Add el a lelked - 3.

Sziasztok!
Köszönöm, hogy ilyen sokan kattintotok, kommenteltek, és a követéseket is köszönöm. Nagyon jól esik. :)
Hoztam is a Sell your Soul új részét. Elég lassan indul be a történet szerintem, meg a fejezetek is rövidek, de én már egy kicsit előre dolgoztam és hamarosan jönnek az első izgis részek. ;) Sietek a fordítással, hogy hamar publikálhassam. :) Adommy novellával csúszok egy kicsit, mert találtam egy oldalt, ahol sok van, de úgy istenigazából egyik sem fogott meg annyira nagyon eddig, hogy lefordítsam és feltöltsem ide, de tényleg rengeteg van, hozok majd mindenképp. :) 
Addig is jó olvasást ehhez. :)
Puszi&Pacsi





3. Nem is olyan titkos imádó

Mindketten úgy érezték magukat, mintha elárverezésre váró vásári majmok lennének – de Bill és Gustav ennek ellenére mégiscsak minden idők nagy sztárjaival ültek egy hosszú asztalnál. Valójában az egész olyan volt, mintha egy megszokott sajtótájékoztatón ülnének – csak a sztárok előtt nem volt mikrofon és a nevükkel ellátott névkártya. Meg persze az sem volt épp a legtermészetesebb, hogy egy nő áll előttük és fogadja a liciteket a feltartott táblák és bekiabált pénzösszegek alapján. Olyan összegek, amikről egy átlagember még csak álmodni sem merne, mindezt egy kelleténél kicsit jobban felfújt randiért.

Többnyire amerikai énekesek és színészek között ültek. Bill szíve már akkor hevesen dobogni kezdett, mikor meglátta őket. Neki ezek az emberek eddig csak a filmeken léteztek – most mégis itt voltak, ugyan abban a szobában ahol ő is ült, mégpedig egyazon asztalnál. Valójában ennek nem kellett volna ennyire sokként érnie őt, hiszen a banda hírneve is egyre csak nőtt, ahogy minél szélesebb körben lettek elismertek – Bill ennek ellenére mindig nagyon izgatott volt az ilyen pillanatokban. Épp úgy viselkedett, mint bárki más – összeakadt a nyelve, alig kapott levegőt, és könnyedén vált túlbuzgóvá, akit alig lehet rávenni, hogy befogja a száját, vagy olyan ideges volt, hogy attól félt menten elájul.

Az összes eddigi eset közül, most izgult a legjobban. Bill a térdén nyugtatta kezeit – vagy inkább csak nyugtatta volna, de ujjai idegesen mozogtak és fel-le dörzsölte a térdétől a combjáig, ahogy megpróbálta lenyugtatni magát – Úristen, olyan nehéz volt uralkodnia magán. A komplett sajtó ott volt a terem hátsó részében, hogy fotózzon és jegyzetelje az eseményeket, Bill ezért a legnyugodtabb, legédesebb mosolyát próbálta magára erőltetni. Nem akarta, hogy megörökítsék a nyugtalanságát.

Kísérletet tett, hogy még természetesebb legyen, ezért előre hajolt az asztalon és keresztbe fonta a kezét, éppúgy ahogy mellette Gustav is, de a másik oldalán ülő nő, akit egyfolytában elkapott a szeme sarkából, nem segített a helyzetén. A ruhája annyira mélyen dekoltált volt, hogy a dupla D amit belegyömöszölt, gyakorlatilag épp csak, hogy nem ömlött ki az asztalra előttük – de az ember nem is számíthat többre egy pornósztártól. Megpróbálta inkább a licitáló tömegen tartani a tekintetét – sötét szeme ide-oda szökkent a feltartott táblák között. Kezdte magát egy tenisz meccsen érezni, csak sokkal idegtépőbb volt. Most még az előző „tételnél” tartanak, de ő volt a soron következő a listában.

A bálterem zsúfolásig volt – minden összecsukható fémszéken egy ajánlattevő ült. Annyira könnyedén szórták a pénzüket – olyan hétköznapi nyugalommal ejtették ki a tízezres nagyságrendű összegeket, mintha csak az időjárásról beszélnének. A számok emelkedtek és csökkentek. Az emberek szavak helyett, számokkal vitatkoztak. '50 ezer!' '55 ezer!' '75 ezer!' Billnek is bőven volt ennyi pénze, de mégsem tudta elképzelni, hogy kifizessen egy ekkora összeget, csak azért, hogy valakivel eltölthessen egy napot.
Az énekes lehunyta szemeit, de mégis... Kinek hazudik? Ha ez lett volna az egyetlen mód, hogy eltölthessen egy napot valakivel, akit imád vagy netán világ életében a példaképe volt, talán ő is valami meggondolatlant csinálna. Most az egyszer hálás volt, hogy nem érzett így senki iránt, és megnyugtatta, hogy az egyetlen ember, aki mégis komoly szerepet játszik az életében, ő fel tudta venni a telefont, hogy beszéljenek.

- Még valaki? – nézett körbe a nő a pódiumról. Ragyogó kék szemeivel pásztázta a tömeget, last minute ajánlatra várva. – Rendben! 75 ezer, először… másodszor… elkelt!
- Wow, ez egy csomó pénz egyetlen randiért – mondta halkan Bill mellett a nő, nem kifejezetten neki, de tudta, hogy hallja.
- De jó ügy érdekében – motyogta vissza Bill egy mosoly kíséretében, amiért cserébe a nő is visszamosolygott rá. Tom most annyira féltékeny lenne, ha látná mi is történik éppen. Bill teljesen magánkívül volt, mikor rájött mit tett – ő most épp csak beszélgetett Jenna Jameson-al. Tom pedig nem. Ó ezt később határozottan ikre orra alá fogja dörgölni.

- És ő olyan cuki – gondolkodott el hangosan a nő, azt az embert méregetve, aki épp hatalmas mennyiségű pénzt adományozott az alapba.

- A következő, Bill Kaulitz. Ez a jóképű fiatalember a Tokio Hotel énekese, ráadásul modellként és szinkronszínészként is kipróbálta már magát.

Az fiú máris egy automatikus mosolyt varázsolt az arcára neve hallatán. Újra ideges lett, most egy teljesen más okból. Az ujjai felemelkedtek és a haját a füle mögé igazította, hirtelen hiányolta a hosszú loknikat, amivel játszadozhatott régen, ami közben senkinek nem tűnt annyira feszültnek. Azt tettette, hogy csak a fülét vakarta meg ápolt műkörmével.

- Az árverés egyezernél fog kezdődni!
Bill lágyan felsóhajtott és összefűzte ujjait az asztal tetejét. A tömeget és a feltartott táblákat kezdte fürkészni. A számok gyorsan váltották egymást és egyre magasabbra szökött az összeg. Ez majdnem olyan volt mint mikor az ember egy katasztrófát néz – nem jó látni, de képtelen nem odanézni. Nem akarta látni, ahogy az ajánlattevők egymást túllicitálva emelik magasba a karjaikat, ugyanakkor nem nézhetett félre. Miután az összeg elérte a 30 ezer dollárt, Gustav egy önelégült mosollyal nézett barátjára. Két fiatal nő - látszólag, nem sokkal, de idősebbek nála - most pénzben harcolt érte; '31 ezer!' '35 ezer!' '50 ezer!'

Hirtelen úgy tűnt egyikük elérte a határait, és kétségbeesetten kezdte előásni a pénztárcáját – amit Bill nem egészen tudott megérteni. A csend, ami a teremre borult fülsüketítő volt.
- 55 ezer! – kiabálta a lány, miközben előhúzott egy csekkfüzetet és egy tollat.
- 60 ezer! – Billnek hirtelen egy férfihang vonta el a figyelmét, és ugyanabban a pillanatban ő és Gustav egyenesen belenéztek egy áthatóan kék szempárba a terem másik végében. Ez volt az egyetlen dolog, amitől Bill szinte rettegett. Most Tom hangja csengett a fülében. Egy srác licitált a figyelméért. De ami ennél is rosszabb volt – az az arc valami egészen furcsa, belső borzongást idézett elő benne. Nagyon halványan mintha felismerte volna azt a mosolyt, ami visszanézett rá. Ez viszont ahelyett, hogy ellazította volna, csak még nyugtalanabb lett. Bill gyorsan egy mosollyal álcázta gondolatait, nem akarta, hogy a kamerák lekapják, ahogy bámultja a férfit.
- 67 ezer! – a lány már a második csekkfüzetet is a kezében tartotta, hogy kiszámolhassa a végső összeget. A szemében egy pillanatra kétségbeesés tükröződött, mintha valójában nem is rendelkezne a felajánlott összeggel.

A sötét hajú fiatal férfi a tömegben egy pillanatra lesütötte a szemét. Legalábbis kívülről így tűnhetett, valójában csak a lábánál fekvő bőröndre pillantott. Most tehetett valami csodálatosat – bálványa által, nagyon jó sajtót csinálhat magának, nincs más dolga, mint felemelni a táblát az eddigi legmagasabb felajánlásról a mai árverés során. Jutalomként pedig elmehet egy 24 órás randira, az általa egyik legkedveltebb személlyel az egész világon. Kapna egy esélyt arra, hogy igazán jó benyomást tegyen imádottjára…

- 67 ezer… először… másodszor…

Bill lélegzetvisszafojtva ült a székében és nézte, ahogy a nő számol a pódiumon.

- 100 ezer! Készpénz! – kiáltott fel a fiatalember magasba tartva a tábláját. Nem hagyhatta, hogy elessen ettől a lehetőségtől. Még akkor sem, ha a szükségesnél sokkal több, nehezen megkeresett pénzt kellett elköltenie ezért a lehetőségért. A jelenlévők többségének leesett az álla. Mindenki kapkodta a tekintetét, Billre, az ajánlatot tevő férfira vagy a pódiumon döbbenten álló nőre.
- Rendben – mondta a nő, mikor végre visszanyerte a lélekjelenlétét. 
- 100 ezer dollár egy randevúért Bill Kaulitz-al először… másodszor… - a szünet most egy kicsit nagyobb volt az eddig megszokottnál – elkelt! Gratulálok!
A zavarodott barna szemek a termet pásztázták. Tekintete megakadt a személyen, aki a felajánlást tette. Épp most állt fel egy bőrönddel a kezében. Az arcán boldog mosoly terült el, és bár semmi félelmetes vagy sötét nem volt ebben a mosolyban, Bill mégis aggódott.
- A következő Gustav Schäfer. A Tokio Hotel profi dobosa. A licitálás ezer dollárról indul.

***

Egy mély sóhaj hagyta el az ajkait. Az ágyába menekült és nyakig húzta a lepedőt. Nem messze tőle Tom a saját ágya szélén ült és őt nézte – egy időben sajnálta és nagyon aggódott érte. Bill pozitív viselkedése nyomtalanul eltűnt, ahogy Gustavval az oldalán kivonultak a bálteremből. Most már zavart volt és szinte sokkos állapotba került.

- Százezer dollár… csak azért, hogy eltölthessen velem egy napot – oldalra fordult és párnája alá csúsztatta kezeit. – Tenne ilyet egy épeszű ember is?
- Úgy látszik a srác, aki megnyert.
- Esküszöm neked, hogy emlékszem rá valahonnan. A TV-ben láttam vagy valami ilyesmi.
- Nem mondták el a nevét? – kérdezte Tom, miközben ugyan abba a pozícióba helyezkedett, mint öccse.
- Nem, semmit. Csak annyit mondtak, hogy a győztesek reggel a bálteremben találkoznak – a férfi arca lebegett a szemei előtt. Biztos volt benne, hogy már látta valahol. Ezt a ragyogó kék szemet soha nem felejtette volna el – biztos, hogy nem egy rajongó. De nem ugrott be neki egy név sem.
- A francba! Tudom, hogy híres. Tudom, hogy több puszta hétköznapi embernél egy csomó pénzzel. Csak tudnám a nevét…
- Hát… Holnap megtudod – mondta az idősebb iker. Nem tetszett neki az ötlet, hogy Bill egy egész napot eltöltsön felügyelet nélkül ezzel az idegennel, és ha a srác valóban híres, az még több gondot jelent holnapra – papparazzik, rajongók, gyűlölködők… Minden, ami egyébként is mindig a nyomukban van, most megduplázódik majd. Bill vajon hogyan kezelné ezt?
- Azt hiszem, elviszem Tobit…
Tom testvérére nézett és egy kicsit megkönnyebbült – Jobban érezném magam, ha te is... Ha te is egy kicsit nyugodtabban tudnád érezni magad.

Bár kihátrálni tényleg nem akart, de azért érthetően ideges volt. Jobban örült volna, annak a kényelemnek, amit egy testőr jelentett. Tudva, hogy ha bármi történik, a testőr ott van – valaki legalább vele van. Ugyanakkor azt is bizonyítani szerette volna, hogy egyedül is rendben lesz – hogy bebizonyítsa egyedül is képes rá és az aggodalmuk hiábavaló.
- Nem tudom – sóhajtott fel és arcát beletemette a párnába. – Én csak… holnap gyorsan le akarom tudni, hogy végre túl legyek rajta. Ez minden. 
Mikor újra felnézett, Tom kitárt karját pillantotta meg, aki a saját ágyáról nyújtózott felé egy kis bátorítás gyanánt. Bill elmosolyodott és szeretetteljesen megfogta ikre kezét.
- Gondold végig. Reggel majd tudni szeretném, hogy döntesz. Akkor is, ha azt akarod, hogy menjen veled Tobi.
- Oké – mondta és megszorította a kezét. 

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szuper rész lett! Kicsit sajnálom is Billt, azért iszonyú lehet a bizonytalanság, meg hogy az árverés miatt kicsit olyan árucikknek érezheti magát. Kíváncsian várom a folytatást!!!Kösz hogy ilyen gyorsan hoztad *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom én hogy éreznék a helyében. Biztos idegtépő helyzet lenne. Még pár mondat vissza van a folytatásból, de talán még este sikerült feltennem. :) Igyekszem vele. :)

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.