Man in the Mirror - 4.

Sziasztok!
Jó későn, de sikerült befejeznem a következő fejezetet. A Sell your Soul következő fejezete is már fordítás alatt van, szóval hamarosan azt is hozom. 
Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek, mert tényleg elég későn sikerült befejeznem. :)
Tőlem nem megszokott módon most csak ilyen szűkszavúan. 
Jó olvasást!
Köszönöm, hogy itt vagytok. Hamarosan jelentkezem! 
Puszi&Pacsi



4. Árulás

Korán reggel volt, a két férfi mégis édes fáradtsággal állt a zuhany alatt összeölelkezve és szerelmesen csókolva egymást.
- Lassan indulnom kell. – mondta szomorkás hangon Adam. Folyton a betege járt a fejében, most mégis úgy érezte, olyan nagyon szívesen állna még itt és ölelné szerelmét. Charlie jelenléte, törődése és szeretete megnyugtatta. Képes volt egy kicsit ellazulni tőle. Este úgy érezte nagyon rosszul bánt vele, ezért minden szerelmét és szenvedélyét beleadva igyekezett a legédesebb engesztelésben részesíteni.
- Tudom. – válaszolta megértően mosolyogva Charlie. Adott neki egy utolsó mély csókot és elzárta a vizet.

- Mikor jössz ma?
- Nem tudom még. Talán csak akkor, mint tegnap. – válaszolta már az előszobából Adam. – Ma te is sokáig dolgozol nem?
- Igen, aztán a többiekkel megbeszéltük, hogy beülünk meginni valamit. De sietek, hogy mire hazaérsz én is itt legyek.
- Rendben. Szórakozz nyugodtan. – lépett szerelme elé és derekát átkarolva magához húzta. Charlie majdnem elolvadt attól a szenvedélyes pillantástól, ahogy Adam nézett le rá. – Csak vigyázz, nehogy valaki azt higgye, lecsaphat a kezemről.
- Nem kell aggódnod. Eszemben sincs lecserélni téged. Túl jó vagy ahhoz az ágyban. Nem kockáztathatok. – nevetett kajánul Charlie.
- Te dög…
Még jobban magához szorította.
- Szeretlek. – lehelte az ajkaira, mielőtt összeolvadtak még egy utolsó hosszú csókra és Adam elindult az autója felé.

Adam kilépett az orvosi szobából és indult volna, a pár nap alatt futótűzként elhíresült 483-as kórterembe, de Silverman útját állta.
- Jó reggelt professzor úr!
- Neked is Adam. Nálad van Kaulitz kartonja?
- Igen. – emelte fel a kezében tartott mappákat.
- Gyere velem egy kicsit az irodámba.
- Rendben.
Adam testén egy pillanat alatt végigsöpört az aggodalom. Mi a fene lehet? Történt valami az éjszaka, és nem szóltak neki? Vagy valamiben hibázott és most letolják érte?

- Ülj le. Mutasd a feljegyzéseid és mesélj, hogy haladsz a fiúval?
Adam egy másodpercig hezitált és főnöke arcát fürkészte. Nem volt megszokott, hogy így idehívják az orvosokat, csak hogy meséljenek. Bár Bill esete sem volt megszokott.
- Tegnap délutánig úgy tűnt jól haladok. Nem volt szükség nyugtatóra. Kezdett megnyílni előttem. Aztán hibáztam. – hajtotta le a fejét.
- Miben? – kérdezte, de nem nézett fel a mappából.
- Az egy-plusz-egy kérdéses játékkal. Ismerte, és azt mondta már látja, hogy én sem vagyok különb. Aztán mégis sikerült megmentenem a helyzetet.
- Hogyan? Ugye nem…? – rázta meg a fejét a professzor.
- Tudom, hogy kockázatos, de muszáj adnom neki magamból. Máskülönben nem fog megbízni bennem és nem érek el nála semmit.
- Értem az aggályaidat Adam, de te is pontosan tudod, hogy milyen veszélyei vannak, ha túl közel engeded. Meg fog kedvelni, talán még barátjának is tekint majd. Vagy bekövetkezik a legrosszabb.
- Indulatáttétel. Tudom. – bólogatott Adam. Pontosan tudta, hogy milyen eredményekhez vezethet, ha Bill túl közel kerül hozzá. Viszont mikor előtte ült és mérlegelt, úgy döntött vállalja ezt a kockázatot. Csekély ár a javulásért.
- Most azt gondolod, hogy az lesz a legkevesebb, ha a végére utálni fog téged, de mégis jobban lesz. Ne felejtsd el Adam, hogy az esetek 90%-ában nem negatív áttételről beszélünk. Ha ennyire odaadod magad, szinte biztos, hogy beléd fog szeretni.
- Nem tudom, mit mondhatnék James. Ha ettől tartasz, akkor egy női kollégának kellett volna adnod az esetet.
- Bízom a profizmusodban, csak aggódom. Érthető ugye?
- Persze, de miért aggódsz? Ez egy szinte mindennapi, már-már törvényszerű folyamat. Biztos lehetsz benne, hogy én nem fogok a viszontáttétel csapdájába esni. Profibb vagyok annál, mint ahogy te magad is mondtad. A fiú csak 19 éves, majdnem 10 év van köztünk, és te is tudod, hogy boldog kapcsolatban élek. Semmi okod az aggodalomra, tudom kezelni.
Adam nagyon felbosszantotta magát az elhangzottaktól. Biztos volt benne, hogy Billel kisebb problémájuk is nagyobb lesz még annál, mintsem ilyesmik miatt aggódni. Siverman látta az arcán a feszültséget és az értetlenséget, ezért eljött az ideje, hogy megmagyarázza miért is akart vele beszélni.
- Adam nem ok nélkül hívtalak be. Hajnalban Billt le kellett kötözni.
Adam szemei elkerekedtek és egyből előrehajolt.
- De nem adtak neki semmit ugye?
- Nem. Külön utasítottál mindenkit ezért nem, de épp ezért volt muszáj leszíjazni.
- Mi történt? – kérdezte keserűen. – Tom?
- Hát épp ez az. Most nem Tom hozta elő benne a rohamot, hanem te.
Adam hátrahőkölt a széken és értetlenül pislogott. Most ért el ebben a szürreális beszélgetésben ahhoz a ponthoz, hogy már semmit se értsen és ennek hangot is adjon.
- Nem értem.
- Ez nem egy börtön, így a betegeknek szabad kijárásuk van a szobákból egész addig, míg valami kalamajkát nem csinálnak. Hát Kaulitz már nem mászkálhat semerre csak úgy.

Bill óvatosan kinyitja a szobája ajtaját. Fellélegzik, mikor észre veszi, hogy nyitva van. Még nem járt semerre az épületben. Fogalma sincs, merre keresse Adam-et. Biztos benne, hogy valahol itt van, mert múltkor megígérte neki, hogy nem hagyja magára. Tom nagyon ráijesztett ma és most muszáj beszélnie Adam-el. El kell neki mondania, hogy Tom nem engedi meg nekik, hogy ennyit találkozzanak. Hogy ő szívesen tenné, de Tom nem bízik benne. Rá kell vennie Adam-et, hogy próbáljon meg beszélni Tommal. Biztos benne, hogy Adam nem rossz ember, talán tudna hatni Tomra. Más esetben Bill kérdés nélkül hallgatna Tomra, mostanában meg pláne, mert nagyon fél tőle, de képtelen elküldeni Adam-et a közeléből. Bármennyire is fél a csalódástól igenis megkedvelte. Muszáj figyelmeztetnie.
Meglát egy fiatal nőt a pultnál. Unottan pakolgatja a papírokat. Bill óvatosan, hangtalanul lépdel mezítláb a pultig.
- Bocsánat. Nem tu…
- Jesszusom! – kiált fel rémülten a nő. – Hát te meg mit keresel idekint ilyen korán?
- Én… Adam-et keresem.
A nővér rosszallóan néz rá. Bill ettől lesüti a szemeit, de továbbra is várja a segítséget.
- Dr. Lambert nincs bent. Majd reggel jön legközelebb.
- Az lehetetlen. – kapja fel ijedten a szemeit. – Azt mondta itt lesz… hogy nem hagy egyedül.
- Neki is jár a pihenés. Majd ha bejön, úgyis bemegy hozzád. Menj vissza és aludj addig.
Olyan őszintének tűnik, de nem. Bill nem hisz neki. Adam szólt volna, ha elmegy. Meghalt a karjában, aztán beszélt Tommal, de azóta sem került elő Adam. Szó nélkül biztosan nem hagyta volna itt.
- Menj szépen vissza. – utasította újra kedvesen a nő.
Bill azonban tudja, érzi, hogy ez megjátszott kedvesség. Elgondolkodik. Adam itt van, de ez a nő nem akarja, hogy találkozzanak. Biztos ebben. „Akkor majd én megtalálom.”
- Köszönöm. – mondja Bill egy édes mosollyal, aztán elindul vissza, de szeme sarkából a nővért figyeli. Nagyon lassan megy, és mikor meglátja, hogy a nő elfordul, tovább pakolászik és nem is foglalkozik már vele, gyorsan és hangtalanul a másik irányba vezető folyosóhoz rohan. Fogalma sincs jó irányba halad-e, de nem lehet olyan nagy ez az épület, hogy ne találja meg benne Adam-et.
„Mit művelsz te idióta?”
Bill nagyot sóhajt. „Már csak ti hiányoztatok…” – gondolja. „Semmi kedvem most beszélgetni veletek. Meg kell találnom.”
Továbbra is futólépésben halad és minden ajtó előtt elidőz egyetlen pillanatra, míg elolvassa, mi van kiírva rá.
„Mondd Bill, miért kell ilyen engedetlennek lenned? Tom olyan jó hozzád, annyira szeret téged. Nagyon el fogod szomorítani és akkor tudod mit tesz veled.”
Bill megtorpant és összeszorított szemekkel a falnak dőlt. Tudja. Nem akarta, hogy Tom bántsa. Aztán kinyílt a szeme, de hisz épp ezért van vele Adam. Azt mondta segíteni akar Tommal. Ez megint erőt adott neki és el tudta nyomni lábaiban a remegést, hogy továbbinduljon.

Már legalább fél órája kutat a kihalt folyosókon és kétszer majdnem le is bukott, de sikerült elbújnia. Egyre kétségbeesettebb. Minden egyes téves ajtóval közelebb van ahhoz, hogy elüvöltse magát és a férfit szólongassa. A hangok egyre dühösebbek körülötte.
„Őrült vagy!” „Ide fog jönni és akkor megkapod a magadét!” „Fordulj vissza, míg nem késő.” „Hogy lehetsz ilyen kibaszott értetlen?”
A hangok egymást túlharsogva kiabáltak vele. Semmi bíztatót nem talál. Adam sehol. A hangok üvöltenek a fülébe. A folyosó mintha egyre sötétebb lenne.
- Lehetetlen. Reggel van. – motyogja maga elé.
Egyszer csak megáll a sötétedés és rohamosan világosodni kezd. Olyan gyorsan, hogy szemeibe éles fájdalom nyilall, mint mikor az ember hirtelen néz bele a szikrázó friss hóba. Annyira fáj, hogy a szeméhez kap. Nedvességet érez az ujjain. Azt gondolja, csak a könnyei, de mikor kinyitja, vért lát kezein és a földre csöpögni arcáról.
A vér látványa félelemmel tölti el. Egyre szaporábban kapkodja a levegőt.
- Segítség… - suttogja maga elé. Nem mer kiáltani. Nem akárkitől akar segítséget. Adam segítségére vár. Már kétszer is eljött érte. Most sem fogja hagyni, hogy egyedül szálljon szembe a gonosszal. Hirtelen egy árnyékot pillant meg a folyosó végén. Valaki erre tart a másik irányból. Rémület lesz úrrá rajta. Kontrollálatlan remegésbe kezdenek a tagjai. Azonnal el akar bújni, de most nincs hova. Rángatja az ajtókat, de mind zárva van. Az utolsó pillanatig rohan egyik ajtótól a másikig és menteni akarja magát, de vége.
Aztán mégsem. Rémülten látja, hogy az árnyék elhalad mellette, de nem tartozik hozzá test. Csak hangja van.
„Ezt még nagyon meg fogod bánni.”
Hátra néz és figyeli az árnyékot. Egy újabb tűnik fel és ugyanígy halad el mellette.
„Tom meg fogja ezt bosszulni.”
Fájdalmas grimaszba húzza arcát a rémülettől. Érzi, ahogy húzza bőrét az arcára alvadt vér. Az árnyékok egyre gyorsabban sétálnak el mellette. Egyre többen vannak. Szabályos emberi árnyékok. Némelyik nő a többi férfi és akad köztük gyerek is. Minden egyes árnyék kiabál vele. Érzi, ahogy valaki a vállának megy és meglöki. Hátrakapja a fejét, de senkit nem lát. Az árnyékok szakadatlanul mozognak a folyosó padlóján. Mikor nekimennek a saját árnyékának akkor a falnak esik. Éles fájdalmat érez a hasában, mikor valaki megüti.
Levegő után kapkodva összegörnyed és a fal mentén a földre csúszik. Az árnyékok megállnak. Körbeveszik. Lassan közelítenek felé és egyre hangosabban kiabálnak. Már alig tudja kivenni, mit is hall. Annyira sokan vannak és annyira hangosak. Összeszorítja a szemét, ezzel kikényszerítve az összegyűlt könnycseppeket. Kezét a fülére szorítja, mert már képtelen elviselni a fájdalmasan hangos kiáltásokat. Nem érzékeli, de ő maga is felsikolt.
Kinyitja szemeit és látja, milyen vészesen közel vannak már. Szinte ellepik. Bekebelezik. Belőle is árnyékot csinálnak.
- Adam! Kérlek, segíts! – sikoltja, és könny áztatja az arcát. Látja, ahogy a vérrel kevert cseppek rózsaszínes élénkpiros foltokat hagynak fehér pizsamáján.
Mindennek vége, Adam nem jött és az árnyékok elérték. Megszorítják a karját. Álló helyzetbe kényszerítik és elindulnak vele. Fogalma sincs hová viszik. Próbál szabadulni, de nincs kiút. Szorosan tartják.
- Fogd erősen.
- Gyere, segítek.
- Ne! Istenem! Segítség! Adam!
Torkaszakadtából kiáltozik. Rángatja a kezeit, de nincs esélye. „Mi lesz most?” Nem tudja mi vár rá. Biztosan ő is árnyék lesz. Nem akar árnyék lenni. Adam-et akarja. Ő mindig segít. Erős és bátor. Mindig el tudja űzni a gonoszt. Mégsem jön. Talán őt is elkapta valamelyik árnyék és képtelen szabadulni? „Jaj ne! Segítenem kell neki!” Még erősebben próbál szabadulni. Kétségbeesett. Rángatózik és kapálózik, de képtelen szabadulni a rohadt szorításból. Már fájdalmasan szorítja a karját. „Tom.” Hirtelen beugrik neki. Talán tőle kéne segítséget kérnie. Talán ha látná, hogy micsoda bajba keveredett már megint, és Adam megpróbált segíteni, de őt is elkapták, akkor meglágyulna és segítene nekik.
- Tom! – sikoltja most hirtelen. – Tom, keresd meg Adam-et! Tom segíts!
Most hirtelen eltűnik alóla a talaj. Mintha lefektették volna valahová. A kezeit továbbra is szorosan tartják. Tovább sikoltozik Tom után. Valami élesen a csuklóba mar. Felsikolt a fájdalomtól. Percekig menekülni akar. Próbál felülni, de nem bír. Körbekémlel. Egy árnyékokkal teli szobában van. Nincsenek tárgyak, csak árnyékok. Az ágy, amire lefektették, csak egy árnyék. Két erős árny szorítja kezeit az ágyhoz.
Nem lát maga körül senkit, csak az árnyékokat. A hangok még mindig kiabálnak vele. Aztán végre meglátja. Tom csodálatos alakja dereng fel az ágy végében. Dühösen nézi őt. Iszonyatos rettegés fut végig a testén, most mégsem törődhet ezzel.
- Tom! Kérlek, segíts!
- Miért tenném? Azt hittem tanultál az utolsó beszélgetésünkből. Azt hittem szeretsz.
Olyan hidegen ejtette ki az utolsó mondatot, hogy Billnek elállt a lélegzete.
- Hogy hiheted, hogy nem?
- Minden alkalommal bizonyítod.
- Ez nem igaz. Tom, szeretlek. Kérlek.
- Mire kérsz Bill? – kérdezi összeszűkült szemekkel és elkezdd közelíteni Bill felé.
- Tudom, hogy nem szereted őt, de kérlek… Bízz bennem. Bajban van. Segíts neki. – könyörög elfúló hangon.
- Hogy segítsek… neki? – hitetlenkedik, aztán fájdalmasan éles nevetésbe kezd. – Miért tenném?
- Mert szeretsz. – vágja rá egyből. Most ebben az egyben biztos csak az egész világon. Ezt biztosan tudja. Ebbe kapaszkodhat.
- Te pedig őt szereted, igaz? – már egészen közel áll hozzá és sötéten néz le rá. – Az ő farkára izgulsz, igaz Bill?
Bill szemei kikerekednek. Nem hisz a fülének. Tom ezt nem mondhatja komolyan. Nem most, nem ebben a helyzetben. Most segíteniük kell neki. Újra rángatózni kezd. Tom a torkához kap és fojtogatni kezdi.
- Igaz Bill? Magadban akarod az ellenségemet?
Bill ellenkezni akar, de képtelen kiadni akár egyetlen hangot is. Nem kap levegőt. Keserves zokogás rázza a testét, de nem tud levegőhöz jutni. Újabb fájdalmas könnycseppek potyognak a szeméből. Tekintetével könyörög Tomnak, de a fiú rideg arccal néz rá. Hidegen hagyja Bill vergődése.
- Újra elárultál.
Emeli másik kezét és olyan erősen sújt le vele, hogy Bill előtt azonnal elsötétül a világ.

- Alig telt el két perc, mikor visszamentek hozzá, de addigra elhallgatott és édesdeden szunyókált.
- Lehetetlen. – vágta rá Adam, halálra vált arccal. – Még egyik epizódot sem tudta egyedül leküzdeni.
Adam felpattant és kiviharzott az irodából. Főnöke hiába szólt utána többször is, nem foglalkozott semmivel. Rohant Bill kórtermébe. Biztos volt benne, hogy a fiú nem csak úgy elaludt. Valaminek történnie kellett.
Mindenki értetlenül nézett utána a folyosókon. Mikor a kórtelemhez ért szinte feltépte az ajtót és Bill mellé rohant. Gyorsan kikapcsolta a szíjakat a kezein és kitapintotta a pulzusát. Néhány pillanatig figyelte.
- Gondoltam… - morogta maga elé. Mostanra már két ápoló és a professzor is a szobában voltak.
- Kérek egy vérnyomásmérőt.
Nem telt el egy perc és már a kezébe is adták. Mindenki feszülten figyelte, hogy mi történik előtte. Adam gyorsan felcsatolta, felpumpálta és számolta az eredményt.
- A fenébe!
- Adam? – kérdezett rá főnöke.
- Még mindig tart a pszichózis. Vissza kell hoznom.
- Mit akarsz tenni? – lépett mellé Silverman.
- Még nem tudom. Menjen ki mindenki.
- Biztos vagy benne? – kérdezte, de már nézett is az ápolók felé. – Készítsetek elő 5mg…
- Nem!
- Adam…
- Nem! Megmondtam. Nem vitatkozom. Kifelé! – nézett az ápolók irányába. – James kérlek te is hagyj magunkra minket. Meg tudom csinálni.
- Ha mégsem, akkor egyből szólj. Ez nem játék.
- Tudom jól.
A professzorral együtt mindenki elhagyta a szobát. Adam az ágy szélére ült és szelíden, de magabiztosan végigsimított Bill arcán.
- Bill.
Várta a fiú reakcióit. Bármit, csak lássa, hogy reagál a jelenlétére.
- Bill hallasz engem?
Semmi sem történt. Billnek még a szeme sem rebbent meg. Adam félt, hogy már túl mélyen van a saját hallucinációiban ahhoz, hogy képes legyen ő egymaga visszahozni. Mégis ott volt a tudat, hogy egyszer már sikerült. Bill most is őt kereste mikor bajban volt. A főnöke ezt indulatáttételnek kezeli, de Adam biztos benne, hogy nem erről van szó. Nem pont úgy, ahogy ők gondolják. Ez más. Bill bízik benne. Ez éppen elég bizonyítékot nyújtott neki erre. Bajban volt és őt kereste. Összeszorult a szíve, mikor belegondolt, Bill mennyire félhetett.
- Bill itt vagyok.
Két tenyere közé fogta az arcát és hüvelykujjaival finoman cirógatta. Nem tudta mit érhet el az érintésekkel, de remélte, hogy beférkőzhet a hallucinációjába. Elakadt a lélegzete. Mintha megremegett volna a kezei között. Ezek szerint működik. Fokozatosan nőtt benne a feszültség. Egyre izgatottabb lett, ahogy észlelte a fiú apró válaszait. Nem volt sok, és talán most nem is képes többre, de ez akkor is csodálatos és csak neki szólnak.
- Gyerünk. Engedj be. Itt vagyok.
Bill pillái megrebegtek, ajkai finoman elnyíltak és egész testében eluralkodott a remegés. Adam fellélegzett a tudattól, hogy érzékeli a jelenlétét. Pillanatról pillanatra egyre közelebb kerül hozzá. Hinni kezdett benne, hogy tényleg képes felébreszteni.
Percekig kitartóan szólongatta, ébresztgette, az eddigieknél több reakciót nem sikerült kiváltania. Közelebb hajolt és most közvetlenül a fiú fülébe súgta a szavakat.
- Gyere vissza hozzám.
Várt, hogy Bill reagáljon valamit. Akármit. Nem egyenesedett fel. Teste Bill apró vékonyka testéhez simult, ahogy közel hajolt hozzá, és arcuk is lágyan összeért. Adam nem vehette észre, de Bill szemei nagyon lassan résnyire kinyíltak és értetlenül próbálta kémlelni, felfogni a külvilágot, ami körül veszi. Nagyon lassan és remegősen felemelte a kezeit és Adam hátára simította őket. Olyan erősen szorította magához, amennyire csak bírta, ez pedig most egy gyenge reszkető ölelésre volt csak elég. Adamnek mégis a világot jelentette ebben a pillanatban. Egy óriási szikla gördült le a szívéről.
- Istenem Bill. Köszönöm.

Bill nem értette Adam miről beszél. Hiszen ő tartozik neki hálával. Megint. Tom azt mondta neki, hogy ne számítson rá. Azt mondta Adam cserben hagyta, hogy szándékosan nem segít neki és valahol nevetve kémleli a szenvedéseit. Billnek borzasztóan fájtak Tom szavai. Nem akarta elhinni, hogy Adam képes lenne ilyet tenni vele.
Tom bántotta őt. Mint mindig mikor büntetést érdemelt, most is végtelennek tűnő kínzásnak tette ki. Aztán egyik pillanatban Tom háta mögött megjelent Adam. Adam, aki nem ököllel, hanem simogató kezekkel közeledett és kimentette abból a rémálomból, amibe Tom kényszerítette.
- Adam… - lehelte a férfi nyakába és mélyet sóhajtva beszívta Adam édes illatát. Az illatot, amit megérezve mindig tudta, hogy már biztonságban van. Még mindig arcán érezte simogató érintését, amitől el tudott lazulni és már nem félt. A remegés is alábbhagyott. Olyan szorosan tartotta karjaiban a férfi erős alakját, ahogy csak tudta. Nem akarta, hogy ez a pillanat most véget érjen. Most minden eddiginél jobban érezte, hogy nem történhet vele semmi rossz, míg a férfi vele van.
Adam elkezdett távolodni tőle, ezért kénytelen volt lazítani gyenge szorításán és elengedni a férfit. Adam mélyen a szemébe nézett áthatóan kék szemeivel és most mintha azért kezdett volna remegni, mert szinte jéggé dermesztette ez a tekintet.
- Én köszönöm. – mondta végül, mikor már képes volt elég erőt összegyűjteni a beszédhez.
- Jól vagy?
- Most már igen. – mosolygott rá gyermeki megkönnyebbüléssel.
- Azt hittem nem fog sikerülni. – hajtotta le a fejét és a kezeit nézte az ölében. Hosszú, csodálatosan manikűrözött ujjak kúsztak a tenyerébe és erősen megszorította. Adam felnézett és egy őszinte mosollyal találta szembe magát. Annyira jól esett neki. Olyan tiszta volt, édes és őszinte, hogy ő is elmosolyodott.

- Mit láttál? Akarsz róla beszélni vagy egy kicsit később?
- Később. – lehelte szinte hangtalanul. Hangja gyenge volt és rekedt. Adam a hasára fektette a kezét, amit az előbb még finoman simogatott és az ajtó felé indult.
Bill riadtan ült fel az ágyon.
- Hová mész?
- Csak vízért. Rögtön jövök.

Bill óvatosan dőlt vissza az ágyra. Le sem vette a szemét az ajtóról. Szuggerálta, hogy végre jelenjen meg benne újra a férfi.
- Múltkor is csak vízért ment… - motyogta alig hallhatóan. – Vízért… és már itt is volt… múltkor is… gyere már…
Teltek a másodpercek és keze remegni kezdett a félelemtől. „Nem jön.” – gondolta magában. „Persze hogy nem. Szánalmas vagy Kaulitz. Senki sem kíváncsi rád.” „Addig feszíted a húrt, míg Tom leveszi rólad a kezét. Ezt akarod?”
Bill szorosan összeszorította a szemét, hogy megpróbálja kizárni a hangokat.
- Gyere már…
Az ajtó pedig nyílt és Adam jelent meg. Visszasétált hozzá és majdnem kiborította a vizet, mikor Bill felugrott az ágyról és a nyakába vetette magát.
- Oh, jól van. Itt vagyok. Semmi baj.
Letette maguk mellé az asztalra a poharat és a kis tálkát, aztán ő is a vékony alak köré fonta a karjait. Hátát finoman simogatta és észre sem vette, hogy mélyen beszívta a fiú illatát. Hajában még mindig érezni lehetett a hajlakkot. Ruháiból az intézet mosodájában használt öblítő illata áradt. Elgondolkodott, milyen lehet a fiú illata, a hétköznapokban. Mindezen úgy morfondírozott, hogy fel sem fogta mi történik.
- Ha egyedül vagyok, a hangok mindig egyből visszatérnek.
- Semmi baj. Gyere. – elengedte a fiút és visszafektette az ágyba. Kezébe adta a gyógyszeres edényt és a vizet.
- Mi ez Adam? – kérdezte komoly pillantással. Egyből eszébe jutott, amit Tom mondott. Itt egy újabb lehetőség, hogy letesztelje, Adam mennyire őszinte vele.
- Clozapin. Antipszichotikum. – felelt őszintén a szemébe nézve. – Tudom, hogy előzőleg nem ezt szedted, és azt is tudom, hogy félsz a mellékhatásoktól, de ez egy modern gyógyszer és sokkal alacsonyabb százalékban produkálták a betegek azokat a durva mellékhatásokat, amiket az régebbi szereknél.
Bill hezitált. A fülében csengtek Tom szavai. Nem akarta az eddigieknél is jobban feldühíteni. Megmelengette a szívét, hogy a férfi ilyen őszinte volt vele, ezért úgy döntött viszonozza és tanácsot kér.
- Tom azt mondta ne szedjem be, amit adsz, mert szétszakít minket.
Adam is tudta, hogy a két személyiség igazán csak a pszichózis alatt tud beszélni, hisz akkor Tom meg tud jelenni Bill hallucinációiban. Ha viszont azok megszűnnek, akkor nem lesznek képesek kommunikálni.
- Tom igazat mondott. Nem szakít szét titeket, de gyengébb lesz az érzékelésetek egymás felé. Viszont Bill, muszáj tennünk valamit. Nem hagyhatjuk, hogy folyamatosan szenvedj. Nem akarhatod ezt. Tom sem akarná.
Az elmúlt pár óra után Bill egyáltalán nem volt meggyőződve róla, hogy Tom nem akarja szenvedni látni. Pontosan ő okozta a szenvedéseit. Hallgatni akar Adamre, be szeretné venni a gyógyszert, mert nagyon rossz napok állnak mögötte és bármit megtenne, hogy véget vessen neki. A másik oldalon viszont ott volt Tom. Retteg tőle, hogy mit fog tenni vele, ha megtudja ezt. Már most is azt mondta, hogy elárulta őt. Pedig Billnek ez nem állt szándékában. Ő csak bízni akart Adam-ben, Tom pedig ezt nagyon nem akarja. Mégis, ennek ellenére Tom az, aki olyan sok éve vele van, és nem tagadhatja le, hogy mennyire szereti.
- Nem lehet. Nem szedhetem be, sajnálom.
Visszaejtette a gyógyszert a tálkába és Adam felé nyújtotta.
- Rendben. – vette el tőle kérdés nélkül. – Ahogy akarod. Azt viszont fenékig.
Bill csak rámosolygott és elkezdte kiinni a hatalmas poharat. Egy újabb nagy lépéssel közelebb érezte magához a férfit.

- Mi történt mielőtt érted mentem?
- Tom nem akarta, hogy beszéljek veled. Nem akarta, hogy bízzak benned. Szerinte, csak át akarsz verni és pontosan ugyan olyan vagy, mint a többiek.
Bill azt az apróságot jobbnak látta eltitkolni, hogy megállás nélkül azt szajkózta neki, hogy biztosan akar tőle valamit, azért ragaszkodik hozzá ennyire. Ezen igazából még sosem gondolkodott el, mert bár, Adam roppant vonzó volt, de eddig még soha nem töltöttek el nyugalomban, tényleg csak beszélgetéssel egy kis időt. Tom az egészet nagyon túlreagálja. És ha tetszene neki? Ha lenne köztük akár valami? Tom akkor sem szólhatna, hiszen az utóbbi időben rengeteg nővel volt együtt és Bill soha egy rossz szót sem szólt miatta. Pedig közös a testük. Amíg szedte a gyógyszereit addig ennek teljesen tudatában is volt, mégsem rótta fel Tomnak a dolgot. Elfogadta, hogy ő ilyen és erre vágyik. Semmiképp sem akarta megfosztani az élvezetektől. Tom viszont mindig megköti a kezeit. Sokszor teszi tönki a kapcsolatait és egyszerűen most nagyon nem akarja, hogy az Adam-el létrejövő kapcsolatának is véget vessen. Kezdett fontos lenni neki a férfi. Kezdte azt érezni, hogy ő egy mentőöv ebben a veszélyekkel zsúfolt világban, akire mindig számíthat.
- Te mit gondolsz?
- Én szeretnék veled maradni. Bízom benned.
- Köszönöm.
- Bántott engem. – hajtotta le a fejét Bill. Lepergett előtte az elmúlt pár óra fájdalmas emléke.
- Mit tett?
- Bosszút állt, amiért elárultam. Megvert és megkínzott. Fájdalmat okozott. Nagyon tudja, hogyan kell…
Adam torka elszorult, ahogy a fiút nézte. Rettenetes rémképek kínozhatták. Tom minden lelkifurdalás nélkül gyötri ezt a szegény fiút. Egyre inkább úgy érezte, hogy készen áll a beszélgetésre Tommal. Ideje lesz az ő álláspontjait is meghallgatnia a dolgokról. Azt pontosan látja, hogy Bill szereti őt, de tart is tőle és egy olyan furcsa egészségtelen kötődés van köztük, mint egy uralkodó és a szolgája között. Adamnek pedig ez nagyon nem tetszett. Nem akarta hagyni, hogy Bill az elnyomott szerepében ragadjon.
- Bill, kérhetek tőled valamit?
Bill felkapta a fejét, mikor meghallotta ezt a kedves hangvételű kérdést.
- Persze.
- Ha legközelebb beszélsz Tommal, mondd neki, hogy szeretnék vele találkozni.
Bill egy pillanatig nem tudta, hogy ennek örüljön vagy inkább nagyon ne. Ha teljesen őszinte akar lenni magával, akkor be kell vallania, hogy egy kicsit azért féltette Adam-et, Tom közelében. Abban biztos, hogy nem bántaná csak úgy, de Tom a szavakkal kínzásnak is a mestere volt. Adam eddig csak segített neki és jót tett vele. Nem akarja kitenni őt ilyesminek. Mégis úgy érzi meg kell próbálniuk.
- Oké. Megmondom. Most én is kérdezhetek?
- Igen.
- Itt voltál velem végig, vagy hazamentél?
Adam vett egy mély levegőt. Nem tudta mi lenne a helyes válasz, de már az első alkalommal megfogadta magának, hogy nem akar hazudozni a fiúnak.
- Bent akartam éjszakázni veled, de Dr. Silverman felszólított, hogy hagyjam el az intézetet. Kénytelen voltam elmenni. Ne haragudj rám. Nagyon féltél mikor magadhoz tértél?
Bill csak nézte a férfit. Itta a szavait. Zene volt füleinek ez a sok őszinte vallomás. Még ha fájt is neki, hogy Adam tényleg nem volt itt, akkor is mindent kárpótolt, hogy ilyen őszintén beszélgetett vele.
- Nem. – tagadta le egyből, de csak mert nem akarta, hogy Adam rosszul érezze magát. – Semmi baj, csak nem tudtam hol vagy.
Bill egyre laposabbakat pislogott és Adam is látta rajta, hogy fáradt. Nem hibáztatta, de dühítette, hogy az epizódok miatt egy helyben topognak és semmi haladást nem tapasztal, mert pár mondat után Billt elnyomja az álom. Döntést kellett hoznia, még ha az az egyik legnehezebb döntés is volt, amit hozhatott.
- Aludj egyet Bill. Itt leszek, mikor felébredsz, ígérem. Még ha az az éjszaka közepén lesz is.
- Tényleg? – kérdezett vissza bizonytalanul. Szerette volna hinni, de nem merte.
- Tényleg.
Adam nem is fecsérelt több felesleges szót a témára. Felállt, elvette Billtől a poharat és elindult az ajtó felé.
- Ezeket kiviszem és vissza jövök. Még a szobát sem fogom elhagyni. – mosolygott rá a válla fölött.
Bill csak egy boldog mosollyal viszonozta az ígéretet és bevackolta magát a puha párna és paplan közé. Az ajtót bámulva várta, hogy visszajöjjön Adam.

Ő közben kiért az ápolókhoz, a vizes ballonból megtöltötte a poharat és a pulthoz lépett. A gyógyszert, amit a zsebébe rejtett most elővette és a vízbe ejtette. A nővérek leesett állal figyelték minden mozdulatát.
- Kérek szépen egy multivitamin pezsgőtablettát.
Kelly szó nélkül fordult, lekapta a szekrényről és már nyújtotta is felé. A pezsgőtabletta már teljesen, de a gyógyszer még nem oldódott fel ezért még türelmesen várt.
- Ez itt 25mg Clozapin. Nem kell nagyobb dózis, mert a mellékhatásait észre venné. Nekem csak annyi kell, hogy ne legyenek kényszerképzetei. Minden nap adjátok be neki így, multivitaminnal. A multi gyümölcsös íze elfedi a gyógyszer keserűségét és nem fogja észrevenni.
- Ez biztos hatásos lesz így?
- Őszintén Kelly? Fogalmam sincs, de máskülönben elutasítja. Ha leerőszakolom a torkán, akkor meg aligha ülhetek le vele szembe mosolyogva, hogy akkor most beszélgessünk. A semminél jobb. Ha nem múlnak az epizódok emelünk a dózison, de addig ezt tartjuk.
- Rendben. – mosolygott rá elismerően Kelly. Mindenki ámulattal figyelte a fiatal orvos úttörő technikáit. Ilyet még egyikük sem látott.

Miután teljesen feloldódott, elindult vissza Billhez. Belépve az ajtón a fiú arca egyből felvirult és örömtelin mosolygott rá.
- Még ébren vagy?
- Meg akartalak várni.
Adam ettől önkéntelenül elmosolyodott és melegség öntötte el a testét. Most ebben a pillanatban nem tudta minek tulajdonítsa. A jóleső mosolynak, amit ettől a csodálatos fiútól kapott, vagy a lelkiismeret furdalásnak, amiért épp nagyon csúnyán átverni készül, még ha a saját érdekében is.
- Ha már így megvártál, ezt még idd meg. Vitamin. Nem eszel valami sokat, legalább ennyi vitamint juttassunk a szervezetedbe.
Bill kérdés nélkül elvette a kezéből. Megérezte az üdítő édes illatát és egyből összefutott a nyál a szájában.
- Imádom a narancsosat. – mosolygott és az ajkához emelte.
- Bingó. – kacsintott rá Adam és egy apró mosollyal nézte végig, ahogy hatalmas kortyokkal kiüríti a poharat. 



2 megjegyzés:

  1. Huh, ismét egy megrázó rész...Kegyetlen...Engem ismét oda "ragasztott" a monitor elé. Bill hihetetlenül cuki, hogy meg akarta keresni Adamat és annyira sajnáltam, mikor bolyongott a folyosón őt kutatva :( Meg is könnyeztem. Mint ahogy azt is, ahogy Adam küzdött érte, hogy visszahozza , gyönyörűen és szívszorítóan írtad le. Annyira kézzel fogható a gyötrődés, amin mindketten átmennek, hogy nekem nincsenek is erre megfelelő szavaim. Csodálatos, elgondolkodtató történet, aminek totál a rabja lettem!!!!!!!!Köszönöm ezt a mai élményt is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűha, ilyen megrendítő lett? Egy kicsit rossz hangulatban írtam és így visszaolvasva talán ettől lett ilyen élethű. Örülök, hogy tetszett, annak meg még jobban, hogy rabul ejtett a történetem.^^ Én is mélyen beleástam magam, egy kicsit el is hanyagoltam a másik kettőt. Bele kell majd húznom velük. :)
      Én köszönöm, hogy itt vagy és ilyen kedveseket írsz mindig. :) E-mail-ben pedig várlak, ne fogd vissza magad! ;) <3

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.