Ne nézz vissza - 13.

Sziasztok! 
Igeen! Én kértem hogy csesztessetek, és köszönöm. Most épp ezért bűnözök is egy picit. :D Én most épp dolgozom, csak van egy kis, maximum lélegzetvételnyi időm, mikor alig vártam, hogy gyorsan ezt kiposztoljam. 
Nos eltértem arra a pontra, amitől nagyon féltem. Ki kell jelentenem, hogy nem tudok olyan gyakorisággal posztolni, ahogy akkor, mikor elkezdtem az oldalt, és amilyen gyakran egyébként szeretnék. Azt tudom megígérni, hogy a szabadnapjaimon lesznek posztok esténként, mert akkor napközben tudok vele foglalkozni. (Az utolsó szabadnapom akkor volt mikor a 12. részt posztoltam... mellesleg xD) 
Szóval tényleg nagyon igyekszem, és szeretnék itt lenni. 
Hamarosan jelentkezem. (Kedd:)))
Puszi&Pacsi




Nem tudom, mi ütött belém, hogy így elengedtem magam, de hiába utálom, mikor valaki engedély nélkül hozzám ér, ez már a második ölelés volt Adamtől, ami rémisztően jól esett és megnyugtatóan hatott rám. Nem tudom, meddig álltunk ott a semmi közepén, egymásba kapaszkodva, de egy életnek tűnt, amíg észrevettem, hogy egy ideje már nem sírok, hanem csak élvezem az erős karok ölelését. Patrick nem volt sokkal magasabb nálam és nem is volt olyan férfias kiállású, mint Adam, és tudom, hogy nem kéne megnyugtatónak éreznem, hogy egy pasi ölelget, de megint ostobának és huszonháromnak érzem magam, ahogy már újra a kocsiban ülve néha az énekes felé pillantok. Miért bízom meg benne ilyen könnyen? Soha nem volt jó vége, ha odaadtam valakinek a bizalmamat, erre tessék, itt ez az iszákos, meleg világsztár, aki ismeri a betegségemet, a félelmeimet, a függőségemet, a zenémet - mindent, amit megpróbáltam mások elől elrejteni, amilyen mélyre csak lehet.
- A nővérem neve Lisa. Egyedül neveli a két gyerekét és nála van Etta is, úgyhogy általában hangos a ház. Ne számíts rá, hogy túl sokat fogsz aludni, és főleg semmi alkohol. Nem akarok rossz példát mutatni a gyerekeinek, így is elég, hogy ilyen elbaszott nagybátyjuk van - szólalok meg, azt hiszem elôször az út alatt. Adam láthatóan meglepődik, hogy hajlandó vagyok magamtól is kommunikálni, de bólint, és látom, hogy egy apró mosoly bujkál a szája sarkában.
- Nem vagy elbaszott - jegyzi meg, mire csak megvonom a vállam.
- Ja, tisztán látszik, tényleg nem vagyok elbaszva, csak most szedtél ki a kórházból, mert túladagoltam magam, és épp a dilidokimhoz viszel - forgatom meg a szemeim. Csalódtam magamban, de ez már nálam olyan mindennapos, hogy meg sem lepődöm.
- Mindenkinek vannak gondjai, Tommy. - Erre csak újfent megvonom a vállam, és visszafordulva az ablak felé, pillanatokon belül elalszom. Végigalszom az estét pár bukkanótól eltekintve, aminél felriadok, de hamar vissza is zuhanok aludni. Hiába voltam kiütve elég sokáig, mégis elfáradtam a monoton útnak köszönhetően, így mikor nehezen kinyitom a szemeim, az első, ami feltűnik, hogy szikrázik a délelőtti nap, nekem meg rohadtul el van gémberedve a nyakam.

Próbálok óvatosan megmozdulni, de felszisszenek a fàjdalomtól, ami végigfut a vállamtól a fejem búbjáig, amivel Adam figyelmét is sikeresen magamra vonom. Lassan rápislogok, majd az órára nézek, ami délelőtt 11-et mutat, és abban a pillanatban döbbenten gúvadnak ki a szemeim.
- Hol vagyunk? - kérdezem egyből, mert eszembe sem jut, hogy ránézhetnék a telefonomra vagy valami, ahhoz még túl reggel van.
- Neked is jó reggelt - felel Adam, de hallom, hogy a sértettség a hangjában nem valós. - Nagyjából félúton, az éjszaka megálltam aludni úgy két órát, de olyan mélyen aludtál, hogy észre sem vetted. Hamarosan megállunk venni valami kaját, meg majd tankolni is kell. - Nem is tudom, mit mondjak, úgyhogy csak bámulok rà döbbenten, mert elképzelni sem tudom, mikor volt az utolsó alkalom, hogy valaki ennyit tett értem. Azok után, hogy elküldtem a francba és szó szerint kidobtam, nem hogy hajlandó beszélni velem, de még két államon is keresztül vezet, hogy segítsen nekem és ezt már igazán nem tudom, mivel érdemeltem ki nála. Mi a csapda? Hol fogok csalódni?
- Átveszem - jelentem ki hirtelen, hogy gyorsan eltereljem a gondolataimat erről. Amint arra gondolok, hogy bízzak Adamben, gyomrot szorongató kétségeim lesznek, és nem akarok ebben vergődni a nap többi részében, egy kis vezetés pedig csak segítene, hogy eltereljem a figyelmem. Az énekes meglepetten néz rám, mire én az út széle felé intek. - Komolyan mondtam, hulla sápadt vagy és alig aludtál. Nem kell, hogy tegyek még egy kört a kórházban, mert elaludtál vezetés közben. - Úgy tűnik, a szarkazmus megnyugtatja, mert bólint és félrehúzva a kormányt, kiszáll, hogy átengedje nekem a volánt.
- De állj meg és ébressz fel az első benzinkútnál - figyelmeztet, mire megadóan bólintok, mert mit tehetnék, de miután helyet cseréltünk, kicsit elbizonytalanodom. Rohadt régnek tűnik, mikor utoljára vezettem, főleg hogy ennyire a semmi közepén vagyunk, de már nem adhatom neki vissza, hogy "bocs mégse", úgyhogy csak nagyot nyelek és rálépek a gázra.

Azt hittem, egy örökkévalóságig leszünk úton, de valahogy mégsem zavar, mert a monoton út megnyugtat, ahogy semmi más nem megy el mellettünk, csak néha pár lehajtó, meg egy-két benzinkút. Biztonságban érzem magam, távol a bajtól, pedig Adam bármit megtehetne itt velem, de ahogy felé pillantok, apró mosolyra rándul a szám, amit magam sem értek. Ez a nagy, elveszett gyerek maximum akkor tudna bántani, ha nagyon be van állva, de mivel azt vettem észre, hogy mikor velem van, nem iszik, igazából ez is kilőve. Majdnem felnevetek, ahogy álmában próbál kényelmesebb pózba helyezkedni, és nyáladzva motyog valami érthetetlen zagyvát, de sikerül visszafognom magam, nehogy felébresszem. Megígértem neki, hogy visszaadom a volánt este nyolc körül, és már nincs sok időm addig, úgyhogy igyekszem kiélvezni a vezetés minden pillanatát, amíg lehet. Sosem gondoltam volna, csak álmodni mertem, hogy ilyen drága kocsit vezessek, erre tessék, most itt vagyok az országúton, kockásra ülöm a seggem és egy világsztár hortyog az anyósülésen. Mikor nyolcat mutat az óra, egy sóhajjal irányítom a járművet az út szélére, hogy felébresszem Adamet, valahogy még sincs szívem megzavarni még pár pillanatig. Hirtelen azonban majdnem felkiáltok, mert rezegni kezd a közénk dobott telefonja, egy K betűvel az elején, amit először furcsállva nézek, de aztán eszembe jut egy neki is olyan régi beszélgetés. "Hogyan írjalak be?" kérdezte Adam, és már értem, miért. Mi a francot akarhat tőle már megint? Úgy elfut a méreg, hogy nem is gondolkozom, csak lekoppintom a foglalt gombot, aztán újra az útra kormányzom magunkat. Majd azt mondom, elfelejtettem, mit beszéltünk, de most biztos nem akarom, hogy visszahívja Billt, mert tudom, hogy ha ébren lenne, azt tenné.

- Hé. - Azt sem tudom, hogy szokás másokat ébreszteni, gratula Tommy Joe, újabb egyes emberi kapcsolatokból, leülhetsz. Azért tovább próbálkozom és kicsit megrázom Adam vállát, miután a hangomra nem reagàlt, amire végre nyitogatni kezdi a szemét, majd meglepetten pislog ki az ablakon, hogy megszemlélje az előttünk ácsorgó kis házat. Először valószínűleg fel sem fogja, mi van körülöttünk, csak mikor kinyitom az ajtót, és intek neki, hogy ő is vakarja ki magát. Jól benne járunk már a hajnalban, de hála az általánosan is kevés alvásomnak, nem kellett felébresztenem, amiért még meg fogom kapni a magamét, de most csak egy valódi ágyat akarok vagy kanapét vagy akármit. Felcsörgöm a nővéremet, hogy ne keltsem fel a gyerekeket a kopogással, aki egy "Megyek" után rám is csapja a telefont és pillanatokon belül már nyitva áll az ajtó.
- Szia - ölelem meg szorosan a nálam három évvel idősebb nőt, aki legkevésbé sem szalonképes a kócos hajával és gyűrött pizsamájával, de nem is igazán zavartatja magát. Erősen magához szorít, aztán beterelget a házba és int Adamnek is, aki álmosan feltámolyog utánam a lépcsőn, aztán be az előszobába.
- Voah, magasabb vagy, mint a képeken - jegyzi meg Lisa, mire hiába próbálom visszafogni magam, felhorkanok a kibukó nevetéstől. - Nincs két vendégszobám, de Tommy azt mondta, hogy oké lesz neked a kanapé, szóval megágyaztam. Mondjuk nem tudom, nem-e lesz túl kicsi - vakarja meg a fejét tanácstalanul, de Adam gyorsan visszakozik.
- Nekem minden remek, amíg fekhetek rajta - tisztázza gyorsan, amitől Lisa láthatóan megkönnyebbül, és meg is mutatja neki a kanapét.
- Aludjatok, majd holnap beszélgetünk. De azért máskor is meglátogathatsz, nem csak az éjszaka közepén - borzol bele a hajamba, majd elhesseget a vendégszoba irányába. Még rajta felejtem a pillantásom Adamen, ahogy megkönnyebbülten a kanapéra fészkeli magát, majd a pokróc alatt összehúzza a lábait, és ásít egy nagyot. Mikor észreveszem magam, elfordítom a fejem és a szobámba sietek, direkt kerülve Lisa szemeit, mert túlságosan ismer, és túlságosan tudja, mitől félek.

- Tommy bácsi! - Olyan régen keltem ilyen hangokra utoljára, és még annyira reggel van, hogy egy pillanatra fel sem fogom, mi történik, csak mikor a nyakamba repül két gyerek és jól belenyomnak a matracba.
- Sziasztok - nevetek fel, ahogy magamhoz ölelem őket és beleborzolok a hajukba. Hiányoztak már, mióta elmenekültem innen, talán ha háromszor voltam itthon, azt hittem, már nem is emlékeznek rám. Kihessegetem őket az ágyamból, aztán követem őket a konyhába, ahol Lisa már forgatja az isteni illatokat eregető palacsintát, de az igazán érdekes látvány Adam, ahogy még mindig a tegnapelőtti gyűrött ruháiban, kissé elveszetten ücsörög az asztalnál.
- Ugyan már, amennyit a kevés keresgélésem utánad kiderített, a te családodnak is szokása lehet együtt reggelizni, szóval szolgáld ki magad - bátorítom, ahogy helyet foglalok vele szemben, majd felé tolom a juharszirupot.
- Te utánam kerestél? - Remek, megint a lényeget veszi ki a mondandómból... meg kéne szoknom, hogy nem egy észlény.
- Biztos ismerjük egymást? Tudod, Tommy Joe egyenlő beteges paranoia, meg amúgy se volt nehéz, tele van veled a net - forgatom meg a szemem az értetlenkedésére, de legalább ezzel eltereltem a figyelmét a zavaráról, mert a délelőtt további része egész kellemesen telik.

Büszke vagyok Lisára, hogy nem zaklatja Adamet fura kérdésekkel, hanem úgy bánik vele, mint egy sima barátommal, de ahogy közeledik a délután, úgy szorul össze a gyomrom is. Az időpont a dokival túl rossz emlékeket hordoz magában, ráadásul szinte biztos vagyok benne, hogy ha megtudja, mi történt, megváltoztatja a gyógyszereimet, és utána szokhatok hozzà az új mellékhatásokhoz. Utálok ezzel baszakodni, de biztos így lesz, nem venné el a gyógyszert az tuti, szóval változás lesz. Mikor Adam kocsija megáll a cím előtt, sóhajtok egyet és az üvegen keresztül felnézek a kellemes, krémszínű ház ajtajára, ami a kapu mögött vár. Nem akarok bemenni, de muszáj lesz, ráadásul Adam is itt van és nem akarom, hogy lássa, mennyire bizonytalan vagyok, így pár nyugtató levegő után kinyitom az ajtót, hogy elhagyjam az autó kellemesen biztonságos légkörét, mikor Adam felém fordul.
- Akkor majd hívj, ha jöjjek érted - jegyzi még meg, hogy el ne felejtsem, de mielőtt belegondolnék, máris csinálok valami hülyeséget. Hirtelen fordulok vissza hozzá, látom, hogy meglepem, ahogy megragadom az éppen a sebváltóra simuló kezèt, mert nem akarom, hogy elmenjen.
- Maradj itt! - kérem, mielőtt igazán belegondolnék, mit csinálok. - Én... én biztos gyorsan végzek, nem kell elmenned, csak parkolj le a közelben. - Megpróbálok nem úgy hangzani, mint aki kétségbe van esve, de azt hiszem, nem sikerül, mert Adam egy kicsit visszaszorítja a kezeimet, és bólint. Hát, legalább meggyőztem.

Tudja, hogy a tea nem nyugtat meg, de neki is megvannak a maga rituáléi, amiért nem is hibáztathatom. Azt is tudja, hogy nem fogom meginni, csak a kezemben szorongatom, amíg el nem mehetek, és mikor leteszem a bögrét, mindig menni készülök.
- Nem akartam öngyilkos lenni. Tényleg - szólalok meg, de nem egészen tudom, őt győzködöm, vagy magamat. - Van ez a srác, Adam és... nem is tudom.
- Van bárki köze Patrickhez?
- Nincs - rázom meg a fejem. - Ő is énekes, de egészen más, mint Patrick. Bízom benne, azt hiszem, de rettegek a világtól, amit kínál nekem. Gyakoribbak a rohamaim, mióta ismerem, és mègis úgy érzem, hogy jó hatással vagyunk egymásra.
- Hogy érted?
- Jobban alszom. Ritkàbban vannak a rohamok, de durvábbak. Mosolygok. - Észre sem veszem, hogy amint arra gondolok, amikor Adam boldoggá tett valamivel, egy kicsit most is elmosolyodom. - Újra elkezdtem zenélni, arra is megkért, hogy legyek a zenekara tagja.
- Akarod? - Erősebben markolom a bögrét a kérdésre, és lehajtom a fejem.
- Nem tudom. Akarom, de félek. Azok után, ami Patrickkel történt, én... nem akarom, hogy újra megtörténjen. Vagy hogy ő megtaláljon, mert ha elfogadom az ajánlatot, akkor biztosan tudni fog rólam. El akarom már felejteni és élni az életemet.
- Akkor tedd azt. Tudom, hogy nehéz, azok után, hogy...
- Kérlek ne. Nem tudom hallani.
- Egyszer szembe kell majd nézned vele. - Nem akarok egyetérteni vele, de tudom, hogy igaza van, és ez görcsbe rántja a gyomrom a jövőre gondolva, de bólintok, mert igaza van.

Idegesen gyűrögetem a kezemben a blokkot, amit a recept kovétele után kaptam. Egyetlen adagot engedett csak, ami azt jelenti, hogy legkésőbb két hónap és vissza kell jönnöm, pláne úgy, hogy ez gyengébb is, mint az előző, úgyhogy ha ugyanazt akarom, többet kell szednem. Nem akarom elmondani Adamnek, nem is szólok hozzá a patikából Lisa felé, és látom, hogy ez zavarja, mert rengetegszer pillant felém vezetés közben. Ismerem már annyira, hogy amint megállunk, kipattanjak a kocsiból, látom is mèg a szemem sarkából, hogy fordulna felém, de már szerencsére nem sikerül elkapnia a kocsiban.
- Tommy várj! - Megpróbálom elkerülni, hogy utolérjen, de nem vagyok elég gyors, így épp az ajtóban kapja el a csuklómat, hogy megállítson. Összerezzenek, de nem enged el, a szorítása mégsem olyan erős, hogy ne tudnék kiszabadulni, ezt már megtanulta, ügyes fiú.
- Mit akarsz? - Utálom, hogy már nem tudom megrémíteni az elutasító hangnemmel, mert tudja, hogy ez mit jelent, és nem hagyja, hogy csak úgy lelépjek.
- Nézd, nem muszáj elmondanod, ami történt, de látom, hogy valami nincs rendben. Épp te mondtad, hogy barátok vagyunk, nekem beszélhetsz róla, ha baj van. - Erre úgy elfut a düh, hogy kitépem a csuklóm a kezéből, de már nem fordulok el tőle, helyette felemelem a kezemben szorongatott üvegcsét.
- Azt hiszed, ismered a problémáimat? Mindenki annyira kurvára okosnak hiszi magát, de látod ezt, tudod, hogy ez mit jelent? Azt, hogy többet kell szednem, és megint rá fogok szokni erre a szarra, és gyakrabban kell visszajönnöm ide, mikor a hátam közepére se kívánom Louisianát! - Még folytatnám, de az ajtó hirtelen kinyílik, és a két gyerek meglepetten torpan meg a küszöbön, a mögöttük siető Lisával.
- Az mi? - bök az üvegcsére a kezemben a fiatalabb, Aiden, de én annyira megrémülök, hogy nem tudok megszólalni. Nem akartam, hogy a gyerekek tudják, nyugtatókat szedek, senkinek nem kell egy elbaszott nagybácsi a családjába, de mielőtt reagálhatnék, Adam lehajol a két gyerekhez.
- Tudjátok, vannak emberek, akik szeretnének bátrak lenni, de kell nekik egy kis segítség, és ezért kapnak az orvostól ilyeneket. Nem kell ilyen mindenkinek, hogy bátor legyen, de vannak, akiknek egyszerűbb így - magyarázza, én pedig el sem hiszem, hogy most gyereknyelven elmondta s gyógyszereim lényegét. - Gyere, nézzünk meg egy filmet. - Még mindig annyira meg vagyok döbbenve, hogy szó nélkül követem be a házba, és mikor leültet a kanapéra, én eldőlök, hogy kényelmesebb legyen. Csak akkor térek kicsit magamhoz, mikor meglátom nagyon morcosan előttem tornyosulni, és tesz néhány hessegető mozdulatot a kezével.
- Ejnye, nekem is hagyj helyet.
- Elbasztad - nyújtom rá a nyelvem, mire felültet és egy szó nélkül ledobja magát a kanapé végébe, én pedig bosszúból az ölébe dobok egy párnát, és elfekszem azon. Nem is gondolok bele, hogy mit csinálok, nem is érdekel, akkor sem, mikor Adam megfeszül alattam, majd én ugrok meg, mert az ujjai a hajamba túrnak, de végül nem húzódom el. Nem akarom megtörni a pillanatot, ahogy valami szól a háttérben, én pedig lassan ellazulok, miközben Adam gyengéden masszírozza a fejbőrömet, és ólomsúly nehezedik a pilláimra. Igazán nem árthat senkinek, ha most szundítok egyet... holnap úgyis indulunk vissza, ahhoz kipihentnek kell lennünk, hogy tudjunk váltásban vezetni.


Még a szédülés is rám jön, ahogy az ölemben szuszog, és ujjaim közt érzem selymes tincseit. Nem tudom mi ütött belém, de legfőképp azt nem, hogy belé mi ütött. Soha nem gondoltam volna, hogy csak így az ölembe vágódik. Az én ölembe. Talán épp ezért voltam képtelen uralkodni magamon, és önkéntelenül a hajába simítottam. 
Most itt fekszik, szuszog az combjaimon én pedig képtelen vagyok megmozdulni. Képtelen vagyok bármire is. Legszívesebben egy örökkévalóságig ülnék itt így. Persze csak ülnék, mert egyik pillanatról a másikra eluralkodik az armageddon, Etta megjelenik, elkezd veszettül lihegni és csaholni Tommy arcánál. Alig bírok vele, hogy ne ébressze fel Tommyt, és ezzel egy időben a telefonom is vészes rezgésbe kezd mellettünk. Egy pillanatra összerezzenek, mikor meglátom a vibráló K betűt, úgy tűnik a kezeimnek ma semmi sem parancsolhat. Nyúlok a telefonért, és már fel is veszem, mire a fülemhez ér. 
- Hallo – szólok bele, talán egy kicsit kevésbé barátságosan - vagy inkább nyájasan – mint ahogy ezelőtt tettem. Mindig. 
- Jó lenne ha nem nyomkodnál ki – hallom a rikácsoló hangot a vonal másik feléről. Egy kicsit még el is tolom magamtól a telefont, mert bántja a fülem ebben a nyugalomban, ami eddig itt körülvett. 
- Miről beszélsz? Nem nyomtalak ki. Most hívtál először. 
- Nem egészen, de mindegy – feleli sértődötten. – Gyere át. 
- Mi? – taglózom le a hirtelen kijelentéstől, mert ezt már olyan régen hallottam a szájából. 
- Most.
A hangja és a parancsoló stílusa végigbizserget. Még a szememet is lehunyom, hogy képes legyek önmagam maradni, de nagyon nehezemre esik. Érzem a késztetést. A vágyat, hogy azt mondjam, máris ott vagyok. Annak ellenére is érzem, hogy valójában nagyon messze van és tudom, hogy lehetetlen lenne „most” átmennem. Aztán valami ösztönös segítségnyújtás gyanánt, Tommy megmozdul az ölemben, én még mélyebben a hajába túrok, ő pedig egy apró sóhajjal, már majdnem hogy nyögéssel jelzi, mennyire jólesett neki ez az érintés. Alszik, ettől pedig nagyon őszinte lett. Ez az aprócska hang térít vissza. Ez az ellenszer a függőaégemre, amit Bill gyönyörűrége váltott ki belőlem. Ráébreszt, hogy van hely, ahol szükség van rám, és nem csak egy dugásra. Épp ellenkezőleg. Itt valóban rám van szükség. 
- Ne haragudj, de most nem megy – felelem, de a hangom egy pillanatig megremeg. 
- Hogy mondod? – kérdi arrogánsan és egyben meglepetten. Még mindig nincs hozzászokva, hogy nem tud irányítani. 
- Nem vagyok otthon. Majd beszélünk Billy – mondom, majd egyszerűen kinyomom a telefont. Már épp ejteném le magam mellé, de hirtelen ötlettől vezérelve, ki is kapcsolom inkább. Jobb ha esélyt sem adok a zaklatásomra. 
Na szép. Ide is eljutottunk. Bill zaklat engem. Nem semmi. Tommy megint megmozdul az ölemben, és sóhajt egy nagyot. Olyan békés. És ezzel az egy mozdulatával mindent elfeledtet velem. Nem akarok és nem is gondolok tovább Billre. Csak rá figyelek innentől. Míg egyik kezem továbbra is a hajában, ami láthatóan nagyon tetszik neki, a másikkal óvatosan bátorkodom a vállához érni, és lassan végigsimítani a karján. Megint vesz egy nagy levegőt, és teljesen ellazul a karjaimban. Nem tudom mit tegyek. Legszívesebben felrántanám, magamhoz ölelném és megcsókolnám. Na de ezt azért mégsem tehetem. Se a hely, se az idő nem alkalmas. Na meg lehet hogy Tommy sem repesne az ötletért. Sőt. Bár mint kiderült nincs semmiféle Etta. Jobban mondva Etta van, csak nekem felesleges féltékenykednem rá. A kutya azóta elnyugodott egy kicsit, és felkuporodott a kanapéra, hozzá simulva a másik oldalamhoz. Bárcsak örökké így maradhatnék. 
A komfortos érzettől a fejem hátrabillen, szemeim lehunyom és csak élvezem ujjaim érintése alatt Tommy melegét és a pillanatot, mikor szorosan átkarolja a combom. 

Egy jóleső mosoly terül el az arcomon, mikor kezdek kikeveredni az álmaimból és újra felfogni a valóságot. A valóságot ami jelen pillanatban mintha kellemesebb lenne, mint az álmaim. Mozgolódok egy kicsit, de csak óvatosan, nehogy felébresszem Tommyt. Ahogy ez a gondolat végigfut az agyamon, tudatosul bennem, hogy nem érzem már az ölemben a kis drágát. Egy tizedmásodperc alatt pattannak ki a szemeim, és kezdhetem kétségbeesetten keresni a szobában, mert hallok egy kis kuncogást az ajtóban a reakcióm miatt.
- Nyugi – mosolyog rám Lisa, én pedig még mindig csak egy kicsit tudom kifújni a levegőt, mert bár ő azt mondta nyugodjak meg, Tommy még mindig sejtelmem sincs merre kóricál. 
Elindul felém, majd egy huppanással mellém vágódik. 
- Elment sétálni Ettával és a bogyókkal – mondja, ahogy magához vesz egy díszpárnát és megöleli. – Néha annyira jó, egyedül. Pedig nagyon szeretem őket. 
- Elhiszem – felelem gondolkodás nélkül. Látszik rajta mennyire fáradt. – Nehéz egyedül, igaz?
- Nagyon, de elbírok vele – mosolyodik el, majd rám néz és halálos komolysággal mér végig rajtam. – Köszönöm, Adam. 
- Na de mit? – horkanok fel.
- Azt, ahogy Tommyval bánsz. Azt hogy egyáltalán itt vagy neki. Tommy nem rossz srác, csak sok szart szenvedett el az életében. Szüksége van valakire, de soha nem látná be, és nem is engedi, hogy segítsenek neki. Nekem legalábbis biztosan nem. Te valahogy mégis más vagy. 
- Ugyan miben? 
- Téged közel enged. Engedi, hogy vele legyél. Már ez is nagy dolog.
- Engedi? – fakadok ki, mert fogalmam sincs, hogy mire gondol. – Hisz a vak is látja, mennyire be van zárkózva. Már vagy ezerszer indultam újra az első lépcsőfoktól, a csúcs meg valahol a kibaszott felhők felett van. 
A hangom nagyon feszültnek és elkeseredettnek hangozhatott, mert Lisa vigasztalásképp a vállamra teszi a kezét, és nekem dől. 
- Tudom miről beszélsz, de hé, hidd el, hogy látom. Látom, hogy neked valamiért elkezdett engedni, és ez jó. Tommy ennél sokkal rosszabbul festett mikor innen elmenekült. Melletted valahogy egy kicsit több élet lett benne. 
- Én okoztam a rohamot, Lisa. Miattam halt meg majdnem – felelem frusztráltan. 
- Mi történt akkor? Nem mesélte el.
- Akkor lehet, hogy jobb lenne, ha én sem tenném – húzom el a szám, de egyből megsajnálom ezt a szegény nőt, mikor meglátom a csalódott szemeit. Mégiscsak az öccse. Joga van tudni, nem? – Egy ideig együtt laktunk. 
- Tessék? – szakít félbe egyből, és egy kicsit megrémülök, hogy talán hibát követek el mégis. 
- Kérlek, ne mondd el neki, hogy elmondtam.
- Rendben, de akkor tényleg meséld el mi történt LA-ben, mert már nagyon tudni akarom.
- Tommy jó srác. Rendes munkahelye van, mégpedig nem is egy, és gondoskodik magáról, de hogy olcsóbban megússza, nálam bérelt egy szobát – füllentem, mert a betört hozzám, én meg azt mondtam neki, hogy maradjon történet valahogy még nekem is egy kicsit meredek. 
- Adam, azt akarod mondani, hogy te csak úgy kiadtad neki ismeretlenül egy szobádat? Adam Lambert? 
- Lehetne, hogy most csak Adam legyek? Az öcséd egy barátja? – kérdem, mert egy kicsit frusztrál, hogy sztárként kezeljenek. Éppen most és éppen itt. 
- Persze, de a tényeken nem változtat. 
- Mindegy – legyintek, és folytatom a történetet. – Idővel megtudtam, hogy ő is zenél. Kezdtünk egészen jóban lenni. Aztán megkértem, hogy lépjen be a bandámba. Szükségem van egy gitárosra. 
- Úristen! – kapja kezeit a szája elé, és csillogó szemekkel néz rám. 
- Nemet mondott. Aztán kihajított a lemezboltból. Aznap éjjel történt a dolog. Látod, én tehetek róla – hajtom le a fejem. Még mindig lelkiismeret furdalásom van a történtek miatt. Tudtam, hogy lelkileg elég labilis, mégis egy ilyen döntést kényszerítettem rá hirtelen. 
- Te nagyszerű dolgot tettél Adam, amiért én nagyon hálás vagyok. Tommy… nem könnyű neki. A múltja és… - látom, hogy mondani akar valamit, de visszanyeli. Fogalmam sincs, hogy miért, de nem tetszik, ha már én ilyen őszinte voltam. 
- Igen? 
- Csak arra kérlek, hogy ne add fel. Lehet, hogy te nem látod, amit én, de higgy nekem. Hatalmas dolog, amit eddig elértél. És biztos vagyok benne, hogy meg fog nyílni neked. 
- Gondolod? 
- Tudom. Csak ne add fel. Nem mondom, hogy holnap bekövetkezik, de meg fog történni. Türelmes tudsz lenni? 
- Lisa, én… Bármit megtennék azért, hogy ez bekövetkezzen – felelem. – Tommy az egyetlen ember aki nekem is képes volt segíteni, hogy kilábaljak, vagy legalábbis elkezdjek kilábalni a szakadékomból. 
- Tehát szükségetek van egymásra. Ez nagyon jól hangzik – mosolyodik el. 
- Hát ez aztán tényleg nagyszerűen hangzik – nevetek fel kínosan. – Két lelki sérült egymást támogatja. 
Ekkor a beszélgetésünk félbeszakad, mert két kissrác szalad be az ajtón, és kiáltozni kezd, hogy Tommy bácsi milyen szuper helyekre vitte el őket, és mennyire élvezték ezt a sétát. Én csak Tommyra pillantok, akinek olyan ritka mosolya most csak úgy szikrázik, és ettől nekem is mosolyognom kell. 
- Oké, akkor nyomás kezet mosni, és vigyétek Tommy bácsit is – nevet Lisa a gyerekeire. 
- Tommy bácsi egyedül is kezet tud mosni – feleli erre az én kis szöszkém durcásan, és igen, én így is imádom. Istenem, ez már a vég. Én azt hiszem komolyan beleszerettem, a nagy valószínűséggel hetero és veszélyesen labilis legújabb barátomba. Gratulálok, Adam! 
- Hé, még valami. Billy ő…? – néz le rám, ahogy feláll mellettem.
- Honnan tudsz róla? – kérdem döbbenten. Végigfut az agyamon, hogy talán Tommy fecsegte ki a titkomat, de Lisa hamar tisztára mossa a kis ideggombócot. 
- Hallottam egy telefonbeszélgetést – feleli.
- Ah, értem. Ő az exem, igen.
- Ez a Billy az a Bill? – kérdi sokat sejtető hangsúllyal, és én ledöbbenek újfent, hogy ennyire átlátszó lennék?
- Igen, ő életem kibaszott szerelme, Bill – felelem keserűen.
- Nem fogom elmondani senkinek, de csak hogy tudd, mindenki sejtette már eddig is. Szarul hazudsz szivi. Na csinálok vacsit. 
Ezen el kell mosolyodnom. Akárhogy is, de kedvelem ezt a nőt. Felpattanok, és én is a mosdó felé veszem az irányt, ahonnan épp most rohant ki két rosszcsont. Tommy a mosdónál áll, én megállok mögötte, és alaposan végigmérem. Minden porcikája tetszik. Szívesen végigsimítanék a vonalain. De nem fogom megtenni. Még szükségem van a kezeimre. Na meg a fejemre. És biztos mindet elveszteném, ha megtenném. 
Végül egy pillanat alatt döntök és cselekszem. Kezeim átcsúsztatom a karjai alatt, mellkasára simítok, és szorosan magamhoz ölelem. Érzem, ahogy megdermed a kezeim közt, mozdulatai elhalnak, és a légzése is eláll. Most vagy meghalok, vagy talán lépek egy lépcsőfokot. Bátraké a szerencse, nem?
- Köszönöm Tommy – súgom a tincsei közé. Nem felel, de nem is rúg hátra, hogy leszakadjon a térdem, vagy húzódik tőlem messze. Talán. Hátha. Esetleg. Adok egy lehelet finom, szinte észrevehetetlen puszit a hajába. 

3 megjegyzés:

  1. Sziasztok!
    Örülök, hogy végre megint olvashatlak titeket többé-kevésbé rendszeresen! Nehogy megint eltűnjetek! :) /Kedd? Melyik kedd? :)/
    Jaj, olyan cukik együtt! Egyre cukibbak. De Tommyka, ez már ribanckodás... befekszel az ölébe, és elvárod, hogy Adam ne gondoljon semmit bele? :D
    Várom a folytatást! Puszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Folytatás mikor jön? :)

      Törlés
    2. Bizony Tommy néha egy picit... hááát ribancosan ő sem tudja mit akar, de azt nagyon. :D Imádom. :D Nem szeretnék újra eltűnni, és próbálok mihamarabb újra és újra posztolni valamicskét. :)) Örülök, hogy kitartó és türelmes vagy. :) Na meg hogy cseszegetsz, az nagyon kell. :D

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.