Add el a lelked - 5.

Sziasztok!
Csak egy villámgyors jelenés. Remélem a gyorsaságommal ez-alkalommal sem okoztam csalódást! :)
Szerintem ez egy nagyon cuki fejezet, elkezdtem a következőt, ott már egy kicsit izgibb kezd lenni a sztori. Hozom amint elkészülök vele. :)
Jó olvasást! 
Puszi&Pacsi 



5. Szerelem és szerencse

- Biztos bírni fogsz ennyi koffeint? – nyílt tágra Bill szeme a napszemüveg mögött, de Adam csak nevetett.
- Nekem most eléggé szükségem van rá. Az éjjel annyira izgatott voltam, hogy talán csak kevesebb, mint fél órát aludtam. Kelleni fog, hogy lépést tudjak tartani magammal.
Megszállottan nézte a pult fölött, ahogy a lány készíti a gőzölgő italt – csak a biztonság kedvéért látni akarta mit kapnak a pénzükért.
- Kérj, amit csak akarsz. A vendégem vagy.
- Nem kell fizetned nekem.
- Természetesen én fogok fizetni – nézett felé. Bill ujjait a pulton nyugtatta, az járt a fejében, vajon mennyire lehetnek puhák azok a csodás ujjak. Ez a fiú még sosem dolgozott egyetlen napot sem egész életében, legalábbis nem kemény fizikai vagy kézi munkát.
- Te már bőven eleget fizettél értem – rázta fejét a német és manikűrözött körmeivel az előtte lévő gránitlapon kezdett dobolni, miközben felnézett a menütáblára. – Lehet kapni itt valakinek egy normális kávét is?
- Nem Amerikában – nevetett Adam, noha a kérdésben nem az érződött, hogy Bill naiv lenne, és ne tudná, hogy egész más világban van mint a jól megszokott Európa. – Nos, mit szeretsz?
- A kávét.
Bill reménytelenül lebiggyesztette az ajkát, kicsit frusztrálta, hogy sürgetik, és Adam úgy bánik vele, mint egy kisfiúval aki nem tud dönteni. – Szereted a… csokoládét?
- Nem.
- Mogyoró?
- Talán.
- Hmm… - végignézett a menün. Valami olyat keresett, ami nem túl édes, de nem is túl egyszerű. Tényleg nem volt ötlete, mit akar Bill. – Mit szólsz a French Vanilla-hoz? Az meggyőzőnek tűnik?
- Persze.
Az idősebb énekes megigazította táskája szíját a vállán, ő meg közben végigmérte. Végigvezette tekintetét a vállától, az izmos karján át a csuklóján ékeskedő ezüstkarkötőig. Kézfejét finoman kirajzolódó erek keresztezték. Elmosolyodott és alig észrevehetően alsóajkába harapott. Hogy lehet, hogy valakivel ennyire biztonságban tudta érezni magát, akinek sikerül ennyire erősnek és mégis olyan édesnek látszania egy időben? Rájött, hogy tetszik neki ez a kombináció.
- És egy French Vanilla Latte. Öm… - Adam a fiatalabb felé nézett és még elkapta, ahogy egy apró mosollyal az arcán őt bámulja. Ettől egy forró hullám rohant végig Adam testén, majdnem el is felejtette, miért fordult felé az előbb. – Milyen méretűt szeretnél?
- Hm? – Bill hirtelen kapta fel a fejét a mondatra – szerencsére a napszemüvege eltakarta meglepettségét. – Közepes.
- Közepes – ismételte el a lánynak Adam, ahogy elvette a saját poharát a pultról és egy finom pukkanás kíséretében kibontotta, a gőzölgő italt. – Megkóstolod?
- Mi van benne?
- Csak kóstold meg – mosolygott Adam és felé nyújtotta a poharat. Nézte, ahogy kíváncsian belekortyol egy aprót, aztán ízlelgeti. Egy pillanatra megállt, majd újra belekortyolt a pohárba.
- Ízlik?
- Mi ez?
- Kicsit olyan, mint a forró csoki egy kisebb lórúgással. A tiéd nem lesz ilyen édes.
- Ez csokoládé? – kérdezte felhúzott szemöldökkel, miközben visszanyújtotta a poharat.
- Igen – mondta Adam ragyogó mosollyal. Imádni valónak találta a fiút. Belül úgy érezte magát, mint egy visítozó rajongó, aki ugrándozik örömében minden egyes szótól, amit Bill neki mondott. És még a poharából is ivott. Adam majdnem elájult örömében.

***

- Köszönöm – mondta Bill csendesen. Lassan sétáltak és kortyolgatták a kávéjukat. – Mármint a kávét. De tényleg nem kell fizetned nekem.
- Hülyeség – egymás mellett sétáltak az utcán, mögöttük kissé lemaradva Tobi követte őket – hétköznapi ruhában volt, hogy be tudjon olvadni az emberek közé és feltűnés mentes maradhasson. Bár a két fiatalember egyenlőre zavartalanul sétálnak – azért Tobi mindenen rajta tartotta a szemét, főleg Billen, úgy figyelte az énekest, mint egy héja. Készen volt, hogy parancsra azonnal cselekedjen és ártalmatlanítson bárkit. Ez alól Adam sem volt kivétel. Ha úgy érzi, az énekes csak a legkevésbé is átlép egy határt, egy pillanat alatt közöttük terem.

- Ez olyan furcsa – rázta a fejét Bill, közben pedig a poros járdát fürkészte csizmája alatt. - Ezelőtt én még soha nem voltam randin.
- Woah. Woah, várj. Neked még nem volt? Neked?
- Lógtam már együtt emberekkel, és voltam is emberekkel, de… egyik sem volt egy hivatalosan kimondott 'randi'. Ironikus, hogy az első alkalom egy sráccal van, pedig én nem vagyok meleg.
A papparazzik akik körülöttük rejtőzködtek valahol, már minden bizonnyal a vakációikat tervezik abból a pénzből, amit az eladott képekért kapnak majd. De valahogy ahogy az idősebbik zenészre nézett, cseppet sem érezte magát zaklatottnak emiatt. Ténylegesen kezdte jól érezni magát.
- Nem vagyok annyira rossz társaság, vagy igen? – úgy érti, hogy sértés neki, ha velem látják?
- Nem! Egyáltalán nem! Én… csak hangosan gondolkodom – belekortyolt a kávéjába, hogy a kellemetlen légkör, amit létrehozott eltűnjön. – Én igazából tényleg jól szórakozom.
- Szóval… Komolyan én vagyok neked az első?
- Első randi, igen – mondta Bill csendesen. Egy kicsit zavarban volt, ezért lehajtotta a fejét. De az az apró mosoly még mindig ott volt és egy kis forróság is végigsöpört rajta, enyhe pírt felejtve az arcán. Most örült neki, hogy a smink legalább a nagy részét elfedi zavarának.

Az idősebb énekes még csak el sem tudta rejteni büszkeséget az arcán. Hatalmas élmény volt neki. Ő volt Bill Kaulitz első randija. Vele. VELE.
- Szóval… - harapott az ajkába és a járdát nézte maguk előtt. Az arca forrósodni kezdett. – Gondoskodom róla, hogy ez legyen a világ legjobb randija, rendben? Még ha kötelességből is vagy velem.
- Tudom, hogy ismerlek valahonnan… - az énekes oldalra döntötte a fejét és Adam-re nézett – De sajnálom, én nem tudlak elhelyezni a fejemben. Honnan ismerlek? – ez csak nem sértő, ha megkérdezi nemde?
- Nem vagy amerikai, így azt hiszem nem is csodálkozom ezen.
Bill egyre többször kapta magát azon, hogy csak hallgatja a nevetését, egyre jobban kedvelte és ő is nevetni akart vele – részt akart venni a boldogságában. Adam az aprócska akcentusával és bársonyos hangjával el tudta érni, hogy egészen gyermekinek látszott.
- Én itt egy énekes vagyok, csak úgy, mint te.
- Te most viccelsz – kerekedett el Bill szeme a napszemüveg mögött. Hirtelen őrülten próbált az agya mélyére ásni, hogy összerakja a darabokat, hol is láthatta ezt a srácot a múltban. Maga alá gyűrte egy teljesen új aggodalma: nyilvánosság. A nyilvánosság sokkal rosszabb, mintha egy kínos pillanatban lekapnák, vagy mikor bátyja fülébe suttogva fotózzák le, esetleg mikor mosolyog, mintha figyelne Bushidora, aki valami partyról beszél neki. És akkor hirtelen megvilágosodott: A nyilvánosság előtt mutatkozni ezzel a sráccal, a legrosszabb dolog is lehet, amit valaha elképzelt.
- Mi a vezetékneved?
- Lambert…? - Adam az orrát vakargatta és megpróbálta a lehető legkevésbé kimutatni, mennyire zavarban van.
Adam Lambert… Lambert… Bill nem engedte mosolyának, hogy teljesen elhalványuljon – de ő is ismerte ezt a nevet. Azonnal érezte, hogy mellkasa összeszorul, és alig jut levegőhöz – valahol mélyen tudta, hogy ez a név nem jelentett túl jót.
- Minden rendben?
- Hm? – zihálta Bill, ahogy kiszakadt a gondolataiból. - Igen.
Felhúzhatna egy láthatatlan védőgátat és elrejthette volna egy mosollyal, mint eddig – a legjobb az lenne, ha a minimumon tartaná a dolgokat. De most eldöntötte, hogy befejezi a tartózkodást – Adam tényleg jó volt hozzá. Amíg ez csak egy fotó volt, amin együtt sétáltak, azt még tudta kezelni – de figyelni fog arra, amit mond és nagyon óvatos lesz. Ha Adam valami személyeset akarna kiszedni belőle, neki hazugság-készen kell állnia, hogy háríthasson. Mélyen legbelül viszont nem akarta, hogy ma bármi is rosszul süljön el. Csak azt akarta, hogy végre egyszer igazán jól érezze magát. – Van valami terved mára?
- Hogy őszinte legyek, nem igazán. – nevetett idegesen az énekes, miközben belekortyolt a poharába. – Én ettől az egész alkalomtól ugyan olyan ideges voltam, mint te, szóval ma reggel azt gondoltam, majd improvizálok valamit.

A fiatalabbik elkezdte a kirakatokat nézegetni, amiket elhagytak. – Mikor legutóbb itt voltam, mindennél jobban be akartam menni egy kaszinóba – idétlen mosollyal fordult Adam felé –, de nem engedtek be sehova mert nem voltam, hozzá elég idős.
- Na és most már elég idős vagy hozzá?
- Mennyinek kéne lennem?
Nagyon aranyos volt – próbált szerény maradni, miközben körbeírja a korát. Adam viszont nem nyomult – neki annyi is elég volt, ha tudja, hogy már bármi legális lehet neki. – Huszonegy.
- Elég idős vagyok – mondta Bill majd játékosan hátradöntötte a fejét és beleivott az italába.
- Akarsz egy menetet? Keresünk egy olcsó egypennys gépet. 20 dolcsiból akár egész nap játszhatsz.
- Igen! – arra gondolt bárcsak magával hozhatta volna a testvérét is – Tom lett volna az akivel normális esetben megosztaná ezt a pillanatot. De ehelyett az idősebbik iker most egész nap a hotelszobában videojátékozik Georgal. Egy kicsit még aggasztotta is, hogy ilyen unalmasan tölti a napját, míg ő ilyen jól szórakozik.
Hát… Majd kárpótolja.

***

- Csak beteszel egy pennyt ide… és meghúzod ezt.
Bill pedig csinálta, amit mondott.
Hirtelen a gép életre kelt, a képek pedig villámgyorsan pörögtek Bill szeme előtt. A gép fényei vakítóan pislogtak és erős búgó hangot adott ki. A képek pedig egyszer csak lassultak… lassultak…
- Most, ha a képek megegyeznek, először csak zsetonokat fogsz nyerni.
Adam mosolya fülig ért, miközben ügyet sem vetett az automatára, amin támaszkodott. Minden, ami számított, ott volt Bill szikrázó barna szemeiben. Gyermeki áhítattal figyelte a gépet. Csillogó szemekkel nézett és még csak nem is pislogott. Adam látta, hogy mindkét keze ökölbe szorul a táskája szíját markolva.

Lassabb… Lassabb…

A gép sípolt egy hatalmasat és elkezdett egy győztes dallamot játszani. Egy nyíláson át zsetonok kezdtek hullani a fémtálcára. Bill szemei hatalmasra kerekedtek.
- Hah! Nyertél 10 dolcsit! – nevetett Adam és nézte ahogy a német zihálva ugrándozik és tapsikol az ülésben – örömroham vette hatalmába és el is felejtette egy pillanatra, hogy emberek veszik körül őket. Lenyúlt, hogy kivegye a pénzt a tálcából – mindezt annyival nyerte, hogy csak meghúzott egy kart.

Felpillantott Adamre és találkozott a tekintete azokkal a gyönyörű babakék szemekkel és briliáns mosolyával. Akkor érte a felismerés, hogy a férfi tanúja volt győzelmi kitörésének. Egy pillanat alatt forrósodni kezdett az arca és egy halvány pír is megjelent orcáin. Gyorsan vissza kapta fejét a gép felé, és fejben összeszidta magát. Úristen ő most tényleg ezt csinálta? Mi lett a Kaulitz-Önuralommal amit annyira tökélyre fejlesztett?

- Francba, ez volt az első próbálkozásod életedben! Ezt nevezem én szerencsének! – Adam a vállára tette a kezét – Próbáld meg még egyszer.
Egy csapatnyi idősebb nő értetlenül bámulta őket – féltékenységből, vagy kíváncsiságból.
Egy ősz öregember Adam mellett Billt nézte, nem nevetett, de mosolyogva méregette.
- Én két hónapja nyúzom azt a géped, de egy pennyt sem nyertem még vele. Mi a titkod?
A két zenész felé fordultak.
- Tényleg? – csodálkozott el Bill – Én azt hiszem, csak szerencsés vagyok. Van egy jó tanárom – széles mosollyal nézett fel partnerére.
- Hát köszi.
Az idősebb énekes önelégülten elmosolyodott és ügyetlenül a hajába túrt. Furcsa belső lebegés kerítette hatalmába, egy kicsit még bele is szédült. Bill szemei rászegeződtek. Csakis . A mosolya pedig nem másnak szólt, mint csak egyedül neki. Nem tudta elhinni, hogy ez történik vele.
- Gyerünk, próbált újra! Lássuk meg tudod-e csinálni kétszer egymás után!
- Ó, meg tudom! – mosolygott önelégülten a fekete hajú énekes. Kicsit beképzeltnek érezte magát, de titkon remélte, hogy a képek megint kijönnek és újra nyerni fog. Behelyezte a második pennyit is a gépbe.
Az alsóajkába harapott, mikor meghúzta a kart és nézte, ahogy a képek újra mozgásba lendülnek.




6 megjegyzés:

  1. Ez is milyen cuki rész volt :) Izgalmas, ahogy egymásra hangolódnak *-* És gratu a szupergyors fordításért, nem hagyod, hogy elvonási tüneteink legyenek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeretném is, ha nem lennének elvonási tüneteitek. :) Szerencsés vagyok mert sok a szabadidőm és hozhatom nektek a finomságokat. :)

      Törlés
  2. Szia. :)

    Nagyon szépen köszönöm a kedves sorokat, amiket nálam írtál. :) Csodálatos az oldalad, és azt hiszem nekiugrok én is olvasni itt nálad. :D
    Az oldaladat természetesen kitettem hozzám. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm a dicséretet, örülök, ha tetszik az oldal, még nem vagyok kibékülve vele, hogy a mobilos nézetet nem tudom szerkeszteni, de azért igyekszem a legtöbbet kihozni az oldalból és kellően átláthatóvá, és olvashatóvá tenni. Köszönöm a bizalmat és remélem tetszeni fog amiket olvasol. :) Imádom a Kaulitz-okat, szóval bár Adam-ről szól az oldal elsősorban, Bill és Tom is megtalálható bennük, és a saját sztorimban is benne lesznek. Kedvezve ezzel a TWC rajongóknak is, ami jómagam is vagyok. :)

      Törlés
  3. Állati cukiiik! Siess az új résszeeel! :) A Welcome to the Show-ra is nagyon várok. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már fel is tettem az új részt. :) Szombaton vagy vasárnap jön a welcome is. :) Most megyek aludni. :D

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.