WTTS - 13. Sorstárs

Sziasztok!
Ahogy ígértem, meghoztam a WTTS következő részét. Egy kicsit elhúzódott, mert nem sok időm volt, de ma egy kicsit visszarázódtam, szóval itt van és bocsánat. :)
Már félig kész a Mirror is, szóval hamarosan azt is hozom. Szerintem már holnap. A Sell your Soult nem tudom mikorra hozom, nem ígérek semmit, mert most egy kicsit sok  dologba fogtam bele. A Mirror szálai elég bonyolultak és nem akarok hibázni, szóval sokat foglalkozom vele és mélyebben vagyok most ebben, közben pedig ott a másik blogom is, és mindkét blogra készülök egy szupi karácsonyi ajándékkal, aminek remélem ti is nagyon fogtok örülni, mert én már nagyon várom! :) 
Szóval mikor eltűnök egy picit, akkor is valójában azokon dolgozom. :) 
Köszönöm a kitartást, kattintásokat, kommenteket. Bearanyozzátok vele mindig a napom! c?
Jó olvasást, és hamarosan jelentkezem!
Puszi&Pacsi







Az egész hétvégét együtt töltötték és szinte alig szálltak ki az ágyból. Csak akkor keltek fel, mikor elmentek zuhanyozni vagy épp megéheztek. Normálisan Adamnek most semmi kedve nem lenne felkelni, de már kora reggel nagyon izgatott volt, mert aznap volt a megbeszélés, és még haza is kellett mennie, hogy végre átöltözzön.

- Adok tiszta ruhát, csak maradj még az ágyban. – motyogta félálomban Mike csukott szemmel.
- Mennem kell, de ha végeztem találkozunk. – mosolygott rá Adam és megpuszilta a homlokát, aztán el is kezdett kikászálódni az ágyból és felöltözni. Mike morgott valamit még miközben nyakig húzta magán a takarót, de Adam csak mosolygott rajta.
- Aludj csak, majd elviszem a pótkulcsod. – suttogta egy utolsó puszit lehelve az ajkaira, aztán elindult.

***

Lihegve sietett be a színházba, mert az autóját elhagyta valahol még a hétvégi buli idején, és most mindenhova taxival kellett mennie, míg vissza nem megy érte.
Szerencsére nem késett el, épp kezdésre ért ide. Egy vele egy korú fiatal srác volt a függöny mögött és épp jelmezeket és egyéb kellékeket pakolászott, mikor odaért.
- Hellóka, nem késtél el, ne félj. A rendező még ide sem ért. – mosolyogott rá kedvesen.
- Ah, de jó. Adam vagyok. – nyújtotta a kezét felé. Mindenkit ismerni szeretett volna, és annak is nagyon örülne, ha végül mindenkivel jó kapcsolatot sikerül kialakítania, akivel együtt fognak dolgozni.
- Én meg Brad, de a művésznevem Cheeks. – kacsintott rá Adamra, aki egy kicsit zavarba is jött ettől.
- Te is színész vagy? Benne vagy a darabban? – kérdezte még mindig mosolyogva.
- Nem. Engem nem érdekel a színház, nekem az életem maga egy színház. Csak itt dolgozom, öltöztető vagyok és segítek a szabónak is olykor.
Adam csak nézett a srácra. Nagyon érdekelte, amit mondott. Boldognak látszik, egy színházban dolgozik, és azt állítja, nem érdekli az egész?  Ez nagyon furcsa volt. Elhatározta, hogy szeretne többet megtudni róla, hisz nem árt, ha jóban vagy a háttérmunkásokkal is. Nagyon meg tudják könnyíteni az ember dolgát, ha akarják. Márpedig, ha rosszban vagy velük, nem nagyon szokták akarni.
- Velünk fogsz dolgozni a Hair-ben?
- Aha. A hajadat mostantól ne vágasd, de másra nem lesz szükséged, az arcod elég csini Woof szerepéhez.
Adam nem is tudta, hogy erre mit mondhatna. Egy kicsit még el is pirult és kellemetlenül érezte magát a bóktól. Bók volt ez egyáltalán vagy csak szakmai megállapítás?
- Sokára ér ide a rendező? – kérdezte, mert elkésni nem akart bentről, de úgy érezte szeretne még beszélgetni Cheeks-el.
- Nem tudom, de nem kell aggódnod, ugyan itt fog elrobogni ahol te, szóval maradhatsz még.
Nagyon sejtelmes, már-már ördögi mosollyal nézett fel Adamre és ettől végigfutott rajta a hideg. Nem tudta mit gondoljon a fiúról. Mintha a gondolataiban olvasna, kedves hozzá, de mégis veszélyesnek érzi, és most még nem tudja hová tenni ezt az érzést. Nem érti mitől lehet, de rá akar jönni, mitől érez ilyen furcsa dolgokat vele kapcsolatban.
Leült az egyik székre, ami a színházi függöny mellett állt, így látja azt is, ha a rendező mégis a nézőtér irányába menne szembe a folyosón, de azt is, ha megérkezik ide.
- Azt mondtad színház az életed, ezt hogy értetted?
- Sehogy. – mosolygott rá sejtelmesen. – Talán egyszer majd meglátod.
Adam egyre jobban összezavarodott és kezdte úgy érezni, hogy most már semmit sem ért, de nem is biztos, hogy kéne. Talán a legjobb lesz, ha távol tartja magát ettől a sráctól és csak a munkájára koncentrál.
- Van barátod kis vörös?
Hirtelen nem tudott megszólalni a meglepettségtől. Honnan a francból tudja, hogy meleg? Honnan a francból látják rajta ennyire ezek szerint? Ez egy kicsit aggasztotta, de aztán beletörődve eszébe jutott Mike, akit olyan édesen szuszogva hagyott reggel otthon, és valójában már alig várja, hogy visszamehessen hozzá. A gondolatba belemosolygott.
- Szóval van. – mondta lemondó hangon. – És gondolom még friss a dolog. Szinte tapintani lehet a rózsaszín vattacukor felhőcskéket a buksid körül.
Adam csak bámulta, ahogy Brad úgy csinál, mintha belemarkolna a láthatatlan felhőbe körülötte, majd nevetve visszatért a dobozok pakolásához.
- Miből gondolod?
- Az idétlen mosolyból az arcodon. Az elején mindig ott van, aztán ahogy elkezdenek gyülekezni a viharfelhők, majd szép lassan a mosoly is letörlődik a szép kis pofidról.
- És neked van? – kérdezett vissza Adam, nagyon remélte, hogy nem bántja meg és tényleg meleg, de nagyon így érezte, ezért tette fel a kérdést.
- Nincs. Én nem vagyok az a szerelmes típus. Nem esem szerelembe. – mondta, de mintha egyre agresszívabban pakolta volna egyik dobozból a másikba a ruhákat. – Nincs is rá szükségem.
Adam azonban a viselkedéséből nem pont ezt szűrte le, és ennek a gondolatának hangot is adott.
- Nem úgy látom. – motyogta maga elé. Brad erre felkapta a fejét és a szemei szikrát szóltak. Egy ugrással átlendült a dobozokon és máris Adam előtt termett, megragadva pólója gallérját és nagyon közel hajolt az arcához.
- Mi a faszt tudsz te rólam? – szűrte a fogai között dühösen.
- Semmit, és nem is megbántani akartalak, csak… - Adam hangja meglepő módon nyugodt maradt ebben a helyzetben is. Egy cseppet sem érezte, hogy félnivalója van a sráctól. Inkább úgy érezte a fiú fél az egész világtól, és védekezésnek használja ezt a stílust. Biztos sokan bánthatták már.
- Csak?
- Csak a hangodból úgy hallottam, igazából elég szomorú lehetsz valami miatt. De nem akarok vájkálni a magánéletedben.
Ekkor hallották, hogy nyílik az ajtó a folyosó végén. Brad elengedte Adam-et, de még egy utolsó fenyegetőnek ható mondatot, odadobott neki.
- Ajánlom is.

A rendező jelent meg a kis helységben és Adam egyből felkelt, hogy üdvözölje és vele tartson.
- Jó napot!
- Hello Adam. Megismerkedtél Cheeks-el? – kérdezte jókedvűen. – Legjobb lesz, ha megtalálod vele a közös hangot, különben könnyen megkeserítheti az életed itt. – nevetett jóízűen a saját viccén, de Adam-nek valahogy nem volt kedve mosolyogni. Le sem vette a szemét Brad-ről, aki viszont már rég nem foglalkozott vele és rá sem hederített. Valahogy eddig még nem igazán sikerült megtalálniuk a közös hangot, de nem szándékozott feladni. Ilyen könnyen nem.
- Gyere, menjünk.
- Rendben.

Elindultak a színpad felé, sokan ültek már ott székeken vagy csak törökülésben a földön. Megpillantotta Scarlett-et és egyből elmosolyodott, aztán felé indult el, hogy mellé üljön. Mielőtt odaért volna, néhány érdekes mondat ütötte meg a fülét, miközben elhaladt a többiek mellett.
- Nyalizós… biztos megvárta kint a rendezőt…
Csak felsóhajtott és tovább ment. Tudta jól, lehetetlen, hogy mindenki szeresse és úgyis elkezdődnek majd a fúrások és áskálódások, mint minden színházban, de nem gondolta, hogy ilyen hamar. Még szinte be sem ért a megbeszélésre.
- Ad! Gyere, csüccs ide. – üdvözülte kedvesen Scarlett.
- Szia. – mosolygott rá vissza, és lehuppant mellé egy üres székre.

A rendező bele is fogott a megbeszélésbe. Nem lehettek túl néhány mondaton, de Adam figyelme már el is terelődött, ugyanis Brad elhúzta a hátsó függönyt és most a színpad végében lévő dobozokban kezdett pakolászni. Nagyon furcsa volt ez a fiú, Adam pedig tényleg meg akarta ismerni. Bármilyen veszélyesnek is tűnt, jóban akart lenni vele.
- Milyen volt a hétvége? – súgta oda neki Scarlett, ezzel visszarántva a valóságba.
- Szuper. – mosolyodott el, ahogy visszaemlékezett a csodás napokra. Őszintén boldognak érezte végre magát, most hogy szinte minden összejött neki egyszerre. Csak Cheeks gondolata nem hagyta nyugodni. Hátra nézett, de addigra már nem volt ott.
- Felfaltátok egymást? – kuncogott barátnője, a száját takarva, nehogy a rendező észrevegye, milyen jól szórakozik.
- Aha. – válaszolta suttogva, de a szája szinte meg sem mozdult.
- Végigszexeltétek a hétvégét te csődör?
Adam csak magában nevetgélt válasz helyett, de Scarlettnek ez épp elég válasz volt.
- Nagyon jó pasi! – fordult egy kicsit felé, de még mindig suttogva artikulálta a szavakat. – Nem sokra emlékszem belőle, de az tisztán megvan, hogy milyen jóképű.
Adam csak elpirult egy kicsit, mert Mike az ő jóképű barátja volt, akit ennyire dicsérnek. Ez pedig hihetetlenül nagy büszkeséggel töltötte el.

- Mi a baj Scarlett? – kérdezte a rendező, mert észrevette, hogy a lány Adamnek suttog valamit nagy beleéléssel.
- Semmi, csak Adam mondta, hogy még soha nem járt Európában és mondtam neki, hogy imádni fogja.
Adamnek majdnem leesett az állá a lány hazugságától, amit egy pillanat leforgása alatt rakott össze, ráadásul ezek szerint, azon túl, hogy beszélgettek, még arra is tudott figyelni, hogy épp miről beszél a rendező.
Szerencséjükre a mester csak elnevette magát és Adamre nézett.
- Hát most majd kiélvezheted. Bejárunk pár várost, aztán egy évig letelepedünk Németországban. Jó mókának ígérkezik és persze szakmai tapasztalatnak sem lesz egy utolsó.
Azzal pedig folytatta a mondandóját, és senki sem vette észre, hogy Adam lesápadt ettől az információtól.
Azt tudta, hogy Európába utaznak majd turnézni, de arra nem számított, hogy ilyen hosszú időről lesz szó. Egyből eszébe jutott Mike, és hogy nem akarja itt hagyni, és azt sem tudja a férfi mégis mit fog szólni ehhez. Még csak most kapta vissza, nem akarja máris elveszíteni.
Vett egy mély és frusztrált lélegzetet, aztán a megbeszélés maradék pár óráját feszülten hallgatta végig. Nagyon akarta ezt. Nem hagyhatta, hogy a karrierjébe kerüljön, az aktuális kapcsolata. Nagyon kedvelte Mike-ot, de muszáj lesz elutaznia. Csak remélni tudta, hogy Mike megértő lesz.

- Mi a baj szivi? – kérdezte Scarlett, mikor már kifelé tartottak a színházból.
- Nem tudtam, hogy lelépünk egy évre. – felelte morcos hangon. A lány csak megsimogatta a vállát.
- Nyugi már, még nem holnap indulunk. Addig még van idő felkészülni.
- Ah, tudom. Csak váratlanul ért.
- Szuper lesz, hidd el.
- Biztos. – mosolygott rá erőltetetten. – Majd találkozunk, el kell mennem a bárhoz a kocsimért. 
- Péntek óta ott van? – nevetett fel Scarlett, és ettől Adamnek is nevetnie kellett.
- Aha. Na szia csajszi.

Elment az autójáért és haza felé hajtott. Nagyon rossz kedve lett, mióta megtudta ezt az egészet, és egyből haza akart sietni Mike-hoz, hogy elmesélje neki. Muszáj lesz még időben megbeszélniük, hogy ennek tudatában akkor, hogyan is fogják megoldani azt az időt.
Adam legszívesebben arra kérte volna Mikeot, hogy tartson addig vele. Jól menő építész volt, valahogy csak meg tudja oldani, hogy itt tudja hagyni a munkáját egy nagyobb pihenőre.
Gondolataiból egy, a járdán kecsesen sétáló fiú rántotta ki. Adam már a testfelépítéséből és nem hétköznapi ruháiból megismerte. Egy kicsit beletaposott, hogy utolérje, aztán egészen az útpadkához húzódva szólt ki neki az autóból.
- Cheeks?
A srác egyből ránézett, de aztán csak megforgatta a szemeit és folytatta az útját, tudomást sem véve róla.  
- Ne csináld már. Hová mész? Elviszlek.
A fiú rá sem nézett, csak szótlanul ment tovább. Hazafelé tartott, és valójában nagyon jól jött volna egy fuvar. Nem volt sok pénze. Nem tudott fizetni egy saját autót, viszont elég messze lakott a színháztól, így ezt az utat kénytelen volt gyalog megtenni. Csak ritka alkalmakkor jött tömegközlekedéssel, mert az is nagyon drága volt ebben a városban.
- Kérlek.
Brad szíve egy kicsit meglágyult ettől. Adam őszintének tűnt, és még ő könyörgött azért, hogy haza fuvarozhassa. Nem tudott ennek ellenkezni. Már csak azért sem, mert érdekelte ez a srác. Megállt, aztán elindult vissza felé, hátul megkerülte az autót, és bepattant az anyósülésre.
- Szuper. Hová vigyelek?
- Haza. Ki a peremre. – mondta egyhangúan. Eléggé szégyellte, hogy ott lakik, és most pont Adammel kellett ezt megosztania. De ez a város baromi drága volt, és ebből a munkából egyelőre csak ezt tudta megfizetni.
- Ott laksz? – kérdezte együtt érzően Adam, mert pontosan tudta, mit is jelent a perem. Azt a csodálatos környéket, ahol ő is bérelte a kicsi, koszos és csótányos lakását.
- Azért nem kell lesajnálni. Jól megvagyok ott. – vágta rá egyből védekezésképpen.
- Nem sajnálatból kérdeztem. Csak együtt tudok érezni. Én is ott lakom épp.
Brad hatalmasra nyílt szemekkel nézett rá. Az autóból, szép ruhákból és az igényes, városi kölyök kinézetből, álmában sem következtetett volna arra, hogy Adam is a peremen lakik. Valamiért ez most megmelengette a szívét. Végre valaki, aki nem sajnálja, de osztozik vele a sorsában. Kevés ilyen embert ismert.
- Hát ezt nem gondoltam volna. – mondta még mindig sokkolt hangon.
- Mielőtt elítélsz meg is ismerhetnél. – mondta Adam nevetve, kicsit felé fordulva.
Brad erre nem tudott mit mondani, szokás szerint támadhatott volna valami epés megjegyzéssel, de úgy érezte ez a srác talán méltó lehet arra, hogy ne csak a gúnyos Cheekst ismerje.
- Hogy hogy ilyen környéken élsz?
Adam rápillantott, mert meglepte a fiú hangszínváltása. Sokkal kedvesebben, már szinte barátságosan szólt hozzá.
- Csak erre van pénzem. San Diego egyik kis városrészéből költöztem ide, hogy az álmaimnak éljek, de nem minden olyan egyszerű, mint ahogy azt az ember a suli alatt megálmodja.
- Az biztos.
- A szüleim nagyon kiakadtak, hogy ilyen helyen lakom, és segíteni akartak, hogy jobb környékre költözzem, de én már nem akarok ennyire rájuk támaszkodni. Nem akartam az ő pénzükből élni.
Cheeks erre elhúzta a száját. Ő nem azért élt így, mert saját maga döntött.
- Hagynod kellene, hogy segítsenek, ha már felajánlották. – mondta keserű hangon. Adam érezte, hogy oka van, amiért így elkeseredett.
- Te miért élsz így? Biztos neked is segítettek volna. Család, barátok…
Brad néhány másodpercig csak nézett maga elé, aztán megrázta a fejét és válaszolt.
- Nekem senki sem ajánlotta fel a segítségét. Mi több, én nem akartam elköltözni sem otthonról. A kedves családom döntött úgy, hogy ideje lelépnem.
- Rosszban voltatok?
- Én nem voltam rosszban velük, csak a rohadt keresztény életükbe nem fért bele, hogy a fiúk éjszakánként pasikkal szexel a felettük lévő hálószobában.
Adam nem tudott erre mit mondani. Ő mindig is végtelenül hálás lesz azért, amiért a családja olyan amilyen és kérdés nélkül elfogadták ilyennek. Soha nem foglalkoztak ezzel és ne is csináltak nagy ügyet belőle. Emellett persze tudta, hogy sok olyan sorstársa van, akiknek ez nem megy ilyen zökkenőmentesen.
- Sajnálom.
- Én nem. Rohadjanak meg. – mondta feszülten.
- Ez nem igaz, igenis érdekel és pont ezért idegesít fel ennyire.
Brad viszont most azon húzta fel magát, hogy ez a gyerek már megint azt hiszi, hogy ismeri őt, de egyszerűen nem tudott mit mondani, mert igaza volt. Szerette a családját, és nagyon bántotta, amiért kitették őt az utcára.
- Mindegy.
- Mióta laksz itt?
- Egy éve már biztos. Nem számolom.
- Hát ez a munka ezek szerint nem fizet valami jól. – húzta el a száját Adam. Sajnálta a fiút a sorsa miatt. Segíteni akart volna rajta, de hát ő sem volt sokkal jobb helyzetben.
- Nem. Egy ideig az egyik bárban táncoltam, az jónak tűnt, de elég sok volt a zaklatón és hát nézz rám, nem vagyok épp az az alkat, aki kisujjal elintéz bárkit.
- Táncoltál? – kerekedtek el a szemei. Tudta, hogy a nagyvárosokban megszokott, hogy ha valaki szorult helyzetbe kerül, és nincs más kiút, akkor gyakran vetemedik olyan alja munkákra, mint a bárokban táncolás, vagy akár a testének áruba bocsátása. Eddig viszont csak a televízióból, vagy elmesélésekből tudott ilyesmiről. Nyugodt és családias környezetben nőtt fel, soha nem találkozott ilyen dolgokkal.
- Aha. Nem lett volna rossz, de tényleg féltem. – vallotta be őszintén.
- Azt elhiszem. Senkinek nem szabadna így élnie. – jegyezte meg, de a második mondatot inkább már csak magának.
- Hát lehet, de elképzelni sem tudod, hányan nyomják ezeket. Meg durvábbakat is…
Adam csak nézett maga elé, és nem tudott mit mondani. Sejtette, de tényleg nem tudta volna megmondani, még csak megtippelni sem. Brad is látta, hogy elgondolkodik.
- Jó életed volt eddig igaz? Jó család, jó gyerekkor, elragadó pasi… - kezdte sorolni, míg a végére teljesen elhalkult.
- Egy kicsit most szégyellem magam. – vallotta be őszintén Adam.
- Felesleges kis vörös. – mosolygott rá kedvesen. – Inkább légy boldog. És én a helyedben tényleg elfogadnám a családom segítségét. Légy hálás, mert ilyenek.
- Az vagyok, épp ezért nem szeretnék már a terhükre lenni. Most már minden rendben lesz.
A hangja viszont a mondat végén bizonytalanul csengett, mert eszébe jutott a Mike nélkül eltöltött egy év.
- Mi a baj? – kérdezte Cheeks, mert látta, hogy valami bántja Adamet.
- Ma mondták, hogy ha az egész turnét számítjuk, több mint egy évig leszült Európában. Én ezt eddig nem tudtam… - halt el a hangja.
- Még sosem voltál ennyit távol gondolom.
- Nem csak a család… inkább, Mike. – mondta ki végül.
- A pasid? – kérdezte és rázni kezdte a lábát, mert utált ilyen dolgokról beszélgetni bárkivel is. A szerelem egy ideje már tényleg nem az ő asztala, és különösen utálta az ilyen szituációkat, mikor az az egyik kiszemeltje szerelmi életéről kellett diskurálni.
- Olyasmi. A kapcsolatunk elég bonyolult, de azt hiszem épp most kezdett valamiféle helyes mederbe rázkódni.
- Hát, ha tényleg szeretitek egymást, akkor biztos kitart addig. – felelte színtelen hangon.
- Aham. – Adam csak ennyire volt képes. Ő maga sem tudta, hogy mi is az, ami most történik körülöttük, még olyan kis gyenge dolognak érezte az egészet, ami egy lágy fuvallattól összedőlhet, erre ma már meg is kapja az első szélvihart, azzal, hogy elmeséli, mi vár rájuk a jövőben.
Cheeks szemei viszont egy kicsit felcsillantak erre a reakcióra. Érezte benne, hogy közel sem olyan biztos ebben a szerelemben Adam. Legalábbis abban, hogy ez kitarthat ennyi ideig. Ő pedig kész volt mindent megtenni azért, hogy ne is tartson ki. Egy kicsit szemétnek érezte magát, de vele is már épp elég szemét volt a sort, most ideje valami jót is megszereznie magának. Valami jót is átélnie. Egy önző világban csakis az önzés hoz sikert, nem igaz?

Közben haza értek és a házak között útba igazította Adam-et, hogy merre lakik.
- Nincs is messze tőlem. Két utcával lakom feljebb.
- Néha átugorhatnánk egymáshoz. – mondta kedvesen Brad. Adam látta rajta mennyire szeretné, és szinte biztos volt benne, hogy nem lehet túl sok vendége. Igazából úgy gondolta túl sok barátja sem lehet.
- Persze. – mosolygott rá.
- Akkor megbeszéljük. Mostantól úgyis minden nap találkozunk szinte.
- Igen, és Brad… - kezdte, mikor a fiú készült kiszállni, de most visszaült és ránézett. – Ha gondolod, szívesen beviszlek dolgozni, amikor épp együtt kell mennünk.
Brad elmosolyodott. Nagyon jólesett neki a kedvesség. Adam is csak reménykedni tudott, hogy nem fogja megint felhúzni magát, mert azt hiszi, sajnálatból van. Őszintén segíteni akart, és ha már úgyis arra menne ő is, akkor ez neki igazán nem kerül semmibe.
- Azt megköszönöm. Már nagyon unom minden nap lejárni a lában. - mondta és kedvesen megsimogatta a vállát hálából.
- Megbeszéltük.
- De ez nem csak azért van, hogy a héten mikor méreteket veszek, nehogy véletlenségből elméretezzem a gatyáidat és túlzottan szorítsa a golyóid, ugye? – kérdezte nevetve.
- Dehogy! – vágta rá és ő is nevetett. Egyre jobban kezdte megkedvelni a srácot, de még mindig furcsa érzései voltak vele kapcsolatba.
- Akkor majd beszélünk.
- Oké, vigyázz magadra. – szólt ki utána.
- Mindig. – azzal pedig bevágta az ajtót és elindult a lakása felé.
Adam még nézett utána egy kicsit, megvárta, míg bemegy és bezárja az ajtót. Aztán mosolyogva megrázta a fejét, gázt adott és elindult haza, hogy elkészüljön és átmenjen Mike-hoz.

Azt észre sem vette, hogy Mike a városban egy kereszteződésnél szembe hajtott velük, meglátta amint szerelme jókedvűen nevetgél egy másik, egyértelműen meleg fiúval és a külváros felé tartanak. Éles kanyart vett és máris követni kezdte őket egészen idáig, ahol annak volt végül tanúja, hogy kedvesen haza fuvarozta a kis cicafiút és még azt is végigkísérte őrző pillantásával, míg eltűnik a lakásában. Ebben a pillanatban úgy érezte, hogy majd szétveti a féltékenység. Adam az övé, és eszében sem volt hagyni, hogy holmi ócska fiúcskák elvegyék tőle. Ezt pedig jobb ha Adamnek is a tudtára hozza minél előbb. 



<<<előző részkövetkező rész >>>

3 megjegyzés:

  1. Ooo ez a srác. Nem tetszik nekem. Épp végre megszoktam, hogy minden oké Midam párossal, erre most szét akarod szaggatni Bradam-kettős miatt? Hát ez szép... (Én jobban bírom Mikeot ;) ) Várom már mi lesz a karácsonyi meglepi és a mirror részt iiis! :) puszii

    VálaszTörlés
  2. Mirror még nem készült el, lehet megint csak hajnalban tudom publikálni. :D de előttem az éjszaka, hozni fogom. Midam és Bradam? Hát ezen sírtam :D Belejöttél a shipnevekbe látom, nem kell aggódnod Mike még nem megy sehova ;) Hamarosan jövök, pusz!

    VálaszTörlés
  3. Szuper sztori! Mikor lesz a folytatása?

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.