Man in the Mirror - 14.

Sziasztok!
Tudom, Sell-ről volt szó, de egy kicsit kifogott most rajtam. A következő viszont már mindeképp az lesz, ígérem. Hamarosan kész és hozom is. 
A késés oka továbbra is a felfordulás körülöttem, de már nem tart soká. :) 
Kellemes olvasgatást!
Puszi&&Pacsi






14. Egészségben és betegségben

Az autó hosszú ideje némán száguld velük az esküvő helyszínére. Charlie nem sokat aludt éjszaka és annak hiányában pedig csak gondolkodni volt képes. Az álmatlanul vergődés és céltalan kattogás pedig köztudottan nem sokra vezet.
Hajnalban már odáig is eljutott, hogy kimászott kedvese mellől és inkább kiment a konyhába, hogy egy bivalyerős feketével indítsa ezt az újabb álmatlan éjszakát. A mai persze Sarah és Frankie közelgő esküvője miatt lesz álmatlan. Egy fokkal kellemesebb időtöltés talán, mint forgolódni Adam mellett és visszafogni magát, nehogy felébressze őt, csak mert képtelen volt kiverni a fejéből, hogy biztosan Billel vannak édes álmai. Akkor pattant ki az ágyból mikor rájött, hogy ha ezt így folytatja, ez az egész az őrületbe fogja kergetni.
Most hangtalanul száguldanak, és a reggeli köszönéseken és gépies pár mondaton kívül még nem beszélgettek. Adam fokozatosan egyre mélyebbre nyomja a gázpedált és Charlie néha, egy sokáig tartó egyenes szakaszon, szinte az ülésbe préselődik a sebességtől.

- Adam. – törte meg végre a csendet, mert ezt már muszáj volt szóvá tennie. – Lassíts, kérlek. Ennyire nem sietünk.
- Nem szeretnék elkésni. – felelte egyhangúan, de Charlie már ismerte annyira, hogy kiérezze azt a kis feszültséget is a dallamában.  Hallotta és nincs miért tagadnia, egy ideje érezte is, hogy mennyire feszült, de ő is az volt így ezt nem is készült szóvá tenni. Azt viszont semmiképp nem akarta, hogy ez a dolog az életükbe kerüljön egy óvatlan pillanatban. Adam nagyszerű sofőr volt, de idegesen, mindig gyorsan hajtott és Charlie olyankor legszívesebben kiugrott volna a mozgó járműből.
- Én meg egészben szeretnék odaérni. – mutatott rá félelmeire a férfi.
- Volt valaha is bármilyen balesetem? – emelte fel ingerülten a hangját. – Bízz bennem.
- Benned bízom, de nem csak te vagy az úton. – morogta maga elé, mert már abban sem volt biztos, hogy neki akar állni ennek a vitának. Ma még semmilyen okot nem tapasztalt, ami Adam feszengésére magyarázat lenne, így csak arra tudott gondolni, hogy az egész Frankie miatt van. Eddig mindennél jobban várta ezt a napot, most valószínűleg az összetűzésüknek hála, nem is akar itt lenni. De ha nem itt, akkor hol? Charlie pedig inkább benyomta a rádiót és kinézett a szikrázóan napsütötte kis rétre, ami mellett elhaladtak épp, mert a válaszra képtelen volt még csak gondolni is.

Az út maradék részét ugyan olyan csendben tették meg eztán, és mikor odaértek, Adam szinte kiugrott az autóból és a házba indult.
- Meglesem Sarah-t, már biztos nagyon csinos. – vetette hátra a válla felett és felvágtatva a lépcsőn, már el is tűnt a bejárat sötétjében.
Charlie egy pillanatig szikrát is alig kapott, a szeme előtt lejátszódó jelenettől. Lassan kimászott az autóból, megigazította a zakóját, kisimította a nyakkendőjét és egy nagy levegővel Frankie-hez indult.

A férfi kopogott kettőt az ajtón és várt egy másodpercet, mielőtt lassan lenyomta a kilincset.
- Hogy áll a világ leggyönyörűbb menyasszonya? Bemehetek? – kérdezte szinte énekelve és már be is nyitott.
Tátott szájjal nézett a szoba közepén álló nőre, és szüksége volt néhány pillanatra, hogy képes legyen összeszedni a gondolatait.
- Ennyire szörnyű? Még lemondhatom az egészet, csak mondd meg! – mosolygott rá édesen a nő.
- Dot! Istenem, elképesztően nézel ki! – szinte lehelte a szavakat felé. – Frankie a legszerencsésebb, hogy hozzámész.
- Hagyd el. Ne hízelegj Lambert! Mit akarsz tőlem? – hallatszott csilingelő nevetése, ami egészen káprázatos kontrasztot adott a szoba eddigi csendjéhez.

Adam tényleg alig jutott szóhoz. Sarah lélegzetelállító volt. Sok nő megőrül, mikor az esküvőjére készül és végül talán pont ezért semmi sem úgy sikerül, ahogy szerette volna, az egész kissé mesterkélt és eltúlzott lesz. Sarah viszont tökéletes munkát végzett. Minden idejét arra fordította, hogy megtalálja a tökéletes dekorációkat, a legfinomabban főző szakácsot a végigkóstolt éttermek közül, a legjobb zenekart, akik sok műfajban otthon vannak, mikor ezek megvoltak már, egy profi személyzet is kellett, akik a segítségére vannak a ma, hisz a nagy napon csak nem dolgozhat már a menyasszony.
Jöhetett a legtehetségesebb bemutató munkát végző fodrász és sminkes, akik tényleg mesterművet alkottak, és az álomruha, ami minden bizonnyal sokkal jobban állt rajta, mint a modellen, aki bemutatta.
Sarah egy hófehér és fénylő düsessz csodában pompázott. A felső része egy tökéletesen testhezálló fűzőből állt, ami olyan volt, mintha vízszintesen egyenetlenül körbetekerték volna ezzel a puha anyaggal és ez a bordázott, néhol gyűrt hatású kialakítás tette igazán elegánssá. Deréktól lefelé lágy esésű, igazi hercegnő uszály terült el a nő lábai körül. Nem húzta hosszan maga után, de földig ért és az erőltetett hatást keltő abroncs helyett, a szabással és alsószoknyákkal tették bálias jellegűvé. Mindezt feldobta a ruha leggyönyörűbb éke. A szoknya szegélyét rózsaszín virágminták díszítették, de nem hétköznapi stílusban. Mintha maga Monet festette volna őket, nem voltak tisztán kivehetőek, elfolytak és felfelé haladva fokozatosan elhalványodva tűntek a fehér selyem anyagba. Sarah mozdulatainál egyértelműen látszott, hogy a ruha mennyire légies és kényelmes. Minden bizonnyal ez volt a tökéletes ruha.
Ahogy Adam szemei nagy sokára el tudtak szakadni Sarah csodálatos kis mesebeli impresszionista virágoskertjétől a lába körül, sminkjét és frizuráját is megcsodálta. Zöldesbarna szemeit azok a rózsaszín árnyalatok vették körül, ami a ruháján is megtalálható volt, szája pedig cseresznyepirosan csillogott. A hétköznapokban háta közepéig érő, göndör szalmaszőke tincsei, most egy lazán fonott kontyból próbáltak szabadulni, de egy kristályokkal kirakott hajdísz a helyén tartotta őket, miközben odafogta hosszú, szinte áttetsző sifon fátylát.
- Szólalj már meg te díva. – mosolygott rá és visszafordult, hogy felcsatoljon a csuklójára egy strasszos karkötőt.
- Nem tudok, Dot. – nevetett fel Adam, mert tényleg nehezen jöttek a megfelelő szavak. – Ez egy Daalarna, igaz? – mutatott a szóban forgó selyem csodára a nő karcsú testén.
- Ezért vagy te az egyik legjobb barátnőm. – fordult felé makulátlan mosollyal Sarah.
- Hé, van itt neked valami. – mondta kedvesen, a zsebébe nyúlt és újra kihúzta a kezét, de addigra már felmutatva középső ujját a nőnek.
- Hát szabad ilyet mutogatni egy teljes díszben feszengő arának? – kérdezett vissza játékosan, de Adam kihallotta a hangjából, hogy mennyire izgulhat.
- Ne félj, éterien festesz. Semmi okod az aggodalomra. – nyugtatta meg, és közelebb érve lágyan végigsimított az arcán. – Odalent minden készen áll?
- Mielőtt feljöttem a lányokkal készülődni, még eligazítottam a személyzetet és ránéztem mindenre. Akkor még rendben volt. Nagyon remélem, hogy most is. Biztos, hogy agyvérzést kapok, ha valamit elrontottam.
- Hagyd abba, minden szuper lesz. Te is tudod, hogy profi vagy. – sétált át egy székhez, leült és onnan bámult tovább a nőre. – Amennyit láttam felfelé jövet, az meseszép volt.
- Életed utolsó cselekedete lenne, mást mondani. – kacsintott rá, majd az egész alakos tükör felé fordult és magát méregette.

Sarah gyönyörű nő volt, de sokszor nagyon nehezére esett ezt elhinni magáról. Most valahogy mégis igazán szépnek látta magát. Talán életében először. Nem tudja, hogy ezt a ruha teszi-e vagy ez a nap, amit már annyira várt, esetleg az az emberi szavakkal már kimondhatatlan szeretet, amit szerelme iránt érzett, de ez nem is volt most érdekes. A lényeg, hogy mindössze fél órájuk maradt a ceremóniáig, és mégis eddig még minden tökéletes volt. Mint egy valóra vált álom.

***

A város egy másik pontján volt egy fekete hajú fiú, aki ugyan ezt a tökéletes érzést, már nem tudhatta magáénak. Az ágyhoz szíjazva feküdt, és csak egyvalakire tudott gondolni. Valakire, aki nincs itt vele és ez szétmarja a lelkét. Nem tudja pontosan mikor fog újra felbukkanni és ez az egészben a legrosszabb. Kínozza a bizonytalanság, fél, hogy talán Frankie hazudott neki, és Adam soha többé nem jön vissza. Talán Adam már észhez tért és most őt hibáztatja azért a csókért.
Mi lesz akkor vele? Mihez fog kezdeni, ha elveszti őt? Teljesen kétségbeesett, egyre gyorsabban kapkodta a levegőt és verejték gyöngyözött a szája fölött. Adam nevét ismételgette monotonon maga elé a fejét pedig ütemesen emelte és ütötte vissza a párnára. Fogalma sincs mennyi idő teljetett el, míg szabadulni próbált béklyóitól. A fájdalmat sem érezte, ami a friss sebek újbóli felsértésével sajgott a csuklóján. Egy ápoló hideg keze a felforrósodott bőrén, térítette észhez.
- Nyugodj meg. – mondta keményen a férfi, ahogy erősen szorított a felkarjára. Még mindig fájdalmat okoztak az érintések. A legkisebb kontaktus is remegésre késztette. Nem akarta, hogy bárki is hozzá érjen, senkit nem akart csak Adamet. Azt, hogy a férfi üljön mellette és mosolyogjon rá, mondja édes dallamos hangján, hogy nincs baj, és hamarosan minden jobb lesz. Neki elhitte, mert eddig még mindig igaza lett. Bill már a jelenlététől jobban érezte magát. Arra vágyott, hogy hozzá érjen, magához ölelje, és úgy nyugtassa meg, mint korábban. Ő képes volt erre, senki más nem.
- Szükséged van valamire? – kérdezte az ápoló és erre Bill rákapta a tekintetét. Látta, hogy a férfi megrémült a hirtelen mozdulattól. Ez tökéletes volt. Ő volt a tökéletes alany.

***

Régóta csak nevetgéltek kettesben és várták, hogy eljöjjön a megfelelő idő. Adam viszont csak testben volt jelen, képtelen volt kiverni a fejéből azt a mélybarna szempárt. Percről percre egyre jobban kínozta, hogy semmit nem tud Billről, ha pedig rá gondolt és arra mit tettek, elfogta a bűntudat és talán egy cseppnyi önutálat is. Undorodott magától most, hogy visszagondolt arra, milyen csúnyán elbánt Charlieval. A szemébe hazudott. Igen is komoly dolog történt köztük és retteg tőle, hogy ebből hamarosan már nem csak vonzalom lesz, ha nem áll ellen annak a fiúnak. De mégis, valamiért képtelen épen gondolkodni, mikor Bill a közelében van. Fogalma sincs, hogy lehetséges ez. Ez lenne az a tiszta és makulátlan egymásra találás, amiről olyan sokan csak álmodnak? Néha attól is kétségbe esik, hogy Bill annyira fiatal még. Épp annyi idős, mint Adam volt mikor belecsöppent egy bűnös világba, és talán ez is egy ok, amiért nem akarja magára hagyni. Tudja milyen ennyi idősen egyedül elveszni a drogok világában. Mellette sem volt itt a családja, hogy rajta tartsák a szemüket. Még véletlen sem olyan problémákkal küzd, mint annak idején ő, mégis úgy érzi segítenie kell neki felszínen maradni. Ha elgondolkodik, ő hogyan élte túl, villámcsapásként hasít belé Charlie emléke. Minden apró és nem is annyira apró tett, ami az ő javát szolgálta akkor. Hogy tudta ezt végigcsinálni? Szerette őt, és minden idejét vele töltötte. Együtt éltek. Ha ugyan olyan mély segítséget akar nyújtani, mint amit ő is kapott, ahhoz neki is erre lenne szüksége? Ezt mégis hogy tehetné meg? Billt nem fogják a gondjaira bízni. Talán ha csak a drog lenne a probléma, de itt egy sokkal nagyobb baj van a középpontban. Azt pedig biztosan tudja, hogy Silverman soha nem engedne házi őrizetet egy ilyen problémás esetnél. Hogy tökéletes munkát végezzen, minimum neki kéne szinte beköltöznie az intézetbe. Na de mit szólna ahhoz Charlie? Mi lenne a kapcsolatukkal, hisz azt hazudta neki, hogy eszébe sem jutott otthagyni őt. Elhagyhatná, rengeteg ember lépett már ki tökéletesnek tűnő kapcsolatokból, csak mert jött valaki, aki valami többet ígért. És mit adhat neki Bill? Mit tud nyújtani, ami az a bizonyos több? Ez volt a nagy kérdés, amire még nem találta a választ. Különlegesen érezte magát a társaságában, olyan vágyakat szabadított fel benne, amiket Charlie soha. Nem képes kontrollálni magát a közelében és bármit elmondana neki az életéről, vágyat érez, hogy igazán megismerjék egymást. Ha csak ránéz bizseregni, kezd a gyomra és komoly erőfeszítéseket igényel, hogy ne érjen hozzá. Semmi kétség, akarja őt, de mi az, ami visszatartja? Mit érez Charlie iránt? Csupán csak szerelmes belé, és élete végéig hálás lesz neki, amiért mellette volt, de kell ennél több? Billbe nem szerelmes, ebben az egyben legalább biztos.
- Hol jár az eszed szivi? – szakította ki gondolataiból a nő, aki mostanra már minden utolsó simítást vagy háromszor elvégzett magán, hogy még a tökéletesnél is tökéletesebben nézzen ki.
- Csak elgondolkodtam. – legyintett. – Tudod, a munka.
- Hát persze, ezt nem kell bemutatnod. – mosolygott rá. – Frankie se különb nálad. Egy percre sem képes elvonatkoztatni attól az átkozott intézettől. Azért remélem, ma mindketten lazítotok egy kicsit. Legalább csak ma.
A nőnek lehervadt az eddigi izgatott mosoly az arcáról és keserűen nézett az ablak előtt ülő férfira. Adamnek összeszorult a szíve a látványtól és azonnal elhatározta, hogy természetesen ma csakis az ő nagy napjukra próbál koncentrálni. Mindenképp megpróbálja.
Halk kopogás hallatszott az ajtón és egy egész csapat ember sétált be a szobába. Adam egyre inkább kezdte oda nem illőnek érezni magát. Megérkeztek a koszorúslányok halványrózsaszín szatén ruhájukban és az örömapa, aki kissé remegő kézzel készült leendő férje mellé kísérni a menyasszonyt.
- Én már nem kellek ide, Dot. – pattant fel a székről, adott egy apró puszit a nő arcára és megszorította a kezét. – Ne aggódj, minden a legcsodálatosabb. Frankie egy szerencsés rohadék.
- Tudom. – nevetett, de szemeiben már most könny csillogott. Meghatották Adam szavai.
- Remélem a sminked vízálló. – kacsintott és mielőtt valami kemény tárgy repült volna felé, kiszökkent az ajtón.

Mire leért a kibérelt kastélynak ama hatalmas csarnokába, ahol a ceremóniát tartják, már szinte mindenki elfoglalta a helyét. Ő is elindult előre, hogy a sorok közt megkeresse Charliet.
A terem gyönyörű volt. Minden fehérben és lágy rózsaszínben pompázott. A lányos színből viszont mégsem volt túl sok. Épp a megfelelő mértékben volt jelen és tökéletes harmóniában a menyasszony és most már látja, hogy a vőlegény ruhájával is.
A helységet rengeteg fehér szalaggal és csipkével díszítették fel, a színeket pedig a legszebb rózsák adták hozzá a látványhoz. Ahogy haladt előre, egyre jobban látta barátját a rózsákból kirakott élővirág fal előtt. Olyan hófehérbe volt öltözve akár a menyasszony. Szmokingot viselt, különlegesen megkötött vastag selyem nyakkendővel, arája kedvenc színe pedig a díszzsebkendőjén és egy szál rózsából álló melldíszén köszönt vissza. Látszik, hogy mennyire szereti jegyesét, hiszen kevés férfi van, aki ennyire lesné kedvese minden vágyát. Még csak az sem látszott rajta, hogy feszengene. Úgy nézett ki az emelvényen várakozva, mint egy mesebeli herceg, aki a hercegnőjére vár.
Egy másodperc törtrészéig, szinte el is felejtette mennyire haragszik rá, csak nézte és mosolygott. Akkor kapott észbe, mikor Frankie biccentett neki, visszamosolygott rá és a vendégek közé mutatott. Ő is fejet hajtott gyorsan aztán ujjait követve kiszúrta a tömegben Charliet.
Átmászott néhány emberen és lehuppant mellé az egyetlen szabadon hagyott székre.
- Azt hittem már te hozod be Sarah-t. – kuncogott mellette a férfi. Adam még mindig feszült volt, de megígérte Sarah-nak, hogy legalább most elengedi magát egy kicsit, így minden erejét összeszedve kedvesére nézett.
- Le fog esni az állat, ha meglátod. – mosolygott. – Elképesztően néz ki.
- Ebben eddig sem kételkedtem.
Ennél többet nem is tudtak beszélgetni, mert felcsendült a jól megszokott nászinduló, de egyáltalán nem abban a jól megszokott stílusban. Modern hangzásban játszotta a zenekar, akik az oltárnak kialakított emelvény mellett foglaltak helyet. Az egésznek adva így egy egészen különleges és fiatalos hangulatot.
A koszorús lányok, vőfélyeik karjába kapaszkodva végigvonultak a székek között és mikor mind helyet foglaltak Sarah is megjelent a terem végében, apja kezét fogva.
Hatalmas sóhajokat lehetett hallani, amin Adam csak mosolygott, mert tudta mire kell számítani és sejtette, hogy ez lesz a reakció egyből. Mindenki felállt és csillogó szemekkel nézte végig, ahogy a menyasszony is elhalad mellettük.
Sarah viszont senkire sem nézett. Már a kezdetek óta Frankie tekintetébe temetkezett és könnyeit visszatartva sietett felé. Frankie eközben pedig elveszett a káprázat birodalmában és minden bizonnyal attól félt, hogy hamarosan megszólal az ébresztőóra és felébred. Az arcáról mindenesetre ezt lehetett leolvasni.

***

Bill szédült, ahogy az orvosi szobában egy ápolónő felrepedt szemöldökét és vérző orrát tisztogatta. Káprázott a szeme, mert az ütések túl erősen érték a fejét és attól is félt, hogy talán agyrázkódása is lehet.
Nem szólalt meg azóta, hogy sírva elmesélte a történteket. Az ágyon fekszik, könnyeitől felduzzadt szemei lehunyva és meg sem moccan, csak olykor felszisszen, ha a fertőtlenítő megcsípi.
- Szerencséd volt. Nem kell varrni, elég lesz egy összehúzó tapasz is rá. – mondta kedvesen az ápoló és már el is kezdte a kötözést.
- Kibaszott szerencsés vagyok, tényleg! – mordult fel merő gúnnyal a hangjában, és hosszú idő után nagyra nyitotta sötét szemeit. – Hívd ide Adam-et.
- Sajnálom, de azt az információt kaptuk ma, hogy ő nem zavarható. – felelte monoton hangon, de egy kicsit megremegett a keze, ahogy a fiúhoz ért, ebből egyértelmű volt, hogy meglepte a hirtelen jött erős hangnem.
- Nem érdekel, meg kell tudnia, ami történt. – erősködött tovább. – Kötelessége lépéseket tenni, nektek meg, hogy ennek érdekében felkeressétek.
- Nyugodj meg, jó? Hamarosan rendben jössz, ő pedig amint újra munkába áll, meg fogja tudni. – egy kicsit felnevetett a következő mondata előtt. – Esélye sem lesz elkerülni a dolgot, mivel jegyzőkönyv íródott róla.
Bill erősen összeszorította a fogait és újra lehunyta a szemét. Kíváncsi volt, mégis minek kell történnie, hogy értesítsék Adam-et.

***

A mesebeli pár szembe álltak és egymás kezét szorongatták. Túl voltak az egymásnak írt vallomásokon, így Frankie a könnyeivel harcolt, Sarah arcán pedig szinte megállíthatatlanul peregtek a forró cseppek.
- Sarah Dorothy Hall, elfogadod, Frankiet férjedül, jóban és rosszban egyaránt, míg a halál el nem választ tőle? – tette fel a legjobban várt kérdést az anyakönyvvezető.
- Igen. – felelte remegő hangon, de el is nevette magát, homályos könnyei mögött. Sok esküvőn hosszan taglalják a kérdést és elismételtetik velük is az egész mondandót, mire végre válaszolhatnak rá, de a pár már a szervezés kezdetén tudta, hogy csupán egy rövid kérdés kell, miszerint örökké akarják-e egymást. Nincs szükségük ennél többre.
- Francis Garcia, elfogadod, Sarah-t feleségedül, jóban és rosszban, míg a halál szerelmetek közé nem áll?
- Természetesen, igen! – vágta rá hatalmas mosollyal és már annyira szorította a nő ujjait, hogy elfehéredett a kézfejük, de egyikük sem érezte ezt most. Csak azt a felhőtlen boldogságot, ami körüllengte őket.
- Húzzátok fel egymás ujjára a gyűrűket.

Adamnek sikerült kiűznie gondolataiból a 483-as szobát, és most teljes figyelmét az eseményeknek szentelte. Soha nem volt még ilyen laza és gyönyörű esküvőn. Ha valaha az életben, úgy hozza a sors, hogy ő is oltár elé álljon, biztosan Sarah lesz az esküvőszervezője.
Gondolataiba belekúszott egy puha érintés, ahogy Charlie a combára csúsztatta a kezét, és végigsimítva azon, végül ott nyugvó ujjai köré fűzte a sajátjait. A fiatalabb férfi elmosolyodott ezen, oldalra sandított szerelmére, de ő csak a frissen egybekelt párt nézte.

- Mostantól Mr. és Mrs. Garcia vagytok. Frankie, csókold meg a feleségedet. – mondta kedvesen a hölgy, becsukva az előtte pihenő mappát.
Ahogy ajkaik összeértek, szorosan simultak egymáshoz és mindenki hangos tapsban és ujjongásban tört ki. Felpattantak a helyükről és ünnepeltek. A pár hangosan nevetett, egymásra nézve vettek egy nagy svungot, aztán szinte kirohantak a teremből, a tömeg pedig utánuk.

***

Bill a szobájában feküdt, de a csuklóján éktelenkedő friss sérülések miatt, nem szíjazták le újra és ez tökéletes esély volt bármire. Bármi kétségbeesett tervre, hogy sikerüljön behívatnia Adamet. Hosszú ideje pörög az agya és folyamatosan tökéletesíti elméjében ötletét.
Most kezdődött a vacsoraidő, ilyenkor minden munkás az étkezőre koncentrálódik, hiszen az összes beteg egy helyen van és ez nagy odafigyelést igényel. Ez a tökéletes alkalom.
Felpattant az ágyon, szerencsére elég magas volt, hogy elérje a plafonnal azonos magasságba kialakított ablak kilincsét, és kitárhassa azt. Egy szökkenéssel felkapaszkodott a párkányra, könnyedén felhúzta magát és kicsusszant a picurka ablakrésen. Abban szerencséje volt, hogy ilyen vékony és kifért, arra viszont már nem tudott koncentrálni, hogy hogyan tovább, így nagyot puffanva ért földet, amitől hirtelen képtelen volt lélegezni, míg a tüdeje újra vissza nem tér a sokkból, aztán köhögő rohamban tört ki. Sikerült egész hamar összeszednie magát és gyorsan az udvarnak egy kevéssé megvilágított részébe szaladnia, hogy elrejtőzzön.
Talált a betonkerítés aljában egy sor terebélyesre burjánzott bokrot, kiválasztotta a legszimpatikusabbat és elrejtőzött az ágai közt. A hideg földre ült, hátát pedig a betonfalnak vetette. Nem volt más feladata, mint várni. Várni, hogy odabent kitörjön a pánik, mindenki őt keresse, majd miután sehol sem találják, értesítsék az intézet vezetőjét és persze Adam-et is. Ebből már semmiképp sem hagyhatják ki, hiszen ő a kezelőorvosa. Tőle fogják megkérdezni, hogy eddigi ismeretségük és terápiás beszélgetéseik alatt, adott-e bármilyen jelzést erre a cselekedetre, és ha igen, akkor most merre járhat.
Rejtekhelyéről tökéletesen rálátott a személyzeti parkolóra, így tudni fogja, ha Adam megjön. Látni fogja, ahogy kétségbeesetten kivágódik egy autóból és az épületbe rohan. Biztosan nagyon meg lesz rémülve, Bill tudta. Csak remélni merte, hogy addig, míg ez be nem következik, míg Adam ide nem ér és ő elő nem bújhat végre, nem fog halálra fagyni, mert már nagyon hideg volt odakint ezekben az órákban.

***

Adam Charlie derekát átkarolva állt a bárpultnál, és egy pohár bort szorongatott a szabad kezében. Főnöke az előttük lévő asztalnál ült és már fél órája felszabadultan beszélgettek James unokáiról, akik otthon szeretnek a professzornagypapi hátán lovagolni, aki korától eltekintve ezt nagyon jól bírja, mi több talán még jobban is élvezi, mint a csöppségek. A gyerekek és unokák említésére, Charlie többször is Adamre sandított és elgondolkodott. Szánalmasnak tartotta, de végigfutott az agyán, hogy talán ha ők is belevágnának egy örökbefogadós projectbe, az segítene a kapcsolatukon. Abból úgyis még sokára lenne gyerek, ráérnének felkészülni, mégis egy új és erős kapocs lehetne.
Most mindannyian a táncparkett felé néztek, éscsodálták, ahogy az újdonsült házaspár egymásba temetkezve táncol a lassú ritmusra. Nem csak ők mozognak, mégsem képes az ember másra figyelni, annyira szépek. Annyira látszott rajtuk, hogy nekik most semmi sem számít, csakis egymással foglalkoztak. Abban a pillanatban, egy burok vette őket körül, ami még egy újabb világháborútól is megvédené a párt, annyira erős.
Adam fel sem figyelt először, mikor telefoncsörgést hallott az asztaltól, békésen kortyolt az italába, ami a torkán is akadt, ahogy meglátta, hogy Silverman felkel és sajnálkozó hangon feleségének odasúgva, hogy „baj van egy beteggel, be kell mennem” elindult a kijárat felé.
A poharat egyből a pultra tette, elengedte Charlie derekát és rohant is főnöke után, kedvese reagálni sem tudott hirtelen, olyan gyorsan tűnt el mellőle Adam.

- Professzor úr, mi történt? – kérdezte lihegve, ahogy a hatalmas kijárati ajtónál utolérte.
- Áh Adam, épp a te betegeddel van probléma, de nem akarlak berángatni, megértem ha még pihenésre van szükséged. – mondta kedves mosollyal az ősz doktor Adamnek, aki mellé időközben Charlie is megérkezett.
- Mi van vele?
- Eltűnt. – mondta ki az egyetlen rövidke szót, amitől Adammel egyből forogni kezdett a helység.
- Én is megyek. – reagált azonnal, ahogy sikerült összeszednie elég erőt, ahhoz hogy megmozduljon.
- Rendben, de velem jössz, mert ittál. – szögezte le ellentmondást nem tűrő hangon a professzor és már el is indult kifelé.
- Még kiveszem a kabátom a kocsimból és megyek.
Charlie csak nyitott szájjal kapkodta a fejét a két orvos közt és tekintetében látszott, hogy fogalma sincs, mit tehetne, mit mondhatna. Sokkolta, hogy Adam elrohan Billhez a lagzi kellős közepén. Az isteni vacsorán persze már túl voltak, de ezt az estét akkor sem így tervezték. Még táncolni is akartak és ma igazán jól érezni magukat. Együtt. Együtt és a barátaikkal. Bill nélkül, aki valahogy mégis képes volt belerondítani ebbe az idilli képbe, amit elképzeltek mára.
Adam után sietett és már az autójuknál érte utol.
- Itt a kulcs szívem, - nyújtotta felé a szóban forgó tárgyat. – valahogy neked is haza kell majd jutnod.
- Komolyan elmész? – talált végre a hangjára a szőke.
- Ne kezdjük ezt el Char. – tartotta fel a kezét, miközben a kabátját kanyarította a hátára. – Most ehhez semmi kedvem. Bill eltűnt. Az is lehet, hogy megszökött és valami veszélyesre készül. Nem ülhetek itt. Én vagyok az orvosa.
- És Frankie meg Sarah? A barátaink.
- Frankie tökéletesen meg fogja érteni, ő is ezt tenné, ha az én esküvőmön lenne.
- Na de… - kezdte, de Adam félbeszakította, mielőtt bármit is mondhatott volna.
- Megyek. Otthon találkozunk.
Adott egy puszit az arcára és elrohant a másik oldalon várakozó autó irányába. Charlie dühös tekintettel meredt a sötétben elhajtó autó után. Dühös volt Billre, mert már megint az orránál fogva vezeti Adamet, és nem akarja elhinni, hogy ha ez már neki is ennyire egyértelmű, akkor ő miért nem látja. Ezért pedig Adamre is dühös volt.

***

Bill teste már erősen reszketett, vacogó fogai sorozatosan összekoccantak és bőre is kipirult már a hidegtől. Hogy elterelje figyelmét a zsebébe nyúlt és elővette a kis cetlit, amit legutóbb hagyott neki Tom. Leírta, hogyan kapja a gyógyszer és mire vigyázzon. Sokáig csak nézegette a görbe betűket a gyűrött fecnin, aztán a szájához emelte és megpuszilta.
- Én is szeretlek Tom.
Szédült az hidegtől, és eddig átélt megpróbáltatásoktól, mire végre megérkezett a jel, amire várt. Egy fekete autó, amiből látszatra nyugodtan kikászálódott az igazgató, a másik oldalról viszont szinte kivágódott a fiatal orvos és az bejárat felé sietett.
Végre bemehet a melegbe. Elérte, amit akart, Adam eljött érte, hogy megmentse a hidegtől és mindenkitől, aki ellene van ezen a helyen. Frankie nem hazudott, tényleg vele akar még lenni. Eljött és ez ezt bizonyítja. Ettől egy kis melegség kúszott átfagyott testébe, de még mindig nagyon fázott. Többször körbementek már az udvaron mióta kint van, de a bokrokat nem nézték át. Épp ahogy számított rá. Nem sejtették, hogy itt rejtőzik, hiszen ennem logikailag nem lett volna értelme és ez vezette sikerhez Billt.
Most már felfedheti magát. Kimászott a bokor alól, és elgémberedett tagjaival a hátsó kapu irányába kezdett bicegni. Biztosan tudta, hogy ott egy őr figyeli a bejáratot, így rajta fogja kapni, ahogy menekülni próbál és visszaviszi az intézetbe.

Az épületben Adam a férfiápolóval vitatkozott épp, akit az egész estés eseményekért okolt, mikor megkapták az értesítést, hogy megtalálták a kiszökött beteget. Még mondott pár keresetlen megjegyzést a férfinak, megfenyegette, hogy készüljön fel, ugyanis mindent megtesz, hogy elveszítse az állását, és futólépésben Bill szobája felé vette az irányt.

- Bent van? – tette fel a kérdést a nővérpultban álló két ápolónak hadarva, mikor az ajtó felé közeledett.
- Igen.
Berontott a szobába és végre kiengedhette az eddig benntartott frusztrált sóhajt, ahogy meglátta Billt az ágy szélén ülni. Ránézésre nem volt semmi baja, a szemöldöke elég csúnya volt és nagyon sápadt is, de semmi komoly.
- Egy szót sem szól. Magatokra hagylak, de aztán beszélnünk kell. – mondta a professzor és Adam felé indult, aki még mindig az ajtóban állt.
- Lehetne holnap? – kérdezett vissza Adam halkan, mikor főnöke mellé ért. – Nem akarom most nagyon felizgatni. Fokozatosan többre megyünk.
- Rendben, akkor holnap. – egyezett bele pár másodperc gondolkodás után. – De ne felejtsd el. Az irodámba hozatlak, ha ne jössz magadtól. Viccet félretéve, intézkedések lesznek Adam, még egyszer nem szökhet ki.
- Tudom. – bólintott és köszönésképp a férfi vállára tette a kezét, aztán becsukta mögötte az ajtót. Még háttal a fiúnak vett néhány mély lélegzetet, hogy egy kicsit lehiggadjon és összeszedje magát, aztán megfordult, szó nélkül megfogta a széket, amin az elején ült mindig, aztán helyet foglalva rajta, eljött az idő, hogy Billre nézzen végre.
A fiú addigra már nagy őzike szemeket meresztett rá és várta, hogy mi fog történni. Adam szigorúan viszonozta az ártatlan tekintetet, és percek teltek el így, mire megszólalt.
- Ez nem egy börtön Bill. – kezdte mostanra már teljesen nyugodt hangon. – Ti, akik itt vagytok, nem rabok vagytok. Szabad kijárásotok van az épület közösségi helységeibe és a kertbe is. Neked is megadatott ez, de soha nem mutattál rá igényt. Ezek után tudnod kell, hogy valószínűleg az ablakodra rács kerül, és minden lépésedet figyelni fogják, amit a szobádon kívül teszel meg. Az sem biztos, hogy nem rendelnek melléd egy állandó ápolót, aki vigyáz rád.
Itt tartott némi szünetet és csak nézte, ahogy Bill bűnbánó arccal lehajtja a fejét és az körmét kapargatja. A csodálatos fekete–fehér lakkozás, ami akkor még makulátlan állapotban volt, mikor behozták, most néhol már megkopott és a fényét is elvesztette. Mindezek ellenére Adamnek még így is gyönyörűek voltak azok a kezek.
- Miért csináltad? Hová akartál menni?
- Hozzád. – válaszolt egyből, a hangja pedig reszketett. – Téged akartalak megkeresni.
- Istenem Bill. De hát… - kezdte, de elharapta a mondat végét. – Azért mert bántottak?
- Féltem, igen.
- Elmeséled, hogy mi történt? – kérdezte kedvesen.
- Minek? – horkant fel Bill és borzas tincsei közt Adam szemébe nézett, de a feje még mindig lehajtva maradt. Adam gerincén végigfutott a remegés ettől a tekintettől. – Úgysem fogsz hinni nekem te sem. Mások sem hittek. Mindenki annak a köcsögnek adott igazat.
- Senki sem foglalt állást, mert nem látták. Olvastam a jelentéseket.
- Láttam a szemükben. – kapta fel a fejét és a saját szemei felé mutatott, hogy nyomatékosítsa mondanivalóját.
- Bill. – hajolt előre a székében. – Ha a szemembe nézel, és úgy mondod el, bármit is tett veled, esküszöm, hogy eltávolíttatom innen.
Bill csak nézett rá és valamit keresett a férfi szemében, mert a sajátját összeszűkítette. Adam látta, hogy ellazul, ujjai pedig megremegnek. Beljebb mászott az ágyon és úgy nézett fel rá hosszú tincsei alól.
- Mellém ülsz?
- Csak ha elmondod, mi történt. – bólintott Adam.
- Az az ápoló egyszer csak nekem támadott a WC-ben. Fogalmam sincs miért csinálta. Nem tudok neked sem többet mondani, mint a rendőröknek.
- Mondd el nekem is azt, amit a rendőröknek mondtál. – erősködött tovább Adam és látta, hogy Bill nem örül ennek. Épp csak azt nem tudta egyelőre, hogy minek tulajdonítsa a feszültségét.
- Kikísért a WC-re, mert már hugyozni sem mehetek egyedül, - kezdte ingerült hangon a történetet. – aztán, mikor a piszoárhoz álltam, még a gatyámat sem volt időm levenni, beleverte a fejem a falba, aztán le akart gyűrni a földre. Védekeztem amennyire tudtam, de nagyon szédültem és nem is sok részletre emlékszem. Már a verekedésünk hangjára jöttek be, mert segítségért kiabáltam.
- Miért tette volna ezt?
- Honnan tudjam? Biztos megtetszettem neki. – felelte merő gúnnyal a hangjában Bill.
- Kérlek, én segíteni akarok. – sóhajtott fel Adam. – Evens nem meleg, ez pedig tényleg nem egy börtön Bill. Itt az emberek nem csinálnak ilyeneket. Mondtál neki valamit? Volt valami előzménye?
- Semmi. Esküszöm.
- Volt a helységben biztonsági kamera. Szerinted mit látott? – tette fel a homályos kérdést betegének.
- Nem tudom, gondolom, amit elmondtam. Mást ugyanis nem láthatott.
Adam Bill szemébe fúrva tekintetét, kutatott válaszok után. Látta ő is a kamera felvételeit, de semmi nem látszik rajta. Csak az ablakok és a bejárat, minden más takarásban van a személyiségi jogok miatt, de annyit lehetett látni, ahogy Bill vérző fejjel a földre zuhan a takarás mögül, Evens pedig fölé térdel. A férfi eddig a legjobbak közé tartozott itt és nagyon nehéz volt elhinnie, hogy csak úgy magyarázat nélkül bántalmazna egy beteget, de a felvételek és sérülések Bill történetét támasztják alá.  
- Mondott bármit is, mikor neked esett?
- Semmit. – hajtotta le a fejét újra.
Adam még nézte őt néhány másodpercig, aztán felkelt és az ágya szélére ült. Bill álla alá nyúlt és maga felé fordította az arcát. Mindkettejük testébe apró áramütésként örvénylett az érintés érzése.
- Esküszöl, hogy ez az igazság?
- Esküszöm. – mondta, aztán lehunyt szemeiből utat törtek maguknak az eddig ott remegő könnycseppek, ujjai pedig reszketve kapaszkodtak Adam csuklójába.
- Jól van, shh. – vigasztalta egyből Adam és rögtön elfogta a lelkiismeret furdalás, hogy nem hitt neki egyből. – Gyere ide.
- Sajnálom, hogy folyton csak a baj van velem. – szipogta Adam mellkasába temetve arcát. – Nem akarok ennyi nehézséget okozni neked. Fontosabb vagy nekem annál.
- Ugyan Bill, azért vagyok itt, hogy segítsek. – simogatta meg a haját és le kellett hunynia a szemét, hogy el tudja viselni a fiú fürtjeiből áradó illatot és átfagyott testének szorítását.
- Annyira hálás vagyok. – mondta elcsukló hangon és felnézett Adam szenvedő arcára. - Mi a baj?
- Nincs semmi baj. – suttogta maga elé Adam és lassan kinyitotta pilláit, hogy menthetetlenül elvesszen az olvadt csokoládéhoz hasonlító szemekben, amik most őt is cseppfolyóssá olvasztják.
- Hiányoztál. – súgta egyre közelebbről Bill és Adam már érezte lélegzetvételét az ajkain.
- Te is nekem. – lehelte a szavakat maga elé, teljesen elveszve a fiú égető szemeiben, szoros ölelésében és mámorító illatában. - …mit teszel velem Bill?
- Mármint most? – mosolyodott el, olyan közelről, hogy az orruk már összeért, de élvezte, hogy ilyen távolságról sem menekül el tőle Adam. Ez az érzés diadalittassá tette. – Most épp… megcsókollak.
Arra pedig, hogy esetleg észbe kapjon és ellenkezni tudjon, már nem adott neki esélyt, mert a maradék távolságot is elűzve maguk közül, puhán tapadt az ajkaira. Félve mozdította meg ajkait, de elmosolyodott közben, ahogy megérezte, hogy az idősebb férfi is viszonozza csókját. Lassú és nyugodt pillanat volt ez, nem követelőzött egyikük sem, nem volt erőszakos vagy durva. Csak gyengéd és lágy.
Aztán, miután Bill résnyire nyitotta szemeit és látta, hogy Adam teljesen átadta magát neki, elégedetten nyugtázta, hogy sikerrel járt és ez megért, minden fájdalmat és szenvedést, amit átélt ma. Ezt a csatát megnyerte és már közel a vége. Apró mosoly játszott az ajkain, ahogy újra lehunyta a szemét és nyelvével inspirálta Adamet, egy szenvedélyesebb folytatásra.
A férfi pedig az ellenállás teljes hiányában, önként mélyítette el a csókot, ami egyből fel is tüzelte, erősen markolt a fiú hosszú hajába, kényszerítette magához lehetetlenül közel, és Bill adta meg neki a kegyelemdöfést azzal, hogy a szájába nyögött a mozdulatra.
Adam viszont nem veszett el ettől úgy, ahogy a fiú számított rá, inkább épp hogy egy apró sikolyként élte meg a túlpartról, hogy le kell állnia.
- Bill. – motyogta, ahogy próbált eltávolodni a fiútól, de az nem hagyta. – Ezt most abba kell hagynunk.
Bill csak felnevetett és a férfi álla vonalát támadta meg csókjaival és harapásaival.
- Nem akarom. – lihegte és szorította még erősebben a férfi derekát.
- Muszáj… Bill.
- A szád ezt mondja, de a tested elárul. – súgta, ahogy áttért Adam vágytól izzadt nyakára.
- Most le kell állnunk. – ismételte magát, mert többre már nem volt képes.
- Csak most vagy örökre? – tette fel kérdését, de továbbra sem eresztette a férfit. – Tudom, hogy ez veszélyes, de én… én nem akarom, hogy ennek örökre vége legyen. Kérlek, Adam ígérd meg, hogy nem dobsz el ezek után te is.
Adam kéjbe burkolózva bámulta a plafont, fájdalmasan hasított belé a kérés - a tény, hogy nem ő lenne az első, aki miután magához engedne, mégis elhajítaná Billt. A válasz keserét ízlelgette a szájában.








2 megjegyzés:

  1. Imááááádom! Az esküvő gyönyörű volt, és tetszett, hogy hol itt, hol ott vagyunk. Bill egyre furcsább és már nagyon érdekel mit, miért csinál. Charlie dühe nyilvánvalóan jogos, de azért most érthető hogy miért kellett Adamnek elrohannia. Már nagyon várom a következő részt. Én nem akarom még hogy vége legyen. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Előbb utóbb sajnos véget kell érnie. Az én szívemhez is nagyon hozzánőtt, de nem akarok brazil szappanopera szintet vele, hogy húúúzom 300 fejezetig és mikor már nincs benne több, akkor jöhet egy amnézia :D Ezt elkerülném. De nyugii még azért történik addig néhány dolog és a vége is durva lesz. :)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.