WTTS - 9. Angyalok Városa

Sziasztok!
Meghoztam a Welcome to the Show új részét. Még lesz ezen kívül egy nyugisabb felvezető rész, mielőtt beindulnak az események és felpörög a cselekmény. Nemsokára hozok egy kis novellát és a Sell your Soul új részét is. 
Közben pedig gondolkodom én is egy saját novellán. 
Azt még sosem próbáltam írni, de egy fotó nemrég megihletett. 
Ha úgy érzem végül érdemes lesz rá, akkor feltöltöm. :) 
Addig is köszönöm, hogy itt vagytok! 
Jó olvasást és kitartást az ilyen nyugodtabb átkötő epizódokhoz. :)
Puszi&Pacsi






  Adam borzasztó kialvatlanul ébredt. Iszonyú éjszakája volt. Nagyon sok gondolat cikázott az agyában, minden esélytől megfosztva, hogy el tudjon aludni. Mikor hazaért még mindig forrongott a dühtől. Le sem zuhanyozott, csak lefeküdt az ágyába. Néhány óra múlva a dühöt felváltotta az elkeseredettség, hogy ennyire csalódnia kellett egy olyan emberben, akiben a változást és akár még a jövőt is képes lett volna meglátni. Mikor ezen a szakaszon is túljutott, elérkezett az önmarcangolás szakaszába és egy kicsit elgondolkodott azon, hogy talán túl durván bánt Mike-al. Nem tett mást, minthogy megetette vele a saját főztjét, de aztán ez szöget ütött a fejébe. Úgy érezte ettől most ő sem lett jobb ember, hisz épp ugyan azt tette ő is, amit vele tettek. Egy pillanatig talán még sajnálni is elkezdte a férfit, hiszen őt is annyiszor bántották. Okkal lett ilyen. Aztán ezzel a gondolattal meg is nyugodott, mert ezt átforgatta saját magára, miszerint ő is épp azért tette ezt és azért állt ki végre magáért mert annyian bántották. Az az ember is, akit a bizalmába fogadott, és akitől a legkevésbé várta volna.
  Végül a felgyülemlett stressz, feszültség és szomorúság könnyek formájában tört utat magának, hogy elhozza Adam lelkének az enyhülést. Maga sem tudja meddig zokogott a szobája csendes sötétjébe.
  Mire a lelke és a teste is kezdett volna egy kicsit megnyugodni és ellazulni, ideje volt felkelnie, mert az utolsó munkanap várt rá. Elgyengülve az ágyon fekve még az is átfutott az agyán, hogy mégis kit érdekel az az egy napi bér? Ma már nem is megy be, csak betelefonál, de aztán meggyőzte magát. Sokkal maximalistább volt annál, minthogy hagyja magának a munkájában nem a 100%-ot teljesíteni. Az ő értékrendjébe ez nem fért bele.
  Nagy nehezen kikászálódott az ágyból és átvonszolta magát a fürdőszobába. Percekig csak állt a zuhany alatt. Pillanatok alatt lepergett előtte néhány nagyon kellemes emlék, amik már csak arra voltak jók, hogy egy újabb véres sebet ejtsenek a szívén. Azt pedig az éjszaka után eldöntötte, hogy nem engedheti. Erősnek kell lennie. Nincs szüksége senkire, ahhoz, hogy sikeres legyen. Eldöntötte, hogy minden idejét és energiáját a munkába és az új életébe fogja fektetni. Csakis így várhatja, hogy később sikeres legyen. Márpedig ő sikeres és elismert akart lenni. Erre talált is egy nagyon jó lehetőséget. Igaz nem lesz egyszerű, de meg kell próbálnia. Los Angeles-be költözik és jelentkezik az El Capitan Színház meghirdetett válogatására. Pont jókor jött ez a lehetőség. Ideje továbbállni innen. Úgy érezte ebből a helyből már mindent kihozott, amit csak tudott. Várja őt az Angyalok Városa.

***

Az autójában ült egy kihalt és nagyon rossz kinézetű környéken, Hollywood peremén. Nem igazán tűnt neki biztatónak az egész. Viszont nem volt más választása. Ezt akarta és végre itt van, ezért hihetetlen öröm volt a szívében. Annak ellenére, ami a napokban történt vele, és hogy a családja és barátnői olyan szomorúan búcsúztak tőle, most mégis hihetetlenül szabadnak és könnyűnek érezte magát. Minden ingósága elfért az autója csomagtartójában és hátsó ülésén. Mégis madarat lehetett volna fogatni vele. Itt volt! A ballagás óta nem tudott másra gondolni, csak hogy végre átléphesse a Los Angeles táblát és ide költözhessen. Kalifornia szívébe. Az örök nyárba. A szüntelen pörgés világába. Még csak alig egy fél órája van itt, máris tudja, hogy nem akar elmenni innen. A szíve mélyén ott az az érzés. A hazatérés érzése. Nem itt született, még csak nem is itt nőtt fel, mégis mintha haza jött volna. Tudta jóé, hogy oka van ezeknek az érzéseknek. Bármi is vár rá az életben, biztosan sok téves út és zsákutca vár még rá, de most érzi, hogy ebben a pillanatban a jó úton halad. Vett egy mély lélegzetet és kiszállt az autóból. Épp akkor gördült be elé egy másik kocsi, amiben minden bizonnyal a főbérlője ülhetett.
- Hello. Steve vagyok, te vagy az új bérlő igaz?
- Igen. Adam vagyok.
- Örülök, na gyere megmutatom miről lenne szó. Túl nagy luxusra ne számíts azért, nem véletlen annyi amennyi.
- Oké. – mondta és követte a férfit. Tényleg nem számított egy ötcsillagos szállodára, de azért egy pillanatra sokkolta, ami odabent fogadta. A falakon egykor még tapéta lehetett, a nyomai ott voltak, de már csak valami érdekes szagú és omladozó, foltos fal felület tekintett rá mindenhol. A padló néhol maradék parkettából állt, de a legtöbb helyen repedezett, beton volt néhány meglepően újnak tűnő szőnyeggel lefedve. Öreg és kopott bútorokkal volt berendezve az egész lakás. Amikor beértek a hálóba akkor azért egy kicsit megnyugodott, hogy legalább van egy rendes ágy, nem csak valami matrac vagy ilyesmi. Azon biztos nem merne aludni, mert, ahogy így körbejárták a lakást számtalan bogárral és pár csótánnyal is találkoztak. Ha viccesen akarja felfogni a helyzetet, még arra is gondolhat, hogy legalább nem kell egyedül laknia, egy csomó háziállata lehet, ahogy így körülnéz.
- Nos hát ez lenne az. Kauciót nem kérek. Havi 100 dollár plusz a rezsi. Nem tudom honnan jössz, de itt nem nagyon kell fűtened, a víz és villany meg annyi amennyit elhasználsz. Kiveszed?
- Persze. Perpillanat ha akarnék se tudnék mást bérelni. De azt hiszem, el leszek én itt.
- Rendben, ha bármi van csak szólj, rendben? A hűtőn van a számom és a címem. Akkor azt hiszem ennyi, jövőhónapban fogom csak kérni az ehavi lakbért.
- Rendben. Köszönöm.
- Itt vannak a kulcsok. Én pedig megyek is. – azzal pedig már indult is az ajtó felé. – Ja és kölyök, este legyél óvatos. A környék nem mindig a legbarátságosabb.
Adam csak nézett a férfi után és elraktározta az információkat, amiket kapott.

Bepakolta a cuccait a lakásba. Nagyjából ki is pakolt már, de még nem mindent. Úgy döntött előbb egy kicsit kitakarít. Nem volt az a nagy rendmániás, de azért nem bánta, ha nagyjából rend és tisztaság veszi körül. Miközben két lapát bogarat taposott el és söpört össze elkönyvelte magában, hogy mikor elmegy a boltban vegyen valami rovarirtót, meg néhány rovarcsapdát. Miután mindent kellően kitakarított és áttörölt ledobta magát az ágyra. TV vagy ilyesmi nem volt, a konyhában takarítás közben talált egy öreg rádiót ami azóta is szólt, ennyi szolgáltatta a szórakozást a lakásban. Adam imádta a zenét, szóval meg is elégedett ezzel. Igazán semmiért nem akart panaszkodni. Itt volt végre, abban a városban, ahová már olyan régóta szeretne eljutni. Azt fogja csinálni amit a legjobban szeret és broadway sztár lesz. Másnap volt a meghallgatás és Adam már most is nagyon izgult. Ennek össze kellett jönnie. Muszáj volt. A szülei látogatóba jönnek a hétvégén, megnézni az új életét. Addigra már munkába akar állni.
  Most is nagyon sok gondolat cikázott az agyában és persze köztük ott volt Mike is. Mióta másnap reggel felkelt, nagyon sokszor nézte meg a telefonját, hogy nem hívta-e vagy nem hagyott-e üzenetet neki. Mikor a lakásában csomagolt és hallotta, hogy megáll egy autó a ház előtt, mindig felpattant és megnézte ki az. Talán a szíve mélyén azt gondolta Mike. Ő hagyta ott és nem mondhatná, hogy megbánta, de valami hülye, megmagyarázhatatlan módon, talán azt remélte, hogy Mike nem engedi el ilyen könnyen. Még egy kósza másodpercre az is végigfutott az agyán, hogy talán nem küldené el egyből ha megjelenne. Talán hagyná beszélni. Talán ő is akarna vele beszélni. De mindez hiába, mert Mike nem hívta, nem írt neki és nem is jelent meg a lakása ajtajában. Ez pedig egyértelművé tette Adam-nek, hogy olyan nagyon biztosan nem is kelhetett neki. Ez a gondolat egy kicsit enyhített a lelkiismeret furdalásán. Sokkal fontosabb dolgokkal kellett most foglalkoznia. Az pedig a jövője és a tervei. Ahogy a gondolatok, tervek és álmodozások kavarogtak a fejében lassan elnyomta az álom.

***

Adam teljesen kikelve magából szinte behajította a vásárolt élelmiszereket a hűtőbe. Ma volt a meghallgatás. Nem gondolta, hogy főszerepet kap, vagy valami szuper sokéves szerződést jó fizetéssel. De azt mégannyira sem, hogy konkrétan kiadják az útját egy olyan mondvacsinált indokkal, hogy most nem keresnek olyan karaktert mint ő, meg különben is nagyon tehetséges és elképesztően jól énekel, de a nézők a névre jönnek. Jelentkeznie kéne egy tehetségkutatóba, ahol megismerhetik a nevét. Nem kell megnyernie, elég ha csak egy kicsit megismerik és megveszik rá a jegyeket. Ezek a mondatok teljesen kiborították Adam-et. Gyűlölte ezt az anyagias celebcentrikus világot, amiben élnie kellett. Méghogy egy tehetségkutatóba... Pont ő? Sosem tartotta odavalónak magát. 
  Mire eleget csapkodott és idegeskedett ledőlt az ágyára és a plafont nézte. Nem nagyon tudott mást csinálni a lakásban. A fürdés és evés mellett ez volt a legjobb elfoglaltsága.
- Miért ilyen rohadt nehéz minden? Miért nem tud csak egyszer az életben valami gördülékenyen menni?
Hangja visszhangzott a szobában. Nem akart mást csak aludni. Legszívesebben most lefeküdne aludni és csak akkor ébredne fel, mikor a sors végre úgy dönt, hogy neki is teremhet babér ezen a világon. Ezektől a gondolatoktól viszont felnevetett és dühös lett magára. Mégis miért siránkozik? Hisz itt van a világ egyik legkirályabb városában, fiatal és az élet csak rá vár. Holnap a szülei is jönnek, nem akarja, hogy tanácstalannak és elveszettnek lássák őt. Nem akar nekik csalódást okozni.

Másnap már hamar felkészült szülei látogatására. Csinált szendvicseket és még reggel fel is söpört, bár ez nem sokat segített ezen a lakáson. Mire meghallotta a kopogást már mindennel kész volt és rohant is ajtót nyitni. Maga sem tudta, mitől volt hirtelen ilyen pozitív.
- Sziasztok! Üdv a Lambert Lakban 2.0-ban! – rikkantotta és félreállt, hogy beengedje szüleit. Eber és Leila azonban nem volt ilyen jókedvű. Mosolyuk az arcukra fagyott és sokkolta őket a látvány, ami eléjük tárult. Annak ellenére, hogy Adam minden tőle telhetőt megtett, még így is borzasztó látvány volt ez a lakát.
- Szia. – mondták egyszerre. Egyikük sem tudta, mit is mondhatna. Csak bementek a lakásba, ami horrorisztikus látványt nyújtott, de legalább az illata jó volt. Tudták, hogy erről nyilvánvalóan a fiúk gondoskodott, mert légfrissítő és tisztítószer illat keringett mindenütt.
- Tudom, hogy most nem értitek, mit keresek itt, de már egészen lakható a hely. Ennél rosszabb volt, szóval jó kis hely ez. Belaktam. – mondta, ahogy utánuk ment a nappaliba.
- Most azzal szeretnél megnyugtatni, hogy amit látok, az sokkal jobb, mint amikor beköltöztél? Mert én istenemre mondom, nem akarom akkor tudni, mi volt itt előtte. – mondta az anyja és nagyon össze kellett szednie magát, hogy ne remegjen a hangja.
- Nyugi anyu. Nincs ezzel semmi baj. Jól elvagyok így.
- Na de hogy lehetnél el? Ez valami borzasztó. – mondta szomorúan az anyja. A lehető legjobban próbálta összehúzni magát, hogy minél kisebb felülethez kelljen hozzáérnie a szakadt és rozoga kanapéhoz.
- Tényleg jó kis hely ez, csak kell idő, míg megszokod. Ez különben is csak átmeneti. Nem itt szeretnék megöregedni.
- Hát azt reméltem. – szólalt meg megérkezésük óta először Eber.
- Kértek enni? Csináltam szendvicseket. Főztem volna nektek, de eddig még nem nagyon sikerült semmi, amit próbáltam, szóval maradtam a biztonságos legénykajánál.
Meg sem várta a választ, már hozta is a tálcát.

- Adam, te most ugye viccelsz velünk? – kérdezte Leila a fiát még mindig megrökönyödve.
- Anya kérlek, nyugodj meg. Hidd el nekem, jó lesz ez. Csak várd ki a végét.
- Hiszek neked, Adam. Mindig hiszek neked, de kérlek, most az egyszer fogadd el a segítségünket és költözz egy jobb helyre. Adunk pénzt. Nem muszáj itt maradnod. – könyörgött anyja kétségbeesve.
- Jó itt. Rosszabbul néz ki, mint amilyen valójában.
- Adam ugye te is látod a bogarakat? – kérdezte szarkasztikusan az apja.
- Látom, de harcolok velük. És én tényleg hiszem, hogy minden jobb lesz. Csak kezembe kell vennem az irányítást és cselekednem kell. Holnaptól bejárom az egész várost és mindenhová jelentkezni fogok. Valaminek sikerülnie kell. Tudom, hogy sikerülni fog.
- Nem azt mondta anyád sem, hogy hagyd az álmaid és gyere haza. Csak annyit kért, hogy segíthessünk.
- Tudom, hülyeség ha az ember visszautasítja a segítséget, de ismertek. Én nem akarok már a szüleim pici fia lenni. Végre a saját lábamra akarok állni. Itt az ideje, hogy elinduljon az életem. Önerőből. Kérlek titeket, hogy bízzatok bennem.
- Bízom benned fiam. Tudom, hogy meg fogsz küzdeni mindenért és el fogod érni az álmaid. De egy kis segítség sosem árt.
- Van valami amiben elfogadnám a segítségeteket. – mondta magabiztosan szüleit nézve.
- Bármiben segítünk! – vágta rá Leila.
- Hagyjátok, hogy éljem az életem és bízzatok bennem. Abban, hogy tudom mit csinálok. Csak ennyit kérek. Ez lenne a legnagyobb segítség.
Ebert és Leilát ledöbbentette Adam mondata. Azt hitték, hogy végre tényleg beadja a derekát, és hagyja, hogy jobb körülményeket biztosítsanak neki. Adam viszont hajthatatlan volt. Most is mint mindig.
- Adam, még nem vagy nagykorú, szóval kapsz tőlünk egy ultimátumot. – mondta az apja teljesen komolyan.
- Hát ez jól hangzik… - gúnyolódott Adam.
- Kapsz három hónapot.
- Mégis mire? - húzta fel az egyik szemöldökét. Nem tetszett neki ez a komoly hangnem. A szülei nem hitték el, de ő tényleg jól érezte magát. 
- Ha ezalatt az idő alatt, nem találsz valami jól fizető munkát és még mindig itt fogsz lakni, akkor haza kell költöznöd. Vagy elfogadni a pénzünk.
- Három hónap? – kérdezte nevetve – Ha három hónap múlva ugyan itt fogok tartani, önszántamból megyek haza.
- Nem viccelek Adam. – mondta Eber ugyan olyan komolyan, mint az előbb.
- Én sem. Komolyan. Istenem bízzatok már bennem egy kicsit jobban! – tárta szét a kezét.
- Bízunk. Ha nem bíznánk, most azonnal haza vinnénk. – szomorkodott Leila.
- Oké. Akkor ezt megbeszéltük. – mosolygott édesen Adam. – Na, most már akkor beszéljünk másról. Neil hogy van?

Ezután még beszélgettek néhány órát, de a szülők nem igazán tudtak ellazulni, annak ellenére sem, hogy lefektették a szabályokat. Adam magabiztos volt. Tudta, hogy meg fogja csinálni. Biztos volt benne, hogy nem kell majd haza mennie. Látott jó pár hirdetést, és ha mégsem sikerülne, akkor majd ideiglenesen talál valami más munkát. Nem akar ő sem itt ragadni.
Eber és Leila indulni készült, de nehezükre esett elszakadni és itt hagyni a fiúkat. Leila szorosan ölelte magához fiát. Könnyek gyűltek a szemében, de látva Adam küzdését és akaraterejét, ő is kényszerítette magát, hogy erős maradjon. Legalábbis amíg Adam is látja. Majd az autóban kisírja magát, amiért szeretett fia minden szükség nélkül ilyen szörnyű körülmények között akar élni.
- Anya. Jól leszek. Minden a legjobb ütemben, a legjobb irányba halad.
- Rendben. Vigyázz magadra kérlek!
- Hát persze. – puszilta meg édesanyja arcát. – Majd hívlak titeket.
- Légy jó, öreg harcos. - mondta neki Eber. 
Megölelte apját is és még az ajtóban megvárta, míg elhajtanak a ház elől. Megrázta a fejét, és elmosolyodott. Semmi oka a panaszra. Az álmai kapujában van. Itt minden adott, hogy az legyen aki lenni szeretne. Hitt benne, hogy ő valami többre hivatott, mint a Starbucks-ban poharakra írogatni. Beleőrült volna, ha így kell leélnie az életét. Sok kétsége volt magával szemben. Mindig is utálta, hogy vörösnek született, egyenesen gyűlölte a szeplőit amik az egész testét elborították, még az ajkain is voltak. Vagy hogy ilyen erős alkat és van egy kis súlyfeleslege amitől soha nem tud megszabadulni. Egy ideig azt is szívből utálta, hogy más. Sokszor gondolkodott rajta, vajon mennyivel alakult volna másképp a tinédzser kora ha ő is a lányokat szereti, mint a többi fiú az iskoláiba. Mostanra viszont ezzel már sikerült megbékélnie. Elfogadta, hogy ezen nem tud, és mióta átélte azokat a csodálatos éjszakákat már nem is akart változtatni rajta. Inkább csak újra megtapasztalni azokat az érzéseket. És végre valaki iránt igazán szerelembe esni, aki őt is viszont szereti. Most itt volt LA-ben és tudta, hogy ez a város lesz a biztos pont.  
- Majd meglátjátok. – ezzel pedig mosolyogva becsukta az ajtót. 



4 megjegyzés:

  1. Tök jó rész lett, hát igen, nehezen indul az új élet...De kíváncsi vagyok, ezek után mit hoz Adamnak a jövő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nehezen bizony... Erről azt hiszem mindannyian tudnánk mesélni. Ezek után igazán felpörög majd az élete ;)

      Törlés
  2. A bizonyos csótányos lakás... Kurva jó, hogy úgy írod meg, hogy a történet időben és térben a valóság eseményein alapulnak. nekem ez nagyon bejön. Akarom azt a bizonyos europai Hair turnét ahol Adam felfedezte az "igazi szexualitását" ahogy ő fogalmazott :D na meg a Glam Nation Tourt, ami aaannyira provokativ és szexi vooolt! A Glam időszaka volt a kedvencem. Azt a részt várom a legjobban. :) siess siess! Puszaa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is imádtam a Glam korszakot. :D tele túlfűtött szexualitással. Eszméletlen volt, természetesen benne lesz. És a Hair is, hiszen az lesz a fordulópont ahol a vörös visszahúzódó srácból GlamKirály lesz. Most már mindjárt eljutunk oda. :)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.