Add el a lelked - 4.

Halihó!
Végül mégiscsak teljesíthetem, amit ígértem és még ma posztolom a következő részt. Igazából már az ezt követő fejezet is majdnem kész, csak még itt-ott átfogalmazásra vár. Azt is hamar hozom, aztán mindenképp jön már a WTTS új része is. 
Köszönöm, hogy ennyien hűen kattintgattok, nagyon-nagyon jól esik. 
A rendszeres kommentelőimnek is hálás vagyok. c?
Enjoy!
Puszi&Pacsi




4. A sztár lecsap

Összesen valószínűleg már csak húsz perc maradt az éjszakából, amit alvással tölthetett volna. Még azoknak a piruláknak sem volt semmi hatásuk, amiket azért vett be, hogy könnyebben aludjon tőlük – túlságosan nagy volt az izgalom a holnap miatt, így a gyógyszer hatása csak annyi volt, hogy mindenen nevetett és egy hatalmas, levakarhatatlan vigyor ült az arcán. Szerencsére nem volt ott senki, aki hallhatná – egy valaki mégis ott motoszkált a fejében, valaki, aki azt a szűnni nem akaró mosolyt is kiváltotta. Hogy is várhatná el tőle bárki is, hogy nyugodtan aludjon, mikor egész eddigi élete legboldogabb és egyben legidegtépőbb napja vár rá.

Egy lemondó sóhaj kíséretében, Adam újabb pólót hajított az ágyra. Semmit nem talált megfelelőnek ehhez a naphoz. Azt akarta, hogy az első benyomástól Bill lélegzete is elakadjon. Ugyanakkor túlzásba sem akart esni, nem akarta, hogy túl sok legyen. Feketére festett körmeivel végigszántotta a haját, ahogy végignézett a piros, fekete, kék, és szürke szétszóródott ruhadarabokon. Talán valami alkalmi kellene? Bill valószínűleg nem szeretné, ha valaki ennyire hízelegne neki… vagy mégis?
- Miért ilyen nehéz ez? – nyögött fel az énekes, és arccal előre rázuhant a nagy halom kidobált ruhára. Egy pillanat múlva felemelte a fejét és figyelme egy fekete V kivágású pólóra összpontosult, aztán tovább pásztázta a ruháit. 
– Talán ezen a ponton már meztelenül kéne mennem...
Babakék szemeivel végignézett az összehajtogatott vagy épp teljesen összegyűrt textíliákon és az egész zilált hotelszobán. Szeme megakadt az ágya melletti digitális órán.  
- FRANCBA! – nem maradt már ideje. Tényleg mennie kellett. FRANCBA. Nem késhet el! Az egy igazán rossz első benyomás lenne!

A legutolsó pillanatban döntött. Az énekes megragadott egy fekete inget és idegesen összeszorított ököllel rángatta magára. Szemét szorosan lehunyta, míg a gallért igazgatta. Lazán simított végig az ing alján, miközben a csizmáját keresgélte a padlón – mikor vesztette el ennyire az időérzékét?

***

Adam a lehető legnagyobb levegőt vette, amit csak elbírt a tüdeje, majd frusztráltan fújta ki. Szorongott a pillanattól. Azt kellet játszania, hogy tökéletesen van. Nyugodtnak és lazának kellett maradnia – elvégre nem akarta megijeszteni a fiatalabb zenészt. Bill ezen a napon gyakorlatilag az övé – de ezt nem jelenti azt, hogy szeretni is fogja őt.
Amikor belépett az ajtókon levette a napszemüvegét és bőrkabátja zsebébe süllyesztette, míg a bálterem felé haladt. Közel sem volt olyan zsúfolt, mint előző este. Most csak a hírességek és a győztes felajánlók voltak itt – mindössze körülbelül 30 ember. Babakék szemével az embereket fürkészte, szíve a mellkasában pedig mérföldes sebességgel kalapált – gyorsabban, mint ahogy a tekintetét kapkodta a szoba arcain, minden fekete hajú személyen, vagy minden emberen akik egy-magasak voltak imádottjával. Az izgalom megint eluralkodott rajta. Hogy is tudná visszafogni magát valaki, aki épp egy helységben tartózkodik imádata tárgyával?
Hirtelen a szemei megtalálták őt – meglátta a tömegben azt a különleges alakot, aki annyira kiemelkedett mindenki közül. Ott volt Bill Kaulitz. várt. Ott volt és olyan volt mintha egy álomból lépett volna ki – teljesen irreális minden létező módon. Minden kétséget kizáróan a legszebb ember akit valaha látott az egész világon, most ott áll, karjai a háta mögött keresztbe fonva és a falnak támaszkodik – és igen, vár. Bill nem öltözött neki túl kihívóan – talán ő ugyan úgy nem tudta eldönteni ma reggel, hogy mi a francot vegyen fel? De még így sem volt hétköznapi látvány, abban a szürke felsőben és vékony bőrdzsekiben, amit viselt – nem volt becipzárazva, ezzel megmutatva az ezüstláncokat, amivel gyönyörű nyakát tüntette ki. A haját most is az ég felé egy hatalmas tarajba lakkozta. A látványa egészen ellent mondott mindenféle gravitációnak. Szenzációsan nézett ki. Adam nem is számított ennél kevesebbre tőle.

Megesküdött volna rá, hogy a szíve majdnem megállt, amikor a szemébe nézett. Az énekes érezte, hogy a keze egy kicsit remegni kezd, ezért kabátja zsebébe rejtette, ahogy felé tartott. Legkevésbé sem próbálta elrejteni boldog mosolyát, ami elterült az arcán. A szíve vadul verte bordái ketrecét, a pulzusa pedig már olyan magas volt, hogy a füle is csengett tőle. Annyira izgatott volt és annyira elszánt, ahogy átszelte a tömeget, hogy közelebb férkőzhessen Billhez.

A német is küldött egy mosolyt válaszként – bár ez inkább csak kényszerből volt. Kényszer vagy nem, mégis valami furcsa, megmagyarázhatatlan módon tetszett neki ez a srác. Még mindig úgy érezte, hogy határozottan emlékszik a férfira valahonnan – nagyon jól tudta, hogy emlékeznie kéne a nevére, de rohadt élet, hogy nem jut eszébe.
- Szia – jött felé egy nyugodt üdvözlés, és Adam a kezét nyújtotta. – Adam vagyok.
- Biztos vagyok benne, hogy te már tudod a nevem – mondta esetlenül Bill és megfogta az idősebbik kezét – nem remegett, és hagyta, hogy a kézfogás után visszaessen az oldalához. Ez csak egy formalitás volt, egy ölelés helyett, amit annak a személynek ad csak szívesen, akit ismer.  

A kézfogás közben Adam fejében cikáztak a gondolatok. A szíve pedig megállt – kész, tudta, hogy ez lesz. A szíve kihagyott pár ütemet, azokban a másodpercekben, míg Bill a kezéhez ért. Adamnek torkán akadt a lélegzete, de kényszerítette magát, hogy ezt egy ideges nevetéssel fedje el.
- Woah… Te… - ahogy Bill tekintete az övébe fúródott, teljesen elakadt a szava – úristen, minden egyes kis részletétől fuldokolni tudott volna, ahogy végignézett rajta.
- Személyesen nagyon jóképű vagy. Amit a képeken látni, az semmi a valósághoz képest…
Bill mosolya kiszélesedett – kezdett egyre igazibb lenni. A bókok, úgy tűnik nagyon is működtek nála.
- Köszönöm  – nem tűnt neki rossz embernek a másik. Úgy nézett ki, mint aki nagyon erős, de mégis olyan ölelni való. A találkozó alatt teljesen biztonságban érezné magát, ha ő vigyázna rá, de mégis úgy érezte, nem szívesen lenne ott mikor dühös. Bill egy pillantással tudott olvasni az emberekben – anélkül tudott olvasni bennük, hogy egy szót is szóltak volna. Így tudta azt is mit várnak tőle. Erre a képességre nagy szükség van a szórakoztatóiparban, és minél előtt megtanulod, annál jobb. Eldöntötte, hogy Adam magasan helyezkedik el a tiszteletskáláján.

Kínos csend telepedett kettejük közé, Bill pedig zavarában elkapta a tekintetét, a másik meg a felsője gallérját fürkészte. Elég mély kivágású volt, ami meglehetősen sokat fedett fel a kulcscsontjából. Ahogy elkezdte feljebb terelni szemeit, tekintete találkozott Billel.
- Szóval… - a nyelve majdnem összeakadt, annyira furcsa volt. Még sosem volt ilyen zavarban ezelőtt. – Szeretnél elmenni innen? Esetleg egy kávé valahol?
Most, hogy ennek a személynek a teljes figyelme, ténylegesen az övé, minden amit a múltban csinálni akart vele, hirtelen olyan triviálisnak hatott. Most csak annyi volt minden vágya, hogy üljön vele szemben, és beszélgessenek, közben pedig egész álló nap nézhesse azokat a gyönyörű szemeket. Ha ez a nap jól sikerül, talán még barátok is lehetnek.
- Nagyszerűen hangzik – bólogatott gyorsan Bill, miután ma reggel a kávéfőzőjük, ami a szállodai szobájukban van, megtagadta tőle eszenciáját hajnali négy körül.

Adam beletúrt fekete hajába. A tökéletes stílusát ez a mozdulat nem károsította, viszont segített lenyugodni egy kicsit, ahogy Bill elsétált mellette.
- Basszus, ez király… - nevetett magában, a másik pedig visszanézett rá. - …mármint csak az, hogy hajlandó vagy velem tölteni a napot. Megtiszteltetés.
A fiatalabb énekes elmosolyodott és a táskájába nyúlt a napszemüvegéért. Adam úgy tűnt vette a célzást és ugyan ezt tette – Bill nagy csalódására. Egyáltalán nem bánná, ha ezeket a csodálatosan kék szemeket kéne néznie egész nap. – Köszönöm…?
- Mindig is bálványoztalak téged és a munkádat, te egy olyan személy vagy, akire igazán felnézek – rázta meg a fejét Adam és kinyitotta Billnek a bálterem ajtaját.
- Köszönöm… - Az énekes valami furcsa, de kellemes bizsergést érzett a mellkasában. Talán attól, ahogy Adam a napszemüvege fölül nézett rá, vagy talán mert kérdés nélkül úriemberként viselkedik vele, esetleg azoktól a bókoktól amiket eddig kapott tőle. – Szóval, egy rajongó vagy?
- Ki nem az?
Adamnek ettől a néhány mondattól is egyre magasabbra sikerül másznia azon a bizonyos skáláján, és az aggodalmai is egyre inkább enyhülni látszanak. Arra jutott, hogy ez a fickó igazából nagyon szép, szörnyen-szörnyen ideges, de mégis nagyon szép. Mikor kiértek a bálteremből, szeme a várakozó testőrére tévedt, majd vissza Adamre. Most egy pillanatra komolyra váltottak.
- Nem bántalak meg azzal, ha velünk jön? Csak mert nyilvános helyen leszünk – Bill egy bólintással jelzett Tobinak. – Ő csak a testőröm.
- Persze, ez rendben van – Bár Bill nem sejtette, de ez eléggé rosszul érintette őt. Nem lesznek egyedül, de legalább most már biztos, hogy biztonságban. A lelke mélyén valami ostoba pillanat törtrészéig azt gondolta, hogy Bill azt várhatja tőle, hogy megvédje őt. Ez egy régóta áhítozott érzés volt. Idősebb és erősebb is volt nála. Határozottan el lehetett képzelni, hogy jól helyben hagyjon valakit.

Egy testőr sosincs útban – legalább ez a része megnyugtató volt. Remélhetőleg elég megértő, hogy ne legyen túlzottan közel hozzájuk. Elvégre azért van itt, hogy vigyázzon rájuk. Csak Bill kísérője, nem pedig a felügyelő tisztje. Udvarias gesztusként Adam mosolyogva a kezét nyújtotta Tobinak.
- Hello, mi újság? Hogy vagy?
A fiatalabb zenész már talán a századik alkalommal mosolyodott el teljesen őszintén az utóbbi 10 percben. Meglepte, hogy Adam már a randi elején arra törekedett, hogy beszélgetést kezdeményezzen Tobival. Senki nem tett még ilyet – egyáltalán. Sosem kérdeznek semmit a biztonsági személyzettől, bárhol is vannak a zenekarral. A testőröket mindig borzasztóan figyelmen kívül hagyják, na de ez… Adam egy újabb hatalmas pontot szerzett nála. 



2 megjegyzés:

  1. Isteni rész volt, köszi, hogy így késő éjszaka is publikáltad :) Szerintem mindketten édesek, ahogy így izgulnak, mint egy első randin :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is nagyon édesek. :) Már egy kicsit előre szaladtam a sztoriban, meg nyersen sokat fordítottam belőle, csak szépen át kell még fogalmaznom. Hamarosan jönnek egy kicsit izgisebb részek is, már nagyon várom. :))

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.