Man in the Mirror - 9.

Sziasztok!
Újult erővel itt vagyok és már el is készültem a Mirror új részével. Elég hosszú lett, na jó nagyon hosszú lett, szóval ezt nézzétek el nekem, de teljesen elmerültem benne, és sokára vettem észre, hogy talán ideje lenne lezárni. 
Azért remélem ezúttal is elnyeri a tetszéseteket, megismerhetünk egy új szereplőt, és a hóhért is akasztani fogják a részben. 
Jó szórakozást!
Köszönöm, hogy itt vagytok! 
Puszi&Pacsi




9. Segélykiáltás 

Adam az előszobaszéken ült, térdén könyökörve, arcát a kezébe temetve. Az sms lassan egy órája volt, és Charlie még mindig nem ért haza. Nagyon kezdett aggódni érte. Pszichiáter ide vagy oda, most úgy viselkedett, mint minden ember, ha félt valakit. Mindent beleképzelt már abba, hogy miért késlekedik.
Már arra gondolt, hogy újra megpróbálja felhívni, amikor hallotta, hogy beparkolt az udvarba. A szíve nagyot dobbant, és vérnyomása is elkezdett csökkenni, mert már valahol az egekben volt. Nem akarta lerohanni, mert fogalma sem volt, hogy milyen hangulatban van, ezért csak maradt a fenekén és várt, amíg belép az ajtón.
A kulcs halkan zörgött a zárban, de nagyon lassú volt. Túl lassú. Adam már az őrület határait súrolta, mikor kinyílt az ajtó, és kedvese meglátva őt, idegesen ücsörögni a széken, megtorpant.
- Azt ne mondd, hogy végig itt ültél. – hitetlenkedett.
- Majdnem. – felelte halkan.
Charlie oldalra döntötte a fejét és úgy nézett le rá, de még mindig alig hitte el, amit lát. Az erős, és férfias partnere, most megtörve ül az ajtóban, arra várva, hogy végre betoppanjon.
- Még ennyi idő után is meg tudsz lepni. – mondta és becsukta az ajtót maga mögött. – Mondjuk az utóbbi napokban, egyébként is csupa meglepetés vagy.
- Sajnálom. – vágta rá, szinte azonnal.
- Tudod, hogy utálom a meglepetéseket. Hülyén érzem magam, mert sosem tudom, hogyan reagáljam le hirtelen, és mindig benne van a pakliban, hogy elhibázom.
- Char. – állt fel, hogy magyarázkodni kezdjen.
- Így történt ez ma is. – szakította félbe és közelebb lépett Adamhez. – Hülyén viselkedtem. Én is sajnálom.
- Én nem haragszom rád. – mondta neki, és lehajtott fejjel, pilláin keresztül sandított rá.
- Én sem. – válaszolt az idősebb férfi, és megölelte szerelmét. Adam viszont egyből kibújt a karjai közül, kezei közé fogta az arcát és lágyan megcsókolta. Ebben a csókban benne volt minden. Elmondta vele, hogy mennyire sajnálja, amiért megbántotta őt és a könyörgés, hogy bocsássa meg neki. Benne volt a régóta tartó szerelmük emlékeztetője, hogy ne felejtsék el; problémák mindig is voltak, vannak és lesznek, de az a dolguk, hogy megoldják őket. Mert ők ketten egy csapat, és ha elkezdenek egymás ellen harcolni, és két különböző irányba húzni, akkor képtelenek lesznek megnyerni azt a háborút, amire az emberi faj kárhoztatva van az élet ellen. Veszíteni fognak és akkor egymás nélkül, vagy épp egymás rabságában, de szenvedni fognak és boldogtalanok lesznek. Márpedig ezt egyikük sem akarja, mert már megízlelték a boldogságot a másik oldalán, és már nem képesek elviselni a hiányát. Az olyan lenne, mintha egy ember, az egész eddig eltöltött életét vakon élné, aztán egy nap arra ébredne, hogy látja a világ csodáit. Minden színt, formát és fényt tisztán lát, majd mikor már éppen megszokná és hétköznapinak kezdené érezni, újra elvennék tőle. Többé már nem ugyan olyan vak ember lenne, mint előtte, hisz már látta a világot és érzi a keserves hiányát.

Adam húzódott el először és komoly arccal nézett Charliera.
- Komolyan sajnálom. Tényleg nem ezt érdemelted.
- Felejtsük el, oké? – hajolt előre, és finoman belecsókolt a nyakába, aztán beljebb ment, hogy levetkőzzön.
- Vacsoráztál már? – kérdezte Adam és követte Charliet a nappaliba.
- Igen. És te?
- Egy falat sem ment le a torkomon. – morogta maga elé és lehuppant Charlie mellé a kanapéra.
- Hadd találjam ki. – sóhajtott nagyot. – Bill…
Adam csak ránézett, és a hitetlenkedve a fejét csóválta.
- Nem Charlie. – mondta, aztán kinyúlt és megsimogatta kedvese arcát. – Hanem te.
- Miattam nem tudtál enni? Jaj szívem, hiszen tudod, hogy öt percnél tovább soha nem tudok rád haragudni.
- Ma mégis úgy éreztem, hogy ez most más volt. Túl messzire mentem. – fújta ki a levegőt, és ledőlt a kanapéra, fejét Charlie ölébe hajtotta és összegömbölyödött.
Az idősebb férfi alig tudta visszafojtani a kuncogást, mert az ő erős és komoly párja, most épp úgy festett, mint egy óvodás.
- Nagyon cuki vagy. – simogatta meg haját.
- Charlie. – motyogta a férfi nadrágjába. – Bajban vagyok.
- Elmondhatod?
- Nem. – fordult a hátára, és felnézett Charlie fáradt szemeibe. – De egyre jobban félek, hogy ha nem beszélek róla valakinek, akkor vagy valami ostobaságot csinálok, vagy beleőrülök. Esetleg mindkettő.
- A professzorral sem beszélheted meg? – kérdezte megértően.
- Nem, vele semmiképp. – vágta rá gondolkodás nélkül. Igazából két ember volt, akikkel kizárt dolognak tartotta ezt megbeszélni. James és Charlie. Most mégis itt fekszik az ölében és épp a problémáiról kezdett beszélni.
- Szóval nem mondhatod el senkinek, de mégis muszáj beszélned róla. – mondta Charlie. Nem kérdés volt, inkább csak összegezte a hallottakat, hogy ötletelhessen.
- Bárcsak elmondhatnám neked. – hunyta le szorosan a szemét.
- Mi lenne, ha elmondanád egy pszichiáternek?
- Egy kollégának? Gondolom előbb vagy utóbb visszajutna Silverman-hez.
- Úgy értem, mint páciens. Abban az esetben őt is köti a titoktartás, nem?
- De. – felelte egyszerűen, aztán elgondolkodott. Charlie nagyon is okos dolgot mondott. Ez lehet a megoldás. – Ez jó ötlet. Zseni vagy.
- Tudom. Frankie-vel egyébként is jóban vagyunk. Meg fog érteni, beszélj vele.
Frankie volt Adam első barátja az intézetben. Pár évvel idősebb nála, és még akkor lettek jóban, mikor az egyik gyakorlati óráját Frankie tartotta. Megkedvelték egymást, és elkezdtek összejárni. Először csak ketten, munka és suli után beültek egy sörre valahova és beszélgettek, aztán bemutatta neki Charliet, mert nagyon utálta magát, amiért egy másik férfival jár össze, míg kedvese otthon van. Frankie nem meleg, de akkor is rossz érzés volt. Ők ketten is jóban lettek, és azóta is eljárkálnak, vagy csak átmennek egymáshoz grillezni vagy filmet nézni.
- Rendben. Holnap megkeresem. – gondolkodott el. Most ugrott be neki milyen régen találkoztak. – Az utóbbi napokban nem is láttam.
- Valami kutatáson dolgozik. Beszéltem vele egy-két napja.
- Ja tényleg, a kutatás. Amúgy is ígértem neki, hogy besegítek.
- Itt az alkalom. – mosolygott le rá.
- Köszönöm. Fogalmad sincs mennyit segítettél. – nézett mélyen a szemeibe.
- Ó dehogy nincs. Tudom, hogy milyen szuper vagyok, ne aggódj. – borzolta meg Adam haját, amibe időközben gyengéden belefűzte az ujjait. – Nagy a baj?
- Nem tudom. – fújta ki a levegőt. – Talán csak tanács kéne. Remélem, hogy csak tanács kell.
- Megijesztesz. Ugye nem keveredtél valami durva dologba?
- Attól függ mit értünk durva alatt. – sandított fel rá. Látta Charlie szemében a zavarodottság és aggodalom együttes csillogását.
- Illegális vagy veszélyes dolgokra gondolok. – szögezte le egyből.
- Nem. – felelte lassan, de azért elgondolkodott egy pillanatra. Igazat mondott, mert veszélyesnek úgy nem veszélyes, ahogy Charlie gondolta, de azért voltak veszélyei. Illegális csak az lenne, ha kikezdene Billel, de ez sem történt meg, nem is fog. Az nem történhet meg. Viszont abban már biztos, hogy amit érez, az valamiféle furcsán erős vonzalom a fiú iránt. Az még nem illegális, de félt tőle. Nem gondolta soha, hogy vele ez megtörténhetne, ezért nem értette. Visszaemlékezni sem tud a folyamatra, ahogy ez kialakult. Azon az ominózus reggelen, mikor egyedül szórakoztatta magát az ágyban, akkor döbbent rá mindenre.
- Csináljak neked valami vacsit? – kérdezte Charlie, ezzel kirángatva Adamet a gondolataiból.
- Hm?
- Éhes vagy?
- Egy kicsit azt hiszem igen. – felelte halkan. Mostanra már, a férfi közelségétől lenyugodott annyira a gyomra, hogy érezze az egész napos étel megvonást.
- Gyere, összedobok neked gyorsan valamit. – lehajolt és egy futó csókolt lehelt az ajkaira, aztán kimászott Adam feje alól, aki ezt hangos morgással vette tudomásul.

Ő is feltápászkodott és miután már hosszú percek teltek el Charlie távozása óta, úgy döntött utána megy.
Szerelme épp a konyhapult előtt ácsorgott és vadul aprított valamit, Adam nem is nézte meg, hogy min ügyködik, csak szelíden átkarolta a derekát, és vállára hajtva a fejét, a nyakába csókolt.
- Mm. – Charlie abbahagyta a munkát, és egyből lehunyta a szemét a meleg érintéstől.
Adam egy kicsit elmosolyodott, aztán folytatta a támadást az idősebb nyaka ellen, és apró, de egyre agresszívabb csókokkal árasztotta el.
- Veszélyes vizekre evezel Lambert.
Halkan felnevetett és finoman a másik nyakába harapott, ezzel jelezve, hogy mennyire szeret veszélyesen élni. Charlie ezt egy apró nyögéssel jutalmazta, közben pedig oldalra döntötte a fejét, hogy kényelmesebb hozzáférést biztosítson Adam forró ajkainak.
Kezei elkalandoztak szerelme testén. Oldalát, mellkasát majd hasát simogatta, aztán elkezdte kigombolni az ingét, hogy a résen benyúlva már az érintésektől megfeszülő izmokat simítsa végig.
- Azt hittem éhes vagy. – lehelte Charlie az izgalomtól elfúló hangon, és megfordult az ölelésben, hogy szembe legyenek.
- Az vagyok. – mondta és egyből hevesen megcsókolta. – De mennyire…
- Vagy úgy. – mosolyodott el Charlie. – Tudok segíteni valahogy? – kérdezte kacéran.
- Azt hiszem.
Újra ajkaira tapadt, kezei lecsúsztak kedvese derekáról a fenekére és erősen rántotta magához, hogy éreztesse vele, mennyire készen áll már, hogy jóllakassák. Adam, kedvese alá nyúlt, hogy felemelhesse, Charlie pedig addig mindent félrelökött a pultról, hogy fel tudja őt ültetni. Ahogy ez megtörtént kiéhezve estek a másiknak, és szinte leszaggatták egymásról a ruhákat. Bár eredetileg csak az előjátékot tervezték itt, annyira beindultak, hogy a hálószobáig már nem jutottak el. Charliet a konyhapultnak támaszkodta tette magáévá, ezzel megint egy emlékezetes szeretkezést varázsolva maguknak.

Az aktus után egyből lezuhanyoztak, Charlie befejezte a vacsorát és bevitte Adamnek az ágyba, hogy kényelmesen fogyaszthassa el, majd összebújva merültek álomba. Hosszú napok óta Adam most érezte először az életét a régi, normális mederben. Bár sajnos nem teljesen volt a régi. Nem merte csukott szemmel élvezni szerelme testét és kényeztetését, mert attól tartott, hogy megint Bill fog a szeme elé kúszni, ezért folyamatosan Charlie arcát nézte, hogy ez még véletlenül se történhessen meg.
Tudta, hogy ez nagy baj, de reménykedett benne, hogy idővel rendbe tudja hozni magában a dolgokat.

***

Tom nem figyelte az időt, de érezte, hogy már elég régóta ül az ágy szélén. Talán ki kéne mennie Emily nővérhez, de akkor hirtelen lépéseket hallott és egy közeledő árnyékot látott meg. Gyorsan eldőlt az ágyon és várta, hogy ki közeledik.
Az ajtóban Emily jelent meg egy tálcával a kezében.
- Ébren vagy? – kérdezte halkan, ahogy megállt az ágy mellett.
- Igen. – mondta már-már negédes hangon.
- Meghoztam a vacsorád. Dr. Lambert ragaszkodott hozzá, hogy akkor is etessünk meg, ha nem jössz ki a közös étkezésre.
Tom csak elmosolyodott és felült, hogy elvegye tőle az ételt. A mosoly persze mű volt, és közben legszívesebben arcon vágta volna Adam-et a tálcával, amit beküldetett.
- Itt maradsz? – tette fel a kérdést, talán egy kicsit túljátszva az elveszettséget, mert a nővér felnevetett tőle. Feljegyezte magában, hogy ezekre oda kell figyelnie. Nem szabad túljátszania a kedves srác szerepét.
- Persze. – ült le vele szembe, arra a székre, amire Adam szokott az ágy mellett. – Hogy érzed magad?
- Én jól. Szegény Bill viszont elég rosszul van. – motyogta két falat között.
- Mi a baj vele? – kérdezte kicsit rémült hangon.
- Az elvonási tünetek, na meg ezek a semmirekellő hangok. – csóválta a fejét, de a pillái alatt a lányra sandított, hogy hatással van-e a színjátéka. Emily arca rémült volt és látszott, azon gondolkodik, mit tegyen. Végül Tom nem jött rá mire jutott, mert az arca kisimult és úja mosolyogva nézett rá. Többedszer érzi a késztetést, hogy néhány saját maga által kifejlesztett módszerrel móresre tanítsa a lányt, amiért ilyen nehezen fogja fel a játékszabályokat. Ezeket a büntetéseket Billen tesztelte, és nagyon is hatásosnak tűntek. Máskor nem lenne ilyen türelmetlen, de most sokkal körültekintőbbnek és gyorsabbnak kellett lennie, mert Adam szeme mindenütt ott volt, ahol Bill is. Rá kellett jönnie, hogy Bill mikor és hogyan kapja a gyógyszereit. Ha hihet a fiúnak, akkor ő azóta sem szed be önszántából semmit. Adam valahogy mégis beadja neki, de vajon hogy?
Minél hamarabb rá kellett jönnie, hogy elmondhassa Billnek és megakadályozhassa. Nagyon dühös volt rá az elmúlt napokért, de mégis kénytelen volt bevallani magának, hogy hiányzik is neki. Azt akarta, hogy a kapcsolatuk megint a régi legyen, csak azt nem tudta, hogyan érje el. Az viszont biztos, hogy nincs olyan ezen a földön, amit ne tenne meg ennek érdekében. A gondolattól ördögi mosolyra húzódta az ajkai.
- Elég volt? – kérdezte Emily, ahogy Tom befejezte a vacsorát. Aztán el is vette tőle a tálcát.
- Elég. – mondta keményebb hangon, mint ahogy eddig szólt hozzá és a lány egy kicsit össze is rezzent.
- Akkor pihenj le. Még majd benézek később.
Tom nem válaszolt csak lefeküdt az ágyra és összeszűkített szemekkel nézte, ahogy Emily elhagyja a szobát. Közbe pedig azon gondolkodott, hogyan törhetné meg.

Órákig feküdt az ágyban, de mikor valaki belesett a szobába, mindig úgy csinált mintha aludna. Háromszor néztek rá és mindig másfél órás időközönként. Ebből összerakta, hogy Adam ezt kérhette tőlük, nyilván attól tartva, hogy valami kárt tesz Billben.
Ebben a pillanatban ment ki a beütemezett ellenőr, ami azt jelenti, hogy most van másfél órája. Gyorsan felkelt, és a matrac alá nyúlt, hogy elővegye a tükröt, de amint benyúlt érte, hogy kihúzza, valaki megállt a háta mögött.
- Mit csinálsz? – kérdezte egy kicsit fáradt női hang.
Tom lassan igazgatni kezdte a lepedőt, aztán hátra nézett.
- Csak megigazítottam az ágyat. Rosszat álmodtam és lerúgtam a lepedőt.
- Milyen rendes vagy. – mosolyodott el Emily és Tom vissza fordult az ágy felé, közben a szemét forgatta, hogy mégis hogy lehet ilyen ostoba valaki, aki egyetemen végzett. Miután úgy látta már hihető a története, visszaült az ágy szélére.
- Van most valami dolgod? – kérdezte tőle hatalmas mosollyal az arcán.
- Nincs, csak hallottam az ágy nyikorgását, ezért benéztem.
- Maradj itt velem egy kicsit. – nézett mélyen a lány szemeibe. Ez nem kérés volt, inkább egy ellentmondást nem tűrő utasításhoz lehetett volna hasonlítani. Emilyt kirázta a hideg ettől a tekintettől és szinte megbabonázva ült le mellé. – Tudod, hogy mikor jön Bill dokija?
- Korán reggelre ígérte magát, úgyhogy most már hamarosan itt lesz. Még néhány óra. Te miért nem alszol inkább?
- Nem vagyok álmos. Van valami, amiben segíthetek neked? – kérdezte megalapozott hátsó szándékkal. – Biztos, mint éjszakás, egy csomó mindent kell csinálnod reggelre, mire átadod a terepet.
- Elő kell készítenem a reggeliztetést, aztán a folyosó betegeinek a gyógyszereit is ki kell adagolnom a nappalos nővéreknek, hogy reggel beadhassák nekik.
Tom szeme egyből felcsillant. Pont erre az információra volt szüksége. Nem is lesz olyan bonyolult, elég, ha csak a lány mellett marad és megnézheti magának, hogy mit és hogyan adnak be Billnek.
- Segíthetek? – kérdezte lelkesen. Ezt most nem kellett megjátszania. – Vagy ha az is baj, akkor csak kimegyek veled, hogy ne legyél egyedül. Én is megőrülök ide bezárva.
- Nem is tudom. Jobb, ha én csinálom, de ha szeretnéd, velem tarthatsz. – mosolygott rá.
- Rendben.
Egyből fel is pattantak, hogy elinduljanak az étkező felé, ahol először kikészítették és letakarták a reggelit. Tom egyre ingerültebb lett, mert elfecsérelt időnek érezte az egészet. De végül is a cél érdekében bármit. Mikor ott mindennel elkészültek a nővérpulthoz mentek, és elkezdtek a gyógyszerekkel dolgozni. Tom nem nyúlt semmihez, és a kezét is inkább a nadrágzsebébe dugta, mert nem akarta, hogy feltűnő legyen a remegés, ami ellen nem tudott mit tenni. Hiába dominált éppen Bill teste felett, a fizikai tüneteket ő is megérezte. Egyre világosabb lett és tudta, hogy már nincs sok ideje. Remélte, hogy időben végeznek és nem fog összefutni Adam-el, mert ma nem volt tervben az idegesítő orvos kikészítése. Őt majd legközelebb tervezte darabokra szedni.
- Emily, kérhetek valamit?
- Igen?
- Lehetne, hogy a dokinak nem mondod el, hogy én voltam itt egész éjszaka?
- De miért? – kérdezte értetlenül.
- Mert nem akarom, hogy tudja. Félek, talán legközelebb nem engedné, hogy ne aludjak és inkább veled legyek. Én viszont szeretek veled lenni. – mondta kedvesen, de belül már majdnem hányt a cukormáztól, ami a hangjában volt. – Szeretek veled lenni és kedvellek, azt sem szeretném, hogy neked bajod legyen ebből.
- Rendes ember vagy Tom. Ha úgy szeretnéd, nem mondom el, de akkor siess a szobádba, mert Dr. Lambert épp ott beszélget a folyosó végén. – bökött a fejével az említett irányba.
Tom odakapta a fejét és a vérnyomása egy pillanat alatt az egekbe szökött. Nem is mondott semmit, csak a szobájukba rohant és az ágyba ugrott, hogy gyorsan minden erejét összeszedve átadja az irányítást, de még utoljára dühösen a matracba csapott, mert az egész éjszakai munkájának semmi értelme sem volt, ugyanis nem látta, hogy csempészik be nekik a gyógyszert.

Adam egy kollégájával beszélgetett a folyosó végén, aki Bill állapotáról érdeklődött. Elmondta neki, hogy szerinte egészen jól haladnak, majd elnézést kért és tovább indult.
- Jó reggelt. – köszönt kedvesen Emilynek, aki egyből mosolyogva viszonozta a gesztust.
- Jó reggelt doktor úr.
- Billel minden rendben volt az éjszaka?
- Minden a legnagyobb rendben.
- Ennek örülök. – mondta és egyből elindult a szoba felé. Belesett a nyitott ajtón, de miután látta, hogy még mindig alszik, nem akarta felébreszteni. – Van egy kis dolgom, hamarosan visszajövök. Írd, kérlek ki a váltó műszaknak, hogy itt vagyok, ha bármi van, csipogjanak rám.
- Rendben. – bólintott egyből, és már nyúlt is a papír után.

Ezek után indult, hogy megkeresse Frankiet, aki a kiírás szerint már az irodájában kellett hogy legyen.
Mikor odaért, halkan bekopogott és várt a válaszra.
- Szabad. – hangzott szinte egyből bentről. Adam benyitott és már indult is az asztala felé.
- Szia Frankie. – mosolygott rá kedvesen Adam.
- Szép jó reggelt, mi szél sodort szerény hajlékomba? – nevetett fel a meglepetéstől. Tényleg régen találkoztak, mióta mindketten elfoglaltak.
- Szerény? Na ne szédíts, csak a függönyök egy vagyont érnek. – nevetett fel. - Rám érsz most egy kicsit?
- Bármikor. Miben segíthetek? Konzultációra van szükséged? Hallottam az új betegedről. – állt fel és egyből átsétált a szoba másik felében lévő fotelekhez, hogy ott helyezzék magukat kényelembe.
- Nem konzultáció. Igazából… - kezdte egy nagy sóhajjal, aztán miután leült, Frankie szemébe nézve folytatta. – Rólam lenne szó.

- Rólad? – lepődött meg, és mielőtt még leült volna a kis dohányzó asztalon lévő kávéskészlet felé nyúlt. – Kérsz kávét?
- Igen, köszönöm.
Semmit sem kérdezett, csak kitöltötte neki és már nyújtotta is. Elég jól ismerte, hogy tudja, mikor van szüksége egy jó erős feketekávéra, és az arcát, meg a karikás szemeit elnézve, ez most egy ilyen pillanat volt.
- Mesélj, mit tehetek érted? – ült le ő is és Adamre nézett.
- Szeretnék bejelentkezni hozzád egy terápiás beszélgetésre, ha valamikor beférek a naptáradba.
Frankie majdnem félrenyelte a kávéját, ahogy meghallotta barátja kérését. – Te aztán nem kertelsz. Nagy baj történt?
- Egyelőre nem, de muszáj beszélnem valakivel, viszont a dolog túl intim és nem beszélhetem meg akárkivel. – hallatszott a gondterhelt okfejtés.
- Charlie nem tudott segíteni? Néha jobb, ha ezeket a dolgokat egy hozzánk közel állóval osztjuk meg.
- Nem, ő még véletlen sem tudhatja meg. És akkor érted, hogy ha még ő sem, akkor igazán nem fordulhattam máshoz, mint hozzád.
- Értem, de akkor ezek szerint most nem, mint barátoddal szeretnél beszélgetni. Jól értem?
- Jól. Ami itt elhangzik, az nem kerülhet ki innen. – szögezte le komoly hangon. – És persze, mint szakember is csak benned bízom.
- Ez nagyon jól esik, de a professzor?
- Ha elmondom ezt neki, annak biztosan következményei lennének. Nem beszélhetek vele erről. Még egyszer mondom, az egész intézményben, csak benned bízom.
- A frászt hozod rám Adam. Ennyire komoly az ügy? – tette le a csészéjét az asztalra.
- Igen. – hajtotta le a fejét. – Mikor tudnánk beszélni?
- Megöl a kíváncsiság és egy ideig csak a kutatáson dolgozom, szóval, ha neked jó, akkor akár most is.
Adam egy percig elgondolkodott, de arra jutott, hogy talán így lesz a legjobb, Bill úgyis alszik még.
- Rendben. Nekem jó lesz most is.
- Akkor adj egy percet, kartont kell indítanunk neked. – tartotta fel az ujját és már indult is a géphez, hogy adatlapot nyomtasson Adamnek és mappába rendezze a papírokat.

- Hogy halad a kutatás?
- Halad. – mondta elmélyülve a nyomtatványokban.
- Engem is mindig érdekelt az autizmus, ha kell segítség vagy társ valamiben, csak szólj. Szívesen beszállok.
- Rendben. Biztos lesz ilyen, keresni foglak. – mosolygott rá egy pillanatra a monitor felett. – Charlie hogy van?
- Jól, mostanában elég keveset vagyunk együtt, sokat kell itt lennem. Ezt nehezen viseli, de megvagyunk. Azt hiszem. – motyogta az utolsó szavakat maga elé.
- Hát ez nem volt túl meggyőző. – húzta fel a szemöldökét, de nem nézett rá. Már a kinyomtatott papírokat rendezte mappába, aztán újra Adam felé indult.
- És ti Sarah-val? – kérdezett vissza.
- Csodásan vagyunk, már minden kész az esküvő körül. Tudom, nem szép tőlem, de már egy kicsit túl akarok lenni ezen az őrületen. El akarom venni, de ez a marha nagy felhajtás nekem sok.
- Akkor miért nem tartotok kisebb ceremóniát?
- Sarah-nak ez volt az álma, én pedig valóra szerettem volna váltani, de ettől még szeretnem nem muszáj ezt az egész hisztériát. – húzta el a száját.
- Egy nap az egész. Hamar elszáll. – bíztatta mosolyogva barátját. – Charlie is nagyon izgatott pedig nem is az ő esküvője lesz.
- De kiöltözhet, és ez már felér egy orgazmussal is neki. – nevetett fel Frankie.
- Ez igaz. – helyeselt Adam is nevetgélve.
- Kezdhetjük?
- Igen. – vett egy nagy levegőt Adam.
- Akkor kérlek, meséld el, miért vagyunk most itt. – kezdte meg a terápiát Frankie, és tollal a kezében várta, hogy Adam beszélni kezdjen.
- Minden akkor kezdődött, mikor megkaptam Bill esetét. – kezdte a beszámolót. – Bill nagyon problémás, ezért sokat kell bent lennem vele. Ismered a kartonját?
- Igen, hallottam mivel küzdd, nem egy könnyű beteg.
- Nem… - fújta ki a levegőt, és kezdte el mesélni a történetet, az összes találkozásukkal, és terápiájukkal egészen a tegnapi napig. Elmondta Bill miket élt meg egy-egy epizód alatt, és hogy hogyan kerültek egyre közelebb egymáshoz, miközben érezhetően ugyan ebben a tempóban távolodni kezdett Charlietól.
Frankie igazi profiként viselkedett, szinte alig szólalt meg az egész beszámoló alatt. Csak bólogatott és igyekezett az összes szerinte fontos információt feljegyezni.
- Csak szexuálisan vonzódsz hozzá, vagy egyéb érzések is feltörekvőben vannak iránta?
Adam gondolkodott néhány másodpercet mielőtt válaszolt volna.
- Szexuálisan mindenképp vonz, de a személyiségét is kedvelem. Szeretek vele lenni és nem érzem munkának a terápiás beszélgetéseinket sem.
- Gyakran kalandoztok el egy-egy ilyen beszélgetés alatt?
- Előfordul, de mikor észreveszem magam, egyből visszaterelem a beszélgetést a helyes útra.
- Csak ezek az alkalmak voltak, amiket elmeséltél, vagy más szituációban is gondolsz rá civilben?
- Jaj Frankie. – sóhajtott egy nagyot, aztán folytatta. – Előtte is előfordult, de azóta a reggel óta, szinte folyton a fejemben van. Egyfolytában rá gondolok. Mi a francot csináljak? – temette tenyereibe az arcát.
- Amíg csak gondolsz rá, nincs akkora baj.
- Nincs? – kapta fel a fejét, és szemei szinte szikrát szórtak. – Komolyan? Akkor az egyáltalán nem baj, hogy mikor meglátom, hevesebben kezd verni a szívem, és amint karnyújtásnyira van tőlem, már ki sem bírom, hogy ne öleljem meg? Csupán a pillanatnyi akaraterőmnek köszönhetem, hogy nem gyűröm magam alá.
- Ezt akarod vele tenni? Ezt érzed?
- Igen. Néha félek, hogy mi lesz, ha elvesztem a fejem.
- Eddig miért nem történt meg?
- Tessék? – kerekedett ki Adam szeme a higgadt mégis észbontó kérdéstől.
- Mi tartott vissza eddig? Hiszen azt mesélted éjszakákat is vele maradtál. Az ajtó kulcsa nálad volt. Bezárhattad volna, benne hagyva a zárban. Senki nem tudta volna meg. Akkor mégis miért nem?
- Mert ez őrület! – hitetlenkedett. – Ez ellenkezik az összes nézetemmel és a szabályokkal is.
- Nem értem, ha ennek ennyire tudatában vagy, akkor miért vagy mégis így megrémülve. Ahogy most elmondtad, teljességgel elképzelhetetlennek találod a dolgot, akkor mégis miért félsz?
- Azt hiszem, magamtól félek. Attól, hogy bár ezt itt most tudom és így is gondolom, de mi van, ha valami olyan szituációba keveredünk, amiben nem tudom majd visszafogni magam. Tudod milyen vagyok.
- Már nem az a gyerek vagy, aki az egyetem alatt mindenkivel kefélt, aki mozgott. Komoly párkapcsolatban élsz. Valaha is megcsaltad Charliet?
- Soha. – szögezte le egyből.
- Ha most mégis ettől tartasz, akkor valami nagyon összekuszálódott benned.
- Nagyon. Ezt én is érzem. Amit pedig a legjobban gyűlölök, hogy azt sem tudom mikor történt. Egyszer csak rádöbbentem mit tett velem ez a gyerek.
- Gyerek? – húzta fel a szemöldökét kérdőn.
- Hiszen az. – tárta szét a karjait. – Jól tudom. De közben meg, annyira nem is gondolok erre, mikor vele vagyok. Mintha teljesen kimosná az agyam.
- Hét év van köztetek. Ez azért nem a világ vége. Persze lehetnek még komolytalan dolgai a fiúnak, és nyilvánvalóan még érnie kell sok téren, de ami a legnagyobb félelmedet okozza az a testi vonzalom. Azt érzed leginkább nehezen kezelhetőnek, ha jól vettem ki a szavaidból, márpedig Bill testileg igenis érett és felnőtt.
- Most összezavarsz. – rázta a fejét. – Arról próbálsz meggyőzni, hogy hagyjam magam?
- Eszemben sincs. – emelte fel a kezét. – Csak azt próbálom elmondani, hogy nem jó úton haladsz. Próbálod meggyőzni magad, de mondvacsinált dolgokkal. A helyedben Charliet ragadnám meg inkább. Ő egy biztos pont, hisz szereted, és tartasz az elvesztésétől.
- Igen. – mondta fátyolos hangon.
- Vagy talán azt gondolod, hogy ő sem lenne végül elegendő visszatartó erő?
- Én… - Adam elakadt, mert valójában ezen még nem gondolkodott. – Nem tudom Frankie. Nem is agyaltam még azon, hogy kettejük közül, egy átlagos helyzetben mondjuk, melyiküket választanám. Nem csalnám meg Charlie-t, ne értsd félre, csak azt mondom, hogy ha mondjuk normális körülmények között megismertem volna Billt, talán elkezdett volna érdekelni és mérlegelném a kapcsolatom Charlie-val. Ettől még persze lehet, hogy mellette maradnék, de ezt most nem tudom megmondani.
- Hisz már meg is válaszoltad.
- Ezt most nem értem.
- Azt kérdeztem vissza tudna-e tartani, ezt pedig szépen megválaszoltad a bizonytalanságoddal. Ha most ebben a helyzetben is bizonytalan vagy, akkor ez csak romlani fog, ha egy esetleges csábításnak vagy kitéve.
- Már tudom miért választottalak még téged. Jobban ismered az embereket, mint ők saját magukat. – mondta keserűen.
Frankie csak elmosolyodott és folytatta.
- Vissza kanyarodnék ahhoz a mondatodhoz, hogy normális körülmények között mi lenne. Így fogalmaztál. Azt nem szabad elfelejtened Adam, hogy a körülmények a lehető legtávolabb állnak a normálistól. Bill nagyon beteg, amiben szenved, az pedig nem gyógyítható. Sosem fog normális életet élni. Nem lesz képes rá.
- De enyhíthetők a tünetei, együtt lehet élni velük. Kellő gyógyszerezés és terápia mellett még arra is van esély, hogy Tomot háttérbe szorítsuk. A skizofréniája már mostanra is szinte normalizálódott. Élhet teljes életet így is. Képes vagyok rá. Meg tudom csinálni.
- Készítettél tervet, hogyan csinálnád?
- Igen, már mindent feljegyeztem pontról pontra. Lehet, hogy évekig is tarthat a harc Tommal, de sikerülhet. – kezdte el mondani, és Bill kartonját lapozgatta, hogy megmutassa.
- Vedd észre magad Adam. – mondta érzelemmentes hangon, és összekulcsolta az ujjait maga előtt. Az előtte ülő férfi abbahagyta a cselekvést, és mélyen barátja szemébe nézett. A felismerés áramütésként érte. Már megint.
- A rohadt életbe! – kiáltott fel és az asztalra csapta a vaskos mappát. Előre hajolt és a térdeire dőlt. – Mi az istent csináljak?
Frankie becsukta az irattartót maga előtt, és Adam mellé sétált. Leült karosszékének karfájára, és vigasztalón tette hátára a kezét.
- Te is tudod mit kell tenned, még akkor is ha azt nagyon nem akarod.
- Azt akarod, hogy adjam le. Hogy hagyjam el őt, de azt nem tudom megtenni. Megpróbáltam, de képtelen vagyok rá. Egyetlen ember van, akinek képes lennék átadni az esetet szakmailag, az pedig te vagy. Viszont érzelmileg akkor sem vagyok képes megválni tőle. Vele akarok lenni. Segítségre van szüksége. Rám van szüksége.
Az utolsó mondatokból Frankie tisztábban látta a lényeget, mint az egész terápia alatt. Nem csak Billnek van szüksége Adam-re, hanem fordítva is igaz. Csak azt képtelen megérteni egyelőre, hogy mi van abban a fiúban, amire Adamnek szüksége van. Mi az, amit képes megadni neki, míg Charlie ugyanerre képtelen.
- Azt tudnod, kell Adam, hogy ha ezt most, mint barátodnak mondtad volna el nekem, akkor még ma intézkednék, hogy megszakítsuk a terápiát és máshoz helyezzék a Kaulitz fiút. Nagyon okos húzás volt tőled, hogy terápiát kértél. Pontosan tudtad, hogy így nem tehetek semmit.
- Sajnálom. – hajtotta le a fejét újra. Nem tudott barátja szemébe nézni. – Nem kijátszani akartalak, csak biztosra kellett mennem.
- Értem én, így viszont nem tehetek mást, csak szinte könyörögve kérhetlek, hogy alaposan gondold át ezt az egészet. Ha pedig úgy döntesz, folytatod ezt a dolgot, akkor ragaszkodom hozzá, hogy végigkísérhessem. Heti egyszer el kell jönnöd hozzám kötelezően és beszámolni az addig történtekről.  Természetesen, ha úgy érzed, szükséged van rá, gyakrabban is jöhetsz.
- Rendben. – mondta keserű hangon.
Végszóra pedig megszólalt a csipogója. Nem vészhelyzetet üvöltött a zsebében, de Bill miatt hívták. Nem jelzett vissza, csak ránézett, aztán újra a zsebébe csúsztatta.
- Mennem kell.
- Oké, de előbb gyere, mert alá kell írnod néhány papírt.
Az íróasztalhoz mentek és ezúttal ott ültek le.
- Azt remélem tudod, hogy ez tényleg egy komoly dolog.
- Ha nem így gondolnám, most nem lennék itt. – mondta, és megragadott egy tollat, hogy aláfirkantsa az iratokat. Közben pedig ezúttal a telefonja szólalt meg. Félbehagyva a szignózást, előhalászta és meg sem nézve ki keresi felvette.
- Lambert.
- Doktor úr, a beteged miatt csipogtunk meg, de nem jelentkeztél, ezért hívtalak fel.
- Mi történt?
- Itt áll a pultnál, és szinte le kellett fognunk, hogy ne induljon a keresésedre. Felébredt, és egyből kijött, hogy utánad érdeklődjön. A hangulata nem túl jó, és mikor megtudta, hogy bent vagy, kérte, hogy hívjunk ide. Nem mondta, hogy különösebb problémája lenne, de mikor nem reagáltál egyből, meg akart keresni.
- Mondjátok meg neki, hogy konzultáción vagyok, és hamarosan odaérek. Sajnálom, hogy nem voltam ott mikor felébredt. Megígértem neki, biztos ezért esett kétségbe.
- Rendben, megmondjuk.
- Addig reggeliztessétek meg.
- Úgy lesz.
Adam bontotta a vonalat és miközben visszafeszegette szűk farmerzsebébe telefonját, észre sem vette barátja milyen megrökönyödve nézi. Szó nélkül csak folytatta az írást.
- Tisztában vagy vele, hogy a beteged pórázon rángat?
- Ez nem igaz. Csak ígértem neki valamit, és nem teljesítettem. Jogosan dühös.
- Persze, az anyád jogosan lehetne az, és Charlie is, de nem a beteged. Örülnie kéne, hogy vele vagy annyit, amennyit senki más nem lenne. Mindenkinek tudnia kell hol a helye.
- Ez nem hangzott túl megértően és szakszerűen.
- A terápián már túl vagyunk, ezt most én mondom. Nagyon nem jó az út, amin haladtok. Uralkodni fog rajtad és észre sem veszed. Többet kell magára hagynod majd, hogy éreztesd vele…
- Frankie, ő az én betegem. Nem kértem konzultációt. Én döntök mindenben. Téged másért foglak fizetni. – szakította félbe határozottan, majd letette a tollat és már indult is az ajtó felé. Frankie álla pedig valahol a földön hevert. – Te csak velem foglalkozz, kérlek, és segíts nekem. Billt pedig bízd rám. Köszönöm Frankie. Akkor hamarosan jövök. – biccentett és elviharzott az irodából.

A férfi még másodpercekig meredten bámulta az ajtót, amin barátja kilépett az imént. Dörzsölni kezdte a halántékát, és a fejét rázta.
- Nagyobb a baj, mint gondoltam. – suttogta maga elé döbbenten. 



4 megjegyzés:

  1. Szegény Adam, tényleg jól benne van a szószban, tudja mi lenne a helyes és szeretné is azt csinálni, de Bill úgy hat rá, mint senki más soha sem az életében. Azért jól tette, hogy therápiás beszélgetésre ment, érzi ő, hogy valami nagyon nem jó irányba halad. Sajnálom szegényt emiatt, borzasztó lehet így élni a mindennapokat.
    Tom meg nagyon rafinált, Emily simán beveszi minden szavát, vele nem lesz nehéz dolga. Nagyon jó részt hoztál ismét és olyan jó, hogy ilyen gyakran vannak új fejezetek! Teljesen le tudnak kötni, kikapcsolnak, szóval imádom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy az írásaim részét képezik a kikapcsolódásodnak. :) Jól esik ezt hallani, csupaszívvel és elmélyülten dolgozgatok minden irományon, amiről úgy gondolom, hogy megéri mások elé tárni, szóval ez nagyon jó érzés. Adam persze tudja, hogy hibát hibára halmoz, kérdés mikor jön rá, hogy már túl sok hibát vétett. Hamarosan kész a következő fejezet. :)

      Törlés
  2. Nagyon jó rész lett, Adam szívébe is jobban beláthattunk ez tetszett, akasztják a hóhért effektus. Tomtól viszont még mindig beszarok. :D Én biztos rohadtul félnél tőle. A csaj tényleg elég ostoba, de ezt Tom ragyogóan ki tudja használni és ez tök jó! Nagyon várom a következő részt! Mikor mikor mikor?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hamar hamar hamar. :) Már folyamatban van. :) Csak közben a másik blogon dolgozom. :) De mindenképp nemsokára hozom. :)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.