, de mielőtt egymás közt megvitathatnák, én már fel is ülök, és kissé inogva el akarok indulni. – Hé, hová készülsz?
- Tommy-hoz. Meg kell találnom. Hol van? – kapkodom a fejem, hátha azóta ő is előkerült, de sehol sem látom.
- Nem tudom, Adam, mire beértünk már nem volt itt – tárja szét karjait, és már látom kivel érti a többes számot, csak azt nem értem hogy ők hogyan keveredtek össze. Talán Bill nemrég épp róla beszélt nekem? Na ezt majd később megtudom, de most nem érdekel. Most csak az érdekel, hogy megtaláljam Tommy-t. Bárhol. Akárhol. Kisietek az ajtón, és bár ittam egy keveset, most ezt is figyelmen kívül hagyva, bevágódom a kocsimba, és őrült tempóban hajtok a hangszerbolt felé. Még nincs túl késő. Kellemes nyári este. Talán még nyitva találom.

Az autóban idáig már minden megfordult a fejemben. A legrosszabb dolgok is, és vagy százféle hazugság, és mentség, amivel védhetem a bőröm, hisz Tommy most tutira utál.
Végül leszarom, csak kiszállok a kocsimból, és bekopogok az ajtón. Már zárva, de Eddie még itt van.
- Szia Adam, örülök, hogy látlak – köszönt egy mosollyal, de látom, hogy ez nem igazi. Egyáltalán nem valódi mosoly és ez aggaszt.
- Beszélhetnék vele?
- Gondolod, hogy ez jó ötlet? – kérdi, de nem úgy mintha komolyan nem tartaná annak, talán csak az álláspontomra kíváncsi.
- Igen – felelem meggyőződéssel. – Muszáj beszélnem vele.
- Nincs itt, fiam – húzza el a száját aggodalmasan. – Berontott, felrohant az emeleti kis lakásba, pillanatokon belül összeszedte a holmiját, és eltűnt. Csak pár mondatban tudtam kiszedni belőle közben, hogy mi történt.
- Szóval elmondta?
- Igen, és ha rám hallgatsz… Jaj nem is tudom – látni az arcán a morfondírozást.
- Eddie, kérlek – próbálom bevetni a legellenállhatatlanabb nézésem.
- Adam, a ház ahol jelenleg lakik, itt van nem messze – engedi el végül magát. – Leírom a címet.
- Köszönöm! – kiáltok fel szinte, és ettől egy mosoly terül szét az arcán.

Gondolkodás nélkül, a lehető legbiztosabban vezettem el az említett házig. Nem olyan fényűzően nagy mint az enyém, de nagyon szép. Látom benne a fantáziát, és Tommy ízlését is.
Veszek néhány mély levegőt, és beosonok a házba. A nagy meleg miatt az ablakok nyitva vannak, így azt választom útvonalnak. Szentisten, én csak remélni merem, hogy nem laknak itt, és nincs itthon Tommy-n kívül senki.
Megnyugszik a lelkem, mikor halkan meghallom a gitár hangját. Nem látok berendezési tárgyakat, se személyes holmikat, feltételezem ez a ház lakatlan. Legalábbis ezt hiszik.
Elindulok a gitárszó irányába, és meglátom az egyik szoba padlóján törökülésben gubbasztó Tommy-t. Lehunyt szemekkel, a sminkje elkenődve a könnyeitől, teljesen átadja magát a zene terápiás erejének. Ez nagyon jó. Nem egyből egy marék gyógyszert szedett be, és ütötte ki magát vele. Azt hiszem ez talán jó jel.
Közelebb lépdelek és egy kisebb huppanással térdre rogyok előtte. Ő megijed, befejezi a játékot, én pedig eddig bírtam visszafogni magam. A könnyeim elerednek, és ezzel adok ki magamból minden feszültséget. Ő óvatosan félreteszi a gitárt, én pedig kapva a lehetőségen, megragadom a kezét. Összerezzen és megfeszül, de nem húzza el. Ezzel nagyon meglep, és borzasztóan örülök neki.
- Adam… Hogy – kezdené, de közbe vágok;
- Eddie.
- Eddie – ismétli, és lehajtja a fejét. – Nem kéne itt lenned.
- Pontosan itt kell most lennem – felelem magabiztosan. Még saját magam is meglepve vele, de sikerül ebből annyi erőt merítenem, hogy folytatom. És szándékomban áll most mindent elmondani neki. – Jobban mondva, egyikünknek sem kéne most itt lennie. Neked nálam kéne lenned.
- Semmi kedvem bulizni.
- Nem a buliról beszélek. Leszarom a bulit. Arról beszélek, hogy neked és az összes cuccodnak nálam a helye Tommy. Az én házamban. A szobád ott áll üresen, annak a szobának a padlóján kéne most ülnöd, és békésen pengetned.
- Békésen? Tudod te…
- Én beszélek – szakítom félbe erélyesen, ezzel annyira meglepve, hogy engedelmesen elhallgat. – Tudom, hogy a világod sötét és rémült, de én itt vagyok. Itt vagyok hogy segítsek bevilágítani és értelmet adni a dolgoknak. Nem akarom kérni többet, hogy csatlakozz a bandámhoz, hanem kijelenteni. Tommy, azt akarom, hogy holnaptól a gitárosom legyél. Nem érdekel mibe kerül ez nekem. Én akarom. Ha magadért nem vagy hajlandó ilyenre, hát tedd meg értem.
- Mi a fenéért olyan fontos ez neked? Miért nem látod, hogy mennyivel jobb lenne neked nélkülem? Jobb lenne ha nem is ismertél volna meg.
- Tommy figyelj…
- Nem! Te figyelj rám, Adam. Lehet hogy ezt hiszed, bár halvány gőzöm sincs, hogy miért, de nincs rám szükséged. Nem az vagyok akinek hiszel. Egy kibaszott roncs vagyok, akinek jobb ha mindenkitől távol marad, mert…
- Tommy! – kiáltok rá, hogy magamra vonjam a figyelmét. – Azért olyan fontos, mert… szeretlek.
Szinte suttogtam a mondat végét, de mégis érzem, hogy Tommy kővé dermedt előttem.
- Szeretlek, az istenért! – ismétlem magam, és csak remélni tudom, hogy nem sodortam magunk sokkal nagyobb káoszba, mint ami már eddig is körülvett minket.



2 megjegyzés:

  1. Sziasztok! Ó, szóval Tommy meleg. Örülök. Nem a szokásos akadályok, hanem teljesen mások.. :) Milyen cuki Adam vele! Megszorongatnám, éédesem, de komolyan, Adam egy nagy plüssmaci! :))
    Ami Bill "pasiját" illeti, teljesen más tippem volt. Erre jöttök itt nekem ezzel, hogy alacsony, fekete, meglepő h LA-ben van, és még a kis Billycicánál is arrogánsabb.. neee.. Sophie, lécci ne csináld ezt velem! o_O Kinyírsz.. Nagyon gyorsan akarom a folytatást! Mondjuk azonnal? :/
    Millió türelmetlen puszi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa! Ó hát nem kifejezetten meleg, de jah, nem veti meg a pasikat ;P És igggen, Adam nekem mindig egy naaagy plüssmaci.
      Mi volt a tipped Bill pasijával? :P Hahaha, annyira imádlak! :D Holnap (hamarosan ma) kiteszem a következőt, ha már legutóbb annyival elmadartunk. :))
      Puszillak :)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.