Man in the Mirror - 17.

Sziasztok!

Igen! Visszatértem! :) Tudom, hogy nagyon eltűntem és még soha nem volt olyan, hogy 2 hétig nuku frissítés, deee költözés, meg egyéb melók, szóval nagyon sok jött közbe, összecsapni valamit, csak hogy legyen, azt nagyon nem szerettem volna. :)
Drága xxslashxx barátnémnak kell köszönetet mondani azért, mert most itt az új rész, ugyanis ha nemrég nem szól rám, talán még ma sem lenne itt. :D
Szóóóval újra itt, és remélem jó részt sikerült megalkotnom. :)
Következőleg, hamarosan egy kis Sell-t is hozok. :) 
(Ja és  még egy kis apróság, csak mert miért ne >>Insporation<<)
Jó olvasást, és remélem nem haragszotok nagyon. 
Puszi&Pacsi




17. Ellenállás

Hosszú ideje ült Adam legkedvesebb páciense ágyán, és minden erejével azon volt, hogy egy kis életet leheljen a hajthatatlanul zokogó fiúba.
- Bill figyelj rám – próbálkozott már sokadjára, de Bill csak kétségbeesetten ölelte, és egyre szorosabban kúszott az ölébe. – Kérlek, mondd el pontosan mi történt. Csak akkor segíthetek, ha tudom a teljes igazságot.
- Úgysem fogsz hinni nekem – csuklotta az idősebbik mellkasába. – Őrülten veszélyes, elmebetegnek fogsz hinni, és azt nem élem túl. Nélküled nem élem túl.
- Ne csináld ezt – szorította még erősebben magához a fiút. – Semmi baj, Bill. Minden rendben, ígérem semmi sem fog változni, csak… tudnom kell.

Bill felnézett rá, és megpróbált a szemeiből olvasni. Nem tudta biztosan, hogy Adam csak blöffölt vagy tényleg így gondolta. Mégiscsak megpróbált megölni valakit. Bár ott azt mondta nem ez volt a célja, csak egy percre elvesztette a fejét. Az igazság viszont az, hogy legszívesebben megfojtotta volna a nőt, amiért így mert beszélni Tomról. Az ő Tomijáról.
Az nem igazán érdekli, hogy a többi itt dolgozó, vagy épp a betegek mit gondolnak róla, de Adam más. Adamnek muszáj azt hinnie, hogy nem volt szándékos. „Mit tehetnék, amivel elérem, hogy higgyen nekem?” Ötlete sem volt, muszáj lesz a szegény elesett fiú maszkját magára öltenie. „Bill, meg kellett volna ölnöd az a ribancot!” „Miért nem tettél semmit?” „Mondtuk, hogy mit tegyél, de nem voltál elég kitartó.” – A hangok zakatoltak a fejében, és dühösek voltak, mindezzel az ő dühét is táplálva. Így éltek ők a hangokkal, egymás mérgét emésztve. Többségében nem adott nekik igazat, és utálta őket, amiért folyton kritizálták őt, és jobban szerették Tomot. Most viszont igazat adott nekik. Szíve szerint ő is azt tette volna, de még időben rángatták le az őrült nőről. Kettős érzések kavarogtak benne, mert tudta, hogy akarta, és hasonló helyzetben újra ugyan ezt tenné, de közben hálát is ad, mert biztos, hogy Adam eltávolodott volna tőle, ha ilyet tesz. Nem szállhat el, nem engedheti meg magának, hogy előjöjjön a durva énje, de olyan rohadtul nehéz visszatartania.
„Álljatok le, Tom sem akarná, hogy ilyet csináljak. Ki lenne bukva rám.” – tromfolta le hangjait a fejében.
- Mondd el – súgta le Adam, és hajába csúsztatva ujjait közelebb húzta magához egy apró csókra. Nem tartott sokáig. Épp addig, hogy Bill lecsukhassa a szemeit. Adam egymáshoz támasztotta a homlokukat, és felsóhajtott. – Nem tudom, miért teszem ezt. Ahogy azt sem, miért vagyok képtelen igazán haragudni rád, de így van, szóval kérlek, mondd el nekem.
Bill lágyan elmosolyodott az idősebb férfi szavain, nyakára kulcsolta kezeit, és most ő érintette össze ajkukat, de cseppet sem olyan ártatlanul, mint az imént Adam. Minél elmélyültebben olvadtak össze, Bill annál szorosabban simult Adamhez, titkon egy picit abban reménykedve, hogy megnyújthatja még az vallomásáig hátralévő időt. Mindennél jobban akarta nyújtani. Ha csak időlegesen is, de a szőnyeg alá söpörni a problémákat, és élvezni egymást. Még mindig dühös volt Frankie-re, amiért néhány órája félbeszakította őket. Biztos volt benne, hogy ha nem lép közbe, mostanra már Adam az övé lenne.
- Bill, ígérem, ha elmesélsz mindent, mára békén hagylak a terápiákkal – zihálta Adam, újabb kétségbeesett próbálkozással, hogy szóra bírja őt. „Ez biztos csak trükk.” „Persze, hogy az, ugyan olyan dilidoki mint a többi.” „Csak játszik veled, vedd már észre.”
Bill megrázta a fejét, hogy elhessegesse hívatlan vendégeit. „Nem. Nem olyan, mint a többi.” Nem figyelt tovább a hangokra, megpróbálta kizárni őket, de amit mondtak, mégiscsak szöget ütöttek a fejébe.
- Miért tennél ilyet? Azért vagy itt, mert ez a munkád – nézett egyenesen Adam szemeibe, és olyan komoly hangon mondta, ahogy csak bírta. Látta az orvoson, hogy meghökkenti ez a hirtelen rideg összeszedettség, de csak egy pillanatig tartott. Meleg kezei még szorosabban fonódtak Bill köré, és alig hallhatóan suttogott a fülébe.
- Ez már rég nem a munkám, Bill. Ha a munkám az lenne, amit veled teszek… vagy akarok tenni, sokkal több pénzt kereshetnék – tartott egy kis szünetet, és ezt felhasználva, lehelt néhány érzéki csókot Bill füle alá. – A munkám része, hogy bejövök, és olykor meghallgatom, amit a megbeszéléseken mondanak. Az is a munkám része, hogy kitöltsem a papírokat, és jelentéseket írjak az állapotodról, vagy épp akaratod ellenére csoportterápiára küldjelek – mosolyodik el két csók közt. – Annak viszont semmi köze a munkámhoz, ami akkor történik, mikor mi kettesben vagyunk ebben a szobában.
„Lehetetlen! Tényleg így érezne?” – Bill magában őrlődött, hogy elhiggye Adam szavait, vagy se. Szerette volna, de nem bízott benne, hogy létezik a földön akár csak egy olyan ember is, aki őszinte érzelmeket táplálna iránta. Kivéve Tom. Ők mindig ketten voltak a világ ellen. „Hiányzol Tom.” – A szemei könnybe lábadtak, ahogy a fiúra gondolt, aki apró kora óta vele van. „Neki is hiányzol, fiam.” – hangzott egy mély férfihang. Rengetegen voltak a fejében, biztos nem emlékezhet mindre, de ez a hang kedves volt, és teljesen ismeretlen.
- Oh, Bill – sóhajtott fel Adam, és szorosan megölelte a vékonyka, reszkető testet. – Nem azért mondtam ezeket, hogy ezt váltsam ki. Vagy a bizalmadat nyerjem el. Tényleg így érzek.
„Azt hiszi, most miatta sírsz, és ez jó neked, fiam. Használd ki.” – csendült újra az előbbi hang. „Ki vagy te?” „Én csak te vagyok, Bill. Minden érzésed érzem. Használd ki a helyzeted, aztán próbálj meg beszélni Tommal. Talán ma már sikerülhet.”
Bill elgondolkodott a hallottakon. Tényleg vele van ez a hang? Egész életében ő a második, aki vele van. Adam sokszor mentette meg, mióta idekerült. Jó párszor szorult helyzetbe keveredett, volt, hogy bele is halt, de Adam vele volt. Most pedig itt ez a férfi, de ki ő? Azt javasolta ma próbáljon meg kapcsolatba lépni Tommal. Oka van, hogy ezt mondta, oka van, hogy most jelent meg, ezért elhatározta, hogy este mindenképp megpróbálja. Addig pedig Adamre koncentrál.
- Majdnem megfojtottam egy nőt – suttogta Adam nyakába. Érezte, hogy a férfi összerezzen, aztán megfeszül a karjai közt. Bill még szorosabban ölelte, hogy ne húzódjon el, de Adam eltolta magától a fiút.
- Tessék?
- Nem volt szándékos, és nem akartam megölni! – mentegetőzött kétségbeesetten Bill.
- Hogy lehet véletlenül, majdnem megfojtani valakit, Bill? – szűkítette össze a szemeit, és a hangján Bill érezte, hogy már nem olyan nyugodt, szeretettel teli és lágy, mint az előbb. „Tudtam, hogy nem fogja megérteni. Mit mondjak neki?” „Mondd, hogy féltél. Hogy Tomot szidták, aki nem tudja megvédeni magát, és féltél, hogy Tom bántani fog, ha semmit sem teszel.”
- Ő… - kezdett neki, de elcsuklott a hangja, és szipogott egy kicsit. – Féltem.
- Mitől? És egyáltalán hogyan történt az egész? – kérdezte, majd Billt teljesen lecsúsztatva az öléből, felkelt az ágyról, és az asztalon heverő aktához indult.
- Szidták Tomot. Én pedig féltem, hogy ha nem védem meg őt, akkor bántani fog. Úgy, mint régen. Hogy… rettenetes dolgokat fog tenni velem és… - tartott egy kis szünetet, és tenyerébe temette az arcát. – Szeretem Tomot, Adam. Fontos nekem, és bántották. Teljesen elborult az agyam. Nem tudtam gondolkodni. A szeretet, és a félelem irányított – hadarta egyre gyorsabban, szemeiből, pedig szinte záporoztak a könnyek.
- Bill! – kiáltott rá Adam, a fiú pedig összerezzent az éles hangra. Számított rá, hogy hasonlóan fog reagálni, de arra nem, hogy kiabálni fog vele. – Ez nem magyarázat! Ha az emberek szerelemből, és félelemből ilyeneket engednének meg maguknak, akkor bárki gyilkossá válhatna.
- Szerelemből?! – kapta fel a fejét Bill. – Miről beszélsz?
- Szerelmes vagy Tomba, nem igaz? Azért viselkedtél így, és ezért félsz tőle ennyire, ezért nem mertél soha igazán szembeszállni vele.
- Ez…
- Azt ne mondd, hogy nem igaz! Nem vagy olyan gyenge, mint amilyennek mutatod magad, ezt már észrevettem, és azt is, hogy ha Tomról van szó, akkor furcsán viselkedsz, vagy eszedet veszted, mint ebben az esetben. Szerinted ez így rendben van? Ha ezt gondolod, az nagy baj!
„Féltékeny. Nem haragszik rád igazán, fiam. Csak féltékeny.” „Féltékeny?”
Bill pár másodpercig nem szólalt meg, csak Adam mozdulatait figyelte. Kitartóan nézett a szemeibe, aztán megcsóválta a fejét, és a papírjaiba mélyedt. Elszántan írt valamit, és Bill ebbe a feszültségbe, szinte beleőrült.
- Sajnálom – hajtotta le a fejét, és várt a válaszra, de az nem érkezett. Előre hullott tincsei közt kilesett, és az elé táruló jelenettől ökölbe szorult a keze. Adam rá sem nézett. Folytatta az írást, aztán összecsapta a mappát, köpenyzsebére akasztotta a tollat, és további szó nélkül az ajtó felé indult. – Adam!
A férfi háta megfeszült, de nem állt meg az ajtóig, ott viszont Bill villámgyors mozgásával utolérte, mielőtt kiléphetett volna rajta. A hátához feszült, és megölelte, kezei pedig elszántan simultak Adam mellkasára és hasára.
- Mennem kell – mondta fojtott hangon az idősebb, és Bill már majdnem feladta. „Győzd meg, hogy melletted a helye. Győzd meg az ártatlanságodról, fiam.”
- Maradj… - suttogta hátulról a nyakába, de Adam továbbra sem mozdult. Bill, kihasználva az alkalmat, hogy orvosa láthatóan hajlik a maradásra, úgy döntött megpróbálja leghatásosabb fegyverét bevetni. Mellén pihenő kezét, szelíden simította fel Adam nyakáig, hogy ujjaival cirógassa az érzékeny területet. Eközben másik kezével egy még érzékenyebb terület felé araszolt, de nem akart túl messzire menni. Félt, ha nyíltam Adamhez ér, a férfi észhez tér, és újra ellöki. Ezért mikor nadrágja szegélyéhez ért, és megérezte, hogy a lélegzet is a férfiba szorult, kutató ujjaival kihúzta betűrt ingjét, és alá vezette tenyerét. Nem csak elterelésnek szánta. Ő is nagyon vágyott már erre az érintésre. Adam hasizmai megfeszültek, a bőre pedig szinte lángolt. Bill akarta őt, de feszengett, mert most egyszer életében, nem tudja, hogyan szerezze meg magának, akit akart.
Még szorosabban feszült Adamnek, így már biztos lehetett benne, hogy a férfi érzi, mennyire akarja őt, de ha ez nem is lett volna elég, Adam apró sóhaja és lehunyt szemei biztosan elárulták volna. Vállára döntötte fejét, és hosszan belecsókolt Adam nyirkos nyakába, és mikor látta, hogy ettől még a hideg is kirázta, felbátorodva csípte óvatosan fogai közé érzékeny bőrét.
Adam ettől veszthette el a kontrollját újfent, mert a földre ejtette mappáját, megfordult a fiú ölelésében, aztán fenekére markolva rántotta fel az ölébe, és indult el vele az ágyig. Bill már kezdte nyeregben érezni magát, és kajánul elvigyorodott a férfi karjaiban. A férfi durván dobta őt az ágyra, fölé magasodott, és míg erőszakosan csókolta, egyik kezét Bill pizsamájának látványos domborulatához vezette, és olyan durván markolt rá, hogy a fiú még fel is szisszent.
- Hűtsd le magad – morogta, alig néhány milliméterre Bill ajkaitól. – Majd ha visszajöttem beszélünk.
- De…
- Hagyj elmenni, Bill – egyenesedett fel, és rá sem nézve indult újra kifelé. – Csak most az egyszer, hagyd, hogy legyen saját akaratom.
Ezzel a mondattal vágta rá Billre az ajtót, aki hatalmasra tágult szemekkel meredt a férfi után, és egy pillanatra megszólalni sem bírt.

***

Adam egyből kollégája irodáját célozta meg, és öles léptekkel haladt a folyosókon, hogy minél előbb megtudja az igazat. Hinni akart Billnek. Bármikor bármi történt, minden alkalommal neki akart hinni, de mióta beszélt Tommal, valahogy már semmiben sem volt olyan biztos. Kezdte egyre rosszabb orvosnak érezni magát, mert nem tudja megmondani, Tom vagy Bill az, aki hazudik neki. A legnagyobb baj viszont az volt, hogy jól tudta, ha Bill az, már akkor sem lenne képes csak egy betegnek tekinteni őt. Fontos volt neki a fiú. Nem tudja megfogalmazni pontosan miben is van rá szüksége, de remegett a vágytól, hogy a közelében lehessen. Teste minden erejével küzdött, hogy kontroll alatt tartsa tetteit, és képes legyen otthagyni.
Mikor az ajtóhoz ért, annyira elmélyült gondolataiban, hogy kopogtatás nélkül nyitott be az irodába, ahol meglepetésére nem csak kolléganőjét, de Frankie-t is ott találta.
- Elnézést, zavarok? – kérdezte, de hangjában még ott csengett az iménti meglepettség.
- Nem, dehogy. Gyere csak be – mondta a nő, és mosolyogva intett neki, hogy foglaljon helyet.
- Nos, akkor köszönöm a segítséged, Christina – bólintott Frankie, és kifelé indult a helységből. – Akkor majd még konzultálunk ez ügyben.
- Természetesen. Szia, Frank – köszönt el, és minden figyelmét egyből Adamre koncentrálta. – Meséld el mit mondott neked Bill, aztán én is elmondok mindent és megnézzük a biztonsági kamera felvételeit. Így rendben van?
- Igen – sóhajtott fel gondterhelten.

***

Bill a szobájában feküdt az ágyán, és még mindig alig hitte el, amit Adam tett vele. Soha nem gondolta volna a férfiról, hogy ilyenre is képes. Azt hitte kezes bárányt talált, és képes lesz őt irányítani, de ez az elképzelése ma megdőlt. Adam fölé kerekedett, és komolyan megrémült ettől.
- Kaulitz, indulás az étkezőbe – hallotta a kopogást az ajtón, és az ápoló kiabálását. Hallotta, de úgy döntött nem vesz róla tudomást. Amúgy sem volt éhes, és még dühös is volt a történtek miatt. Úgy döntött nem fog tovább várni, és megpróbál beszélni Tommal.
Felpattant és gyorsan a szekrény sarkához rohant. Lerogyott a térdére, előhúzta a tükörszilánkot és elszántan nézett mélyen a saját szemeibe.
- Tom?
Elemezte arcának legapróbb vonásait is, de az csak nem akart átalakulni Toméra. Nem látott mást csak saját, mára kicsit zilált és elhasználódott külsejét. Régen nézett ilyen hosszan tükörbe, és elborzasztotta a látvány. Szemei karikásak voltak, és smink nélkül szinte ijesztőnek hatott saját ízlésének. Haja már nem volt olyan gondosan beállított, száraz tincsei teljesen lesimultak a lakk hiányában. Elszórtan, de nagy odafigyeléssel kialakított fehér tincsei pedig már szürkére fakultak. Ajkai a kevés folyadéktól teljesen kicserepesedtek és megkeményedtek.
Ahogy magát elemezte a fényes cserépdarabban, szemei újfent megteltek könnyen, de ezúttal azért mert torznak gondolta külsejét, és félt, hogy Tom szándékosan nem akar vele beszélni. Hogy talán már nem is szereti őt igazán. Hogy csúfnak látja.
- Tomi, kérlek szépen gyere – szipogta halkan.
„Nem azért nem jön, mert nem szeret.” „Biztos még a gyógyszer a ludas”
- Nem lehet a gyógyszer. Már mióta nem szedem.
Ahogy ezeket a szavakat kimondta, nagyon halványak, mintha apró hajfonatokat pillantott volna meg saját vállaira omlani. Szemeit összeszűkítve próbálta minél élesebben látni Tom apró ismertetőjegyeit. Arcának jobb felén van egy anyajegy, ami Billnek nincs. Ez is halványan felderengett a fiú szemei előtt. Mikor a Tom szájában lévő fémkarikát is látta szabályosan kirajzolódni, a szíve nagyot dobbant, a feszültség pedig most valódi zokogással tört elő szűkössé vált rejtekéből. Ezúttal nem csak színjáték volt.
- Istenem, Tomi! Annyira hiányoztál.
Hangokat még nem hallott, de a kép egyre élesedett, és látta, hogy Tom mosolyog rá. Mosoly. Egy édes mosollyal néz rá, és úgy tűnik egyáltalán nem dühös. Percekig csak folytak a könnyei, és nem volt képes abbahagyni a sírást, de le sem vette a szemét Tom arcáról.
- Billy? – a hang még csak nagyon messziről, és visszhangosan szólt, de mégis szólt. Hozzá szólt, és szinte egész lényét cirógatta. – Te is hiányoztál.
- Annyira szeretlek! – szipogta halkan, és olyan forró boldogság hullám terjedt szét a testében, amilyet már régen érzett. – Mondd, hogy vagy?
- Az most nem számít. Biztosan nincs sok időnk. Figyelj, Billy, abba kell hagynod, amit csinálsz.
- Mi? – hőkölt hátra Bill, és még a tükröt is majdnem leejtette. – Ennyi idő után végre… és te ezzel tudsz jönni megint?
- Adam bármennyire idióta, és akármennyire utálom is, nem érdemli ezt, mert végtére is jó ember – mondta határozottan, Tom.
- Azt hittem neked csak az én boldogságom számít, Tom – hajtotta le szomorúan a fejét. Keserű érzéseket keltett benne, hogy Tom valaki másért aggódik, és nem ő a legfontosabb számára.
- Persze, hogy az a fontos, Billy – nyúlt előre, és Bill érezte, ahogy finoman végigsimít az arcán, aztán ujjai még egy pillanatig elidőznek egyik tincse megtekerésével. – De már nem látod, hogy mennyire túlzásokba esel. Ez az ember egy orvos. Arra tette fel az életét, hogy másokon segítsen. Jó ember. Tönkre fogod tenni őt. Mi a jó neked abban, ha valaki miattad veszti el az álmait?
- Nekem is voltak álmaim, mégsem kaphatok meg semmit sem, amire vágyom, és tudod miért? – kérdezte, a hangja pedig ingerültté vált. – Miattuk! Korlátoznak engem, megkötik a kezem, és egyáltalán nem érdekli őket, hogy gyógymódot találjanak a bajaimra. Vígan elnézik, hogy ilyen szánalmasan éljek. Nekem nincs ugyan annyi jogom az álmokhoz, Tom?
- Már hogy ne lenne jogod. Lehetőséged nincs sajnos – felelte szomorkás hangon.
- És te ebbe beletörődsz?
- Mégis mit tehetnénk? – tárta szét karjait tanácstalanul.
- Azt mondják, az agy bármire képes. Ha ez így van, biztosan képes meggyógyítani magát. Biztosan elérhetjük a céljainkat, Tom.
- Bill, a célok, amiket kitűztél elérhetetlenek. Már akkor is tudtam, de nem gondoltam, hogy ennyire komolyan gondolod. Álomvilágban élsz, és lehetetlent kívánsz – felelte neki, és bár Bill erre számított volna, továbbra sem volt dühös, vagy feszült. Olyan alázatos nyugalommal beszélt vele, mint még soha talán.
- Nem hiszel bennünk? – kérdezte fátyolos hangon, és egyáltalán nem értette mi történt Tommal. Nem viselkedett még így vele ezelőtt. Mindig támogatta a terveit, és hitt benne, hogy sikerülhet. Vagy talán sosem hitt, csak megjátszotta? – Hazugság volt minden?
- Nem, Billy én…
- Hazudtál nekem. Mindent csak azért mondtál, hogy én boldog legyek – döbbent meg saját felismerésén. – Te jó ég, mekkora hülye vagyok! Hisz te egészséges vagy, neked semmi szükséged a segítségre.
- Nyugodj meg! Nem így értettem.
Bill azonban nem bírt tovább Tom szemébe nézni. Csalódást érzett, és félt, hogy az egész múltja egy nagy hazugság. Felindultságában visszacsúsztatta a tükröt rejtekébe, bár szíve szerint darabokra törte volna. Visszacsörtetett az ágyához és nyakáig húzva a takarót, próbált elbújni a világ elől.
„Bill, Tom nem így gondolta.” „Nem akart megbántani.” „Ne gyerekeskedj!”
- Hagyjatok békén! – kiáltott fel az ágyban fekve.

Kinyitja a szemét, és torkán akad a lélegzete. Nem lát semmit, sötétben van, pedig az előbb még nappal volt. Esküdni mert volna.
- Nem lehet – leheli maga elé. Óvatosan felül az ágyán, ami már nem is az ágya, hanem valami hűvös és puha. Ahogy a szeme egyre inkább kezd hozzászokni a sötéthez, egy rémisztő éjszakai erdő dereng fel a szemei előtt. Megtapogatja a talajt maga alatt. – Avar. Hol vagyok?
Óvatosan feltápászkodik, és halk léptekkel indul el az egyik kitaposott ösvény irányába.
- Bill…
Hátrakapja a fejét, de nem lát senkit maga körül. A hang, mintha nem is embertől származott volna. Morgásra hasonlított, de tisztán kihallotta belőle a nevét.
- Bill…
Most már egész biztos benne, mit hall, viszont nem akar hinni a szemének, mikor meglátja a sötétben mozgó árnyakat. A szemük világít, szélsebesen rohannak, és leginkább egy két lábon járó hatalmas farkasra hasonlítanak. Bill reszketni kezd egymaga a sötétben.
- Nem. Ez nem a valóság, csak a képzeletem… Ez nem a valóság…
Mikor ezek a szavak záporoznak a szájából, elé kerül egy hatalmas szőrös szörnyeteg. A szemei sárgák, és vérben forognak, hatalmas karmai vannak a lábán és a kezein is. A fogai olyanok akár egy oroszlánnak, és ahogy vicsorog, valami furcsa mocsár színű nyálka folyik belőle. Bundája van, ami néhol megkopott, máshol viszont vértől van összecsomósodva. Ahogy oldalra pillant, látja, hogy nem csak ez az egy van. Rengetegen vannak, és körülötte mozognak a sötétben.
Bill még soha életében nem félt ennyire, mint most. Szerette volna elhinni, hogy amit lát, az csak a képzelete, de mégsem tudta csillapítani a remegését. A lény oltári bűzt áraszt, amitől egyből hányinger gyötri.
- Túl valóságos… - suttogja maga elé, közben pedig elindul felé a szörny. – Jaj, ne.
Megfordul, és olyan gyorsan kezd rohanni, ahogy csak a lába bírja, de többször is megbotlik, mert mintha az egész erdő az ellensége lenne. A föld hullámzik, a fák az útjába hajladoznak, és megpróbálják kigáncsolni a gyökereikkel.
- Tudom, hogy ez nem igazi… - motyogja magában, és ezzel egy időben eddig elképzelhetetlen fájdalom hasít végig az egész gerincén. Hasra esik az érzéstől, de nem tud küzdeni, vagy védekezni. Érzi, ahogy forró vére végigfolyik az oldalán, de nem tudja mi történhetett. Csak azt érzi, hogy túl gyorsan történik minden. Szédülni kezd a vérveszteségtől. A szörnyeteg fölé magasodik és a hátába mar. Nem látja mit tesz vele, de biztos benne, hogy éppen élve falja fel őt. Egyre jobban átjárja a forróság, és reszket a hidegtől. Ezt a kettős érzést már jól ismeri. Közeleg a vég. Olyankor van ez így. Most mégis magára maradt. Tomot elűzte, Adam pedig egyedül hagyta azért, amit Tomért tett. Egyedül maradt és senkire sem számíthat. Szétveti a fájdalom, mégis biztos benne, hogy csak annyi fájdalmat érez, ami emberi ésszel felfogható, és a sérülései szörnyűek lehetnek, miközben az óriási farkasszerű szörnyeteg lakmározik belőle.
Máskor segítségért könyörögne. Most nem. Csak néma sikolyokat enged magának, és várja a gyorsan közelgő halált. Nagy meglepetésére viszont, a szörnyeteg fogai, amik fokozatosan szaggatták darabokra, eltűnik és egy óvatos kéz ragadja meg.
- Billy – hallja meg az elcsukló hangot, amit száz közül is megismer, de csak akkor látja meg maga előtt, kitől származik, mikor már mellérogy, és az ölébe húzza. – Istenem Billy, miért teszed ezt magaddal?
- Tom… Büntess meg érte… - zihálta rekedten.
- Miért tenném? Az agyad már megbüntette magát. Halj meg Billy, akkor könnyebb lesz – suttogja neki, ahogy a karjaiban tartja a törékeny, sérült testét. Bill érezte, hogy Tom ujjai remegnek, ahogy a homlokát simítja végig.
- Nem akarok… - nem tudja befejezni egyből a mondatát, mert köhögés szorítja ökölbe a torkát, és érzi, hogy valami végigfolyik a szája szélén. – …meghalni. Nem akarom, hogy elmenj. Akarom, hogy így mellettem légy. Örökre.
- Lehetetlen – csuklik el a hangja Tomnak, de még mindig nem sír.
- Nem az. Megoldom… csak bízz bennem – markol Tom pulóverébe, és olyan közel húzza hangához, hogy arcát a nyakába temethesse.
- Bár lenne módja – súgja Tom, és szemeit lehunyva szorítja ajkait Bill nyakára, és hosszan csókolja. – Menj vissza, Billy.
- Nem akarok. Nem, amíg van még időm. Addig veled akarok lenni…
Hangja elhal a mondat végén, ahogy megérzi, hogy valami éles hasít a testébe. Már nem képes megszólalni. Nem jut levegőhöz. A teste még rándul néhányat, és utolsó pillanataiban látja, ahogy Tom szemei könnybe lábadnak, és kihúzza testéből a tőrt, amivel leszúrta.
- Szeretlek Billy. Nem bírtam ezt nézni – mondja halkan, és egy pillanatra összeérnek ajkaik, de Bill már nem élvezheti ki a pillanatot.

- Ne! Tom! Ne! – kiáltotta, és az ágyában vergődött. Teste izzadtságban fürdött, és rémültem pattantak ki a szemei. Hangosan zihálva vette a levegőt, és annyira ki volt száradva a torka, hogy köhögnie kellett.
- Ké-kérsz inni? Jól vagy? – csengett az ágya támlája mögül egy félénk hang. Ismerős volt neki. Valahol már biztosan hallotta. Gyorsan ülő helyzetbe emelkedett és hatalmasra tágult pupillákkal pillantott a rémülten álldogáló szőke lányra.
- Mit keresel itt? – kérdezte, de csak egy rekedt suttogásnak hangzott.
- Én csak… nem jöttél ki enni, és gondoltam… - mutatta fel, eddig háta mögött rejtegetett almát és csokoládét. Bill csak értetlenül és meglepetten pislogott, hol az ételeket tartó kezére, hol a lány fakó szemeibe. Mielőtt bármit is reagált volna, a csaphoz sétált, locsolt egy kis vizet az arcába, és ivott pár kortyot.
- Te komolyan… kaját hoztál nekem? – kérdezte még mindig sokkolva az utóbbi eseményektől, és akkor még ez is. Látszott a lányon, hogy nagyon fél, és Bill ösztönösen szerette volna megnyugtatni, hogy tőle nincs miért. Felé sétált, és szelíden mosolyogva vette el az ételeket a lánytól, aztán az ágyára ült, és bemászott egész a falig.
- Van kedved elfelezni? – mutatta fel a nagy szelet csokit. A lány pedig félénken elmosolyodott, és bólintott. De nem mozdult onnan, ahol eddig is szobrozott.
- Ülj mellém – bíztatta Bill. – Tőlem nem kell félned.
A szőke lány továbbra sem mozdult és egyetlen szót sem szólt. Bill meg tudta érteni őt. Nem sejtette mi lehet a betegsége, de mikor kisebb volt, és először került be egy ilyen helyre, akkor nagyon félt mindenkitől. Úgy érezte bekerült egy hideg, és idegen helyre, ahonnan nincs menekvés, és azt tesznek vele, amit csak akarnak.
- Ha szeretnél, ott is maradhatsz, attól még felezek veled – mosolygott rá, és bontogatni kezdte a csokoládét. – Hogy hívnak?
- Candice – felelte várakozás nélkül. Bill az ágy szélére tette az édesség felét. Látta, hogy a lány elszántan nézi, és magában vívódik, hogy mit tegyen. Végül sikerült rávennie magát, hogy lassú léptekkel elinduljon, és nemcsak hogy felvette a darab csokoládét, de még óvatosan le is ült az ágy szélére.
- Azt mondták kint, h-hogy neked már ott kell enned – mondta halkan, és majszolta az édességet.
- Ott kéne, de semmi kedvem. Ha meg nem megyek ki, és nem is hoznak nekem, éhen halnék. Ezt ugye nem hagyhatják – kacsintott a lány felé, aki először összeszűkítette a szemeit, aztán halványan elmosolyodott.
- Azt is mondták, hogy ha nem mész ki, majd éhen maradsz. Ezért loptam ki neked ezeket.

Bill megakadt az evésben ezeket a szavakat hallva. Candice nagyon önzetlen ember volt, hogy pont érte kockáztatott meg ilyesmit. Nem tudta, mivel érdemelte ezt ki, de érthetetlenül jólesett neki a lány kedvessége.
- Az előbb… hallucináltál?
- Miért gondolod? – kérdezett vissza, és a hangja talán a kelleténél egy kicsit gyanakvóbban csengett.
- Mert folyton Tomot emlegetted, és még hozzád is értem, hogy megpróbáljalak felébreszteni, de nem sikerült. Először azt hittem csak alszol… de aztán… furcsa volt az egész.
- Miért nem szóltál senkinek? – kérdezte Bill, és már az almát rágcsálta.
- Mert nem akartam, hogy megszúrjanak valamivel.
- Nem akartad, hogy begyógyszerezzenek? Ennyire őrülten néztem ki? – kuncogott magában, de valójában tudta, mennyire durvák szoktak lenni ezek az epizódok. Most, hogy megint gyógyszert szedett egy ideig, aztán leállt, még kegyetlenebb formában tört rá. Mégis… valahogy gyönyörű volt.
- Megértelek.
Bill gondolkodott egy kicsit, de ő viszont nem értette, hogy Candice mit szeretne ezzel közölni.
- Mármint mire gondolsz?
- Hogy nekiestél Pennynek. Én… megértelek. Neked nagyon fontos Tom, ő meg bántotta.
- Megértesz?
- Akik itt dolgoznak nem értik pontosan, hogy mi mit élünk meg. A tankönyveikből tudhatják a biológiáját, de nem élhették még át, ezért nem érthetik teljesen.
- Okos vagy – szögezte le Bill, és már nagyon kíváncsi volt, hogy miért van ide bezárva a lány. – Öm, nem bánod ha… elmeséled esetleg, hogy miért vagy itt?
- Aham – felelte félénken. – Nem olyan izgalmas történet, mint a tiéd. Igazából, elég szánalmas.
- Érdekel.
- Wernicke-Korszakov szindrómám van. Alkoholista voltam, és már többször is visszaestem, de mivel nagyon fiatal vagyok még, ezért elég drasztikusan próbáltak a szüleim leszoktatni. Ismered ezt a betegséget?
- Nem – vágta rá egyből Bill. – Elmagyarázod?
- Azért mert egyik napról a másikra vonták meg tőlem az alkoholt, a szervezetem nem működött túl jól. A vitaminok nehezen, vagy egyáltalán nem szívódtak fel, pszichés tünetek is társultak mellé, és ez agykárosodáshoz vezetett. Hatással van a járásomra, a tudatomra, és a memóriámra is.
- Azért ez is durván hangzik – meresztette a szemeit Bill.
- De az én hibámból az. Te nem tehetsz róla, hogy így szenvedsz.
Bill ezzel egyet értett, a lányt viszont nem akarta megbántani, ezért inkább nem mondott semmit. Azért magát sem tartotta olyan szánalomra méltónak, akit mindenkinek sajnálnia kell.

A fiatalok míg beszélgettek, fogalmuk sem volt róla, hogy egy szempár a távolban árgus szemmel figyelte őket.
- Szia, Charles. Otthon vagy már? – szólt bele a telefonba Frankie.
- Igen, most estem haza. Mi történt? – hangján érezhető volt a rémület.
- Nyugi, csak beszélni szeretnék. Átmegyek, rendben?
- És Adam?
- Még biztosan nem fog hazamenni. Viszont érdekes híreim vannak, és Adammel is beszélgettem. Mesélte mi történt, ha szeretnél, arról is beszélhetünk.
- Értem. Jól vagyok, de gyere nyugodtan.

***

Adam nyúzottan és fáradtan lépett ki kolléganője irodájából. A felvételek nem hazudtak. Billt alig tudták leszedni szegény nőről. Ez nem csak pillanatnyi felindulás volt. Látta a szemében azt az őrült sötétséget, amit múltkor is megpillantott benne.
Létezhet, hogy Billnek lenne egy rejtett énje is? Lehetetlennek tartotta, mert arra gondolt, azt már rég észrevette volna. Tom szavai mégis a fejében visszhangoztak. Mi van, ha nem hazudott? Ha tényleg komolyan beszélt, és túl elvakult Billel szemben?
Megígérte neki, hogy majd visszamegy és beszélnek, de úgy döntött, hogy képtelen lenne most a közelében lenni. Minden ereje, és dühe kellett, hogy ott tudja hagyni. Mi történhetett volna, ha akkor megint Billnek enged? Háborgott a gyomra saját magától. Azt viszont képtelen volt kiverni a fejéből, amit az ujjai alatt érzett. Bill vágyott rá. A testét így nem tudja irányítani. A reakciók nem hazudnak. A csókjaitól libabőrös lett a bőre, az érintésétől pedig vágyban égett a teste. Akarta őt, Adam pedig legtitkosabb vágyait is szerette volna kielégíteni. Persze nem önzetlenül. Ettől pedig újra émelygés fogta el.
Egyetlen lehetőséget látott. Haza kell mennie, és elfelejtenie Billt. Ha csak egy órára is, Charlie karjaiban elrejtőzni, és nem gondolni a fiúra. Mindent elfelejteni, míg valaki olyan öleli, aki tényleg szereti őt, és ebben biztos lehet.

Mikor belépett az ajtón, már tudta kit fog ott találni, mert Frankie hatalmas autója észrevehetetlenül állt keresztben a felhajtón.
- Hahó! – köszönt be, és látta a kanapéról szerelme, és barátja egyaránt meglepett pillantásait. – Na mi az, Frankie? Te mindenhol ott vagy?
- Csak meglátogattam Charlie-t – vágta rá egyből, de Adamnek továbbra is gyanús maradt az egész helyzet.
- Ezer éve nem jártál itt csak úgy – húzta fel az egyik szemöldökét, miközben felakasztotta a kabátját, és lerúgta a cipőit.
- Épp ezért jöttem, de már megyek is – mentegetőzött, és indulni készült.
- Hová sietsz? Hisz csak most jöttem – mosolygott rá gúnyosan Adam. Egyre biztosabb volt benne, hogy ezek ketten titkolnak valamit előle.
- Én viszont nem, és muszáj hazamennem Sarah-hoz.
- Oké, add át Dotnak, hogy üdvözlöm – tette karba a kezeit, ahogy kikísérte barátját, aztán csak bólintott neki, de szó nélkül csukta rá az ajtót, és fordult vissza a még mindig dermedten álldogáló Charlie-hoz. – Miért volt itt?
- Csak beszélgettünk – válaszolt, nyugalmat erőltetve a hangjára, de nem tudta előle teljesen elrejteni a feszültségét.
- Csak beszélgettetek – ismételte el Adam, és felhúzott szemöldökkel, egy félmosoly kíséretében közeledett Charlie felé.
- Kérsz enni? Rendeltünk kaját, neked is maradt – mondta és indulni készült a konyha felé. Adam elkapta a mostanra már meglazított nyakkendőjét, és közelebb húzta magához. – Nem vagyok éhes.

Teljesen kibontotta a ruhadarabot, lehúzta a nyakából, és a háta mögé lendítve, magához rántotta vele a férfit. Miközben elmélyülten csókolták egymást, Adam ujjai rendületlenül dolgoztak Charlie háta mögött, és összekötözte a csuklóit. Charlie halkan felnyögött, mikor egy utolsót húzott a csomón, hogy elég szorosan tartson. – És beszélgetni sem akarok.


6 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett megint! Már nagyon reklamálni akartam én is, vártam már a folytatást! :)

    Hehe, most úgy vágtad el, hogy neked is pornót kell írnod, különben...... XD

    Ezt a részt olvasva egyébként eszembe jutott valami Bill terveivel kapcsolatban. Úgy érzem, azt szeretné, ha ő és Tom külön testben lehetnének. És ehhez kell nekik még egy test. Ő pedig Adamét választotta. De hogy a kis agyában hogy gondolja, hogy egyikük átköltözik oda, azt nem tudom... :D

    Hideg? Meleg? Langyos? :D Na jó, ne válaszolj, vagy legalábbis ne itt, ha legalább langyos :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen elveszett az időérzékem a forgatagban, ez lehet az oka, de most már jól vagyok. :D
      Örülök hogy tetsziik, köszönöm! ^^

      Szándékaim szerint épp azért vágtam el, hogy megússzam. :D De majd addig még kiderül, hogy lesz-e kedvem durva bdsm pornót írni, mert ezt sikerült úgy abbahagynom, hogy egyértelmű legyen, mifélére lehet számítani. XD

      Na majd megírom, hogy hideg, langyi vagy meleg. ;)

      Törlés
  2. Végre új rész!!!!!!De vártam már!!!!!És persze nagyon jó is lett. Még mindig "lenyűgöz", hogy szegény Bill mennyire beteg, minden részben egyre jobban látszik, mennyire súlyos a helyzete. Nagyon jó volt, hogy Adam, már majdnem beadta a derekát és új távlatokat nyitott a kapcsolatukban, lehet érzékelni, hogy egyre nehezebben megy neki. A Bill és Tom viszony meg egyre meredekebb, sajnálom mind a kettőt. Candice jó fej, talán barátok is lehetnének Billel, akinek szerintem szüksége lenne egy barátra, már Adam dokin kívül :P Kíváncsi leszek a folytatásra, Adamet úgy felhúzta Bill,hogy biztos +18-ason fogja Charlien levezetni. Isteni jó lett, csak ismételni tudom egyre! Köszönöm az élményt!!!!!Várom az újat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Nagyon örülök, hogy sikerül így fent tartanom a szereteted a történet felé. ^^
      Igen, szép lassan rávilágítok arra is, hogy Bill és Tom "viszonya" sem biztos, hogy épp a legegészségesebbnek mondható. Bill karakterét én is sajnálom olykor, mert belegondolok milyen iszonyú betegnek írtam meg, (és egy kis morzsa; ez még nem minden) és abba pedig bele sem merek gondolni, hogy tényleg élnek ilyen emberek. Minél jobban beleások forrás szakirodalmakba, annál hihetetlenebb.
      Igen ez egy durván +18 kezdete volt, ez egészen biztos, és mivel elég vizuális vagyok én már el is képzeltem az egészet, deee annyira durva, hogy nem biztos, hogy megírom. Talán majd mindennek a végén, amolyan kimaradt jelenet gyanánt. :P De jelentősége az természetesen van. :)
      Imádlak! ^^ Igyekszem! <3

      Törlés
  3. Imádom ezt a sztorit. Teljesen megfogott. Egy délután alatt elolvastam minden részét! Ez a Bill, Adam páros mindig is a kedvenceim közé tartozott. Bill karaktere az elején még tényleg olyan kis szerencsétlen, áldozat volt, de tetszik az ahogy haladunk előre a sztoriban és egyre inkább látszik hogy van egy sötét oldala is. Kajak meglepődnék hogyha a végén minden megfordulna ,ha valóban Tom mondana igazat és ő lenne a jó..:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy délután? Azta! Ezzel igazán feldobtad az amúgy nem túl rózsás, kellően fárasztó napom! Nagyon örülök, hogy tetszik! ^^ Mikor elkezdtem írni, nem hittem, hogy túl sok ember van még, akiknek nyerő lehet ez a páros. Lelkitársakra leltem ebben. :D Most már nem tervezem túl sokáig húzni, hamarosan kiderül, ki kivel van. :) Köszönöm hogy írtál. Jól esett. ^^

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.