WTTS - 5. Döntések






Elindultak a színház felé vezető, mindössze néhány lépésből álló úton.
- Milyen darabot is nézek most meg? – kérdezte oldalra sandítva Mike.
- A Grease-t. Én pedig Doody-t játszom benne – mosolygott zavarában. Eddigi életében még semmire sem volt olyan büszke, mint arra, hogy a színházban dolgozik. Sok ember elítélte volna, amiért otthagyta a biztos munkát és megélhetést ígérő főiskolát, a bizonytalan művészvilágért cserébe. Hazudott volna, ha azt mondja, nem érdekelte az emberek véleménye. Nagyon is sokat adott a rá, épp emiatt volt Adam lelke ennyire sérült. Mindent túlzottan magára vett és minden sértés, bántás és kritika mélyen a lelkébe égett. Mostanra pedig már kezdtek túlcsordulni ezek a negatív gondolatok a fejében. Kezdte elhinni mindazt, amit az emberek mondtak neki. Mindennél nagyobb szüksége volt most valakire, aki pozitív gondolatokra sarkallja. Persze ott volt a családja, akik mindenben támogatják, Danielle és BJ is segítették és bármikor számíthatott rájuk, Adamnek viszont most nem erre volt szüksége. Külső személytől kellett hallania, hogy nincs minden veszve. Hogy az álmához bizony rögös út vezet, de nem adhatja fel. Meg tudja csinálni csak sose adja fel. Adam már nem hitte, hogy időben érkezik majd ez a bátorítás. A dolgok egyre biztosabban kezdek kicsúszni a kezei közül. Amire viszont nem számított, az Mike felbukkanása volt.
- Nagyon kíváncsi vagyok.
- Remélem tetszeni fog, amit látsz – mondta Adam szemlesütve és megállt a színház bejáratánál.
- Ettől nem kell tartanod. Volt szerencsém egy kis előzeteshez abból, amit látni fogok a színpadon és egészen biztosan tetszik – válaszolta Mike és finoman, de magabiztosan végigsimított Adam felkarján. A fiatalabb férfi beleborzongott az érintésbe. Hamar véget ért, de azóta sem tudott megmozdulni. Mintha földbe gyökerezett volna a lába. Kipirult arccal nézett a másik férfi szemébe, a karja még mindig lángolt az érintés nyomat. Nem akarta felfogni, hogy lehet rá ekkora hatással Mike.
- Menjünk be – talált újra a hangjára, Mike pedig bólintott. Némán sétáltak tovább egészen a színházterem bejáratáig.
- Üdv Bobby – fogott kezet Adam a jegyszedővel. – Ő egy barátom, Mike. Ma az én vendégem.
- Hello. Rendben. Menjetek csak be. Úgy néz ki szerencsés a barátod, az első sor jobb szélén van még egy szabad hely, de ha beütne valami, a második sor, hármas széket is üresnek mutatja – szólt utánuk kedvtelenül.
- Szuper.
Adam magabiztosan el is indult, Mike-al a nyomában, hogy a helyére vezesse a férfit. Még álldogáltak esetlenül egymással szemben pár pillanatot, majd végül Mike törte meg a csendet;
- Kéz és lábtörést. Azt hiszem ezt szokás mondani a színházban – mosolygott.
- Igen. Ezt szoktuk – nevetett Adam. – Most már tényleg mennem kell. Neked pedig jó szórakozást.
Azzal gyorsan felugrott a színpadra és eltűnt a függöny mögött.

Az előadás alatt Mike szinte nem is tudott a darabra koncentrálni. Teljesen el volt bűvölve Adamtől. A hangjától, amire bár számított hogy jó lesz, de arra egyáltalán nem, hogy ennyire varázslatos, és a játéka is magával ragadta. A színpadon annyira másnak látta. Teljességgel és feltétel nélkül átadta magát a közönségnek és saját szenvedélyének. Annyira elengedte magát a színpadon, ahogy a magánéletben sosem lett volna képes. Egy igazi férfit látott a szemeiben. Egy férfit, aki tisztában van a vonzerejével és a férfiasságával. Ahogy a lányokkal táncolt és flörtölt… Látta rajta az állatias ösztönöket. 
Láthatta megcsillanni Adam egy másik énjét, így az előadás után negyed órával is, Mike még mindig a látottak hatása alatt volt. Érthetetlen módon teljesen felizzott attól az Adamtől. Csak egy dolog forgott a fejében, mégpedig, hogy valahogy ki kell hoznia majd ezt a szenvedélyt belőle az ágyban is. Mélázásából Adam keze rángatta ki, aminek melege váratlanul érte a vállát.
- Szia. Reméltem, hogy még itt talállak.
- Hello Sztárom. Még szép – mondta és egy lépéssel közelebb ment hozzá. – Adam, teljesen le vagyok nyűgözve. Borzasztó tehetséges vagy.
- Köszönöm… - motyogta Adam, abban a pillanatban pedig újra parázslani kezdett a karja Mike érintésétől. Kilelte a hideg, a gyomra összeszűkült és elfelejtett levegőt venni. Ez az érintés most hosszabb volt az előzőnél. Mike a csuklójától simította végig az alkarját, lassan fel a felkarjára, onnan pedig átkúszott a hátára. Közelebb hajolt Adamhez és a fülébe suttogott;
- Kibaszottul tetszett amit láttam, Adam.
A fiatalabb férfi teljesen megmerevedett. Nem tudta mi történik, és neki mit kéne tennie vagy mondania. Rettegett, hogy most elhibáz valamit. Izzadni kezdett a tenyere és a pulzusa valahol az egekben volt már. Szédült, és kényszeríteni akarta magát, hogy mondjon már valamit, de Mike megelőzte.
- Most mennem kell, mert ha maradok, nem tudok majd megálljt parancsolni magamnak – még mindig a fülébe suttogott. Egy őrült bizsergés keletkezett az alhasában és vészes ütemben kúszott egyre lejjebb. Adam most már kétségbe esetten mondani akart valamit. Vett egy nagyon óvatos és mély lélegzetet, amiből erőt meríthet.
- És ha… ha én nem akarom, hogy megállj? – kérdezte remegő hangon. Mike elmosolyodott és szenvedélyesen megcsókolta Adam nyakát a füle alatt. A fiú testén végigsöpört a kéj és lehunyta a szemét. Még egy pillanatig közel érezte magához Mike ajkait és nyakán érezte a forró lélegzetét. Aztán amilyen váratlanul érte ez a közelség, olyan gyorsan véget is ért. Mike visszalépett és mélyen Adam szikrázóan kék szemeibe nézett.
- Holnap este szabad vagy?
- Igen – vágta rá gondolkodás nélkül. Teljesen magánkívül volt, igazából nem akart várni holnapig. Nem akarta, hogy Mike most magára hagyja. Akár hová is akart menni, ő is el akarta kísérni.
- Akkor este nyolckor találkozzunk a FlashClub-ban – majd megcsókolta két ujját és Adam ajkaira szorította. – Aludj jól szépfiú.
Adam fel sem fogta mi történik, és mire feleszmélt a kábulatból, Mike már épp az autójába szállt be, majd elhajtott. Percekig állt még mozdulatlanul. Munkatársai jelentek meg mögötte és beszélni kezdtek hozzá, gratuláltak neki, hogy ma mennyire jól játszott és a hangja is gyönyörűen csengett, és invitálták, hogy tartson velük egy kis iszogatásra a közeli bárba, Adam viszont semmit sem fogott fel belőle. A hangok mintha egy láthatatlan üvegfal mögül jönnének. Látta, hogy aggódó tekintettel néztek rá. 
Ahogy kezdett magához térni, egyre hangosabbak lettek az aggódó szavak.
- Adam? – szólt az egyikük és finoman megszorította a kezét.
- Jól vagy? – lépett közelebb hozzá Eve, és az arcára tette a kezét.
- Persze… Persze jól vagyok, csak egy kicsit megszédültem – motyogta kábán. – Csak… Keveset pihentem mostanában – szabadkozott.
- Akkor menj haza és pihenj egy nagyot – mosolyogtak rá kedvesen.
- Rendben. Jó éjt, srácok – mosolygott erőltetetten ő is, és elindult az autója felé.

***
Mike belépett a bérlakásába és bevágta maga mögött az ajtót. Ledobta telefonját és kulcsit a kanapéra, és első útja egyből a fürdőszobába vezetett. Nem fecsérelte az idejét arra, hogy levetkőzzön. Most meg kellett nyugodnia, csak ez lebegett a szemei előtt. Megnyitotta a jéghideg vizet és ruhástul alá állt. Teste abban a pillanatban megmerevedett a sokktól, amit a fagyos vízsugár okozott, de néhány pillanatig még állt a zuhany alatt, mire érezte, hogy kezd lehűlni az izgalma. Lassan elzárta a csapot és elkezdte levenni víztől súlyossá vált ruháit. Megtörölközött és belebújt bolyhos köntösébe. A nappaliba sétált és kezébe vette a mobilját. Egy pillanat alatt megkereste a személyt, akivel beszélni akart, de ujja megállt a tárcsagomb felett.
- Áh… Nem. Ezt nem – mondta és visszahajította a mobilt oda, ahol eddig volt. Nagyot sóhajtott, a konyhába sétált és ivott egy pohár vizet. Nem értette mi a fene van ebben a fiúban, ami ennyire beindítja. Annyira átlagos. Túlzottan még jóképűnek sem mondaná. Teljesen hétköznapi. Mégis, ha jobban belegondolt…
- Ott vannak azok a szemek… - mondta ki hangosan is az érveit. – Na meg a haja. Tetszik a vörös haja. Tüzes. Ahogy elpirul mindenen és zavarba jön… Istenem ezt ne… - megrázta a fejét, a mosogatóba ejtette a poharat, és hálószobájába indult. 
Még órákig forgolódott ágyában a fiún gondolkodva. Nem véletlen választotta őt. Oka volt. Most hogy a mai eseményektől is már így kiborult, talán jobb lenne ha hagyná. Ha eltűnne és többet nem is jelentkezne. A fiú még fiatal. Kiheveri. Ő viszont… Nem szegheti meg a szabályokat. Azt még sosem tette. Most sem teheti. Akkor, ott, elhatározta az ágyban, hogy nem is fogja.
  Mindeközben a telefonja kitartóan rezgett a kanapén, és Adam neve villogott a képernyőn. Jobb is neki, hogy nem vitte fel magával, mert ha most felvette volna a telefont, pontosan tudta mit mondana; „Heather Road 34. Gyere ide. Most!”

***
   Adam másnap reggel kialvatlanul, karikás szemekkel ébredt, és még mindig telefonját szorongatta a kezében. Nem kockáztathatta meg, hogy nem veszi fel ha Mike visszahívja. Az ujjai már görcsösen fonódtak a telefonjára. 
Ebben a pillanatban nagyon szánalmasnak érezte magát. Nem is értette, mi a fene történik vele, hiszen alig ismeri ezt a férfit. Ennek ellenére olyan hatással volt rá, az egész lényére, mint egy villámcsapás a derült égből. Hirtelen jött, nem volt semmilyen előjele, mégis becsapott és egyenesen Adam testében kapott lángra. A magával hozott forróság pedig, akár egy tisztító tűz futott végig minden porcikájában. Szinte elviselhetetlen forróság öntötte el, és mikor a közelében volt semmi rosszra nem tudott gondolni. Nem hitt a szerelemben első látásra, de most még ezen is elgondolkodott. Persze mivel még sosem volt szerelmes, meggyőzte magát, hogy ez nem is az, hiszen hogy érezhetne szerelmet valaki iránt, akit nem is ismert. Rengeteg olyan tulajdonsága lehetett, amit talán el sem tudna viselni.
   Beletemette az arcát kezeibe ezektől a gondolatoktól, majd beletúrt a hajába és visszahanyatlott az ágyra. Nagy nehezen aztán sikerült kimásznia az ágyból és kicsit több mint fél óra alatt, már a zuhannyal is kész volt. Épp reggeli teáját készítette és kekszet rágcsált, amikor hangos dörömbölésre rezzent össze. Lassan tárta ki az ajtót.
- Szia Don Juan! – borult a nyakába Danielle. – Mesélj, hogy ment a randi?
- Szia Danie – mondta rekedt hangon, mert ma még csak először szólalt meg.
- Ajaj. Szóval nem jól. Nos akkor a „B” szatyor tartalmáé a főszerep – mondta keserű hangon és egy doboz fagyit húzott ki a szatyorból. Adam egy pillanatig sértettséget érzett, hogy a lány készült arra, hogy pofára esés lesz az este. Legalább a barátnője bízhatott volna benne, de hát miért is tenné, hisz ő is azért imádkozott, hogy el ne csessze.
- Tudod, hogy nem nagyon eszem fagyit. Árt a hangomnak – mondta egy kényszeredett mosoly kíséretében.
- De néha tehetsz kivételt – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
- Az alakomnak is árt – mosolygott még mindig. Danielle pedig hirtelen elbizonytalanodott.
- Na most nem értem. Mégsem tűnsz olyan rosszkedvűnek – elmélkedett hangosan. – Lehet, hogy mégiscsak az „A” szatyor tartalmára lesz szükség?
- Az erősen függ attól, hogy mit is rejt a rejtélyes szatyor – felelte Adam gyanakvással a hangjában.,Danielle pedig egy hirtelen mozdulattal kapott ki belőle egy üveg pezsgőt, amitől mindketten elnevették magukat.
- Danie, nemsokára dolgozni megyek – hitetlenkedett. – Nem ihatok, de nagyok cuki vagy. Értékelem.
- Hát jó akkor én iszom, te pedig mesélsz – aztán már pukkant is a pezsgő.

Kényelembe helyezték magukat a kanapén és beszélgetni kezdtek. Adam szóról szóra, töviről hegyire mindent elmesélt. Még a búcsú pillanatait is. 
Normálisan talán nem tette volna, de most tanácsra volt szüksége. Nem értette, vajon Mike miért nem hívta még vissza. Hisz nagyon úgy tűnt, hogy ő is akar folytatást. Mi másért lehelt volna olyan forró szavakat a fülébe, és miért akarna ma is találkozni?
- Szóval most kétségbe vagyok esve Danie. Miért nem hívott még? – mondta, miközben eldőlt a kanapén és a párnákba fúrta az arcát. – Nem kellett volna felhívnom, ugye? Várnom kellett volna?
- Adam. Ez csak egy telefonhívás volt – simogatta meg Adam hátát. – Szerintem csak még nem volt ideje visszahívni. Este talán már aludt, most meg dolgozik.
- Ígéred? – sandított fel a lányra könyörgő szemekkel, barátnője pedig csak mosolyogni tudott.
- Jaj szívem. Úgy szeretlek – azzal magához ölelte a fiút.

   A napja borzasztó lassan telt. Ma a szupermarketben dolgozott. Többször is leejtette a dobozokat és alig bírt koncentrálni. Kétpercenként a telefonját leste, hátha valamit nem vett észre... egy üzenet, vagy bármi. Egyre elkeseredettebb lett, hogy Mike még mindig nem hívta. Hiszen már mindjárt vége a munkaidőnek. Biztos volt benne, hogy Mike-nak is van ebédszünete, és akkor könnyedén hívhatta volna. Vagy ha nem volt ideje, esetleg valaki lefoglalta, küldhetett volna csak egy sms-t. Egyik sem történt. Nem is sejtette mi zajlik most Mike fejében.

***

   Mostanra már teljesen magán kívül volt. Reggel melegség töltötte el, amikor meglátta az éjszaka kezdetén érkező hívást. Ismerte magát, így azt is pontosan tudta, hogy sokkal jobb így, hogy nem vette észre. Jobb, hogy nem vette fel, most valahogy mégis nagyon szenvedett. Rengeteg érzés kavargott benne. 
Nem akarta bántani a fiút, és nagyon gyötörte a lelkiismeret, amiért nem reagál semmit. Félt attól, amilyen állapotba Adam hozta az este. Ha akkor nem hagyja ott, egész biztos, hogy beülteti a kocsijába elviszi egy kietlen helyre és az autóban megdugja, és ez nagyon nem volt rá jellemző. Mindig alaposan eltervezte, kivel, mikor, hogyan, hol és nem utolsó sorban milyen körülmények között szexel. Mióta eldöntötte, hogy a Törvény szerint él, soha nem szegte még meg, és dúlta fel a szabályokat. Az elmúlt este mégis nagyon közel járt hozzá. Egyetlen hajszál választotta el a határvonaltól, és ezt nem engedhette meg magának. Tudta, hogy ez a fiú veszélyt jelenthet a Törvényre. Veszélyt jelenthet Rá.
   Mindennek ellenére egész nap feszült volt. Már kora reggel kezdődött, mikor majdnem balesete volt, mert nem figyelt a piros jelzésre. Nem volt nagyon nagy a veszély, de itt kúszott a képbe az a bizonyos virtuális pohár, ami a nap folyamán csak egyre telt. Még a délelőtt folyamán összeveszett a munkásaival, mert úgy látta nem dolgoznak megfelelő odaadással és sebességgel. Ebédnél pedig tervező kollégája és barátja idegesítette tovább. Azt sulykolta, hogy nagyon rosszul fest, és talán egy kis dugás segítene rajta. Mike szeme villámokat szórt, és szó nélkül hagyta faképnél barátját, pedig Mike másra sem gondolt, csak hogy mennyire igaza van annak a szemétnek.
   Végül úgy döntött leül és a tervei közt dolgozik egy keveset. Még volt vele némi munkája, amit majd le kell adnia a belsőépítésznek. Nem épp úgy ment neki, ahogy remélte. Mindig hibátlanul dolgozott, de most nem. Munkába állása óta most először fordult elő, hogy szüksége volt a radírra. Folyamatosan hibázott. Ha nem a rajzokban, akkor a számok nem jöttek ki jól, aztán egyszer váratlanul felkiáltott és lesöpörte az asztal tartalmát. Zsebébe nyúlt a telefonjáért és gondolkodni kezdett.
- Mit tegyek? – kérdezte hangosan. – Adam, mit csináljak veled?
Elképzelte magában, hogy most mit csinálhat a fiú. Bizonyára a kávézóban van és azok a gyönyörű szemei tele vannak kétségekkel, amiket valószínűleg szeretne elnyomni és inkább nyugtatgatja magát, hogy csak ő gondolja túl. Aztán haza megy és elkezd az estére készülni, hiszen bár ő még nem kereste, de nem is mondta le a randit. Akkor a tengerszínű szemek már egy kicsit szomorúak, de még ott csillog benne egy kis remény. Mikor belép a club-ba, és őt fogja keresni, a szemekbe félelem költözik és a remény már alig csillog benne. Majd vár egy… két… talán még három órát is, mire rájön mi történt, és akkor azokban a mindent elsöprő szemekben fájdalom és elkeseredettség lobban és még mindig csillog, de már nem a reménytől. Már csak a gyötrelem könnycseppjei késztetik csillogásra.
   Mikor mindez lejátszódott Mike szemei előtt újra döntést hozott. Elkezdte gépelni azt a bizonyos üzenetet, amiről jól tudta, hogy végzetes lehet neki, de már nem tudott parancsolni magában. Nem érzett elegendő erőt ahhoz, hogy bántsa Adamet. Azt gondolta, talán ha őt is megtaníthatja a Törvényre, akkor nem lesz baj. Akkor majd minden rendben lesz. Ettől az ötlettől megnyugodott és azonnal gépelni kezdett, majd visszaolvasta mielőtt elküldte volna.

„Remélem nem haragszol, hogy csak most.
Várom az estét.
Már hiányoznak azok a szemek.”



Megnyomta a küldés gombot. Most már jól volt. Minden kínja elmúlt. Izgatottan tervezni kezdte az este teljes menetrendjét. Tudta jól, hogy a mai este emlékezetes lesz. Ideje egy diákot fogadnia és mesterré válni. Olyan régóta várt már rá. Adam lesz a tökéletes diák.





1 megjegyzés:

  1. Oh hála istennek... Már azt hittem Mike lepattintja. Nem lenne túl kedves tőle. Gyááá megyek a következőre! :D

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.