Man in the Mirror - 11.

Sziasztok!
Az ünnepek alatt nem éreztem hangulatilag ideillőnek a Mirrort, de azért így is nagyon sok megnyitásom volt, szóval ti mégis és ennek nagyon örülök. Ez azt jelenti, hogy mindig, minden körülmények között. Hálás vagyok, igazán. :)
A két ünnep közé ígértem egy részt és már meg is érkeztem vele. Egy kicsit hosszúra sikeredett, de azért remélem tetszeni fog mindenkinek. :) 
Nagyon szépen köszönöm a jókívánságokat, kattintásokat és mindennél jobban a kommenteket, imádom mikor visszajeleztek. :) 
Remélem jól telt mindenkinek az ünnep. :)
Jó szórakozást!
Puszi&Pacsi




11. Beavatkozás


Édes csókjaik nem tartottak sokáig a második felvonásban. Adam nagy meglepetésére Bill átvette az irányítást, és bár nincs ereje teljében, de magasságát kihasználva fordított a helyzetükön és mostanra már ő szorította falhoz az idősebb férfit. Szorosan simult hozzá, és kétségbeesetten tépte az ajkait, egy pillanat pihenőt sem hagyva.
Adam-et ugyan meglepte ez a hirtelen dominancia, nem volt jellemző a fiúra, de nem ellenkezett. Valójában tetszett neki, bár az utóbbi időben nem volt hozzá szokva. Charlieval más volt, ugyan olyan férfiasak és erősek mindketten, közöttük mégis valahogy mindig egyértelmű, hogy Adam az irányító fél. Régebben ez felváltva volt, mostanra viszont ezt a posztot Charlie teljesen átadta, talán épp ezért izgatta fel ennyire Adam-et most ez a helyzet Billel.
Valahogy itt, ebben a szituációban nem tudta igazán elengedni magát és csak évezni Bill fűtött csókjait. Percenként résnyire nyitotta a szemét, hogy az ajtó irányába nézzen, de mintha Bill ezt minden alkalommal megérezte volna, és még erősebben csókolta, vagy jobban simult hozzá. Mikor viszont már nem csak egy kis kilátást engedett magának, hanem egyenesen kipattantak a szemei, az a pillanat volt, mikor Bill már nem csak csókolta. Egyik keze a vállát szorította a falhoz, amilyen erősen csak tudta – és Adamet valójában meglepte, hogy több erő van benne, mint hitte. Talán több, mint aminek kéne, ha az állapotát tekinti – másik kezével eddig a derekát markolta, de most lassan elindult lefelé a csípőjén, és már Adam combjánál járt. Lassan siklott a belsőcombja felé, mikor Adam belenyögött a csókba és – meglepő erejétől függetlenül is – könnyedén tolta el magától a fiút. A fiatalabb viszont nem is akart erről tudomást venni, máris újra Adam-nek simult, és ajkai éhesen keresték a férfiét.
- Bill… - hajtotta le a fejét Adam és a vállainál eltolva magától kísértése tárgyát, ellépett a faltól.
- Most mi a baj? – kérdezte gyermekien ártatlan hangon, de a szemeiben még mindig perzselő láng lobogott. Adam szinte beleszédült a látványba.
- Le kell állnunk. – rázta meg gyorsan a fejét, hogy észhez térjen. Bár szinte biztos volt benne, hogy minden józan esze elment. Elvette ez a földöntúli teremtés itt előtte, és fogalma sincs, hogy visszakapja-e valaha, de azt sem tudja, hogy vissza akarja-e kapni.
- Miért? – értetlenkedik tovább Bill, és újra közelíteni kezd a férfihoz. Adam felnéz rá, és mint egy végtelen színes örvényben, megint elgyengül és elveszik a pillantásában. Bill újra a karjaiba furakszik és erősen szorítja magához. – Érzem, hogy… hogy te is… érzem…
Minden szónál egyre jobban simult hozzá, ami lassan kezdte elködösíteni Adam agyát.
- Bill… kérlek… - lehelte csukott szemmel a fiú nyakába, és megfogta a vállait. – Nem lehet. Itt semmiképp.
- Akkor szökjünk meg. – vágta rá, egy pillanat gondolkodás nélkül Bill. Hátrált egy lépést és Adam arcát fürkészte, hogy vajon mit fog szólni az ötlethez.
- Bill ne legyél gyerek. – mosolyodik el, amitől Bill legszívesebben üvöltene.
- Nem vagyok gyerek. – feleli indulatosan. – De nem mondhatod, hogy ez semmi. – mutat magukra.
Adam egy pillanatra elgondolkodik. Fogalma sincs, hogy mi ez az egész velük. Ha valaki megkérdezné, képtelen lenne definícióba foglalni a kapcsolatukat. Kapcsolat ez egyáltalán? Nem lehet az. Charlieval van kapcsolatban.
- Nem mondom. – suttogta végül maga elé.

Bill továbbra is csak összeszűkült szemekkel nézett rá. Nagyon idegesítette, hogy semmi fontosabb érzelmet, vagy gondolatot, nem tud leolvasni az arcáról. Az álomba illő hosszú csókháborújuk lenyugtatta, de most érezte, hogy a feszültség, ami előtte volt benne, kezd újra elhatalmasodni. „Mi az istenre gondolsz?” – tette fel az ingerült kérdést magában, de hangosan nem akarta kimondani. Nem tudta még, hogy meddig mehet el Adam-nél. Borzasztó vékony jégen táncolnak. Egyelőre óvatosnak és megértőnek kell lennie. Ő adott esetben semmit sem veszíthet, de Adam egész élete romba dől, ha valami nem a tervek szerint sikerül. Nem akarta, hogy a férfi szenvedjen. Azt akarta, hogy boldog legyen. Vele. Mióta tudja, hogy mit érez, és mit akar Adam-től, azóta várja ezt a pillanatot. Nem volt benne biztos, hogy valaha is megtörténik, de reménykedett benne. Bill viszont nem arra vágyik, hogy szerető legyen, vagy egy kaland. Azt akarja, hogy Adam végül őt válassza, mégpedig önszántából. Saját akaratából fusson a karjaiba.
Bill korábban csavarta már el olyan férfiak fejét, akik az életüket is feltették volna, hogy ők bizony soha nem csalják meg a partnerük, vagy feleségük. Igen, volt példa arra is, hogy olyan férfiakat csábított el, akik addig azt sem tudták, hogy érdekelheti őket a másik bejárat is. Bill mindig hatással volt az emberekre. Észrevette már egy ideje, hogy mintha Adam-el is így lenne ez, de nem erőszakoskodott túlzottan és nem is küzdött érte. Csak remélt és várt. Remélte, hogy Adam sziklaszilárd elvei majd egy kicsit meginognak és várta a pillanatot, mikor megkaphatja ezt a csodás férfit. Most pedig, hogy ez megtörtént, már nem akar visszatérni a várakozó állásba. Nem akar a sötétben ülni tovább. Már nem akar megértő és visszafogott lenni. Adamet akarja, és eszében sincs elereszteni.
Az arca viszont még mindig veszélyesen olvashatatlan. Bill kezdd kétségbe esni, hogy mégis mi történik majd ezután. Mikor arra gondol, hogy kifürkészhetetlen, nem úgy érti, hogy érzelemmentes az arca. Látja, hogy mennyi érzés fut rajta végig másodpercről másodpercre. A legerősebb mind közül a fájdalom talán, de van ott még csalódottság, és bűntudat is. Félelem reszket a tekintetében. Bill azt gondolja, biztosan a jövőn gondolkodik és ezért ez a sok negatív impulzus. Ami viszont ad némi enyhülést a feszültségének, az a mély szenvedély, ami még ott lobog benne. Látja és érzi is. Vívódik, magában és ő már megint nem tehet mást, csak remélni tud. Adam más, mint eddig bárki. Nem fogja elengedni.
Bill összerezzent, mikor kopogtattak kettőt az ajtón és kérdés nélkül már nyílt is. Egy ismeretlen férfi lépett be rajta és egy kissé megütközve nézett rájuk. Bill nem tudta ki lehet, de azt látta, hogy nem ápoló, és Adam főnöke sem lehet, mert ő már járt itt korábban is.

- Dr. Lambert, beszélhetnénk? – szólította meg hivatalosan, mint mindig, ha beteg társaságában vannak, és közelebb lépett, miután sikerült elszakítania a tekintetét Bill látványától. Nem tudta volna megmondani miért, de hátborzongatónak találta a fiút. Érezte, hogy a legjobb, ha megpróbálja távol tartani magát tőle. És nem csak ő.
- Adam? – nézett rá, és azonnal felé indult mikor meglátta, hogy a férfi milyen állapotban van. Megfogta a karját és úgy próbálta rábírni, hogy figyeljen rá.
- Mi a fenét csináltál vele? – nézett most a fekete hajú fiú irányába. A szemei szikrát szórtak. Már nem csak érezte, biztos volt benne, hogy Bill sokkal veszélyesebb Adamre nézve, mint azt bármelyikük is gondolta pár órája.
- Semmit. – védekezett egyből és hátrált néhány apró lépést.
- Hagyd őt Frankie. – suttogta Adam, mikor megfogta barátja kezét és rászorított, hogy jelezze, jól van. – Semmi baj. Csak egy kicsit… megszédültem.
- Fenéket. Gyere. – kezdte el kivezetni a szobából.
- Hová viszed? Miért viszed el? Ki vagy te? – ugrott egyet feléjük, de Frankie addigra már kitaszigálta Adam-et az ajtón és a kilincset megfogva, akadályként kettejük közé állt.
- Nyugodj meg kölyök. Pihenj le. – utasította kedvességet erőltetve a hangjára.
- Nem engedelmeskedek neked, senkinek sem, csak neki. – mutatott Adam-re, aki még mindig fájdalmas arccal nézte a jelenetet, de nem szólalt meg. Nem tett semmilyen lépéseket Bill irányába.
- Dr. Lambert az orvosod, és csak ő rendelkezhet veled, de neked ettől még minden itt dolgozónak szót kell fogadnod. – szögezte le, és a hangja kezdett megkeményedni. – Jobb lesz, ha észben tartod a szabályokat.
- Szarok a szabályaidra. – sziszegte a fogai közt és indulatosan lépett az ajtó felé, hogy áttörjön a férfin és Adam-hez rohanhasson.
Frankie viszont egyáltalán nem izgatta fel magát azon, hogy a fiúnak fájdalmai lehetnek, erősen ragadta meg a felkarját, hogy feltartóztassa. Ezt már Adam sem akarta ennyiben hagyni és indult, hogy leállítsa Frankie-t, de a férfi gyorsabb volt.
- Fogjátok le Adamet! – kiáltott az ápolók pultjához. Két férfi ápoló és egy nő már rohant is. Lefogták az orvost, de Adam erős volt és minden erejével szabadulni próbált.
- Kérek 10 ml diazepámot. – adta ki az utasítást a pultnál maradt kollégájának. A fiatal nő máris elkezdte kimérni a gyógyszert.
- Ne! Nem engedem, hogy váliumot adj neki! – kiáltott rá Adam, miközben még mindig szabadulni próbált, de most átkozta azokat a fiúkat, akiket eddig mindig dicsért, hogy milyen ügyesen kezelik a dühöngő embereket.
- Nem kértem az engedélyed. – mondta fagyos hangon, és már olyan erősen szorította Bill karjait, hogy a fiú kiabált a fájdalomtól, még a könnyei is kicsordultak. Frankie nem zavartatta magát, hátralesett a válla felett. – Bírtok vele fiúk?
- Nehezen de menni fog. – bólintott az egyik.
- Kitartás, mindjárt elintézem. – mondta keserű hangon, és a nővér felé nézett, aki megjelent mellette a fecskendővel. – Add be neki.
- Nem! Ha megteszed… kirúgatlak és… elintézem, hogy sehol ne alkalmazzanak többet ápolónak! – üvöltötte vergődve Adam a satuként szorongató karokban.
- Akkor kérem. – forgatta meg a szemét Frankie, és elengedve Bill egyik kezét, elvette a gyógyszert és villám gyorsan vágta Bill karjába.

- Adam! – sikította Bill, de érezte, hogy pillanatról pillanatra egyre nehezebbek a tagjai. Lassul a légzése és alig képes nyitva tartani a szemét. Még utolsó pislogásai közt látta, hogy Adam felé próbál kitörni és a segítségére sietni, ami megmelengeti a szívét, de már képtelen megszólalni. Képtelen megmozdulni is. Kezd összemosódni előtte a világ, a hangokat pedig mintha egy plexifalon át hallaná. Lassul és tompul a világ. A fájdalom is megszűnik, amitől megkönnyebbülve sóhajt fel. Az utolsó, amit még képes felfogni, hogy az orvos karba veszi, az ágyra fekteti és lekötözi. Már megint ez az érzés… A szíjak a csuklójába marnak. Már nem lát. Tompa léptek zaja és Adam üvöltése a háttérből. Ennyi jut már csak el az elméjébe.
A legutolsó mondat miatt, amit hall, mielőtt elnyeli a sötétség, még mozdulni akar. Kiabálni, és Adam segítségére sietni, de erre már képtelen. Talán mindig is képtelen volt.
- Kérek még 5 ml-t.

- Ezt nem teheted Frankie! – kiabálja Adam magából teljesen kikelve.
- A betegem vagy Adam, ne felejtsd el. – néz rá és szemében valami olyan fény csillan, amitől Adam megrémül egy pillanatra. Gondolkodás nélkül adta magát Frankie kezeibe, a férfi pedig ezt a bizalmat használja most fel ellene. Képtelen felfogni mi történik körülötte a világban. Mi történt az emberekkel? Mi történik mindenkivel? Épp csak azt nem veszi észre, hogy nem a világ fordult ki önmagából, csakis ő.
- Add azt ide, mielőtt megint téged fenyeget meg. – szól a lányhoz, kiveszi a kezéből a gyógyszert és kérdés nélkül, de sokkal finomabban szúrja Adam karjába.
A fiatal orvosnak nem kell sok, máris lazulni kezdenek görcsös izmai, és bár nem veszti el teljesen az eszméletét, nem képes megtartani magát. Lecsukja a szemeit és engedi, hogy mostanra már csak a két férfi ápoló a vállukra támasztva tartsák. Nincs hozzá szokva ilyen gyógyszerekhez, ezért kevés is gyorsan kiüti.

- Mi folyik itt? – vágtat melléjük Silverman és széttárt karokkal néz az összekovácsolódott kis társaságra. – Mi ez a kiabálás?
- Semmi főnök. Kaulitz kiborult, benyugtatóztam és lekötöztem. – mondta, és gyorsan a köpenye zsebébe csúsztatta a fecskendőt.
- Mi történt Adam-el? – néz értetlenül a szinte ájult orvosra.
- Rosszul lett. Minden bizonnyal nem reggelizett megfelelően. Kicsit túlhajszolja magát, mióta Kaulitz a betege. – hazudja szemrebbenés nélkül és körbenéz a jelenlévőkön, hogy mindenkire vethessen egy jelentőségteljes pillantást, ami arra enged következtetni, hogy a munkájukkal játszanak, ha be merik sározni a felettesüket a főorvos előtt. – Vigyétek az irodámba fiúk, ott van egy kényelmes kanapé. Fektessétek le.
- Nem kéne inkább egy üres szobába? – kérdezi aggódva Silverman. Teljesen meggyőzte Frankie meséje, persze eszében sem volt, hogy kételkednem a szavában. Mi oka is lenne rá? Ebben az intézményben mindenki megbízható volt eddig is, és minden a legnagyobb rendben történt. Egészen eddig. A 483-as szoba lakójának a megjelenéséig.
- Nem, jó lesz ott nálam. Van a hűtőben ennivaló és bekötök majd neki egy infúziót is. – vágta rá Frankie és az ápolók felé bólintott, akik már indultak is Adam-el a vállukon.

- Pedig már annyiszor mondtam neki, hogy túl komolyan veszi. – ingatta a fejét a professzor.
- Ilyenek ezek az újoncok. – mosolyodott el kényszeredetten. – Ha megbocsátasz James.
- Persze, menj csak. – intett neki, de még utána kiáltott. – Kérek majd híreket, hogy van.
Frankie csak bólintott és már sietett is az irodája felé.

- Köszönöm srácok. – mosolygott rájuk, ahogy beért.
- Nincs mit főnök. – mosolyogtak vissza, és indulni készültek, de Frankie még melléjük lépett mielőtt elmentek volna.
- Senkinek. – mondta színtelen hangon.
- Természetesen. – bólintottak egyszerre és elhagyták a szobát.
Frankie kivette a zsebéből a használ fecskendőt és idegesen vágta be a szemetesbe. Levette a köpenyét és elkezdett felöltözni a civil ruháiba. Még leült a gépe elé, és kikeresett valamit, mielőtt indulni készült volna. Néhány percig válogatott, aztán megtalálta a megfelelő kelléket.

Tárcsázott egy számot és várta míg kicsöng.
- Jó napot!
- Üdv, a St. Mary’s Intézetből telefonálok. Érdeklődnék, hogy éjszaka is dolgoznak-e a munkatársaik.
- Bekötésről lenne szó?
- Igen.
- Természetesen, ha az Intézetnek úgy a kényelmesebb, éjszaka is kiküldhetünk valakit.
- Nagyszerű lenne. Mondjuk ma éjszaka?
- Rendben. Miről lenne szó?
- Frank Garcia névre már leadtam a rendelést pár perce. Azt kéne bekötni.
Frankie idegesen rázta a lábát, míg a férfi a vonal végén a rendelését kereste.
- Igen látom már. Oké, akkor olyan tizenegy felé?
- Legyen inkább pontban éjfél. – felelte, mert tudta, hogy akkor tudja legkényelmesebben elintézni, amit kell.
- Oké. Akkorra kiküldünk valakit. Köszönjük a vásárlást!
- Én köszönöm. – és már le is tette a telefont.
Még mindig feszülten ült a székében és a halványan, alig észrevehetően mocorgó Adam-et bámulta. Cikáztak a gondolatok a fejében. Próbálta összerakni magában az összes forgatókönyvet, ami odáig vezethetett, hogy Adamre ilyen állapotban találjon rá és végül le kelljen szedálnia.
Idegesen megrázta a fejét, mert minden alkalommal egyre kevésé tetszett neki, amit elgondolt. Felkelt és Adam mellé guggolt, hogy karját a vállára kanyarítva, felsegítse. Megfogta a már bepakolt táskáját és az autójához indult barátjával.

Kicsit nehézkesen, de beültette és bekötötte. Rácsukta az ajtót, talán egy kicsit erősebben, mint normálisan tette volna, és még rá is csapott egyet az autó tetejére dühében.
Ő is beült, gázt adott, és Charlie háza felé indult.

Az férfi már otthon volt, és épp a kanapén elterülve nézte a TV-t ölében laptopjával, hogy megpróbáljon még otthon is dolgozni egy kicsit, mikor megszólalt a mobilja. A dohányzó asztalra tette laptopját és felvette a telefont.
- Mi a helyzet Frankie? – szólt bele köszönés nélkül egy hatalmas mosollyal az arcán.
- Otthon vagy? – érkezett a feszült válasz. Charlie arcáról azonnal lehervadt a mosoly. Egyből Adam ugrott be neki. Csakis vele történhetett valami.
- Igen. Mi történt? – nyögte a telefonba.
- Itt állok a ház előtt, engedj be. – mondta, és már meg is szakította a hívást.
Charlie értetlenül ugrott fel, hogy az ajtó felé siessen. Ahogy kitárta és a kapu felé indult, halálra vált arccal vette észre az öntudatlan szerelmét barátjuk vállán. A maradék utat, szédülése ellenére futva tette meg.
- Istenem, mi történt?
- Majd bent elmondom. – felelte idegesen. Nem készült elmesélni az utolsó részletig, hisz az orvosi titoktartása minden ember felé köti, de nem szándékozott ennyiben sem hagyni a dolgot. A ma történteket mindenképp elmondja neki. A professzor előtt eltitkolta, de nem adja meg Adam-nek azt a könnyedséget, hogy a mai műsor teljesen titokban maradjon. Charlie-nak joga van tudni, mi történik a szerelmével, Frankie pedig nem is akarta hagyni, hogy a homályban tébláboljon és azt higgye boldogan éldegélnek.

Bevitték Adam-et és az ágyba fektették. Frankie bekötött neki egy infúziót, amit magával hozott, aztán kimentek a nappaliba.
- Most már megmagyarázod ezt? – kérdezte rémült hangon a férfi. Eddig csendben maradt és hagyta, hogy Frankie végezze a dolgát. Most viszont már tudni akarja, mi a fészkes fene folyik itt.
- Igen. – huppant le a kanapéra és hosszan fújta ki a feszült levegőt. – Leszedáltam. Nem kapott sokat, hamar rendbe fog jönni.
- Hogy mit csináltál? – tátotta el a száját. – Nem vagyok orvos, de Adam is szokta használni ezeket a szavakat, és azt már sikerült leszűrnöm, hogy nem szokás senkit csak úgy puszta jókedvből és szórakozásban kiütni.
- Hát nem. – temette arcát a kezeibe, ahogy a térdére támaszkodott. – Hallottál már Billről?
Charlie a plafonra emelte a tekintetét, sóhajtott egy nagyot, leült mellé és gúnyosan megjegyezte;
- Hát persze. Ki más lehet már megint az oka mindennek.
- Ezek szerint igen. – sandított rá oldalra.
- Túl sokszor is azt hiszem. – felelte keserűen. – Sokan nem tudok róla. Csak hogy mivel küzd, és hogy Adam egyre többet beszél róla, hivatkozik rá, ha valami miatt nem tud időben hazaérni, és előszeretettel tölti olykor még az éjszakát is bent miatta.
- Akkor látod milyen hatással van rá a srác.
- Mi van? – kerekedik ki Charlie szeme erre a mondatra. Az, hogy az eddigi életük egy kicsit felborult most, hogy Adam beteget kapott, még oké. Elfogadta, de azt nem vette észre, hogy különösebben hatással lenne rá valamiben is a fickó. Egy kicsit furcsa volt olyakor Adam, de aztán mindig bocsánatot kért és kiengesztelte.
Talán ennyire félre nézett valamit? A fiú lenne az oka, amiért ilyen furcsa mostanában? Nem csak a bizonyítási vágy van a dolgok mögött?
- Ne ijedj meg. De az tagadhatatlan, hogy valami azon túl is nagyon nem stimmel Kaulitz-al, amiket tudunk róla. Szinte biztos vagyok benne, hogy sokkal betegebb, mint hisszük.
- Hát ez valahogy nem nyugtatott le. – felelte keserűen.
- Elhiszem. Ma valamit mondhatott vagy csinálhatott, mert Adam teljesen magán kívül volt mikor benyitottam hozzájuk. A srác kikelt magából, lefogtam és benyugtatóztam, aztán lekötöztem. Adam agya pedig ennek az egész szitunak a látványától durrant el. Le kellett fogni. Billen akart segíteni. Üvöltött velem, hogy ne merjem beadni neki a nyugit, de nyilván leszartam. Aztán csak vergődött és üvöltözött tovább. Három ember fogta le végig. Kénytelen voltam őt is belőni.
- Istenem… - nézett rá tátott szájjal, ködös tekintettel Charlie. Szinte sokkolták a hallottak.
- A főnök is odajött, de minden nyomot eltüntetve, azt kamuztam neki, hogy Adam csak rosszul lett, mert nem reggelizett rendesen. Most még meg tudtam menteni a seggét, de tennünk kell valamit Charles.
- Mit tehetek én? – kérdezte őszinte kíváncsisággal, mert ötlete sem volt.
- Én odabent fogom minden lépését figyelni, te pedig idekint. Adam a bejegyzett terápiás betegem. Éppen ma jött be az irodámba, hogy segítséget kérjen.
- Tessék? – egyik meglepetés éri a másik után, és már azt sem tudja hol keresse az állát a földön.
- Tudja ő nagyon jól, hogy valamit nem jól csinál. Önszántából jött be, hogy elmondhassa. Annyira viszont okos volt, hogy nem csak, mint haver mondta el, hanem terápiát kért, így senkinek sem beszélhetek erről, bármennyire is szeretnék.
- De hát én…
- Neked sem Charles. – fogta meg a kezét nyugtatásként. – Sajnálom, ez a protokoll. Erre esküdtem fel. De ne aggódj, vannak kiskapuim és egyéb terveim is. Okos volt, de nem eléggé. Elvette tőlem a jogot, hogy kiadjam a titkát, de helyette a kezembe adott egyéb jogokat. Nem hagyom, hogy szarba keverje magát, be fogok avatkozni, számíthatsz rám.
- Köszönöm Frankie. – ölelte magához a férfit. – Nem tudom, mit tennék én most nélküled. Baszki, még csak nem is tudnék semmiről...
- Segítened kell.
- Bármiben. – vágta rá, ahogy elengedte. – Nagyon féltem őt.
- Jelentened kell nekem mindent. Minden olyan furcsaságot, ami nem vall Adamre. Bármit, érted?
- Persze.
- Ő ne tudjon róla, hogy kapcsolatban vagyunk.
- Egyértelmű.
- Oké, most mennem kell, van még ezer meg egy dolgom ma, de muszáj volt haza hoznom, és téged is beavatnom amennyire lehet.
- Kösz Frankie.
Mindketten felkeltek és az ajtó felé indultak.
- Még ne köszönd, egyelőre csak terveim vannak. Semmi több.
- Eddig még csak nem is tudtam, hogy ekkora gáz van, szóval már ez is jóval több volt, mint a semmit.
- De vigyázz azért, ne legyél túl aggódó, vagy ilyenek. Ne vegye észre, hogy valami nem stimmel veled, oké?
- Aha.
- És csak annyit tudsz, hogy haza hoztam, mert rosszul lett. Infúziót kapott. Ennyi. Az is érdekel, hogy beavat-e a mai eseményekbe. – részletezte a terveit, ahogy a kabátját gombolta.
- Direkt akarsz megkínozni? – hajtotta le keserűen a fejét Charlie.
- Nem, de tudnom kell. Sajnálom előre is, ha fájdalmat okoz neked. Próbálj arra gondolni, ha így történik, hogy azért titkolózik, mert bajban van, és fél elmondani az igazat. Mert hidd el így van, beszéltem vele és tudom. Szeret téged.
- Oké. – bólint szomorkás hangon és kezet fog barátjával.
- Vigyázz magatokra. Én üzenem, hogy amíg nem beszélünk, látni sem akarom az Intézetben.
- Kíváncsi leszek, mit szól majd ehhez. – forgatja meg a szemét.
- Én is. Minden, amit teszek teszt, minden, amit ő tesz, egy válasz a fel nem tett kérdéseimre. Bízz bennem. – teszi a vállára a kezét egy pillanatra, aztán már el is indult az autója felé. – Szia, Charles.
- Szia.

Charlie, miután barátjuk elment, visszasétált a hálószobába. Percekig csak állt Adam lábánál és szomorú szemekkel nézett rá. Megkerülte az ágyat és bebújt mellé, szorosan megölelte és a vállára hajtotta a fejét. Mindig is túlságosan szerette ahhoz, hogy haragudni tudjon rá. Így volt ez most is. Bár eltitkolta, hogy gyötrődik valamin, mégis inkább sajnálta őt, amiért belekeveredett valamibe és ő egyedül képtelen segíteni rajta. Bárcsak megtehetné.

***

Mikor Adam ébredezni kezdett, az első érzés, ami szétáradt a testében, hogy mennyire rosszul van. Hirtelen fogalma sem volt hol van és eléggé kábának érezte magát. Néhány percig csak pislogott a plafonra, mire nagyjából kezdte felfogni, hogy mi veszi körül.
Szépen lassan kémlelt körbe. A szoba ismerős volt, de még nem pörgött az agya, nem tudta elhelyezni a fejében.
Érezte, hogy valami nyomást gyakorol rá, de újabb percek kellettek, hogy feldolgozza, nincs egyedül és egy férfi nehezedik rá. Nem tudott még remegés nélkül, összefüggő mozgássorozatot produkálni, ezért arra sem tudott rájönni ki a mellette fekvő férfi.
Lehunyta a szemét és próbálta felidézni mi történt vele. Mi is az utolsó emléke, mielőtt ide jutott. Billel volt. A szíve nagyot dobbant, ahogy eszébe jutott a fiú és szinte még érezte is ajkainak puha érintését. Aztán hirtelen pulzusa a magasba szökött, mikor eszébe jutott Bill elkábított látványa. Innen pedig már olyan gyorsan peregtek le az azt követő események, mintha valaki egy filmet gyorsítana fel a lejátszóban.
Újra kinyitotta a szemét, és most már tudta hol van. Frankie nyilván haza hozta. Lassan oldalra fordította a fejét és látta, hogy Charlie szunyókál a vállán. Nagyon ideges lett, ahogy világossá vált előtte újra, mit élt át, de valahogy ez a látvány önkéntelenül is arra késztette, hogy elmosolyodjon. Nem akarta felébreszteni. Nem tudja mit mondhatott neki Frankie, de ha elmesélte a történteket, akkor maga az apokalipszis vár rá. Aztán észbe kapott, hogy nem biztos, hogy tartania kell ettől, hisz szorosan tartja a karjaiban. Ha a fejét készülne letépni, egész biztos nem bújna így hozzá.
Ez viszont újabb problémát vetít előre. Vajon mondja el neki, ami történt? Vajon eljött az ideje, hogy megbeszéljék a történteket? Hogy elmondja neki, ami Bill és közte történt ma? Egyáltalán ma van még?
Hihetetlenül elveszettnek érezte magát a benzótól, és kezdte sajnálni a betegeket, akiket folyamatosan belőnek vele, ha már túl problémássá bonyolódik a helyzet. Talán még életében nem érezte magát ennyire rosszul. Érzett már hasonlókat, de ennyire durva még sosem volt az ébredés ilyesmi szerektől.
Folyamatosan cikáztak a gondolatai, hogyan és mit kéne elmondania Charlienak, de még mindig eléggé el volt veszve a fejében, mert azt sem vette észre, hogy időközben besötétedett, Charlie pedig ébredezni kezdett mellette. Arra kapta felé a fejét, mikor finoman megrázta a vállát.
- Jól vagy baby? – kérdezte az idősebbik és Adam bár értette a kérdést, nem válaszolt egyből. Talán fél perc szünetet is tartott, mire lassan nyitotta válaszra a száját.
- Az erős túlzás lenne... – felelte halkan és rekedten. A mondat végén pedig rájött a köhögés. Olyan száraznak érezte a torkát, mintha megevett volna egy marék homokot.
- Hozok neked inni. – ugrott fel Charlie és már el is tűnt a szobából, hogy körülbelül egy percen belül már be is robogjon egy pohár hideg vízzel.
Segített felülni Adamnek és lassan megitatta. Nem adta a kezébe a poharat, mert az ujjai még remegtek.
- Jobb?
- Sokkal. – bólintott. Magára akarta húzni a takarót, mikor észrevette a kézfejébe szúrt kanült. Lassan vezette végig a tekintetét a vékonyka műanyag csövön, míg el nem ért az addigra már üres ballonig, ami rá volt kötve. – Hát ez?
- Frankie hozott haza, ő kötötte be neked. Azt mondta nem ettél és ittál rendesen. Ez lett a vége. – ingatta a fejét. Adam csak nézett rá. Ezek szerint Frankie barátja, nem mondta el neki mi is történt pontosan. De ennek örüljön vagy se? Így kénytelen lesz ő megbirkózni a történettel. Vagy nem… Majd még kitalálja melyik a jobb út.
- Értem. – bólintott.
Charlie csak kimérten letette a poharat és furcsán nézett rá. Adam majd megfeszült, de képtelen volt megmondani, hogy a férfi haragszik, aggódik, vagy csak nem érti, mi történik. Végül úgy döntött a legjobb talán az lesz, ha beavatja néhány részletbe, de mégsem viszi túlzásba a vallomás áradatot.
- Öm… segítesz? – nézett szerelmére tehetetlenül.
- Persze szívem. – mosolyodott el és már sietősen mellé is térdelt. – Mit tegyek?
- Először is csavard ki a csövet. – irányította halkan. – Aztán hozz, kérlek az elsősegély dobozból egy pamacsot és ragasztót.
- Mi? Én… nem tudom ezt kiszedni Adam. – nézett rá kétségbeesetten és a magasba emelte a kezeit.
- Együtt csináljuk. – fogta meg a kezét és rámosolygott, Charlie ettől egy kicsit feloldódott és visszatért a kanülhöz. Nagyon óvatosan próbálta kiszedni a csövet, de nem merte nagyon megmozgatni, mert nem akarta, hogy Adam szenvedjen.
- Nem fáj, csináld nyugodtan. – simogatta meg a karját.
Végre sikerült kicsavarnia, és elsietett a fürdőbe az elsősegély kellékekért, aztán kelletlenül térdelt vissza.
- Mit kell tennem? – kérdezte, de keze egyre jobban remegett.
- Leszedjük a ragasztót, aztán a pamacsot pontosan oda szorítjuk, ahol a cső be van szúrva. Utána lassan, de határozottan kihúzzuk a kanült. Ennyi édes, menni fog.
- Oké.
Mindent pontosan úgy csinált, ahogy Adam mondta neki. Együtt szorították a kis gézpamacsot és próbálta a leggyorsabban eltávolítani kezéből a csövet. Adam aprót szisszent, de komolyabban tényleg nem látott fájdalmat az arcán.
Frusztráltan fújta ki a levegőt, mikor kész voltak. Rá ragasztotta a kis anyagot és szó nélkül összeszedett minden szemetet, hogy gyorsan kidobja, mielőtt még bármi kellemetlenséget is okoznának.

- Ügyes voltál. Köszönöm. – súgta neki Adam, mikor visszament a szobába és leült mellé.
- Jobban vagy már? - hajolt hozzá és egy csókot lehelt az szájára.
- Sokkal. Kicsit olyan volt az egész, mint… mikor a fősulin… tudod. – motyogta.
- Aha. – húzta el a száját Charlie. Utálta Adam életstílusát mikor megismerkedtek. Nagyon sokat járt bulizni és iszonyú kétes alakokkal haverkodott, akikkel sokszor egy lepukkant bérlakásban ébredt miután reggel magához tért abból a kábítószer mámorból, amibe taszították magukat. Nem is tudná megmagyarázni, az akkori férfiban mi volt, amit megszeretett úgy igazán, mivel mindent utált abban, ahogy élte az életét.
Ez a szempár és a mögötte lakozó lélek mégis rabul ejtette és nem engedte, hogy a sok kellemetlenség közéjük álljon.
- Char… beszélnünk kéne. – motyogta maga elé. – Ráérsz most? Mert istenemre mondom, azt se tudom, milyen napot írunk.
- Ráérek persze, rád mindig, tudod jól. Csak pár órát voltál kiütve egyébként. Miről szeretnél beszélni? – simított végig az arcán, de közben remegett a gyomra. Nagyon bízott benne, hogy őszinte lesz vele.
- A mai dolgokról. Nem minden pontosan úgy történt, ahogy Frankie jófejségből elmesélte. – hajtotta le a fejét bűnbánóan. Charlie átmászott a lábain és mellé ült, ugyan abban a pozícióban, ahogy Adam is tette. Betakarta a lábait és hátát az ágy támlájának döntötte. Megfogta Adam kezét és összefűzte az ujjaikat.
- Mesélj. – mosolygott rá. Bár talán nem kellett volna ennyire mutatnia, de mérhetetlenül boldog és hálás volt Adam bizalmáért.
- Hát szóval… nagyon szeretlek. Ezt tudnod kell előtte. – szögezte le, de képtelen volt a szemébe nézni.
- Tudom édes, én is téged. – simogatta meg a kézfejét hüvelykujjával.
- Pedig nem érdemlem meg Char… Egy rohadék vagyok.
- Miért?
- Mert… szóval…
Charlie nem aggódott, mert bár látta Adam arcán és testi reakcióin, hogy nagyon nehezen tudja ezt elmondani neki, de ő tudta az igazságot és azt is, hogy nem haragszik rá. Alig várta, hogy Adam kimondja és meg tudja nyugtatni szerelmét.
- Az egészet ott kell kezdenem, mikor… mikor Bill belépett az életembe. Tudnod kell a történethez, hogy Bill nagyon elesett, gyenge és gyámoltalan. Mégis… engem mintha… az első pillanattól kezdve valahogy… hipnotizált volna. Vagy nem is tudom. – dadogta. Rettegett ettől a beszélgetéstől és semmire sem vágyott jobban ebben a pillanatban, csak hogy túl legyen rajta, bármi is lesz a vége. Talán mégiscsak vágyott másra is ennyire… de azt most ki kellett űznie a gondolataiból. Most csak Charliera koncentrálhat.
- Hogy érted? – kérdezett vissza Charlie és már nem volt az arcán az a boldog mosoly. Kicsit kényelmetlenül kezdte érezni magát attól, ahogy erről a fiúról beszél.
- Úgy hogy… kérlek ígérj meg valamit. – nézett most mélyen a szemébe.
- Hm?
- Ha elmondom, nem ugrasz fel és hagysz itt. Hagyod, hogy végigmondjam ez egészet.
- Ez nem valami bíztató. – nézett rá egy kicsit eltorzított arccal.
- Kérlek.
- Rendben. – bólintott lassan.
- Char én… nagy baj van…
Tartott néhány másodperc szünetet és Charlie egyre közelebb került ahhoz, hogy infarktussal vigye el az mentő, ha ezt így folytatják. A vérnyomása mostanra már biztosan valahol a tejutat kaparászta odafent.
- Adam kérlek! – szólt rá fojtott hangon, mert már nem bírta tovább. De aztán azt kívánta bár ne tette volna.
- Azt hiszem… kezdek valamit érezni Bill iránt, Charlie. – mondta ki olyan halkan, hogy ha csak egy halszálnyival halkít a hangján, már nem lehetett volna érteni.
Charlie viszont nagyon is értette. Kristálytisztán hallotta a fejében Adam szavait. Olyan volt az egész, mintha valaki leöntötte volna egy vödör jeges vízzel, aztán alá gyújtott volna. Egyszerre futkosott rajta a hideg és ült ki forró veríték a hátára. Borsództak a tagjai és csengett a füle. Képtelen volt feldolgozni a hallottakat. Hiába értette minden szavát és a szavak jelentését, Adam szájából hallani mindezt felért egy fizikai kínzással is. A keze remegni kezdett és ezt tudta, hogy Adam is érezheti ezért mikor már képes volt megmozdulni, kitépte az ujjait a férfi kezéből, felpattant az ágyról és olyan kétségbeesett, értetlen arccal nézett rá, amitől Adam halálsápadttá vált az ágyon és torkára akadtak a szavak. 




8 megjegyzés:

  1. Wow....hát ez...kemény lett, főleg a vége. Adamnek elég szar lehet, nem tudom hogy én mit tennék a helyében de biztos nagyon rossz érzés lehet. A sell you soul című sztorit folytatod majd?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy hatásosra sikeredett. :) Én sem lennék a helyében.
      Természetesen folytatom, épp ma délelőtt kezdtem el fordítani a következő részt, még a napokban kiteszem. Jó hosszú rész, de igyekszem vele. :)
      Köszönöm, hogy írtál. :)

      Törlés
  2. Ütős rész lett, az egyszer biztos. Remekül ábrázoltad Adam kusza gondolatait, vívódását és Bill kifakadását. Nagyon durva helyzet, amiben Adam most van és nagyon nagy bátorságra vall, hogy elmondja Charlie-nak az egészet. Kíváncsi leszek, hogy reagál rá Charlie, de gondolom, nem fog repdesni az örömtől.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem fog. Egy kicsit többet is szeretnék mutatni Charlieből, így pedig látni is fogjuk, milyen is az ő kapcsolatuk, honnan kezdték és ki is volt Charlie Adam életében. Kit készül feladni Billért. De azért közben Billt és Tomot sem hanyagoljuk el. Örülök, ha tetszett. :)

      Törlés
  3. Hűű. Nagyon jó lett. Már úgy vártam. :) Bill egy kicsit furcsa volt nekem az elején és aztán Frankie is mondja, hogy szerinte betegebb mint hiszik. Talán van valami más is amit még nem tudunk? Frankie még biztos érdekes dolgokat fog produkálni. Kíváncsi vagyok mit rendelt. Hogy zárhattad le itt a fejezet végét? Kész vagyok. Siess a folytatással!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyrészt azét, hogy fent hagyjam a végét, és feszültséget teremtsek, muhahaa. Másrészt, mert a következő részt egészben akartam, így pedig ez rohadt hosszú lett volna. Nagyon örülök, hogy átjött Bill furcsasága és annak is hogy kérdéseket vet fel a sztori. Nagyon sok olyan van amit még nem tudunk. ;) Na de szépen lassan... :)

      Törlés
  4. Nagyon tetszett! Szép lassan bontakozik ki Bill karaktere és egyben betegsége.Ez a téma amúgy is nehéz egy hétköznapi embernek és épp ezért nekem külön tetszik, hogy nem ugrik ki rögtön a majom a zsákból. Nagyon tetszik az összes fejezet...Legközelebb ha így fejezed be meghalsz..csak szólok:D puszi:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a dicséretet. Igazán jól esik! Igen, lesznek még szálak, amiket bogozgathatunk. :)
      Okéé, észben tartom, hogy nem annyira díjazzátok a fent hagyott fejezet végeket. Én azért élveztem. :D
      Köszönöm a kommentet! ;)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.