WTTS - 12. Bárcsak

Sziasztok!
Ma sem maradtam el, sikerült befejeznem a WTTS új részét. Egy kicsit PWP szagú lett, de néha ilyen is kell, szóval előre bocsánat érte. ;) 
Már fordítom a Sell your Soult is, úgyhogy holnap azt is ki tudom tenni szerintem. Egy kicsit megvezettem mindenkit a novella ígéretemmel, ezért most újra megígérem, és most tényleg. Egy olyan párost hozok, akiről eddig még nem írtam, mitöbb, nem is olvastam szóval remélem jó lesz. Nekem mindkét karakter egy nagy szerelem, szóval a fejemben egy kicsit összekeverem majd őket. :)
Remélem tetszeni fog a rész, és jó olvasást hozzá! Köszönöm hogy itt vagytok! 
Puszi&Pacsi






Másnap reggel Adam elképesztő fejfájással ébred és nehezére esik kinyitni a szemét, mert a napfény még a szemhéjain keresztül is perzselte. Hányingere volt, de még nem érzett magában elegendő erőt, hogy kimenjen a fürdőszobába, ezért csak nagyokat sóhajtott és közben próbált visszaemlékezni az előző éjszakára.
Odáig emlékszik, hogy táncolnak Scarlett-el és el akar menni még valami alkoholért. Ahogy most érzi magát, nagy hibának gondolja, azt a valamit, amit megivott még ezek után. Teljes black out. Semmire nem emlékszik onnantól. Azt sem tudja, hogy kerülhetett haza.

Míg arra koncentrál teljes kapacitással, hogy valamicske kis információt sikerüljön felelevenítenie, hirtelen valami… vagy inkább valaki szorosabbra fonja körülötte a karját és megsimogatja az oldalát. Adam szíve kihagy egy ütemet. Olyan nehéznek érezte a testét, hogy észre sem vette a hasára nehezedő végtagot.

Most a fény minden fájdalmát maga alá gyűrve pattan ki a szeme és néz maga mellé, hogy ki a fene fekszik vele egy ágyban, ráadásul érezhetően meztelenül.
Kétségbeesése csak akkor hatalmasodik el rajta leginkább, mikor meglátja azt a gyönyörű, elbűvölő férfit maga mellett, akit annyira gyűlölt. Vagy legalábbis gyűlölni akart. Minden erejével. Most mégis egy pillanatra ellágyult a tekintete, ahogy nézte Mike édesen szuszogó testét, ahogy ajkain egy boldog félmosollyal alszik mellette. Egyik karjával szorosan ölelte őt és a jelek szerint annyira tudatosan aludt mellette, hogy álmában még meg is simogatta. Adam ettől önkéntelenül elmosolyodik, de aztán erőszakkal tünteti el a mosolyt arcáról. Ő még mindig nem emlékszik semmire. Azt sem tudta, hogy került ide, hogyan találkoztak, sőt arról sem volt fogalma, hogy egyáltalán a férfi LA-ben van. Az meg hogy miért fekszenek egymáshoz bújva meztelenül, egyenesen maga a rejtély számára.

Óvatosan megpróbált megmozdulni, mert teljesen elgémberedett minden tagja az egy helyben fekvéstől. Érezte, hogy órák óta lehet ebben a pózban. Mikor finoman megnyújtóztatja a lábait, Mike azonnal mozdul mellette. Egy pillanat alatt zavartan kapja el a kezét róla és ijedten néz fel rá a párnájáról.
Adam sosem gondolta, hogy valaha is ilyen tekintetet fog kicsalni ebből a folyton magabiztos és nem mellesleg halálosan szexi férfiból. Egy apró mosolyra húzódik az ajka, ahogy lenéz rá. Az viszont még mindig nem hagyja nyugodni, hogy fogalma sincs hogyan került ide és mikor találkoztak. Épp nyitni akarja a száját, hogy megszakítsa a kínos csendet, de Mike mozdul, gyorsan felül az ágyon és készül elhagyni a szobát.
- Mike. – csúszik ki Adam száját, mert úgy érezte muszáj mondania valamit. Itt kell tartania valahogy. Nem tudja miért, de nem akarja, hogy elmenjen. Mike már nem olyan riadt, mint az előbb, de most Adam-et rémiszti meg, az a kemény pillantás, amit kap. – Hogy kerültem ide?
Mike szeme elkerekedik és a szó legszorosabb értelmében leesik az álla. Tátott szájjal áll az ajtóban és próbálja tudatosítani a hallottakat.
- Tessék? – kérdezi elhalt hangon.
- Semmire sem emlékszem a tegnapból. Arra, hogy találkoztunk legalábbis egész biztos nem. – feleli kicsit zavartan és a fejét vakargatja kínjában.
- Valóban? – teszi karba a kezét. Eluralkodott rajta a düh, és épp a fiún készül kitölteni. – Akkor hadd tisztítsam ki az elméd! Tegnap küldtél nekem egy rohadt ködös sms-t, amitől még a legmenőbb kódfejtő is visszaadná a kitüntetéseit, ezért gondoltam inkább felhívlak. Mikor felvetted kiderült, hogy olyan részeg vagy valami általad teljesen ismeretlen helyen, hogy azt sem tudod mi van a lábad között. Beszéltünk pár mondatot, aztán teljesen szétcsúsztál a mobil végén, és komolyan féltem tőle, hogy a halálodon vagy. Miután megtaláltalak öntudatlan állapotban egy férfi WC padlóján, haza hoztalak magammal, mivel fogalmam sincs hol laksz és egyetlen értelmes szót sem lehetett kiimádkozni belőled. Ezek után megfürdettelek, párszor telehánytad a WC-m, és csináltam neked enni.
Adam elkerekedett szemekkel próbálta felfogni a hallottakat. Mérhetetlenül szégyellte magát. Még sosem csinált ilyet. Egy pillanatra átfutott az agyán, ha nincs a férfi, nem hozza haza, látja el és fekteti le, ki tudja hol lenne most. Aztán az előző gondolatot továbbgondolva nyelt egy nagyot.
- Tegnap este mi…
Mike viszont egy jóízű nevetéssel szakította félbe.
- Azért van ott önbizalom. – csapta össze a tenyerét. – Baby, annyi erő sem volt benned, hogy egyedül befeküdj az ágyba, mégis mit gondolsz?
- Sajnálom Mike. Nagyon szégyellem magam. – hajtotta le a fejét, de Mike nem hagyta ennyiben. Még mindig perzselte belül a düh, és a tegnap este felhalmozódott adrenalin és stressz. Most pedig egyben készült a fiúra zúdítani. Adam remélte, hogy vége a fejmosásnak, és kikászálódott az ágyból hogy hasogató fejét a hideg víz alá dughassa egy kicsit. Nem volt szerencséje, mert Mike nem mozdult az ajtóból és szúrós tekintettel nézett rá.
- Sajnálhatod is! El tudod képzelni mi a faszt éltem át? Soha nem aggódtam még ennyire! Nem tudtam biztosan hol keresselek, ha a megérzésem nem jön be! Embereken átgázolva rohantam a kibaszott éjszaka közepén érted! Mert a kisfiúnak épp féktelen ivászathoz volt kedve Lee-vel! – a hangjában csak úgy forrt a féltékenység.
- Azt hittem hiányzom. – emelt szót gúnyosan Adam is. Már nem akarta szó nélkül tűrni, hogy kiabál vele, főleg, hogy a feje így is zsongott. Az meg, hogy lekisfiúzta és azt feltételezi, tegnap csak a puszta bulihangulatért ment inni, egyenesen kiakasztotta.
- Baszódj meg! Te hiányoztál, nem az, hogy hulla részegen szedjelek össze egy discoban!
- Ahol miattad voltam hulla részeg! – vágta a fejéhez dühösen.
- Miattam? Mégis mi közöm nekem ehhez?
- Az hogy mire sikerült túltennem magam a szánalmas kapcsolatunkon, addigra írsz nekem egy ilyen üzenetet és minden kezdődik előröl…
- Kapcsolatunk? – néz rá Mike összeszűkült szemekkel.
- Igazad van, lófasz volt nem pedig kapcsolat. Jobb is, hogy elszakadtunk. Nem kellett volna találkoznunk soha többet.
- Ha így látod, mit keresel még itt?
- Igazad van, semmit! – ezzel pedig neki iramodott, arrébb lökve Mike-ot az ajtóból, de a férfi megragadta karjait, maga felé fordította és erőszakosan megcsókolta. Adam gondolkodás nélkül vissza csókolt miközben Mike-ot az ajtófélfához szorította és elmélyítette agresszív csókjukat. Mike erősen szorította magához a fiút és egyik kezével a hátába kapaszkodott, míg másik kezével a fenekét markolva húzta lehetetlenül közel. Adam elszakadt az ajkaitól és felnyögött, mikor megérezte összeütköző merevedésüket. Mike puszta látványa, illata, hangja vagy érintése is elég volt ahhoz, hogy felizgassa, most pedig mindet egyszerre kapta. Esélye sem volt. Belemarkolt Mike hajába és olyan erősen rántotta oldalra a fejét, hogy a férfi felnyögött a hirtelen érzéstől, de hamar el is lazult és ereiben szétáradó mámortól, mikor megérezte Adam ajkait és nyelvét a nyakán.

Adam kétségbeesetten simogatta a férfit ahol érte és éhesen falta a nyakát. Mikor megismerkedtek bármit megadott volna Mike-ért, most pedig önként, minden kötöttség nélkül, ő futott vissza a karjaiba. Nem érzett elegendő erőt magában, hogy ellen tudjon állni neki. Érezni akarta őt, a csókjait, az izgalmát. Nyelvével elindult a férfi mellkasán, hogy elkényeztesse mellbimbóit is, édes sóhajokat kicsalva tőle cserébe. Minél lejjebb haladt, Mike annál szaporábban és hangosabban vette a levegőt. Adam most nem gondolkodott úgy, mint máskor. Nem tervezte meg egyik soron következő lépését sem, csak csinálta, ami ösztönből jött, és amire mindennél jobban vágyott.

Letérdelt a férfi elé és az alsónadrágja vékony anyagán át csókolta forró férfiasságát. Mike már alig bírt magával. Mindent azonnal akart. Érezni akarta azokat a csodálatos ajkakat és nem a fájóan zavaró alsóján át.
- Kérlek… - nyögte, ajtófélfának vetett fejjel.
Adam örömmel teljesítette a vágyait és egy gyors mozdulattal lehámozta róla a boxert. Kezébe vette a férfi legérzékenyebb testrészét és tövétől egészen a fényesen csillogó csúcsáig végignyalta, majd mélyen az ajkai közé zárta. Mike térde beleremegett az élvezetbe. Miközben nagyokat sóhajtott Adam hajába markolva kapaszkodott a fiúba.
Adam felnézett rá és amennyire tudta egy apró mosolyra húzta az ajkait. Lassan kicsúsztatta a szájából a férfi izgalmát és végignyalva hasát és mellkasát, végül visszatért a szájához és édes csókra.
- Gyönyörű vagy. – súgta Mike szájába.
- Magamban akarlak. – hangzott a válasz, amitől Adam egy pillanat alatt az eddiginél is jobban begerjedt. Erősen megfogta Mike derekát és háttal az ágy felé irányította, aztán mikor elakadt a lába, hanyatt fektette rajta. Apró csókokkal halmozta el a hasát, aztán felegyenesedett.
- Hol találok…?
- Sehol. Csak pár napja érkeztem, és ezt legmerészebb álmomban sem gondoltam. – lehelte csukott szemmel. Adam viszont tanácstalan volt, hogy akkor hogyan tovább. – Csak használd azt a csodálatos szádat és minden rendben lesz.
- Ez biztos?
- Teljesen.
Adam lehúzta a saját boxerét is és Mike után mászott az ágyra. A férfi széttárta a lábait, de Adam most másra készült. Feljebb helyezkedett és átvetette a lábát Mike mellkasánál és határozottan a férfi szájába tolta merevedését. Mike a fenekébe kapaszkodva irányította Adam-et, aki néhány perc alatt teljesen kikészült ettől, izgalmát tetézve egy pillanatra megfeszült, mikor megérezte Mike egyik ujját magában. Legszívesebben most azonnal elélvezett volna, de nem akarta, nem így.
Lejjebb kúszott és nyelvével kezdte felkészíteni partnerét a közelgő, mindent elsöprő szeretkezésükre.

- Kérlek Adam… - Mike szinte könyörgött a fiúnak. – Nem bírom már…
Adam felegyenesedett, megnyalva tenyerét kicsit benedvesítette magát is és rettegve, hogy fájdalmat okoz Mike-nak, nagyon óvatosan a férfiba hatolt.
Mindketten egyszerre nyögtek fel az érzéstől. Mike összeszorította a szemét és a lepedőbe markolt fájdalmában, de közben hihetetlen vágy és élvezet uralta a testét ezért egy cseppet sem érdekelte. Csak ezt akarta már mióta Adam otthagyta azon az ominózus estén. Most végre újra magában érezheti és ez minden fájdalmat megér.
- Jól vagy? – lihegte Adam, miközben egy pillanatig sem állt meg csípője ringatásában.
- Istenem! – kiáltotta el magát a férfi, mikor végre kiengedhette az eddig visszatartott indulatait. – Abba ne hagyd…
Adam-nek pedig esze ágában sem volt. Hosszú percekig teljes extázisban táncoltak testük ütemére, mire Adam érezte, hogy közel a cél. Mike-al együtt akart elérni a csúcsra, ezért rámarkolt vészesen lüktető férfiasságára és ütemesen masszírozta.
Mike szinte minden előzetes figyelmeztetés nélkül felnyögött és egyből forrón a hasára és Adam kezébe élvezett. A fiúnak sem kellett ennél több, a férfi élvezetének látványától és izmai megfeszülésétől ő is a csúcsra ért, ami olyan intenzív volt, hogy levegőt is alig kapott tőle.

Még szaggatottan kapkodta a levegőt néhány másodpercig, mire ki tudta nyitni a szemét és lenézett szeretőjére. Mike mosolyogva nézett fel rá és a karjait nyújtotta, hogy Adam bújjon oda hozzá. Óvatosan kicsúszott belőle, de Mike felszisszent tőle, ezért a fiú egyből mellé hanyatlott, magához ölelte és megcsókolta. Gyengéd csókjaik percekig tartottak, mire Mike elhúzódott, megsimította Adam arcát és mélyen a szemébe nézett.
- Szeretlek.
Adam szemei elkerekedtek a vallomástól. Nem volt benne biztos, hogy jól hallotta, amit Mike mondott.
- Ezt komolyan mondod Mike?
Minden vágya volt, hogy ezt hallja egyszer valakitől őszintén. De nem azért mert egy jót szeretkeztek, vagy, mert valami célja volt vele. Őszintén szerette volna ezt hallani.
- Halálosan komolyan.
- Én… - kezdte Adam, de Mike az ajkaira tette az ujját.
- Nem kell semmit mondanod. Nem várom azt sem, hogy te is ezt mondd. Csak ha komolyan is gondolod.
Adam is mondani akarta, de nem tudta megtenni. Azt tudta, hogy ha elengedné magát, és a férfi is hagyná, akkor nagyon hamar belé tudna szeretni. Most viszont még nagyon félt odaadni magát. Egyszer már csalódott benne, ha beleszeretne, és újra csalódnia kéne, abba belehalna. Válaszként inkább úgy döntött, hogy szorosan magához öleli és szenvedélyesen megcsókolta.
- Elfutok zuhanyozni. Velem tartasz, vagy addig még pihensz egy kicsit?
- Mike, mi lesz most?
- Úgy terveztem, hogy lezuhanyozunk és megreggelizünk. Én szeretném veled tölteni a napot, persze ha neked sincs ellenedre.
- Nem pont így értettem, de ez jól hangzik. – mosolygott Adam.
- Szeretném, ha adnál nekem egy esélyt, hogy helyrehozzam.


- Bárcsak ne kéne semmit helyrehozni. 
- Helyrehozom. - erősködött tovább. - Na gyere, menjünk a zuhany alá. 

***

Az egész napot együtt töltötték és Adam már nagyon régen érezte ennyire jól magát. Ráadásul mindezt úgy, hogy ki sem tették a lábukat Mike-tól. Megreggeliztek, aztán szeretkeztek a konyhaasztalra támaszkodva. Utána újra lezuhanyoztak, de ott sem tudták visszafogni a vágyaikat. Túl régóta vágytak már egymás érintésére és most képtelenek voltak betelni vele. 

Miután kijöttek a zuhany alól, leültek a nappaliba, hogy megnézzenek egy filmet. Adam a kanapé sarkában ült kényelmesen és Mike haját cirógatta, aki elterült és az ölébe hajtotta a fejét. 
- Mondd el kérlek, mert megöl a kíváncsiság, mégis mi volt abban az sms-ben? - nézett fel rá hatalmas mosollyal az arcán. Adam sem bírta ki, hogy ne nevessen fel. Őszintén nem emlékezett rá, bár már foszlányok azért elkezdtek kitisztulni előtte. 
- Én tényleg nem tudom. De ha az érzéseimet vesszük alapul, és hogy a részegek mindig igazat mondanak, akkor valami olyasmi lehetett, hogy nekem is hiányzol. 
Mike csak nevetett és Adam combját simogatta. 
- Jaj b... Öm, most már hívhatlak baby-nek? 
- Csak ha azt akarod, hogy rád ugorjak, mert mindig nagyon beindítasz vele. - húzta kaján mosolyra az ajkait Adam. 
- Szeretlek baby. - nevetett Mike tovább. 
Adam pedig csak szeretetteljesen mosolygott rá, lehajolt és megcsókolta. 



4 megjegyzés:

  1. Nem baj az, hogy PWP :P jó is az. Szuper lett, és Mike annyira édi. *.* Remélem most már nem cseszi el. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megszerettem Mike-ot. Egy darabig még biztos meghagyom, és az életútjába is belefér végül is, mert ebben az időszakban nincs publikusan is ismert pasija. Szóval egy kicsit még játszom velük. :)))

      Törlés
  2. PWP! Jöhet!!! :P Istenien írod le ezeket a durván piros karikás részeket. Nagyon aranyosak újra együtt és Kamillához hasonlóan, én is remélem, hogy most már boldogok lesznek!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönööm! :* Ezeket a részeket nálad is imádni szoktam!! ;) Nem ígérek örökké tartó szerelmet, de még egy ideig szerethetjük őket együtt. :)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.