Add el a lelked - 7.

Szép napot! 
Még tegnapra terveztem, de végül csak ma délelőtt tudtam befejezni, mert ez egy hosszú és nehéz fejezet volt, összecsapni meg nem akartam. 
Nekem nagyon tetszett, remélem nektek is fog. :)
Ma még mindenképp szakítok időt az írásra a családi élet és tökfaragás között. :)
Sietek a folytatásokkal!
Köszönöm a visszajelzéseket!
Puszi&Pacsi



7. Megszállottság… meggondolatlanság


Az eltelt időben a kevert italok megháromszorozódtak kezükben és a véráramukban egyaránt. Bill mostanra már több volt, mint boldog. Gondolkodás nélkül hagyta ott a biztonságos menedéket nyújtó VIP teraszt és a táncparkettre sietett. Érezte, hogy a teste teljesen ellazult és kellemes bizsergés vette birtokába – extra érzékeny és érzéketlen is volt egyidejűleg. Neki és természetesen randi partnerének is fülét egy kellemes zümmögés árasztotta el. Teljesen átadták magukat az alkohol mámorának. A tömeg hatalmas volt, ők pedig minden erejükkel, elszántan verekedték át magukat rajta. A biztonság kedvéért azért továbbra is a terem hátuljában maradtak, ahol kevesebb sikerrel tudják lencsevégre kapni őket, de azért még nagyon elrekesztve se érezzék magukat. Fények és árnyékok vették körül őket, és azok között a vonagló, hajladozó testek között annyira sűrű és nedves volt a levegő, hogy ők is izzadni kezdtek.

Keskeny csípők lengedeztek körülöttük a zene lüktetésére – Bill pedig annyira lazának és szabadnak érezte magát. Ahogy teljesen átadta testét-lelkét a zenének és a táncnak, feje fölé emelte kezeit, emiatt pedig a pólója is feljebb csúszott. Felfedve hófehér bőrét és a bőrével tökéletes kontrasztot alkotó fekete tintát a csípőjén. Az izgató csillag csak félig kandikált ki a farmerja alól, másik felét sejtelmes titok övezte. Még a sötétben is teljesen elragadta Adam figyelmét – a sötét minta a sápadt bőrén csodálatos volt, mint egy tökéletes tusrajz a hófehér papírlapon. Képtelen volt levenni a szemét a lengedező csípőjéről, a belekarcolt csillagról, ami felett a bőr csillogott a vékony izzadtság rétegtől, amit a tánc és a hőség váltott ki Bill hasán. A fények vibrálásától a bőre fénylő látványa egészen földöntúli volt, ahogy Adam szeme elkezdett feljebb kúszni, ugyan ezt a csodálatos csillogást látta hosszú vékony karjain, gyönyörű hattyúnyakán és tökéletes arcán és homlokán is. Istenem, mintha egy filmből lépett volna ki.

Az idősebbnek végre egy kicsit sikerült vissza rázódnia a tudatába. Hirtelen fel sem fogva mit tesz, előrenyúlt Bill kezéért és közel húzta magához az énekest. Addig húzta, míg már nem volt más választása, mint nekiesni. Mellkasuk egymásnyak feszült az orruk pedig majdnem összeért. Most mindketten, ugyan azt a nyomasztó, már majdhogynem fojtogató levegőt szívták. A csokoládébarna pillantás találkozott a tengerkékkel. Ott ragyogott benne a kíváncsiság, amit Adam nem látott benne gyerekkora óta. Kíváncsi és vággyal teli volt, nem pedig ördögi. Olyan közel, hogy mindent érzett Bill leheletében, az édes mandulaillattól a keserű áfonyás juice-ig mindent. Mélyen legbelül az járt a gondolataiban, vajon milyen lehet mindezt a saját ajkán át érezni.

Bill lehunyta füstös-feketén árnyékolt szemeit, és egy kicsit oldalra döntötte a fejét – Adam valahogy képes volt eléggé koncentrálni ahhoz, hogy felfogja mi is történik fizikailag, de elméletben most nem volt képes megérteni. A szemei előtt lassan felvázolódtak a másik ajkának körvonalai, közben pedig a sajátját rágcsálta. Alig érezte ennyi ital után, ami történik, egy hirtelen, fondorlatos ötlet jelent meg a fejében. Akarta volna… Tényleg meg akarta tenni. De az önuralma még mindig jelen volt. Abban a pillanatban viszont a német nyelve kivillant, és egy laza mozdulattal végignyalta az ő ajkait, amit eddig olyan elmélyülten rágott, hogy vissza tudja fogni magát. Mindezek után kérdőn nézett az idősebb énekesre.

Mit csinált? Miért érzett így – annyira… vonzotta volna? Miért érezte azt, hogy a bőre egészen felparázslik, és egy időben kileli a hideg, mikor Adam keze az övéhez ér? Miért képzelte el Adam lélegzetét a bőrén, amitől arra vágyott, hogy feladja és odaadja magát neki? Miért érzett olyan hihetetlenül erős érzelmeket, amikor találkozott a tekintetük? Bill szerint ennek, mind nem volt értelme… Ő nem meleg. Nem kellett volna ezt ennyire élveznie – még akkor sem ha egy kicsit részeg. Ezek a kérdések az agyának egy kicsit, még józan szegletéből jöttek, a szíve viszont átvette az uralmat és elkezdett egyre gyorsabban dobogni, a hormonjai szorgosan dolgoztak. Egy megállíthatlak erő lökte őt előre. Nem tapasztalta azt az édes érzést, a szeretetet, senkitől sem, már nagyon régóta. Hogyan tudott ennek az érzésnek ilyen sokáig ellenállni?

Miféle alkohol volt ez ma, ami ilyen alattomosan fonódott a véráramába és ilyen könnyedén vetkőztette ki a gátlásaiból? Épp annyira, hogy még tudatában legyen annak, mit is csinál. Tudja, mik lehetnek a következmények. Mégis egész egyszerűen ezt most leszarta. Csak el akarta engedi – hogy élvezze a pillanatot. Az elméje racionális része ezt sosem engedte volna meg. Emlékeztette őt most is, hogy nyilvános helyen vannak, hogy mindketten férfiak, és ha lefotózzák őket együtt az maga lett volna a pokol. Mérhetetlen katasztrófa. Bill évek óta megszállottan hangoztatta, hogy hetero.

Ő nem volt meleg. Eddig eszébe sem jutott volna, hogy megcsókolja az énekest. De Istenem, ő most akarta. Nagyon akarta.

Adam lassan elengedte Bill ujjait, egy apró sóhajjal nyugtázva, hogy a fiú nem lökte el őt. Sőt inkább felemelte a kezét és az idősebb férfi vállára fektette. A szíve a torkában dobogott, nehezére esett a légzés, megszólalni pedig ebben a pillanatban biztosan nem tudott volna. Azok a gyönyörű szemek őt nézték és csakis őt. Mélyen belenézett és a lelkéig égett a tekintete. Ahogy a fények pulzáltak a fejük felett a zene pedig olyan hangosan dübörgött, hogy a testükben érezték, a két fiatal egymáshoz feszülve állt, arcuk majdnem összeért, megdermedve a pillanatban. Egyik sem tudta levenni tekintetét a másikról – de mégis Bill volt, aki megtette az első lépést. A táncparkett közepén, az összes ember között, akik körülöttük vonaglottak, és akik az erkélyekről nézték őket – Bill minden racionális gondolatot elsöpörve óvatosan eltüntette azt a néhány centimétert is és lágyan összeérintette az ajkukat. Annyira akarta már… Akkor még könyörögni is képes lett volna érte.

Oh Istenem. Adam szemei lecsukódtak, mintha súlyokat kötöttek volna a szempilláira. Soha nem gondolta, hogy Bill ilyen vakmerő vagy meggondolatlan – nyilvánosan soha. Tehetetlenül egy nyöszörgő sóhaj akarta elhagyni a torkát, de kényszerítette magát, hogy csendben maradjon. Kezeit a fiatalabb derekára fonta – érezte, hogy milyen erőteljes remegés futott végig rajta az érintése nyomán. Ajkaik találkozásának pillanata intenzív és elsöprő volt. Bill puha szájának érintése, csak olaj volt arra a tűzre, ami már enélkül is olyan forrón égette belülről. Ereiben vadul száguldozó vérében szikrák pattogtak. Minden idegszála és izma megfeszült attól az elektromos feszültségtől, amit az érzései és vágyai generáltak. Az önkontrollja ebben a pillanatban mintha kirepült volna az ablakon. Olyan erővel szorította magához a fiút, hogy egy pillanatra azt hitte kárt tesz benne. A vonzalmát és vágyakozását ebben a pillanatban felváltotta a szeretet és az intenzív, szenvedélyes nemi vágya a fiú iránt.

Ahogy a kezdeményezés is az övé volt, Bill volt az is, aki először visszahúzódott mosolyogva, résnyire nyílt ajkakkal és újra mélyen Adam szemébe nézett. Tényleg ezt tette? Nem tudta elhinni magáról, de a lelke mélyen tovább akarta ingerelni a férfit, hogy lássa, meddig mehetnek el.
- Akarok még egy italt! – üvöltötte át a zenét. Megragadta Adam kezét és maga után húzta.

***

Az éjszakai hűvös levegő, mindkettejüket fejbe vágta egy kicsit. A club melege után itt kint most olyan volt, mint egy sarkvidéki hideg szél, miután bejárja a forró sivatagot. Azonnal megszárította izzadt bőrüket, így sokkal kényelmesebben tudtak mozogni. Bill mindkét kezével Adam karjába kapaszkodott és nevetve állt mellette, míg feje a vállára hajtva pihent. Próbált a saját lábán állni és ébren maradni.

- Az utolsó pohár italt… azt már nem kellett volna.
Adam felnevetett és Billt nézte, ahogy az oldalának simult. Teljesen jól volt – józannak tűnt – egészen addig, amíg úgy döntött elindul valamerre és mikor lépett párat a székétől, a fiatal énekes a padlón találta magát. Őrülten nevetett és képtelen volt felállni a „forgó” helyiségben – körülvették a keringőző fények és lassan mozgó testek. Adam olyan részeg volt, hogy ezen a ponton már egyáltalán nem érdekelte, hogy együtt látják őket. Gyorsan lehajolt és felsegítette. Remélte, hogy erre nem fog emlékezni másnap reggel.

- Nekünk szükségünk volt erre. Nekem már kellett ez – motyogta Bill miközben Adam karját szorongatta és álmosan dörzsölte az arcát.
- Bill csináld ezt, Bill csináld azt, siess, lassíts le, vetkőzz le, öltözz fel, hm te túl kövér vagy… Kibaszottul szükségem volt már egy vakációra.
- Te nem vagy kövér – ráncolta a homlokát az idősebbik énekes. Látszott rajta, hogy ez a mondat megérintette.
- De Dean és Dan azt mondták! Ők… - Bill szünetet tartott, talán azon gondolkodott mit mondjon, de Adam mikor ránézett látta, hogy a szemei csukva voltak, majd a hosszú hajú fiú vett egy mély levegőt és újra kinyitotta. – Ők azt mondták, olyan vékonynak kell lennem, mint a lányoknak, mert ha nem akkor már túl kövérnek számítok! Én szinte gurultam…
A német most elengedte a karját és megpróbálta összecsípni a felesleget, ami a hasán volt, hogy megmutassa, mennyire kövér. Most ugye viccel?
- …valahol… - szétnyitotta dzsekijét és elkezdett keresni valamit, ami ott sem volt.
- Bill te nem vagy kövér – Adam hirtelen az aggodalom elsöprő hullámát érezte magában – Te nem.
Eszébe jutott mennyire erősen érezte a keze alatt Bill csontjait, mikor a csípőjét fogta. Érezte a bordáit, ahogy nekinyomódtak. Vékony pólóján át pedig kirajzolódott éles vállcsontja.
- Te csak… mondod ezt… hogy… - hirtelen úgy nézett ki, mint aki menten elalszik állva. Szemei csukva voltak, Adam gyorsan előre nyúlt és megfogta a fiatalabb fiút mielőtt még elesik. Bill alig volt már magánál, ahogy ott állt.

- Indulás vissza a szállodába – babakék szemeit az utcára szegezte és kényszerítette magát, hogy felemelje kezét és leintsen egy taxit. Az egyik lelassított és készségesen felvette őket, Adam pedig gyorsan besegítette az énekest az autóba.
- A Luxor Hotelba, kérem – fordult a sofőr felé. Ez volt a randi vége…

- Én… sajn’lom… Én… Tönkretettem – motyogta Bill, partnerének dőlve miután beült mellé a taxiba. Adam az énekes combjára tette a kezét. Vele biztonságban volt. Vigyázott rá.
- Te nem tettél tönkre semmit – ez bámulatos volt, azonnal kijózanította őt. A látása még forgott egy kicsit, gyomrában pedig túl jól érezte azt a négy kevert és kettő tömény italt, amit megittak nemrég. Most minden, amire csak gondolni tudott, Bill volt, és most nem olyan kéjsóvár módon, mint régen. Látva Billt ilyen komolynak és sebezhetőnek ez csak… nem hitte, hogy lehetséges. Mindig olyan boldognak és gondtalannak tűnt, most hirtelen ez az egész olyan volt, mint egy semmiből érkező pisztolylövés. – Miért gondolod, hogy tönkretetted?
- Én… elkalandoztam. Nekem túl… sok volt – suttogta Bill és orrával megbökte Adam bőrdzsekijét. – Aggodalmat okoztam neked.
- Minden rendben. Ne aggódj emiatt – kihúzta karját Bill feje alól és átölelte a fiatalabb énekest. Közelebb húzta magához, Bill pedig a mellkasára hajtotta a fejét. Adam az énekes feje tetejére támasztotta állát, izzadt kócos hajába fúrva – nem törődve a hajlakk émelyítő erős illatával, ami bántotta az érzékeit és azzal, hogy ragacsossá tette bőrét. Még részegen is azt akarta, hogy Bill biztonságban érezze magát vele és vigyázhasson rá. Nem hagyta, hogy bármi is történjen vele. Egy manikűrözött kéz pihent Adam combján – a maga módján így mondott köszönetet Adamnek mindenért. Az egész napért.
- Szegény kölyök…

***

Már a hallban álltak, mikor rádöbbent, hogy fogalma sincs, melyik szobában lakik Bill. Olyan fáradt volt, hogy egy percig sem tudott már tovább várakozni a recepción. Bill pedig olyan részeg, hogy biztosan hiába is várt volna arra, hogy megmondja neki. Bill az oldalánál botladozott és még mindig a karjába kapaszkodott.
- Fenébe… - az idősebb énekes aggódva nézte Billt, látta, hogy már szinte alig van magánál – Adam azért kedvéért még megpróbálta tartani magát, és nem teljesen rátámaszkodni az énekesre. Talán még mindig azt hitte, a nyilvánosság előtt vannak? – Bill, melyik szobában vagytok?
- Hm? – a német homlokráncolva nézte a padlót napszemüvegén át és lazán vállat vont.
- Hát ez nem segít… - Adam az ajkába harapott és a lift felé irányította magukat.
Túl részeg és túl fáradt volt ahhoz, hogy gondolkodjon, az egyetlen dolog, ami meggátolta abban, hogy elájuljon itt helyben, az volt hogy aggódva támogatta Billt, hogy találjon neki egy helyet, ahol kialudhatja magát éjszaka.

A tükrös ajtó bezáródott előttük, Adam pedig erősen összpontosított, és a lift gombjait bámulva próbálta felidézni melyik emeleten is van a szobája. 
- Húsz… - a szeme már alig volt nyitva, de egy vékony sípoló hang, hirtelen kirántotta révületéből. Azonnal elhátrált a gomboktól, mikor észrevette, hogy a nagy piros gombnak támaszkodott. Bill elkezdett aranyosan kuncogni, közben pedig majdnem újra elvesztette az egyensúlyát.
- Mi az? – csatlakozott Adam is a nevető Billhez, mintha nem is ő lett volna, aki megnyomta véletlen a tűzjelzőt. Megnyomta a húszas gombot és ő a lift falának, Bill pedig a mellkasának dőlt, mikor elkezdtek emelkedni.
- Mmm…
Bill nyögése arra késztette, hogy a kimerült csokoládébarna szemekbe nézzen, amik bámulták őt. Most annyira másnak tűnt – Bill korábbi szavai, amiket meggondolatlanul mondott részegen... engedte, hogy Adam átlásson a páncélon. Adam már átlátott a sminken és a hamis mosolyon, ettől pedig Bill most hihetetlenül valódinak tűnt. – Csak egy pár perc, oké? Aztán aludhatsz.

- Nem akarok aludni – eltávolodott tőle egy kicsit, egy utolsó pillantást vetett a szemeibe, aztán a padlót kezdte fixírozni. – Nem fogsz elmenni ugye? Nem akarom, hogy elmenj!
- Nem megyek sehova – mosolyodott el Adam – Csak azért megyünk, hogy tudjunk aludni valahol. Ha felébredsz, én ott leszek, ígérem.
Mikor az ajtó kinyílt, kiléptek a folyosóra és elindultak a szoba felé.
- Mindjárt ott vagyunk - egyik kezével erősen próbálta tartani Billt, aki teljes súlyával támaszkodott rá. A másik, feketére lakkozott kezét a farzsebébe csúsztatta a kulcsért. – Mindjárt ott vagyunk. Már csak pár lépés és aludhatsz.
- Nem akarok aludni.
- Dehogy nem.
Adam elmosolyodott, ahogy tartotta az ajtót Billnek. A fiú bebotorkált, aztán hagyta becsapódni maguk mögött. Megkönnyebbülten felsóhajtott.
Agya elkezdte felfogni mi is történt, ezzel egy időben pedig szíve is hevesen vert, ahogy felismerte a helyzetet. Bill Kaulitz a hotelszobájában volt… hamarosan pedig az ágyában lesz. Ezek a szavak – soha nem gondolta, hogy kimondhatja őket egymás után. De ezen nem is gondolkodott most – Bill részeg, teljesen öntudatlan és hozzáférhetetlen. Ezen túl pedig nagyon késő volt és mindketten teljesen ki voltak merülve.

- Ez nem az én szobám… - motyogta Bill, ahogy levette a napszemüvegét és a padlóra dobta – most túl részeg volt ahhoz, hogy ez érdekelje. – Hol van Tom?
- Nem, ez az én szobám – Adam várt egy kicsit és nézte az énekest az ágy szélén ülve, aztán lehajolt a napszemüvegért és sajátjával együtt az éjjeliszekrényre tette. – Minden rendben. Ma este tied az ágy.
Közelebb ment az ágyhoz ahol Bill ült. Kényszert érzett, hogy segítsen neki. – Emeld fel a karod.
- Hol van Tom?
- Tom?
- Tom.
Ki is volt Tom? Adam, ahogy gondolkodni próbált a száját rágta belülről. Annyira kimerült volt, hogy alig látott. Segített levenni a fiatalabb dzsekijét. Ledobta az éjjeliszekrény melletti székre és felsóhajtott.
- Tom hamarosan itt lesz – hazudta arra törekedve, hogy Bill legalább nyugodt maradjon. Nem akarta, hogy bepánikoljon. Egy pánikolós részeg sosem jó párosítás.
- Hol van? – kérdezte magasabb hangon Bill, szemei ártatlanok és fáradtak voltak, ahogy eldőlt és figyelte, amint az idősebb énekes betakargatja.
- Fordulj meg Bill. Feküdj le.
- Hol van Tom?

Valahogy ez a hang nem zaklatta fel őt most túlságosan – maximum az tette egy kissé szomorkássá, ahogy ismételgette a nevét és szüksége van erre a Tomra. Ez egész olyan volt, mint mikor egy gyerek kérdezősködik valakiről, aki már meghalt, és neki egyetlen válasza sem volt Billnek. Nagyot sóhajtott és a nyakáig húzta a takarót a fiún, nem törődve a cipőjével sem, csak az számított, hogy megnyugodjon és el tudjon aludni. Miután elaludt minden rendben lesz.
- Itt lesz hamarosan.
- Oké… - Bill kezét az arca alá tette a párnán és végre lehunyta a szemeit, most olyan átkozottul fiatalnak látszott.  Ahogy őt nézte, összetört Adam szíve – nem tudta pontosan miért. Ő csak félt… sajnálta a kölyköt.

Adam ledobta a kabátját és lerúgva csizmáit, hátradőlt. A kanapén ült, nem messze az ágytól, a fényeket már mind lekapcsolta. Érezte a gyomrában kavargó alkoholt – nem kell sok idő és ugyan úgy elájul, mint a másik zenész a szobában.

A hajnali fényben, ami beszökött a függönyök között, a fekete hajú férfi, nézte ahogy a másik az ágyban alszik – csak még egy kicsit. Olyan volt, mintha minden lassítva mozogna körülötte, és ami valószínűleg csak néhány másodperc volt, most mégis óráknak tűnt. Próbálta az emlékezetébe vésni ezt a pillanatot – nem számított már, reggel milyen rosszul és feszélyezve érezte magát. A szeme elkezdte felkutatni a lágy fényben a fiú vonalait. Azok a vékony ujjak a puha ajkai alatt, a rajta fénylő ezüst gyűrű, a sötét szemei és szempillái, a csodálatosan fehér arca és bőre, a ébenfekete tincsei, amik feladták a küzdelmet a gravitációval szemben, és most lazán lógnak a párnára és a fiú homlokára. Vágyakozva pillantott félig nyitott, lágy ajkaira, közben pedig azt kívánta, hogy csak még egyszer érezhetné őket – az a pillanat élénken élt benne. Azt akarta, hogy újra megtörténjen – jobban akarta mint, ahogy az szavakkal leírható lenne… jobban, mint azelőtt bármit a világon.

Egy zümmögő hang rántotta ki az álmodozásából – Bill kabátja felé pillantott. A kíváncsisága még élénken ki akarta deríteni a hang forrását, de a lábai már túl nehezek voltak ahhoz, hogy megmozduljanak. A karjai is feladták a szolgálatot és már semmi mást nem akart az egész teste, csak aludni… de nem itt. Nem a kanapén. A teste most Bill mellett akart lenni az ágyon, hogy védelmezőn a karjában tarthassa őt, fürdeni akart a testéből sugárzó forróságban, érezni az illatok keveredését a testén; verejték, édeskés alkohol és hajlakk. Mellette akart ébredni, hogy tudja, biztonságban van – hogy tudja, minden rendben van, és  nem tűnik el, mire reggel felkel.



Egy újabb lehetetlenül nehéz sóhajjal Adam magára húzta a tartalék takarót és megpróbált kényelmesen elhelyezkedni a kanapén. Még vetett egy utolsó pillantást az édesen alvó Billre, aztán vészesen elnehezült a teste és elméje is. Az utolsó, amire emlékszik, hogy az óra hajnali négyet mutat és az a lágyan zümmögő hang, ami lassan álomba ringatta. 



8 megjegyzés:

  1. Szia. Most olvastam l az eddigi részeket és huu. Ez a történet, nagyon édes és mivel Billcike nem töltötte az estét a szobájában, ráadásul még Tobit is visszaküldte, kíváncsi majd leszek Tom arcára. A WTTS-ben azok után ami történt engem őszintén meglepett az hogy Adam ott hagyta Mike-ot. Eddig egy kis naiv fiú volt, és most meglepődtem azon hogy a sarkára állt de szerintem ez is jól áll neki. És Mike...sajnáltam, főleg azért mert a múltban elég csúnyán elbántak vele a szeretői, de azért tény, hogy megérdemelte. :) Várom a további részeket

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Lyone! Örülök, hogy újra látlak! :) Egyenlőre még édes történet szerintem is. Pár fejezettel mindig előrébb tartok olvasásban, mint fordításban, hogy jobban tudjak fordítani is. Nekem minden fejezettel egyre izgalmasabb. :) A WTTS meg azért kapott most ilyen szomorkás fejezetvéget, mert előkészítettem azt a változást ami Adam életében történik majd. Hozok ennél sokkal vidámabb részeket is a jövőben még. :) Már nagyon várom, a fejemben rengeteg ötlet van. Csak tudjam jól papírra vetni őket... :) Mike-al pedig még nincs kizárva, hogy találkozunk valamikor. ;) Köszönöm hogy írtál, és örülök, hogy újra itt vagy! :)

      Törlés
  2. Juhuu! Ez a rész tényleg nagyon izgalmas és csajszi, nem vagy semmi, hogy ilyen gyorsan írod és fordítod is a sztorikat, mellette meg én azt is tudom mennyi minden mást is csinálsz. Tényleg le a kalappal! Váárom a kövi részt!! Pusziii :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyan, azért ne dicsérj ennyire mert elbízom magam! Haha :D Komolyra fordítva, a jövőbeli terveim miatt fontos, hogy kiélezzem az angolom és ez tökéletes gyakorlás mellette meg még élvezem is. :) Igyekszem a következő résszel, de most nem merek ígérni. A hosszú hétvégékre mindig igényt tart a család. :) De hozom ahogy tudom. :) Puszi!

      Törlés
  3. Gratu, hogy ilyen hosszú részt, ilyen hamar hoztál. Aranyos fejezet volt. Bill szegény, hogy lerészegedett és Adam, aki aggódott érte, vajon mi jöhet még ? Nagyon várom a következőt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Aranyos vagy! Igyekszem, ha van szabadidőm már fordítok és írok azonnal. :) Most a napokban egy picit megcsúsztam, eddig mindig előre dolgoztam egy kicsit, de most minden fel van már töltve amivel elkészültem. Ma nekiállok már mindenképp. :) Hamarosan jönnek a forróbb jelenetek is. Naaagyon várom. :))) Köszönöm, hogy ilyen kitartóan mindig itt vagy. Leírhatatlanul jól esik. :))

      Törlés
    2. Köszönöm a kedves sorokat :) Nagyon várom a piroskarikásakat, vagy bármilyen újdonságot az oldaladon, nagyon jól írsz és fordítasz és kétség kívül te vagy a legaktívabb, leggyorsabb blogger :)

      Törlés
    3. Nagyon igyekszem nem csalódást okozni. :) Megkésve bár, de törve nem, így hajnalban is még dolgozgatok és publikálok. Tényleg nagyon kedves vagy! :)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.