Man in the Mirror - 13.

Sziasztok!
Az eddigi leghosszabb kihagyásomat produkáltam, és valójában nem nagyon van mentségem. Most viszont itt is vagyok az új résszel. Ígérem a következő sokkal hamarabb kész lesz, a kettő közt pedig még egy kis Sell-t is kaptok. ;) 
Remélem mindenki érteni fogja, miért volt szükség erre a kicsit nyugodtabb, de mégis kulcsfontosságú fejezetre és szeretni fogjátok. Jó olvasást! :)
Puszi&Pacsi







13. Játszmák és gondolatok


A hálószobába érve Adam az ágyra kényszerítette Charliet, ő pedig fertőtlenítőért és kötszerért indult. Kutatott néhány másodpercet a fürdőszobában, de Charlie nem kis megkönnyebbülésére hamar újra megjelent abban a bizonyos ajtóban, ahol eltűnt. Nem tudná megmagyarázni, de még ez a kis távolság is feszültséget keltett benne. Nem volt biztos, hogy tényleg feltétel nélkül megbízhat Adamben.
Mikor Adam a takaróra hajította, amiket magával hozott és szenvedélyesen megcsókolta, hirtelen minden kétség kiszállt a testéből. Nem maradt más csak a szerelem. Néha félt tőle, hogy talán túlzottan is szereti őt. Túlságosan ragaszkodik hozzá, és ha nem ad neki elegendő szabadságot, akkor ezért veszítheti el. Charlie belül komoly démonokkal harcolt, de mikor erre gondolt, mindig egy megkönnyebbült sóhajjal nyugtázta, hogy a pszichiáter ebből mit sem sejt. Nem is voltak ezek olyan komoly dolgok. Egy kis birtoklási vágy némi féltékenységgel fűszerezve. Ő mégsem akarta éreztetni ezt a férfival. Ezek a dolgok sok kapcsolat zöldszemű szörnyei. Azután viszont, amit Adam mondott, ez a bizonyos szörnyeteg felébredt sokéves álmaiból, kinyitotta smaragd szemeit, és gúnyolódva méregeti őt.
Most mégsem képes elvonni a figyelmét. Adam angyali alakja, mindig képes volt elűzni a negatív gondolatait. Minden gondolatát. Fél lábával feltérdelt az ágyra, Charlie két lába közé és lassan kezdte el hátradönteni őt az ágyra. Minden porcikájában meleg bizsergés masszírozta belülről és semmi mást nem kívánt, csak hogy ez a pillanat örökké tartson. Semmi többet, csupán ennyit.
Mikor már teljesen az ágyra dőlt, megérezte Adam ujjait a nadrágján. Pillanatok alatt kapcsolta ki és kezdte el lehúzni róla, ezzel egy időben csókjai már a nyakára aztán még textilbe zárt, de az izgalomtól egyre szaporábban mozgó mellkasára, végül hasára terelődtek. Csukott szemmel élvezte Adam puha ajkait és tűrte, hogy megszabadítsa a nadrágjától. Miután ez megtörtént, várta, hogy mi lesz a következő izgalmi zóna, amit Adam megtámad, mert fegyvertára minden alkalommal szinte kifogyhatatlan volt.
Fájdalmasan nyögött fel, mikor visszarántotta a kegyetlen valóság és a fertőtlenítőszer a térdébe mart.
- Ez nem volt szép. – nyöszörgött, aztán lassan visszahúzta magát ülő helyzetbe. Adam csak mosolygott rajta, de neki ez tényleg nem tetszett. Most semmi sem esett volna jobban, mint hogy Adam elárassza kéjjel és minden más érzékét kikapcsolja közben.
- Mindent a maga idejében. – felelte szinte a gondolataira reagálva Adam és az a mosoly még mindig az ajkain játszott.
- Nem vicces. – mondta durcásan, de le sem vette a szemét Adamről. Az a mosoly… most valahogy nem olyan volt, mint máskor. Erőltetett. Ha őszintén mosolyodik el, akkor a szeme sarkában megjelennek azok a bizonyos apró ráncok, amit annyira imád, és rendszerint nem bírja ki, hogy ne hajoljon oda megcsókolni őket. Talán ha nem szeretné ennyire a látványukat, ez most fel sem tűnt volna neki.
Finoman megrázta a fejét, hogy megpróbálja elűzni ezeket a gondolatokat, és lenyugtatni magát, hogy csak képzelődik. Most talán a lelkiállapotából adódóan mindent egy kicsit túlreagál.
- Charlie. – rángatja vissza már megint a valóságba Adam.
- Hm?
- Nem akarod, hogy elmenjek. Rendben, megértem és el sem mozdulok mellőled, de… - kezdte, viszont hezitált, hogy befejezze-e a mondatot és ez megrémisztette Charliet. Mégis mi az az átkozott de?
- Igen? – kérdezett vissza halkan, felkészülve a legrosszabbra. Hogy mi lehet a legrosszabb? Hát ez az, amit már ő sem tudott. Fogalma sem volt mire számítson.
- Azt megengeded, hogy telefonáljak egyet? Csak hogy megtudjam mi volt a baj. – kérdezte, és védte meg egyből magát, hogy miért akarja annyira felhívni az intézetet.
- Meg. – sóhajtott egy nagyot Charlie. Érezte, hogy már nem maradt benne elegendő erő egy újabb csatához. Azt pedig nem mondta neki Frankie, hogy érdeklődnie sem szabad.
- Köszönöm. – hajolt közelebb hozzá, és egy futó csókot hagyott csak, folytatásért könyörgő ajkain. – Ígérem, utána csak veled foglalkozom majd.
Ebben valahogy nem tudott bízni. Abban biztos volt, hogy a teste vele lesz. Még talán a megszokottnál jobban el is kényezteti, de arra esküdni mert volna, hogy az agya nem lesz köztük. Az távol lesz innen egy kisfiú körül, akit Charlie messziről is zsigerből utált. Elég felnőtt volt már, hogy tudatában legyen mennyire gyerekes ez a gyűlölködés, amit érez, de mégsem tudott parancsolni magának. Ilyenkor erre ki lenne képes?
Adam végzett a sebei tisztogatásával. Szerencsére csak felületi karcolások voltak, semmi komolyabb. Szinte az egész kezelést figyelmen kívül hagyta. A gondolatai valahol távol jártak, a bizonytalanság mocskos és ingatag talaját taposva. Arra tért vissza, mikor Adam adott egy-egy puszit mindkét térdére, mintha egy kisfiú lenne, aki elesett a rollerével. Ez a jelenet, a szeme elé tóduló képekkel mosolygásra késztették.
Charlie egészen sokára jött rá, hogy miért nem találja a boldogságot egyetlen lány társaságában sem. Mindig magát ostorozta, mert azt hitte benne van a hiba. Képtelen volt igazán szeretni azokat, akik őt viszont mindennél jobban. Soha nem tudta elképzelni, hogy majd megnősül és családja lesz, mert úgy érezte ez a késztetés belőle hiányzik. Már a középiskolával is végzett, mire nem csak testben, hanem elmében is sikerült becsatlakoznia a felvilágosult felnőtt világba. Egy pityókásabb baráti este alkalmával vett észre a tömegben egy vele egyidős srácot, akivel, talán az alkohol, de talán valami felsőbb késztetés utasítására, de megismerkedett és így vette kezdetét az új élete, ahol végre megérthette, hogy nem vele volt a baj. Nem úgy, ahogy ő gondolta.
Adam előtt nem volt sok kapcsolata, de csak mert, amik voltak, azok évekig tartottak. A családalapításra való késztetést viszont továbbra sem érezte magában. Az ő világukban ez egyébként sem olyan egyszerű, de nem is csak ez volt az indok. Egyszerűen nem érezte senki mellett, hogy igen, vele képes lenne akár egy gyereket is felnevelni. Adam-el is csak az utóbbi időben kezdte azon kapni magát, hogy elgondolkodik, milyen lenne, ha mondjuk, hárman lennének. Legtöbbször csak gyorsan megrázta a fejét, hogy elterelje a gondolatait erről. Adam-et még véletlen sem akarta beavatni, mik járnak néha a fejében, annak tudatában sem, hogy szerelme már többször hangoztatta, hogy talán egyszer nem bánná. Igyekezett a lehető legkevesebbet ilyesmiken gondolkodni, de igazán nem volt képes parancsolni az agya egy irányíthatatlan kis zugának, ahol ez a gondolat már kicsírázott és erősen talajt ragadott.
Megsimította Adam nyakát, és magához húzta egy csókra. Nem volt ez egy szenvedélyes felhívás izgalmasabb folytatásra, mindössze egy szerelmes csók.
Mikor vége szakadt, a férfi felállt és kiment a szobából. Charlie felkelt, hogy mindent visszategyen az egészségügyi dobozba, de úgy érezte magát, mint egy szellem, akinek csak a teste van jelen és valami furcsa erő mozgatja a tagjait. Tudta, hogy Adam most épp azután a kölyök után érdeklődik és ez megőrjítette. Ha nem is mutatta ki, de belül szétmarcangolta ez az egész. Minden, ami Bill megjelenése óta történt. Normális esetben, ha Adam elé állt volna egy ilyen dologgal, mindenképp szerette volna megismerni a fickót, aki fellobbantott valamit abban a férfiban, akinek addig az életét is a gondjaira bízta volna. Normális esetben megpróbálna harcolni ellene. Megpróbálna mindent megtenni, hogy eltűnjön a képből az a másik, és bebizonyítani Adamnek, hogy ő sokkal jobb nála. Talán még a végén odáig is fajulna, hogy hadakozzon azzal a másikkal. Normális esetben. Ami most kialakult, az viszont a legkevésbé sem nevezhető normálisnak. Vajon ezt Adam is látja? Nem volt benne biztos. Azért sem, amiért abban sem volt biztos, hogy Billel szemben megnyerhetné azt a harcot. Adam azt mondta neki, hogy tökéletes. Tudta, hogy ezzel nem bántani akarta. Mindössze ez az egy szó elég, hogy Charlie tudja, milyen is Bill. Ez pedig elgyengítette.
Fogalma sincs, Bill mit gondol, vagy mit érez Adam iránt. Nem merte megkérdezni. Képtelen volt rá. Mégis görcsbe rándult a gyomra, ha arra gondolt, talán viszonozza ezt a túlzott szimpátiát Adamnek. Próbált nem ilyesmiken rágódni, de innentől már biztos volt benne, hogy soha nem lesz képes a régi nyugalommal várni, hogy Adam hazaérjen a munkából. Mostantól mindig a szeme előtt fog lebegni, hogy vajon mit csinálhatnak épp. És ez volt az oka, hogy annyira gyűlölte Billt. Gyűlölte őt, mert Adamet nem akarta gyűlölni és valakit muszáj volt, különben beleőrül a tehetetlenségbe, és őt is beültethetik Bill mellé.
- Sajnálom. – mondta Adam, Charlie pedig összerezzent, ahogy a férfi maga felé fordította és megölelte. Teljesen elmerült a gondolataiban. Annyira, hogy fel sem tűnt neki, mikor lépdelt vissza az ágy mellé és Adam mikor került oda.
- Szeretlek. – súgta, ahogy viszonozta a szoros ölelést. 
Legszívesebben könyörgött volna neki, a nyakába csimpaszkodva, hogy soha ne hagyja el. Szánalmasan hangzik, még akkor is, ha őszintén félt tőle, hogy Adam maga mögött fogja hagyni.
Most, mint egy igazi társ, meg kéne kérdeznie, hogy mi történt odabent, és vajon sikerült-e megoldaniuk nélküle is, de olyan szűkre szorult a torka, hogy a levegő is csak fájdalmak árán tudott lejutni a tüdejébe. Inkább minden erejével terelte a témát. Nem akarta hallani mi történik Billel. Talán az is benne lehetett ebben az érzésben, hogy sok egyéb félelme mellé társult a legrosszabb; félt, hogy a fiú valójában ártatlan és tényleg csupán nagyon beteg. Akkor viszont mi marad neki? Mégis kit hibáztasson? Jobb, ha semmit sem kérdez. Néha a tudatlanság a legkényelmesebb. 

***

Tom és Frankie egymással szemben ültek a mostanra már bekamerázott szobában. A férfi direkt úgy alakította ki a helyzetüket, hogy ezt a beszélgetést később visszanézhesse és elemezni tudja. Bill esete egyedülálló volt még neki is, pedig sok zűrös betege volt már. Most viszont Adam, Bill és az egész magánakciója miatt úgy érezte nem elég éber ahhoz, hogy minden rezdülésre kellőképp oda tudjon figyelni. Szüksége lesz az utólagos elemzésre. Most csak információkat akart.
- Hogy érzed magad Tom? – tette fel a teljesen megszokott első kérdést.
- Jól. Mondtam, hogy én nem vagyok kattant. Nincsenek röhejes hangok a fejemben és tökéletesen tiszta az agyam. – felelte mély hangon némi gúnyos éllel.
- Remeg a kezed. – biccentett ölében szorosan összekulcsolt ujjaira.
- Bill miatt. Elvonási tünetek, de én jól vagyok. Jó ég… Attól fogok bedilizni, hogy ezt ennyiszer el kell mondanom baszki. – forgatta meg a szemeit.
Tom egyelőre még nem tudott sokat Frankieről. Nem tudta ki ő és miért van itt, azt sem, hogy mióta kezeli ő Billt. Csak Adamről tudott.
- Hol van Dr. Homi? – húzta fel az egyik szemöldökét.
- Bizonyára Dr. Lambertre célzol. – nézett vissza rá szúrós tekintettel.
- Hát persze. – hangsúlyozta kimérten, de hangja csöpögött a gúnytól. – Nem venném a szívemre, ha Bill elszakadna a kis szíve csücskétől. Olyan kis cuki csapat ők ketten.
- Eddig azt hittem, nem igazán támogatod Dr. Lambert jelenlétét.
- Jesszus. – nevetett fel őszintén Tom. – Neked a gúny nyelve olyan, mint a kínai. Sebaj, jó nyelvtanár vagyok.
Rákacsintott Frankiere, aki csak felhúzott szemöldökkel nézett rá. Kezdett már nagyon elege lenni ebből a kölyökből. Mindkét énjéből. Bill sötét, csupa rejtély és titok, de mesteri manipulátor, Tom pedig minden egyes szava lenéző, gúnytól és cinizmustól súlyos, mindezek tetejében pedig még mérhetetlenül nagyképű is. Lassan elveszti a türelmét, márpedig most nagy szüksége volt rá.
- Tom, milyen kapcsolat fűz Billhez? – kérdezett rá nyíltan és még látta, hogy a fiúnak kikerekednek a szemei és torkán akad a levegő. – Azt tudom, hogy mikor és miért jött létre köztetek ez a kötelék. Tudom, miért volt szükség rád, csak azt nem, hogy mi van köztetek most?
- Tessék? – csattant fel Tom ingerülten és Frankie is ugrásra készen ült a székén. – Mit akarsz ezzel? Én… Én nem vagyok buzi!
- Egy szóval sem mondtam ilyet. – ingatta a fejét nyugodtan, bár kétségtelenül érdekes volt ez a reakció Tomtól. Ezen majd el kell, hogy gondolkozzon.
- Utaltál rá, de én nem.
- Félreértettél, semmi baj. – mosolyodott el sejtelmesen. – Arra lennék kíváncsi, milyen a baráti kapcsolatotok.
- Szar. – rántott egyet a vállán. Egy fokkal nyugodtabb volt, mint az imént, mégsem nézett Frankire. A járólapokat fixírozta, és szorosan összekulcsolt ujjai, már elfehéredtek. 
- Miért? Mi történt, amitől megromlott?
- Figyi, ez most egy ilyen terápia? Mert én mondtam már kismilliószor, hogy nem vagyok dilis. Nekem nincs szükségem arra, hogy elmondjam, ami nyomaszt, te meg analizálj. Kidobott idő. Inkább menj haza a csajodhoz, azzal többet érsz. Vagy te is...? – mosolygott rá és közben célozgatva kettejükre mutatott.
-Nem. – emelte fel a kezeit maga elé, de már folytatta is az előző gondolatmenetet. – Tom, én nem téged akarlak megfejteni, hanem Billt. Vele viszont képtelen vagyok eredményt elérni. Adam az egyetlen, akit közel enged. Akit a bizalmába fogad.

Tom elgondolkodott ezen. Frankie talán nem is olyan rossz, hogy betoppant kis zakkant életükbe. Szimpatikusabb volt neki, mint Adam. Nem volt olyan kedves, és nem vigyorgott rá a „minden áron segíteni akarok” mosolyával. Ahogy a kettejük kis bizalmi kapcsolatáról beszélt, mintha egy kis sértettséget fedezett volna fel a hangjában. Vagy düh? Nem is tudja pontosan, az viszont biztos, hogy ha Adam és Bill kis köteléke ellen van, akkor Tomnak barát. Ha nem is abból, a "minden bajban veled vagyok" fajtából, de biztosan egy érdekes bizalmi kapcsolat alakulhatna ki köztük. Csalhatna ki információkat róluk, most, hogy képtelen kapcsolatba lépni Billel és talán még befolyásolni is tudná a dolgokat rajta keresztül. Ha ők ketten összefognak, az egy érdekes dolog lehetne.
- Hol van most a doki? – kérdezte Tom egy kis kedvességet erőltetve a hangjába. Valahogy így beszélgethetnek a normális emberek. Ő és Bill már nagyon rég nem alkalmazták ezt a társalgási formát. Kezdett kijönni a gyakorlatból.
- Pihenőn. Egy-két nap és visszatér.
- Akkor neked ez miért ilyen fontos? Utána már úgysem érint ez az ügy. – húzta össze a szemeit, mert ez tényleg nem volt világos neki.
- Dr. Lambert nem csak kollégám, jó barátom is. Bevallom, aggódom érte. Nem vagyok meggyőződve, hogy racionálisan képes látni a dolgokat. Legalábbis nem mindent. – csóválta a fejét és sóhajtott egyet. Tom látta, hogy most egy teljesen őszinte választ kapott. Amit a férfi mondott, azzal pedig ő is tisztában volt.
- Ha Bill valahol felbukkan, ott valahogy mindenki elveszti az ítélőképességét és senki sem látja a fától az erdőt. – mondta egyszerűen.
- Miért van ez?
- Miért? – horkant fel hitetlenkedve. – Mert Bill más. Különleges. Gyönyörű… Bárki eszét veszti tőle.
- Azt gondolod, ennyi lenne? Engem például nem hatott meg különösebben a szépsége. Látom, mert üvölt róla, de nem volt rám olyan hatással, amit állítasz mindenki másra. Egy hasonlóan homoszexuális férfira, vagy valakire, aki nyitottabb az átlagnál, még akár az átlagon felüli szépsége is okozhatja ezt a jelenséget, de nem gondolnám, hogy ennyi van a dologban Tom. És szerintem te sem.
- Akkor mi lehet még? – kérdezte egy elszánt csillogással a szemében.
- Bill tökéletes eleganciával manipulál bárkit, akit csak akar. Nem esik nehezére, legyen az illető nő vagy férfi. Viszont szinte biztos vagyok benne, hogy Bill nem egy olyan ártatlan áldozat, mint aminek tűnik. Mindössze csak azt nem tudom, mi a célja. Mi hajtja, és milyen eszközökkel szeretné elérni azt a számomra homályos célt. – ingatta a fejét és Tom csak elgondolkodva nézett rá. 
Nem volt biztos benne, hogy Frankie szándékosan mond neki ilyesmiket. Túl bizalmasnak tűnnek ezek a gondolatok. Talán csak hangosan ötletel és észre sem veszi, hogy kimondja őket. Mindenesetre Tom furcsa izgalmat kezdett érezni magában. Vajon tényleg lesz segítsége ez alkalommal? Most majd nem kell egyedül szembeszállnia Billel? Ettől a gondolattól egy kicsit fellélegzett.
- Elég hamar sikerült rájönni, mi van Bill álarca mögött. – mondta elismerő hanglejtéssel, ezzel elérve, hogy Frankie egyből rákapja a tekintetét.
- Efelől nincs kétségem. Épp csak azt nem értem mi hajtja. – mondta egy fokkal összeszedettebb és komolyabb hangon. Már nem merült félig a gondolataiba közben. Csak Tomra figyelt.
- Szerelem? – mosolygott egy természetellenes bájvigyorral Tom.
- Ne nevettess. Ez az, ami eszembe sem jutott. – csóválta meg a fejét.
Tom ezen elmosolyodott, mert ezt a mozdulatot elég sűrűn produkálja. Eléggé elkeseredetten tudni akarja az igazságot. Tom viszont nem tudja, hogy mennyire avathatja be bármibe is. Mennyire jó ötlet, ha elmond pár dolgot neki Billről meg az ő kifordított kapcsolatukról. Nem lenne képes ártani Billnek. Nem tud komoly fájdalmat okozni neki. Ahhoz túlságosan szereti, még ha Bill ezt nem is képes neki elhinni már. Mostanában tényleg nagyon kaotikus körülöttük minden. Aggódik, mert valahogy még mindig kapják a gyógyszert és így nem tud semmit. Nem tudja, hogyan alakulnak Bill dolgai, mit gondol. Nem tudja, mit érez Adam felé és azt sem, hogy őt magát mennyire szereti még. Régen borzasztóan ragaszkodott hozzá. Szinte folyton a tükör előtt állt és teljes elborult révületben beszélgetett vele akár órákat.
Ahogy felidézte magában ezeket az emlékeket, az eddigieknél is erősebben tudta, hogy nem áll szándékában elárulni Billt, viszont muszáj rendezni a mentális kapcsolatukat. Ki kell derítenie, hogy mégis hogyan adják be nekik a gyógyszert.
- Oké, Bill nem szerelmes. De vajon Adam? – kérdezte ezt már egy kicsit több komolysággal. Még egy kicsit talán meg is sajnálná azt az idegesítő dokit, ha bele esne Billbe.
- Elmondása szerint nem, de hatással van rá és az már elég. – válaszolta. Tom nem értette, miért ilyen közvetlen és őszinte vele Frankie, de egy kicsit sem bánta és igyekezett ezt ki is használni.
- Beszélt ilyesmiről?
- Igen. – felelte egyszerűen és megint a gondolataiba mélyedt. Tom égetően kíváncsi volt rá, hogy min agyalhat ennyire. Még egyik pszichiáter sem tudott mindent a helyére tenni körülöttük. Erősen kételkedett benne, hogy pont Frankie hozza majd meg az áttörést, de valami mégis volt ebben a férfiban.
- Adam jó orvos. Ha nem is maximálisan, de tudja kezelni Billt. – kezdte el most ő a Bill által már oly zseniálisan alkalmazott játékot.
- Jó orvos, de kételkedem benne. – mondta és Tom szemébe nézett. – Tom, mit akar Bill? Mi a célja?
- Billy nagyon beteg, doki. – hajtotta le a fejét. Volt ebben jócskát színjáték, de némi valódi érzelem is, hisz amiket mondott, az valóban az igazság. Próbált valódi válaszokat adni, anélkül, hogy elárulná őt. – Nem vagyok benne biztos, hogy a tetteinek célja van.
- Én viszont nagyon is. Ha beledöglök, akkor is kiderítem. – kelt fel és elkezdte összeszedni a dolgait.
- Máris elmész? – kérdezte Tom kétségbeesetten és ezt most megjátszania sem kellett, mert valóban az volt. Úgy érezte ez a tökéletes lehetőség, hogy kiderítse végre Adam trükkjét. Nem tudta mikor adódik egy hasonló, ha ezt elszalasztja.
- Későre jár. Pihenned kell. – mondta és indulásra készen nézett Tom felé. – Nekem pedig ideje hazamennem, elvégre holnap lesz az esküvőm, Tom.
A fiú ezen már végképp ledöbbent. Most már gyanússá vált ez a fene nagy őszinteség és közvetlen viselkedés, amit az irányába tanúsít. Nyilván Frankie egyáltalán nem hülye és hasonló módszerekkel akar közel kerülni Tomhoz, mint ahogy ő is a férfihoz. Ha ezt akarja, hát legyen. Tom minden ellenvetés nélkül ment bele ebbe a játékba. Bízott magában, így tudta, hogy ő fog győztesként távozni.
- Azta doki! Gratulálok! – pattant fel és kezet nyújtott Frankienek.
Látta, hogy a férfi hátrahőköl és egy kicsit hezitál, de aztán egy apró mosolyra húzódik a szája és kezet fog vele.
- Köszönöm Tom. Most már pihenj.
Tom pulzusa az egekben volt. Most vagy soha alapon úgy döntött felteszi a kérdést, és ha megint terelést kap, mint attól a nővértől, akinek már őszintén nem emlékszik a nevére sem, akkor más módszerekhez folyamodik.
- Kérdezhetek még egy utolsót én is?
- Igen? – nézett vissza az ajtótól a férfi.
- Hogy a fenébe tudja Adam rávenni Billt, hogy beszedje a skizofrén gyógyszerét? Nekem sosem sikerült. – csóválta most ő a fejét teljesen csalódottan. Legalábbis remélte, hogy nagyon annak tűnik. Frankie viszont csak felnevetett és kinyitotta az ajtót. Ezután már valódi csalódottság és egy kis méreg is csillant a szemeiben.
- Adam nem épp egy tipikus és begyöpösödött orvos. – mosolygott vissza a válla fölött. – Az étkezésekkel csempészi a szervezetébe.
Tomnak leesett az álla a döbbenettől, de ezt Frankie már nem láthatta, mert az ajtó becsukódott mögötte.

Kiérve az étkező irányába indult, mert tudta, hogy arra találhatja a legtöbb ügyeletes kollégát. Végül nem kellett odáig mennie, még a folyosón találkozott három ápolóval.
- Jó estét doktor úr! – köszöntek egymást túlharsogva. – Még itt van?
- Jó estét! – bólintott. – Kaulitztól jövök. Tom dominál, szeretném, ha két erős ápoló leszíjazná. Semmi szükség rá, hogy éjszaka csinálja a fesztivált bármelyikük is.
- Rendben. - mondta az egyik, de mindhárman bólintottak. 
- Ha valami van, engem hívjatok fel. – mondta még nyomatékosan, de már indult is az irodája felé.
- Na de… - akadt el az egyik ápolónő szava. – Holnap is?
- Nem. Míg én vagy Lambert be nem jövünk legközelebb, maradjon leszíjazva. Csak mosdóba mehessen ki és ott se hagyjátok magára. Az ételt a szobájába vigyétek és etessétek meg. Őszintén kétlem, hogy bármi baj lenne. Ha mégis, akkor a professzornak szóljatok.
- És gyógyszerek?
- Mindent továbbra is Lambert előírásai alapján.

Miután beért az irodájába, gyorsan még összekötötte a gépét a kapott adapterrel. Addig nem akart hazamenni, míg rá nem néz, hogy a kölyköt tényleg rendesen lekötözik.
Mire minden elindult, csak annyit látott, hogy Tom a zsebébe dugja a kezét, aztán önként az ágyra fekszik és készséggel hagyja, hogy odarögzítsék. Nem pontosan értette ezt a fiút, de feltett szándéka volt többet konzultálni vele. Jó alanynak tűnt, hogy kiderítsen tőle egy-két dolgot Billről. A mai játék is pontos papírforma szerint zajlott.

***

Charlie Adam mellkasán feküdt és kis köröket rajzolt a nedves bőrére. Lehunyt szemmel élvezte, hogy szerelme is a hátát cirógatja, ahogy átkarolja őt. Több mint fél órára sikerült elfeledtetnie vele a kételyeket és félelmeket, amik mázsás teherként nehezedtek a mellkasára, most viszont újra a gondolataiba merült. Nem volt menekvés. Percek óta a jövőn mereng, vajon mit tehetne. Tehet ennél többet? Szereti Adamet és megad neki mindent, amire vágyik. Már amit meg tud neki adni. Addig nem akar süllyedni, hogy elkezdjen extravagáns, férfiakhoz egyáltalán nem méltó ruhákat hordani és sminket kenjen az arcára. Ezt teljesen lehetetlennek találta. Ennyire képtelen kifordulni önmagából. Minden mást, amire a hétköznapokban, vagy az ágyban vágyik, készséggel teljesít. Ennyit tehetett.
- Elhoztad az öltönyöket holnapra? – kérdezte Adam, Charlie pedig összerezzent a hangjától. Szívrohamban fog meghalni, ha folyton ennyire megijed, ha kirántják a mélázásából. Erre a gondolatra elmosolyodott és Adamre emelte a tekintetét, állát a vállába süllyesztve.
- Igen. – felelte lelkesen. - Már várod, hogy felvehesd, mi?
- Ismersz. – nevetett fel jókedvűen. Charlie valahogy mégis kételkedett ebben a jókedvben. Nem tudta elképzelni, hogy Adam őszintén nevet. Most, hogy már itt fekszenek egymáson, abban is kételkedik, hogy ő is annyira ki tudott kapcsolni és ellazulni az együttlétük alatt, mint ő.
- Jó éjt Baby. – húzta feljebb Charliet és egy hosszú csók után lehunyt szemmel szorította újra magához.
- Jó éjt. – lehelte nyakába, de félt, hogy neki nem fog olyan hamar eljönni az a csodásan jó éj. Jobban mondva az éj igen, csak az álmok maradnak el valahol. Bár azt nem tudta bánja-e vagy se. Ki tudja a szélsebesen, mégis hülyeségeken pörgő agya, milyen álmokat vetítene a szeme elé. Hülyeségek. Vajon tényleg hülyeségeken aggódik? Nagyon szeretné azt érezni, hogy igen. Mégis, már a legrosszabb dolgok is lejátszódtak a fejében. Millióféleképpen elképzelte, hogyan fogja Adam itt hagyni azért a gyerekért. Általában távol állt tőle az önbizalomhiány, mégis ez a fiú a messzeségből is kiszipolyozta minden magabiztosságát.
Próbálta elterelni a gondolatait. Az esküvőt képzelte el, aztán a lagzit. Adammel táncolnak, és jól érzik magukat, mégis ezt a képet váratlanul felégette valami.
Aztán haza érnek és boldogan botladoznak végig a lakáson, csak arra várva, hogy végre a hálóba érjenek és a felhők fölé repítsék a másikat, de ez a vágyott jelenet is a vörösen parázsló lángok martaléka lett.
Mindent, amit csak a jövőjükről gondolt és elképzelt, legyen az a közeli vagy egészen távoli jövő, ugyancsak ezek a mágikus lángnyelveknek pusztítottak el. Hogy mi táplálta ezt a szűnni nem akaró égető forróságot? Az a bizonyos szörny okádta, hogy felnyissa a szemét, hiába reménykedik bármiben is, ha már felütötte a fejét egy ilyen bűnös vágy a kapcsolatukon kívül, akkor tehet akármit, úgysem nyerhet. Ő maga is élve és sikoltozva fog hamuvá égni a végén. Vagy inkább csak befolyásolni akarja ez a szörny? Szinte reszketett a bizonytalanságtól. Csak minden gondolatnál erősen szorította magához Adamet, mintha azzal megvédhetné a mostanra oly törékennyé vált kapcsolatukat minden ellenük munkálkodó ellenségtől, és kétségbeesve várta, hogy eljöjjön a reggel, amikor valami talán képes elterelni a figyelmét. Az éjszaka ugyanis igazi kínzás. Akkor nincs választásod. Minden egyes kínzó gondolat a nyakadba hull, és nem tudsz mást tenni, mint megpróbálod túlélni. Charlie is ebben a lángtengerben próbált kievickélni a partra, hogy kapaszkodót találjon. Egyelőre reménytelenül. Talán a holnap. A holnapok mindig új reményeket hoznak. 




4 megjegyzés:

  1. Én szerettem, ne aggódj. :) Nem volt baj hogy most nincs Bill, helyette volt Tom. Már nagyon kíváncsi vagyok hogy őt mi mozgatja. Mit gondol és mit érezhet Billie iránt. Ami igazán megindító volt azok Charlie érzései. Gyönyörűen írtad meg!! Szinte éreztem magamban mindent. Alig várom a folytatást!! Van némi infóm, hogy milyen izgis rész jön a Sell your Soulból szóvan azt is. ;) Siess valami újjal. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Örülök, hogy tetszett. :) Hamarosan jelentkezem :)

      Törlés
  2. Nekem is bejött ez a rész. Én akárki, akármit gondol, bírom Tomot, jók a beszólásai, jó fej a maga módján. Charlie kétkedését és a jövővel kapcsolatos tanácstalanságát pedig megértem, Bill megjelenése nem csak Adam,hanem az ő számára is felfordulást okozott. Nagyon klassz rész lett, várom a folytatást!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Titkon elárulom, ha egy szereplőt ki kéne választanom, aki a legkedvesebb nekem, én is Tomot mondanám. ;) Persze én több mindent tudok róla... egyelőre:)
      Nagyon örülök, hogy tetszett! Igyekszem a folytatással. :)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.