WTTS - 3. A siker ára

Sziasztok!
Olvassátok szeretettel a harmadik részt! :)
Puszi&Pacsi








   Még csak két hete tart a szemeszter, de Adam máris érzi, hogy kikészült. Túl sok dolog történt ebben a két hétben is. Azt hitte az egyetem jobb lesz, hisz oda mégiscsak felnőtt emberek járnak, de nagyot tévedett. A „Terrorizáljuk Adamet” projekt onnan folytatódott ahol a gimnáziumban abba maradt. Volt egy-két srác, akik hallották mikor BJ-vel beszélget és megtudták, hogy meleg. Természetesen Adam egy percig sem akarta titkolni a másságát, csupán nem verte nagydobra. Ugyan olyan természetesen kezelte, mint a többiek azt, hogy ők heterok. Ezek a srácok viszont több dolgot sem néztek jó szemmel. 
Az egyik az volt, hogy Adam a suli egyik legjobb csajával, Danielle-el töltötte minden szünetét a suliban, a lányért pedig túl sok pasi volt oda. A másik, hogy mindezek tetejében még meleg is. Persze azt nem tudták, hogy Danielle azért van vele ennyit, és azért vannak ilyen jóban, mert egy utcában laktak mielőtt ide kerültek és egész kicsi koruk óta jó barátok. BJ és Danielle voltak a legjobb barátai, rengeteg mindenben számíthattak már eddig is egymásra, a barátnői pedig mindig mellette álltak. A srácok viszont ezt a dolgot nem így látták. Dühítette őket, hogy Adam ilyen közel van a lányhoz.
   Rögtön az első hét vége felé már meg is kapta az első verést, hogy mégis mit képzel magáról, kicsoda ő.

***

Hello Ady! – köszönt rá egy idegen hang az utcán. Hátranézett, hogy megnézze ki a hang gazdája, de egyből le is sápadt, amikor rájött. Sebastian volt. Az évfolyam legdurvább alakja. Magas, izmos és cseppet sem barátságos. Olyan karakter, akitől volt miért tartani. Persze körül vette magát olyan kis pulikutyákkal, akik egymagukban nem voltak veszélyesek senkire, de Sebastian utánfutóiként a banda nem volt épp bizalomgerjesztő.
- Sziasztok – köszönt halkan. 
Nem akart rosszat. Inkább meg akarta húzni magát, hogy minél előbb szabaduljon. Egyvalamiben mégiscsak különböztek a gimis szemetektől - ezek nem pazarolták az idejüket körítésekre. 

Megragadták Adamet és egy mellékutcába rángatták, ahol ott ütötték majd rúgták, ahol épp érték. Minden szó nélkül. Csupán a kegyetlen nevetésüket lehetett hallani. Adam a végére már alig érezte a fájdalmat. Félúton az ájulás felé, csak egy gondolat maradt a fejében. 
„Legyen már vége.” 
Azt viszont mikor vége lett, már nem bírta kivárni a szervezete, és még előtte elvesztette az eszméletét.
   
Mikor magához tért, hirtelen fogalma sem volt hol is van. Érezte a kemény és hűvös talajt maga alatt, és a saját alvadt vérének bódító fémes szagát. Minden porcikája sajgott. Alig bírt megmozdulni, mégis megpróbált nehézkesen felülni. Érezte, hogy a telefonja rezeg a zsebébe és hangosan szól a csengőhangja. Az éles csengés hozta vissza az öntudatba, úgyhogy hálás volt neki, bár még az is fájdalmat okozott, hogy kihalássza a telefont a zsebéből.
- Hallo? – kérdezte rekedt elhaló hangon.
- Adam? Merre vagy? 10 perce elkezdődött a próba, hamarosan a te jeleneted jön. Ugye nem felejtetted el? – kérdezte egyik kolléganője a darabból, aggódó hangon.
- Nem. Nem persze, hogy nem. Már úton vagyok. Hamarosan oda érek – mondta, közben pedig feltápászkodott a földről, de a fájdalmaitól könnybe lábadtak a szemei és elcsuklott a hangja.
- Nincs semmi baj ugye? – kérdezte Eve, még mindig aggódva.
- Nincs. Mindjárt ott vagyok – ezzel pedig letette a telefont és az autójához sietett.

- Jézusom Adam! Mi történt? Hogy nézel ki? – kapott a szájához Andrea, egy másik kolléganője, amikor beért az öltözőkhöz.
- Semmi. Jól vagyok, csak meg kell mosakodnom.
- Dehogy vagy jól! Baleseted volt?
- Nem éppen – mondta sejtelmesen.
- Akkor meg? Valaki megtámadott?
- Mondhatjuk – felelte halkan miközben még mindig az öltözője kulcsát kereste a zsebében. Remélte, hogy nem hagyta el a verekedés közben. 
Mire megtalálta és felnézett Andrea már nem volt ott. Adam csak fájdalmasan mosolygott. „Jó sokáig érdekelt a nyomorom.” - jegyezte meg magában. Nem szemrehányóan, csupán a megszokottságtól vezérelve. 

Belépett az öltözőjébe és elkezdte lehámozni a dzsekijét, de a zúzódások miatt ez felért egy kínzással, ami újra könnyeket csalt a szemébe. Összerezzent az ijedtségtől, mikor kivágódott az öltöző ajtaja és a rendező lépett be rajta, nyomában Andreaval Eve-el mögöttük meg a teljes társulattal. „Nagyszerű, mindenki itt van.”- gondolta keserűen. Nem szerette, amikor gyengének látják. Még ha annak is gondolta magát.
- Adam, mi a fene történt veled? Kik tették ezt? Értesítetted a rendőrséget? Felismernéd őket újra? – darálta a rendező, aki lenyomta Adamet a székre, mielőtt még összeesik. Ez hirtelen túl sok kérdés volt neki egyszerre. Nem tudott megszólalni sem. Nem tudta, mit mondhatna.
- Érted amit mondok? Hívjunk mentőt? – faggatta tovább a rendező.
- Nem. Nem kell. Jól vagyok. Biztos rosszabbul néz ki mint amilyen. Mindig rosszabbul néz ki, de semmi komoly – motyogta.
- Mindig? – kérdezte értetlenkedve.
- Aha. Már egészen hozzá vagyok szokva, hogy megvernek a sulis köcsögök – kezdett egy kicsit dühös lenni a helyzettől, hogy már megint ez van.
- Ezt a csoporttársaid tették veled? – kérdezte David, aki Zuko-t játszotta a darabban. Egészen jóban lettek mostanra. Igazából mindenkivel nagyon jól kijött, akivel együtt dolgozott. Ezért is akarta ezt annyira. A színházban mindig barátokra és menedékre talált.
- Igen. De ne kérdezzétek, hogy miért mert azt nem mondták, szó nélkül vertek félholtra az utcán, mikor ide indultam. Gondolom azzal volt bajuk, hogy meleg vagyok. Általában ez a gond – mondta keserűen lehajtva a fejét, mert a szeme megint megtelt könnyel és nem akarta, hogy lássák. Azon volt, hogy visszanyelje a sírást. Majd otthon. Ahol senki sem látja.
- Jaj fiam. Gyere, haza viszlek. Otthon meg szépen lepihensz. David utánunk hozod a kocsiját ugye? – nézett Davidre, és már támogatta is kifelé Adamet.
- Persze - válaszolta a fiú és felkapta az asztalról a kocsi kulcsot.
- Jól vagyok. Tudok próbálni – tiltakozott Adam minden erejével.
- Azt én döntöm el. Én pedig úgy döntöttem, hogy ma nem próbáljuk azokat a jeleneteket, amiben te vagy. Gyerünk – és már indult is ki vele az autójához.

Az út közben egyikük sem szólalt meg. Mikor a lakáshoz értek, Adam szó nélkül kiszállt és hátra sétált a saját autójához, ami mögöttük parkolt be, Daviddel a volán mögött.
- Köszönöm mindkettőtöknek. Holnap már ott leszek a próbán – mondta, mikor vissza vette a kulcsait.
- Rendben. Most pedig zuhanyozz le és aludj. Rád fog férni – apáskodott a rendező.
- Oké. Tényleg köszönöm. 

Belépett a lakásába, bevágta az ajtót, majd elbotorkált a kanapéig és leroskadt rá. Eddig bírta. Eddig volt lelki ereje ahhoz, hogy tartsa magát. Rázni kezdte a sírás, és nem akarta elhinni, hogy már megint itt tart. Annyira boldog volt a ballagás napján. Úgy érezte magát, mint egy rab, aki ártatlanul lett sittre vágva és végre eljött a szabadulás napja. Mint aki végre annyi ideje tartó földalatti tartózkodás után újra láthatja a napot. Azt gondolta vége a terrornak a bántalmazásoknak - hogy végre új életet kezdhet, de ma kiderült, hogy mindez csak hiú ábránd volt. Egy egész világ omlott össze benne. A sírást zokogás váltotta fel, abból pedig egyenesen egy dühroham kerekedett hirtelen. Felpattant és egy mozdulattal falhoz vágta, ami először a keze ügyébe került. Jelen esetben egy cserepes virágot az asztalról, aztán a kis dohányzó asztalt is felborította. Majd a székek felrúgása következett, ami körülvette az étkező asztalt. A reggelről ott maradt terítékét pedig lesöpörte a földre. A fejéhez kapott és hatalmasat üvöltött, majd a falnak dőlt és könnyektől áztatott arccal, de most már higgadtabban lecsúszott a fal mentén a földre, és kezeibe temette az arcát.

***

   Persze ő nem tudta, hogy a verést Danielle miatt is kapta. Ha tudta volna sem változtatott volna semmin, attól még ugyan úgy szeretné a lányt, eszébe se jutna hibáztatni miatta. Danielle és BJ olyan volt neki, akikért az éjszaka közepén egy szál pizsamában, akár a Mount Everest-et is megmászná, ha arra kérnék. Ez fordítva is így volt, mert mikor a lányok megtudták mi történt vele, szinte kérdés nélkül beköltöztek Adamhez, folyamatosan ápolták és kiszolgálták, hogy minél hamarabb jól legyen.
   
Mostanra már elég jól volt, bejárt az óráira és onnan egyenesen a próbákra, viszont napról napra egyre kimerültebb lett. A tanulást már csak éjszakára tudta beiktatni, ugyanis egy szabad pillanata sem marad napközben. Még hétvégén is próbák voltak - főként miatta, hogy be tudja pótolni azokat a kieséseket, amiket a suli miatt szenvedett. Mostanra már úgy érezte, talán még egy emberáldozatot is adna az isteneknek, csak hogy aludhasson végre rendesen, úgy egy egész napig.
- Mi a baj szépfiú? – huppant le mellé Danielle a könyvtárban.
- Nem bírom Danie. Kérlek, állítsd meg valahogy az időt, hogy addig is aludhassak – dőlt a barátnője vállára. Nem kellett ennél több máris elkezdte elnyomni az álom. Danielle hangjára riadt fel.
- Ad, miért nem veszel ki egy napot a színházban, és pihensz egy kicsit?
- Mert így is le vagyok maradva a darabbal. Nem hagyhatok ki egy próbát az alvás miatt – hitetlenkedett. Őszintén nem értette barátnőjének ez hogy juthatott eszébe. Ennél már biztosan jobban ismeri őt.
- Reménytelenül maximalista vagy. Egyszer ez okozza majd a veszted – nevetgélt Danielle.
- Ezt hogy érted?
- Úgy hogy egyszer majd egy munka miatt úgy döntesz, minek neked enni, inni, és aludni, csak kidobott idő és, onnantól kihagyod ezeket a felesleges időpazarlásokat – viccelődött önfeledten Danielle. Adam persze értette a vicc lényegét és ő is csak nevetett ezen.
- Igazad lehet. Micsoda felesleges dolgok – nevetett. – Na de most mennem kell. Még van egy órám, aztán rohannom kell próbára.
Arcon puszilta barátnőjét és már szaladt is.

   Újabb két hét elteltével a helyzet csak még rosszabb lett. Közeledett a premier, így már éjjel nappal a színházban kellett robotolnia, ezért az iskolai óráit kénytelen volt kihagyni. Ott nélküle is megtartják az órát, de a darab nélküle nem tud lemenni.
   Kora reggel épp próbára készült mikor csörgött a telefonja. Az iskolából hívták, hogy a hollétéről érdeklődjenek, aztán úgy leteremtették, mintha még általános iskolás lenne. Miután letette a telefont, idegességében, egy hirtelen, de annál biztosabb döntést hozott. Otthagyja az egyetemet, és csak a színházra fog összpontosítani. Hisz ez az élete. A próbán meg is beszélte a rendezővel, hogy másnap egy órával később tud csak bejönni, mert el kell intéznie a papírmunkákat a kiiratkozással kapcsolatban.
   Először mindenki hitetlenkedett, hogy miért csinálja ezt, miért adja fel ilyen hamar, miért nem küzdd jobban, de ő mindenre csak annyit mondott, hogy épp ez az, nem ad fel semmit. Nem akar tanulni, ezért nem is tekinti ezt feladásnak. Így legalább végre minden energiáját a színházba fektetheti.

***

- Mégis mihez fogsz kezdeni akkor így? – kérdezte az anyja ingerülten a telefonban.
- Hogy hogy mihez? Már mondtam, a színház az életem. Nem érdekel a tanulás.
- Miből fogsz élni? Az iskolában ösztöndíjas voltál. Kaptál épp eleget, hogy mindened meglegyen.
- A színházban is fizetnek, hamarosan premier, és akkor az előadások után is plusz pénzt kapok majd. Kicsit szűkösebben, de megleszek. Tudod, hogy megoldom – próbálta nyugtatgatni anyját, és elrejteni dühét.
- Ugyan ezt mondtad akkor is, mikor aggódtam, hogy nem fogod tudni egyszerre csinálni a színházat és a sulit. Már nem tudom, hogy bízom-e ebben a „Majd megoldjuk” szövegben, Adam.
- Most komolyan nem bízol bennem anya? – kérdezte, de már egyre ingerültebb volt. Fájt neki anyja bizalmatlansága.
- Tudod, hogy nem erről van szó. Csak aggódom.
- Nem lesz baj – nem tudott ennél többet mondani. Ő maga sem tudta, mit tartogat neki a jövő. De tudta, hogy jól cselekedett.

***

   Eljött a premier napja. Adam nagyon izgult. A barátai, a családja, minden szerette a nézőtéren ült. Hihetetlen érzés volt, hogy ma mindenki csak érte van itt, és őt fogja nézni. Mindannyian rá lesznek ma büszkék. Elképesztő energiákat adott neki. A takarásban állt és alig hitte el, hogy ez megtörténik.
   
Mire magához tért az extázisból már a tapsrendnél tartottak. Egyszerűen nem is gondolkodott miközben a reflektorfényben állt. Kiürítette a fejét és teljesen átadta magát a szerepének. Akkor, ott, abban a pillanatban mindenkinél boldogabbnak érezte magát.
   Miután lement a függöny, hátul tartottak egy kis ünnepséget. Koccintottak pezsgővel, és mindenki mindenkivel ölelkezett. A családja kint várt rá, de egyszerűen alig bírt elszakadni a kollégáitól. Annyira megszerette őket. A Moonlight lett az új otthona, és a társulata a pót-családja. Egy pillanatig sem bánta meg, hogy őket választotta.
   Adam hetekig a fellegekben járt, végre célegyenesben van, hogy elérje az álmait. Azonban mikor egyre nehezebbé vált a megélhetése, ő is egyre elkeseredettebb lett. Nem látott más megoldást, mellékállást kell vállalnia valahol.
  
   Jelen esetben négy különböző munkahelye volt, csak hogy meg tudjon élni. Szerencsére a premiert követően a próbák már lecsökkentek. Maximum heti 1-2 próba van, és esténként vannak az előadások. Elég ideje maradt, hogy részmunkaidőben dolgozzon a helyi Starbucks-ban, az egyik gyorsétteremben is vállalt néhány éjszakai műszakot, és kisegített a kisboltban is. Fáradt volt, de még mindig jó volt ez így. A sikernek ára van, ezt ő pontosan tudta.
   
Éppen a kávézóban dolgozott. Most nem voltak sokan, így a pult alatt olvasgatott egy magazint. Annyira bele merült, hogy észre sem vette, mikor valaki a pulthoz lépett.
- Hello. Zavarhatok? – kérdezte egy mélyebb férfihang, Adam pedig egyből felkapta a fejét ijedtségében.
- Elnézést kérek! Persze. Mit adhatok? – kérdezte zavarodottan.
- Relax. Nem harapok. Biztos uncsi lehet egész nap itt ácsorogni, és másokat kiszolgálni – mosolygott kedvesen.
- Hát, nem is a kedvenc időtöltésem – mondta Adam. Azonnal ellazult a férfi jelenlétében. Valami megmagyarázhatatlan nyugalom áradt belőle, ami egyből hatással volt Adamre.

- És mondd csak, mi a kedvenc időtöltésed? – nézett mélyen Adam szemeibe. Közben pedig előre hajolt a pult fölé, hogy még jobban nyomatékosítsa, mennyire érdekli a válasz.
- Az éneklés, meg a színház – felelte gondolkodás nélkül. A férfi csak egy hanyag félmosolyra húzta az ajkát. Ebben a pillanatban biztos volt benne, hogy ez a cuki srác valószínűleg még nem sok férfival lehetett, ha nem érezte egyből, hogy ő flörtölni próbált. A másik lehetőség, az volt hogy hetero, de ezt nem tartotta valószínűnek. Ennél már sokkal jobb volt a radarja. Azért úgy döntött, jobb ha mégis bebiztosítja a dolgot.
- Játszol a színházban? – kérdezte némi hátsó szándékkal.
- Igen – mosolygott büszkén Adam.
- A színház és a munka mellett azért jut időd a barátnődre is, ugye?  - kacsintott a fiúra.
- Öm… Nekem… Nekem nincs… barátnőm – dadogta Adam, közben pedig teljesen elvörösödött az arca. A férfinak ez egy igent jelentett arra a kérdésére, hogy vajon jól érezte-e már az elején, és a fiú meleg.
- És barátod? – döntötte oldalra a fejét.
- Az sincs… - felelte halkan, szinte suttogva Adam. Nagyon zavarban volt.
- Értem. Nos, csak egy Latte-t szeretnék, és a nevem Mike – mosolygott majd borzasztó elegánsan elsétált egy asztalhoz. 
Adamnek a lélegzete is elállt. Tátott szájjal nézte a jelenetet. A férfi persze észre vette Adam milyen elbűvölve nézi őt. „Sínen vagyunk.” – gondolta. 

Mosolyogva várta, hogy a nevét kiabálják, és mehessen a rendeléséért, ehelyett viszont Adam az asztalához sétált, és letette elé a a poharat. Nem mondta, hogy elvitelre kéri, ezért üvegpohárban hozta neki - ennyivel is tovább láthatja őt.
- Nem is tudtam, hogy itt ilyen professzionális a kiszolgálás – mosolygott Adamre kedvesen.
- Nem is… Csak gondoltam… Úgyis kevesen vannak és a vendég az első – mondta, de ez persze nem volt igaz. Másnak csak hanyagul odakiabálta volna a megadott nevet és ennyi. Ez a férfi viszont teljesen megbabonázta. Maga sem tudja miért. Nem volt pont az esete. Jobban tetszettek neki az alacsonyabb és vékonyabb testalkatú fiúk. Ez a férfi biztosan idősebb volt nála, elegáns, talán üzletember lehet, fekete hanyagul beállított haja volt, de pontosan tudta, hogy csak ezt a hatást akarta elérni és sok munka áll a frizura mögött. Átható zöld szemei voltak és dögös, igényes borostát viselt. A teste minden porcikája gondosan ki volt dolgozva, a mosolya meg egyszerűen varázslatos.
- Nagyon köszönöm…? – vitte fel a mondat végét, és várta, hogy Adam is bemutatkozzon.
- Adam - mondta és a névtáblájára mutatott.
- Adam – bólintott és mosolyogva az italába kortyolt. – Nagyon finom. Tehetséges kezeid vannak – flörtölt tovább a férfi, ám akkor újabb vendég jött Adam pedig vissza sietett a pult mögé. 

Mire végzett a vendég rendelésével és tekintetével újra a titokzatos idegen asztala felé fordult, csalódottan konstatálta, hogy a férfi már nincs ott. A csalódottságát hirtelen a rémület, majd a düh váltotta fel. Az egész mosolygás és kedveskedés csak azért volt, hogy ne figyeljen fel arra, hogy fizetés nélkül akar lelépni. 
„Ügyes kis görény…” – gondolta. Elindult az asztal felé, hogy elvigye a poharat, amit otthagyott a férfi, ám mikor az asztalhoz ért a pohár alátéte alatt legalább dupla annyit pénzt talált, mint amennyibe a kávé került, és egy tépett cetli volt begyűrve a bankók közé.

A jattból vegyél cseppeket azokba a gyönyörű szemeidbe.
Minden bizonnyal túlhajszolod magad, és ez sajnos látszik a szemeiden.
Hatalmas bűn lenne megfosztani a világot ettől a látványtól ;)
Nagyon örültem, hogy megismertelekAdam.

+1 6143087780

Mike

2 megjegyzés:

  1. Nagyon izgalmasnak ígérkezik, nagyon várom a folytatást. Szegény Adamet jól megverték. Igazából minél több részt raksz fel annál jobban várom a következő részt:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök. :) Az is a célom, hogy egyre több izgalmat csempésszek a részekbe.

      Törlés

Üzemeltető: Blogger.