Ne nézz vissza - 1.

Halihó!
Hát nem tudom, hogy itt már beszéltem-e erről a kis "apróságról", de tudom, hogy van aki már tudja és várja, szóval itt volna. A beígért Adommy fic. ^^ Az utánozhatatlan és csodálatos Tatsu és jómagam közös projektje. Én személy szerint rajongok ezért az egész sztoriért, és ezzel kelek, ezzel fekszem. :D 
No lessétek meg a kis bevezetőt.
Remélem nektek is tetszeni fog. ;)
Puszi&Pacsi






Szerzők: Tatsu (Tommy's POV), Sophie-Anne (Adam's POV)
Korhatár: azt majd meglátjuk
Műfaj: Slash
Szereplők: Adam Lambert, Tommy Joe Ratliff, Bill Kaulitz, Tom Kaulitz... meg majd még meglátjátok ;)
Fő páros: Adommy
Mellék páros: nem lőjük le
Figyelmeztetés: trágár beszéd




Jelez a telefonom, reggel hét, nyolcra itt vannak lakásnézőbe, addigra ideje eltűnnöm. Már rutinosan ugrom ki az ágyból és állok be a zuhany direkt kissé hidegre állított vize alá, hogy kellően felébredjek, és fel is frissüljek egyben. Már régóta így élem az életem, és igazából egyáltalán nem bánom, eddig még egyszer sem buktam le, nem is tervezek, úgyhogy amíg jól megy, legalább nem kell lakbért fizetnem a meló mellett. Mindenem megvan, nem költök túl sokat a fizetésemből, nem használom a tv-t, nem hagyok a hűtőben semmit egy éjszakánál tovább, soha nem neszelték még meg, hogy bárki használhatja a drágalátos lakásokat, így hát nincs is miért abbahagynom... ebben én vagyok a legjobb! A lakást, amiben most "élek", jó régóta árulják, már kiismertem a közvetítő szokásait, hétvégén sosem fogad senkit, mert akkor gondolom nem dolgozik, és hétköznaponta is csak délelőtt hozza ide az érdeklődőket, így hát hétvégén és délután nyugodt lehetek, hogy nem fognak váratlanul rám törni. Ennek ellenére persze sosem alszom mélyen, ha esetleg mégis sietnem kéne, csak egy táska és egy gitártok az összes cuccom, azokat felkapom, majd már itt sem vagyok. Kényelmes tempóban felöltözöm, beállítom a hajam, majd a hajlakkot bedobom a táskámba, előszedem a takarítószereket, kisikálom a lakást, és mikor az órára pillantok, van még tíz percem nyolcig, tökéletesen időben vagyok. Felkapom a cuccaim, becsukom az ajtót, aztán átugorva a kapun, már ott sem vagyok, a sarkon befordulva pedig látom, hogy épp akkor érkezik két autó a ház elé. Valami magas pasi száll ki belőle, egyszerű farmerban meg ingben, el is gondolkozom rajta, ki lehet vajon, hogy ilyen helyen néz házat, de végül megvonom magamnak a vállam és eltűnök. Úgysem lesz belőle semmi. Az előzőekből sem volt.
Megérzésem azonban téved, mert mikor este visszatérek a birtokra, égve találom a villanyt a konyhában, mire az ablakhoz surranok és belesek rajta, a cuccaimat az egyik fa tövében hagyva. Látom, hogy a férfi, aki ma reggel volt a háznál, éppen vacsorát készít magának, az egész ház tele van táskákkal, meg dobozokkal... ennyire megtetszett volna neki a ház, hogy már most beköltözött? Összehúzom a szemem és halkan káromkodom egy sort, mégis hogy lehettem ennyire ostoba, hogy nem tűntem el azonnal, és kerestem egy másik helyet... A környéken van még jó pár üres ház, de egyiket sem ismerem úgy, mint ezt és... egy kicsit meg is szerettem. Úgy döntök, nem fogom feladni harc nélkül, hangtalanul besurranok, miután a férfi lefeküdt, és míg ő az emeleten szundikál, én a vendégszobában teszem le magam, nem messze tőle. Az ágyamban alszik! Vagyis nem az én ágyam, de... lényegében az. Az ágyamat akarom!
Egy pár napig egész jól megy, hogy előbb kelek, mint ő és napközben, mikor nincs otthon, kialszom magam, észre sem veszi, hogy itt vagyok, kellően csendes vagyok, a férfi meg van annyira ostoba, hogy mikor egy kicsit nagyobb zajt csapok, akkor is csak megvonja a vállát és ráfogja az állatokra odakint, szóval semmi gond nem akad. Viszont egyik nap korábban csörög az ajtóban a kulcs, mint gondoltam volna, az ajtó nyílására riadok fel, mert elaludtam a kanapén, de már nincs időm kimászni az ablakon vagy legalább csak másik szobába bújni, fáradtan a nappaliba lép a nálam jó két fejjel magasabb állat és akkorára nyílt szemekkel néz rám, hogy majdnem megkérdezem tőle, jól van-e.
- Te ki vagy? Mit csinálsz a házamban? - nyökögi ki végül az első használható szavakat, amiket eddig mutatott, miközben tovább hápogva mered rám.
- Nyugi, nem vagyok betörő. Legalábbis technikailag nem, mert én előbb voltam itt, mint te, szóval tulajdonképpen te törtél be hozzám - magyarázom teljesen természetesen, mintha csak az lenne a világ legmindennapibb dolga, hogy az ember összefut a házában élő lakásfoglalóval. - Figyelj, nem tudom, ki vagy, mit dolgozol, nem is érdekel. De szeretem ezt a házat, szóval nem megyek sehová. Vagy hívod a zsarukat és elvisznek, de akkor bekerülsz a lapokba valami botránnyal, mert gondolom híresség vagy, ha már ennyi pénzed van vagy... - tartok egy kis hatásszünetet - Hagyod, hogy maradjak, azt csináljam, amit eddig, nem fogok zavarni, takarítok, mosok, vasalok, ha akarod, még vacsorát is főzök. Jól főzök.
- Várj! Te arról akarsz meggyőzni, hogy bízzak meg egy betörőben, aki azt mondja, már az előtt betört ebbe a házba, hogy én megvettem és illegálisan élt itt... várj, akkor is itt laktál, miután én beköltöztem? Hogy nem vettelek észre? - zagyvál össze-vissza, mire megrázom a fejem. Oké, vele sem lesz egyszerű dolgom, előre látom, én vagyok a szőke, de ő a hülye.
- Már mondtam, hogy nem vagyok betörő, csak szimplán lakásfoglaló. Két hete itt laksz és igen, azóta itt élek melletted, de egy csomót dolgozol, persze hogy nem vetted észre. Észrevetted, hogy bármi is eltűnt azóta a házból? - Körbeintek, mire ő megrázza a fejét. - Na látod. Szóval, ha megegyezünk, mindketten jól járunk, észre sem fogod venni, hogy itt lakom, és egy csomó minden miatt nem kell aggódnod, mikor hazajössz. Benne vagy? - nyújtok felé kezet. Ő még ácsorog ott egy kicsit bambán, de aztán előrelép, azonban a kezem egyelőre nem fogadja el.
- De mégis, hogy bízhatnék benned? Egyébként Adam Lambert. Énekes vagyok - mutatkozik be illedelmesen, mint a jól nevelt gyerekek, egy pillanatra megfeledkezve arról, kivel is áll szemben. Lambert... akkor meleg... lehet, hogy mégsem kéne itt maradnom? A végén még leteper az egyik éjszaka, én alacsony vagyok és gyenge izomzatú, ez az állat egy kézzel le tud fogni!
- Tommy Joe Ratliff, lakásfoglaló, gitáros - mondom el én is, ha már volt olyan kedves és közölte, ő kicsoda. - Nem mondom, hogy bízz meg bennem, de szerintem az elég jó ajánlólevél, hogy semmidet nem loptam el, amióta itt vagy. Ugyan már, csak próbáljuk meg! - tartom felé újra a kezem, mire Adam kis hezitálás után, egy sóhajjal karöltve megszorítja. Milyen erős a keze... tényleg nem szeretném, ha elkapna este. Továbbra is akkor fogok zuhanyozni, ha nincs itthon...
- Remek! Megyek, főzök vacsorát. Vegetáriánus vagyok, neked meg gondolom vigyáznod kell az alakodra, ha már híresség vagy, szóval saláta lesz, oké? - villantok egy lelkes mosolyt, aztán el is surranok mellette a konyhába. Hát... azt hiszem, ezt megúsztam. Egyelőre.



Morogva próbálok az oldalamra fordulni, mert arra ébredek, vagy inkább csak ébredezek, hogy alig érzem a karom. Félálomban nem tudom hová tenni ezt a dolgot, a fejem pedig még mindig túlságosan zsong a tegnap esti bulitól, hogy egyből kapcsoljak. Próbálok visszaemlékezni, hogyan jutottam el az ágyamig, mikor hirtelen kipattannak a szemeim, ijedtemben minden vért kiszáműzve az arcomból.

Ma reggelre beszéltem meg az ingatlanossal, hogy megmutatja azt a díjnyertesen csodálatos házat, amiben biztosan felnevelhetem majd a gyerekeim. Nehezemre esett nem keserűen felnevetni ezen, de azért nagyon kíváncsivá tett. Úgy mesélt róla, mintha egy valódi mestermű lenne, amilyet még nem hordott hátán a föld, és én még csak álmodni sem mernék ilyet. Pedig én nagyon szépeket is tudok álmodni. Komoly gyengéim a szép dolgok, szép ruhák – bár ezt a szépséget nem mindenki látja velem együtt, a világ még nincs felkészülve erre a fajta szépségre-, aztán ott vannak még a szépséges autók, a meseszép helyek, a mestermunkának számítóan szép házak, és amit semmiképp nem lehet kihagyni, a szép fiúk. Na igen, ezek mind a gyengéim. Nincs mit tenni.
Rémülten lesek az éjjeliszekrényen heverő órára, ami fél nyolcat mutat, nekem pedig nyolcra már a megadott címen kell, vagy inkább kellene lennem, mert ziher, hogy nem fogok odaérni. Nincs az az Isten. Fenébe, hogy annyira kiütöttem magam megint! Tényleg ideje lesz egy kis önkontrollt gyakorolnom. De ha egyszer olyan kellemes az a bizsergés… Akkor nem gondolok semmire. Nincs önostorozás, vagy bűntudat, és a fájdalom is enyhül. Na meg… Végre beugrik hogyan is jutottam a szobámba. Az a dögös kis smaragdszemű démon taszigált el idáig, aki miatt olyan rohadtul zsibbad a karom, de neked, baby, megbocsátom. Igazán szép példány, bár még akkor is remekműnek számítana, ha elvettek volna egy keveset a tökéletességéből, és annak hiányát egy kis ésszel pótolják. No de ez már nem az én gondom.

Óvatosan megpróbálok kimászni mellőle, abban a reményben, hogy nem fog felébredni, mert őszintén semmi kedvem magyarázkodni. Ha egyedül ébred, nem talál szerelmes levelet, és a reggelit sem hozom ágyba, akkor talán megérti. Mióta az az ördög kilépett az életemből, képtelenség, hogy valakit is elárasszak a rajongásommal. Vajon menni fog valaha is újra?
Na jó erre most tényleg nincs időm. Miután sikerült kisebb szédüléssel ugyan, de kikászálódnom… hm, fogalmam sincs hogy hívják, de mellőle, átsietek a másik szobába valami göncért. Minden ruhám dobozokban, én meg voltam olyan szerencsétlen, hogy meg sem jelöltem, melyik dobozban, milyen ruháim vannak. Szép munka, Adam! Most viszont, hogy már csak húsz percem maradt odaérni, hirtelen nem is olyan égetően fontos, hogy a legújabb KTZ modellben induljak el. Felkapok egy farmert meg az első inget, ami a kezembe kerül, és még akkor is gombolom, mikor már bevágódok az autómba. A kocsimban terjengő illata, szinte pofán vág. Mi a francot csináljak? Égessem el?

Áldom az eget, hogy a cím sem volt a város másik felén, és sikerült elkerülnöm a dugókat is. Mire nem jó egy méregdrága GPS, nem igaz? Nagyjából egyszerre értem ide az ingatlanossal, aki épp előttem fordult az utcába. Jó ég, pedig szinte már elkönyveltem, hogy elkések. Lassan a védjegyem lesz.
A környék nagyon szép. Csendesnek tűnik, jó sok fával, és ember nagyságú bokrokkal – kiváló környezet papparazzik ellen. A másik házam környékét már elárasztották az utóbbi időben. Ha nem lett volna az az incidens, akkor is el akarnék menekülni onnan. Remélem tényleg jó kis ház ez, itt nehezebben bukkannának rám. Legalább pár hétig szabad lehetnék.

Miután illedelmesen bájcsevegtünk egy kicsit az ügynökkel, végre szemügyre vehetem a házat is. A kert gyönyörű – bár szükségem lenne egy kertészre, hogy ez így is maradjon, nem vagyok valami nagy botanikus - de ami a legjobban tetszik benne, az az eszelősen óriási medence a közepén. Beindítja a fantáziámat rendesen, és a medencés partikat is imádom. Cica fiúk, sok pia, kevés ruha – tuti kombó.
A ház meglepően szép. Igazából biztos voltam benne, hogy a fickó túlzott, különösen nem is haragudtam volna, hisz ez a munkája, de ez tényleg isteni. Az egész egy merő luxus, és bár hatalmas egyetlen embernek, mégis eléggé megnyert. Hamar el akarok tűnni abból a házból, ahol most vagyok, ezért úgy gondoltam bármit is mutatnak ma nekem, az tökéletes menedék lesz, de erre tényleg nem számítottam. Felülmúlta a várakozásaimat. Lassan haladunk körbe, és minden lépéssel egyre biztosabb, hogy kell nekem ez a palota. A fürdőszoba hatalmas, én pedig imádom az óriási fürdőket, elvégre itt lesz minden kozmetikai holmim. Kell a hely bőven, abból pedig itt nincs hiány.
Kifelé menet hátra hőkölve megcsúszom egy kis vízfolton, ami a járólapon maradt. Az utolsó pillanatban sikerül elkapnom az ajtót, amiért elrebegek egy halk imát, mert nagyon ciki lett volna seggre vágódni egy idegen előtt. Eláshattam volna a világsztár méltóságom, ezért inkább szóvá sem teszem, de attól még furcsállom a dolgot. Már a konyhában is furcsa illat volt, itt pedig ez a tócsa… Az ürge azt mondta, hogy már nagyon rég árulják a házat, de különleges kincs, amit kevesek engedhetnek meg maguknak. Nem tudok másra gondolni, csak hogy a rejtély kulcsa egy takarító brigád lehet, akik még hajnalban puccba vágták, hisz mégsem egy akárki jön ma ide. Ez ésszerű, szóval ennyiben hagyva már loholok is az ügynök után.

Nem sokat gondolkodom, hogy vajon miként döntsek. Mikor felteszi a nagy kérdést egyből igent mondok, és már el is indulunk az ügyvédhez, hogy elintézzük a papírokat. Még ma délután be akarok költözni, mert a világért sem tervezek több éjszakát abban a házban tölteni.

Miután mindent elintéztünk, már rendeltem is a fuvart, akik pillanatok alatt áthozták a cuccaimat. Gondolkodás nélkül léptem ki a házamból, amiről úgy hittem közös jövőnk színtere lesz. Tévedtem. Most itt álldogálok vagy száz doboz közt. Az egész életem. Semmi kedvem most kipakolni, még elmosogatni sem volt kedvem, nem hogy nekiálljak berendezni a házat. Inkább elvonulok zuhanyozni, aztán elteszem magam. Lassan indul a stúdiózás, addigra pedig egy kis életet kéne lehelnem magamba.
Vagy egy órán át folyattam magamra a forró vizet, mert a mai napig úgy érzem, le kell mosnom magamról a múltam. Három év. Te jó ég, három év emlékét kéne valahogy elfelejtenem, de egyelőre ötletem sincs, hogyan. Három évet lopott el az életemből. Reménykedem benne, hogy az új ház segíteni fog. Egy már biztos, az ágyam valami piszkosul kényelmes, szóval ha pillanatnyilag más nem is jut, legalább ma éjszaka végre alkohol nélkül is alszom egy jót.

Minden egészen jól ment, kezdtem is furcsán otthonosan érezni magam az új környezetben, egészen ma estig. Attól a perctől kezdve, hogy kinyitottam reggel a szemem, szar kedvem volt, a menedzser pedig már nem bírta tovább bámulni a savanyú képem, ezért a mára ütemezett munkát előbb befejeztük a tervezettnél. Még örültem is neki, semmi kedvem nem volt emberek között lenni. Azt hiszem, hiányzik az a szemét…
Ezen morfondírozva léptem be a saját lakásom nappalijába, mikor hirtelen komolyan el kellett gondolkodnom, hogy jó helyen járok-e. Ha a szemeim nem lettek volna ilyen masszívan a fejemben, biztosan szétgurulnak a szobában, akkorára tágultak. Egyszerűen nem értettem a jelenetet, ami elém tárult. A kanapémról egy vékonyka, alacsony srác ugrott fel, űzött vad arckifejezéssel, és imádni valóan kócos, szőke hajjal. A szemein átkozottul jól mutató smink, ami ugyan már kicsit elkenődött az alvástól, de még így is, nagyon impozáns.
És itt esett le, hogy valami nem stimmel. Alvástól? Ez az idegen srác, komolyan az én nappalimban aludt, az én kanapémon? Mi a rosseb?
Felpattant és olyan erélyesen kezdett magyarázni valamit, amiből alig fogtam fel a lényeget, hogy végül, mielőtt átgondolhattam volna az egészet, rábólintottam, hogy velem élhet.

Te jó ég! Hogy lehettem ekkora marha? Azt mondta nem rabló, de azt nem mondta, hogy gyilkolni sem szokott. Millió kérdést kellett volna feltennem neki, de én mégsem kérdeztem semmit, csak bólintottam. Komolyan nem vagyok normális. Mi van, ha épp az a terve, hogy a bizalmamba férkőzzön? Itthon nem tartok készpénzt, a legtöbb értéket akkor húzhatja le rólam, ha jóban leszünk. Basszus! Rajta kell tartanom a szemem, nem bízom benne. Simán el tudom képzelni a srácról, hogy egy pszichopata, aki éjjel elvágja a torkon. Azt hiszem mielőtt elalszom gondosan bezárom az ajtóm. Mégis… valamiért ösztönből egyeztem bele, hogy együtt éljünk, pedig épp a magányba készültem menekülni. Senkire sem vágytam magam körül. Gyanús ez a srác. Mióta lakhat ebben a házban? Lopva követem minden mozdulatát a kanapéról, ahogy vacsorát készít. A konyha minden szegletét jól ismeri. Azt állította jól főz, és mondjuk ez nem jön rosszul, mert én meg pocsékul.
Ha bárkinek is elmondom ezt az egészet, tuti, hogy hülyének fognak nézni, amiért nem hívtam egyből a zsarukat.
- Gyere kajálni! – kiált be nekem a konyhából. – Vagy inkább ott akarsz enni?
Meg sem szólalok, csak felkelek, és a konyhába sétálok. Le sem veszem róla a szemem, ami egy kicsit feszéjezi, azt látom, de valahogy még mindig nem érzem magam egészen meggyőzve, hogy a meséje kerek. Az is lehet, hogy valami eszelős rajongó, aki kineszelte hol lakom, és így akar közel lenni hozzám. Félek az őrült rajongóktól.
- Végül is, nem muszáj dumálnunk – motyogja magában, és már eszi is a kicsit sem laktatónak tűnő salátáját.
Hát ez nekem biztosan nem lesz elég. Nem vagyok az a nyúlkaja párti. A saláta jó, mondjuk egy emberes méretű steak mellé. De magában? Eh, valamit még keresnem kell, amivel jól is lakom utána.

Percek óta néma csendben eszünk, és engem ez a feszültség megőrjít. Mi a fenéről beszélgethetnénk? Nincs is kedvem beszélgetni, nem véletlenül örültem úgy, hogy lekophatok a stúdióból. Végül ő az, aki megtöri az egész hülye helyzetünk, feláll és továbbra is egy szó nélkül a mosogatóhoz sétál, beleejti a tányérját, aztán ugyan ezekkel a macskás lépteivel indul a kanapéhoz. Lehuppan és nekiáll TV-t nézni. Mi van? Hogy a picsába tud ilyen lazán viselkedni egy idegen ember házában, azzal a tudattal, hogy bármikor utcára kerülhet, vagy még rosszabb helyre?
Két lehetőségem van, vagy kihívom a rendőrséget, vagy megpróbálok belelátni egy kicsit a srácba, hogy megtudjam mik a tervei.
Hirtelen ötlettől vezérelve – és mert nekem ez a kaja, amitől ő úgy fogta a hasát, mint aki majd szét durran, nekem épp csak megcsiklandozta a gyomrom – előveszek egy nagydoboz csoki fagyit a hűtőből. Vajon minden étkezéshez külön bevásárolt magának eddig, hogy észre sem vettem semmit? Azt hiszem, alaposan ki kell vallatnom, kérdés csak, hogy hagyja-e magát. Elég makacs, és nehéz esetnek tűnik.
Mellé sétálok, és ugyan azzal a lendülettel vágódok le a kanapéra, de azért tisztes távolságban tőle. Rám sem néz. Mi a fene? Kapok a lehetőségen és alaposan végigmérem. Nagyon vékony, de ezt biztos azoknak a marha tápláló növényeknek köszönheti. Vagy csak egyszerűen nincs pénze rendesen megtömni magát. Bár nem tűnik szakadtnak, és büdösnek sem mondanám. Kvázi hajléktalanként, azért mégis ad magára. A haja nagyon vagány – ebből, és a sminkből arra következtetek, hogy vagy rocker, vagy sátánista. Az sem feltétlen érdekel, amíg nem rajzol pentagrammákat a plafonra, vagy ördögcsapdát, hogy megidézze Lucifert.
Az arca szép… mocskosul szép, de valamiért mégis a hideg futkos a hátamon, mikor rám néz. Nem tudom az okát. Nem bízom benne.
- Kérsz? – nyújtom felé hirtelen a fagyis dobozt, és az egyik kanalat.
- Azt hittem már az egészet egyedül akarod megenni – mosolyodik el, és villámgyorsan kapja ki a kezemből. Ettől a reakciótól muszáj elmosolyodnom, nem bírom visszatartani. De még mindig nem bízom benne.





8 megjegyzés:

  1. Nekem ez már a bevezetővel nagyon tetszik. :) Remélem hamar folytatjátok. :) A kedvencem Adommy és már nagyon hiányoltam. Mikor megláttam felsikkantottam. :) Tommy és Adam része is nagyon élethű. Várom a folytatást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük, nagyon jól esik. :) Már nekem is hiányzott ez a páros. ;)

      Törlés
  2. Íííí hát én ezt már most imádom! :D Tommy kis dilis :D De Sophie, ez az Adam zseniális, esküszöm, egyre jobban írsz, fantasztikus! (Ne csináld, mert elmegy a kedvem az írástól.... :P XD)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aww köszönöm! A gyakorlat azt hiszem... de ne szerénykedj, mert még mindig a mestereim közt tartalak számon. :D
      Jajj úgy örülök, hogy tetszik, mi teljesen rápörögtünk. :D Már annyi ötletet felsorakoztattunk, hogy huh... :D

      Törlés
    2. Hát pedig most már inkább te vagy az én... nem is tudom... múzsám? A legnagyobb húzóerőm, az biztos! ;)
      Annak idején, sok éve, egyvalaki volt, aki elbizonytalanított mindig, akárhányszor elolvastam egy írását. Mindegyik után azt mondtam: mit csinálok én, senki vagyok, kész, befejeztem... ironikus, amikor valaki a legnagyobb inspirációd kellene legyen, ilyen érzéseket kelt benned...
      Na csöpögés vége, ezt nem is ide kellett volna irnom :P
      Azért majd rákeresek, hátha fellelhető még, és megmutatom, szerintem te értékelnéd.

      Törlés
    3. Ezt nagy nagy nagy örömmel hallom. ^^ Szerintem nem is tudod elképzelni, milyen boldog voltam, hogy újra írni kezdtél. xD
      Ezt az érzést ismerem. Nem az írás terén, mert ott úgy vagyok vele, hogy csak elengedem a fantáziám és durr bele, talán még nem gondolom egészen komolyan hogy tehetségem lenne ebben, vagy nem is tudom. Én inkább ezt az átlag életben élem meg többször. Például az angollal már szerintem számtalanszor voltam úgy, hogy nem érdekel tovább. Mindenki olyan frankón meg tudja tanulni, és én meg egy béna sz*r vagyok, hagyjuk. :D És még sorolhatnám mi mindennel. Érdekes dolgok ezek.
      Ha megtalálod, mindenképp mutasd meg, érdekel már így látatlanban is.

      Törlés
  3. Nagyon tetszik! Remélem lesz folytatás, tetszik a sztori, kreatív! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony lesz. Nemsokára kitesszük. :) Nagyon örülünk, hogy tetszik! Köszönjük, hogy írtál! :))

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.