Man in the Mirror - 10.

Halihó!
Hát igen, az idő megint elég embertelen, de nem voltam álmos, és ha az ember napközben elfoglalt, mi másra használhatná álmatlan éjszakáit, mint a hobbijára? 
Így el is készült nektek végre az új rész, amit már nagyon vártam, mert nem volt könnyű összehozni, sokat gondolkodtam, nekiálltam, kitöröltem, egyszóval nem elégedtem meg bármivel.
Remélem az eredmény tetszeni fog nektek.
Kellemes időtöltést hozzá!
Köszönöm a türelmet és hogy itt vagytok!
Puszi&Pacsi




10. Mindent kockára tenni

Bill ugyan olyan álmosan nyitotta ki a szemeit, mint ahogy este lecsukta őket, viszont a nappali fények már kellően zavaróvá váltak a nyugodt alváshoz. Minden tagja el volt nehezedve és lüktettek az izmai. Annyira rosszul érezte magát, hogy megmozdulni is alig volt képes, mégis összekapart magában annyi erőt, hogy körbenézzen a szobában.
Az ajtó ugyan úgy nyitva, mint amikor este elaludt, de mostanra már hangos sürgés szűrődött be kintről. Amit, vagy inkább, akit viszont Bill tekintete őrülten kutatott, nem volt sehol. Vett egy nagy levegőt, és gondterhelten fújta ki.
„Hol vagy?” – tette fel magában a kérdést. Sokszor gondolkodott úgy, mintha valójában beszélne. Már nagyon megszokta ezt az évek alatt, mert minden mondatára volt válasza a hangoknak. Most mégis síri csönd volt. Már az az apró suttogás is megszűnt, Bill pedig semmit sem értett. Már elég sok idő eltelt azóta, hogy azt az egy szem gyógyszert beszedte. Ha mostanra még nem is tértek volna vissza teljesen a téveszméi, az biztosan nagyon furcsa volt, hogy mintha mégis egyre jobban lenne. A kábítószeres rosszulléteken kívül, túl jól érezte magát.
Magában eldöntötte, hogy majd megkérdezi Adamtől, hogy vajon ez jól van-e így. Mindennél jobban vágyott rá, hogy találkozzanak, pedig mindössze pár órája váltak el. Nem tudta mit érez, de azt igen, hogy nem akarja, hogy Adam egyszer csak már ne legyen az élete része. Ezt egyszerűen nem tudta, és nem is akarta elképzelni. Gondolataiba mélyülve az ajtó felé fordult, hátha akkor, ha bámul rajta kifelé, szeretett orvosa betoppan rajta.
Erre a gondolatra megrázta a fejét és képzeletben megrázta saját magét.
„Ő a barátod Bill, hisz Adam ezt a saját szájával monda.” – gondolta magában.
Sokaknak már ez is furcsa lenne, hogy így társalog a saját elméjével, de ő ezt a csendet most sokkal normálisabbnak érezte, mint bármikor, bármit is az életében. Most nem volt az a sok hang, azokkal a lesajnáló és megalázó véleményekkel. Csak ő volt. Bill. Nem hallott odabent mást, csak a saját gondolatait.
- Meg tudnám szokni. – jegyezte meg ezúttal hangosan, aztán a lábához kapott, mert, ahogy ráfordult, valami megszúrta a combját.
- Mi a…? – nyúlt le és érezte, hogy van valami a zsebében, de amit kihúzott belőle az sokkolta és egy pillanatban jeges félelmet költöztetett a mellkasába.

„Tudom, hogy az utóbbi időben nem mindig alakultak jól a dolgok, de hiányzol nekem. Viszont van egy kis problémánk Billy. A doki barátod egy kis rohadék. Valahogy azóta is beadja neked azt a szart, csak azért, hogy elszakítson tőled. Megértem, ha nem bízol bennem, de gondolkodj el egy kicsit és magad is rá fogsz jönni, hogy igazából csak bennem bízhatsz. Bármiket is tettem, azt az egyet nem mondhatod, hogy valaha is okot adtam a kételkedésre és fordítva is igaz. Épp ezért most is bízom benned Billy, bízom benne, hogy harcolni fogsz értünk.
Az matrac alá rejtettem a törött tükör egy darabját.
Ha hiányzom, csak nézz a tükörbe.”
Tom

Bill szemeit már marták a könnyek mire a levélke végére ért. Nem akarta elhinni, ami benne állt. Átolvasta még háromszor is talán, hátha talál a sorok között valami rafináltságot vagy árulást, de semmit nem talált. Tom a tiszta érzéseit írta le ebbe a pár mondatba, és ez minden jóérzést kifacsart Bill szívéből, mindent elvett tőle egy pillanat alatt és nem hagyott maga után mást csak bűntudatot és fájdalmat. Végre kezdte érteni miért büntette meg annyiszor mostanában Tom. Borzasztóan bánt vele és szinte Adam egy érintéséért, egyetlen pillantásáért képes lett volna hátrahagyni őt. Tomot, aki tényleg mindig itt volt neki. A legkülönfélébb, olykor kínzó módon, de ott volt. Vajon ugyan ez elmondható Adamről is? Lenne értelme feláldozni kapcsolatát Tommal, egy bizonytalan baráti kapcsolatért Adammel?
Tom azt írta az orvosa továbbra is valahogy beadja neki a gyógyszert, de Bill ezt nem akarta elhinni. Képtelen lett volna feldolgozni egy ekkora csalódást. Vajon Adam meg tudná ezt tenni vele? Borzasztó érzés lenne, de ahogy gondolkodott és levetítette maga előtt az elmúlt napokat, érezhetően egyre jobban lett ahelyett, hogy visszatérnének a problémák, amire számított. Ez csak azt jelentheti, hogy Tom igazat mond neki. Tulajdonképpen valóban nincs oka kételkedni benne, mert amiket írt, azokhoz nem fér kétség. Sokszor szörnyen bánt vele, de hazugság még nem hagyta el a száját mikor Billel beszélt. Soha nem adott okot arra, hogy kételkedjen a szavahihetőségében.

Hirtelen eszébe jutott a tükör. Felpattant az ágyból és kilesett az ajtón, hogy van-e némi esély arra, hogy valaki megzavarja. Mivel mindenki a reggeliztetéssel volt elfoglalva, amin Bill sosem vesz részt, mert inkább megvárja, míg később behozzák neki, úgy tűnt egy kis ideig még tiszta a levegő.
Az ágyhoz araszolt és óvatosan a matrac alá nyúlt. Nagyot dobbant a szíve, mikor megérezte az elrejtett tárgyat.
Előhúzta lassan és belenézett. Most nem volt benne félelem. Nem tartott Tom haragjától. A levél után nem volt mitől tartania. Tom éreztette vele, hogy még szereti és hiányzik neki. Billynek szólította. Csak Tom hívja így, és mindig csak akkor mikor gyengéd akar lenni vele. Mikor ki akarja mutatni, hogy mennyire fontos neki Bill. Eddig sikerült visszatartani könnyeit, amik mint egy dühös hadsereg, erőszakosan törtek utat maguknak, és most, hogy már megnyerték a háborút, lassan haladnak végig győzelmi útjukon az álláig, hogy végül a tükör fényes felületén érjenek célt.
Bill gyengéden simított végig a tükrön és bepárásodott szemétől észre sem vette, hogyan vannak a szélei, ezért az egyik hegyes él elvágta a kezét. Felszisszent fájdalmában, de nem érdekelte tovább annál az egy szisszenésnyi időnél. Ezt a fájdalmat most megérdemelte.

Nagyokat pislogott és sokáig nézte tükörképét, de bármennyire is koncentrált, nem változott át Tom férfias alakjává. Nem jelentek meg azok a mindig tökéletes fonatok a szeme előtt, ami annyira tetszett neki mikor először meglátta. Mikor kicsik voltak még, Tom raszta hajat viselt, amit szintén nagyon szeretett, de aztán az évek múlásával afrofonatokra cserélte és ez igazán elbűvölte Billt. Mikor volt, hogy órákig beszélgettek és nézte őt a tükörben, sokszor érzett vágyat, hogy megérintse. Tudni szerette volna milyen tapintása van, de sajnos erre soha nem lehet esélye.
Ettől mindig úgy elszomorodott, mert igazán nagyon szerette Tomot, és sokat sírt, amiért egyazon testen kell osztozniuk. Amiért nekik nem adatott meg az, mint minden más legjobb barátnak ezen a földön.
Újra maga elé vette a levelet és végigfuttatta ködös tekintetét a görbe olykor alig olvasható betűkön. Tom sosem írt szépen, mégis Bill imádta látni a betűit. Ez valami olyan kézzelfogható dolog volt a fiútól, amire kevésszer volt példa.
Bill testében és elméjében egy tizedmásodperc leforgása alatt uralkodott el a düh. Lendületesen visszadugta a tükröt rejtekébe.
- Visszaszerezlek. – vágta zsebébe a levelet és indulatosan kitrappolt a nővérpulthoz.

- Hol van Adam? – kérdezte színtelen hangon. Mindenki megállt a mozdulat közben, amit épp csinált és megütközve néztek a tizenéves fiúra. – Na?
Bill türelmetlenül lépkedett, mert minél előbb beszélnie kellett Adammel. Nem hagyhatja tovább, hogy hülyét csináljon belőle. Eljött az idő, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba, és felülvizsgálják a barátságukat.
- Valami baj van, kölyök? – kérdezte egy középkorú férfi, aki épp a gyógyszeres szekrényben pakolt, mikor Bill letámadta őket.
- Csak Adammel vagyok hajlandó megbeszélni a problémáim. – felelte lenézően.
- Ha ő nincs itt, mással is beszélhetsz.
- Őt azért fizetik, hogy itt legyen. – vágta rá jéghideg hangon.
Amikor valami fájt neki, mindig felhúzott egy hűvös álcát, mert nem akarta, hogy az emberek lássák, mennyit szenved ebben az életben, ezen a világon. Valójából nem volt ilyen, de szüksége volt erre az maszkra, hogy ne bántsák tovább.
- Nyugodj meg Kaulitz. Az orvosok is emberek… - kezdte el magyarázni neki a férfi, de Bill csak megforgatta a szemeit és közbevágott.
- Itt van vagy nincs? Csak erre vagyok kíváncsi.
- Menj vissza a szobádba Bill, mindjárt beviszem a reggelid és addig Adam is megérzik. Már láttam reggel mikor beértem. – vette át a szót most egy talán a nyugdíjazás előtt állható, idősebb nővér.
- Szóval bent van, akkor ne fáradjatok, majd én megkeresem. – mondta egyszerűen, és már indult is a folyosón, de a férfi ápoló ezt nem hagyta ennyiben. Szinte pár másodperc múlva már mögötte is termett és megfogta a vállait, hogy megállítsa.
Bill nagyon megijedt az érintésétől. Összerezzent és hevesen dobogni kezdett a szíve, közben pedig fájdalom hasított a karjába a férfi érintése nyomán az elvonási tünetekről. Önkéntelenül felkiáltott fájdalmában.
Mivel az ápoló nem is sejtette a megfeszült teste és kiáltása okát, ezért még szorosabban tartotta. Bill próbált szabadulni, de túlságosan fájt neki és le is volt gyengülve. Minden végtagja remegett.
- Hívjátok Lambert-öt, ha már nem adhatunk lónyugtatót az őrjöngő őrültjének, akkor jöjjön és intézze el. – mondta gúnytól fröcsögő hangon.

A pult mögötti nővér egyből megcsipogtatta, de még percekig nem érkezett válasz, Bill pedig egyre rémültebb és kétségbeesettebb lett. Vergődött az ápoló erős karjai között, de ő már átkarolta a testét, és úgy fogta le.
- Nem felel. Megpróbálom telefonon. – mondta a nő és már tárcsázott is.
- Az jó lesz. Ha arra sem reagál, készíts elő nekem 10ml diazepamot.
- Na de…
- Nem érdekel Beth, nem fogunk harcolni ezzel az pszichopatával. Ha ő sem tesz semmit, engem sem érdekel. – szögezte le.

- Lambert. – szólalt meg Adam a vonalban, és Beth fellélegzett, mert nem akart gyógyszert adni Billnek a doktor engedélye nélkül.
- Doktor úr, a beteged miatt csipogtunk meg, de nem jelentkeztél, ezért hívtalak fel.
- Mi történt?
- Itt áll a pultnál, és szinte le kellett fognunk, - enyhített egy kicsit a körülményeken, az ápoló meg csak a szemét forgatta ezen. - hogy ne induljon a keresésedre. Felébredt, és egyből kijött, hogy utánad érdeklődjön. A hangulata nem túl jó, és mikor megtudta, hogy bent vagy, kérte, hogy hívjunk ide. Nem mondta, hogy különösebb problémája lenne, de mikor nem reagáltál egyből, meg akart keresni.
- Mondjátok meg neki, hogy konzultáción vagyok, és hamarosan odaérek. Sajnálom, hogy nem voltam ott mikor felébredt. Megígértem neki, biztos ezért esett kétségbe.
- Rendben, megmondjuk.
- Addig reggeliztessétek meg.
- Úgy lesz. – mosolygott a telefonba az idős hölgy és letette.
- Bill. – fordult a fiúk felé. – Adam máris indul hozzád, de egy kötelező konzultáción kellett részt vennie.
Bill egy kicsit ellazult a férfi pedig ettől lazított a szorításon.
- Gyere, addig megreggelizünk, rendben? – mosolygott rá a nő, és Bill képtelen volt utálni őt. Túl kedves volt. – Engedd el Steve, nem lesz rossz fiú, ugye Bill?
- Ha nem kezelsz úgy, mint egy öt éves kisfiút, akkor nem. – duzzogott, miközben épp azt akarta cáfolni, hogy még gyerek.
- Igaz, már kész felnőtt vagy, de hozzám képest még pólyás. – nevetgélt jóízűen. – Na, gyere fiam.

Bent ültek Bill szobájában az ágyon és egyikük sem szólalt meg. Beth csak kedves mosollyal az arcán nézte, ahogy Bill kicsit savanyú arckifejezéssel, de azért elpusztítja a reggelijét, aztán kiissza a gyógyszeres italt.
- Finom volt?
- Hát… - húzta el egy kicsit a száját. – Ettem már jobbat, de a körülményekhez képest egész ehető.
- Akkor jó. Adam hamarosan itt lesz, ne aggódj rendben? Az elnézésedet kérte a telefonba, de tudod, ezek a konzultációk általában az orvosoknak a hátuk közepére sem hiányzik, viszont kötelezőek.
- Értem. – felelte szűkszavúan. Most nem igazán érezte, hogy sajnálni akarja ezért Adam-et.
- Minden rendben? – kérdezte melegséggel a tekintetében.
- Igen.
- Akkor én megyek is. – kezdett szedelőzködni, hogy mindent ki tudjon vinni egyszerre. Mielőtt kilépett volna az ajtón, Bill halkan és szégyenlősen szólt utána;
- Beth.
- Igen? – nézett hátra, ugyan olyan mosollyal és kedvességgel a hangjában.
- Köszönöm. – dadogta bizonytalanul. – Sokkal több ilyen emberre lenne szükség ezeken a szörnyű helyeken. A már önmagában is dilinyós embereket, még bolondabbá és kétségbeesettebbé teszik az olyan emberek, mint az ott kint. – hajtotta le a fejét. – A maradék méltóságunkat is elveszik ilyenkor.

Beth egy pillanatig meg sem tudott szólalni a döbbenettől. Eddig még nem nagyon beszélgettek Billel, de mégis most valami olyat látott benne, amit esküdni, mert volna, hogy keveseknek ad át.
Beláthatott egy másodpercre az álarc mögé, és megmutatta azokat a szomorú, elkeseredett és hitét vesztett szemeket.
- Igazad van Bill. Sajnálom, hogy sokat kellett szenvedned ezeken a helyeken. Pedig épp az lenne a dolguk, hogy segítsenek.
- Aha.
- Nagyon intelligens fiú vagy. Megérdemled az emberi bánásmódot. Ha én itt vagyok, akkor meg is kapod, ezt megígérhetem – mosolygott rá, aztán egy bólintással elhagyta a szobát.

Bill csak a fejét ingatta szomorúan. Egy újabb ígéret, amit úgysem fognak betartani. Azt hitte már hozzászokott, de a csalódáshoz nem lehet hozzászokni. Az mindig ugyan annyira tud fájni, kivéve, ha valaki számodra fontos ember okozza a törést a szíveden. Az még századik alkalommal is ugyan olyan elviselhetetlen.

Adam futólépésben sietett a 483-as szoba felé, és csak azért nem rohant, mert nem akarta, hogy értetlenül méregessék.
- Minden rendben volt? – loholt el Beth mellet.
- Igen, semmi probléma.
- Oké, kérlek, most egy ideig nem zavarjatok, terápiás beszélgetést tartok vele.
- Rendben. – bólintott a nő és visszatért a munkájához, Adam pedig végre elérte a szoba nyitott ajtaját.
Belépett és becsukta maga után. Mikor azonban kedves mosollyal Bill felé fordult, hamar lehervadt az a bizonyos vigyor az arcáról.
Bill az ágyon ült törökülésben, hátát a falnak vetve, mellkasa előtt összefont karokkal. Mikor közelebb lépett már azt is láthatta, hogy az arca kipirosodott és csillog a könnyeitől.
- Mi történt? – lehelte aggódva. – Csináltak veled valamit?

Bill egy kicsit habozott, nem tudta, hogy kezdjen bele. Ahogy azt sem, hogy fojtsa el a dühét, ami belülről perzseli, vagy engedje ki, had tomboljon monszunként az áruló barát feje fölött.
- Igen. – felelte ingerültségtől elfojtott hangon.
- Mit? – indult lassan közelebb hozzá.
- Elárultak és összetörtek. Újra.
- Tom? – került már egészen közel hozzá a férfi, Bill pedig mielőtt még mellé érhetne fenyegetőn pattant fel az ágyról, és két kézzel a mellkasánál ellökte Adam-et a közeléből. Gyenge volt, így nem tudta fellökni, de távolabb taszította magától.
- Te, Adam! Te árultál el! Minden hazugság volt? Az egész egy rohadt nagy kibaszott hazugság volt csak?! – kiabálta magából kikelve.
Adam az egészből egy szót sem értett először. Valami nagyon összetört a fiúban és nem tud rájönni, mi az. Még az is végigszaladt a gondolatain, hogy talán nem hat a gyógyszer és ez megint egy epizód.
- Bill én…
- Ne is kezdj bele a hazudozásba! Bármit is akarsz nekem beadni, leszarom!
- Nem értem, sajnálom. – mondta halkan, mert azt akarta, hogy Bill fejezze be a kiabálást. Az nem vezet sehová. Ezeket a mondatokat csendesen is a fejéhez vághatja, attól még a tartalmuk ugyan az marad.
- Mióta fertőzöl azzal a gyógyszerrel? – kérdezte összeszűkölt szemekkel és egy kicsit oldalra billentette a fejét, úgy nézett rá.
Adam-et kirázta a hideg attól az idegen, hűvös pillantástól. Az erein gyorsan ható méregként száguldott át a rettegés, hogy Bill végül rájött. Nem akarta eltitkolni előle, mindezt az ő érdekében tette, de persze Billel nem tudta hogyan tudná mindezt megértetni. Érthető, hogy most úgy érzi becsapták, hisz ez így is történt, de muszáj valahogy a tudtára adnia, hogy nem ellene cselekedett, hogy vele van és csak azért tette. Épphogy azért csinálta, mert törődik vele.
- Honnan tudtad meg? – csuklott el a hangja egy kissé a mondat végére.
- Hát nem is tagadod? – csodálkozott el egy pillanatra Bill, ami kizökkentette a dühöngésből, de csak egyetlen másodpercig.
- Ha ilyen biztos vagy benne, nyilván felesleges lenni, és nem is akarom Bill. Én nem hazudni akarok neked. Minden, amit tettem, a te érdekedben történt. – kezdett magyarázkodni.
- Az én érdekemben?! – tátogott egy kicsit Bill. – Ó engedd, hogy megköszönjem, igazán! Tudod te mit tettem érted kockára?
Várt néhány pillanatot, és mivel látta, hogy Adam nem akar megszólalni, csak a választ várja, így örömmel megadta neki.
- Az, hogy a testi épségem minden percben veszélyben van, mikor Tom esetleg átveszi az uralmat, csak egy dolog. El tudod képzelni miket éltem át Tom egy-egy bosszúhadjárata alatt? Néha komolyan azt gondoltam, hogy inkább meg kellett volna ölnie. – itt elhallgatott egy kicsit, mert fájó emlékek tolultak a szemei elé. – A legkreatívabb módokon tudott kínozni. Neki csak egy pillanatig fájt, de nekem volt, hogy hetekig tartott a felépülés az akciói után. És akkor még a lelki terrorjairól nem is beszéltem.

Adam nagyon meg akart szólalni, most mégis képtelen volt rá. Nézte, ahogy Bill arcát eltorzítják az emlékei, amint újra átéli őket gondolatban.
- Azzal, ami köztünk volt, a lehető legmesszebb mentem, mert kész voltam rá, hogy téged válasszalak helyette, egy esetleges összecsapásunk alkalmával. Azt pedig soha, de soha nem bocsátotta volna meg nekem. Amit ezért kaptam volna, az a halálnál is rosszabb, ebben biztos vagyok. A rohadt életbe, nekem talán csak hagynom kéne, hogy kinyírjon végre.

Bill hangja az utolsó mondatnál nem dühösen, inkább keserűen csengett. Adam ezt a pillanatot választotta, talán most bejuthat.
- Nem Bill. – suttogta és közelebb lépett hozzá, de a terve nem sikerült, mert Bill csak izzó tekintettel kapta fel a fejét és a fal felé hátrált egy lépést, ezzel jelezve, hogy nem akarja Adam-et a közelében tudni.
- Bill kérlek, meg kell értened, hogy én csak a te érdekeidet nézem.
- Ha így lenne, akkor békén hagynál a picsába. Rajtam már nem lehet segíteni.
- Ne beszélj hülyeségeket! – kelt ki egy kicsit magából mostanra Adam is. Egyáltalán nem utalt profizmusra, de itt már semmi sem számított, csak hogy ne veszítse el Billt. Talán ha most lett volna egy kis ideje leülni és elgondolkodni, miért is nem akarja, hogy a fiú eltávolodjon tőle, akkor most abbahagyta volna, és inkább kirohan a szobából. Erre viszont nem volt lehetősége, így a menekülést sem tudta megejteni.
- Ez nem hülyeség! Hagyj békén, felejts el! A legjobb lesz, ha átadsz valami érzéketlen kollégádnak. Akkor legalább nem is kell tartanom attól, hogy megszeretem és ezért bajba kerülhetek.

Adam magán is elcsodálkozott, hogy ebben a szituációban ilyet tapasztal, de attól, ahogy Bill a megszeretni szót mondta neki, nagyot dobbant a szíve. Késztetést érzett, hogy közelebb menjen hozzá, szorosan magához ölelje, és úgy nyugtassa meg.
- Mi van? – förmedt rá a fiú, mert nem értette miért néz rá ilyen furcsán elmerengő arccal.
- Bill, nem kérek bocsánatot, azért amit tettem, és bármikor újra megtenném, mert csak a jó szándék és a segíteni akarás vezérelt.
- Dugd fel magadnak a jó szándékod! Komolyan nem fogja fel a beteg agyad, hogy ezzel csak ártasz nekem?!
- Ártok? Az utóbbi napokban boldogabb és kiegyensúlyozottabb vagy. Egyedül, ami kínoz az az elvonási tünet, de hamarosan az is jobb lesz, és akkor vége. Hát nem érted? Felvehetjük a harcot Tommal. Megvan a megoldás, csak engedd, hogy…
- Te meg miről beszélsz? – szakította félbe, mert azt gondolta hallani sem akarja a végét.
- Bill, képes vagyok rá! Megmenthetlek tőle, csak engedd, hogy megtegyem. – szinte már könyörögte a szavakat.
- Miért kéne megmentened? Tom hozzám tartozik Adam! – hitetlenkedett, de Adam mellkasába valami furcsa fájdalom nyilallt ettől a gondolattól.
Egyszerűen tudomást sem akart venni arról, hogy most pont ő mennyire őrülten viselkedik. Sokkal nagyobb volt a tét.
Ennek a beszélgetésnek a tétje Bill.
- Nem! Tom csak egy mellékvágánya az elmédnek, és ha te is akarod, ha te is annyira akarod, mint én, akkor háttérbe tudjuk szorítani.

Minden szavával egyre közelebb került Billhez, aki viszont kezdett megijedni a férfitól, és remegve hátrált tőle.
Szokatlan volt az egész, nem megszokott viselkedés volt ez Adam-től. Az pedig, hogy most nyíltan kimondta, hogy el akarja nyomni Tomot, még jobban feldühítette.
- Menj innen Adam.
Már nem kiabált. Azon túl voltak. Most már fenyegető hangsúlyban suttogott.
- Nem. – válaszolta teljesen elborult aggyal, és nem állt meg, csak közelített a fiú felé. Ő maga sem tudta, hová vezet ez az egész. Az agya vadul pörgött, hogyan szerezze vissza Bill bizalmát. Hogyan hitethetné el vele, hogyan bizonyíthatná be neki, hogy őszinték a szavai.
- Hagyj békén engem is és Tomot is! Nem kérünk a segítségedből.
- Félsz tőle Bill. Szükséged van a segítségemre.
- Majd megoldom. – mondta most már rémült hangon, mert teste a falnak ütközött és nem tudta, mi lesz a következő lépés.
- Majd én megoldom helyetted. Elintézem Tomot, csak bízz bennem újra Bill. – a hangja könyörgő volt és Bill a szemeiben is valami szokatlan kétségbeesett csillogást vélt felfedezni.
- Micsoda? – nézett rá most már igazán rémülten. – Hallod te miket beszélsz? Mindezek után hogy kérhetsz ilyenre? Menj innen, hagyj békén! – kiáltott fel újra.

Adam még egy lépéssel közelebb lépett hozzá, Bill pedig már nem látott más kiutat, újra minden erejét összeszedve taszított egyet Adam-en, aki ettől meghozta azt a döntést, ami már másodpercek óta töpreng.
Nincs más megoldás.
Megragadta a kezeket, amik a mellkasához értek és erősen visszalökte a vékonyka fiút a falnak. Háta és feje is koppant a falon.
Egyik férfinak sem volt sok ideje felfogni, ami ezután történt.
Adam miután Billt falhoz vágta, utána lendült, kezeit a kopott vakolatnak szorította és olyan szenvedéllyel csókolta meg, amivel talán még senkit ezelőtt.  
Ez a csók pedig minden gondolatot kisöpört, mostanra már a vitától és stressztől fáradt agyukból. Ebben a percben nem létezett más a földkerekségen, csak ők ketten és az a perzselő szenvedély, amivel éhes ajkaik találkoztak.
Mindketten vágytak már erre, Bill tudta is magáról, de elnyomta, mert biztos volt benne, hogy erre soha ne kerülhet sor, ezért most nagyon megdöbbentette, mikor Adam váratlanul az ajkaira tapadt. Csak egy másodpercig tartott ez a csodálkozás, mert aztán egyből visszacsókolt. Minden pillanatát ki akarta élvezni, mert bár még tartott, mégis már körvonalazódott szívében a fájdalom, ahogy majd Adam az arcába vágja, hogy ez hiba volt és soha többet nem történhet meg. Mert, hogy ez fog történni, abban biztos volt. Most mégis nagyon élvezte, ahogy Adam forró és puha ajkai követelőzve mozognak az ő szomjúságtól kiszáradt száján. Érezte, amint Adam szorítása enyhül a kezein, és ezt kihasználva, egyik karját kiszabadította, és kicsit félénken, de mégis lendületesen megragadta Adam derekát, és közelebb húzta magához.
Kellemesebb volt a férfi izmos testének tapintása, és érzete, mint amiről álmodni, mert volna.

Adam egy kicsit megrezzent a hirtelen mozdulattól, de hamar rájött, hogy Bill már nem akarja őt ellökni, annál valami sokkal jobb volt a terve. Úgy döntött nem hagyja, hogy bizonytalanul próbáljon közelebb kerülni hozzá, inkább engedett a gyenge kényszernek, és lassan simult Bill felforrósodott testéhez. Érezte a kezein és teste érintésén is a remegését.
Nem akart semmit sem jobban, csak hogy meg tudja őt nyugtatni, ám Bill akkor egy meglepő lépésre szánta el magát, ami először meglepte, és fel is kellett volna ráznia, észhez kellett volna térítenie, hogy a lehető legrosszabb dolgot teszi, de helyette csak elsöpörte a vágy Bill kezdeményezésétől.
A fiatal fiú nyelve nagyon lágyan simított végig a férfi, csóktól duzzadt ajkain, hogy bebocsátást nyerjen. Adam nem is habozott sokat, egy nagyobb sóhaj mellett elmélyítette eddig csak lágy táncát ajkaiknak, és most először belenyögött a csókba, ahogy megérezte Bill nyelvében a kis fémgolyót.
Teljesen bevadult tőle és ez csókjukon is meglátszott, mert egyre szenvedélyesebben falták egymást, és ezúttal a nyelveik kezdtek vad táncba egymással.

Bill nyelve, az ékszer, ami átszúrta, a finom nyögdécselése, ahogy az oldalát simogatja, és testének szoros ölelésétől, Adam teljesen beindult, és bár el kellett volna szakadnia tőle, valahogy mégis képtelen volt erre. Fokozatosan beugrottak neki olyan dolgok, amiért ez hatalmas hiba. A munkája, a praxisa, a tartása és orvosi becsülete, főnöke bizalma és igazából az egész karrierje forgott kockán, de egyik sem érdekelte, a ködtől, ami elhomályosította az agyát, mindnél úgy érezte, hogy Billért megéri.
Egyetlen olyan indok volt a fejében, ami mellett nem tudott csak úgy elmenni, az pedig Charlie volt. Élete szerelme, akit tudta, hogy most mennyire bánt ezzel, hogy valószínűleg el is veszítheti emiatt, de mégis miközben ezek a gondolatok futottak végig az agyán, egy pillanatig sem szakította meg csókjukat.
Tudta, hogy ez mit jelent. A felismeréstől pedig könnyek gyűltek a szemébe, és lassan folytak végig arcán.

Percek óta csókolóztak és a kezdeti agresszív gyönyör, lassan átfordult érzelmes és lágy élvezetté. Adam még utoljára erősen rászorította ajkait Billére, aztán elhúzódott, de szemeit nem nyitotta ki.
- Tudom. – szólalt meg suttogva Bill. – Hiba volt. Nem kellett volna… én… sajnálom.
- Ne! – nézett rá végre Adam könnyes szemmel. – Ne sajnáld.

Bill egy kicsit elmosolyodott, de a fájdalom még ott villant a szemében. Adam biztatásként végigsimított az arcán és rámosolygott.
- Mit fogunk most csinálni? – kérdezte a fiú remegő hangon.
- Csak csókolj meg Bill. – válaszolta fátyolos hangon, szemében mégis meglátta Bill az elszántság sugarát. Gondolkodás nélkül csúsztatta kezét Adam nyakára, és rántotta magához egy újabb csókra, mert mégis ki volt ő, hogy megtagadja orvosa kérését? 



2 megjegyzés:

  1. Időhiány...utálom...De végre idejutottam,hogy olvashassam ezt a kegyetlenül jó részt! Nem semmi,itt aztán pörögnek az események! Tom részben elérte a célját,de részben nem,szóval ennek örülök.A csókjelenet valami hihetetlenül jó és szenvedélyes volt :P Imádtam nagyon!!! Adam végül "elvesztette a fejét" és áttört a fal, amit eddig a saját és Bill érdekében emelt kettejük közé *-*
    Nagyon várom, mit hoz a következő rész! Ja,Beth pedig jó fej nővér, legalább próbál emberien bánni Billel. Akinek a betegsége még mindig felkavar engem, nagyon súlyos eset, ahogy fokozatosan egyre jobban válik világossá a Tomhoz fűződő kapcsolata, hát szerintem ez a legdurvább dolgokat látott orvosokat is ledöbbentené.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen ő annyira beteg, hogy talán még Adam sem látja a valódi problémákat. Teljesen elcsavarta a fejét Bill kisugárzása, és ezért már nem is gondolkodik tisztán egészen, de azt megígérhetem, hogy a következő részekben azért még lesznek döbbenések. Legalábbis remélem, hogy még senki sem sejti, mi lesz a történetem vége. Igazán sokkolóra tervezem. :) Nagyon kedves vagy, hogy ennyi minden közt, még az írásaimra is szakítasz időt. Köszönöm <3 :)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.