Man in the Mirror - 5.

Sziasztok!
Kicsit késve de itt vagyok az új résszel. Elég hosszú lett. ezt nézzétek el nekem, de szerettem megkreálni. :) 
Remélem hogy tetszeni fog mindenkinek, aki eddig is szerette a történetet. Van benne egy kis durvaság, de egyszer mindennek ki kell derülnie. 
Köszönöm a kattintásokat, kommenteket és hogy itt vagytok. :)
Hamarosan jelentkezem! Addig is vigyázzatok magatokra!
Jó olvasást!
Puszi&Pacsi



5. Gyötrelmes múlt      

Órák teltek el és Adam már nem tudta hogyan üljön a kényelmetlen aluminimum széken, hogy kényelmes legyen. Mindenét elülte és már nagyon várta, hogy Bill felébredjen. A gyógyszernek, amit tegnap és ma elalvás előtt kapott, már lassan hatnia kell és akkor végre érdemben is tudnak beszélgetni. Míg Bill aludt sokat gondolkodott, hogyan is kéne alakítania azt a beszélgetést Tommal. Sok lehetséges forgatókönyvet elképzelt, hogyan is fog kinézni, de valahogy egyikkel sem volt elégedett.  Nagyon tart attól, hogy Tom milyen karakter lesz és mindezt Bill testén, arcán és csodálatos szemein keresztül kell megtapasztalnia.
Az utóbbi pár órában többször kapta azon magát, hogy azokra a szép csokoládé színű szemekre gondol. Szinte kirázza a hideg, ha ránéz és ezt egyszerűen nem tudta hová tenni. Kétség kívül ez a fiú nagyon szép és hihetetlen kisugárzása van, de a szemeiben mégis volt valami. Valami plusz, ami teljesen a befolyása alatt tartotta Adam-et.
Majdnem felugrott a széken, mikor gondolataiból éppen ez a bűvös szempár rántotta vissza. Még mindig mozdulatlanul feküdt az ágyon, csak a fejét fordította Adam felé. Most volt valami különös a fiúban. Adam egészen ellágyult a látványától. Most látta először ezt a hatalmas vakító mosolyt az ajkain. Sosem tudja biztosan, éppen kivel találja szembe magát, de ez kizárt, hogy Tom legyen. Biztosan Bill és ezek után, hogy megtapasztalhatta ezt a szikrázó mosolyt tőle, soha nem akarja már, hogy eltűnjön az arcáról. Ennek a fiúhoz kéne tartoznia, és sohasem lankadnia.
Bill hirtelen felült és villámgyorsan mozdult. Adamnek felfogni sem volt ideje, ami történik. A fiú elrugaszkodott és lendületből megölelte, olyan sebesen, hogy majdnem felborultak székestül. Adam a hirtelen meglepettségtől elnevette magát és a fiatalabb fiúba kapaszkodott.
- Köszönöm, hogy tényleg itt maradtál. – harsogta jókedvűen és mikor elengedte, szinte ugrált örömében. Adam csak tátott szájjal nézte. Sejtette honnan ered a boldogsága.
- Milyen álmaid voltak?
- Csodálatosak! – kiáltott fel és játékosan visszahuppant az ágyára, szemben a férfival. – Na jó, nem olyan csodálatosak mint egy normális embernek, de fényévekkel jobb az eddigieknél. Végre kipihentem magam.
Adam csak sóhajtott egyet és megkönnyebbülten mosolygott. Ezek szerint működik így is. Nem kell emelni a dózist. Félt, hogy muszáj lesz, és Bill észre veszi a turpisságot. A férfit bántotta, hogy hazudnia kell Billnek, de muszáj volt cselekednie. Haladniuk kell.
- És a hangok a fejedben?
- Csak suttogások és nem voltak olyan félelmetesek, mint eddig.
Győzelem. Előzőleg úgy fogalmazott, hogy a „normális” emberek, most pedig nem akadt meg azon, hogy Adam azt mondta a fejében vannak a hangok. Ez elég biztosíték volt neki arra, hogy már el tudja választani az életet és a képzelgéseket. Egy őszinte mosoly terült el az arcán és egy olyan levegőt fújt ki, amiről nem is tudta, hogy bent tartotta.
- Nagyon aranyos vagy. – nézett áthatóan Adamre azokkal a meleg szemekkel. A férfi arcára egyből ráfagyott a mosoly és leverte a víz. – Hamarosan úgyis visszatér ez a rémálom. Biztos csak a gyógyszer hatása, amit beszedtem. Ha megint abbahagyom előbb utóbb újra jelentkezni fognak a tünetek.
Adam szabályosan sokkban ült és nézett az előtte ülő férfira. Mert muszáj volt ezt a jelzőt használnia a fejében rá. Egyszerűen most egy teljesen másik Bill ült előtte. Vidám volt, mosolygott a szemeiben viszont végtelen komolyság és intelligencia tükröződött, aminek a szavai csak még erősebb nyomatékot adtak. Nem látta már azt a félénken remegő fiút, akinek fogalma sincs hová meneküljön a saját elméje elől, mert csapdába esett egy olyan világban, ahonnan nincs menekvés.
- Valami baj van? – kérdezte Bill és a mosolya kezdett eltűnni. Adam pedig ezt szerette volna a legkevésbé.
- Nem! – vágta rá, talán egy kicsit erélyesebben is a kelleténél. – Nem. Csak… olyan más vagy így.
- Más? Olyan… normális? – nevetett keserűen saját magán. Pontosan tudta milyen őrülten nézhetett ki az epizódok alatt. Most is csak azért jobb, mert bár hallja azokat az átkozott hangokat még, de tudja, hogy nem valódi. Csak az agya játszik vele.                                                                                             Bármit megadna, hogy egy kicsit helyet cserélhessen egy egészséges emberrel. Nem akarna egy egész életet, csak mondjuk egy évet. Egy évet leélni úgy, mint minden átlagos ember. Normális munkahelyen dolgozni, szórakozni járni és élvezni egy másik fiú társaságát a legkülönfélébb módokon. Csak egyetlen ilyen évért az életét is odaadná.
- Nem így értem. Mintha… egy teljesen más ember lennél most. – szinte suttogta maga elé Adam. Bill egy pillanatig nézett rá felhúzott szemöldökkel aztán elnevette magát.
- Skizofrén vagyok Adam. Azt mondják olyankor egy normális. – kacsintott rá mosolyogva.
- Nem így értem. Ezt persze tudom. – mentegetőzött egyből, de Bill előre nyúlt és megsimította a karját.
- Csak viccelődök veled. – mondta kedvesen. Adam viszont nem nevetett. Nem azért mert nem tetszett neki Bill eddig homályban rejtőző valódi énje. Inkább épp ez az, hogy teljesen a bűvkörébe vonta. A dolgok kicsúsztak a kezéből egy pillanat alatt és mintha megfordultak volna a szerepek. Ő érezte magát az elveszett istápolni való fiúnak, akinek mindent érthetően el kell magyarázni, mert félig egy másik világban él. Bill pedig az érett kész férfi, aki egy szexi félmosollyal nézi, milyen szerencsétlen most ebben a pillanatban. Egyszerűen nem talál magyarázatot hirtelen erre az egészre. Még soha ezelőtt nem érzett ilyen bűvöletet egy másik embertől. Nem tudja mihez kötni, nem érti mi idézte elő.
- Most inkább te viselkedsz furcsán. Jól vagy? Megijesztesz. Nem vagyok otthon az ilyen dolgokban, ha rosszul vagy, fogalmam sincs, mit kell csinálnom. Inkább szólj valakinek kint.
Adamnek végre eljutottak a szavak az agyáig. Lehunyta a szemét és megrázta a fejét. Hátha ezzel a mozdulattal kirázhatja belőle ezt a furcsa érzést. Abban a pár évben az egyetemen, mire ledoktorált és ide került, hogy megkapja az első betegét; Billt, nagyon sok egyéb beteggel dolgoztak együtt, vagy csak figyelték meg őket. Eddig úgy hitte kellő tapasztalat áll már mögötte, hogy jó orvos legyen, de most ha valaki arra kérné, analizálja a saját érzéseit, fejet hajtana és készséggel adná vissza a diplomáját. Fogalma sincs mi zajlott épp a fejében.
- Semmi bajom. – próbálta összeszedni magát. – Beszélgetünk?
- Na végre, ez az én dokim. – mosolyodott el újra Bill és hátradőlt a falnak. Adam sem tudta most megállni mosolygás nélkül. – Miről beszélgetünk?
- Természetesen rólad.
- És rólad. – nézett rá átható tekintettel. Adam egy pillanatra megesküdött volna, hogy egy kacér mosolykezdemény is volt a szája szélén, de olyan hamar eltűnt, hogy az is lehet, csak képzelte. A főnöke egy kicsit összekavarta a fejében a dolgokat, mikor azt mondta Bill szerinte máris érez valamifajta kötődést iránta. Ő ezt nem tartotta valószínűnek, hisz még csak alig pár napja van itt. Csak a biztonságot keresi nála az epizódok alatt, erre mérget mert volna venni ma reggel még. De most mégis elültették a bogarat a fülében.
- Megígérted. – biggyesztette le az ajkait szomorúságot színlelve Bill és nagy szemeket meresztett rá.
„Ne… csak ne nézz így azokkal a szemekkel.” – gondolta magában Adam és a fejét ingatta.
- Ezt megjegyezted igaz?
- Természetesen. – húzódtak újabb bűvös mosolyra telt ajkai. – Így egyébként is sokkal izgalmasabb, mintha csak én válaszolgatok ugyanazokra az unalmas kérdésekre, mint mindig. – húzta el a száját.
- Ez szép mondhatom. – nevetett az idősebb férfi. – Még azt sem tudod, milyen kérdéseket akarok feltenni és máris elkönyvelsz egy unalmas pojácának. Hát köszönöm szépen.
Adam megjátszott sértődöttséggel kezdett fészkelődni a széken. Már tényleg nagyon kényelmetlenül ült és csak percről percre rosszabb volt.
- Nem akartalak megbántani. – mondta hirtelen Bill. Komolyan is gondolta. Elég nyitott személyiség volt a legtisztább pillanataiban és szeretett viccelődni az emberekkel. Azt viszont nem nagyon tudta érzékelni mikor megy vele túl messzire.
- Ugyan Bill. Nem olyan könnyű engem megbántani. Amit nem akarok felvenni, az lepereg rólam.
- Ez jó tulajdonság. – mondta egy kicsit nyugodtabban. Csak nézte, ahogy a férfi helyezkedik és pakol a papírjai között. – Adam, rossz nézni, amit csinálsz. Nem akarsz ide ülni?
- Tessék? – nézett fel most a papírokból lassan.
- Nem harapok. Rohadtul elzsibbadhattál már azon a széken. Itt kényelmesebb. – paskolta meg maga mellett az ágy másik felét. Adam egy másodpercig még agyalt ezen, de aztán arra jutott mégis miért ne ülhetne mellé, és tényleg szörnyen fájt mindene.
Felkelt – már ez kisebb élvezettel töltötte el merev tagjait – aztán átült az ágyra és ő is a falnak dőlt, lehunyt szemekkel egy nyögés kíséretében élvezte az ágy puhaságát.

Bill csak kuncogott mellette és nézte, ahogy a férfi kidolgozott izmai ellazulnak a fehér ing alatt, amit viselt. Kihasználta az alkalmat, hogy Adam szemei csukva vannak és végigmérte orvosát. Igazán elegánsan volt felöltözve; egy szép, de nem túl ünnepi cipő, és egy sötétkék szűkre szabott farmer, ami nem sok mindent hagyott a képzeletre, Bill pedig szemtelenül legeltette is a tekintetét, amíg lehetett. Fehér inge gondosan végiggombolva, de azért látszott, hogy civilben biztosan nem egy ilyen szolid fickó, mert ingujja alól még éppen látszottak tetoválásainak szélei. Haja, mint mindig, most is tökéletesen volt beállítva, de arcán már mutatkozott egy kis borosta. Bill ezt egyáltalán nem bánta, kifejezetten jól állt neki. Keserűen elmosolyodott saját magán. Ez az ő szerencséje. Hamarosan visszatér az őrült Bill és ez a férfi az orvosa, aki segíteni fog neki és tanúja lesz az igazán őrült világának. Egy pillanatra azért kellemes érzés volt eljátszania a gondolattal, hogy jó lett volna egy másik világban egy másik helyen megismerni őt.

- Min gondolkodsz?
Bill pedig szembe találta magát a tengerkék szemekkel és a vére is megfagyott tőle ebből a közelségből.
- Semmin.
- Nagyon elgondolkodva néztél rám.
- Csak… a tetoválásodat néztem. – mentette ki magát villámgyorsan és a kezére mutatott. Adam csak elmosolyodott és elkezdte kigombolni a mandzsettáját, aztán feltűrte az ingujját. Bill tágra nyílt szemekkel nézte. Mindkét karja végig volt tetoválva. Ezt egyáltalán nem nézte volna ki belőle. Ráadásul mindenféle furcsa mintázatok lepték el a kezeit. Nem is tudta pontosan kivenni, mik azok, a jelentésüket meg még csak nem is sejtette.
- Tetszik? – kérdezte mosolyogva Billt, aki elnyílt ajkakkal nézte az aprólékos mintákat.
- Nagyon szép. Ügyes művész volt.
- Nem csak egy. – kezdte mesélni, miközben visszacsomagolta kezeit. – Charlie-val nagyon sokat utazunk, akár csak egy hétvégére is. Kikapcsolódni egy kicsit. És minden nagyobb városban ahová ellátogattunk a világban, ilyen módon hozok haza magammal egy kis szuvenírt. Nem nagyon van közük egymáshoz a mintáknak, de mégis összekapcsolódnak és mindig csak annyit kértem, hogy mutasson jól a többi közt. Eddig még nem kellett csalódnom.
Mikor végzett Billre nézett, aki csak lehajtott fejjel ült mellette és most olyan volt, mintha soha nem is lett volna ott az a csodás mosoly.
- Rosszat mondtam?
- Nem dehogy. Csak elgondolkodtam. Charlie ő a te…? – sandított fel rá pillái alól.
- Igen.
- Jó lehet így élni. – mondta szomorú hangon és a kezét piszkálgatta körmeivel. – Boldogan valaki mellett. Egy jó munkahelyen dolgozni, és szabadidődben csak járni a világot kedvedre, hogy a végére úgy nézz ki, mint valami gengszter.
Adam hallotta milyen szomorú a fiú hangja, de ezen a mondaton mégis nevetnie kellett, mert mellette volt benne humor is. Ez a Bill ténylég nagyon más volt. A szenvedő Billt is megkedvelte, nagyon is. Sajnálta akkor szegény fiút és tényleg segíteni akart rajta. Most viszont, hogy találkozott a valódi Billel, nem akarta megint olyan védtelennek látni. Nem akarta látni a könnyeket a szemében. A mosoly sokkal jobban állt neki, ő pedig valósággal fürdőzött benne.
- Ha jól láttam neked is van egy. – lökte meg játékosan a vállával a mellette szomorkodó fiút, aki ettől végre megint elmosolyodott. Nem tévedett, mikor azt gondolta, hogy a közvetlen társalgással érheti el a legnagyobb áttöréseket.
- Nem csak egy. – mondta lelkesen és előredőlt aztán elhúzta hosszú haját a nyakából, hogy megmutassa.
- Érdekes. Tetszik. Mit jelent?
- Ah! – tátotta el a száját Bill és visszadőlt a falnak. – Ezt meg sem hallottam.
- Ne már. – nevetett az idősebbik és szinte teljesen megfeledkezett arról, hogy épp terápiás beszélgetést kéne tartaniuk. Neki pedig fel kéne készülnie a Tommal való találkozásra. – Mondd el. Nem ismerem a mintát. Szánalmas vagyok?
- Egy kicsit. – nevetett Bill. – Ez a kedvenc bandám logoja.
- Vagy úgy. Biztosan nem ismerem őket. Hacsak nem Mozart használta azt a fura pecsétet a partitúráin.
Bill szinte fuldoklott a nevetéstől. Több okból is. Ránézésre eddig még senki sem feltételezte róla, hogy klasszikus zenén élne, de valójában csak nagyon élvezte a férfi társaságát, a humora tökéletes volt, ahhoz, hogy fantasztikusan szórakozzon.
- Pont úgy nézek ki, mint aki az operából jött ide gondolom. – nevetett és gúnyosan kidugta a nyelvét a férfi felé. Adam pedig közelebb hajolt hozzá, amitől Bill egy másodpercig nem tudott lélegezni, mert fogalma sem volt mire készül a másik. 
- Nyelvpiercinged is van? Te jó ég Bill! Micsoda vásott kölyök vagy te… - ingatta a fejét, de oldalról játékosan sandított a fiatal fiúra. – Két tetkó két piercing… Igazi huligán vagy.
- Az… Főleg, hogy van még két tetkóm ezeken kívül is. – mondta miközben szinte ördögien kacagott fel. Mint egy gyerek, aki bevallja a szüleinek, hogy hoppon maradtak, mert ő bizony már megette az utolsó süteményt.
- Te jó ég. És azok merre bujkálnak? – kérdezte, nem is sejtve milyen jelenetet idézett elő ezzel a kérdéssel.
Bill felpattant az ágyról és szemérmetlenül rántotta el a pólóját, hogy megmutassa az oldalán kanyargó tintacsodát és a kis csillagot, aminek csak a fele lógott ki a pizsamanadrág gumija mögül. Adam úgy érezte magát, mint akit nyakon öntöttek egy vödör jeges vízzel ennek ellenére mégis leverte a víz. Kiszáradt torokkal nézte a fiú csupasz hasát, szinte megbabonázva. A hófehér bőrén egészen különlegesen mutattak azok a fekete vonalak. Amikor a szeme a csillagra tévedt, nyelt egy nagyot, ezt pedig Bill is észrevette.

A fiú nem tudta, hogy minek tudja be Adam viselkedését. De valahogy mégis egy jóleső hullám sodorta el, ahogy most érezte és láthatta is, hogy a férfi milyen csodálva nézi őt. Tudta, hogy semmi értelme ilyesmin gondolkodni, de jól esett neki.
- Milyenek?
- Szépek. – felelte zavartan, miután végre újra kapott levegőt. – Gyere, ülj vissza. Beszéljünk most már fontosabb dolgokról.
Bill kicsit csalódottan engedte vissza a pólóját és lehuppant mellé.
- Oké. Mire vagy kíváncsi.
Adam egy kicsit megnyugodott és kezdte úgy érezni, hogy a pulzusa is normalizálódik. Sikerült megmenteni a helyzetet és tudja jól, hogy ezentúl jobban oda kell figyelnie. Nem engedheti ennyire ki az irányítást a kezéből. Itt most igenis ő a terapeuta, és Bill a betege, nem pedig a délutáni teapartnere. Persze, azt mondták barátok, de akkor is jobb, ha az ellenőrzése alatt tartja a dolgokat.
- Tomról szeretnék beszélni. Mindent tudni szeretnék róla. Onnan, hogy először felbukkant egészen az legutolsó megjelenéséig.
Bill egy kicsit elkomorult. Nem szeretett Tomról beszélni másoknak. Egyrészt mert Tom nagyon nem szerette, másrészt mert Bill sem akart bajba keveredni. Éppen eléggé megromlott a kapcsolatuk az utóbbi időben, semmi szüksége rá, hogy tovább feszítsék a húrt.
- És ha nem akarok róla beszélni?
- Megígérted nekem. – vágta rá egyből Adam. Ezt most semmiképp nem engedheti el.
- Egy olyan pillanatomban, amikor cseppet sem voltam beszámítható.
- Tudom Bill. Elhiszem, hogy félsz tőle, én csak…
- Nem félek! – vágta rá emelt hangon. Elöntötte a düh és Adam pontosan értette miért, hiszen ő maga mondta, hogy mennyire fél tőle. Abban az állapotában mondta, amikor jól tudta, hogy nem hazudott neki. Ha akart volna sem tudott volna, hiszen látszott a rettegés minden porcikájában. Ebből a reakcióból is látszott. A támadást használja fel védekezésként. Természetes emberi reakció. A valódi Bill gyűlöli, hogy Tom félelemben tartja. Látja rajta a megvetést saját magával szembe, azért amiért fél a saját testében élő másik személyiségtől.
- Bill, nem szégyen. Hiszen háromszor is megpróbált megölni. Én is félnék valakitől, aki az életemre akarna törni. Csak azt nem értem miért akarja?
Bill nem szólalt meg. Rá sem nézett orvosára, csak mereven bámulta maga előtt az üresen álló széket.
- Elmondod nekem? Hm? – erősködött tovább. – Miért gyűlöl ennyire?
- Nem gyűlöl. – mondta egyszerűen és teljesen semleges hangon. – Mindig azt mondja, hogy nem gyűlöl. Amit tesz, vagy tenni szeretne, éppen hogy a szeretet jegyében történik.
- Én is szeretek embereket, mégsem akarom megölni őket. Mi készteti őt erre? Beszéltetek már róla?
- Tommal nekünk… - itt elhallgatott egy pillanatra és Adamre nézett. Gondolkodott, vajon mennyire avathatja be az igazságba. – Nagyon különleges volt a kapcsolatunk mindig.
- Hány éves voltál mikor Tom először megjelent neked?
- Tizenkettő. Épp a szekrényben kuporogtam és sírtam. Aztán mikor legközelebb magamhoz tértem már az ágyamban feküdtem. Nem tudtam mire vélni a dolgot, ezért csak elkönyveltem úgy, hogy nagyon kimerített a sírás és nem emlékszem mikor másztam át az ágyba. Aztán volt még pár ilyen black out-om és kezdett egyre jobban zavarni. Bármit is írogattak össze vissza abba a mappába, valójában valamikor ilyenkor kezdődtek az őrült tévelygéseim. Egyik nap elmentem a tükör előtt, de megtorpantam, mert úgy láttam, hogy a tükörképem nem mozdul velem együtt. Visszaléptem és nem is magamat láttam, hanem egy velem egykorú kisfiút. Beszélt hozzám és elmesélte, miért van itt. Azt mondta meg fog védeni mindentől és nem kell félnem. Barátok leszünk.
- Mi mindentől akart megvédeni? – kérdezett köbe Adam. Talán arra is választ kaphat most, hogy mi idézte elő a betegségét. Bill azonban habozott. A kartonja szerint senkinek nem beszélt bármiféle traumáról. Márpedig kellett, hogy legyen és Bill hallgatása rá a bizonyíték. – Megbízhatsz bennem, tudod. Ami itt elhangzik, az itt is marad.
Biztosítékként kikapcsolta a tollat és a jegyzeteivel együtt az ágy mellé hajította.

Bill elmosolyodott ezen és arra gondolt ez az orvos most valahogy tényleg sokkal másabb, mint akik eddig próbálták kezelni. Mintha nem csak munka lenne neki, hanem igazán a szívén viselné Bill sorsát és ez melegséggel töltötte el.
- Én egyszer láttam valamit… - tényleg el akarta mondani Adam-nek, de alig tudott megszólalni a gombóctól, ami a torkában növekedett. Még soha senkinek nem mondta el azt, amit gyerekként átélt. Senki sem tudott róla, csak Tom. Mégis hosszú évek óta úgy érezte, ebben a férfiban tényleg megbízhat annyira, hogy elmesélje neki a történteket.
- Nyugodj meg. – simított végig a karján Adam, az érintés nyomán pedig szinte lángolni kezdett a karja és megborzongott az érzéstől. – Hozzak neked valamit?
- Nem kell. Jól vagyok.
Adam várt egy pillanatot, tenyere pedig megállapodott Bill kézfején és nem mozdította el.
- Mit láttál?
- Láttam, ahogy az apám megölte a testvérét. Otthon történt a nagybátyámnál. Anya mikor dolgozott, akkor mindig apa vigyázott rám, és elcibált magával mindenféle lerobbant kocsmákba, én pedig csak csendben ültem mellette az üdítőmet szorongattam, és azt kívántam, hogy ha kiitta a poharat, akkor induljunk haza, de mindig volt még egy pohár.

Adam némán hallhatta a történetet. Tudta, hogy nem lesz egy csodálatos gyermekmese, de ez még őt is megdöbbentette és kíváncsian hallgatta végig.
- Aznap nem mentünk kocsmába, mert a bácsikám áthívta apám, hogy igyanak együtt. Peter bácsikámnak volt egy öreg kutyája így le tudtam magam foglalni addig az udvaron, csak aztán csörömpölést hallottam bentről és elindultam, hogy megnézzem mi történt. Mire beértem pont annak voltam szemtanúja, hogy apám beleveri a fejét a konyhapultba ő meg eszméletlenül csuklik a padlóra. Apám egy csepp megbánást sem mutatott. Csak nevetett és ivott még egy kortyot, de aztán meglátott és észrevettem a szemében a gyanakvást. Féltem, hogy engem is bántani fog, ezért elrohantam. Egészen hazáig futottam, anya már otthon volt és kérdezte, hogy mi történt. Mikor elmeséltem nem akarta elhinni nekem. Azt mondta nem szabad ilyen meséket kitalálnom. De persze másnap megtalálták Petert. Akkor már ő is tudta, hogy nem hazudtam. Apám bajba került, mert a szomszédok látták aznap este a házban és nem volt alibije. Én voltak az egyetlen szemtanú, aki egy vallomással felmentheti őt.
- Mit tettek veled, hogy az apád mellett tanúskodj?
- Honnan tudtad, hogy tettek valamit? Egy gyilkosság szemtanújaként is sérülhetett volna az agyam, főleg ha épp apám követte el. Egy gyerek nem akarja, hogy lecsukják az apját.
- De te nem szeretted őt. Ezt érzem abból, ahogy beszélsz róla, és inkább szívesebben vallottál volna ellene, csak hogy megszabadulj tőle.

Billnek leesett az álla. Nem elég hogy tényleg érdekli a múltja, de mintha még a fejébe is látna. Mintha olvasna az érzéseiben.
- Akkoriban kezdtem sminkelni magam és a körmömet is kilakkoztam párszor. Apám folyton lebuzizott, amiért szeretem az ilyesmit, de anya megvédett, hogy ha meleg is leszek, akkor is az ő gyerekük vagyok. Nem is szólt többet, de láttam, hogy zavarja a dolog. Mikor ez az eset történt elkezdett zsarolni dolgokkal, hogy befolyásoljon, de nem nagyon működött. Egyik este mikor anya dolgozott bejött a szobámba, én pedig már unottan tápászkodtam is fel, hogy elindulhassak vele valami züllött helyre, de azt mondta ma estére valami mást tervezett magának és a kis meleg fiacskájának. – ezen a ponton Bill elhallgatott és könnyes szemekkel nézett fel Adamre.
- Bántott?
Bill nem felelt csak óvatosan bólintott.
- Ne haragudj Adam, de nem tudok erről beszélni. Nem azért, mert nem akarom neked elmondani, mert nagyon is. Hosszú idő után, benned bízom meg először igazán, de képtelen vagyok beszélni róla. Képtelen vagyok újra átélni.
Az eddig összegyűlt könnycseppek végigfolytak az arcán, Adam szíve pedig majdnem meghasadt a látványtól. Ez most nem az a Bill volt, aki fél az agya által kreált, számára mégis valódinak hitt, szörnyetegektől és borzalmaktól hemzsegő világtól. Ez most a valódi Bill, aki pontosan tudja kicsoda és honnan jött, és a mai napig elszenvedi a múltja következményeit. Mindebben a legborzasztóbb az volt, hogy Bill az egész történetben csak egy áldozat. Semmiről sem tehetett.

Adam még mindig fogta a kezét, most pedig magához húzta és szorosan átölelte a sírdogáló fiút. Percekig nem szólaltak meg. Érezte, hogy Bill könnyen átáztatták az ingét a mellkasán.
- Bill. – kezdett bele lágyan, mert tudnia kellett pontosan mi a történet vége. Nem akarta, hogy elmesélje részletesen, csak egy igen vagy egy nem is elég neki. – Az apád molesztált? Vagy megerőszakolt?
Bill pedig ettől a mondattól már nem csak halkan sírdogált, hanem keservesen felzokogott és görcsösen ölelte a férfit.
Adam ezen a ponton lezárta az aznapi terápiát. Olyan dolgot tudott meg, amit még soha senki és ez mára több volt, mint elég. Tomról is sokat tudhatott meg így. Nyilvánvalóan azért született, hogy védelmet nyújtson és kiálljon magáért, amire Bill nem volt képes a félelemtől. Ebből Adam azt biztosan tudja, hogy Tom erős személyiség és nem egy könnyen befolyásolható vagy éppen megfélemlíthető ember. Azért jött létre, hogy Billre vigyázzon és mostanra talán már annyira elborult az agya, hogy az egyetlen lehetséges módszernek, amivel megvédheti Billt a folytonos szenvedéstől, csak azt látja, ha kioltja az életét. Ennek így nagyon is volt értelme, de Adam nem volt biztos benne, hogy így is van. Tom nem egy gonosz, vagy kegyetlen alteregó, mint amire a professzorral gondoltak, éppen ellenkezőleg. Billt egyre jobban kiismeri, de Tomot nem. Addig nem, míg nem találkoznak. Most viszont már készen áll rá.

A nap hátralévő részében végig Billel maradt. Nem akarta magára hagyni ezek után. A főnöke benézett hozzájuk késő délután, és Adam bizalmas, sokat sejtető bólintásából tudta, hogy jó úton halad. Ezzel el is sietett és magukra hagyta őket.
Bill fokozatosan engedett fel és kezdett egy kicsit jobb kedve lenni és ennek Adam elmondhatatlanul örült.
Adam felkelt és elkezdte összeszedegetni a ledobott papírokat, Bill pedig kapva a lehetőségen gonoszan kacagva végigterült az ágyon.
- Száműztél? – kérdezte mosolyogva. Teljesen kimerültnek érezte magát. A mappákat, tollat és a telefonját is a székre tette, ő pedig kirántotta Bill feje alól az egyik párnát, lazán a földre hajította és ráült. Hátát az ágynak támasztotta és kényelmesen hátradöntötte a fejét a matracra.
- Ne hülyéskedj, csak vicceltem. Ülj vissza.
- Maradj csak, ez most így kényelmes. – mondta, de már csak préselte magából a szavakat és egyre laposabbakat pislogott. Kora reggel óta ült itt bent, a fél napot végigbeszélgették. Most pedig késő este volt és pontosan azt érezte, mint amikor valaki nagyon fáradt és még a szoba sarka is kényelmes kuckónak tűnik, csak had feküdjön bele.
- Adam?
- Hm?
- Lehet itt valahol egy rendesebbet zuhanyozni? – kérdezte kissé zavartan, mert már nem bírta elviselni a haja tapintását és bőréből sem áradt már a megszokott tusfürdő és parfüm illat. Ideje volt alaposan lecsutakolnia magát.
- Hogyne Bill. – mosolyodott el félálomban, de nem nyitotta ki a szemét. – Ennek a folyosónak a végén van a fürdő. – mutatott a helyes irányba, aztán keze csukott szemmel is irányt váltott – Abban a szekrényben pedig megtalálsz hozzá mindent, ami kell; törölköző, tisztálkodó szerek és tiszta pizsama is van bent.
- Köszönöm, akkor én most…
- Menj csak. – vágta rá egyből és elkezdett feltápászkodni.
- Még megvárod, amíg gyorsan lefürdök? Ígérem, nagyon sietek. – szinte könyörgött az idősebb felé az időközben már besötétedett szobában.
- Persze. – mondta kedvesen és egyből visszahuppant az előbbi helyzetébe.

Bill tényleg annyira sietett amennyire csak tudott, de a haja annyira rossz állapotban volt a beleszáradt hajlakktól és izzadtságtól, ami valószínűleg az epizódok alatt lehetett ilyen erős, hogy alig tudta kifésülni és kimosni rendesen belőle. Alapos küzdelem volt, de mégis nagyszerűen érezte magát végre a zuhany után.
- Mr. Kaulitz!
Bill ijedten kapta hátra a fejét a hang irányába.
- Igen?
- Nem jöttél ki vacsorázni. Gyere, egyél, mielőtt lefekszel. – utasította kedvesen a nővér.
- Nem vagyok éhes, de köszönöm. – mosolygott és már indulni is készült.
- Dr. Lambert utasítása, hogy fokozottan figyeljünk oda, a vitamin és tápanyagbeviteledre. Ugye nem szeretnéd, hogy mindketten kikapjunk tőle?
Bill majdnem felnevetett kínjában ettől a párbeszédtől. Ez a nő teljesen úgy beszélt vele, mint egy ötéves gyerekkel, ami még hagyján, de tulajdonképpen nem biztos, hogy bánná, ha kikapna Adam-től és mondjuk, elfenekelné.
Mosolyogva megrázta a fejét a gondolatra és már indult is az ápolóval. Jobbnak látta ezt itt most nem firtatni tovább.

Miután felnőtt felügyelete mellett elfogyasztotta az elé tett szendvicset, gyors léptekkel indult vissza a szobájába. Úgy tűnt a nőnek fogalma sincs róla, hogy ezzel a kis akciójával épp Dr. Lambert-öt váratják meg csúnyán és ezért majd kikaphat. Bill alig várta, hogy visszaérjen és elmesélje Adam-nek az egész szituációt. Be is csukta maga után az ajtót, és mikor közelebb ért és épp kezdte volna mesélni észrevette, hogy Adam mélyen alszik és édesen szuszog, fejét még mindig a matracra hajtva. Bill csendben elpakolta a dolgait és nagyon óvatosan visszamászott az ágyra. Nem akarta felébreszteni Adam-et. Túl aranyosan alszik ahhoz.

Mivel a fél napot végigaludta, nem tudott könnyen elaludni. Éjfél körül járhatott, mikor Adam lenémított telefonja bevilágította a szobát. Bill egyből odakapta a fejét. A képernyőn Charlie neve állt. Vett egy mély lélegzetet, a telefonhoz nyúlt és lefordította, hogy a fénye nehogy felébressze Adam-et. Visszadőlt és úgy helyezkedett, hogy lelógatott keze éppen a mellette szuszogó férfi mellkasán pihenhessen. Ebben a pozícióban nem kellett több néhány percnél és egy jókedvű mosollyal az arcán, őt is elnyomta az álom.  

6 megjegyzés:

  1. Isteni lett új design, nagyon szép munka :) Én is akartam kisérletezni a html kódokkal, de béna vagyok hozzá, így meghagytam a hozzáértőknek! Zseniális lett az új rész, szegény Billnek nagyon tragikus múltja volt.De most ebben részben mennyire más, nyugodt, aranyos, magáról is szívesebben beszél. Nagyon várom a következőt!!!!

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy tetszik az új stílus, annak meg még jobban, hogy az új rész is. :) A valódi Billt mindenképp egy kicsit kiegyensúlyozottabbnak akartam mutatni, mint a skizofrén Billt, de azért akartam hagyni benne egy kis kételyt és bizonytalanságot is. Remélem sikeresen felépítettem, és más is úgy képzeli el nagyjából mint ahogy én látom. :) Igyekszem a következővel is. :)

    VálaszTörlés
  3. Hűha. Nagyon jó rész volt de hééééé! Nyomni akarom az isteni jó gombot erre nincs sehol? Nagyon tetszik ez a történet. Rohadt kíváncsi vagyok a végére. Siess vele!

    VálaszTörlés
  4. Egy hónapig szenvedtem a legördülő menüért, de ez a sablon amit használtam, ez nem engedte a gombokat. Választanom kellett és a menü mellett döntöttem. :D De nem adtam fel, soha nem adom fel, dolgozom a gombokon :D Köszönöm Kami, örülök, hogy tetszik. A vége is jó és fordulatokkal teli lesz, ígérem. Legalábbis igyekszem! :)

    VálaszTörlés
  5. Huh hát a rész nagyon izgalmas lett Bill pedig nagyon sajnáltam. Szegén senki sem érdemli meg hogy ilyen apja legyen :( Adam pedig nagyon cuki ahogy próbál segíteni Billnek és ahogy Bill kezd benne megbízni. Siess a folytatással! :)

    VálaszTörlés
  6. Örülök, hogy tetszik. Hamarosan. :)

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.