Man in the Mirror - 3.

Sziasztok!
Elkészültem a Mirror új részével. Tegnap történt velem valami, ami ma kiteljesedett és megszülte az eredményeit. Nem akarok lelkizni vagy ilyesmi, mert ez nem egy naplóblog, inkább csak mint magyarázat, vagy előrejelzés miatt fontos, mert ezzel a dologgal most utánam a vízözön és teljesen felforgattam az életem. Elköltözöm onnan ahol eddig laktam, ahol az egész életemet töltöttem kisebb megszakításokkal, és nagyon messzire megyek a családomtól és barátaimtól. Ez pedig egy nagyon nehéz periódus most az életemben. Bár most nem fogok dolgozni egy kicsit, de a költözés és egyéb szervezési munkálatok miatt nem tudom mennyire tudom tartani az eddigi aktivitásom, de igyekszem ezt a dolgot munkának felfogni és úgy tovább csinálni, hogy ne is érezzétek mennyire felfordult az életem. :)
Ezen a részen is teljes szívvel, elmélyülten dolgoztam és remélem hogy tetszeni fog. :)
Nagyon köszönöm a sok kattintást, kommentet, üzenetet és hogy itt vagytok!
Jó olvasást! :)
Puszi&Pacsi




3. Töréspontok

Adam ült a széken és már alig érezte a tagjait, annyira elgémberedett mindene. Mégsem moccant a székről. Csak ült mozdulatlanul és nézte, ahogy Bill alszik. Néha mocorgott és nyöszörgött álmában, de mire mozdult volna, hogy felébressze, újra ellazult. Végtelenül sajnálta őt a betegsége miatt. A szíve mélyén tudta, hogy ez nem egy olyan baj, amit meg tud gyógyítani. Bárcsak meg tudná, tenni. Ha lenne gyógyszer, amivel megszüntetheti, kérdés nélkül megszerezné Billnek.
Viszont azt is tudta, hogy ezzel a betegséggel együtt lehet élni, csak meg kell tanítania neki. Annyira fiatal még, Adam csillogó szemekkel nézte az üde arcát. Talán még soha nem látott ilyen szép fiút. Mert Bill nem jóképű volt vagy sármos, hanem kifejezetten a szép jelző illett rá. Vagy talán inkább a gyönyörű?
Ahogy száguldottak a gondolatok a fejében, észre sem vette mennyire vágyakozva nézi Billt. Valahol időközben a tudatalattija vette át az irányítást és a fiú minden apró vonását az emlékezetébe véste, olyan mélyen, hogy soha életébe ne tudja már elfelejteni.

Már azt sem tudta mennyi idő telhetett el, mikor Bill nyitott szemeinek látványa rántotta vissza a valóságba. Egy aprót rezdült a széken, mert nem számított erre a hirtelen éles pillantásra.
- Bill? – ilyen betegeknél, az ember sosem lehet benne biztos, hogy kit lát egy ébredés alkalmával.
- Köszönöm, hogy itt maradtál. – mondta és egy alig észrevehető mosoly suhant át az arcán.
Adam az eddig bent tartott levegőt, megkönnyebbülten fújta ki. Remélte, hogy Bill jött vissza. Még nem volt felkészülve Tomra és nem is tudott róla eleget, hogy beszélhessen vele.
- Hogy aludtál?
- Jól. Csak… - mintha elgondolkodott volna, és az emlékei egy grimaszt csaltak az orrára.
- Történt valami az álmaidban?
- Igen. – felelte egyszerűen. – Sokszor vannak furcsa álmaim.
- Elmeséled?
Bill felült az ágyon, szembe fordult Adam-el, a falnak vetette a hátát és mellkasa előtt magához ölelte a lábait. Adam egyből elmosolyodott olyan édes látványt nyújtott. Legszívesebben megsimogatta volna az arcát.
- Adam, te komolyan ennyire kíváncsi vagy rám? – kérdezte összeszűkített szemekkel. Bizalmatlan, de Adam ezen nem is csodálkozott. Inkább tudni sem akarja milyen orvosokkal találkozhatott eddig, a hétköznapi emberekről nem is beszélve.
- Komolyan. Minden apró részletre. Megbízhatsz bennem Bill. Megesküszöm neked, hogy bármit is mondasz nekem, ami ennek a szobának a falai között hangzik el, azt magamban tartom. A titkaid csakis kettőnk között maradnak, az állapotodról pedig kizárólag az intézet vezetőjének fogok beszámolni. Nem csak egy orvos akarok lenni a szemedben, hanem egy bizalmas, egy támasz, egy… barát. – fejezte be végül bizonytalanul a mondatot. Orvosként nem volt meggyőződve arról, hogy ez egy jó vonal, de ha Bill a barátjának tekinti, akkor a feltétlen bizalmába fogadja majd, ő pedig csak így tud segíteni. Csak így tud bármilyen áttörést elérni. 
- Barát. – mosolygott rá Bill, ahogy állát a térdére támasztotta. – Ez jól hangzik. Barát. Szeretnék hinni ebben, de… - túl sokan mondták már ezt nekem. – gondolta. Túl sokan verték át, Tom pedig mindig megmondta neki előre, de ő soha nem hallgatott rá. Aztán azok a „barátok” végül csalódást okoztak és nem maradt mellette senki, aki megvigasztalja, csak Tom. Ő volt neki mindig az állandó pont az életében. Rá mindig számíthatott. De az utóbbi időben…
- Nem kell azonnal. Nem kell erőltetned. Csak engedd, hogy bebizonyítsam. Ez így jól hangzik?
- Igen. Ez így jól. – derült fel az arca. Ez most megint valami új volt. Ilyet még senki nem mondott. – Miről szeretnél beszélgetni?
- Először is arra lennék kíváncsi, hogy miért nem szeded a gyógyszered? Az aktáid szerint nagyon sok gyógyszert szedsz, de azt az egyet, ami nagyon is a javadat szolgálná, úgy tűnik mégsem.
Adam nem volt kioktató vagy számon kérő. A hangja lágyan csengett és kíváncsian kérdezte. Nem akarta, hogy Bill úgy érezze ez egy vallatás, vagy terápia. Nem megerőszakolni akarta az agyát, ahogy azt egy általános terápia szokta, csak megismerni őt. Megtudni, mit miért tesz, vagy éppen nem tesz.
- Nem voltak valami kellemesek a mellékhatásai. Azt például tudtad, hogy impotens lehetek tőle?
Adam elmosolyodott a fiú őszinteségén.
- Tudtam. – bólintott, és csendben maradt, várva a folytatást.
- Ez már önmagában is elég szörnyű. 19 éves vagyok, nem 60. Engem ez a bekezdés azért még érdekel abból a bizonyos Nagy Könyvből.
Adam jókedvűen felnevetett. Nem akarta, de nem tehetett róla. Nem tudta leplezni, mennyire tetszik neki, ahogy a fiú körülírta, miszerint nem áll még szándékában lemondani a szexről.
- Csak ez az oka?
- Csak?  Neked ez csak? Jaj szegény lány… Nem irigylem a barátnődet, ha ennyire hidegen hagy az ágybéli teljesítményed. – Bill zavartan nevetgélt. Nem is értette, hogy mondhatta ki ezeket a szavakat. Hiszen semmi köze hozzá. Nem kellene ilyen dolgokba beleütnie az orrát. Örülhet, ha most Adam nem szedi le a fejét, mert ilyen szemérmetlenül belegyalogolt az intimszférájába. Bill meglepetésére azonban Adam megint csak jóízűen nevetgélt, megrázta a fejét és reagálni készült. Bill már összeszorított foggal várta a fejéhez csapódó szitkokat, de azok, nagy megdöbbenésére, elmaradtak.
- A barátomnak semmi baja az teljesítményemmel, de most inkább kanyarodjunk vissza hozzád.
Adam mosolyogva nézte, hogy a fiú mennyire elpirult. Nem értette mivel hozta ennyire zavarba, hiszen úgy tudja, ő sem épp a gyengébbik nemhez vonzódik. Most mégis elkerekedett szemekkel és pirospozsgás arccal meredt rá.
- Valami baj van?
- Semmi. Csak… - csak leesett az álla. Többek közt azért is, mert elképzelni sem tudta volna, hogy ez a férfi nem egy csodálatos bombázó pasija, másrészt pedig mert tényleg hihetetlenül nyíltan beszélget vele és egy kicsit sem tűnik dühösnek, azért amit Bill mondott. Pedig ha tudná, hogy ez mennyire nem rá vall. Bill nem szokott csak úgy ilyeneket mondani. Egyébként elég visszahúzódó és nagyon óvatos az emberekkel. Az évek alatt már megtanulta, hogy mi az, amit egy átlagos ember képes befogadni és mi az, amit nem - bár mióta nem szedi a gyógyszereit és Tom is egyre gyakrabban jön, nem igazán tudja kontroll alatt tartani a dolgokat – most mégis itt ez a férfi, és Bill mintha hosszú ideje először tudna kikapcsolni valaki más társaságában. Annyira őszintének tűnik vele. Annyira hinni akarja, hogy ez most tényleg más. Adam tud a problémájáról és Tom-ról is, mégis még mindig itt ül és őszinte kíváncsisággal a szemében érdeklődik Billről. – Csak féltem, hogy messzire mentem. Nem akartalak megbántani, vagy kényelmetlen helyzetbe hozni. De azt mondtuk barátok… én pedig egy kicsit jobban elengedtem magam, de igyekszem visszafogni.
- Kérlek ne. – mondta Adam. Valóban, azt mondta barátok. Az pedig nem arról szól, hogy az egyik fél mindent tudjon a másikról, míg fordítva a másik falakba ütközik és nem nyílnak meg előtte. Ez nem barátság. – Igazad van. Azt mondtuk. Márpedig ahhoz az kell, hogy te is megismerj. – A francba, talán túl messzire megyek. – gondolta. Hezitált egy másodpercig, de aztán döntött. Kockáztat. Az sikerhez és az áttöréshez muszáj néha kockáztatni, nem igaz? Általában nem sokan pártolják, hogy az orvos túl bizalmas viszonyt ápoljon a betegével, na de Bill nem is egy általános eset. Ezzel végképp meggyőzte magát, hogy jól cselekszik.
- Csináljuk azt, hogy én kérdezek tőled dolgokat, és ha úgy érzed, még korai róla beszélni, akkor nem kell válaszolnod…
- Cserébe pedig én is kérdezhetek? – Bill elfintorodott. Íme, megérkezett az első csalódás. Talán tényleg nem különb a többinél, csak ügyesebben játszik. – Ezt a játékot ismerem. Minden doki bepróbálkozott vele, csak hogy az agyamba jusson, de elég hamar észrevettem a csalást. Szinte mind ugyan azt mondta. Lehetetlen, hogy ennyi ugyan olyan ember legyen. Ez valami tananyag a könyveitekben? Betanultok egy karaktert és úgy adjátok el mintha ti lennétek azok, ezzel pedig a hülyék bizalmába férkőztök és hipp-hopp, volt ügy nincs ügy?
Bill szemei szinte szikrát szórtak. Adam látta mennyire begurult egy pillanat alatt. Igen, ez valóban egy jól bevált trükk volt, sokan alkalmazták, mert úgysem derül ki, hogy nem valódi válaszokat adnak, és mégis tudnak segíteni a betegeken. Most viszont eszébe sem jutott ezt csinálni. Őszintén mondta amit mondott. Legszívesebben seggbe rúgta volna magát, amiért nem jutott eszébe, hogy ezt már hányan csinálhatták Billel. Megrémült, hogy amit eddig felépített az most összeomlik, és Bill végképp bezárkózik előtte. Hogy az olyan jónak tűnő teve a barátkozásról, egy pillanat alatt fordítva sül el. Kattogott az agya. Fogy az idő és nagyon gyorsan kell kitalálnia valamit, amivel megakadályozhatja az omlást.
- Tesztelj le. Kérdezz és én válaszolok.
- És honnan tudjam, hogy nem csak most találod ki?
- Nagyon okos vagy Bill. Ezt már bebizonyítottad. Bízom benned. Rá fogsz jönni.
Bill ezen elgondolkodott. Mégis mit kérdezhetne, amire biztosan nincs betanult válasza? Aztán beugrott neki.
- Mit mondtál akkor? Mit hallhatott Tom, amitől annyira megijedt?
Adam elmosolyodott. Bill tényleg nagyon okos volt, és ezt már az első beszélgetésükből leszűrte.
- Azt hallhatta, hogy szeretném őt jobb belátásra bírni. Nem akarom, hogy bántson titeket. Szeretnék hatni rá.
Bill oldalra döntötte a fejét és egy kicsit ellazult. Adam pedig rájött, hogy tökéletesen tisztában volt a válasszal, épp ezért kérdezte ezt. Tényleg nagyon okos.
- De te ezt pontosan tudtad igaz?
Bill nem felelt, csak gyermeki daccal elkapta a tekintetét. Adam-nek folyton mosolyognia kellett ezeken a gesztusain. Annyira aranyos volt. – Átmentem a vizsgán?
- Az elsőn. – mutatta fel a mutatóujját. – De fokozottan figyelni fogok rád.
- Rendben főnök. – poénkodott mosolyogva és Bill ajka is megrándult, de minden erejét össze szedte, hogy ne mosolyodjon el. – Most én kérdezek. Csak ez az egy oka van, amiért leálltál a gyógyszerrel? Ennél sokkal rosszabb mellékhatásai is lehetnek.
Bill elgondolkodott. Ő kapott egy őszinte választ, most rajta a sor. Hogy tiszta legyen a kapcsolatuk, neki is őszintének kell lennie. Nem várhatja el, ha fordítva ő nem adja meg.
- Nem. Ha szedem a gyógyszert, akkor eltompulok, nem gyötörnek annyit a hangok és… sokkal gyengébb lesz a kapcsolatom Tommal. Kevesebbet tudunk… beszélgetni. Ez neki nagyon nem tetszett.
- És neked? – szakította félbe Adam.
- Nekem sem. Én… - Bill mintha hezitált volt. Adam nem volt benne biztos, hogy őszintén válaszolt. Nem gondolja, hogy szándékosan hazudna, inkább csak, hogy még magának is hazudni próbál. Talán csak fél bevallani az igazi érzéseit Tom iránt még saját magának is. – Tom mindig itt volt nekem, mikor szükségem volt rá. Nagyon sokszor védett meg másoktól és… együtt nőttünk fel. A mi kapcsolatunk különleges. Ezért senki sem értheti meg.
- Én értem Bill. – bólintott Adam.
- Komolyan? És nem is tartod furcsának? – kérdezte bizonytalanul.
- Miért tartanám annak?
- Hát mert… ő párszor az utóbbi időben olyanokat tett, ami külső szemmel furcsa lehet, de mi nem vagyunk rosszban. Mindig elmondja, hogy nem bántana engem soha.
- Akkor mit gondol olyankor, mikor fájdalmat okoz neked? Szerinte azzal, a három esettel nem bántott téged?
Bill lehunyta a szemeit. Mély levegőt vett. Nem, azt mondod, hogy megértesz, de látom, érzem, hogy nem. Miért nem érted, hogy Tom más? Tom nem… Tom soha... Hogy a fenébe magyarázzam meg neki? Tette fel a kérdést saját magában. A hangok pedig egy percet sem késlekedtek. „Bill térj már észhez!” „Mi a fenét csinálsz?” „Nem bízhatunk benne! Eddig még mindenki csak átvert minket!” „Billy érzed, hogy Tom mennyire dühös?” „Ne akard, hogy idejöjjön. Tudod, hogy mi lesz akkor.”
- Tudom.
- Mit? Mit tudsz Bill?
- Nem akarok Tom-ról beszélni! – rázta kétségbeesetten a fejét Bill. – Ne kényszeríts! Nem lehet! Nem tehetem!
Adam felugrott a székről és egyből Bill rángatózó teste mellé ült, hogy szorosan átölelje.
- Nyugodj meg Bill. Nem kérdezek róla többet. Te jössz, rendben? Most te jössz. Nem kell beszélned róla.
Érezte a fiú feszülő izmait. Kezei ökölbe szorultak és remegtek. Látta, hogy nem képes irányítani teste rángásait. Adam-nek zakatol az agya, mégis hogyan nyugtassa meg. Muszáj, mert semmiképp nem akar nyugtatót adni neki. Az antipszichotikumon kívül egyáltalán nem akar neki gyógyszert adni. Most mégis kellett valami, ami megnyugtatja őt. Szorosabban ölelte magához, Bill fejét a mellkasához szorítva. Egyik kezével a hátát, másikkal pedig hajlakktól ragacsos haját simogatta és óvatosan ringatta.
Bill keserves zokogásba kezdett, Adam pedig nem tudta mi mást tehetne.

Nem érzett mást, csak hogy képtelen uralni a testét. Mintha egy láthatatlan földöntúli erő mozgatná a tagjait. Minden izmát megfeszítette, hogy magánál tartsa az irányítást. Nem adhatta át az ismeretlen energiának, aki irányítani akarja őt. Szemei előtt egy félelmetes csápos alak jelent, meg aki lefogja, és nem ereszti. Ismeretlen nyelven beszél hozzá. Semmit nem ért, de biztos benne, hogy bántani akarja. Nem érti a szavait, de egyetlen szó elragadta a figyelmét. Tom. Tom-ról beszél. Tom-ot akarja. „Nem! Nem kapod meg! Tom könyörgöm, segíts! Tudom, hogy most haragszol rám, de kérlek szépen segíts nekem!” Kétségbeesetten kiáltotta, de Tom sehol sem volt. Nem értette miért nem jön. Eddig mindig azonnal a segítségére sietett, ha baj volt. Most mégis cserben hagyta. Ettől olyan fájdalom nyilallt a szívébe, ami még soha. Az egyetlen ember, aki eddig mindig segített, most mégsem jön. A szörnyeteg egészen biztosan fel akarja falni. Utolsó erejével még mozdulni próbált, de képtelen volt rá. A lény minden mozdulatával szorosabbra fonja gyilkos ölelését. Alig kap levegőt. Mindjárt vége. Érzi, hogy már nincs sok hátra. Tom pedig nem jött. Fájdalom járja át a testét, érzi, ahogy a csontjai összetörnek. Sikítani akar, de a karok olyan szorosan tartják, hogy nem képes egyetlen hangot sem kiadni. Olyan szorosan, hogy már nem tud levegőt szívni a tüdejébe. Utolsó gondolatai is az életben maradásért küzdenek. Eszébe jut. „Adam.” A személy, aki legutóbb egymaga képes volt elűzni a gonoszt. Vajon most is sikerül neki? „Adam, segíts!” A nevét sikoltja. Nem jön válasz, de valamit mintha meglátna a távolban. Egy arc, egy nagyon homályos arc dereng fel a messzeségben, de megismeri. „Adam…” Közeledni látja, de nem biztos benne. A teste már nem bír semmire reagálni. Darabokra tört, most mégis mintha a szörnyeteg enyhítene az szorításon. A szíve enyhülni kezd. Tudja, hogy most már biztosan meghal, hiszen a teste összetört, nem bírja mozgatni a végtagjait. A tüdeje nem akarja beengedni a friss levegőt. Adam alakja közeledik, mellé térdel. Fél a haláltól, de egy dolog legalább enyhít a szenvedésén. Adam nem hagyta, hogy a szörny felfalja. Most sem hagyja magára. A karjai közt halhat meg. Igen. Már kezd is elsötétülni a szeme előtt minden. Az utolsó pillanatban, mielőtt végleg lehunyja a szemét még utoljára Adam szemébe néz és rámosolyog. Most már nyugodtan tovább mehet.

Adam könnyei összegyűlnek a szemében, ahogy Bill karjába üríti az fecskendő tartalmát. Három ápoló veszi körül, hogy segítsen neki. Mikor az utolsó cseppek is a szervezetébe kerültek, máris érzi, ahogy Bill ellazul a kezei között. Elmosolyodik és lehunyja a szemeit. Kihúzta a tűt és úgy adta hátra az egyik ápolónak, hogy oda sem nézett.
- Segítsünk doktor úr?
- Nem. Csak… menjetek ki. – minden erejére szüksége volt most, hogy ne hallják, ahogy elcsuklik a hangja. Az ápolók egy szót sem szóltak. Némán elhagyták a szobát és becsukták az ajtót.
Adam csalódott magában. Azt hitte meg tudja csinálni egyedül is. Bízott magában, hogy nem lesz szüksége gyógyszerekre, menni fog anélkül is. De Bill most nem engedte be, hiába kérte. Vonaglott a karjai közt és lélekszakadva sikoltozott, aztán fulladozni kezdett. Újabb epizódot élt meg. Fogalma sem volt mit láthat, de most nem tudta megnyugtatni. Nem jutott be. Arra gondolt talán azért, mert a bizalom fala meggyengült köztük. Ő nem is sejtette, hogy Bill valójában mit élt át. Nem sejtette, hogy nemcsak hogy beengedte, de olyan feltétlen bizalommal halt meg a karjai között, amit előtte, csakis Tomnak adott meg. Adam viszont azt sem sejtette, hogy tudtán kívül mennyire feldühítette Tomot.

Az ágyon térdelt, Billt a karjai közt tartotta, és folytak a könnyei. Egyre mélyebben benne volt ebben az ügyben. Talán ha most visszaadná, még keríthetnénk egy másik orvost neki. Minden bizonnyal ez lenne a legokosabb dolog, amit tehetne. Neki viszont esze ágában sincs elhagyni Billt. Segítségre van szüksége, jobban, mint hitte és senki másban nem bízik az egész világon, hogy képes lenne önzetlenül segíteni neki. Senki másban nem bízik, hogy képes rajta segíteni, csakis magában.

***


Adam fáradtan parkolt le a házuk előtt és még percekig ült a sötét autóban gondolkodva. Nem akarta otthagyni Billt az intézetben egyedül éjszakára, úgy, hogy nem mondja meg neki mi történt. Nem akarta, hogy valami balul süljön el, amikor magához tér és egyedül találja magát a szobájában. Mégis kénytelen volt eljönni. Dr. Silverman mint az intézet igazgatója utasította, hogy hazajöjjön. Egész nap bent volt nála, most pedig már este tizenegy óra is elmúlt. A főnöke szerint ennyi váliumtól úgyis reggelig aludni fog, felesleges lenne bent maradnia. Ő mégis úgy érezte nem helyes, hogy eljött. Nagyot sóhajtva szállt ki az autóból és sétált be szerelmével közös otthonukba.
- Megjöttem. - hangzott a szokásos mondat, de cseppet sem olyan lelkesen, mint minden alkalommal. Charlie nem is hallotta, csak mikor Adam bement a hálóba.
- Szia Édes! Azt hittem már nem is jössz. Hívtalak. - nézett fel a könyve fölül Charlie.
- Szia. Ne haragudj, nem volt egy könnyű nap. Lezuhanyozom és jövök.
A választ viszont nem várta meg, már indult is a fürdőszobába. Ledobálta a ruháit és beállt a forró víz alá. Fér órán keresztül csak engedte magára a vizet és száguldoztak a gondolatai. Nem tudta mitévő legyen, mi legyen a következő lépés Billel. Muszáj lesz kivárnia, míg hat az antipszichotikum kúra, amit elkezdtek. Addig, míg pillanatok alatt rátörnek a pszichózisok, nem tud igazi áttörést elérni. Komolyan beszélgetni sem tud vele, hiszen Bill a gyógyszer hatása nélkül nem tudja pontosan, hogy amit lát az a valóság vagy csak az agya kreálta illúzió. Nem képes megkülönböztetni a kettőt. Nem tudja, hogy betegség gyötri, mert a probléma gyökere elködösíti a tudatát. Kénytelen lesz várni. Azt pedig mindennél jobban utálja.

Kimászott a zuhany alól, magára kapott egy alsónadrágot és bebújt az ágyba. Charlie összecsukta a könyvet és ránézett.
- Nehéz eset? - kérdezte megértően.
- Igen. Nagyon nehéz. - mondta és Charlie felé fordult. A szemébe nézett és a férfi látta mennyire elgyötört a szerelme. Szívesen segített volna neki, de nem tudta hogyan tehetné.
- De bírni fogod?
- Muszáj lesz.
- Nem muszáj. Leadhatod, ha beletörik a bicskád. - simogatta meg az arcát.
- Nem lehet. Nem bízom benne, hogy más is olyan türelmes és megértő lenne vele, mint én.
- Ebben biztosan igazad van, de nem akarom, hogy te is beleőrülj a végére.
Adam csak felhúzta a szemöldökét ezen a hasonlaton.
- Charlie ugye tudod, hogy egész életemben problémásabbnál problémásabb emberekkel fogok foglalkozni? Nem adhatom le, csak mert kimerítenek a nap végére.
- Tudom szívem, de... - inkább lenyelte a mondat végét. Szinte érezte, hogy ebből a beszélgetésből ő már csak vesztesként jöhet ki. - Szeretlek. És aggódom érted.
- Felesleges. Akikért aggódni kell azok a betegek.
Charlie nem tudott mást mondani. Adam csak lehunyta a szemét és a másik oldalára fordult. Az idősebb férfi lekapcsolta a villanyt és ő is bebújt a takaró alá, közelebb araszolt szerelméhez és simogatni kezdte az oldalát. Adam reakciója csak egy kis morgás volt.
- Ne zárkózz be. De ha be is zárkózol, engem ne hagyj kint. - suttogta a sötétbe és tovább cirógatta Adam oldalát, aztán finoman a hátához simult és átkarolva már a hasát simogatta.
- Tényleg nagyon fáradt vagyok Char.
- Akkor majd én kényeztetlek.
Keze egyre érzékibben kalandozott Adam testén, míg végül elért az alsójáig és finoman végigsimított a férfiasságát jelezni hivatott domborulaton. Adam összerezzent, megfogta Charlie csuklóját, felhúzta a mellkasához, megpuszilta és nem engedte el.
- Char kérlek. Aludjunk.
Charlie-t egy pillanatra sokkolta a kettejük közt lezajlott jelenet. Adam még soha nem utasította őt vissza, pedig máskor is voltak már nagyon fáradtak. Nem arra kérte, hogy szeretkezzenek át egy éjszakát és Adam tegye őt magáévá a legkülönfélébb módokon. Beérte volna annyival is, hogy ma este csak ő adhasson kedvesének. Szerette volna egy kicsit ellazítani. Erre eddig mindig képes volt, most mégis falba ütközött. Adam nagyon megbántotta ezzel. És nem azért, mert ma este nincs szex, hanem mert úgy érzi ez egy olyan repedés a kapcsolatukban, amit nagyon nem akart. Úgy érezte Adam-et valami nagyon nyomasztja és kizárja őt életének ebből a részéből. Ha ezt elkezdik, akkor nem lesz megállás. Nem lesz visszaút és talán teljesen tönkreteheti a kapcsolatukat. Azt pedig nagyon nem akarta. Iszonyúan szerette őt és tényleg padlóra kerülne, ha valami tönkremenne közöttük.
- Oké. Jó éjt Adam. - mondta dühvel kevert keserűséggel, elhúzta a kezét és a hátára fordult.
Adam érezte, hogy valami nem stimmel. Ő is tudta, hogy ez így nem jó. Nem akarta megbántani, de most egyszerűen képtelen bármire is koncentrálni azon a szerencsétlen fiún és az alváson kívül. Hogy kiengesztelje szerelmét, felé fordult, megfogta a kajainál tartva és a mellkasára húzta.
- Ne haragudj Drágám. - súgta a hajába és megpuszilta a fejét. - Nagyon szeretlek. Reggelre kipihenem magam és újra a régi leszek, ígérem.
- Én is szeretlek.
Adam az álla alá nyúlt és felemelte a fejét egy csókra, aztán összebújva, szerelme hátát cirógatva aludtak el.

Bill viszont már nem alszik. Az ágyán ül, átkarolja a lábait és a falon lévő tükröt nézi. Hezitál. Oda menjen? Beszéljen Tommal? Haragszik rá?
Hosszú percekig csak a tükröt nézi. Nem is pislog, a szemei kiszáradtak és égető fájdalmat érez bennük.
"Menj már te idióta!" "Mi a fenének váratod?" "Egyre dühösebb Bill, komolyan ezt akarod?"
Bill nem felel. Nem, nem ezt akarja. Hát persze, hogy nem. De fél. Mi lesz, ha megint megbünteti? Közben pedig már hiányzik neki Tom. Látni akarja. Hallani a hangját. Látni az arcát. Hirtelen mozdul, nem gondolkodik. A tükör elé sétál, és félve bele néz. Semmi. Csak magát látja. Már épp elkönyvelte, hogy ahogy Tom nem jött akkor sem mikor az életéért küzdött, most sem akarja látni. A hangok hazugok.
Mikor épp el akar indulni az ágya felé, meghallja a hangját. Azt a kedves mégis kegyetlen hangot.
- Hiányoztam te hálátlan?
Bill hatalmasat nyel és visszanéz a tükörre. Már nem magát látja, Tom néz vissza rá. Fekete pulóvert visel, a kezeit karba tette, és dühösen néz. Annyira sötét a tekintete, mégis... Bill szerint csodálatosan néz ki. A fonatai tökéletesek, arca pedig makulátlanul szép. Nincs rajta smink, de Neki nincs is rá szüksége. Annyira szereti Tomot, most mégis a félelem a csontjáig hatol.
- Nem vagyok hálátlan. És... hiányzol. - félénken lesi a reakcióját.
- Mi értelme ennek, amit csinálsz Bill?
Bill nem értette pontosan mire gondol Tom. Nem érzi, hogy bármi rosszat csinált volna. Tom hagyta őt cserben ma.
- Nem csinálok semmit. Hagytál meghalni. - hajtotta le a fejét és szemei megteltek könnyel. - Adam ott volt. Te hol voltál?
- Tényleg ennyire vak vagy? Adam az, aki szétválaszt minket. Ő és a kibaszott gyógyszerei. Amit adott neked megint az a rohadt gyógyszer, ami miatt nem tudok veled lenni. Miért szedted be? Elárultál vele.
Billt szíven ütötte ez a mondat. A fejét rázza, és értetlenkedve mentegetőzni próbál.
- Nem! Én nem tudtam, hogy az az. Azt mondta könnyebben alszom tőle. Ha tudom, nem szedem be Tomi. Hinned kell nekem!
- Hiszek Bill, de akkor meg kell ígérned valamit.
- Bármit. - mondta szinte könyörögve.
- Ne szedd be azokat, amiket ad, bármi legyen is az. Csinálj úgy, mintha beszednéd, de ne nyeld le. Ne hagyd, hogy elszakítson tőlem.
- Esküszöm, hogy nem fogom hagyni! - rázza a fejét Bill és a könnycseppek, amik eddig a szemét csípték most végigfolytak az arcán. Tom tekintete meglágyul.
- Itt vagyok Billy. Nem lesz semmi baj. Csak bízz bennünk. Kettőnkben, senki másban.
Tom előre nyúl, Bill pedig érzi, ahogy megsimítja az arcát.
- Szeretlek Billy. Te is engem igaz?
- Persze, hogy én is!
- Akkor ne hagyd, hogy szétszakítsanak.
Bill egy pillanatra elgondolkodik. Nem akarja hagyni. De továbbra sem hiszi, hogy Adam rossz ember. Ő adni szeretne neki egy esélyt, hogy bizonyíthasson. Tomnak is el akarja mondani, de nem meri. Most nem. Még nem. Majd ha nem lesz rá ennyire dühös. Jól viselkedik és majd utána.

"Bárcsak megengednéd, hogy beengedjem Adam-et."

5 megjegyzés:

  1. Megdöbbentett, hogy milyen nehéz időszakot élsz meg most és hogy újra kezded az életedet, távol a családodtól, a megszokott környezettől. Ehhez baromi nagy bátorság kell, én is kacérkodtam a változtatás gondolatával, de túl gyáva vagyok meglépni. Neked viszont elismerésem, hogy újba kezdesz és sok sikert, sok boldogságot, kívánom hogy a céljaidat mind véghez vidd!!!
    Az új fejezetet pedig már nagyon vártam. Ez igazából már nem is fejezet, ez művészet. Ahogy leírod ezt a nagyon nehéz élethelyzetet, a szenvedéseket, Adam segíteni akarását, Bill súlyos mentális állapotát, Tomot, aki a szálakat irányítja, valószínűleg nem sokan képesek rá. Engem minden egyes fejezet sokkol a Mirrorból. Sokkol és elgondolkodtat. Félelmetesnek érzem Tom jelenlétét, hogy mennyire uralja Billt és hogy megpróbálja rávenni, tartsa távol magát Adamtől, ne bízzon benne. Meg a gyógyszerekben sem. Erről eszembe jutott az, hogy nekem is kellett szedni antidepresszánsokat, egy ideig szedtem is, de tényleg sok mellékhatása volt, impotens nem lettem (haha), de pl. durva rémálmaim voltak, én is keltem sikítozva, kemény volt. Most két éve megint előjött a depresszió és a doki megint felírta, de én sem szedem, pedig lehet hogy kellene...Na ennyit rólam, csak érdekességként írtam le. Azért is érint meg a történet ennyire, mert nekem is van némi keserű tapasztalatom ilyen ügyekben. Nagyon várom az új részt és ha kicsit későn is kerül az olvasók elé, megértem, hiszen most újra kell építened mindent! Én mindig várni fogom a jelentkezésedet, türelemmel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a jókívánságokat, félek a változásoktól, mindig is féltem, de igyekszem most bátor lenni mert muszáj. Én nem gondoltam, hogy ilyen hatással lesz az írásom bárkire is. Remélem azért nem idézek fel kellemetlen dolgokat vele. Nem is sejtettem, hogy depressziós problémákkal küzdhetsz, és nagyon sajnálom. Abban van tapasztalatom bőven. A húgom és a legjobb barátnőm is bipoláris zavarban szenved, tapasztalom, hogy az emberek mennyire nem értik mit is él meg egy ember, mikor feltörtnek ezek a rossz érzések. Én magam sem tudhatom pontosan, hisz nem élem át, de próbálom minden erőmmel elfogadni, hogy mit miért is látnak úgy ahogy. Nem vagyok orvos, nem mondhatok szakszerű véleményt, de én magam sem vagyok egyértelműen meggyőződve róla, hogy az a jobb ha szedi valaki a gyógyszert és egy csomó más mellékhatás tör elő, vagy maga a depresszió. Ez amit írsz, a rémálmok, sikítva ébredések és még nagyon sok kellemetlen fizikai mellékhatás, ott van letagadhatatlanul a listák élén akár antidepresszánsoknál akár a történetben is használt neuroleptikumok esetében. Adam cselekvései és gondolkodása részben azt tükrözik, ahogy talán én is megpróbálnék eljárni egy ilyen ügyben, de persze nem tanultam ilyesmit, nem tudom, csak szubjektív véleményemet tudom tolmácsolni. Mindenesetre az megdöbbentő számomra, hogy mennyire gyakori probléma a depresszió a ma élő embereknél és mégis mennyire nem tudnak vele mit kezdeni az orvosok, mint hogy felírni egy doboz gyógyszert és ennyi. A közvetlen környezetemben látom a tehetetlenséget a 16 éves húgom esetében is. Annyira dühít. Én... sajnálom, komolyan nem is gondoltam, hogy ilyen problémákkal küzdhetsz. Nagyon megkedveltelek és ezért ez most eléggé megérint. Nem is tudom mit mondhatnék. Köszönöm, hogy itt vagy és támogatsz, mert nagyon jól esnek a szavaid mindig és erőt is adnak, megmosolyogtatnak. Szeretném ha azt éreznéd, hogy én is itt vagyok és az e-mail címem elérhető az adatlapomon, szóval bármikor ha úgy érzed, hogy egy privátabb felületen is beszélgetnél. Én szívesen. :) És tényleg köszönöm. :)

      Törlés
    2. Köszönöm a kedves sorokat, olyan aranyos vagy :) Nagyon jól esik a támogatásod, bátorításod. Köszönöm, hogy itt vagy és megértesz és köszönöm a barátságodat is, arra nagy szükségem van, barátnő fronton elég gyengén állok. Kevés van, sokakban, akiket szinte tesómként szerettem, csalódnom kellett. Lehet, hogy felkereslek és "zaklatlak" emailben is. És én is nagyon megkedveltelek, a sztorijaid pedig mindig várakozással töltenek el és egy másik világba visznek, távol a gondoktól. Köszönöm <3
      Sajnálom, hogy a környezetedben is vannak akik mentális gondokkal küszködnek. Sajnos az én köreimben is sok az ilyen jellegű betegség. Apum, anyum mind depressziósak és úgy kapkodják a 0,5-ös Xanaxokat, Frontint, Valerianát, meg egyéb nyugtatókat, mint a cukrot :/ Én igyekszem távolabb tartani magamat a gyógyszerektől, az antidepresszánst, mint írtam nem szedem és csak akkor veszek be nyugtatót, ha rosszul érzem magam. De örülök, hogy egyet értünk ebben, hogy nem mindig a gyógyszer szedés a megfelelő.

      Törlés
  2. Én nagyon sajnálom ami történt és hogy ezért nem akartál tovább maradni. Hiányozni fogsz, de mindig beszélünk és az oldalad szerelmese lettem, szóval itt mindig találkozunk. :( Ez a rész is irtó jó lett. Nem tudom hogy csinálod, de nagyon durván jó! Sokkolnak az fejezetek minden alkalommal. Téged ismerve úgyis megoldod, hogy ne hanyagold el az oldalt és én nagyon várom a következő részt! Szeretlek csajszi! Minden jó lesz! <3 :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is sajnálom Kam, elhiheted. Imádtam ott lenni, de ez van. Majd lesz valahogy. Annak viszont örülök, hogy mellettem maradtál és szereted az oldalt. Igyekszem még sokáig szupi történetekkel elkápráztatni a nagyérdemű publikumom. Remélem sikerül :) Ma nem hiszem, hogy hozok újdonságot, de holnap lesz pár szabad órám, akkor valamibe belefogok és ha elkészülök már fel is töltöm. :) Én is bírlak... Haha! Puszillak, és köszönök mindent, azért majd írj ha ráérsz és beszélünk! <3 :)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.