Man in the Mirror - 2.

Sziasztok!
Hű de késő van, mikor ezt posztolom, de most volt időm, így gyorsan befejeztem. Elég hosszú fejezet lett, ezért türelmet és elnézést kérek, de annyi minden van a fejembe és ebből most nem akarok 100 részes történetet. :) 
Remélem ezúttal sem okozok csalódást! És gyorsan azt is szeretném megköszönni, hogy ilyen sokan kattintotok a történetekre, és csak egyre többen. Nagyon hálás vagyok! Nem számítottam rá, hogy ennyien fognak olvasni. Új vagyok még blogolás terén szóval nem tudom ez jó arány-e, de Az első alkalom című Bill/Adam novellára kevesebb mint egy hónap alatt 330 kattintás jött. Én hihetetlenül büszke vagyok! És tényleg nagyon hálás vagyok ezért! :) 
Egyszóval köszönöm, hogy itt vagytok, kommenteltek, kattintotok, és olvastok!
Igyekszem jobbnál jobb fordításokkal és néhány saját történetemmel meghálálni!
Jó olvasást a maihoz!
Puszi&Pacsi



2. Engedj be!

Mikor Adam hazaért, még mindig az olvasottak jártak a fejében. Teljesen fel volt tüzelve. Nagyon várta, hogy Bill magához térjen, és beszélhessen vele. Volt is emiatt egy kis lelkiismeret furdalása Charlie felé, de úgy érezte a férfinak meg kell értenie most őt. Ez egy nagyon fontos mérföldkő az életében.  Az első esete.

- Szívem? – kiabált kedvesének, miközben kabátját akasztotta fel az előszobában – Megjöttem.
Charlie pillanatok alatt kint volt a konyhából, a fiatalabb nyakába vetette magát, és lágyan megcsókolta. Adam azonnal köré zárta a karjait és viszonozta a finomságot, amit kapott.
- Csináltam neked ebédet – mondta Charlie, mikor eleresztette Adam-et – Nem tudom van-e időd itthon megenni, de elcsomagolom, ha szeretnéd.
- Mondtam már, hogy mennyire szeretlek? – csapott a fenekére miközben követte a konyha felé.
- Mondtad, de mindig jó érzés hallani – mosolygott hátra a válla felett.
- Szeretlek.
Adam hátulról átfonta a karjait szerelme dereka körül, mélyen beszívta az illatát, és belecsókolt a nyakába.
- Én is téged – súgta hátra. – Maradsz, vagy csomagoljam el, míg elkészülsz?
- Veled szeretnék enni. Amíg tálalsz, lezuhanyozom és átöltözöm.
- Rendben – mondta mosolyogva és megpuszilta Adam arcát.

***

- Isteni az illata. Mit kapok? – kérdezte, ahogy gyorsan lehuppant a székre.
- Currys csirke barna rizzsel és mozzarellás paradicsomsalátával.
- Char… - sóhajtott fel és megsimogatta Charlie kezét az asztalon. – Elkényeztetsz.
- Ez a célom – mosolygott rá szeretetteljesen – Inkább az én főztöm edd, mint azt a szemetet a kantinban.
- Éhen halok. Nem is reggeliztem, de még elég korán van, te tudsz máris ebédelni?
Gyorsan mert ételt a tányérjába, és meg se várva a másik férfit már csápolta is az ételt befelé.
- Én sem ettem még, meg akartalak várni – mondta szégyenlősen egy kicsit elpirulva – Reméltem, hogy velem eszel.
Adam nem mondott semmit, csak mosolygott rá és tömte magába az isteni ételt, amit csinált neki.
- Mi történt az este? Beszélhetsz róla?
- Kaptunk egy új beteget – mondta leplezetlen lelkesedéssel. – Az én esetem.
Adam büszkén szegte fel a fejét. Még mindig alig tudta elhinni, hogy végre eljött ez a pillanat és nem is akármit hozott neki. Még nem tudta, pontosan mit fog majd csinálni, mert nem sikerült eddig beszélnie a fiúval, de majd az első találkozás után elkészíti a programot.
- Azt hittem az én vagyok – mosolygott sejtelmesen Charlie és Adamre kacsintott.
Adam csak felnevetett és küldött neki egy puszit a levegőben.
- Milyen beteg?
- Nagyon különleges – kezdte, bár nem sokat mesélhetne róla, de azt, hogy mivel küzdd még úgy gondolta Charlienak igazán elmondhatja.
- Na, még a végén tényleg féltékeny leszek – nevetett fel a férfi.
- Bolond – ingatta a fejét mosolyogva Adam. – Bill-nek hívják, 19 éves és tudathasadása van.
- Nem semmi. És hány ember lakik benne? – Charlie-t őszintén érdekelte. Szerette, mikor Adam a munkájáról beszélt neki. Végtelenül büszke volt rá, azért amivel foglalkozik.
- Csak plusz egy. Tom. A baj csak, amiért a betegünk is lett, hogy Tom meg akarja ölni magukat. Bill nem egyszerű eset. Skizofrén, de csak Bill, Tom nem. Mellette erős függőségek alakultak ki nála. Bizonyára, hogy legalább egy kicsit úgy érezhesse, hogy nem az agya uralkodik felette, hanem ő az agya felett. Még nem sikerült vele beszélnem, a valium teljesen leszedálta, amit este adtak neki, de mielőtt eljöttem kiadtam utasításnak, hogy nem adhatnak neki semmit a tudtom nélkül.
- Ilyenkor annyira szexi vagy – mondta Charlie és szenvedélytől csillogó tekintettel nézett rá. Adam hirtelen elhallgatott és nagy szemekkel meredt a férfira. Hirtelen érte a flört és teljesen bele pirult.
- Zavarba hozol – hajtotta le mosolyogva a fejét.
- Oh, te álszent! – nevetett jóízűen Charlie, egyik lábfejét lassan végigsimította Adam lábán és a combjai közt elidőzve folytatta – Mintha nem tudnád, mennyire beindít, mikor előtör belőled az orvos.
  Adam az óvatos érintésektől, amik mind közelebb értek a legérzékenyebb pontjához és egyre keményebbé varázsolták férfiasságát, lehunyta a szemét és fokozatosan nagyobbakat sóhajtott. Charlie egyetlen érintéssel és egy ferde pillantással képes volt levenni a lábáról.
- A hálószobába! Gyerünk! – adta szinte parancsba és már fel is pattant a székből. Charlie-nak sem kellett kétszer mondani, hatalmas mosolyra húzta a száját és már rohant is a férfi után. Mire beértek Adam már levette az inget és épp a nadrágját gombolta ki. A férfi már befelé jövet valahol a földre hajította a pólóját és már csak egy otthoni short volt rajta. Mikor beért szerelme után, becsukta a háló ajtaját, Adam pedig egyből elé lépett, nekinyomta az ajtónak hozzápréselte a csípőjét és agresszívan tapadt ajkaira.
 
Mindketten tudták, hogy most nem a romantika játssza a főszerepet, gyorsnak kell lenniük, de Adam szemében ez attól még nem jelentette azt, hogy ne lehetne forró és szenvedélyes. Édes piros foltokat hagyott az idősebb férfi napbarnított bőrén, ahogy a csókok közben itt-ott kicsit megharapdálta vagy megszívta az édes puha bőrt. Charlie lehámozta róla a nadrágot alsóval együtt, és az ágyra lökte. Egyből fölé kerekedett és egy percet sem vesztegetve kényeztetni kezdte lüktető izgalmát az ajkaival. Mikor Adam már úgy érezte kellőképp feszül odalent, a karjainál fogva feljebb húzta mellkasára a férfit és megcsókolta azokat a csodás ajkakat, amik olyan odaadóan kényeztették eddig. Maga mellé fektette és már nyúlt is az éjjeli szekrény fiókjához, hogy síkosítót vegyen elő. Mire vissza fordult Charlie is levette a nadrágját és csukott szemmel, magát simogatta. Adam nyelt egy nagyot és önkéntelenül megnyalta az ajkait a látványra. Ő is odanyújtotta kezét, és lágyan megsimította a lüktető merevséget, ami csak miatta volt most ilyen kemény. Ez még jobban lázba hozta.
- Gyorsan – lehelte Charlie.
Adam szó nélkül tette, amit mondott neki. Nyomott egy kevés zselét a kezére és nyúlt volna a férfi felé, de ő eltolta a kezét és az oldalára fordult, egyik lábát feljebb húzva.
- Erre most nincs idő. Nem lesz baj, csak gyere.
Adam egy pillanatig habozott, de aztán alaposan bekente magát. Sokkal alaposabban, mint ahogy máskor szokta. És a biztonság kedvéért egy keveset Charlie lábai közé is kent. Kapva a lehetőségen, hogy a férfi hagyta az érintést, lassan a rózsaszínen feszülő izomgyűrűk közé csúsztatta az egyik ujját. Charlie egyből felsóhajtott.
- Lehetetlen alak vagy… - nyögte lehunyt szemekkel. – Képtelen vagy bárkinek egy kicsit is fájdalmat okozni, igaz?
Adam csak mosolygott, lefeküdt Charlie háta mögé, ő is az oldalára, kihúzta az ujját, és lassan bevezette fájdalmasan feszülő férfiasságát abba a szűk forróságba, amiért élt és halt. Mindketten hangosan nyögtek fel, mikor óvatosan, de magabiztosan tövig hatolt benne. Megfogta Charlie felül lévő lábát és megemelte egy kicsit, hogy jobb szöget biztosítson maguknak, másik kezét pedig átcsúsztatta szerelme nyaka alatt és mellkasára simítva közelebb húzta magához. A nyakát csókolta és szorosan ölelte.
  Alig negyed óra múlva mindketten önkívületben vonaglottak egymás mögött és élvezték a másik mozdulatait, amik egyre közelebb sodorták őket a féktelen élvezet felé. Adam felhúzta az egyik lábát és rátámasztotta a férfiét, amit eddig ő tartott, csak hogy előre nyúlhasson szerelme izgalmát is fokozni. Charlie ettől egyre hangosabban nyögött és hevesen ringatta a csípőjét előre hátra a férfi ritmusában. Adam keze gyorsított a tempón, az idősebb pedig eljutott a pontra, ahonnan már nincs visszaút. Elragadta az a hófehér, féktelen örvény, ami elveszi az ember eszét, és arra készteti, hogy csakis az mámoros kéjre koncentráljon. Szaggatottan kapkodta a levegőt és egy mély sóhaj kíséretében az ágy fedőtakaróján hagyott emléket, mai álomutazásukról.
  Adam sem volt már messze, mikor szerelme élvezetében összeszorította az izmait körülötte és egy pillanat alatt csillag közt szárnyalt. Lökött még párat a csípőjén és mélyen, forrón Charlie testébe élvezett.
  Néhány percig simogatta még az előtte fekvő szőkeség izmos hasát, aztán elhúzódott tőle, a hátára feküdt és vett pár mély levegőt.
- Szeretlek – bújt a mellkasához a férfi.
- Én is téged.
- Most már menj. Nem akarom, hogy miattam bajba keveredj.
- Rendben – mondta, de még egyszer szorosan magához ölelte Charlie-t és megcsókolta.
- Azért még szeretnék hallani Billről. Tényleg érdekes történet. Még engem is megfogott.
- Ez nem egy történet Char, ez egy ember élete és szenvedése.
Adam nem szerette mikor Charlie úgy beszél a pszichés betegekről, mintha valamiféle könyv vagy film szórakoztató karakterei lennének.
- Tudod, hogy nem is így értettem, csak nem tudom olyan szépen kifejezni magam, mint te. Főleg miután bebizonyítod, hogy az a szűzies mosoly az arcodon, mennyire álszent – kacsintott hátra Adamre.
- Na, tényleg mennem kell – nevetett fel, megpuszilta meg még egyszer a homlokát és kipattant az ágyból.

***

- Dr. Lambert!
Adam megfordult a hirtelen hangra, ami kirántotta a gondolataiból, ahogy betege szobája felé tartott. Egy ápolónő szólt utána a nővérszobából.
- Az őrült sráchoz tartasz?
Adam felvonta a szemöldökét erre a mondatra. Ki nem állhatta, mikor még az itt dolgozók is őrültnek, dilisnek, vagy bolondnak nevezték őket. Persze ez volt az igazság, de megérdemelték az emberi bánásmódot.
- Kelly ez egy elmegyógyintézet. Csak „őrült” emberek vannak – mondta és a levegőben ujjaival nyomatékosította az idézőjelet, hogy megmutassa, mennyire nem tetszik neki ez a megnevezés.
- De van egy, aki nagyon az… - forgatta meg a szemét a fiatal nő. – Szóval, Kaulitz-hoz mész?
- Igen hozzá. Magánál van már?
- Igen, vigyázz vele. Még mindig le van kötözve, de még így is nagyon rémisztő. Folyamatosan kiabál és küzdd a szíjak ellen. Vergődik és…
- Kelly, ha ennyire félsz a mentálisan beteg emberektől, akkor miért nem mész inkább egy sima kórházba dolgozni?
- Mert a banyák pelenkázásától még jobban „félek”… - nevetett fel és gúnyból ő is használta Adam előbbi kézmozdulatát. – Lényeg, hogy kikészítettem a pultra 5 mg…
- Mondtam, hogy nem akarok neki ilyesmit adni, amíg nem indokolt. Remélem nem akartátok beadni neki az engedélyem nélkül – hangja most dühösen és indulatosan hangzott. A lány hátrált is egy lépést miatta.
- Nem. Direkt rád vártunk vele.
- Nincs rá szükség – mondta és már készült, hogy sarkon forduljon.
- Hidd el, hogy szükséged lesz rá. Ne gyerekeskedj. Nem vagy mindenható, Lambert.
- Szia Kelly… - mondta dallamosan és otthagyta a lányt. Sok mindent nem szeretett, de azt különösen utálja, ha meg akarják, neki mondani mit tegyen, azt meg, ha a módszereit bírálják, egyenesen gyűlöli.

  Adam halkan nyitotta ki az ajtót és magabiztosan lépett be a szobába. Bill az ágyon feküdt teljesen ugyan úgy, ahogy akkor is, mikor itt hagyta reggel. Egy pillanatra kísérteties volt neki, hisz Kelly az előbb annyira ki volt akadva a viselkedésére.
  Megfogott egy széket és közel tette az ágyhoz. Leült és néhány pillanatig csak nézte a fiút megbabonázva. Maga sem tudta volna most elmondani milyen érzéseket szabadít fel benne a fiatal srác látványa. Volt közte pozitív és negatív is bőven.
- Bill, ébren vagy? – kérdezte halkan, a legkedvesebb hangon.
Nem mozdult és nem is szólalt meg. Adamnek viszont volt egy olyan érzése, hogy nagyon is itt van vele. Még néhány percig szólongatta, de még csak a szempillái sem rebegtek meg. Adam felkelt és az ágya mellé lépett. Mindenképp beszélni akart a fiúval ezért mellé állt és a vállára téve kezét, szólította meg újra.
  Bill az érintéstől egyből riadtan nyitotta nagyra a szemeit és félelemmel a tekintetében nézett Adam kék szemeibe. Adam most képzeletben megveregette egy kicsit a vállát, ugyanis pontosan tudta, hogy az érintés milyen hatást válthat ki a hozzá hasonló betegekből. Nem akarta ezt alkalmazni, de legalább most már rá néz. Nem is akárhogy. Adam lábai földbe gyökereztek és térdei kissé még meg is remegtek attól az átható pillantástól, amivel a fiú csokoládébarna szemei az övébe fúródtak.
- Bill? – kérdezte, a hangja pedig egy kicsit megremegett, de ő maga sem tudta miért, mert abban biztos volt, hogy nem fél tőle.
Bill még mindig nem szólalt meg, de egyre kétségbeesettebben nézett rá. Adam az előbb csak azt akarta tudni Bill van itt vagy Tom, de a félelemből a szemében és teste reszketéséből egyértelműen biztos benne, hogy az előbbi.
- Nem kell félned tőlem. Nem foglak bántani – mondta és visszaült a székre. Bill végig kísérte őt a pillantásaival, egyetlen másodpercre sem nézett más irányba. – A nevem Adam. Én leszek a kezelőorvosod. Bennem megbízhatsz – kicsit közelebb hajolt hozzá és játékosan suttogott neki – Sőt, igazából csak bennem bízz itt, rendben? Én sem bízom bennük, de vigyázni fogok rád.

  Bill nem értett semmit. Teljesen össze volt zavarodva. Ez a férfi most tényleg úgy kezeli őt, mint egy… embert? Ezzel nem nagyon volt még dolga, az ilyen helyeken. Elbizonytalanodott.
„Mi a franc ez?” - kérdezte magában, ők viszont a kérdésére azonnal hangot is adtak kételyeiknek. „Ne bízz benne Bill!” „Tudod, hogy senkiben sem bízhatunk. Mindenki csak hazudik.” „Ha nem így lenne, most nem feküdnél itt leszíjazva.” – a hangok csak úgy cikáztak a fejében. Egy hang sem volt, aki Adam pártját fogta. „Tom megmondta, hogy a doki bántani akarja őt, emlékszel?” „Azt akarod, hogy bántsák Tomot?” Billnek ettől a mondattól elszorult a torka. Nem, ő nem akarja, hogy bántsák, de Tom mégis bántani akarja őt. Minden nappal egyre jobban fél Tom-tól, és nincs senki, aki megvédje tőle. Eddig nem volt senki, de most itt ez a férfi, aki azt mondta vigyáz rá. Hinni akart neki, de hogy tehetné? Nem szegülhet ellen Tom akaratának. Tom arra kérte… „Nem Tom nem kért engem semmire! Tom megint csak parancsot osztott.” „Vegyél vissza Bill. Tudod, hogy nem szereti, mikor hisztizel.” „Én nem hisztizek!” – Nem hisztizek! Elegem van belőle! Folyton csak azt kell tennem amit ő akar! Elegem van! – szinte sikoltotta a mondatokat. Adam összerezzent a hirtelen kiabálástól.
- Bill, nyugodj meg – mondta kedves hangon. – Itt vagyok. Figyelj rám.
- Nem! Nem! Nem szabad! Nem engedik!
- A hangok? Most ők beszélnek hozzád? – kérdezte kedvesen, mintha azt kérdezte volna, hogy mit lenne kedve ebédelni.
Hagyd ezt abba ostoba kölyök! Kinek hiszed magad?
- Ez az én testem! Az én életem! Ez az én kibaszott testem! – folytatta az éktelen kiabálást. A különböző korú és nemű hangok a fejében pedig mind ellene voltak. Mindenki őt hibáztatta a helyzetükért. Azért, hogy itt vannak most és nem egy sokkal jobb világban, egy jobb világban, külön testekben, mégis együtt, mint egy boldog család.

  Bill mintha meg sem hallotta volna őt. Rázta a fejét és kiabált. Adam pontosan tudta, hogy azért csinálja, hogy elnyomja a skizofrén hangokat a fejében. Nem tudta elképzelni vajon milyen téveszmék gyötörhetik az agyát most, amiért ilyen keservesen kiabál. Fekszik és vergődik az ágyban. Adam látja, hogy szabadulni próbál, de a szíjak nem engedik, élesen kezének húsába vájnak. Nagyon sajnálja őt. Azt viszont pontosan tudja, hogy bárhol is tévelyegjen most Bill, a csuklójának fájdalmát legalább nem érzi. Vagy épp százszor annyira érzi, mint a valóságban?
Adam kezdi elveszíteni a türelmét. Úgy érzi, nem nézheti ezt tétlenül, nem hagyhatja ennyiben.
- Bill nem szeded a gyógyszereid?
Mintha meg sem hallaná őt. A hangok teljesen elszigetelik tőle. Kiszakítják őt a valóságból. Adam felállt és görcsösen egyik lábáról a másikra nehezedik. Tenni akar valamit. Bármit. Ami segíthet.

- Bill, figyelj rám… - hallja, hogy egy furcsa hang szól hozzá. Egész más hangnemben, mint a megszokott. Csak nem? Van egy hang, aki végre meghallgatja? Valaki végre figyel rá? Mellé áll?
- Bill engedj be! – érzi a jelenlétét. Bill most egész máshogy érzi ezt a hangot. Mintha itt lenne vele. Nem. Nem benne, hanem vele. Retteg, remegnek a kezei és a lábai is. A rettegés a mellkasáig hatol, és belülről rázza. Ha kívülről nézik, azt hihetik, hogy fázik, de valójában a félelemtől rázkódik. Sötét van körülötte. Korom sötét és nem tudja, merre menjen, mert lefogják a kezeit. Sűrű és fojtogató szürke füstfoszlányok veszik körbe és folyamatosan beszélnek hozzá. Nincs arcuk, de dühösek. Nem látja, mert nem láthatja a dühüket, de érzi. A saját testében érzi, mennyire dühösek rá. Meg akarják fojtani, az testébe akarnak kúszni, és belülről kiszorítani az életet.
- Bill itt vagyok. Kiengedem a szíjakat, csak engedj be! – Bill kapkodja a fejét, hogy meg tudja fejteni, honnan jön a hang. „Hol vagy? Melyik vagy? Segíts!” – sikoltja, de nem látja. Még mindig csak a dühös szürke köd mindenhol. Nagyon erősen koncentrál, mikor megérzi, hogy végre tud mozogni. Már nem tartja szorosan a sűrű füst. Már hagyja mozogni. Talán mégsem akarja megölni?
- Bill hallasz engem? Csak mond, hogy igen. Vagy bólints, bármi, csak jelezz nekem.
„Itt vagyok, hát nem hallasz? Itt vagyok! Miért nem figyelsz rám?” – Bill már zokog magában, patakokban folynak a könnyei. Térdre rogy a sötétségben és mélyen beszívja a füstöt. Érzi, ahogy a sötétség elkezdi bekebelezni, és magáévá tenni. Ha feladja ő is egy lesz a szürke felhőkből származó hangoknak. Nem akarja hagyni, de egyedül van. Nem képes egyedül harcolni egy ekkora ellenséggel. De nincs egyedül, hisz hallja. Van itt egy hang, aki segíteni akar, csak nem találják egymást. Csak meg kell találnia. Muszáj megtalálnia. Utolsó erejével még egy nagy levegőt vesz és elsikoltja magát.
- Itt vagyok! Kérlek! Kérlek, segíts! Hol vagy? Itt vagyok!
- Bill nyisd ki a szemed. Itt vagyok, csak rám kell nézned. Bármit is látsz az nem a valóság. Senki sem bánthat téged, amíg én itt vagyok.
- Nem látlak! Nem talállak!
Adam szíve nagyot dobbant és közel volt, hogy meghasadjon. Erősnek tartotta magát, de most egy tizedmásodperc alatt átfutott az agyán, hogy jó szakmát választott-e. De ahogy Bill kitágult pupilláiba és könnyáztatta arcára nézett, és látta, ahogy a kezei kétségbeesetten utána kutatnak abban a világban ahol elveszett, rájött, hogy nagyon is itt a helye. Segítenie kell Billnek. Vissza kell hoznia. Leült az ágy szélére, megragadta Bill kutató, reszkető kezeit, felrántotta ülő helyzetbe és szorosan magához ölelte. Ez egyik tankönyvben sem szerepelt, soha nem adták le órai tananyagként, most mégis az érte küzdő fiút látva, ösztönből cselekedett.

  Bill hirtelen nem értette mi történik vele. A hangok, amik eddig körülvették, most mintha távolabbról szólnának. Mintha feladták volna. Még mindig ott van a sötétben, de már nem a szürke félelem veszi körül, hanem egy hófehér felhő. Szorosan tartja, és szinte cirógatja őt.
- Te vagy az? Te vagy a hang, aki velem van? 
- Nem Bill, én ugyan olyan ember vagyok, mint te. Nekem nem csak hangom van. Azoknak ott bent csak az van, de nekem nem. Nekem van testem és ezért erősebb vagyok, mint ők, ezért képes vagyok elűzni őket, hogy megvédjelek. Neked is akarnod kell. Be kell engednek Bill.
  Bill remegése csökkenni kezdett a teste pedig ellazult a karjai közt. Félt, ha elengedi, akkor megint elveszti az agya a kontrollt, de nem tehetett mást. A szemébe kell néznie.
  Eltávolodott tőle és az arcát fürkészte. A pupillája még mindig nem az igazi, de sokkal jobb, mint volt és a teste is egészen lenyugodott.

  Bill-t elengedte a tündöklő fény és eltávolodott tőle. Most mindent bevilágít, mintha maga a perzselő napkorong lenne a középpontjában. Lassan kezdi kivehetően látni, hogy mik veszik körül. Olyan mintha egy szoba lenne, néhány bútorral, de hunyorognia kell, mert nagyon hirtelen jött a fény és a szeme képtelen fájdalom nélkül befogadni. A füst mintha testet öltene, nem akarja elhinni amit lát, de mit tehet, hisz a saját szemével látja. A füst egy férfi. Itt ül mellette és aggódó tekintettel méregeti őt. Hirtelen minden kitisztul előtte. Ez a férfi… az orvosa. Akitől Tom eltiltotta. Azt mondta veszélyes rájuk, de Bill ezt nem akarja elhinni. Hisz most mentette meg az életét. Percek telnek el, míg magában vívódik. Ő is érzi, milyen régóta csak nézik egymást. Ez az ember más, mint a többi orvos. Ők türelmetlenek és mindent azonnal akarnak. Rögtön az injekciókkal és tablettákkal jönnek, agresszívan beszélnek vele. Ez a férfi viszont csak itt ül, nézi őt és vár . Bill szíve meglágyul ettől. „Tom talán rosszul ítélte meg. Nem tudom elhinni, hogy bántani akarná. Olyan kedvesen néz. Megmentette az életem, elűzte a füstöt. Beszélni akarok vele…”
Bill ne!” „Megtiltom!” – sikoltották a hangok a fejében, de Bill csak lehunyta a szemét és megrázta a fejét.
- Hagyjatok! – kiáltott fel hirtelen – Beszélni akarok bele!
- Beszélj velem.
- Hogy csináltad? – kérdezte elképedve Bill.
- Mit?
Adam nem volt türelmetlen, sem cinikus. Őszintén tudni akarta, mit látott, mit élt át.
- Te egyedül elűzted a füstöt. Itt volt már a tüdőmben és belülről perzselt. Sikoltoztak, meg akartak ölni, de te megmentettél. Hogy csináltad?
Adam egy pillanatra elgondolkodott. Szinte látta a szeme előtt, amit a fiú átélhetett. A végén pedig ők nyertek, Bill úgy érzi megmentette őt. Ez most egy nagyon jó helyzet, ebből előnyt kovácsolhat maguknak. Bele kell mennie a játékba.
- Hittem benne, hogy sikerülni fog. Te pedig hittél bennem. Bill, együtt legyőzhetetlenek lehetünk.
- Köszönöm – szemeiben könny csillant, ahogy háláját mutatta a férfinak.
- Ne... – fogta meg ösztönösen Bill kezét. A fiú ijedten pillantott az érintés irányába. Nem számított rá, nagyon szokatlan volt – Ne köszönd, hisz együtt csináltuk. Ez még csak egy kis csata volt, de ha összefogunk és hiszel bennünk Bill, csakis ha hiszel bennünk, együtt megnyerhetjük a háborút is.
- Mi ellen háborúzunk?
- Tudom, hogy mi a baj Bill. Beszélgessünk egy kicsit jó?
- De mégis miről? – egyre frusztráltabb lett. Nagyon szeretett volna bízni a férfiban, de nem tudta, most miről beszélhet.
- Tudok Tomról. Tudom, hogy ő is benned van.
- Tom? Nem, Tom nincs bennem – rázta meg fejét a fiú hitetlenül mosolyogva, mintha csak valaki azt akarta volna elhitetni vele, hogy a húsvéti nyuszi hozza a karácsonyi ajándékokat. Aztán körülnézett a szobában és a fal felé mutatott. -  Tom a tükörben van.
- Ebben?
- Mindegyikben… Várj csak, te… hiszel nekem? – kérdezte leesett állal. Most kapcsolt csak, mennyire természetesen beszél vele Tomról.
- Természetesen – bólintott mosolyogva. – Mondd csak, Tom most mit csinál? Esetleg megmutatod nekem a tükörben?
- Nem! – kiáltott fel falfehérre sápadva a fiú. – Elment az eszed? Nem tudhatja meg, hogy beszéltem veled. Remélem a hangok sem fogják neki elárulni.
- Miért nem tudhatja? – kérdezett vissza oldalra döntött fejjel.
Bill félénken körbenézett a szobában, mintha attól tartana, hogy valaki kihallgatja őket.
- Tom megtiltotta, hogy szóba álljak veled. Azt mondta hallotta, mikor azt mondtad, hogy bántani akarod őt.
- Ezt mikor hallotta?
- Ma reggel. Azt mondta itt álltál a szobában és azt mondtad, hogy bántani fogod. Hogy erőszakkal akarod eltávolítani mellőlem. Szét akarsz minket szakítani? – kérdezte gyermeki kíváncsisággal a szemeiben.
- Eszemben sincs. Tom hozzád tartozik, és én nem fogom bántani, egész addig, amíg nem te magad kérsz rá, hogy szálljunk szembe vele, rendben?
- Rendben – fújta ki a levegőt. Ő bízott a férfiban, és nem értette Tomnak miért volt olyan gyanús. Majd megpróbálja megbeszélni vele. Nagyon óvatosan, mert különben még a végén megbünteti őt, amiért elárulta. – Mi a neved?
- Adam – mondta mosolyogva.
- Szép neved van. – húzta egy apró mosolyra az ajkait, szinte alig lehetett észre venni, de Adam mégis egyből kiszúrta. Hát jó úton halad, a fiú beengedi őt. Nagyon örült bár a neheze még hátra van. Azt már az eleje óta tudta, hogy a keményebb dió Tom lesz.
- Köszönöm. Neked is. Először azt hittem William vagy, de láttam, hogy csak Bill. Ez különleges – mosolygott, de aztán komoly arccal közelebb hajolt a fiúhoz. – Különleges vagy Bill. Ne hagyd, hogy valaki is meg akarjon győzni az ellenkezőjéről.
Bill szívét megmelengették ezek a szavak. Erősen szorította Adam kezét és most eldöntötte, erőt vesz magát, nagyon nagy erőt és beszélni fog Tommal, hogy Adam nem rossz ember. Hogy valamit félre érthetett, mert sosem akarná őt bántani.
- Van kedved beszélgetni egy kicsit? Vagy inkább később?
- Eléggé elfáradtam. Lehet róla szó, hogy pihenjek egy órát, vagy kettőt, és utána?
Adam megértően mosolygott Billre. A pszichózis pillanataiban a beteg bármit is él át, ugyan annyit vesz ki belőle, mintha valóságosan is megélné azt a pillanatot. Azok alapján, amit Bill mondott, hihetetlen küzdelmen vannak túl és pihenésre van szüksége.
- Persze. Addig kimegyek és…
- Ne! – szakította félbe Bill kétségbeesetten szorítva a kezét. – Ne hagyj egyedül itt. Nem tudom hol vagyok.
- Shh, nyugodj meg. Itt maradok veled míg alszol, rendben?
- Rendben  – eresztett egy kicsit a szorításon és hátradőlt az ágyon.
- Viszont mielőtt elalszol, várj még egy percet. Hozok neked inni, oké?
- Jó.

Kisétált gyorsan és a nővérpulthoz sietett.
- Hozok egy pohár vizet, addig készíts elő nekem Clozapin-t. – utasította kedvesen, de határozottan a nőt, aki épp a pult mögött állt.
Mire visszaért már egy kis fehér tálkában ott zörgött két szem gyógyszer.
- Ez 50mg Clozapin? Nem leszedálni akarom, csak kezelni a pszichózisát. Emberek, itt mindenki azon van, hogy szobanövényt csináljon ebből a gyerekből? – kiáltotta el magát, és sarkon fordult. A szoba felé tartva kivette az egyik szem gyógyszert a tálkából és egy laza mozdulattal a kukába hajította, ami mellett elhaladt.

Belépett a szobába és gyorsan Bill ágyához sétált, leült a szélére és felé nyújtotta a tálkát a vízzel.
- Mi ez? – nézett nagy szemekkel a férfira. Adam látta, hogy a sminkje már nincs elkenődve és egyből rájött, hogy valószínűleg Bill, amíg ő nem volt itt, elment a tükörhöz. Talán beszélt Tommal is. Most különösen óvatosnak kell lennie, hogy ne törjön meg a bizalom, amit eddig olyan szépen kezdett építeni.
- Semmi olyan, amitől félned kell. Nem nyugtató vagy ilyesmi. Segít az alvásban és távol tartja a füstöt.
- Nem mindig füst támad meg.
- Értem. Ez segít, hogy ne bánthassanak, amíg alszol. Ígérem. Bízol bennem.
Bill nyelt egy nagyon. „Igen.”. De máris megkapta a válaszokat – „Mert hülye vagy!”  „Senkiben se bízz drágám.”
Ahelyett hogy kimondta volna, gyorsan elvette a gyógyszert, szárazon lenyelte és egy apró mosollyal, de mégis rémült szemekkel nézett Adamre.
- Köszönöm. Most idd meg ezt is. Tegnap este hoztak be, azóta nem ittál.
- Valójában tegnap reggel óta – hajtotta le a fejét szégyenlősen, miközben kivette a nagy pohár vizet Adam kezéből. Eddig nem is érezte milyen szomjas, csak most, hogy a víz az ajkaihoz ért.
Miután megitta az egészet vissza adta a poharat és lefeküdt az ágyon.

Adam felkelt, ráterítette a takarót és vissza ült a székre, amit odakészített.
- Pihenj, én itt leszek.
- Aztán beszélgetünk.

- Beszélgetünk – bólintott mosolyogva. 

4 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy újabb közös vonást fedeztünk fel magunkban, hurrá egy újabb közös érdeklődési kör <3 És igen...van Isteni jó gomb :D Imádás <3
    Nehéz bármit is írni a fejezet olvasása után. Már az első rész is olyan durván ütősre sikeredett, hogy hajnalban, alvás helyett is ezen kattogtam. És ha én valamin kattogok, annak komoly oka van. Eléggé megviseltek az olvasottak. Olyan részletesen ábrázoltad Bill szenvedéseit és hasztalan ki út keresését, mintha én is átéltem volna vele az ominózus pillanatokat. Végtelenül sajnáltam amúgy Billt, aki annyira beteg és elesett. Adam pedig jó ember és orvos, de gondolom Bill neki is szokatlanul nehéz eset. Hihetetlenül jól írsz, részletesen és nagyon szakszerűen írod le az érzelmeket, a cselekményeket és a lélek sötét, szomorú oldalát, elvezetve az olvasót ebbe a különös világba. Hátborzongató az egyszer biztos és ad egy különös hangulatot a sztorinak. Engem megfogott a történet, már most azon tépelődök, mi fog még történni Billel és Adammel a 483-as kórteremben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Isteni jó gomb, csak neked címezve! :D Én annyira mélyen ástam a témába, hogy tudom miről beszélsz. Van hogy már ilyen dolgokról álmodok. Bill sokkal betegebb mint azt ő saját magáról elhiszi sokszor, de persze lesznek tiszta pillanatai, Adam pedig még a kezdők lelkesedésével ugrott az eset mélyére és majd rádöbben, hogy nem olyan egyszerű minden, mint gondolja. Örülök, hogy hatásosra sikerült a pszichózis pillanata, féltem, hogy le tudom érthetően leírni úgy, hogy mégis érződjön a katyvasz a fejében. Örülök, hogy megfogott, és ígérem, hogy olyan izgalmasra és hátborzongatóra próbálom írni, amennyire csak tudom. :))) <3 XX

      Törlés
  2. God... Én most teljesen ki vagyok borulva. Nagyon jó ez a történet és tényleg nagyon felkavaró. Borzasztó ez a betegség. Soha nem gondolkodtam még rajta, hogy ezek a betegek mit érezhetnek vagy mit élnek át. Ezeknek utána olvastál, hogy valós képet adj, vagy csak kitaláltad ezt a hallucinációt? Basszus nagy hatással van rám ez az egész. Következőőőőt! Nagyon várom a végét. Jobban mondva kettős érzések vannak bennem, várom is mert megöl a kíváncsiság, hogy hová jutnak, de közben meg a lehelő legtovább akarom olvasni, mert nem akarom, hogy vége legyen!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem egészen kitaláltam, csak félig meddig. Maga a sötét világ és a hangok megjelenése a füst formájában, saját kreálmány, de nagyon sokat olvastam erről. Igazán sok olyat, amit kifejezetten skizofrén betegek írtak a saját egy-egy átélt epizódjáról. Nagyon durva dolgok is voltak köztük, de mindet összefogta a szenvedés, hogy menekülni akarnak, de nem tudnak, mert minden és mindenki ellenük van közben. A hangok pedig mindig a legkülönfélébb dolgokban "testesülének" meg. Így jött ez a jelenet. De drága vagy, én is pooont ugyan ezt az érzést éltem át egy tök jó könyvvel nemrég. Hetekig húztam, csak hogy még ne kelljen kiszakadnom abból a világból. Boldogság, hogy az én írásom is elérte ezt valakinél. :$ :))) Sietek a folytatással, de közben a többit is csinálom, hogy ne maradjon el nagyon. :)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.